Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-07 / 4. szám
Hétfő, 1985. január 7. 3 Megemlékezés Zalahiita A Keleti pályaudvar érkezési oldalának csarnokában szombaton koszorúzási ünnepséget tartottak annak emlékére, hogy 40 évvel ezelőtt innen indultak el a hajdani első magyar vasútépítő hadosztály katonái feladataik teljesítésére. Az eseményt megörökítő emléktáblánál Tóth Károly, az MSZMP Keleti pa'yaudv-ir csomóponti bizottságának titkára idézte fel, hogy ezt a katonai egységet az ideiglenes nemzeti kormány felhívására hozták létre a toborzásra jelentkezett önkéntesek, antifasiszták, mun kások és volt hadifoglyok. A hadosztály 1945 első két hónapjában 2 200 000 munkaórát dolgozott, mintegy 200 ezer köbméter követ és földet mozgatott meg, s így több mint 400 kilométer hosszú vasútvonal helyreállításával segítette a szovjet hadsereg elő enyomulását, és a felszabadított területeken az élet megindítását. A háború befejezéséig — 123 napon át — dolgoztak, nemcsak vrsúti pályák, hanem alagutak, hidak és közutak rendbe hoA Zala megyei Tűrje község határában — néhány hetes próba után — megkezdte üzemszerű működését a Zalahuta, az ország egyetlen magánkézben levő mini üveggyára. A KIOSZ támogatásával tizenegy üvegipari szakember hozta létre — gazdasági munkaközösség keretében — a kis üzemet. ahol üvegcsiszoló kisiparosok részére készítenek többek között poharakat, vázákat. Tervük szerint évi ötmillió forint értékű árut állítanak elő, ellátiák az üvegcsiszoló-szakmát alapanyaggal. Termékeik jelentős része exportra jut. Örökifjú öregfiúk avagy volt egyszer a HÁDISZ Nem tudom, milyen idő lehetett azon a negyven evvel ezelőtti január elején, de szombaton délután, mialatt szakadó hóban csúszkálva autóztam Újszegedre, némi kétely fogalmazódott meg bennem: Vajon hányan áldozzák fel az új év első hétvégéjét ebben a mostoha időben egy emlékező találkozásra?! Hamarosan önkritikát kellett gyakorolnom, hisz én a mai fiatalok fejével gondolkodtam, nem a négy évtizeddel előtti ifikéval, akik a KISZ megyei bizottságának hívására öszszegyűltek vagy negyvenen, s nemcsak Szegedről, de Debrecenből, Szolnokról, Budapestről, Miskolcról, MADISZ-fiatalok a szegedi találkozón hogy felidézzék a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szö- maninovot is megismertette galmában, a másik egy 45vetség megszületésének, böl- velünk. Színi előadásokat ös Szikra-kiadvány; Föld, csöringatásának és megerő- tartottunk, hatalmas viiá- kenyér, szabadság dalokban. tödésének időszakát, mely- kat rendeztünk, mezítlabas Ezek az újabb dokumentunek tevékeny részesei vol- focibajnokságot szerveztünk, mok nem csupán gazdagíttak. kapcsolatokat kerestünk _ a ják a meglevő anyagot, haA hívó szó, a harcos fia- szomszédos országok fiatal- nem konkrétabbá, hiteletalság élő emléke és a ta- jaival. Persze romantikus sebbé is teszik, s közzétételálkozások reménye ezúttal ilitünk néha fejjel vezetett lük, nyilvánosságra hozata Á város szélén Utca a város szólen: Algyő Ide ALGYO: 1973. április 15-töl korhoz intézett óhaját: Szeged II. kerületenek része. Összesen 6647 (1980) fö lakik 1465 lakásban. Legfontosabb ipari üzemei: szénhidrogén-bányászat, propán-bután gáztöltő és a háziipar. Jelentős a szemes takarmány kikötője. Az ország legnagyobb kapacitású gáztöltője- állatokat. Van három ben tavaly 53 ezer tonna pb-t ,„•„ , palackoztak. Dolgozóik zöme tyam, ket Bernathegyim. nó, a 150 alkalmazott C5—70 szá- mégis, gyermekkorom óta az zaieka algyői, A háziipar fo pro- oroszlán a legkedvesebb fiija a rongyszőnyeg. Tavaly 60 .»„„,„,„ „„ „„„„,: i„ ,„„ ezer négyzetmétert szőttek. Ter- Megvan mar az engedelyem mékeik keresettek Olaszország- Most levelezek a veszprémi ban, Dániában, Svédországban, állatkert igazgatójával, az NSZK-ban és az Egyesült Alnekem az oroszlánt is! Amikor az oroszlánhoz érek, a homlokára csap: — Ahá, már értem. Hát jó. Elmondom. Imádom az kuKöntös Imre mindent tud az oroszlánokról. Meséli, milyen ketrecet fog építeni, tok királyát. A neve Belami lesz! pedig TAVASZ A TÉLBEN... Haladunk a Téglás utcán. Az 57. számú házhoz érve lamokban is A takarmánykikötöjében Békés és Csongrád megye téeszeiben termelt szemes ^ ____ „-„„-, »„ takarmányt korszerű gépekkel ** 7" — rakodják uszályokba. Évente 30 mivel fogja etetni az alla—35 ezer tonnát szállítanak innen vízi úton. Jól halad a vezetékes gázépítés. Az elsőt, 48 fogyasztót (780 méter csővezetéket) 1982-ben kapcsolták be. Ma 4079 méter a gázhálózat hossza. Érdekesség: „Szegeden" 1899. április 1-én helyezték üzembe az első nyilvános távolba beszélő , készüléket. Jelenleg három hatalmas fólia sátor csalogat nyilvános — közöttük egy távhf- füstölgő kéményével. Amivásos — fülke van a „faluban". kn_ kpléniink az plőnpvplőA magánelőfizetők száma i«7, a oeiepunK az „eioneveioközülcti pedig 39. Korszerű pos- oe , tavaszi hangulat tetahivatal, gyógyszertár, gyer- lepszik ránk. A tál.an 1(1 mek- és felnőtt, valamint fogor- t- - r„nti. m!n) vosi rendelő áll a lakossá szol- ezf\ 10 D centis salata, mint gáiaiáhan. Három. minden zold gyepszonyeg terít be a igényt kielégítő ábécé és négy kis ágyásokat. Gonda Antal élelmiszerüzlet, egy hentes, 8 - feieef-,se s/orcoskoriik vendéglő, illetve kocsma kínál- ieies<_0e szorgoskodni, ja portékáit. Két cukrászda ta- hogy március vegere, aplálható a legfinomabb édességek- rüjs elejére fejessaláta kekel. Három iskola, valamint óvo- ü, ' 1T._i!(s A da és bölcsödé szolgálja a fiata- a suLfe.. meiie A lok nevelését. A peremkerüle- fóliázás TYuhályteleki cpeis legyőzte a zord körűimé- bennünket a falnak. Azt luk alátámasztja a MADIS2 'ékben egyedülálló az egészség- cialilás. Algyón 8 evvel ez I- A „IXi> lonX lrnv<árí onhoP. _ _ nyeket. Egykori vasasifik, hittük, ha csákánnyal, ásó- tömegmozgalom-jellegét, parasztfiatalok, diákok tár- val föltörjük a Nagvkörutat, Dr. Bódi György, a KISZ ták ölelésre karjaikat, nyúj- s krumplival bevetjük, meg- KB tagja, a megyei KISZ tottak évtizedek után egy- szűnik az élelmiszerhiány; Bizottság első titkára: — másnak baráti jobbot, idéz- hogy az enyhe népbirósági Rengeteget tanulunk idősebb ték emlékeiket a kiállítás ítéleteken változtat egy ki- elvtársainktól. A • találkozádokumentumai között. Éle- adós verekedés; hogy az sok meggyőznek, hogy azok, tük fennsíkjára érkezett önkéntes bányamunkával akik előttünk jártak, nem mánynak, kiáltványt fogalmagyar ifjúsághoz ... Ennek éppen ma 40 esztendeje ... Tandi Lajos gyárigazgatók, politikusok, megoldható az ország ener- szentek, hanem hús-vér emfilmrendezők. dekoratőrök, giagondja. Egy biztos, bár berek voltak. Oda kell fiköltők, rendőrtisztek keres- „krajcáros munkával" tel- gyelnünk szavukra. Akkor ték az unokák fényképeit, a tek napjaink, tartoztunk negyven éve az ifjúság tíz dédelgetett korabeli doku- egy olyan közösséghez, mely százaléka igyekezett a kimentumokat. nevettek, koc- ezt a történelmet kezdte lencvenet vezetni. Mára forcintottak. Akik a felszaba- alakítani. dult a kocka, a többség szédült ország első, munkás- Csápenszki István, egykori retné meggyőzni igazáról a paraszt és diákifjúságot ösz- MADISZ-vezető, a szómba- JO százalékot egyre eredmészefogó ifjúsági szervezeté- ton megalakult Csongrád nyesebben, tisztább érveknek tagjai, igazi pionírok megyei Ifjúságmozgalmi kel a SZ0Cializmus feltévoltak. Legjellemzőbb tulaj- Barati Kör vezetője; — Az telrendszerét alakították az donságaik közé pedig az ön- ifjúságmozgalmi gyűjtőmun- aiapokat rakták, ma a fejlett zetlenség, a tiszta lelkese- ka a mozgalomtörténeti szocializmus építése a feldés és az önfeláldozásra kutatások részeként indult, adatunk. mindig kész bátorság tartó- spontán kezdeményezésként. ^ zott. Örökifjú öregfiúk ta- Ujabb láncszemet jelentett, 194g janu^r a különlálkoztak szombat délután az hogy a volt felsővárosi MA- böző ifjúsági szervezetek a újszeged! KISZ Vezetőképző DISZ-isták kezdeményező- MADISZ szegedi alakuló üléKözpontban egymással, mai sére találkozol szerveztünk. sén elfogadták a közös prog_ if júsági vezetőkkel és az if- A baráti kor - melynek r megválasztották a jusagmozgalom-tortenet ku- tagja ehet minden mai es j vezet6séget táviratot ^y8 • _ . , . lUusagmozgalmi ak- kü, IdeiglePes Kor Vetro György, egykori tivista — célul tűzte ki, mánvn„ MADISZ-vezető: — Nem hogy visszaemlékezéseivel, maz{ak a lehet meghatottság nélkül összegyűjtött dokumentuszólni azokról az időkről, s maival segíti az ifjúságaz ilyen találkozásokon is mozgalom-történeti kutatóelérzékenyül az ember. So- munkát, és fórumot teremt kan kérdezik, mi lehetett az az egykori barátoknak, tároka, hogy a felszabadulást saknak a rendszeres találkokövetően olyan gyorsan, zásra. Egyszóval igyekszünk jól és ütőképesen sikerült összekötni az elmúlt négy megszervezni az ifjúsági évtized szerteágazó munkámozgalmat Szegeden? Talán ja miatt elszakadt szálakat, az lehet a magyarázata. Élő kapcsolatot szeretnénk hogy vezetőink, az „idősebb" kiépíteni a generációk köfiatalok. a húsz év körüliek zött. A mi nemzedékünk, a már tapasztalt és kipróbált MADISZ-korosztály szemvezetők voltak. A másik ok tői szembeni harcban ispedig, hogy óriási volt ben- merte meg és vívta ki jogát nük a lelkesedés, belső in- a szocializmus építéséhez, dfttatás haitott a közösség- Élményeink személyes vahez. ideáljainkat nem dik- zsa meggyőző erő lehet a tálták. hanem magunk is- mai fiatalok számára. mertük fel. Együtt vol- Tóth István történész-matunk. komolvan vettük az zeológus: — Meglevő doéíetünket, ami azt jelentet- komentumaink most újabb te. hogv tanultunk, külön- értékes anyagokkal bővülféle "akciókban vettünk tek. A baráti találkozó részt, játszottunk, szórakoz- résztvevői értékes fénykéturtk Kialakítottuk — né- péket, megbízóleveleket, ha bizonv önkényes dönté- belépési nyilatkozatokat, sekkel — helyiségünket, tagsági igazolványokat, da harmóniumot szereztünk, loskönyveket hoztak. Csak azon játszott a konzit vég- két érdekesség: Csiki A. zett vak zongorista. Dancsó József igazolványa, mely Tóni aki két táncszám kö- igazolja, hogy részt vett a zött Csajkovszkijt és Rah- MADISZ Országépítő Mozház előtt levő köztéri szoborkompozíció. A Gondoskodás Kiig! Sándor alkotása. Jégvirágok pompás csokra díszíti az algyői autóbusz ablaküvegét. Most állóhelyet nehéz kapni. Egymáshoz közel állva könnyebb elviselni a hideget. Péntek délután van. — Ezt jól kitaláltuk — mondom vacogva kollégámnak, amikor a —14 fokos hidegben algyői körsétára indulunk. „IDE NEKEM AZ OROSZLANT IS!" Fazekas u. 5. Köntös Imre cukrászdája. Az ajtón tábla: Zárva. Becsöngetünk. Tíz perc elteltével megtudjuk, hogy Köntös Imre 26 éve dolgozik a cukrászszakmában, 18 éve került Algyőre, és 9 éve maszek. Felkapja a fejét, amikor rákérdezek : — Leó jégkrémet árult-e nyáron? — Nem. Csak saját készítésű fagylaltot! Még nagyobb a meglepeelőtt Gonda Antal próbálkozott meg előszór vele. — A fóliázásnak óriási a rizikója. Bizonyárt ezért nem terjedt el Aigyőn. Nagyon kényes portéka a fóliás növény. Dédelgetni keli Ilyenkor télen azelőnevelőt állandóan 20 fokon kell tartani. A kazán soha nem aludhat ki. így hát 3 óránként csörög a vekker, irány a sátor ... Egy pohárka „saiát termésű" mellett meséli Gonda Antal, hogy milyen furcsa emberek a „fóliások". A kérdezőnek nem adnak tanácsot, tanulja meg mindenki saját kárán a „mesterséget". ö nem ilyen! EGYSZEMÉLYES VÁLLALAT Az asszony főz. takarít, ellátja a családot, gyerekeket nevel és dolgozik. Ugye, így igaz? Persze, ez a gyengébb nem alapképlete. Nemcsók Lajosné, a Bartók Béla út 78-ban, panelházban főz. takarít... Munkahelye a lakáshoz tartése, amikor a Szentivánéji tozó garázs Mini olajkályálomból idézem Zuboly Vac • • Örültem, hogy... . az Unokáink sem fogják látni műsor jubileumi adását — ha ismétlésben is — láttam a tévében szombaton este. örültem, mert megtudtam. hogy nem dolgozott hiába öt évet Ráday Mihály. Akad eredménye városvédő agitálásainak. érveinek, példálózásainak. Gyönyörűek az öreg pesti liftek (korszerű belsővel is), az ódon hirdetőoszlopok, a gázlámpák. a dróthálós szemeteskosarak, még a „zöld villamos" is pompás. Filmkockákat vágott be Stockholmról. Bécsről, és Prágáról. Szemet nyugtatók a fákat övező öntöttvas rácsok, amelyek hagyják inni a növényeket! Ez emlékeztetett a Széchenyi téren volt hasonlókra. Hová lettek? Ha beolvasztották, hát újra önthetők. Lenyűgöző a századelőt idéző lámpaoszlop — Pesten. Gyúljon fény Szegeden, a Szent György téren szerencsére ottfelejtett öntöttvas oszlopon is! Jut eszembe: miért keríti épp a Csongrádi sugárút végén a két töltés között a nádast a szegedi hídfőben volt korlát? Néhány múltidéző tárgy rémlett föl, biztosan sok van még nálunk. Városvédők! Mentsük a még menthetőt! — ács — ha lehel meleget a műhellyé alakított autólakban. Szövőszék a szerszám, szakadatlanul csattog, szép szőnyeggé formálja a rongygombolyagokat. Amolyan svájci módszer ez; csakhogy itt nem órákat szerelnek otthon. Rongyszőnyeg készül a háziipari szövetkezetnek. és dollár a népgazdaságnak. — Lépjünk át a szomszéd műhelybe, ott lát szépet. A barátnőm munkája látványosabb — javasolja vendéglátóm. Akivel beszélgetek. Varga Lászlóné. Amit csinál: 20 méter hosszú, színpompás szőnyeg. — Tudja, hová kerül a munkája? — Valahová Nyugatra. — Megéri? Mármint anyagilag. — Talán. Néha összejön havonta ötezer is Ami jó. hogv elláthatom a családot, mindezt akkor tehetem, amikor szükséges, A mumkámat csinálhatom vasárnap is, vagy éjjelente. AKI ELHAGYJA A CSALADOT Vádlón néz rám kollégám. mikor a keresett családfőhöz érkezünk. A prémgalléros öregúr elmenőben. Csupa jót hallottunk róla, s ő meg alkonyatban indult a maga útjára. — Mennem kell, de ha már jöttek, várhatok pár percet — mondja Tóth Józse] és betessékel. — A hétfői lapba szeretnénk interjút — hebegtük. — Arra lennénk kíváncsiak, hogy mit csinálnak télen. — Akad munka nyugdíjasnak hidegben is. de miért érdekes ez? — Gondokról, bajokról akartunk beszélgetni. —- Kérdezzenek. — Hány családot hagy el esténként? — Száznál többet, feleségemet. menyeméket. unokámat is. Ilyenkor táncolnom kell a népi együttesben. — Száznál több családot mondott Kik azok? — A méhecskéim. Ilyenkor a gondos gazda nyugalmával hódolhatok másik szenvedélyemnek. Augusztus végén nyugalomra térnek. elláttam őket a hideg napokra táplálékkal. RENATA VOLT A KARÁCSONYI AJÁNDÉK Az algyői munkásszálló IV- es barakképülete előtt langossütő pavilon. Cseuz Lajos hajnali fél 5-kor már forró teával, lángossal. hurka-kolbásszal várja a munkába indulókat. A IV-es barakkba lépve, friss kávéillat vezet bennünket. Lehangoló a szombat délelőtti csend. A folyosó közepén billiárdgolyó koppanása hallatszik. Bakó Ferencné portás készségesen megmutat egy lakószobát, a fürdőket, tévétermet... — Milyen emberek élnek itt? — Rendes, becsületes, kemény melós emberek! Érteni kell a nyelvükön, meg kell találni a hozzájuk vezető utat. Fiatalember lép be az ajtón Ezüst fülbevaló villan a fülében. Fáradtan kéri a szobakulcsot. Éjszakás volt az RD 51-es fúrószálnál. Tvrzó László 22 éves, betanított munkás, Berettyóújfaluról jár Algyőre 1981 óta. öt napon keresztül 12 órázik. aztán öt napig a családdal lehet. A barakkéletről így beszél: — Hárman vagyunk egy szobában, de alig találkozunk egymással. Kellemetlen így élni. öt nap „sikt" után a hazaút már sokkal derűsebb. Vár a feleségem. Rer.ata, a kislányom, aki december 21-én született Hozta a Jézuska! Turzó László szombaton este tíz órától már ismét a met6ző hidegben tette a dolgát. Egy nappal közelebb lett a család Is! A Makk 7-esben — a „falu" fórumán —, a hét érdekességeiről beszélgetnek az emberek Kezükben féldecis vagy fröccsöspoháf. Kérdezés nélkül is megtudjuk, hol lesz vasárnap disznóvágás. Aztán már a buszból köszönünk: Agyő, Algyői r BagAcs —