Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 68. szám

8 Péntek, 1985. március 22. Ml? HOL? MIKOR? postaláda társszerzőnk az olvasó Hogy kik írják az újságot? „Percemborkék". s azok olvasóink is. amikor társszerzőként tollat fognak, hogy pa­pírra vessék tapasztalataikat, gondolataikat. A legtöbb cikk, levél megjelenik, kérészcletc után hamar feledésbe is merül. Vannak azonban írások, amelyeket hatásuk egy percnél hosszabb ideig éltet, s továbbgondolásra, helyes­lésre vagy vitára késztet másokat. E heti postaláda-össze­állításunkban erre találnak példát: korábban megjelent írások visszhangját közöljük. Ajánlom figyelmükbe első­ként dr. Kováts Zoltán keretbe foglalt hozzászólását. |^áondhatni, szokatlan vi­' 1 hart kavart dr. Veress Sándor február 22-én meg­jelentetett .Hivatásgyakorlás — ingyért című eszmefutta­tása. Idézzünk a sokszínű reakciókból. „Nom vagyok orvos, de még egészségügyi dolgozó­sem. mégis teljes mérték­ben igazat adok dr. Veress Sándornak. Egyes emberek már a végtelenségig merész­kednek. Mi iogon kívánják el az orvostól, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között díjtalanul adja tudá­sát? A magam életéből tu­dom, hogy sem lakótárs, sem ismerős semmiféle munkát ellenszolgáltatás, vagy mun­kadíj nélkül nem végez el" — írja egyik olvasónk. Dr. Horpácsy György véle­ménye: „Anyagias világunk­ban például a kezdő orvo­sok munkakörük utáni fi­zetése nem tükrözi a társa­dalom megbecsülését. A ma­gam részéről a felsorolt szol­gáltatásokért (Hippokratész szellemeben) jelölt szerény összegeket csak jelképes tisz­teletdíjnak vélem. A komoly betegség szerencsére eddig elkerült, nem kellett még kopogtatnom (kétezerért?) a rrmoánrendelő ajtaján. Bará­taim, ismerőseim — pedig azt hiszem, vannak — alkal­mi, emberi segítségéért ed­dig nekem se jutott eszembe a boríték. Sajnálom, de azt gondoltam, megsértődnek. Másik észrevételem, hogy én inkább szakmai, semmint etikai kérdésnek tartanám, ha valaki „látatlanban" mer, hivatása tudatában. forin­tokkal cllentélelezhetö. orvo­sinak (?) nevezhető tanácso­kat adni. Sajnos van ilyen, de ezt nem díjazni kellene, inkább büntetni." A JATE egyetemi tanara, dr. M. E. a/, efféle mentali­tást nem tudta szó nélkül hagyni: „... azt hogv a le­vél írója magától értetődő­nek tartja, hogy egy villa­moson adott tanácsért, egy receptfclírásért. egv társa­ságban elvégzett vérnyomás­mérésért 500—500 forintot számoljon fel. Ezek a műve­letek maximum 5—10 percet vesznek igénybe, és semmi külön előzetes felkészülést nem igenveinek. Minden kommentár nélkül utalok ez­zel szemben a következő tényre: tudományegyetemün­kön, • tanárképző főiskolán­kon egy tudományos foko­zattal rendelkező megbízott külső előadó — jobbára fel­sőoktatásban, kutatóintézet­ben, múzeumban dolgozó ok­tató, kutató — előadói díja. óránként 80, azaz nyolcvan forint. S egy-egy ilyen elő­adásra a legalaposabb fel­készültség mellett is még előzetesen külön is szokás készülni. De ha ettől — va­lamint attól, hogy az ilyen elöada.sok nem egy-egy em­bernek, hanem általában né­pesebb hallgatóságnak szól­nak — el is tekintünk: az előző esetben az időarányos honorárium etikusnak vélt mértéke minimálisan: 38:1. Tessék utánaszámolni! — Nos, ez az, amihez nem kell kommentár, és nem is lehet­séges, már csak a nyomda­festékre vonatkozó közismert kiszólás alapján sem." „Nem vagyok háborgó ter­mészetű, de most fel vagyok háborodva" — írja Kenéz Sándor. A vicc szerinti, la­nácsadas helyett kohogó or­vosról az a véleményé: „Va­Replika és egyetértés jon, ha mindenki csak kö­högne, amikor jót tehetne, anélkül, hogy a bicskája be­lecsorbulna, akkor hol tar­tanánk? Nem tudom, sza­bad-e munka közben tüzet oltani, ha nem adnak előre 500 forintot? Szabad-e mű­vésznek visszajönni a szín­padra, ha visszatapsolják őt, de nem üti a markát előre 500—1000 forint? Szabad volt-e Petőfinek. József At­tilának annyi verset írnia, előleg nélkül?... Rendünk elvárja, hogy mindenkor, mindenhol a tu­dásunk legjavát adjuk a tár­sadalomnak. Ezután az élet­mentők előbb alkudoznak, és senki semmit ne tegyen ingyért, csak köhögjön?" „Hatvanhárom évemmel nem tudom elviselni, hogy egy orvos igy gondolkozzon. Engem is kezeltek orvosok, mindig kedvesek voltak hoz­zám, sokszor jöttek a men­tők is, és soha senki egy fil­lért el nem fogadott. Szerin­tem a legtöbb orvos kemé­nyen megdolgozik a kerese­téert, sokuknak se éjjelük, se nappaluk a betegek nél­kül." — írja B. I. Valódi név helyett sajnos csak az áll a következő levél alatt: „Egy beteg, aki az or­vosokat többre becsüli." Társszerzőnk a jelenségen elcsodálkozván kérdéseket tesz föl. „Lehet, hogy a be­teg azért kér ángyért' taná­csot, mert ott (rendelőben, kórházban), ahol kellett vol­na, nem kapta meg, vagy nem megfelelő módon kapta meg? Nem is olcsó .vérnyo­másmérésért 500', .zárójelen­tésbe belenézésért ezer'. Ki­nek kellett volna ezt mun­kaköri leírásként elvégeznie? Talán a betegnek? Miért járna a tanácsért fizetség? Mi lenne, ha a szabó is pénzt kérne, mert kétgom­bos ruhát javasol, az eladó, mert friss sajtot ajánl, a ta­nár, mert gyermeknevelési tanácsot ad a szülőnek két villamosmegálló között? Miért nem küldi vissza a kérdezősködő beteget Veress doktor az illetékes rendelő­be? Vajon hozzá hányan ko­pogtatnának be ismét? Remélhetően a betegek nem veszik komolyan Veress doktor levelét. Ha azt ten­nék, elkeserítő lenne a hely­zet. Mert igenis kapunk se­gítséget, jó tanácsot, sőt, többet is, hivatástudatból, ángyért'." A szerkesztő is megkapta a magáét pártatlanságáért. Állásfoglalásom — melyet mindenesetre másként fo­galmaztam volna meg Veress doktor helyében —, a követ­kező: Igaz, hogy minden beosz­tásnak, az orvosénak is van munkaköri leírása, melyet fizetése fejében köteles tel­jesíteni. Igaz, hogy arra va­lóban sem a főnöke, sem a törvény, senki emberfia nem kényszerítheti — ha csak nem valami belső sugallat —, hogy ezen túlmenően bár­mi pluszmunkát is végezzen, (Tudomásom szerint a bár­mikori segítségadásra, élet­mentő beavatkozásra azon­ban minden orvos esküt tett.) Igaz. hogy elvárásaink szinte méltánytalanul határ­talanok, mondhatni végtele­nek az orvosokkal szemben, s igaz, hogy fizetségük mind­ezért nagyon is véges. Igaz­hogy önző módon arról nem beszélünk: az orvos is em­ber. véges energiával, a pi­henés, a föltöltődés, a ma­gánélet vágyával. Ebben iga­zat adok Veress doktornak. Elhiszem, hogy terhes lép­ten-nyomon különböző nya­valyákkal küszködő, kérde­zősködő betegekbe botlani. De az elesett ember igazán csak annak az orvosnak lesz hálás, aki munkaköri leírá­sa mellett belső kényszert is érez, hogy segítsen, gyó­gyítson. Ha már ezt a „gyöt­relmes és gyönyörűséges" pályát választotta. összeállította: Chikán Ágnes Még kevesebben leszünk! A Delmagyarorszag 1985. március 4-i számának egyik cikke figyelemkeltő címmel indul: „Kevesebben le­szünk.'' Dr. Farkas Márton szülészorvos fö mondani­valója igen értékes; a mű­vi terhességmegszakítás legsúlyosabb ártalmára, a másodlagos meddőségre irányítja a figyelmet. Kitér a fogamzásgátló tabletták okozta károsodásokra, ha ezeket fiatalon szedik. A tudományos eredményeket népszerűsítő tanulmány közlése igen indokolt volt, ha meggondoljuk, hogy a terhességmegszakítási mű­tétek engedélyezése óta csak legálisan négymillió művi terhessegmegszakítást. hajtottak végre Magyaror­szágon, vagyis pontosabban ebben az esztendőben kerül sor a 4 milliomodik műtét­re. Elgondolhatjuk, hogy e műtétek szövődményeként jelentkező meddőség meny­nyire járulhatott hozzá, hogy megkezdődött népünk tényleges elfogyása. Dr. Farkas Márton tanul­mányának bevezetőjében megemlíti, hogy: „... a kővetkező 40 évben nem kerülhetjük el a népesség fogyását, es a legvalószí­nűbb valtozat szerint is 202l-re 300 ezerrel leszünk kevesebben." Közvélemé­nyünk reális tájékoztatása, a probléma súlyának érzé­keltetése érdekében erköl­csi kötelességemnek érzem, hogy e túlhaladott elemzé­si eredményhez kiegészítést fűzzek. A tanulmányíró bizonyára „Magyarország népessége 1980—2021 (Bu­dapest. 1980.) című kiad­ványból veszi értesülését. Ez a Néoességtudomán.vi Kutató Intézet nagyformá­tumú kiadvánvn Az előre­jelzést készítő Szabó Kál­mán matematikus a mun­ka elószavaban felsorolja, hogv mely ludomunvos in­tezetek adtak a „kompo­nens módszer" alkalmazá­sához szükséges feltétele­zéseket. A több milliós költseggel készülő kiad­vány közölt eredményei megtévesztöek. Ez már a tizedik „tudományos igény­nyel" készülő előrebecslés 1957 óta, s mind a tíznek van egy közös vonása. A legrosszabb, a legpesszimis­tább előrejelzés se telje­sült. A megjelenést követő második esztendőben már mindegyik csak muzeális, történeti értéket képviselt, a gyakorlati életben nem volt használható. Ezt a gyanútlan olvasó nem tud­hatja, csak az, aki a kér­dést folyamatosan nyomon kísérté. Sajnos, ezek a ki­adványok nem épültek tör­ténetileg megalapozott fel­tételezésekre, s így lénye­gében felretájékoztatták közvéleményünket. Leg­utóbb Szabó A. Ferenc fi­gyelt fel erre a problémá­ra a Valóság ez évi februá­ri számában. Az idézett hivatalos ki­adványban az ötödik, a legvalószínűbbnek tartott változat szerint 2021-ben 10 millió 414 ezren leszünk, tehát 1980-hoz képest 296 ezerrel kevesebben (308. oldal). A kiadványt ma kézbe vevő figyelmes ol­vasónak azonban feltűnhet, hogy a prognózis nem le­het jó. mert 1985. január l-re 10 millió 755 ezer fő­nyi népességet jósolt, ugyanakkor csak 10 millió 058 ezren voltunk. Joggal gondolhatna az olvasó, hogv bizonyára az elkészí­tett öt változat közül a leg­pesszimistább prognoszti­zálta helyesen a népesség várható alakulását. A kiad­ványban a második válto­zat rajzolja a legsötétebb jövőt. Eszerint 1985-ben 10 millió 719 ezernek kellett volna lennie az ország né­pességének. 61 ezerrel már most kevesebben vagyunk! Ez a második valtozat pe­dig azt jövendöli, hogy 2021-ig 1 millió 218 ezerrel leszünk kevesebben. (144. oldal.) Az elmúlt öt év népmozgalmi adatai alap­ján állíthatjuk, hogy en­nél is rosszabbra kell fel­készülnünk. A pesszimista kettes változat 350 ezer fő­nyi fogyást tételez fel 2001­ig. Látva az ettől való el­térést az „időarányos rész­ben", nyugodtan írhatta Hegyes Zoltán a Délma­gyarország 1985. március 9-i számában, hogv „ • hazánkban az ezredfordu­lón közel 400: ezerrel lesz kevesebb népesség, mint jelenleg." Egyes vezető demográfu­sok megnyilatkozásaiból arra lehet következtetni, el­készült már a Népességtu­dományi Kutató Intézet­ben a tizenegyedik, sőt, már valószínű, hogv a ti­zenkettedik korrekció is az előrebecslésekben. Sem Farkas Mártont, sem He­gyes Zoltánt nem lehet el­marasztalni azért, hogy ezekre nem hivatkoztak, mert az újabb prognóziso­kat „titkositotlák". Nagyon reménykedem abban, hogy mind a tájékoztatásban, mind a népesedéssel össze­függő kérdésekben a XIII. pártkongresszus fordulatot hoz, mert az „Irányelvek" a népesedést „ -. . nagy fontosságú nemzeti ügy­nek" nyilvánították. Sokkal, de sokkal többel kell lennünk u gyermeket és gyermekeket nevelő csa­ládokért, a fiatalok lakás­gondjainak enyhítéséért stb. Ebbe a cselekvési sor­ba illeszkedik Farkas Már­ton tanulmánya, aki a mű­vi terhességmegszakítás és a fogamzásgátló tabletták okozta fiatalkori másodla­gos meddőség veszélyére figyelmeztetett Dr. Kuváls Zoltán főiskolai docens 9.50: Tüskevár — 2. (ism.) 10.25: Az MRT Gyermek­kórusának hangversenyo 11.05: Képújság EüKxl 1985. MÁRCIUS 22., PÉNTEK — NÉVNAP: BEÁTA, IZOLDA A Nap kel 5 óra 44 perekor, és nyugszik 17 óra 59 perckor. A Hold kel s óra 22 perckor, és nyugszik 19 óra 1 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 567 cm (áradó). KILENCVEN ÉVE született Illés Béla (1895—1974) kétszeres Kossuth-dijas író. a magyar és a nemzetközi mun­kásmozgalom harcosa. HATVANÉVES Szoboszlay Sándor (sz. 1925) Ju­szat-dijas színész, érdemes mű­vész. a veszprémi Petőfi Színház tagja. KISSZINHAZ Este 7 órakor: A hab — Rad­nóti M. 2. bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél fi és három­negyed 8 órakor: Legyőzhetetlen Vutang (színes, m. b. kinai. 14 éven felülieknek, III. helyárral.) Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: 101 kiskutya (színes, m. b. amerikai rajzfilm, II. hclyárral), negyed 6 órakor: Eljegyzés elótt (színes, m, b. NDK. 14 éven fe­lülieknek). fél 8 órakor: Legyőz­hetetlen Vutang (színes, m. b. kínai. 14 éven felülieknek. III. helyárral). Gyálaréti filmvetítés (Korn­szomol u. 35.): délután 5 óra­kor: Amit tudni akarsz a szex­ről (amerikai, 18 éven felüliek­nek). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este ) órától reggel 7 óráig. Csak íürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­tett ügyeletet a II. Kórház (Tol­buhin sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Sze­ged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvost rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel C óráig, szombaton reggel 7­töl hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1.-3. Tel.: 14-120. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. EMf/J BUDAPEST 1. 8.00: Tévétorna 8.05: Iskolatévé 15.50: Hírek 15.35: Én, Prenn Ferenc — 3. 17.00: Pulzus 17.50: Képújság 18.00: Ablak 19.10: Tévétorna 19.15: Esü mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Pokoli találmány — amerikai bűnügyi film 21.55: Tévéhíradó 2. 22.05: Himnusz BUDAPEST 2. 18.15: Képújság 18.20: Don Quijote — 24. 18.JO: AZ energia kalandja (ism.) 19.00: Gippsfold — 3. (ism.) 19.30: Budapesti Tavaszi Fesztivál — Nyitó­hangverseny A szünetben: 20.20: A szobrász Makrisz Agamemnon (ism.) 21.30: Jégkorong „B" VB — részletek a Magyarország—Ausztria mérkőzésről BELGRAD I. 8.45: Művelődési müsorszemle 8.50: Tévénaptár 9.00: Tavasz van 9.15:'Kitmus 9.30: Orosz nyelv 10.00: Mi a film 10.30: Hírek 10.35: Művelődés 12.30: Hírek 18.20: Vldeooldalak IB.IIJ: Magyar nyelvű tévénapló 17.30: Hírek 17.35: TeVénaptár 17.45: A mama. a papa meg én — gyermekeknek 18.15: Művelődés 18.45: Szórakoztató műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévénapló 20.00: Gengszlcrkróntku — filmsorozat 21.00: .I • i estét 21.45: Tévénapló 21.55: Tíz ulan — kulturális magazin ÚJVIDÉK 16.35: Tv-hiradó magyarul és szerb-horvátul 17.15: Zágrábi szólisták — t. 18.15: Tv-magazin szlovákul 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó 2., magyarul 20.00: Gcngszlerkrónika — amerikai tv-Iilm­sorozat 20.55: Kerekasztal 21.40: Tv-hiradó 2., szerb­horvátul SZOMBAT DELELÖTT BUDAPEST 1. 9.00: Foxi Maxi (ism.) 9.20: Kuckó 8.25: 3.55: 9.33: 9.53: 10.05: 10.10 10.40: 12.30: 12.45: 12.55: 14.10: 15.00: 15.30: 16.05: 17.00: 17.25: 19.15: 20.15: 21.11: 21.30: 22.20: 22.30: 23.00: 0.10: 8.05: 8.50: 9.05: 12.00: 9.53: 10.25: 10.45: 11.25: 12.10: 1Ö5ÍOJ 12.25: 12.30: 13.05: 14.00: 17.30: 17.30: 13.30: 19.50: 20.00: 20.50: 21.05: 21.58: 23.20: 24.00: 4.30: 9.08: 9.38: 9.38: 10.10: 10.38; 11.30: 13.05: 13.50: 14.50: 15.27: 17.00: 17.30: 18.05: 18.50: 19.05: 19.15: 19.35: 20.25': 21.45 22.21 8.25 9.00 10.05 12.30 8.01 8.42: 8.50 9.47 10.17: 11.05 11.50 12.10 KOSSUTH Koránkclök — Balogh István riportja Bach: 12. kantáta Óvodások műsora Lottósorsolás Váci Mihály versei Népszerű opera­nyitányok Iránytű — Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülöknek Ki nyer ma? Cseres Tibor: Különféle szerelmek — Bodnár György könyv­szemléje Kedves lemezeim — a mikrofon előtt: Lukács Miklós Tanulságok, teendők az idegenforgalomban Erről beszéltünk Hétszínvlrág — gyermekzenei magazin Egy állástalan ló kalandjai — Cstényl Anikó mesejátéka Mi kóz.ünk hozzá? Nyílt település­politika Az Állami Népi Együttes műsorából Magyarország '85 — Jász-fényszaru — riport Operettparádé Latin-amerikai karneválok — Dániel Manana összeállítása Egy kongresszusi küldött portréja — riport Tíz. perc külpolitika Hol tartunk az olvasásban, gyerekek? A dzsessz világa: Kiss Imre műsora Virágénekek PETŐFI Zenés játékokból Tiz pere külpolitika — (ism.) Napközben — zenés délelőtt Lottósorsolás Válaszolunk hallgatóinknak Láttuk-hallottuk — művészet- és művelődés­kritika Intermikroíon Indulók, táncok — füvós­Rfeft<Jíitrrfc,i vfiBaabó i Edes anyanyelvünk — (ism.) Népi muzsika Pophullám Péntektől péntekig ötödik sebesség Fiataloknak Az. Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója Kegi nóta. híres nóta Közvetítés a Magyarország —Ausztria jégkorong világbajnoki mérkőzésről Rádiószínház: Kosarak — Jordán Radicskov színművének rádió­változata Elvis Preslcy összes felvételei — 12. Granadai vásár — részletek Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR Iskolarádió Editu Gruberová opera­áriukat énekel Lonnie Donegan 1968-as ..Showcase" című lemeze Balettzene Kamarazene Rádiószínház: Egy nyári nap — Slawomír Mrozck szuimuve Tültsön egy órát kedvenceivel A hugenották — reszletek Meyerbcer operájából A Magyar Rádió Hándel­eiklusa —X/7. Nyitnikék — kisiskolások műsora — (ism.) Alapítvány magyar Ösztöndíjasainak hangversenyei — 1. Közben: Kb. Kis csodák — Garai Gábor versei — (Ism.) Byrd-kórúsmüvek Cseres Tibor: Különféle szerelmek — Bodnár György könyvszemléje — (ism.) Buvary Lívia népdal­felvétclelböl Budapesti Tavaszi Fesztivál Közben: kb. Sziné^zvizsga — 1985. Hado Denise—GuyFolssy: Házassági hirdetés Operakettösök Bécsi klasszikus muzsika SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH Családi tükör Színes népi muzsika Ismét — a javából Déli zeneparudé PETŐFI Népszerű muzsika — világhírű előadók — Edilh Piaf énekel Népzene Pakisztánból Tiz. perc külpolitika — (ism.) Rádióműsor. Szereti ön a macskát? — dok.-műsor 11a meg nem tudná . . . Magyar művészek operett­felvételeiből ..Ez. is Beatles" — 13. Ismeretien . szerzők fuvós­polkaibol Jo ebédhez szól a nota

Next

/
Thumbnails
Contents