Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-08 / 288. szám

87 Szombat, 1984. december 8. MUNKA erkölcs szokás kultúra Szerkesztőségünk az alábbi cikk közlésével vitát kezdeményez ruai munkacrkölosiinkröl. munkaszokásainkról, a főhivatású munka és a kcresetkiegészi'.ő tevékenység arányairól, a differenciálás és az egyenlősdi lénia köréről sfb. Várjuk olvasóink hozzászólásait. Délmagyarország szerkesztősége, 6740 Szeged, Sajtóház címre. Magyarországon mintegy 6 millió ember dolgozik valamilyen munkahelyen, kap ezért valamennyi fizetést, és viszonyul valahogyan a munkájához. E kérdéskört ma több súlyos ellentmondás jellemzi. Erőteljes munkaerőhiány van, ugyanakkor jelentősek a munkahelyi veszteségidők. sok a lógás. A munkaidőt rendkívül rosszul használjuk ki, miközben türhegek vállalnak munkaidon túli feladatokat. Vagyis, egymás mellett jelentkezik a munkakerülés, és a személyiséget kifacsaró önkizsákmányolás. A tömegkommunikációban folyton a munka szerinti elosztásról írunk, beszélünk, a munkahelyeken mégis tömegek ragaszkodnak az egyenlösdihez. Ugyanezek az emberek a második gazdaságban elfogadják — vagy kénytelenek elfogadni? —, a szélsőséges jövedelemkülönbségeket. a kereslet-kínálat torzította arányokat is. Annyi bizonyos: e szövevényes viszonyok ellentmondásossá teszik a munkához való viszonyunkat, s általános rossz közérzetet okoznak. Hogyan alakult ki ez a helyzet, s van-e mód. igény, esély a változtatásra? — erről szeretnénk, ha olvasóink elmondanák a véleményüket. Becsület, dicsőség dolga ? Ha a mai helyzetet elemezzük, visszapillantással kell kezdenünk. Hogyan alakult ki a mai magyar munkásosztály? Az ötvenes években, az erőltetett iparfejlesztés idején hogyan ötvöződött a korábbi, tradicionális munkásság a mezőgazdaságból frissen érkezőkkel? Idős munkások mesélik, annak idején csak a szakmáját értő, tisztességesen dolgozó embernek volt becsülete nemcsak a munkaadó, hanem a társai előtt is. Egy-egv munkahelyre többen is jelentkeztek volna, s aki bekerülhetett. az iparkodott megbecsülni magát. Egy másik kérdéskör, hogy kik vándorol,ak el az iparba a mezőgazdaságból? Az újat akarók, a nyitót ak, a tanulni vágyók lettek-e munkássá, vagv azok, akik könnyebb kenveret reméltek, akik önállóan' dolgozó kisparasztnak sem állták meg a helyüket? Hogyan keveredett e két réteg? Ki hatott erősebben a másikra: a régi értékrendet valló tradicionális munkások, vagy a fegyelemhez nem szokott, szakértelemmel nem rendelkező egykori parasztok? Ezek az idők voltak, egészen a hatvanas évek végéig az extenzív fejlődés évtizedei. Krónikus volt a tőkehiány, alacsony színvonalú a gépesítés Az embereket nem gondolkodó lénynek, hanem igen gyakran géppótléknak. pusztán fizikai erejüket igénybe véve használta a gyengén szervezett ipar. Csoda-e. ha a sok százezer lapátos ember országa lettünk, a munkamorá'ra döntően hatott a segédmunkásmorál? A termelés szervezetlen. ütemtelen lett, olykor épp a tervgazdálkodás álcájával: hónap, negyedév, év elején nem volt munka, a tervlebontá.s határnapjai előtt általánossá vált a hajrá, a túlóra, a kapkodás. Az alacsony színvonalú számvitel burjánzó bürokráciává terebélyesedett. Vajon ki lóg többet: a fizikai munkások vagv az irodisták? Mit gondolnak erről ők maguk? Milyennek látják egymás munkáját „melósok" és „irodisták"? Valóság vagy téveszmék, egymás munkájának nem ismerése alakította máig ható ellentéteiket? Hogyan viszonyul munkájához a sok százezer anyagmozgató, segédmunkás? Adja-e, adhatja -e ez a munka a személyiség kiteljesedését. elégedettséget, a jól végzett munka oromét? Lehet, hogy ez az én értelmiségi szűklátókör űsegem: úgy gondolom, nem. De ha valamilyen munka nem segít hozzá az önmegvalósításhoz, akkor másféle érdek szükséges, hogy elvégezzék. Hogyan jelent meg az egyenlősdi a munkahelyi gyakorlatban? Miéit ragaszkodnak annyian hozzá? Az ötvenes-hatvanas években különféle ideológiai ékítmények övezték a munka fogalmát. Azt írták akkori kollégáink, a munka becsület és dicsőség dolga, nem az érdekek, hanem az új típusú szocialista ember öntudata a döntő. Rengetegen komolyan vették és komolyan veszik ezt máig is. még többen nem. Jó lenne tudni, hogyan vélekednek erről, akiknek máig nem anyagi érdekeik szabják meg a munkához való viszonyukat. Mégis, lehet-é csak az öntudatba bízni ezt a do^ot? Nem ennek a kudarcát jelzi-e a munkafegyelem mai állapota? Munkaerkölcs, munkakultúra — ma A mi gazdaságunk egyik alapvető ellentmondása, hogy a teljesítménnyel arányos bérezés csak elvekben és a második gazdaság bizonyos részeiben létezik. Ennek a jelenségnek a másik oldala, hogy az állandó áruhiány miatt korlátozni kellett a vásárlóerőt. Más gond. hogy nem divat ma követelni, ellenőrizni sem. A vezetők nem merik fölvállalni a konfliktusokat, tehát nincs is elég hatáskörük, lehetőségük, készségük rá. Az üzemi középvezetés színvonala — tisztelet a kivételnek —. visszaesett, kontraszelekció érvényesül inkább. Ráadásul erőteljes munkaerőhiány van — szinkronban a teljesítmény-visszatartással. Hogyan köti meg a vezetők kezét az a szemlélet, hogv a semmilyennél & rossz munkaerő is többet ér? Igaz-e ez egyáltalán? Hol járnak jobban: ahonnét elküldik n lógósokat, s jobb lesz a megmaradók közérzete jobb lesz a légkör, vagy ott, ahol mégis fölveszik őket. mondván, hogyha senki sincs, megáll a munka, de ha akad valaki, az mégis dolgozgat néha egv kicsit, annyival is többre mennek? Mérhetők-e a teljesítmények? Objektívek-e az érvényben levő normák, valóban az átlagos képességű munkás 100 százalékos teljesítőképességére alapulnak, vagy bennük is megjelenik a teljesítmény-visszatartás cinkos és kollektív elfogadása? Mi van olyankor, ha a teljesítményt nem lehet stopperral mérni. hanem egy tekintélyes vezető szubjektív megítélése kellene, hogy döntsön? Miért merik oly kevesen vállalni a nyílt értékelést? Miért csak eufémizmusokban fogalmazva mernek minősíteni? „Vatta": így hívják azokat a semmire sem használható embereket. akikkel a munkahelyeken „csak sűrűbben vannak, de többen nem". Vajon mi termeli újra nemzedékről nemzedékre ezt a réteget? Hogyan élnek ők. hogyan vándorolnak munkahelyről munkahelyre? Mivel indokolják sértődéseiket, hiányzásaikat? Mi a véleményük főnökökről, bérekről, követelményekről? Miért kényszerülnek mégis fölvenni őket? A megélhetés keményebb kényszerűsége nem tenné-e társadalmi méretekben is hasznosabbá ezeket az embereket? Vannak-e még munkahelyi közösségek? Meg lehet-e választani. ki kivel dolgozzék együtt? Kialakul-e közös értékrend, öszszetartás, egymásra utaltság? Van-e kapcsolata egymással a csoport tagjainak a munkán kívül is? Létezik-e a csapatmurtka öröme? Egv ember csak egy részfolyamatot végez, nem látja át az egeszet. Hogyan befolyásolja ez a munkához való viszonyát? Van-e még szükség a bonyolult, szellemi és fizikai erőfeszítést egyszerre kívánó szaktudásra, a mestermunkára? Vannak-e még igazi mesterek? Létezik-e még feltétlen szakmai tekintély, munkáját szerető, odaadással végző ember? Ha igen, mennyi? S az ilyen ember vonzó példakép-e ma? Nevelhet-e, akad-e, aki átveszi szemléletét? Hol neveljenek munkára? A családban? Ennek gazdasági funkciója a legtöbb helyen megszűnt. A gyerekek nem látják szüleiket munka közben. Alig érzékelik viszonyukat munkájukhoz. Nem látják közelről a munkának sem a személyiséget kiteljesítő, sem megélhetést biztosító voltát. Mennyire más ez még ma is egy falusi, tanyai, kisgazdaságban, ahol a családi munkamegosztásban a gyerek is részt vehet. Mivel helyettesíthető ez egy tipikus városi családban? Neveljen munkára az iskola? A maga zsúfoltságával, elmaradott eszköztárával, anyagilag szorult helyzetben levő nevelőivel, akiknek a személyes hitelét társadalmi és anyagi helyzetük eleve aláássa? Mennyit érnek az őszi. egy-kéthetes mezőgazdasági munkák — nem a termésmentés, hanem a munkára nevelés ügyében? Hisz tégyen bár- 1 mekkora erőfeszítéseket az iskola, a társadalmi példák ellentétes hatásával nem tud megbirkózni. Mit lát a gyerek az üzemi gyakorlatok során a legtöbb munkahelyen? Főként a/.t — tisztelet a kivételnek —, hogv a munkások jó része már-már hivalkodóan nem dolgozik, a cigarettaszünetek olyan hosszúak, mint a munkával töltött periódusok. a munka iránti lelkesedés. a munkaszeretet az idősebbeket sem jellemzi A végeredmény pedig — szerintem — az, hogy az ifjúság egyre nagyobb tömegei nem jutnak el arra a szintre, ahol már örömöt jelenthetne a munka, és nem hisziK el — talán joggal —, hogy csak munkából lehet megélni, sőt. ma már azt Is nehezen, hogy munkából is jól meg lehet élni. Milyen lesz így a jövő? Mekkora helyet tölt ki a munka életmódunkban, értékrendünkben? Összehasonlító adatok szerint Európában a 'magyarok töltik a második leghosszabb napi időt munkával. Csak sajnos szervezetlenül, nem elég céltuaatosan dolgozunk, s ez a szorgalom 1 társa<i_'lmi méretekben egyáltalán nem látszik az eredmenyeinken. Milyen a munkahelyi környezet, amely nagymertékben befolyásolja az emberek közérzetét? Elég csak vonaton végigutazni egy-egy gyártelep mellett, hogy lássa az ember, kiverték az ablakokat, kidobott gépek, alkatrészek rozsdásodna« a kerítésben, a falak mállanak, sivár es vigasztalan képet mutat az egész. Egy átlagos műhely általában piszkos, kerülgetni kell az elszállítatlan termékeket, húzat van, a kilincsek ragadnak. A gépek többnyire korszerűtlenek, a gyári tmk-sok elavult masinákat barkácsolnak a lehetőség szerint jobbá — változó sikerrel. A munkások, színesítendő a sivár környezetei, autóversenyzők és meztelen nők képét ragasztják a falakra. összefügg-e még munkához való viszonyunk fogyasztási igényeinkkel? Szerintem el kell választani a kérdést: nagyon erősen összefügg, de nem a munkahelyen. hanem az azonkívül végzett munkáinkban. A munkahely olyan, mint egy biztos talapzat: jövedelmünk egv részét biztosan megkapjuk onnét, nem nagyon kell strapálni magunkat érte, s mert abból a fizetésből úgysem lehetne ma megélni, lelkiismeretfurdalást sem érzünk miat'a Hogyan függ össze a munkához való viszonyunk a bűnözéssel? Ügy-e. hogy .növekszik a fiatalkorú bűnelkövetők száma, egyre többen fordítanak hátat a tisztességes munkával való megélés szándékának? Nincs-e magunkban, e nemzedék derékhadában is hiba? Hiszen magunk teszünk határvonalat az apró, már-már bűnnek sem számító munkahelyi lopások, ügyeskedések és a bűnözés közé. Cinkos ebben az is, aki maga nem lop, csak éppen hallgat, amikor csenni lát másokat. De kiment a divatból a közös tulajdon sorsáért való cselekvő aggodalom. Es kimegy a divatból az ambíció is. Az iskolában kicsúfolják és strébernek nevezik, aki megtanulja a leckét A munkahelyeken törtetőnek és karrieristának mondják, aki megszegi az általános teljesítmény-visszatartás cinkos konszenzusát. összességében: a munkahelyeken — többnyire — nem érvényesül sem a munkának a személyiséget kiteljesítő hatása, sem a teljesítményelv. Mit tesznek, mire kényszerülnek azok. akiknek ez hiányzik? Menekülés a második gazdaságba Fusimunka mindig volt, talán mindig is lesz. Addig bizonyosan, ameddig a munka társadalmi méretekben ennyire szervezetlen, a munkapiacon ennyire nincs szinkron a kereslet és kínálat között. Fő célja nyilván a jövedelemkiegészítés. pénzszerzés. De jelent-e pluszt művelőinek, hogy itt, a munkák homályba vesző szabadpiacán valódi értékén adják el munkaerejüket? S e-aku""an a valódi értékén adják-e el? Mennvit torzít ezen a kereslet-kínálat aránya? Szerintem tovább rontja a munkamorált, hogy egyes, fusizásra kiválóan alkalmas szakmákban óriási a túlkereslet az iparosok iránt. A géemkák úgyszintén pluszteljesítménnyel, munkaidő utáni munkával pluszjövedelem szerzésére szerveződnek. De nem rontja-e a helyzetet, hogy a pluszjövedelmekkel nem áll arányban a pluszteljesítmény ? Társadalmi méretekben erre adatok vannak, a vállalati produktumok növekedése messze elmaradt a géemkátagoknak kifizetett jövedelmek mögött. Az sem eldöntött kérdés, hogy itt tisztábbak-e az érdekviszonyok, mint a munkarend szerinti munkában. Jelent-e pluszt, hogy itt maguk választják meg munkatársaikat az emberek? Az élmunkások exkluzív közösségei-e ezek a géemkák. vagy egyes vállalati vezetők jutalmazzák így a tányérnyalóikat, ahogyan a géemkákból kimaradtak mondják. Egyáltalán: hogy lehet az, hogv a napi munkaidő kilencedik, tizedik órájában a normákat 150 meg 200 százalékra teljesítik? Ennyire komolytalanok a munkaidőben követelmények? Elszaporodtak a hobbitevékenységek. amelyeket sokan a munkában meg nem talált önkiteljesítés másutt történő megvalósításának tartanak. E pótcselekvések egyik elterjedt fajtája a hobbikert művelése, ottani építkezés. Vajon miért foglalkoznak vele az emberek: menekülnek a természethez a lakótelepek nyomasztó tömegéből ? Azért .csinálják, mert divat? A iövedelemkiegészítésért? Azért, mert az itt termelt krumpli nemcsak költségmegtakarítást, hárem direkt sikerélményt jelent, ami hiányzik a munkahelyükön7 Vagy egyszerűen a kalyibaépítés önállóságáért? Egyáltalán: mi az összhatás» az egésznek? Az értékek elbizonytalanodása ? önkizsákmányolás? Hogyan hat mindez, a családi életre? Nem fizetünk-e túlságosan nagy árat azért, hogy ilyen-olyan túlmunkával mégis megszerezzük az emelkedő árú fogyasztási javak egy részét? Van-e még igazi szabad időnk, ejtőzködni, beszélgetni való? Pihenünk-e eleget? Hogyan hat mindez a közérzetünkre? E túlhajtott munkával ki tudjuk-e elégíteni fölfokozott igényeinket? Hiszen köznapi dolgok, lakás, kocsi, telefon, színes tévé. videomagnó relatíve elérhetetlenek sokaknak így is. Amit összegürcölünk, azt évszakról évszakra semmivé teszik a fogyasztási javak fölfelé kúszó árai? Ez valahol állandósult rossz közérzetet okoz Miért vállalják ezt a jobbak is. a társadalom tisztességes derékhada? Miért nem követelték hangosabban a teljesítmények munkahelyi rangjának visszaállítását? Volt, akt kifejtette: mindez azért alakult így, mert az emberek nem bíznak az igazságos értéke'ésben. A jók sem, a kiemelkedők sem. A hatékony ellenőrzés, a munkahelyi és a társadalmi demokrácia gyönge pontjai, a még felfeltűnő önkényeskedés és kiskirálykodás ellen az egvenlősdit vélik az egyetlen hatásos eszköznek, amelyben ugyan g jók sem kapnak többet a szerviliseknél, rokonoknál és hízelgőknél — de kevesebbet sem. Et"ől nyúlnak olyan mélyre az egvenlősdi gyökerei. Ha nem történik változás, mihez vezethet ez társadalmi méretekben? Kísérlet a változtatásra Az MSZMP Központi BizottsáS ga 1984. április 17-én határozatot hozott a gazdasági reform továbbfejlesztéséről. amelynek megvalósítása folyamatban van. A gyakorlati eredményekről majd csak évek múltán mondhatunk véleményt, e programnak mindenesetre komoly esélye van arra, hogy változtasson munkához való viszonyunkon is. Számos kérdés van. amelyről kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt viták folynak. Vannak, akik azt állítják, pár százalékos munkanélküliség Magyarországon is ösztönző lenne. Á kérdésben pártunk úgy foglalt állást: továbbra is megőrizzük a teljes foglalkoztatottságot, ennek biztosítása azonban nem vállalati, hanem állami feladat. Hogyan vélekednek erről vezetők és munkások? Megvalósul-e majd a hatékonyságot valóban ösztönző bérpolitika? Biztosítia-e ezt a mostani vezetői morál? Mennyi idő kell. hogy a vállalatirányítás új formái változtassanak ezen? Hogyan fogadják, s főleg hogyan gyakorolják majd a munkahelyeken az új bérszabályozás adta lehetőségeket? Mit tartanak az emberek a szelektív iparpolitikáról? Arról, hogv a fejlődés érdekében áldozatokat kell .hozni, vállalatokat gyárakat becsukni. dolgozókat áthelyezni, átképezni. Addig helyeseljük, míg más bőrére megy, de sikítunk. ha ránk is sor kerül? Megakadályozzák-e ezeket az intézkedéseket a helyi politikai, társadalmi szervek? Napjaink kulcskérdései szerintem úgv hangzanak: sikerül-e a teljesítménnyel arányos elosztást jogaiba visszahelyezni a munkahelyeken? Meg tudjuk-e szilárdítani a munka központi szerepét értékrendünkben? Mi okoz nagyobb feszültséget: ha megpróbáljuk társadalmi méretekben megvalósítani ezt a nehéz programot, vagv ha tovább halogatjuk? TANÁCS ISTVÁN