Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-11 / 290. szám
107 Kedd, 1984. december 11. Négy évtized történelme Tudományos ülésszak az Akadémián Pártbizoltsági illés közül progRENDA továbbiakban a magvar trol. Hangsúlyozta: elmúu né év_ " tortenettudomanv tizedének jellemző vonásairól Berend T. Irán akadéAz elmúlt negyven esz- dalú lehetőségeit nyitotta fontosabb tennivalói tendö társadalmi fejlődése meg. Az elmúlt több mint kiemelte a gazdasági címmel háromnapos tudo- két évtized alatt is előfor- ram és az irányítási mányos ülésszak kezdődőit dúlt egy-egy megtorpanás szer átfogó tovébbfejlesztéhétfőn a Magyar Tudomá- után — akár külső, akár rét. a településfejlesztés új nyos Akadémia székháza- rajtunk múló okok követ- programját, valamint a poliban. Az MTA, az MSZMP kezméa.ve volt — ismételten tíkai intézményrendszer, a Párttörténeti Intézete. Tár- teret tudott nyitni a cselek- szocialista demokrácia fosadalomtudományi Intézete, vésnek. lyamatos fejlesztését, mint a Politikai Főiskola, az Eot- Ideológiai életünk mai je- olyan feladatokat, amelyek vös Loránd Tudományegye- lenségeit elemezve szólt a' megvalósításához — a párt tem és a Marx Károly Köz- szocializmus elleni polgári közelgő kongresszusán meggazdaságtudornányi Egyetem propaganda felerősödéséről, születő határozatok nyomán rendezte tanácskozássoroza- az itthon felvetődő új kér- — nagyban hozzájárulhattot Szentágothai János, az dések időbeni el 1 fűzésének, nak a társadalomtudomúMTA elnöke nyitotta meg. a válaszok kimunkálásának nyok művelői is -r- mondotBevezetöben utalt arra: a szükségességéről, a téves ta befejezésül, konferencia szervezőinek nézetekkel folytatott vita igyekezete arra irányult, fontosságáról hogy társadalmunk fejlődé- a magyar sét tudományos mélységgel az utóbbi negyedszázadban és igényességgel, a legkü- jól sáfárkodott a kutatási, lönbözőbb aspektusokból le- alkotási lehetőségekkel. So- mikus; hazánk nemzetközi hessen értékelni, és ebből hat tett azért, hogy nemzeti helyzetének változásairól az értékelésből a ma. és el- múltunkat tisztábban lássuk, tíerecz János, az MSZMP sősorban a jövő számára ta- mint valaha. Fontosnak KB tagja, a Népszabadsag nulságok fogalmazódhassa- mondotta, hogy a nemzettu- főszerkesztője tartolt elunok meg. dat, a társadalmi önismeret adási. A magyar társadalom Ezt követően Benke Valé- kérdéseiben a leegyszerusí- szerkezetének alakulásáról ria, az MSZMP Politikai Bi- lésektől az előítéletek iga- Huszár István, az MSZMP zottságának tagja, a Társa- zolásától mentes, reális tör- KB tagja, a Társadalomtudalmi Szemle szerkesztő bi- ténelem- és társadalomszem- dományi Intézel főigazgatózottságának elnöke emelke- léletet segítsen elfogadtatni ja számolt be Szocializmus dett szólásra. Elöljáróban a tudomány. és nemzettudat a fel.sz.abahangoztatta: remélhető, hogy A marxista társadalomtu- dúlás utáni magyar fejihez az ülésszak értékes hoz- dományok kitüntetett funk- désben címmel Pach Zsiqzájárulás lesz a felszabadu- ciója azon munkálkodni, ho- mond Pal akadémikus, az las 40. évfordulója alkalma- gyan lehet a változó körül- MTA alelnöke tartott élőből történő szeUemi száin- mén.vek közölt jobban elér- adást. Az egyes témakörökvetéshez. Az előadások min- n; a szocialista elvek és esz- höz kapcsolódó referátumok den bizonnyal meggyőzően mények érvényesülését, egyebek közt a népi demokmutatják majd be. hogy az eredményesebben szolgálni ratikus államiság rlakulásáelmúlt négy évtizedben tör- egy kollektív, humánus, szo- va] és fejlesztésének iránvaiténelmünk egyetlen más lidáris társadalom kialaku- val, a népi demokratikus korszakához sem mérhető, lásának tudati és szellemi fejlődés nemzetközi és hazai gazdasági, társadalmi, kul- szükségleteit — hangoztatta, feltételeivel logalalkoztak. turális fejlődést éltünk meg. A következő esztendők les- ÚWTI) E negyven esztendő tapasztalataihoz tartozik — mutatott rá Benke Valéria —, hogy korábbi várakozásainkkal ellentétben a múlt magyar tarsadalmi viszonyainak nehéz örökségét nem tudtuk minden tekintetben gyorsan megváltoztatni. A szocializmus lehetőségeit kibontakoztatni rendkívül tjbnyolult. konfliktusokkal terhelt, hosszú társadalmi-történelmi feladat. Természetesen nem kereshetjük a negyven év negatív jelenségeinek mindegeikében a múlt hatását. Magunk sem mindig és mindenben találtuk meg a helyes utat, a megfelelő módszereket; a tévedések, hibák és kudarcok nehezítették, olykor vissza is vetették fejlődésünket. A politika súlyos torzulásának, a törvénytelenségnek véget vetett a páit. megújulása a társadalmi fejlődés sokolDecember 10-én ülést ta tott az MSZMP XIX. ke ű- j mében. leti bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Bor- Az exportszerződést bély 'Gábor, a budapesti ' decemberében kötötte az pártbizottság titkára i MHD' a Pozsonyi Vízügyi Uszályok Csehszlovákiába Három újabb uszály ké- rülbelül 100 millió forint érszült el csehszlovák megren- lékben. Két uszályt már okdelésre a Magyar Hajó- és tóberben átadtak a esehszloDarugyár balatonfüredi üze1903 vák vevőnek, s ez év végéig még szállítóha'ókat és az elevátort is útnak indítják Pozsonyba. A kitűzőhajót — amelyet a hajózóútvonal A pártbizottság elismerése mellett felmentette első titkári funkciójából Hámori Csabát, akit a KISZ Központi Bizottságinak első titkárává választottak. A testület a XIX. kerületi pártbizottság első titkárává Fabriczki Andrást választotta. (MTI) érdemei Hivatallal, 600 tonna ot. egyenként kijelölésére használnak — a jovo év csát.ják vízre első felében boBalatoníürehordképességu uszály, egy nagy teljesítményű, óránként mintegy 500 köbméter kavics kitermelésére alkalmas elevátor, és egy korszerű mérőműszerekkel felszerelt kitűzőhajó gévet. máris további szállítására, együttesen kö- rendelésekről tárgyal. . f-. megrendelő elégedett az idén gyártott hajók minősémeg(MTI) Forgalmi adó és árkiegészítés Vállalataink termékeik nagy részét fogyasztói forgalomban értékesítik. Az áruk jellegének megfelelő kereskedelmi hálózat közvetít a termelés és a fogyasztás között. Ebbe a szakaszba avatkozik be az állam, olyan esetekben, amikor a piac törvényeire nem támaszkodhat. A fogyasztói alakulására. A kőolaj- és földgázfeldolgozási termékek ügynevezett null forgalmi adósak, nem támogatothangjának megteremtésében. szociálpolitikai céljaink megvalósításában minden- tek ¿zt az összeget az" kapképp szükséges e játékszabályok fokozatos változtatása. Nálunk különösen csínján kell eszközökkel. ;özi mui a külkereskedelmi munkon keresztül termeljük meg nemzeti jövedelmünk nagy részét. Es ott már a hazan jól bevált »arányaink nem érvényesek. A túlzottan támogatott hazai vállalat elmarad a nemzetközi követelményektől. Ugyanakkor Mokép-videotéka Videotéka nyilt a főváros- ja egy napra 170 forint, a ban — jelentette be Gom- játékfilmedé 130 fprint. A bár József, a Mokép igazga- gyermek-, ifjúsági és mesetója hétfőn, azon a sajtótá- filmeket napi 100 forintért I jékoztatón, amelyet a Maja- kölcsönözhetik az érdeklő- j kovszkij utcai, most meg- dók. A rövid-, dokumennyílt köicsonzőböltban tar- tum- és ismeretterjesztő protott. Elmondta: 300 filmet, dukciókat naponként 30 fomintegy 2 ezer videokazet- rintért lehet bérelni. A fiitón bérelhetnek az érdeklő- mekért ez.ér forint letéti dídök. egvének és kulturális jat keli fizetni, intezmények egyaránt. A vi- A budapesti videotéka deokazetták egyharmada ma- után a videofilm-kölcsönző gyar filmeket, további egv- hálózat tovább bővül. A köharmada szocialista orszá- zeli hetekben Miskolcon. gokban készült alkotásokat Győrött, Debrecenben, Zala- eg-vre kisebb szerepet szán- cank tapasztalatai alapjan, csó tartalmaz, a fennmaradó egei-szegen és Békéscsabán ji^nk az arak támogatasanak. nem értékeljük az ár mö. átlagban tak, de a szalámit 18 százalékos forgalmi adóval értékesítik. A tejtermékek árában már jóval több a dotáció. a tejé 64, a vajé 117, a sajté 86 százalék. Élvezeti a régi Hungária Szállót, hogy azt a pusztulástól megmentse, és régi rendeltetésében felújítsa, vagyis a Délép kezelésében szállodaként, valamint kulturális és szórakoztató egységként működtesse. EJskor egyáltalán nem gondoltunk azonban arra. hogy egy. a régivel azonos funkció visszaállítása esetén, a költségeket a beruházási keret terhére kell fedezni. A Délép-nek ilyen célra nincs 80-100 millió forint beruházási alapja. Az ellenőrzés hibánkul rótta fól. hogy az eddigi előkészítő munka költségeit felújításként próbáltuk elszámolni. A jelenlegi helyzetben, amikor a beruházási tevékenységnek hiányoznák a feltételei, az innovációs készséget, a műszaki fejlesztéssel, az újítások. szabadalmak kibontakoztatásával a szellemi energiák hasznosításával, kevés befektetéssel próbáljuk megoldani. A vállalati belső politikában ezeknek nagy jelentőséget tulajdonítunk. és a kez.deményezések elismeréséül a megfelelő járandóságot is biztosítjuk. E kérdésekben is lehetnek hibák, tévedések, de azok semmi szín alatt sem rossz szándékból, tudatosan következnek be. Ilyen jellegű kérdésekben ugyan van vita a vállalat vezetése és az újítók között, ezt azonban megfelelő eljárási móddal, jogszabályok szerint, illetékes fórumon lehet rendezni. Végeredményben azonban az újítási tevékenységet pozitívan kell értékelni, mivel az utóbbi időben vállalatunknál is szaporodott az újítók, újítások, találmányok száma, melyekkel jelentós gazdasági megtakarítást értünk el. Új törekvések A vállalat, gazdasági heiyzetépek javítása végett, jelentős ráfordításokat eszközöl, hogy akár a paneles technológiában, akár egy-egy félkész vagy új termik előállításában szebbet vagy újabbat produkáljon. Mindenképpen fó feladatkent fogalmazta meg a lakosság és a magánerős építkezések támogatasát. a szolgáltatások növelését. A paneles termékeink között az észak-ujszegedi családi házas lakót&lepi kezdeményezésen sunk egyszerűsödése a külgazdasággál való összemérhetőséget segítené. Természetesen úgy, ahogy elképzelhetetlen minden dotáció tak. Ebből is érződik a külmegszüntetése — a jövedel- piaccal való szoros összenő viszonyok megfelelő függésük. Egy termékcsoalakításával —, úgy egyes porton belül számottevő elcikkeknél nem célszerű a térés lehet az átlagtól. A forgalmi adót elhagyni. Az bútorok 11 százalékos íorolcsón előállítható es a ve- galmi adójával szemben a áraknak a termelési költse- vőnek jó áron eladható ter- gyermek járóka 178 százalégektől történő kétirányú el- mékek extra hasznából kos árkiegészítést kap, a térítési eszköze a fogyasztói mindenképp részesülnie kell gyermekbútorok átlag 20 forgalmi adó és fogyasztói az állami költségvetésnek. százalékot. Az ékszer áraiárkiegészítés. Nézzük, hogyan állunk ban 20—48 százalék adót A kereslet-kínálat össz- napjainkban, milyen terüle- vesznek figyelembe. A 22 teket büntetünk és jutal- százalékos forgalmi adójú mázunk? A számszerű ada- lábbelik csoportjából kivétel tok százalékban kifejezet- a bébi cipők 81 százalékos, a kisgyermekcipők 58 szája. illetve — ellentétes eset- zslékos, a gyermeklábbelik ben — fizeti ki, aki az árut 39 százalékos dotációja. A a fogyasztói forgalomba hoz- ruházati cikkek széles köbanni ezekkel az za Amennyiben ez nagyke- réből a csecsemöruhák, az mivel a nem- reskedelmi vállalat, akkor a úttörő egyenruha 50 százé tkozi^ munka megosztásban számítás alapja a nagyke- zalék támogatást kap. A 1...11 „ _i„. forgal- reskedelmi haszonkulccsal húsipar termékeinek az ára csökkentett fogyasztói ár. közel áll a termelési költséEltérő esetek is előfordul- gekhez. az elmúlt évek árnak. emelkedéseinek hatására. A Magvar' Közlönyben is- húsáruk jelenleg 11 — , , x-ui- .i i , 22 százalékban támogatotmertetett tablazat elgondolkodtató, esetenként zavarbaejtő adatokkal szolgál. A nem biztos, hogy a vásárlók szén árkiegészítésének mérkőzöl is csak azok élvezik téke fajtánként eltérően az előnyöket, akik érdeké- ygyan, de 200—600 százalek. ben alacsony fogyasztói ára- A listavezető a berentei dú- cikkeink árai igencsak fölkat állapítottak meg. Min- sitott diószén 601 százalék- feje térítettek, a fogyasztás denképp logikusnak tűnik, kai. Amikor egy-egy ener- szintjét nagymértékben behogy szociálpolitikai cél- giaforrást kinevezünk legol- folyásolva. A kávé 57 százajaink megvalósításában csóbbnak a saját pénztár- jé^ a citromé és a naran24. a szeszes italoké _ 84 százalék, a vesz pedig más országok nyílik videofilm-kölcsönző. lA valóban önhibájukon ki- gött levő hatalmas támoga- boré" 27, a söré 30. a coláe produkcióit rögzíti. A ma- A tervek szerint a jövő év vül hátrányos helyzetűek tási összeget. Ugyanakkor a 20. a cigarettáé 59-65,5 szágvar. német, valamint an- nyaráig az ország valameny- jövedelmének támogatása személygépkocsik 51 százaié- zalék. gol nyelvű szórakoztató és nyi megyeszékhelyén kiala- j sem kerülne többe, ugyan- kos forgalmi adója fényt de. A szolgáltatásokat még zenés filmek kölcsönzési dí- kitanak bérlőhelyeket. |akkor belső piacgazdálkodá- rít az új autók árainak ki- mindig jelentősen támogatják. A lakosság részére végzett mosást páldául 75 százalékkal. A szegedi villamosközlekedésben egy emberre egy kilométeres utazásra 28 fillér jár az államtól. A helyi buszközlekedes vonaljegyeire 50, az általános bérletjegyre 150, a tanuló-nyugdijas bérletre 350 százalék a dotáció. Ugyanakkor a távolsági buszközlekedés díjtételei 23 százalékos forgalmi adót tartalmaznak. A vasúti személyszállítás a kedvezményes utazásokat le. számítva már nem támogatott A fűtés és energia költséges dolog a népgazdaság számára. Példáinkat épp a szénnel kezdtük, s ha a táv. fűtéssel folytatjuk, hasonló számadatokkal találkozunk. A lakossági távfűtés árkiegészítése átlagosan 203 százalék. A meleg víz biztosítása 235 százalék kiegészítést kap, Szegeden még ennél is többet, 410 százalékot. Az. hogy az energia mekkora úr, végigkísér életünkön. Ki gondolná, hogy még halálunkon is. A halottham. vasztásra személyenként 1160 forint támogatás jár. A példák kiragadottak, a szélsőségeket tartalmazzák. Áruink és szolgáltatásaink nagy része szolid forgalmi adót (10-20 százalék nagyságtúl a Felső város IV. ütemben és Oj-Rókuson már a jövő évben latható változások lesznek. Uj termékcsaládunk egy részét a belvárosi foghíjbeépítések megoldásánál alkalmazzuk. Mintaként a Szent István téri paneles lakóépületet, az IMS-szerkezettel épülő Jókai utcai lakótömböt említem. De jövőre megindul az öntött technológiás. Scan-Foim-szerkezetú lakásépítés is Szegeden és a megye egyes településein. A magánerős lakásépítést vállalati gazdasági munkaközösségeinkkel is támogatjuk. Ezeknek már az idén engedelyt adtunk egyedi magánepítmények kivitelezésére vagy egy-egy épületi szerkezetrész elkészítésére (alapozás. íödémelhelyezés stb.). A házgyárban folyamatban van olyan új típusú födém gyártása, amelyet akár közvetlenül, akár a Tüzép-en keresztül ajánlunk a magánépítőknek. Ipari üzemeinkben melléktermékként, a lakosság számára kerítés, kapuk, erkelvmellvédek stb. készülnek. Jövő évben létrehozunk a házgyári telepünkön egy olyan elárusítóhelyet. áruházat, amelyben a lakosság különböző építésszerelvényeket vásárolhat. Elfekvő készleteink kínálata mellett egyes hiánycikkeket is árulni kívánunk, például Radal radiátort, vagy más kurrens szak- és szerelőipari anyagokat. Gondjaink vannak az új termékek előállításánál amiatt is hogy a kereslet egyre inkább a nagy élőmunkaigényes épületek felé tolódik el. Létszámunk viszont csökken, tehát igen nehéz ennek az ellentmondásnak a feloldása. Nyilván csak úgy lehetséges, hogy olyan technológiai fejlesztést hajtunk végre, ami a keresletet is kielégíti. és ipari gyártást is lehetővé tesz. A termékfejlesztés és a piacpolitika megváltoztatása mellett természetesen folyamatosan ehhez kell igazítani vállalati belső szervezetünket is. a feladatok végrehajtásának sikere érdekében. így az üzem- és munkaszervezés állandóan napirenden van. amelynél azonban szintén figyelembe kell vennünk gazdasági lehetőségeinket. Az a célunk, hogy termelőszövetkezeteink fokozottabban 'növelhessék önállóságukat. erősítsék vállalkozási készségüket, hogy az újfajta, versenytárgyalásos piacon is gyorsan. rugalmasan tudjanak vállalkozni. ajánlatokat tenni. Ebből a célból már az idén két leányvállalatot alapítottunk, Budapesten és Békéscsabán. Emellett fokozottabb mértékben lehetővé teszszük a Csongrád megyében működő üzemigazgatóságainknak a közvetlen munkavállalást az építési partnerekkel. Ugyanakkor központosítottan kézben kívánjuk tartani a tömegszerű lakásépítést. amelyben jelentós fejlesztéseket hajtunk végre, és a lakásépítést ugyanakkor politikai kérdésként is kezeljük. Folyamatban van jelenleg a vállalatnál a vezetési lánc csökkentése, a hatáskörök pontosabb elhatárolása, a gazdálkodás további javítása, a minőségi követelmények növelése. A vállalatot alkalmassá kívánjuk tenni arra. hogy új típusú, vállalati tanács által irányítható szervezet legyen. Ezek az intézkedések természetesen az egyes embereknél személyi konzekvenciákkal is járnak. :v vegen Az év vége felé járva megállapítható, hogy a vállalat végrehajtotta legfontosabb célkitűzéseit. Többek között befejezzük az évi tervezett lakásszámot és a kapcsolódó beruházásokat, átadtuk a város és a megye szempontjából jelentós egyéni munkákat (könyvtár-levéltár, csongrádi pártház) a Szegedi Nemzeti Színházon behoztuk az eddigi lemaradást, és ütemesen folyik a munka, soron kívül megindítottuk a 410 ágyas szegedi klinika építését. Dolgozóink jövedelmét a tervezett szinten, azaz az év végéig összesen 6-7 százalékkal növelni fogjuk, mintegy 45 millió forintnyi' állóeszköz-értékesítésből a fejlesztési alappal szembeni kötelezettségünk egy részét rendezzük. A tavalyi 89 milliós nyereséggel szemben tovább rendben) tartalmaz. A gaztudjuk fokozni nyereségünket. és mindezek alapján stabilizálni tudjuk a Délép helyzetét. SÍPOS MIHÁLY vezérigazgató dasági mozgások logikáját követve az elkövetkező változások a kiugró eltérések | mérséklődését célozzák. Tóth Szeles Islvás