Délmagyarország, 1985. február (75. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

Szombat, 1985. február 2. 229 DM^nXHSSi Művészet és politika A

magyar kultúrában mindig is volt hagyománya a művészet politikai szerepvállalásának. Nagy művészeink — nem lévén a korábbi századok folyamán önálló értelmiség, „szakosodott" politikusi réteg, vagy csak viszonylag csekély számú, főként a nemesség legfelső köreiből verbuválódó — gyakorta tevékenykedtek politikusként is. Janus Pannonius. Zrínyi Miklós. Petőfi. Eötvös József — és sorolhatnók hosszan — képviselik ezt a hagyományt. A huszadik század is szaporítja a példákat: Ady. József Attila költészete a legmélyebben át van itatva politikai tartalommal; így vagy ugy beleszólt a politika alakulásába. Móricz. Németh László. Illyés Gyula. Váci Mihály — politikai megbízatást teljesítve vagy anélkül — népünk legfontosabb kérdéseivel foglalkoztak. Nem csoda, hogy szinte követelménnyé vált, eszménnyé növekedett a társadalmi közvéleményben a politizáló művész. Ami azonban magával hozta, hogy a politikai mondanivaló lett olykor a művek megítélésének legfontosabb szempontja. Igy gyengébb művész is aránytalanul kedvezőbb „osztályzatot" szerezhetett: a tehetséget az elmélvültséget, a valóságismeretet politikai jelszavak, programok igyekeztek „pótolni". Közrejátszott ebben a felszabadulás után a politika néhány torz vonása, a dogmatizmus időszakában (1949—1953) a művészi hitelű politizálás — mondjuk Juhász Ferenc, Nagy László korai verseiben — azonos szintre helyeződött a hangzatos, de sejtelmes, giccsgyanús sematizmussal (regények, filmek sorát említhetnők). A Magyar Szocialista Munkáspárt kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a művészet semmi mással nem pótolható szerepet játszik a társadalomban. Következésképpen politikai szólamokkal sem helyettesíthető. Novellák, regények, szobrok, táblaképek. filmek alkotása helyett lehet ugyan ideigóráig nyilatkozatokkal, nem művészi jellegű „üzenetekkel" kelteni figyelmet — esetleg Nyugaton, irántunk nem túlságosan barátságos fórumokon —. de tartós állapotként nem fogadható el. (Pedig — sajnos — van erre is példa.) Sánta Ferenc Húsz órája — regényformában s Fábri Zoltán pompás filmváltozatában —. Cseres Tibor Hideg napok című regénye s a belőle készült Kovács András-film. Varga Imre köztéri szobrai. Ruszt József színházi rendezései mindenekelőtt műalkotásként „Politizálnak". Kifejeznek egy harmóniára törekvő jelenlétet. egy olyan magatartást, amely a hibákkal szemben örök küzdelmet hirdet, új utakat keres* miközben a hagyományok vállalható részét is hasznosítja. Az ember esélyeit fogalmazza meg a művész e magatartás jegyében papíron, filmszalagon, kőbe vésve, színpadon. Más tehát a politika, s más a művészet. Természetesen a művésznek — mint állampolgárnak — jogában áll közvetlenül is politizálni, ő is választó és választható ugyanúgy, mint sok százezren. S vannak is művészi műfajok — irodalmi szociográfiák. dokumentumfilmek stb. —. amelyek közvetlenebbül fejeznek ki politikai tartalmat. De a politikai tényező túlhajtása a művészi alkotás folyamatában, a művészi magatartásban ugyanúgy hiba. mint a politikától, a politizálástól való teljes elfordulás, a politika, „a hatalom" elvetése megbélyegzése. misztikus erővé növesztése (mindezekre szintén akad példa manapság is). Holott céljában a művészet s a nolitika találkozik: az embert, a társadalmat szolgálja mindkettő. L

étezik persze a politikának, a politikai irányításnak egy olyan területe, amely a művészettel. a művészekkel szoros kapcsolatban van. Ez a művészetpolitika. melyről az MSZMP Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára kiadott irányelvei igv fogalmaznak: „A párt művészetpolitikájának fő célja, hogy megteremtse a művészet alapvető társadalmi feladatainak teljesítéséhez szükséaes feltételeket. Változatlanul alapelvünk az alkotás szabadságának biztosítása. a művészi kezdeményezések, kísérletezések támogatása, az alkotóműhelyek önálló felelős működésének segítése." Az MSZMP szövetségi politikájának fontos része a művészetpolitika: az alkotók partnerei kell hogy legyenek a politikai vezetésnek az ország legfontosabb ügyeinek, a társadalmi célok és feladatok megítélésében, és megfordítva: a művészet, a művészek igényeit a politikai vezetés még a gazdaság nehéz időszakában is figyelembe kell. hogv vegye (most épül az új Nemzeti Színház: Szabó István Oscar-díjas filmje, a Mephisto épp e korszak nagy teljesítménye — bár igaz: koprodukcióban készült). Kritikus és önkritikus dokumentumban tekintették át a művészetpolitika irányítói 1984 őszén az MSZMP művészetpolitikájának időszerű kérdéseit. A cél: minél nagyobb társadalmi nyilvánosságot az értékes művészi törekvéseknek, figyelembe véve. hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján új jelenségek — károsak és hasznosak —. új hangsúlyok mutatkoznak a művészet területén. „Egyelőre szinte teljesen kívül maradtak a művészetek látókörén olyan, széles tömegeket érintő társadalmi mozgások, témák, mint például a paraszti-falusi életforma gyökeres átalakulása; a nagy társadalmi átrétegeződések egyéni sorsokat fordító, értékrendeket. erkölcsi normákat romboló és építő, emberformáló hatása: a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének mai konfliktusai" — olvashatjuk, egyebek között, az említett dokumentumban az MSZMP KB mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközösség állásfoglalásában. N

em utasítgató. konkrét témát előíró megállapítások ezek. hanem művész és közönség, alkotó és befogadó kölcsönös erőfeszítését, egymás iránti érdeklődését és megértését sürgető gondolatok. A mai művészet alkotásai gyakorta igényelnek nagyobb türelmet, műveltséget, odaadást. mint a klasszikusok. Szavazzunk hát bizalmat számukra, hiszen rólunk, a kortársakról a ma élő kortárs művészek mondhatnak igazán fontosat és találót. Művészet és politika, művészetpolitika helyes viszonyának kialakulását. ennek megőrzését, ápolását leginkább egy ilyen — kölcsönös — felismerés szolgálhatja. KÖHATI ZSOLT „Történeti literatúránk" hézagpótló műve Sorok Horváth Mihály reprint könyvéről Nemrégiben az ÁKV reprint sorozatában különlegesen szép r>gi magyar könyv jelent meg, Horváth Mihály volt csanádi püspök, ipartörténész nagy értékű munkája: Az ipar és kereskedés története Magyarországon (a három utolsó század alatt). A könyv egyik különlegessége abban rejlik, hogy arról, az 1840ben k'adott példányról készült, amely a szerző aláírásával az MTA Könyvtárának tulajdona. Másik különlegessége, hogy a szerző úgy ad háromszáz éves áttekintést az ország iparának és kereskedelmének fejlődéséről, bogy orientálni képes a tudományok fejlődésének szerepére, az emben gondolkodás fejlődési ütemére, és ezek kölcsönhatását is felemlíti munkájában. Olyan ipar- és kereskedelemtörténet ez a könyv, amely jól szerkesztett kalauza is lehet az érdeklődő olvasónak. Ebben az egyes fejezetek Hizérthetőségén (bár a korabeli nyelvezet itt-ott zavaró is lehet) túl, a gondolatok fő kapcsolódási pontja — a kereskedelem és az ipar kölcsönhatásai — is segítenek. A szerző. Szentes egyik nagy fia. könyve előszavában többek között ezeket írja: „Nem akarja a szerző elmondani, mennyi nehezséggel kellett vinia az első és a második újabb dolgozás alá i eti század e tárgyról szóló emlékeinek nyomozásában, sem azt. milly nehezen bírhatta reá magát, hogy a kereskedés legújabb állapotának csak vázolati e'főadásába is bocsátkozzék, s hányszor szakasztá félbe a munkát, mellyre segéd kezeket sehol sem, önmagában pedig már helyzeténél fogva is, melly a gyakorlati, kivált kereskedési életben őt szűken engedés részesülni, kevés tapasztalást, tökéletlen ismeretet talált. Végre győzött azon gondolat. hogy e mű talán épen tökéletlensége által leszen egy több tárgyismerettel készülendőnek eszközlője, fölizgatván s hasonló munkára birván olly valakit, ki ezen, annyira érdekes tárgyban kielégítheti a közkívánatot, betöltheti történeti literatúránk ezen nagy hézagát." A szerzői szerénységek ellenére Horváth Mihály munkáját talán az a tény minősíti legszebben, legértékesebben, hogy a már levelező tag könyvét a Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben nagyjutalmával ismerte el. Az is különlegessége ennek a könyvnek, hogy az öt szakasz — ez egyben időrendet jelent — mindegyike legalább hatrétegű. Külön-külön foglalkozik — és 1526-tól kezdve — a földműveléssel, a mesterségekkel, a bányászattal, a kereskedéssel, a külkereskedéssel és külön a belkereskedéssel. Megállapításait, ahol teheti, statisztikai adatokkal támasztja alá, ami nem is bizonyult könnyű feladatnak, mert Magyarországon a statisztika szerepét csak Kelety Károly ismerte fel. Minden szakasz megállapítása a tudomány korabeli szerepét is innoválásra hívja, és a forrásokat gazdag lábjegyzetben adja meg. Ez a 390 oldalas gazdag történeti feldolgozás igényesen adja meg azokat a jelenségeket és viszonyokat is, amelyek gátolják az ipar és a kereskedelem nagyobb ütemű fejlődését. Horváth Mihálu haladó szemléletű — a Szemere-kormanyban miniszteri tárcát vállait —. az iparosítást szorgalmazó közéleti egyéniség volt (múlt év októberében volt 175 éve, hogy Szentesen született), akinek méi orra is kiterjedt figyelme — főként külföldi emigrációja alatt szerzett tapasztalatai alapján —, hogy az iparnak és a kereskedelemnek milyen szoros kapcsolatban kell állnia. Többek között ettől a kapocstól vélte versenyképesnek a magyar ipar termékeit a külföldivel, főként az osztrákkal szemben Siettette a gyáripar megszületését része volt a most 200 éves Goldberger-gyár korszerűsítésében, és az első szegedi ipari vásárt (1876) nemcsak hazafiúi lelkesedéssel, hanem anyagiakkal is támogatta. Jó viszonyban állt Bakay Nándorral, Gelléri Mórral, a szegedi iparfejlesztés két korai előfutárával. Erre a könyvre, de Horváth Mihály más munkáira is igaz az a megállapítás, hogy nemcsak itthon tartjuk számon őt, jegyzi munkásságát az európai történetírás is. ha hazánkkal kapcsolatban forrásművekhez nyúlnak a kutatók. A múltból a jelennek recenzált könyve utolsó 6oraiban a szerző így fogalmaz: de van alapos oka, bizton reményleni virágzatot, melly letörülve homlokáról a százados tespedés dicstelen bélyegét, méltó legyen egv nagy, nemes kedélyű nemzethez S e nemzet, szívében Európának, hevével minden szén s jó s nagy iránt nem r>olna-e jogosítva Hlyen reményekre?! Nemzetnek csak akarni kell, s akarata nem gyermek álmai l" Szeged is tisztelettel és kegyelettel őrzi Horváth Mihály emlékét — különösen szép a nemzeti emlékcsarnokban levő mellszobra. amelyet Bory Jenő alkotott —. amelyhez és életművebői a maradandót nagymértekben segít megőrizni a most megjelent reprint kiadvány. BÁTY AJ JENŐ Három alkotó emlékezete ' LESZNAI ANNA ÉDENKERT g VKItSEK t »t S KNKH 1HOOS KIADÁSA OW3U KNER IZIDOR, a hirnevessé vált gyomai nyomda megalapítója 1860-ban tehát 125 éve született és kereken ötven esztendeje, 1935-ben halt meg. Könyves emberek leszármazottjaként nyitott officinát 1882-ben Gyomán, és a századfordulóra már országos hírnévre tett szert. A közigazgatási nyomtatványok mellett díszes báli meghívók, ízléses plakátok, üdvözlő kártyák alapozták meg könyvkiadói tekintélyét és kapcsolatait a kor kiváló irodalmáraival és művészeivel. DÉSI-HUBER ISTVÁN a magyar proletárművészet kiemelkedő alakja, József Attila és Derkóvits Gyula szövetségese, sorsés nemzedéktársa 90 esztertdejé, 1895-ben született. Autodidakta volt, az élet és a kor egyetemét járta, öntudattal festette a munkások világát, környezetét, festészetét a 30-as években a társadalmi igazság szolgálatába állította. A szociális téma hitéből és szolidaritásából fakadt, művészi értéke pedig összpontosított és fegyelmezett tehetségéből. CSOHÁNY KÁLMÁN a felszabadulás utáni magyar képzőművészet egyik iskolateremtő mestere most lenne 60 éves. A Nógrád megyei Pásztón született, szegény sorból küzdötte föl magát a nemzetközi hírnévig. A felszabadulással indult és a hatvanas években kibontakozó grafikusnemzedék eredeti tehetségű tagja, akinek művei új tartalmat és stílust adtak a hazai rajzkultúrának. Fő kifejezési formája a rézkarc volt Szűkszavú, lényegre törő, balladisztikus lapjain ősi népdalok ritmusát és gondolatfűzését hangolta modern világunkra.