Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-06 / 286. szám
8 Csütörtök, 1984. december 6. A kiszemelt ember Telelőn — feletőn DISKAY LENKE EMLÉKKIÁLLÍTÁSA A négy esztendővel ezelőtt elhunyt szegedi származású grafikusművész, Diskay Lenke alkotásaiból rendez emlékkiállítást a szegedi Móra Ferenc Múzeum a Horváth Mihály utcai Képtárban. A tárlatot ma, csütörtökön délután fél 5-kor nyitja meg dr. Supka Magdolna művészettörténész. FRANCIA EST Francia estet rendeznek ma, csütörtökön este 8 órától a JATE Toldi utcai klubjának kistermében.. A műsorban francia nyelvű pódiumelőadás, szavalat és énekszámok szerepelnek. E programra kivételesen . tagsági igazolvány felmutatása nélkül is be lehet menni a klubba. MESEKOSAR Fodor Zsókának és Bognár Zsoltnak, a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek Mesekosár című verseszenés gyermekműsorát mutatják be holnap, pénteken délután 5 órai kezdettel a November 7. Művelődési Házban. OLVASÓKOR Az Ifjúsági Ház olvasókőrének ma, csütörtökön esle fi órakor megrendezendő foglalkozásán Splonjáték címmel Vallai Péter, Esterházy Péter novellája alapján készült műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. ROCK ALGYÖN Varga Miklós, az István, a király énekes címszereplője ad műsort Európa címmel holnap, pénteken délután 4 órakor Algyőn, az új iskolában. A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK SZOLGÁLTATÁSAIRÓL A takarékszövetkezetek a lakosság szolgálatában címmel tart előadást ördög Antal. a tápéi takarékszövetkezet elnöke A íájékoztatót holnap, pénteken délután 5 órakor rendezik Petőfitelepen, az autóbuszvégállomás melletti könyvtárban. Egymást váltják az emberek azon a poszton. En voltam a nyolcadik, két év alatt. Mire kellettem? Csináljam a csoportvezető dolgát, ha kibukik. Elég gyakran hagyta el az ereje. Májproblémák . .. Nem "nehéz kitalálni, mitől. Biztattak: van perspektíva. már 50-es az öreg. Kicsit töröm magam, és ... Elképesztett, hogy engem kizárólag azért tartanak ott. hátha előveszi a baja a főnököt. Egyikünk nyilván felesleges. Mikor helyrebillent az egészsége, az ég világon semmi dolgom sem volt. Végül ez borított ki. öt éve dolgoztam már szakmunkásként ugyanabban a műhelyben, közben leérettségiztem esti tagozaton. Egy ideje pedzegették', hogy felszámolják a műhelyt. Korszerűtlen a termék, ráfizet a cég. Az üzemből raktárat csinálnak, minket meg szétszórnak a különböző telephelyekre. Nem repestem jókedvemben, ki szereti, ha rángatják. — Jöjjön fel az irodára! — állt elő egyszer a személyzetis. — Érettségizett. van műszaki érzéke. Ember kell a normára. — A normára? Oda ugyan nem. Csak erőltették a dolgot. Jöjjek. ez csak a kezdet, többre vihetem. Beteges a csoportvezető. mindenképpen férfi utód kell. Rám gondoltak. Ha nem. átirányítanak egy másik telepre. Belementem. Naphosszat ültem az irodában hallgattam az asszonyok pletykáit. Ha benn volt az öreg. csak rendezgettem a papírokat a asztalon. Alig bírlak valamit kitalálni, hogy megőrizzük a látszatot. (Hogy dolgozunk.) Később kisütötték, hogy az áruszállítást kellene ellenőriznem. Mit összeténferegtem az udvaron!... Aztán sódert mértem fel. Hogy mennyit raknak le a kocsik. Akinek önérzete van. nem csinálja sokáig. A munkanapfelvétel még kellemetlenebb volt. Gyanúsan néztek rám az emberek: nem nekem találták azt ki. Tudtam magamról, mi az. ha odaáll valaki mellé a normás. S most engem kívántak a ió fenébe. A főnök tanácsára azt próbáltam beadni nekik, hogy csak formalitás. Pusztán rutinellenőrzésről van szó. nem érinti a bérüket. Aztán egy hónap múlva csökkentette a cég a normaidejüket. Valahogy szagom lett a gyárban ... Támadt egy ötletem. Gépesíteni kellene a munkanapfelvételt. ezzel legalább magamat megkírpélném kellemetlenségektől. Egy szabálytalan időközökben exponáló fényképezőgép helyettesítheti a normást. Egy kis elektronika az egész. Megpendítettem a csoportvezetőnek, ő az osztályvezetőnek aki rögtön kiszámíttatta velem, mibe kerül a dolog. Ügy találta, megéri, mire felkért. hogy nyújtsam be újításként. Az üzemben elterjedt a híre. Fújtak rám. — Kiszúrsz velünk — mondogatták. — Pont te? Hagyd a fenébe azt az újítást! — Nem jobb. mintha egész nap melletted dekkolnék és figyelnélek? — vitatkoztam velük. — Dehogy jobb! — igyekeztek lebeszélni. — Veled még csak le'iet egyezkedni, de a géppel? ... Hagyd ezt a dolgot! Én csak csináltam Három hétig bütyköltem rajta otthon, munkaidő után. A gvárban némelyek köpködtek rám. Ellenségük vagyok? Nem dolgoztam én is eleget a szalagon? Utoljára bántam az egészet. Egyre idegesebb lettem. Az irodai semmittevestől az otthoni erőlködéstől, s hogy amit csinálok, nagyon is kétélű. Nem aludtam éjjel. Végül kibuktam. Szívariimiám támadt de olvan. hogy minden percben azt hittem most áll meg a motor. Az orvos kiírt. Mikor feljavultam bementem a gyárba, hogy felmondjak. — Ne! — tiltakozott a személyzetis. — Gondolja meg. Válasszon más helyet, az irodán vagy a termelésben. — A normára ugyan nem teszem be a lábam — szögeztem le. — Hát a műhelybe visszamenne-e? Kiderült, közben változott a helv. zet. Felmentek az árak. újra gazdaságos lett a termék, nem dobták szét az embereket. A normára most megint egy fiatal srácot szemeltek ki ... J. Szórátli Gyula Köd Nagy László felvétele ABC-ARUHAZ Tegnap, szerdán délután új ABC-áruházat avattak Hódmezővásárhelyen. A 630 négyzetméter alapterületű üzletben élelmiszereket, vegyes iparcikkeket és tartós fogyasztási cikkeket árusítanak. A Csongrád megyei Zöldért Vállalat a hódmezővásárhelyi városi tanáccsal közösen teremtette elő a szükséges pénzügyi fedezetet a Serház téri új áruházhoz. HUMORPÓDIUM KISTELEKEN A kisteleki művelődési ház pBdiumestjének sorozatában holnap, pénteken este 8 órakor a Kossuth utca 16. szám alatti munkásklubban Magyar Dénes szegedi humorista mutatja be önálló műsorát. MICI NÉNI KÉT ÉLETE Az egykori nagy sikerű magyar filmvígjátékot, a Mici néni két élete című alkotást vetítik az újszegedi nyugdíjasklub foglalkozásán ma, csütörtökön délután 4 órától a November 7. Művelődési Házban. Időjárási előrejelzés az ország területére ma estig: jobbár* gvengen felhős, kora délelőtt sokfelé, keleten helyenként egész nap ködös idő várható. A változó irányú szél többnyire gyenge, napközben néha kissé élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 2. 7 fok között, a tartósan ködös területeken 0 fok körül alakul. A VASVARYHAGYATÉKRÓL A TIT városi szervezete által szervezett nyugdijasok szabadegyeteme holnap. pénteken délután 5 órakor tartja soron következő programját a Hazafias Népfront városi bizottságának tanácstermében (Vörösmarty u. 3). Ezúttal dr. Csillag András középiskolai tanár tart előadást Magyar —amerikai történelmi kapcsolatok a Vasváry-hagyaték tükrében címmel. JOGI TANÁCSADÁS Az autóklub szegedi szervezetének Kossuth Lajos sugárúti székházában minden csütörtökön, így ma is, délután 4 és 6 óra között ingyenes jogi tanácsadó szolgálatot vezet dr. Kertész József ügyvéd. R-GO KONCERT A SPORTCSARNOKBAN Az év legjobb zenekara, az R-GO holnap, pénteken koncertet ad Szegeden, a Sportcsarnokban. A koncert este 7 órakor kezdődik. NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓ JA A HVDSZ Csongrád megyei KISZÖV területi szakszervezeti bizottsága holnap, pénteken délután 3 órakor nyugdíjas-találkozót rendez Szegeden, a KlSZÖV-klubban (Arany János utca 9.), A találkozón dr. Soproni Lajos tart diaképes úti beszámolót Indiáról. Szurkolók Két cimbora "fulálkozik a? utcán: — Mondd, öregem, hogy végződött a mérkőzés? — Nulla nullára. — És a félidő? SZOLIDARITÁSI GYŰLÉS Az egészségügyi főiskola szegedi tagozatán szerdán, tegnap szolidaritási gyűlést szervezett a hallgatói békekör. Németh Mariann, másodéves hallgató mondott beszédet a Nicaraguában lezajlott forradalmi eseményekről. Végül a gyűlés résztvevői táviratot küldtek a nicaraguai Nemzeti Felszabadítási Frontnak/amelyben támogatásukról biztosították a forradalmi folyamatot, és tiltakoztak az USA agresszív külpolitikája ellen. EMLÉKEZÉS A XX. század egyik legnagyobb magyar kritikusa, Kárpáti Aurél író, újságíró születésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzás! ünnepséget rendezlek szerdán, a Farkasréti temetőben levő sírjánál. A megemlékezésen -a Művelődési Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának képviselői, valamint 'családjának tagjai, tisztelői rótták le kegyeletüket. RADIOAMATÖIIOK MEGEMLÉKEZÉSE A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulásának 40. évfordulóján az. MHSZ szegedi rádióamatőrei aktivitási napot rendeztek, így emlékeztek a történelmi évfordulóról. Vasárnap 0 órától 21.00 óráig a szegedi MHSZ-es rádióamatőrök fáradhatatlanul létesítettek összeköttetéseket riivid és ultrarövid hullámokon a hazai és külföldi partnerekkel. Elsősorban a magyar rádióamatőrökhöz szólt a szegediek felhívása a megemlékezésről, de később igen aktívan kapcsolódtak be a forgalmazasba és keresték a szegedieket a szovjet, csehszlovák. jugoszláv és román rádióamatőrök is. Az aktivitási napon tóbb ezer összeköttetést létesítettek az. amatőrök. Az eredmények összegezése, értékelése még tart. Ugyanis, aki ezen a napon bárom különböző szegedi rádióamatőrrel összeköttetést tudott létesíteni, díszes emléklapot kap. Előzetes számítások szerint több ezerre becsülhető azok száma, akik teljesítették a feltételeket. A Legfelsőbb Bíróság határozata Az ausztriai autóbuszszerencsétlenség ügyében Csörög a telefon... Csörög a telefon... '.'.. a 67-342-es például, hogv megtudakolja. Algyőn, a Béres utcában mikor kötik be a lakásokba a gázt? Már nagyon fáznák a lakók. — Nem csodáljuk ... ... Bite Géza az E5-ös út kamionparkolóját látta szemetesnek. Nem vet ez jó fényt városunkra. Rendszeresen takarítani kellene. . ... a Retek utca 3. számú ház B. lépcsőházában elromlott a lift. Kimentek a szerelök. és az A. lépcsőház működő fölvonóiát is leállították. így most mindkét lépcsőházban gyalogolhatnak. Ki érti ezt az eljárást? — kérdezte Kalmár Antal .. . ... és Novakov Mihálvné esete is érthetetlen: szeptember közepétől november végéig betegeskedett, már újra dolgozik, de a táppénzét még mindig nem kapta meg ... ... Iványl Zoltán kérésére közöljük, a Családi InE HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Mag Edit Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-847 tézet öt évig archiválj* a rendezvényein készített íotónegatívokat, akik az intézetnek 1979-ben voltak ügyfelei. azok ebben a hónapban átvehetik az őrzött negatívokat. ... M 32-es buszjárat rendjéről kértünk tájékoztatást Szabó Istvántól, a Volán üzemvezetőjétől. Az NKFV-vel közösen határozták meg, mely járatok térjenek be az ipartelepre. Az Algvőről reggelente induló fél 8-as ezek között .nem szerepel Ezt tudjuk válaszolni Krlvács Jánosnak. Kopasz Istvánnénak pedig: a Volán nem tervezi. nogy * 17-es busz is az ErBélvi térig közlekedjen. A napokban azért volt zsúfolt néhánv 71-es járat, mert a javítások miatt kevesebb csuklóst, tudtak közlekedtetni. Csúcsidőben a védőnőképzőtől az úiszegedi utasokat is szolgálják mentesítő járatok ... ... * Tölgyes utcában az építőanyagot szállító teherautók rendre összetévesztik a iárdát az úttesttel, összetörik a gvalogos közlekedést szolgáló út burkolatát. .. .. . B. L. a helvközi buszjáratok fűtése ügyében telefonált. ..Csak" cpvenletes meleget szeretne ilyenkor, télidőben... A Legfelsőbb Bfróság szerdán határozatot hozott az Ausztriában tavaly történt autóbuszszerenesmlenség ügyében: az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, s új eljárás lefolytatását rendelte el. 193:1 szeptemberében a Medicor Művel: debreceni gyárának autóbusza Ausztriában egy bá.itükanyarban átszakította n védőkorlátot és lezuhant a leitös begyoldalba. Az Ikarus autóbuszon 4s-en utaztak, közülük Illan a helyszínen ketten pedic a kórhába szállítást követően meghaltak. Huszonkilenc utas súlyos, egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A busz. vezetőiét. Tlba .Tánost első fokon a Debreceni Városi Bíróság vonta felelősségre, és kihirdetett Ítéletével halálos tomogszereneséllenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és különösen nagy kárt okozó gondatlan rongálás vétsége miatt — halma att büntetésül — 7 évi szabadságvesztésre Ítélte és 5 évre eltiltotta a kózúti jármüvek vezetésétől. A bfróság megállapítása szerint a külföldi út előtt az autóbusz fékrendszerének javítását követően Tlba — bár a fékhatást nem találta kielégítőnek — felettesének utasítását megszegve nem vitte el a jármüvet műszeres fékhatásmérésre, tgy nem derült ki. hogy az autóbusz fékrendszere csupán egyharmadát képes teljesíteni a megkövetelt értéknek. Az intenzív fékhasználattal összefüggő erős felmelegedés miatt közvetlenül a balesetet megelőzően hatástalanná vált az Ikarus fékrendszere, ami összefüggött a vádlott vezetéstechnikai hibájával is: a vesz.élves leitőn negyedik sebességi fokozatba kapcsolt hajtóművel közlekedett. A vádlottnak és védőiének fellebbezése után a Legfelsőbb Bíróság elnöke az ügyben felmerülő elvi problémák miatt a büntetőper másodfokú elbírálását a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta. A Legfelsőbb Bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az első fokú ítéletben megállapított tényállást a kellő mélységű és részletes felderítettség hiánya, iratellenes megállapítások és téves ténybeli következtetések okábol megalapozatlannak találta ezért az Ítéletet hatályon kívül helyezte, es ii1 eljárás lefolytatását rendelte el. amelvrc a Fővárosi Bíróságot jelölte ki. A Legfelsőbb Bíróság határozatában hangsúlyozta, hogy a fekrendszer hatástalanná válása és ennek okán az autóbusz sz.akadékba zuhanása vitathatatlanul bűnös emberi mulasztásra vezethető vissza, amely azonban a rendelkezésre álló adatokat figyelembe véve nem kizárólag az autóbusz vezetőiének tevékenységével állhat összefüggésben. Az első fokú bfróság nem az üav kiemelkedő jelentőségének megfelelő alapossággal elemezte a balesetet kiváltó tényleges okokat, és egyoldalúan vizsgálta a felelősség alakulásának kérdését. Nem értékelte kellően az osztrák hatóságok által megkezfdett nyomozás anyagát, s azt nem vetette esvbe a magyar nyomozó szervek megállanitásaival. A Legfelsőbb Bíróság szaktanácsadó bevonásával arra a következtetésre jutott, hogv műszaki szempontból az eddiginél részletesebb szakértői vizsgálat szükséges a tényállás megállapításához: a balesetért való személyes felelősség mértékéről éS korérői ugyanis csak az így megalapozott tényállás alapján lehet majd dönteni. if« A Magvar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz Simon István Fös/erkesztő-helvettes: Száva v István Klidia a Csongrád megyei l apkiadó Vállalat. Felelős kiadó: KovAc» László — Szerkesztőség én kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársasáé ótla 1». Ssttóház. S740 — Telefon: 12-SS3 — A laoot nvomtat Szegedi Nvonida. Szeged. Balcsv-X-sIllnszkv utca 20. S720. Igazgatót Dobó József — Törleszti a Magvar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézrrsKrtknél Előfizetési díj egv hónapra 34 forint. — Indexj OK) - ISSNi 0133—UI s