Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

6 23 .Csütörtök, 1985. február 28. Kosárlabda NB I Kézilabda Kner Kupa Mire képesek Dobiék FőszerePben ° fiatalok a „slágercsapat" ellen? Versenybíró­tanfolyam Délelőtt: SZEOL AK-ZTE, délután: SZEOL AK­Bp. Spartacus A Csongrád nisz Szövetség megyei Te­versenybírói Még egy forduló, és * „aranytartalék" a mostani kosárlabda NB I-ben véget mérkőzésre, ér a bajnokság „tavaszi" — Jeleztem már noráb­tanfolyamot rendez. Jelent- idénye, hogv kétheti szünet ban is. az utolsó két taiái­A kék-feketék női együt­tese a Bp. Spartacussal ját­szik. Különösebb tétje — után kezdődjön a „play- kozónak számunkra nincs mar arr|i. a szegedieket ille­°ff", azaz a rájátszás. Ezt jelentősége, eredményét nem ti — ennek a mérkőzésnek az izgalmas lebonyolítási visszük magunkkal, mégis sincs, mivel a fővároéiak a kezni levélben (név és la­káscím megjelölésével) a megyei főtitkárnál (Végh HP Ferenc, B723 Szeged, Hajlat formát az amerikai profi ii- presztízsmérközésnek, uioo­u. 2/B sz.) március 5-ig lehet, gában. az NBA-ben vezet- li bizonyítási lehetőségnek ték be először, ami oly- ' tekintjük — mondta a ve­annyira bevált, hogy több zetö edző. — Mi már fél európai országban — első- szemmel a rájátszásra fi­nek Olaszországban — poi- gyelünk. Ha érvényesül a gárjogot nyert, néhány év papírforma. a nyolcadik felelőtlenül kosaraznak óta nálunk is így bonyo- helyről folytathatjuk, ami majd. s ha ígv lörténik, Híják le a pontvadászat be- nekünk nagyon nem jó Baráti Kör közgyűlés legjobb hat között folytat­ják Pungor Miklós, a SZE­OL AK vezető edzője még­is bizakodik, mint említót­te. reméli, lányai felszaba­dultan. könnyedén, de nem A SZEOL AK labdarúgó Baráti Kör február 26-án, kedden délután 5 órától az Ifjúsági Házban tartja a feb­ruár 12-re is meghirdetett. fejező részét. a Péccsel kezdünk A aportág szegedi kedve­lői ma két. még meglepetést is okozhat­még- nak. A szakvezető notesze­ben tizenegy név sorakozik sem totózunk. tisztességes Csemegének küzdelmet akarunk. Ügy er- - Palotás' Oláh, Göndöcs. de akkor érdektelenség ígérkező mérkösést iá' meg- ™egfel?l°- Jó fizikai Zsemheri. Tóth, Lengyel, miatt elmaradt közgyűlését, tekinthetnek az újsze°edi aüaP<)tban ^ lelkileg is Szederkényi. Balázsik ,1.. Az összejövetelen azokat is Sportcsarnokban. Először a I l~ * ' szívesen látják, akik nem SZEOL AK férficsapata jöt tagjai a baráti körnek. Különbuszok Balmazújvárosba A labdarúgó MNK febru­ár 27-i fordulójában, a leg­jobb nyolc kőié jutásért játszik a Szegedi Dózsa te­rületi bajnokságban szerep­lő csapata. A Balmazújvá­rosban sorra kerülő mérkő­Molnár, Nagy és Varga xesz. szik a magyar élmezőny ™k. A ,.slágercsapatávar. a jelen- Toth" Guoth leg negyedik, de dobogóra pályázó ZTE-vei. Hogy a zalaegenszegiek ellen mire lesznek képesek Dobiék — rejtély. Tavaly december­ben a szegediek Egerszegen nagyon jól játszottak, vé­gig nyílttá tudták tenni az összecsapást, mondhatni az utolsó percekben kereked­tek felül a rutinos nazai­együtt van a csapat, emlé- Tarczy, Kalocsa, Novákné kezetes, nagy mérkőzést vá- —, a mérkőzés előtt jelöli * T" Mező. Dobi, ki azt a tíz játékost. a*i­„ötösfogat" nek a nevét beírják a íegy­kezd, a csere Boros. Walke, zőkönyvbe. Gy. E. zésro a Dózsa kiilöubuszo- ak. A múlt héten Baján kat indít. Jelentkezni a Hu­nyadi téri pályán levő bü­fében lehet ma délelőtt 10­től este 7 óráig, és vasár­nap reggel 8-tól délután 1 óráig. sem vallott szégyent a SZE­OL. csupán nyolcpontos ve­reséget szenvedett a csapat, melyben edzője, Sárossy Elemér szerint rr Oszi újdonság: Sportlexikon Egy-egy évforduló vagy je- — Az anyag három nagy lenlos világverseny kapcsán témakörre tagolható: egy az egyes sportágak vezetői sporttudományi, egy életraj­ugyan elkészíttetik saját kis zi és egy sportági szaba­„mindentudójukat", de ma- lyokat tartalmazó részre, Döntőben a Vasas Pénteken IHF Kupa ké- Egy pillanatig sem forgott zilabda-mérkőzésen taiál- veszélyben a Vasas tovább­kozott a Vasas és az Iskra jutása. Persze a magyar Partizanske női együttese, gárda már a csehszlovákiai A mérkőzés tétje a döntőbe első győztes találkozó után jutás volt. ezt a piros-ké- biztos lehetett abban, hogy kek könnyedén teljesítették, a döntő egyik résztvevője Vasas—Iskra Partizanske lesz Az áprilisban lebonyo­lításra kerülő fináléban a budapesti csapat minden bi­Vasas: Rácz M. — Hajdú zonnyal az NDK-beli Vor­K. 2, Gódorné 7, Kuruczné waerts Frankfurttal mérkő­zik. összesítésben 48-37-tel ju­tott tovább a Vasas. Csupán az első gólig tart­hatott a pécsiek reménye tegnap este az újszegedi Sportcsarnokban lejátszott Kner Kupa férfi vidékbaj­noki mérkőzésen. Ezt kö­vetően ugyanis a Volán pil­lanatnyi kétséget sem ha­gyóan játszott: tetszés sze­rint lőtte góljait. Igaz, egy ízben feltámadtak a vendég piros-feketék, és 9-5-ről 9-9­re jöttek fel. de ezzel véget is ért a „feltámadás". A második játékrész még egy­értelműbben a szegedi fiúké volt, s csak az lehetett a kérdés — miután már nyolc gól is volt a különbség — mekkora fölénnyel lesz övék a két pont. A nem különösebben iz­galmas, láthatóan tét nél­küli találkozónak két öröm­teli momentuma volt. Egy­részt az, hogy a három ki­tűnő játékosát (Kedves, Perger, Kőszegi) is nélkü­löző pécsi együttes fiatal­jai a vereség ellenére is nagy jövőt sejtetnek a ba­ranyai kézilabdázásnak. A másik momentum is a te­hetséggel kapcsolatos, de már szegedi vonatkozású. Bárány Zsolt, a Volán if­jú kézilabdása már néhány­szor megcsillantotta, mire lehet képes. Tegnap azon­ban egészen kiemelkedőt produkált: minden helyzet­ből veszélyes volt kapura, gyönyörű gólokat lőtt. Volán SC—Pécsi MSC 27-22 (12-10). Újszegedi Sport­csarnok, 300 néző, vezette: Haide, Tekauer. Volán SC: Oláh Z. — Bor­bás 1, Tenke 7 (3), HUBAI 4. Balogh S. 3. Kiss, Sándor 3. Csere: GRANDJEAN (ka­pus), BÁRÁNY 9 (1), Avar, Katona. Edző: Lesti István. Hétméteresek: 5'4. ill. 2 1. Kiállítások:' 10, ill. b. perc. A vendégek legjobb góllö­vői Ivanics és Putics (4—4) voltak. A DÉLÉP SC tegnapra ki­írt békéscsabai találkozóját a terem elfoglaltsága miatt vasárnapra halasztották. B. T. Csak egy magyar... Prágában folytatódott a férfi sakkvilágbajnoki zónaverseny. Az utolsó előtti — 1«. — forduló­ban .3 döntetlen mellett Faragó vereséget szenvedett. így már csak-Pintérnek lehet esélye a továbbjutásra. maradt (csehszlovák) 25-16 (15-7) Fáy utca, 1200 néző. 1, Hajdú T. 3, Kalmár 3, Gombai 6. Csere: Liskáné, Bényei 1, Barna 1,^2. Eljárás a bajnok ellen gyár sportlexikon még nem amelyek természetesen nem jelont meg. Szakberkekben különülnek el egymástól. már hónapok óta beszédté­ma, hogy készül egy, min- lexikont? den sportágat felölelő, ösz­A Los Angeles-i olimpia raszalónját. Az olimpiai ba.i­. súlyemelő-versenyein a 75 nok tulajdonában jelentős — Kik készítik a sport- kg_ban győztes nyugatnémet mennyiségű anabolikus szte­. Karl-Heinz Radschinsky kel- roid volt, amelyet a rend­A kiadó tobb mint ]ernetien látogatókat kapott: őrség természetesen azon­szefoglaló munka. Az MTI száz szerzőt kert fel. A mun- egy bejelentés alapján a nal lefoglalt, és a 31 eszten­munkatársa dr. Rerend Mi- kat egy héttagú szerkesztő rendőrség átvizsgálta nürn- dős sportoló ellen eljárást hálytói, a Medicina Könyv- bizottság fogja össze, amely- bergj otthonát és testkultű- indított, kiadó sportszerkesztőségének nek vezetője dr. Nádori vezetőjétől kérdezte: igaz-e László egyetemi tanár, a a hír? Testnevelési Főiskola Kutató - Valóban hozzáfogtunk Intézetének igazgatója. A egy kétkötetes lexikon el­készííésehez — mondta a bizottságban helyet kaptak sportvezetők, sporttudósok, főszerkesztő. - Xi" apróié- sporttörténeszek újságírók, részletre ki- ó* segltl munkánkat egy kos, minden • . terjedő munka közel négy lexikográfia ta esztendeje kezdődött. Idén Közlemények — Az érdeklődők csak ma ­össze) várhatóan megjelenik sportolók sportvezetők az első kötet. neveivel talalkozhatnak? — Korábban hozzá lehe­— A közel tízezer címszót tartalmazó két kötetben ter­teu férni hasonló összefog míszetiesen feldolgozzuk laló jellegű munkához? azoknak a világnagyságok­— Magyarul semmi eset- nak az életrajzát, re sem, hiszen önálló sport olimpiákon. is, akik világversenye­lexikon Magyarországon még ken valamint kontinensbaj­nem készült. Viszont az Űj nokságokon kiemelkedően Magyar Lexikonban es a szerepeltek, vagy jelentős Magyar Életrajzi Lexikon- munkásságot fejtettek ki a ban találhatók olyan cím- nemzetközi szavak, amelyek a sportélet­hez kapcsolódnak. — Milyen témaköröket ölel fel a mü? sportéletben. Terjedelmi korlátok miatt ez a lexikon sem törekedhet teljességre — mondta befe­jezésül dr. Berend Mihály. Sportműsor ASZTALITENISZ: torna serdülőesapatoknak. Etel­NB I. Férfiak: DF.LÍP SC— ka sort fczEOL-murikaesarnok, Bvsc s/fircgi útt Sportcsarnok, 8-tól IS óráig. Előkészületi mér­11 dr. vtkornó. turka. Bogdaf- kő/és: SZEOL AK-KSC, Tisza­ív NB II Férfiak. Mora Tsz SE parti stddion edzőpálya. 10.30. - Un Spartacus 11., Szőregi út, Vigadó Kupa: kispályás mérkő­zések az újszegedi ltgetl pályán 14 8-tól 16 óráig. KOSÁRLABDA: NB 1. Férfiak: SZEOL AK­ZTE, újszegedi Sportcsarnok, VASARNAP lé 30, Bacsfay, Faidt. Utána KÉZILABDA: NTJ-s Ifjúsági mérkőzés. Nők. Szeged Kupa merkőzések az s -EOL AK Bp Spartacus, új- újszegedi Sportcsarnokban: HO­„dl Sportcsarnok, is. Oldó- DIKOT SE-Felszabadulás Tsz fal, V Szamos. Előtte NU-s tf- SE (férfi). 8.30. Orosházi H. D6­o.s.u nvrkoy.es NB II. Nők. zsá-Ccgléd (férfi). 10.(0. HÓDI­V ..•„dl TK -Iwesült Gyógy- KOT SE—Orosházi H. Dózsa s/rr újszegedi Sportcsarnok, (férfi), 14.30. Cegléd—Felszaba­17 30. Férfiak. Sz. Postás—TA- dúlás Tsz SE (férfi). 15.40. nép'. Rókusi Tornacsarnok, 10 TEKE: V... NB II. Férfiak. SZEOL AK— TEKÉ: Borsodi Építők. DÉLEP-pálya, NB I. Nők. SZEOL AK—DE- 8.30. J I p SC. SZEOL-Pályr 10. Fér- LABDARÚGÁS: fiak DELEI' sc-HODGEP SE, Dr. Reményík Lászlo-emlék­nFJLÉP-Dálva 8 torna serdülőesapatoknak, Etel­lABDARÚGAS: ka sort SZEOL-munkacsarnok,, lic. Bemeoytk Lá«aló-emkék- helyosztók 9-től deli U óráig. Az Üllés és Vidéke Afész 1985. APRIUS 1-TÖL 1988. MÁRCIUS 31-IG (3 év) szerződéses üzemeltetésre adja át a következő nyílt árusítású ÜZLETEIT: 39 sz. Kenvérbolt Üllés, Mező I. u. 1. 2. sz. Cipőbolt Üllés. Felszabadulás u. 57. 5. sz. Vas-műszaki bolt Ullés, Felszabadulás u. 48. 10. sz. Kultúrcikkbolt Üllés. Szabadság tér 1. 11. sz. Tüzép-telep 20. sz. Tejtermékbolt 35. sz. Tüzép-telep 29. sz. Vegyesbolt 23. sz. Tápbolt 24. sz. Vegyesbolt 12. sz. Tüzép-telep 8. sz. Iparcikkbolt 3. sz. Tápbolt 27. sz. Vegyesbolt 26. sz. Vegyesbolt 30. sz. Vegyesbolt 33. sz. Tüzép-telep 14. sz. Büfé (kultúrház) 9. sz. Italbolt 10. sz. Vendéglő Üllés. Felszabadulás u. 9. Forráskút. Felszab, u. 74. Forráskút. Atokháza dűlő 71. Forráskút. Forráskút dűlő 29. Pusztamérges. Tolbuhin u. 13. Pusztamérges. II. ker. 68 Pusztamérges. Tolbuhin u. 3. Öttömös. Rúzsai u. 1. öttömös. Rúzsai u. 3. Öttömös. Petróczi-iskola Rúzsa. Ruki II. 271. Rúzsa. Tanva 116. Rúzsa. Vörösmarty u. 5. üllés. Felszabadulás u. 52. Pusztamérges. II. kerület öttömös. Felszabadulás u. 58. A pályázatokat 1985. március 15-ig kell. kettő pél­dányban benyújtani, az áfész központiába (Üllés. Felszabadulás u. 25.). Pályázati feltételek és az üzletek működésével kap­csolatos táiékoztató adatok az áfész közgaz­gazdasógi osztályán kaphatók meg. 1985. március 1-től. A versenvtárgvalás 1985. március 28-án. délelőtt 9 órakor lesz Ullésen, a Vigadó étterem ren­dezvénytermeben. Értesitjflk tisztelt gázfogyasz­tóinkat. hogy az 1 1977. (IV. 6.) NIM sz. rendelet VII. fejezet 10. paragrafus (1) bekezdés alapián megkezdjük az 1985. évi vezele­kesgáz-üzemü berendezések el­lenőrzését. Kérjük kedves gáz­fogyasztóinkat, hogy támogas­sák ellenőrző munkánkat és a kiértesitőn feltüntetett időpont­ban biztosítsák a Lakásba való bejutast. Amennyiben a kiértesi­tőn feltüntetett időpont nem megfelelő, ugy az ertesítőn sze­replő nyilvántartási számra való hivatkozással szíveskedjenek be­jelentésüket megtenni a 14-722­es telefonszámon, vagy szemé­lyesen a DEGAZ. Szeged. Deák F. u. 24—26. sz. alatti bemutató­termünkben. DÉGAZ szegedi üzemegység. x Dr. Molnár G. Etelka fül-orr­gégész szakorvos rendel: ked­den. pénteken 18.30 órától 10.30 óráig. Felsőváros, Lugas u. 5 A. Együtt pihen a-család a Pentá­ban! Április l-ig naponta és sze­mélvenként 500 Ft-os áron. leg­alább 2 éjszakai tartózkodás ese­tén félpanziós ellátást (reggeli es egy főétkezés) és az alábbi in­gyenes szolgáltatásokat kínáljuk: szállás a szülővel közös szoba­ban lakó gyermeknek (14 éves korig), uszoda, szolárium, szau­na. garázshasználat. gyermek­megőrzés. úszásoktatás, egyszeri ingyenes belépő Horoszkóp éj­szakai bárunkba, színes tv min­den szobában, vldeoprogrammal, programszervezés. színházjegy­biztosítás. Jelentkezés és ínfor­máció: Buda Penta Holel. Buda­pest i., Krisztina krt. 41—13. 1013. Telefon : 250-060 vagy 666-007. X Kézi kötés tanfolyam indul a Juhász Gyula Művelődési Köz­pontban február 25-én du. 4 óra­kor. Részvételi díj: .300 Ft. Jelent­kezni !ehet: a helyszínen. Sze­ged. Vörösmarty u. 5. Felhívás adóbejelentés beadá­sára a háztáli és kisegítő gazda­ságok jövedelemadója 1985. évi megállapításához. A háztáji és kisegítő gazdaságok használói, valamint a lovat tartó személyek az 1905. évi jövedelemadó meg­állapításához 1985. március I. napjáig adobejelentést kötelesek tenni. Adóbejelentési köteles tenni az a) akt 1985. január hó 1. napján az ország területén me­zőgazdaságilag művelhető (ka-, tasztert tiszta jövedelemmel ren­delkező) 1500 négyzetméter terü­letű szőlő, kert,' gyümölcsös ese­tében 800 négyzetméter, vagy en­nél nagyobb területű mező- és erdőgazdasági ingatlant bármi­lyen címen (tulajdonjog, haszon­élvezet. haszonbérlet, illetmény stb. Címén) haszhál: b) aki 1905. január 1. napom kétévesnél Idő­sebb ló (öszvér) tulajdonosa, ha­szonélvezője: c) aki 11 kW-on (15 lóerőn) felüli mezőgazdasági vontatót (traktort), hozzákapcsol­ható pótkocsit, vagy tehergépko­csit üzemeltet. Árbevételére vo­natkozóan bejelentést köteles tenni az ls: d) aki 1984-ben me­zőgazdasági termelési tevékeny­ségből — földhasználat mellett, vagy anélkül — 150 000 forintot meghaladó értékű árbevételt ér el: e) aki gazdaságában 1984. év­ben rendszeresen idegen mun­kaerőt foglalkoztatott, ha a ki­fizetett munkabér pénzbeli, vagy természetbeni értéke együttesen elérte a 20 000 forintot, vagy aki­nek gazdaságában 1981. cvben legalább egy személy évt 90 na­pon ál dolgozott: f) akti az adó­hatóság a gazdálkodásból elért árbevétele bejelentésére felszó­lít. Nem köteles bejelentést len- . nt az. akinek az 1984. évben használt Cs adóztatott — föld­területe nagyságéban, művelési agaban és kataszteri tiszta jöve­delmében : — 2 évesnél idősebb lovai (öszvérei) darabszámában: — 11 kW-on (15 lóerőn) felüli mezrigazdasag! vontató (traktor), hozzákapcsolható pótkoesti vagy tehergépkocsi számában változás nem következett be. Az adóbeje­lentést az adn fizetésére kötele­zett a földterület fekvése szerint Illetékes tanács végrehajtó bi­zottságának szakigazgatási szer­vénél. illetőleg a városi tanács végrehajtó bizottságának pénz­ügyi osztályánál (hivatalanál) köteles benyújtani. Ha az adózó . egyidejűleg több község (város) területén használ földterületet, ezekről a földterületek fekvése szerint illetékes minden adóha­tosághoz köteles bejelentést ten­ni, s ezekben feltüntetni a vala­mennyi községben (városban) használt földterületének adatait is. A lovak (öszvérek) és az erő­gépek után a lótartó, illetőleg az üzemeltető állandó lakóhelye szerinti, az árbevételük utan adózók pedig a tevékenységük helye szerint Illetékes adóható­sághoz kötelesek megtenni az adóbejelentést. A közös háztar­tásban élők a férj (apa), ha az nem él. az anya neve alatt együtt adóznak. Ezért a közös háztar­tásban élő valamennyi családtag állal használt földterületet, az együttesen 150 Ooo forintot meg­haladó árbevételt, valamint a tulajdonukban (haszonélvezetük­ben t levő lovakat (öszvérekét), illetőleg erőgépeket a férj (apa), illetőleg az anya köteles beje­lenteni abban az esetben is. ha neki magának a saját használa­tában nincsen adóztatható föld­területe. lova. illetve erőgépe. Az adóbcjelentést hivatalos nyom­tatványon kell megtenni, amely az adóhatóságtól szerezhető be, ahol a fentieken kívül a szüksé­ges felvilágosítást is megadjak. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy többek között ideiglenesen adómentességet élvez a földterü­lete után az a termelő, aki szo­cialista sz.ervezet.tpl zöldség ter­mesztésére szerződést köt. Fi­gyelem! Akt adóbevallási köte­lezettségének határidőben nem tesz eleget, annak tértjére a jö­vedelemadót az adóhatóság fel­emelt mértékben állapítja meg. a rendelet egyéb megsértése — az adócsalásra és a szabálysér­tésre vonatkozó jogszabályok ér­telmében — büntető-, illetőleg szabálysértési eljárást von maga után. Csongrád megyei Tanács V. B.. Szeged megyei városi Ta+ nács V. B. pénzügyi osztálya. X Megvételre felkínálónk 3 db Jó állapotban levő MTZ—50 erőgépet és 1 db ZUK—A 06 típusú kisteher-gépkocsil Ar megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Takács Ferenc műsz. vez.. Alkotmány Tsz. Mélykút. Tel.: 23 29. mell. Telex: 281-298

Next

/
Thumbnails
Contents