Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

B.U. E.K. 1985 Ú

jesztendő napján jókívánságainkkal, mint barátainkat, köszöntjük az Olvasót. Ünnep ez a mai nap, hagyományosan, évszázadok óta a remény napja. Szilveszter éjszakáján eltemettük múlt évi gondjainkat, újesztendő napján kifejezzük jövő esztendei reményeinket. Jelentős év lesz ez felszabadult hazánk történelmében. Az új Magyarország szabad életének ötödik évtizedébe lép — a beköszöntött 1985-ös esztendő, április havának negyedik napján ünnepeljük hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulóját. A jól végzett munka, a történelmi tettek megvalósításának tudatában. Korszakos eredmények születtek 1945. óta: a nép, a párt' vezetésével, leküzdötte azt a súlyos társadalmi. gazdasági, kulturális elmaradottságot, amelyet a romokkal együtt örököltünk. A szocialista építőmunkát úgy folytattuk, hogy gyermekeink, unokáink is büszkék lehetnek eredményeinkre, és támaszkodhatnak azokra. Az intenzív gazdasági fejlődés szakaszára való áttéréssel járó bonyolult feladatok előre nem látható ellentmondásokat is szültek, a reményekkel ellentétben ismét feszültebbé vált a nemzetközi helyzet. a világgazdaságban számunkra rendkívül kedvezőtlen változások mentek végbe, és mindennek következményei nagy próbatétel elé állította népünket és pártunkat. Azt a pártot, amely ebben az évben tartja XIII. kongresszusát. Mivel e párt küldetése, történelmi felelőssége a szocializmus magyarországi felépítése, s népünk bizalmából a nemzet vezető erejévé vált, a párt soronkövetkező kongresszusa nemcsak a kommunisták, hanem a velük együtt e hazában élő valamenynyi ember számára fontos esemény. Annál is inkább, mert kommunisták és pártonkívüliek között nincs fái. de válásztóvor nal sem: az MSZMP politikája a nép. a nemzet érdekeit fejezi ki és szolgálja: s állandóan, a változó idők változó követelményedhez igazodva a nép aktív közreműködésével is alakul, formálódik. Az MSZMP munkamódszere. rugalmasságában is következetes politikája a biztosítéka annak, hogy politikája a párt és a nép közös műve legyen. Ez fejeződik ki abban is, hogy a kongresszusi irányelveket — hónapokkal azelőtt, hogy a kongresszusi határozati javaslat a kommunisták választott küldöttel elé kerülne — a Központi Bizottság a nyilvánosság elé tárta, megvitatásra ajánlotta. F

alra. asztalra. zsebünkbe mától új naptár kerül, de természetesen az új esztendő nem jelenti azt, hogy minden újból kezdődne. Folytatódik tehát a konstruktív vita is ezekről az irányelvekről, amelyekben nem kevesebbről van szó: m'ként. dolgozik majd az ország népe a következő öt esztendőben. Minden tervünknek. elhatározásunknak az az alapja immáron huszonöt esztendeje, hogy szembenézünk a tényekkel, nem tévesztjük össze szándékainkat, vágyainkat a valósággal. Az életszínvonal jelentős csökkenését például kevés ország tudta elkerülni. Magvarországon a családok helyzete eltérően alakult, de társadalmi méretekben csak a reálbér csökkent valamelyest. a reáljövedelem, ha nagyon szerény mértékben is. esztendőről esztendőre emelkedett. Az 1935-ös tervben most az szerepel. hogy három esztendő után megőrizzük a reálbér színvonalát. az nem csökken. tovább. Mindezt úgv érjük el hogv tovább javítjuk nemzetközi fizetési mérlegünket, megőrizzük fizetőképességünket. Egy ország gazdasági szilárdságának próbája ma a nemzetközi fizetési kötelezettségek teljesítése. A szilárd gazdaság pedig a társadalmi béke. az ellentmondások békés feloldásának, megoldásának nélkülözhetetlen alapja. A

következő évben. tehát méginkább az életszínvonal megőrzése a feladat, de már 19R5-be_n meg kell teremteni az előfeltételeket a következő ötéves terv azon célkitűzésének, hogy a gazdasági fejlődés élénkítésével, a teljesítmények növelésével. a munkafegyelem javításával megalapozzuk az életszínvonal érzékelhető emelkedését. Nemcsak az egyéni jövedelmekre áll ez. hanem általában az életkörülményekre. Sok, nem a munkateljesítménytől függő különbség van hazánkban, amelynek létrejöttét nem tudtuk elkerülni, égycsapásra ma. illetőleg ebben, az évben sem tudjuk felszámolni, de amelyekbe nem nyugodhatunk bele. Oivan irányba kell terelnünk a változásokat, amelyeket igazi fe.ilődesnek nevezhetünk: az eredményesebb munkára való ösztönzés, a rászorulókról való szociális gondoskodás nem lehet ellentétben egymással. hanem ki kell egészítieniök egymást. A szociális biztonság megőrzése fontos feladat, s ez űgv oldandó meg. Ihogv nem lehet az anvagi erőforrások gyors növekedésével számolni, ám a meglevők okosabb, célirányosabb felhasználása csodákat nem is teremthet, de nagy lépést jelenthet előre. Mert előre kell lépnünk minden területen. Van hozzá lehetőségünk és erőnk, hiszen az eddig elért eredmények, minden szvkö'-isfcg ellenére, megfelelő anvagi alapokat hoztak létre és nem hiányoznak a tapasztalatok sem E' utóbbiak alapján új irány tási módszerekkel ismerkedünk meg. Ettől a vállalkozói kedv a hatékonyság növekedését. a kezdeményezőkészség kibontakozását várjuk. Bizonyos, hogy zökkenők és viták nélkül ezen a téren sem jutunk! élőire, de az is alappal remélhető; hogy az üzemi demokrácia kibontakozása, az egyszemélyi felelősség új módon való érvényesítése a sikeres gazdálkodás motorjává válik majd. A gazdaságról azért kell sokat beszélnünk, mert hiszen csak abból élhetünk, gyarapodhatunk, amit megtermelünk. Nem mindegy, olcsón vagy drágán élünlc. Nem mindegy, hogy sikerrel alkalmazkodunk-e az új és új, és sajnos többnyire kedvezőtlen változásokhoz. vagy pedig a szükségesnél is magasabb árat fizetnünk érte. Munka után édes csak a pihenés — a nyugodt ünnepnapok csak a szorgos és okos hétköznapok után következhetnek. Jogok nincsenek kötelezettségek nélkül, a kívánságokat, követeléseket pedig a lehetőségekhez kell igazítani. Nem elég egyetérteni. tettrekészségre. a munkában való azonosulásra is szükség van ahhoz hogv reálisan kitűzött céljainkat elérjük. Hiszen van teendőnk bőven. Bizakodva nézhetünk a jövőbe, társadalmunk kiállta az elmúlt évek szakítópróbáját, a lassú növekedés és az igények gvors növekedése ellentmondásából származó társadalmi feszültségek ellenére megőriztük a szocialista célokon alapuló népi, nemzeti közmegegyezést. egységet. A boldog újesztendő nem jelent egvúttal tehát gondtalanságot. Azt azonban igen. hogv nem nézzük tehetetlenül a nehézségeket. a bajokat, hanem szembe tudunk szállni- velük, le tudjuk közdeni őket és hatásukat úgv tudjuk csökkenteni, hogv minden társadalmi réteg számára elviselhető terhet jelentsenek. A legutóbbi esztendők növekvő nemzetközi feszültsége után a világpolitika égboltián halvány reménysugarak fedezhetők fel, s semmi okunk nincs rá. hogy feladjuk meggyőződésünket: mindenek ellenére megvan a lehetőség az eberiséget fenyegető veszély elhárítására, a béke megvédésére. Ennek legfőbb biztosítéka továbbra is a Szovjetunió. a szocialista közösség ereje és következetes békepolitikája. A szocialista országok. a békéért síkraszálló néptömegek, a reálisan gondolkozó polgári politikusok erőfeszítéseinek eredményeként a mostani, az egy évtizeddel ezelőttinél feszültebb világhelyzetben is bízhatunk az enyhüléshez való visszatérésben. A Magyar Népköztársaság külpolitikája, amely teljes mértékben élvezi hazánk népének támogatását, az ország nemzetközi tekintélyével igyekszik erősíteni a nemzetközi politika elveinek irányzatait, mindent megtesz a békés egymás mellett élés elveinek elfogadtatásáért. A béke fenntartása, megóvása nemzeti ügyünk. létkérdése népünknek és szorosan összefüggországunk valamennyi állampolgárának személyes boldogságával is. Negyven esztendeje ért véget a második világháború: az idősebb nemzedékek emlékeiben kitörölhetetlenül ott van egy ilyen világégésnek minden szenvedése. Azóta • olyan generációk nőttek fel. amelyek csak hírből, elbeszélésekből, könyvekből ismerik a háború borzalmait. Kívánjuk. hogy e békeviselt nemzedék minden tagja megmaradhasson annak. Nagyanya diója B ) ort, búzát békességet kívánunk a régi szép magyar köszöntéssel minden hazánkfiának és népünk minden igaz barátiának szerte a világon 1985. küszöbén. Kívánjunk erőt. egészséget is a ránk váró munkához. Mi. hazánkat szerető, az országért és társadalmi haladásért felelősséget érző magvarok tetterősen, éppen ezért bizakodva és jókedvűen készek vagyunk megtenni a következő 365 napban azt amit 1985 tőlünk követel. PINTÉR ISTVÁN DAI.LOS TFNÖ KARIKATÚRÁJA Nagyapa sötétedéskor ért haza a hideg. ünnepiílátú fenyőfával. Amikor elindult, mondta, hogy a Szkálka fele megy. ott látott az uradalmi erdő szélén vadon sarjadt kicsi fákat, azért a jager se szolhat, mókusok potyogtatták el a magjukat a kemény tobozokból. Aznap nagyon furcsa volt az időjárás r.édec fölött. Reggel haragos vörösséggel kelt föl a nap. aztán délelőtt vastag hófelhő jelent meg a Liszecen, ebéd után havazni kezdett, de nem puha pelyhekben, hanem kemény dara formájában, s fél óra alatt tiszta fehér lepedőt terített az egyhetes szürkülő hóra. Ezt nem szereti a Kisjézus. mondogatta nagyapám, mert síkos lesz, elcsúszik rajta, nehezen talál oda a jó gyerekekhez. Aztán süvöltő északi szél indult, hordta a havat, nagyanya erre is tudott valami ijesztőt mondani: Elviszi a kicsi meleget a házakból, fáznak majd a gyerekek, mire leülhetnek vacsorázni. Nagyapa rövid, fekete posztókabátjáról seprővel verte le a havat az eresz alatt, a konyhaasztalon ott volt a vasból kovácsolt fenyőtartó, beleillesztette a fagyos tövet, s ezzel megkezdődött a karácsony esti szertartás. Hogy mit aggatott a fenyőcskére? Pár szem diót. aszalt szilvát, körtét, berkenyét, s néhány szem selyempapírba csavart kockacukrot. Nagyanya déli mosogatás után fölvette már fekete ünneplő ruháját. Nem tudom' hány ráncos szoknya volt rajta és varrottas sötétkék blúz, de olyan sovány, olyan vékony volt szegényke, hogy azt hittem, nincs is test a, ruhájában. A lakás jó meleg volt és kalácsillatű. nagymama megsütötte már a pupácskának való kelt tésztát. szép hosszú rudak voltak azok, vacsorára fölaprítja majd és leforrázza tejjel, meghinti cukrozott mákkal, az lesz. az igazi csemege. A fenyő illata elárasztotta a szobát, odaállították az almáriumra itt-ott lecsöppent róla a maradék hó. Nagyapa leült a konyhába a kemence szájához, középütt a szabad tűzhelyen riadozó lángocska fölött főtt a gombás lencseleves, nagymama odavetett a tűzre egy kis fenyőágat, csodálatos illat szállt abból a melegbe. Lámpát kellett már gyújtani. Nagy izgalomban odaálltam nagyapa elé, faggattam mondja el, milyen milyen vadállatokat látott a hegyen, de az öreg csak morgott, nem látott ő semmit, az állatok elmentek már ilyenkor aludni. A vacsora rendjét ősi szokások szabták meg. A kendervászonnal terített sarokasztalra elsőként egy kosárkában diót hozott be nagyanya. Abból mindenki kapott egy szemet, távollevő gyerekeiét letette szépen a terítőre: Ez apádé, ez Julié, ez Marié. Aztán magának is kivett egyet. Törd föl — szólt rá nagyapára. A diót foggal, vagy két tenyérrel kellett föltörni, akié ép, *z egészséges lesz a jövő esztendőben. Nagyapámé nagyon kemény volt, összefogta Juliéval és feltörte. Egészségesek. — Jóskáét, Mariét is törd meg — szólt megint nagymama. És meghökkent, amint Mari diója összeroppant. Uram Jézus bocsáss meg szegény Mari beteg lesz jövőre! Hát Jóska? Az is beteg lesz. Uram Jézus ne hagyj el minket! Az én dióm nem engedelmeskedett a fogaimnak, nagyapa segített. Hohó, én egészséges leszek! Kikotortam gyorsan a belét, majd fölvetett az öröm. Most fogta kezébe a dióját nagymama, ó megbirkózott vele. Belenézett a markába és szájához kapta a másik kezét. — Uram. teremtőm, én meghalok! Döbbenet szállt meg. fölálltam, ágaskodtam, megláttam, hogy nagymama diója egészen fekete, sorvadt volt belül. — Meghalok, meghalok! — hajtogatta riadtan. — Isten csodáját halsz meg! — mordult rá nagyapa. — De meglátod, meghalok. A dió megmondta. — A te buta eszed mondta meg! Tudja is a dió, mikor hal meg az ember. Nagymama nem szólt többet, kivitte a diós kosarat a konyhába, hallottam, hogy nagyokat sóhajtozik. Aztán behozta az almát. Abból is járt mindenkinek egy szem. Akié egészséges volt, annak kutya baja se lesz jövőre. Nagyanya az, övében fölfedezett valami kis feketeséget a magház körül. — Meghalok! — mondta megint és letette az almát a megroppantott diója mellé. Gyermeki bódulatomban nem tudtam fölfogni, mi történik körülöttem. Egyik pillanatban nagyanyának adtam igazat, aztán nagyapa morgását tartottam helyesnek Nem volt még akkoriban semmiféle elképzelésem arról, hogy ezek a szegény lédeei parasztok milyen hiedelmeket hoztak magukkal a múltból, mi hogyan maradt meg ezekből. El tudtam képzelni igazságnak minden meséiket Sajnáltam szegény nagyanyát, halványan tudtam már mi az a halál, ezekben a pillanatokban elképzeltem egy nvitott sírt a temetőben, egy fekete koporsót, csak az nem fért a fejembe, hogyan lesz az. hogy nem járkál itt a házban nagyanyám, hogy egvszercsak eltűnik az életemből. Csak ültem, bámészkodtam magam elé, biztatni kellett, hogy belekanalazzak a jószagú, gombás, tejfölös lencselevesbe. amit nagymama elém tett egy virágos bádogtányérral. Hallgattunk, nagyon nehezen ettünk. — Meghalok, meghalok — ismételgette nagyanyám és nagyapa rászólt mérgesen ne beszéljen butaságokat. A mákos pupácska se nagyon oldott föl bennünket. Pedig finom volt; nagyanya nem sajnált róla semmit. Nagyapa megivott előtte egy nyakas üveg szilvapálinkát és megeredt a nyelve. — Túlélsz te majd engemet is — mondta jó hangosan és olyan súllyal, mintha sajnálná, hogy nagyanyám túléli őt. — Pedig én meghalok. — Ne mondd ezt annyit a gyerek előtt! Nem tudja még ez, hogy mi a halál. Bele akartam kottyantani, de nagyapa leintett. — Hallgass. Egyél. Az kell teneked. Nem az ilyen buta beszéd. Te még messzire mehetsz. Többre viheted nagyapádnál. Csak kinőjjön a bajszod. Hogy pödörgethesd. ahogyan a jáger teszi. A jáger volt nagyapám életében a hozzá legközelebb álló parancsoló. A pap fönt élt az oltárnál, a szószéken, a tanító az iskolában, azok semmi munkát, semmi kenyeret nem adtak neki, de a jáger. az fölfogadta telenként favágásra, az adta a tüzelőt, az tekint el attól, hogy néha-néha tőrt állított a nyulaknak, szóval a jáger életet adott neki. Beszélni is kezdett a pupácska után a jágerról. Én szívesen hallgattam, de nagyanyám csak a karácsonyfát, a fehér falat nézte. aztán a városra vetődött gyermekeit emlegette. Milyen lehet azoknak a karácsony estéje. Van-e náluk lencseleves, meg pupácska. — No látod — mondta bölcselkedve nagyapám — az lenne a szép a te kicsi Jézusodtól, ha nem engedte volna el a faluból a gyerekeidet. Ha nem vitte volna el őket a nyomorúság. Azt kell meglátni az embernek. Nem a férges diót. Ha akarsz, énekelj inkább ennek a gyereknek. Nagyanyám roskadtan ült a keménytámlás padon, ölében nyugtatta a kezeit. — Istentelen vagy — mondta csendesen és nem várta meg mit felél erre az ura. cincogó öreges hangon énekelni kezdett, bejelentette. hogy leszállt mennyből az angyal, s mennyire örülnek ennek a pásztorok. Ezek után még tizennyolc karácsonyt ért meg. ORMOS GERO