Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-11 / 34. szám

TTűtffi, 1985. február 11. A hab Mit is jelent a hab Szerffej Mihalkov komédiájában? A moszkvai Szatíra Színház kritikusa gasztronómiai hasonlattal él („a jó szakács időben lekanalazza a húslevesről, hogy ízletes, áttetsző legyen"), de elhangzik a darabban konkrét, utalás is. A kiöntött kólának fele ez a hab. hamar fölszívódik. mintha nem is volna. Bezzeg a söré Az a hab nem ülepszik le ilyen gyorsan. „Azért is tudnak az okosok nagv dolgokat csinálni vele." Vagyis a hab: látszat, látszólagosság. A valóság ingere, amivel élni nemigen lehet. hasznosabb hát visszaélni. Pal Palies Mahinyin, „a leleményes ember", tudományos intézet igazgatója. Már fiatalon megszerezte a kandidatúrát. s most magasabb fokozat, a tudományok doktora begyűjtésén fáradozik. Elvégre lépést kell tartani a fejlődéssel, még majd kikezdhetik bársonyszékét. Csakhogy e nagydoktori elkészítése időigényes, és Pal Palics képességeit jobb szereti az anyagi, semmint n szellemi javak szerzésére tékozolni. így aztán, miként 87. anyagiakhoz, a szellemiekhez sem rest segítségért folyamodni. Bizonyos Szalma nevű úriember, egy disszertációkat gyártó magániroda (Lám, a géemká sem magyar specialitás) ffógyis képviselője áll szolgálatára. Messziről jött ember. akinek lakást szereznek, telefonnal, hogy röpke két hónap alatt összedobja Pal Palics dolgozatát. Neki tudniillik van ideje a cédulázásokra. naná, ebből él az eszemadta. A dolgozat önmagában persze kevés Jót kell állni érte, meg is kell védeni. Nosza újabb próba: lekenyerezni a tudományos minősítő bizottságot Ami szintén nem gond, ha egyszer egy bolt beindul. S minthogy könnyű Katát táncba vinni, a tudós férfiak szintén a V iacról élnek, kaphatók. Már-már teljes sikerrel bíztat a konspiráció, amikor Pal Palicsot akaratlanul i6 leleplezi — a veje. A veje. aki (hamu fejünkre) újságíró szegény, s mint ilyen botlik véletlenül éppen ebbe az utcán heverő témába. Cikkét aznap tördeli be s szerkesztő, hogy Mahinyin családi vacsorán koccint. csaknem bizonyosra vehető tudományos előmenetelére — ám a darabban nyitva marad a kérdés, végül is megjelenik a cikk, vagy sem. Telefonok érkeznek tudniillik a szerkesztőségbe ... A három pontot magam Is kitettem, jóllehet szent meggyőződésem ezen sorok írásakor ide nem csörrennek telefonok. S nem csak azért, mert nálunk vasárnap üresek a hivatalok, hanem mert Gogoltól megtanultuk, torz ábrázatünkért nem a tükör hibás feltétlenül. Mit mutat, a fentieken túl. Mihalkov görbe tükre? Hogy a külföldi kiküldetések, uram bocsá. nem egyszer közös vadászatokon dőlnek el; hogy az elnökségekben le lehet sülni, mert folyton reflektorfényben ücsörögnek: hogy bizonyos vezetői típusok nem szeretik az okos helyetteseket, mert még kiderül, hogy beborul; hogy az újévi üdvözlőkártyákon és exportból szerzett falinaptárakon sok minden múlhat; hogy kéz kezet mos alapon egészen csinosan megszervezhető a háztáji szocializmus. Satöbbi. Mit mondjak? Esküszöm, idegenül hangzik mind-mind, Egy időben a tudományos fokozatok körül mifelénk is Komédia a Kisszínházban nek felfuvalkodott ellenpontjára (Mihalkov nem rejti veka alá, mindannyian Gogol Köpönyegéből bújtak ki) — Bodolay igen finom nüanszokat is elrejt. Mentes játéka, egész vonalvezetése tesz utalásokat rá. De a helyettes-Affektyálov trambulinról elmondott hordószónoklata sem céltévesztett fricska a tósztokat kedvelő asztaltársaságnak Egyáltalán: igen tehetségesen komponálják meg ezt az őszintén szólva nem túl veretes, inkább a sémák pamfletjére alárajzolt komédiát. Mondom, a nagy forgatagban, a díszletek zsúfoltságában sem mindig esik le a tantusz (lámpaerdők leés fölmozgatása?), meg a cselekvéseknek sincs rendre logikája, dehát ez vállaltan heppeningszínház, s ebben a minőségében van karaktere. A második rész elején, mint afféle főmatadorok, Bodolay és Mira is beszállnak. hogy a színpad evors atrendezgetése után elszálljanak a zsinórpadlásra. A röpke mutatvány is jelzi, itt, aztán semmi tekintélytisztelet, bármelyikünkre sor kerülhet, előfordulhat minden. Mentes például a dinamógatyában sem feszélyezi magát. Hanem az öltönyében: több mint „leleményes ember". Egész embertípus, akinek két erkölcse van, egyik a munkahelyre, a másik otthonra. Régóta feszeget már megírni ennek a szürkeséggel álcázott kitűnő színésznek azt a szerepskáláját, ahol látszatra komoly embereket játszik, valami hihetetlenül diszkrét, mosolyokba. gesztusokba csomagolt finom irónával. Ahogyan minden rezdülésének akad mögöttes tartalma, s adott esetben ezek a mögöttesek az igazán izgalmasak. Most többet láttat meg belőlük, komédiázó kedvéből (ilyen a szerepe), de azért pontosan érzékeli a határvonalat, nehogy burleszkbe buggyanjon, mert elvész a figura pikantériája. Nagy László felvétele Mentes József, a „leleményes ember" föllobbant ugyan a vita, dehát az más volt, meg egyébként is fátyol rá. Süket fülekre találna hát errefelé Mihalkov komédiája? 2. Ezek mennek most, no meg a bárányfelhők — vág hozzá kétkedő képet, blazírt mosolyt a rendező Bodolay Géza. És Mira Jánossal az egész bulit egy olyan márványkockaköves uszoda mélyére süllyeszti, ahonnan kiszivattyúzták a vizet. Az emberlakta akvárium körítése lendületszobrokkal, proletkultos tablókkal, föliratokkal, már jelzi, Bodolayék nem egy az egyben fogalmazzák újra Mihalkov textusát, de a konkrét idemutogatásig. aktualizálásig sem bátorkodnak el. Valahová a kettő közé tolják ki a darabot, ahogyan ők nevezik, premodern előadásban (lelkük rajta). Valójában egy futurista-expresszionista fogantatású gegparádét szórnak szét. csomó találó „olvasattal", néhány kevésbé érthető, forszirt ötlettel. Például. A főszereplő Mentes József rábámul a frissen szerzett új szamovárra: micsoda darab. Aztán kifordul a nézőtérre, megismétli, így ugyanez a kifejezés egészen mást jelent Vagyis nem arra vállalkoznak, hogy elénekeljék mondjuk a Kalinkát. hanem úgy tesznek, mintha Alfonzó énekelné el. Az orosz életvitelben megrögzött szokások a humornak is kiapadhatatlan forrásai. A jelmeztervező Mira és a maszkmester. Mánik László remekel. Albinocska, a butuska barátnő mészarcú albinónyúlként vonaglik Goda Márta tálalásában, a tudományos dolgozatok készítőjének, Szalmának pónemje — a pulóveres Flórián Antal hátrafésült göndör !oboncával. szemüvegével, karvalyorrával — kiköpött könyvmoly. Telitalálat a titkárnő Tamara orosz kiadású bermudanadrágja, ami Egyedi Klárán lötyög, na és Mentes Pal Palicsa . .. Kifeküdtem a röhögéstől. Pocakosított termetére is túlszabott, fekete, piros csíkozatú, pedánsan levasalt öltönye akár egyetlen nagy mellény, elálló, feszes nyakkendőjével — biztos vagyok benne, attól a pillanattól, hogy Mentes belebújt, tökéletesen érezte a figurát. Jól is csinálta. Szegedi előadáson még nem tapasztaltam ennyire, hogy a szellemesen megtervezett külsőségek látványos belső funkcióba lépnek: transzba hozzák a színészt, belelovalják a szerepbe, akarva-akaratlan. Pal Palicsról önkéntelenül asszociál a néző Gogol kisemberének, Akakij Akakijevics3. Feleségében. Markoviit Boriban zavart, hogv vénlánvosra föstött lánya. Vadasi Tünde, mellett életkorban elvész a távolság. Gondolom. arra gondoltak, szemléletbeli különbséget tesznek közöttük: fiatalos, divatbuja mama és aggszűz csimotája; dehát erre anélkül is adódna mód, hogy a két szereplő életkorát összemosnák. Mindenesetre Markovits szüntelenül fölpörgetett játékstílusa ezúttal még jól is jön. Ugyancsak öregebbnek képzelem Mjegoldov „nélkülözhetetlen emberét", a szerzés minden hájjal megkent csinovnyikját — Kovács Zsolt viszont olyan humort, egyéni ízeket tud lopkodni hozzá. hogy képes elhitetni, ez ő maga Mjegoldov, mert ilyen lehetett az apukája Szirmai Péter „szívtelen emberéből" ki-kivillan az örök helyettesek gumigerinces simulékonysága, a fölfelé nyalizók, lefelé taposók rokon6zenvtelen nosztalgiája, s a feleségét alakító Fodor Zsóka is sejtetni engedi csupán a törekvő asszonyok gátlástalanságát. Jámborov lenne a kulcsfigura, a tudományos üzelmeket leleplező kollégánk: Köves László játssza. Eleve föltett kezekkel, szinte bocsánatkérően. hogy akaratán kívül nagymenő apósát bántja. Szóval ezek lennénk mi? Nem fenyegetőzésképpen mondom, de — jó helyen kapisgál. Mert ellenkező esetben az is előfordulhatna, hogy nem ezt a kritikát veti papírra Nyikoláj Nyikolájevics Nikolcnyi István Üj sorozatot indított az egyetemi klub: Beszélgetések a magyar kultúráról. Az első meghívottak a múlt hét közepén megérkeztek, sajna, kevéssel a kezdés elolt. Ilyenformán „nyilatkozni" nem, „kollegiális beszélgetésre" viszont szíves hajlandóságot mutatott: Érdi Sándor, a Stúdió főszerkesztője és Szegvári Katalin szerkesztő-műsorvezető. Hogy ezt miért ma látja itt a kedves olvasó? Holnap, mint 5 év óta minden kedden megjelenik a Stúdió, a televízió kulturális hetilapja. Sz. K.: — Csak most minden eddiginél rövidebben, mindössze 45 percben. A műsoridőnk úgy megy össze, mint... É. S.: — ... mert előtte a Forró szól hosszabb S sz kell a magyarnak, aztán híradó, Himnusz, csicsika ... Kultúra? Azon lehet spórolni. — Megértem, hogv nincsenek oda a gyönyörűségtől, de az országos „térémegvonás" nem zavarja a Stúdiót. ft. S.: — Hogyne zavarná! Oda vannak a reményeink, hogy egyszer majd körbefogja a Stúdiót sokféle kulturális rétegműsor... Erről már legíöliebb álmodozni lehet. — Mit álmodik? Milyen legyen a Magyar Televízió? É. S.: — Egy kommunikációs eszköz a sok között, egv felnőtt társadalomban. Amelyet ki-ki a szükségletei szerint használhat. s nem fordítva, rnint most, hogy úgyszólván a tévé igazgatja az emberek életét, időbeosztását, ismereteit, ízlését. Sz. K.: — És mert nem másfél csatornán kapják, amR kapnak, eszik, nem eszik, akkor maid végre valóban választhatnak. és nem fogják azt várni — mondjuk n Stúdiótól —, amire az eleve nem vállalkozott. Mert. megtalálják másfajta műsorban. — Mire nem vállalkozott a Stúdió? É. S.: — Olvasni a lapok kritikáiban. Az a sokféle dolog, amit már annyiszor kértek számon tőlünk, amiért annyian bíráltak bennünket — nem a mi dolgunk. — Miért hiszik a kritikusok, hogy 'ón mégis a Stúdió feladata lenne egy teljesebb körű kulturális tájékoztc tás, bátrabb értékelés, különbségtétel jó és rossz mű között, a művészeti-kulturális élet létező ellentmondásainak fölmutatása? É. S.: — A jóindulatúak is gyakran elfelejtik, hogy 50, vagy 43 perc erre túl kevés! Hogy hiányzik a Stúdió körül egv csomó más kulturális műsor, mint az előbb mondtam. — A többiek vedig rosszindulatnak? Sz. K.: — Ezt Érdi Sanyinak köszönhetjük, mert ő vállalkozott a kritika kritikájára, nem is egyszer. Először egy azóta már megszűnt miisorban, aztán a Stúdióban, a Jancsó-sorozat fogadtatása kapcsán. A kritikusok nem felejtenek ... — ... és nem is tanulnak? Sz. K.: — Borzasztóan hangzik, mégis úgy gondoljuk, személyes ellenszenvek miatt, éri annyi bírálat a műsort. Mindkét fél fura helyzetben van, mi is. a kritikusok is, hiszen végtére szakmán belüli torzsalkodásokkal traktáljuk a szóles közönséget és olvasótábort. Akik a lapokban írnak a műsorainkról, lényegileg ugyanazt a munkát végzik, mint mi. Mnsfaita tévé. műsorokkal másféle a „kapcsolatuk". Ami már nem az 6 asztaluk, nem az ő témájuk, annak a műsornak a készítőjét nem kell Irigyelni, ha jól csinálja, és nem kell kárörvendeni, ha rosszul. — Mit csinál jol a Siúdió? É. S.: — Nyilván lehetne sokkal jobbnn is, de mi azt vállaltuk, hogy: 1. a lehetőségeink szerint tájékoztatunk, információkat adunk; 2. ismereteket terjesztünk; 3. .fórumot biztosítunk aktuális témájú kulturális publicistáknak: 4. tudós'tunk néhány külföldi eseményről, jelenségről. Az induláskor javasoltuk, hogy a Stúdió mellett legyen egy kulturális háttérmúsor. ezenkívül egy kéthavonta jelentkező, fórumszerú adás a művészeti élet aktuális jelenségeiről, valamint élő vitaműsoiok. háttérbeszélgetések az egyes művészeti produkciók után Mindebből semmi sem valósult meg. csak a Stúdió, azzal a botrányszagú kezdéssel, ha emlékszik rá. Senki sem akadt, széles e hazában, aki legalább pár hét türelmi időt i.dott volna az induló-kísérletező műsornak. Az egyes tévéprodukciók iránt olv alaptalanul megértő kritika ezen az árva kulturális újdonságon úgv el verte a port., hogy azóta sem jut eszünkbe kísérletezni Mnraduok a hagyományos, bevált, merev és fantáziátlan formánál: ülünk és beszélünk. — Talán mégis az a lényeg, miről é« mit mondanak... Sz. K.: — Most az következik, hogy én miért erről és nem amarról? Fölvállaltuk, hogy a műsorvezetők személves tájékozottsága, témában való jártassága, sajátos affinitása határozza meg — természetesen az aktualitások mellett —, ml kerüliön az adásba. A világ minden felnőU tévéidben személyiségekre épülnek az egves műsorok! őszintén örülünk. ha személyes jelleget tudunk adni az egyes adásainknak, ha megkülönböztethetők egymástól. — A holnapinak a műsorvezetőiétől megtudhatnák az olvasóink, mi lesz benne? Sz. K.: — Riportok a filmszerűiéről, interjú Huszár Istvánnal, a zsűri elnökével, majdnem élőben hiczen aznap este 6 órakor tudok beszélni vele .. A József Attila Színház bemutatóin kapcsán Iglódi Istvánnal és a főszereplő Galambos Erzsivel beszélgetek, s a születésnapja alkalmából Barrsay Jenővel. Rosszabb oknvomnzásba keveredtem az. úgynevezett hátrányos helyzetű gyerekek nevelése, illetve a pszk hopedagógusok hátrányos helyzete ügyében. Ennyi S most már tényleg be kell mennünk az egyetemistákhoz... Sulyok Erzsébet Egy régi tudósítás Elődeink írásait tanulmányozva egy negyven év előtti, akkor szenzációs, ma már történelmi értékű tudósításra akadtunk. Szinikritika-ifással bízva érkezett a Szegedi Nemzeti Színházba akkori kollégánk, ami helyett pontos tájékoztató anyagot tett szerkesztője asztalára. Talán kitűnő előadás volt Lehár dalműve, a Mosoly országa, viszont eltörpülhetett azon tény mellett, hogy az „egyik első emeleti páholyban megjelent a magyar közélet egyik legérdekesebb alakja ..." A közönség sem fedezte fel „az érdekes vendéget, oki szerényen húzódott meg a páholy homályában". Az érdekes vendég SzentGyörgyi Albert professzor, i. világhírű Nobel-díjas tudós volt, akiről hónapok óta semmi bizonyosat nem tudtak Szegeden. Az előadás kezdete előtt dr. Bárányi János igazgató jelent meg a színpadon, és meleg szavakkal üdvözölte Szent-Györgyi professzort, valamint a mellette helyet foglaló orosz kapitányt, akit Malinovszkij marsall adott kísérőül melléje. „A színház közönsége az igazgató bejelentésére óriási lelkesedéssel ünnepelte a világhírű tudóst. Az embeLengyel Gyula rajza refc felugráltak a helyükről és feléje fordulva szűnni nem. akaró éljenzéssel fejezték ki szeretetüket és tiszteletüket." Az 1945. február 13-án megjelent írás szerzője az előadáson (február ll-én, vasárnap) felkereste páholyában Szent-Györgyi Albertet, aki a következő interjút adta. „Tegnapelőtt érkeztem Szegedre. Annak idején nem azért hagytam el ezt a várost, mintha az oroszok elől akartam volna menekülni, ezt, különben a szegedi nép tudja a legjobban. Nyári pihenőn voltam és a Gestapo üldözött. Ezért nem jöhettem vissza Szegedre. Hosszú hetekig bujkáltam Budapesten. egéizen az orosz csapatok bevonulásáig. Rejtekhelyemen ért az a rendkívül jóleső megtiszteltetés. hogy Malinovszkij marsall küldöttsége felkutatott és tolmácsolta a marsall meghívását. így kerültem a főhadiszállásra igen megviselt egészségi állapotban. Egész mostanáig Malinovszkij marsall vendége voltam és most, hogy rendbejött az egészsegem. hazalátogattam Szegedre." Szent-Györgyi Albert következő látogatására majd három évtizedet kellett várni. Amikor 1973. október 19-én a SZOTE díszdoktorává avatta, megbecsülés, tisztelet és szeretet vette körül. Szelleme, példája ma Is elevenen él nemcsak az itt dolgozó tudósokban, de a városlakókban is. Egyik, 1983fcan, 90 éves korában adott nyilatkozatában megfogalmazott drámai felvetése ma is eleven figyelmeztetés: „A kérdés nem az, hogy van.e élet a halál után. hanem az. hogy van-e a születés után?" A. S.