Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-23 / 301. szám

2 Vasárnap. 1984. december 23. 'À RÁD1ÚIIIIX HAVASI FERENC CSEPELEN Az MSZMP XIII. kong­resszusának és hazánk fel­szabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére a csepeli vállalatok felajánlást tettek az automatizálási gyártási rendszerek fejlesztésére, »yártására, szélesebb körű Ipari alkalmazására. A fel­ajánlásban részt vevő vál­lalatok és intézetek vezetői szombaton, Csepelen érte­kezletet tartottak. A tanács­kozáson tájékoztatók Hang­zottak el az automatizálási rendszerek gyártásának cél­kitűzéseiről, előkészítésének és végrehajtásának állásá­ról. Az értekezleten részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára, valamint Kapolyj László ipari miniszter. A látoga­tás során megtekintették a Szerszámgépgyárban műkö­dő integrált gyártórend­szereket, és az újonnan üzembe állított szerszám­tervezési és -gyártási egy­ségeket, valamint a Csepel Művek Vasmű kovácsoló­gyárában, és az Egyedi Gépgyár kísérleti üzemében létesítendő, illetve gyártás alatt álló robotokat. ARHIPOV Es JAO JI-LIN ÚJABB TALÁLKOZÓJA Pekingben szombat dél­előtt megtartották a kínai­szovjet miniszterelnök-he­lyettesi tárgyalások máso­dik fordulóját. Ivan Arhi­pov és kínai partnere, Jao Ji-lin másfél órát tárgyalt. THATCHER LÁTOGATÁSA Pénteken es(,e Washing­tonba érkezett Margaret Thatcher brit miniszterel­nök. Thatcher szombaton félnapos tárgj'alást folytat Itdnald Reagan elnökkel, a Camp Davidban levő elnö­ki 'rezidenciában, és még a kora délutánt' — rhagvar­országi időszámítás szerint az esti órákban elutazik az Btnerikal fővárosból A tár­gyalásokat zárt ajtók mögött tartják, s azokról csak a befejezés után adnak tá­jokoztatást, Thatcher asz­szony az amerikai íővá­ms mellett levő Andrews légitámaszpontra hívott ösz­sze sajtókonferenciát, ma­gyarországi időszámítás sze­rint, az esti órákra. BÚNBANO MAFFIÓZÓ Péntek este' hivatalosan vádat emeltek az Egyesült Államokban Tomaso Bus­cetta „bűnbánó" maffiave­zér ellen. Buscettát csütör­tökön, kiterjedt biztonsági intézkedések közepette szál­lították Olaszországból az Egyesült Államokba. Meg­érkezése után a New York-i La Guardia repülőtér mel­letti haditengerészeli tá­maszponton kábítószer-ke­reskedés és más bűncselek­mények miatt azonnal vá­dat emeltek ellene. Tomaso Buscetta az olasz hatósá­goknak korábban részletes vallomást tett a maffia bűn­szövetkezet működéséről, AZ ENYHÜLÉS JEGYÉBEN A kelet-nyugati kap­csolatok alakuláséról, Len­gyelország és Olaszország együttműködésének bővíté­séről volt szó Henryk Jab­lonSki és Giullo Andreotti szombati varsói megbeszé­lésén. A Lengyel Népköz­társaság Államtanácsának elnöke es az olasz külügy­miniszter erőfeszítéseket sürgetett a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a nemzetközi feszültség csök­kentéséért. Síkraszálltak az enyhülési politikához való visszatérés, a különböző társadalmi-gazdasági beren­dezkedésű államok együtt­működése mellett. Emlékez­tettek a két ország kap­csolatainak évszázados ha­gyományaira. hangsúlyozva, hogy mindkét kormány a sokoldalú együttműködés fejlesztésére törekszik. Búcsú Usztyinovtúl 0 Moszkva (MTI) Péntek este óta ismert a szovjet emberek számára a szomorú hír — életének 77. évében, súlyos betegség után elhunyt Dmitrij Fjodorovics Usztyinov, a Szovjetunió marsallja. a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon. ti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, a Szov­jetunió honvédelmi minisz­tere. Dmitrij Usztyinov sze­mélyében az SZKP és a szovjet nép, valamint a Szovjetunió fegyveres erői kiemelkedő vezetőt veszítet­tek el — állapította meg a haláláról közzétett gyászje­lentés, amelyet valamennyi szombati szovjet lap vezető helyen, a marsall fényképé­vel együtt közöl. Dmitrij L'sztyinov a párt megbízá­sából az államépítés és a népgazdaság felelősségteljes területeit irányította, vezető tisztségeket töltött be a párt és az állam központi szer­veiben, s egyike volt a vé­delmi ipar kiemelkedő szer­vezőinek. a Szovjetunió fegy­veres erői vezetőinek. Dmitrij Usztyinov .temeté­sének megszervezésére Gri­gorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára elnökleté­vel létrehozott kormánybi­zottság intézkedik a végső búcsú megszervezéséről. Dmitrij Usztyinov holttestét Moszkvában, a Szakszerve­zetek Házának oszlopcsarno­kában ravatalozták fel. Itt vehetnek tőle végső búcsút szombaton és vasárnap 11 és 18 óra között a szovjet párt és állam vezetői, roko­nai, barátai, ismerősei, tisz­telői, a szovjet dolgozók. Dmitrij Usztyinovot hét­főn, a kora délutáni órák­ban, katonai tiszteletadással helyezik végső nyugalomra a moszkvai Vörös téren, a Kreml falánál — intézke­dett az SZKP Központi Bi­zottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határo­zató. A szovjet lapokban közölt gyászjelentés emlékeztet: Dmitrij Usztyinovot 1976 ápi ilisában nevezték ki a Szovjetunió honvedelmi mi­niszterévé. E tisztségében állhatatosan és kitartóan dolgozott azért, hogy meg­valósítsa a pártnak a szov­jet állam védelmi képessége biztosítására vonatkozó po­litikáját. Nagy érdemeket szerzett a hadsereg és a fiotta harckészségének rtö­velésében, aktívan részt vett a szovjet fegyveres erők és a Varsói Szerződés tagor­szágainak hadseregei közötti fegyverbarátság erősítésében. Dmitrij Usztyinov. az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, a Szovjetunió marsallja el­hunyta alkalmából szomba­ton magyar párt- és állami vezetők keresték fel a buda­pesti szovjet nagykövetséget. Az MSZMP Központi Bi­zottsága és a kormány ne­vében Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Czinege La­jos. a Minisztertanács el­nökhelyettese és Varga Pé­ter az MSZMP KB Köz­igazgatási és Adminisztra­tív Osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagjai fejezték ki részvétüket Vla­gyimir Bazovszkij nagykö­vetnek. A Honvédelmi Miniszté­rium nevében Oláh István vezérezredes. honvédelmi miniszter, Mórocz Lajos al­tábornagy, államtitkár, Pa esek József altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezér­kari főnöke, miniszterhe­lyettes, Kárpáti Ferenc al­tábornagy, miniszterhelyet­tes ési Papp Dezső vezérőr­nagy, áz MSZMP Néphad­seregi Bizottsága első tit­kára. a Külügyminisztérium nevében Nagy János állam­titkár nyilvánította részvétét a szovjet nagykövetségen. (MTI) Külpolitikai reflektor Új honvédelmi miniszter 0 Moszkva (MTI) Szergej Szokolovot, a Szovjetunió marsallját ne­vezte ki a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége a Szovjet­unió honvédelmi miniszte­révé — közölte szombaton a TASZSZ hírügynökség. Szergej Szokolov 1911-ben született tisztviselő család­ban. A szovjet hadseregben 1932 óta teljesít szolgála­tot. 1947-ben végezte el a páncélos és gépesített csa­patok részére parancsnoko­kat képző katonai akadé­miát, 1951-ben pedig a ve­zérkari akadémiát. A Nagy Honvédő Háború idején Szergej Szokolov egy páncélos és gépesített had­seregcsoport törzsének fő­nöke. majd egy páncélos és gépesített hadsereg parancs­noka volt. 1945 után különböző ka­tonai tisztségeket töltött be: volt páncélos ezred és gé­pesített lövészhadosztály pa­rancsnoka, hadseregtörzsé­nek főnöke és hadseregpa­rancsnok. 1960-ban lett a moszkvai katonai körzet tör­zsének főnöke. 1964-ben ki­nevezték a leningrádi ka­tonai körzet parancsnoká­nak helyettesévé, majd egy évvel később parancsnoká­vá. 1967 áprilisa óta — mostani kinevezéséig —töl­tötte be a Szovjetunió hon­védelmi minisztere első helyettesének tisztét. Szergej Szokolov 1937-ben lett a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának tagja. Je­lenleg tagja az SZKP Köz­ponti Bizottságának. A Leg­felsőbb Tanács képviselő­je. 0 Mit hozott a hét a kelet—nyugati kapcsolatok területén? Afféle íratlan hagyomány­nak tartják, hogy az év végi ünnepek előtt lelassul a nemzetkfezi diplomácia gépe­zete. Ilyenkor hosszabb szü­netet iktatnak a különböző konferenciák menetébe. s véget ér az ENSZ-közgyűlés ülésszakának munkája is. Ez így történt, a hagyomány mégsem érvényesült, sőt a kelet—nyugati diplomácia és à nemzetközi érintkezés szá­mos más ága magasabb .se­bességfokozatra kapcsolt. A legnagyobb érdeklődést a Mihail Gorbacsov vezette parlamenti küldöttség nagy­britanniai látogatása váltotta ki, hiszen személyében ti­zenhét év óta a legmaga­sabb beosztású szovjet veze­tő tárgyalt' Londonban. A rendkívül fontos és hasznos kétoldalú témák mellett a figyelem elsősorban a nem­zetközi kérdésekre helyező­dött, s természetesen szóba került a január elején ese­dékes szovjet—amerikai kül­ügyminiszteri találkozó is. Változatlanul úgy tűnik, sőt ez az érzés megerősöd­hetett, hogy a fegyverzet­korlátozási kérdéseket bizo­nyos fokig összefogó „er­nyő' alatt az űrfegyverkezés megakadályozása áll majd a két nagyhatalom párbeszé­dének középpontjában. A szovjet kezdeményezések mellett erre szoríthatja Wa­shingtont a nemzetközi köz­vélemény és több fontos NATO-partnerének állás­pontja. Mitterrand francia elnök a héten határozottan szembeszállt a csillaghábo­rús elképzelésekkel, de lé­nyegében bírálta azokat a brit és nyugatnémet kor­mányfő is. Weinberger ame­rikai hadügyminiszter ugyan­akkor továbbra is határo­zottan kiállt á kozmosz mi­litarizálása mellett, s legfel­jebb ..párhuzamosságot" tud elképzelni, tehát, miközben tárgyalnak, folytatódna az űrfegyverkezés. Az euróra­kétákkal kapcsolatos genfi értekezlet kudarca azonban megmutatta, hogy ez nem megy, ha a megbeszélések közben fokozódik a fegyver­kezési hajsza, nincs miről tárgyalni, szétfoszlik a meg­egyezések minden reális alapja. Ilyen körülmények között, kínai és hongkongi látogatása után. Margaret Thatcher még egynapos ka­rácsony előtti villámvizitet tett az Egyesült Államok­ban. Aligha csupán a jókí­vánságok átadása céljából. Inkább a Gorbacsovval foly­tatott eszmecserék tapaszta­latairól számolt be, különös tekintettel a washingtoni vi­tákra. (A Gorbacsov-utat különben mind szovjet, mind brit részről alapvetően pozi­tívnak értékelték, s ezen nem változtatott a kénysze­rű rövidítés, amire egv szo­morú esemény, Usztyinov marsall elhunyta adott okot.) Csemyenkónak, az SZKP főtitkárának, a szovjet ál­lamfőnek neve nemcsak a Thatchernek küldött és Gor­bacsov által átadott üzenet kapcsán szerepelt a világsaj­tó címoldalain. Moszkvában tárgyalt Mengisztu etióp ál­lamfővel és Mintoff máltai kormányfővel. Majd véle­ményt, nyilvánított két lé­nyeges fegyverzetkorlátozási, katonai enyhülési témában. Nyilatkozatai az atommentes s a vegyifegyver-mentes öve­zetekről kifejezik Moszkva készségét, a kölcsönösen elő­nyös megállapodásokra mindkét területen. & a diplomáciai élénkség folytatása távirati stílusban: Varsó vendége volt And­reotti olasz külügyminiszter, ujabb NATO-országbeli ál­lamférfi jövetele jelezhette tehát a lengyelellenes boj­kott kudarcát. Ennek kény­szerű elismerése a washing­toni bejelentés, hogy nem gördítenek többé akadályo­kat Lengyelországnak a nemzetközi valutaalapba (iMF) történő felvételével kapcsolatosan. Az Egyesült Államok ugyankkor sietett hozzáfűzni: néhány terüle­ten még nem hajlandó fel­adni a szankciókat. Prágában Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter tárgyalt, s a vaisói elmaradt utazás fias­kóját, követően. Bopn ismét igyekszik éleszteni keleti politikáját. Végül, de nem utolsósor­ban a pekingi jelentés, ha ez nem is a klasszikus ér­telmű kelet-nyugati kapcso­latok körébe tartozik: Arhi­pov szovjet miniszterelnök­helyettes személyében tizen­öt év óta. a legmagasabb rangú szovjet vezető tárgyal Kínában. Vagyis: minden vonatkozásban kétségtelen mozgás mutatkozik. Ezt iga­zolhatja a brit és a kínai fővárosból érkezett jelenté­sek, kísérő évszáma: tizen­hét éve, tizenöt éve most először ... 0 Milyen eredményekkel zárult az ENSZ-közgyülés 39. ülésszaka? Az ENSZ nem országokon felül álló szervezet és nem világkormány, hanem olyan, mint maga a világ. A New York-i üvegpalota gondos szigetelése csak az időjárás viszontagságai el)en hatásos, a nemzetközi élet konflik­tusa' és ellentmondásai ott vannak az épületben. Az idén az ENSZ-közgyűlésében is valamivel kedvezőbb volt a helyzet, mint az elmúlt években. Pontosabban fo­galmazva: őszre talán nem volt annyira kiélezett a helyzet, s nem volt olyan nyomasztó a feszültség. Hét bizottság, másfélszáz napirendi pont, számos ha­tározat és szinte megszám­lálhatatlan a hivatalos és félhivatalos találko­zás. nem könnyű a mérlegkészítés. Annyi már­is megállapítható, hogy a mennyiségi oldalt tekintve (több mint hatvan napi­rendi pont) és a politikai minőséget illetően a nukleá­ris háború elhárítása, a nemzetközi biztonság ke­rült előtérbe. Határozott ál­láspontot foglalt el a túl­nyomó többség az űrfegy­verkezéssel szemben. S fi­gyelemre méltó, hogy 26 esetben az Egyesült Álla­mokat csak legszűkebb at­lanti szövetségesi köre tá­mogatta, tíz esetben pedig egyedül maradt a szavazá­sok során. A Közel-Kelettel kapcso­latosan az ENSZ-ben to­vábbi tért nyert a béke­konferencia szükségessége, s a Biztonsági Tanács újabb határozatokban ítélte el Dél-Afrikát. Ugyanakkor a válsággócok vonatkozásá­ban egyedül Ciprus körül történt érdemleges hala­dás, kölcsönösen bele­egyeztek közvetlen tár­gyalásokba. Negatív és a kibontakozást akadályozó álláspontra helyezkedett vi­szont a közgyűlés az afga­nisztáni és kambodzsai kér­dés vitájában, akárcsak az előző években. Az ENSZ-család króni­kájához tartozik, hogy im­már véglegesnek mondják az Egyesült Államok távo­zását az UNESCO-ból, es hasonló intézkedesekkel fe­nyegetőzik Washington mas szakosított szervezetek ese­tében is. Pedig, az ENSZ és szervei, minden bonyo­dalom ellenére, ha úgy tet­szik, rendeltetésszerűen mű­ködnek. Ha ez szálkát je­lent az amerikaiaknak. a hiba nem a nemzetközi szervezetekben van ... 0 Hogyan sikerült elhárítani az izraeli kormányválságot? Az izraeli nagykoalíció résztvevői ötven hónapra kötöttek együttműködési megállapodást, de már az ötödik hónap előtt súlyos válság keletkezett, A fel­színen két Peresz vitája zaj­lott. Kichak Peresz, a/, ultrajobboldali. Vallásos SASZ-párt egyetlen minisz­tere bejelentette Simon Pe­resz miniszterelnöknek: ha nem kapja meg a belügyi, vagy a vallásügyi tárcát, akkor lemond, s a párt kiválik a kormányszovet­ségből. A 120 tagú parlamentben így is biztosított a több­ség. hiszen az öt SASZ-kép­viselö híján is 92 szavazat­tal rendelkeznek. De a nagykoalíción belül meg­bomlottak volna az arányok a jobboldal rovására, s ezért a Samir vezette Likud is a kiváláshoz való csatla­kozással fenyegetett. Zsa­rolás. többszörös ultimátum követte egymást, míg komp­romisszum született: a SASZ megkapta a belügyi tárcát, s ellenőrizheti a val­lásügyi tárca pénzének 40 százalékát. A kormányvál­ság elhárulásában nyilván közrejátszott, hogy egyik nagy párt sem vállalná szí­vesen az újabb választási erőpróbál. Réti Ervin A Mezőhegyes! Mezőgaz­dasági Kombinátban szom­baton ünnepelték a gazda­ság fennállásának 200. év­fordulóját. A jubileumi megemlékezésen megjelent Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ia, az Elnöki Tanács elnöke, ott volt Szabó Miklós, a Bé­kés megyei pártbizottság el­ső titkára és Gyulavári Pál. B< Kvs megye tanácsának el­nöke Az Állami Ménesintézet alapító oklevelét 1784. de­cemper 20-án írta alá II. József császár, elrendelve a hadsereg lóállományának feltavítását. Az akkori me­zőhegyes! pusztán az okle­vél aláírását követő év áp­rilisában kezdődött meg a gazdasági épületek és az is­tállók építése: a munkára egy szekerészalakulatot. 200 kőművest és 150 ácsot .vezényeltek. A birtok 1788­Mezőhegyes 200 éve ra már 170 ezer lovat. 200 ezer ökröt. 1 millió mázsa szénát szállított a hadsereg­nek és 194 ezer vágómarhát Bécs ellátására. A gazda­ságban a kiegyezés után tértek át a belterjes gazdál­kodásra, a századfordulóra pedig kialakult a gazdaság központja mellett a község is, amelynek műemlékeit az el­múlt években restaurálták. A jubileumi ünnepség ven­dégeit Supala.Pál, a kombi­nát vezérigazgatója köszön­tötte, majd Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter mondott be­stédet. Visszapillantva a gazdaság történetére, meg­emlekezett az elődökről, akisnek munkája nyomán ismertté vált Mezőhegyes neve hazánk határain túl is. Hangsúlyozta, hogy a kom­b.nát jogelődjénél dolgozó szakemberek maradandót alkc ttak.'munkásságuk nyo­mán gazdagodott az ország. Szóit a második világhábo­rút követő nehéz napokról, arról az időről, amikor a kifosztott állami birtokon szinte mindent elölről kezd­ve megteremtették a ter­melés feltételeit. A gazdaság fejlődésének legimponálóbb szakasza az utóbbi másfél évtizedre tehető. Sikerük nyitja dolgozóik példamuta­tó munkája mellett abban von hogy folyamatosan erő­sítik a gazdálkodási fegyel­met. törekednek a legújabo kutatási eredmények alkal­mazására. A két évszázados állami bínok mai dolgozói megkö­zelítőleg 20 ezer hektáron gazdálkodnak; a tájegység termelési szerkezetének megfelelő gabonát és húst adnak a népgazdaságnak, évi termelésük értéke meg­haladja a kétmilliárd forin­tot. Az elmúlt években öt­ezer hektáron hét tonnát meghaladó búza-, 3500 hek­táron pedig 10—12 tonnás kukoricatermést takarítottak be. cukorrépából pedig 45 tonna feletti eredményeket könyvelhettek el. A gazda­sagoan több mint százezer sertést és tízezer szarvas­marhát nevelnek évente. Az alapításkor célul meghatá­rozott lótenyésztés szerkeze­tet cn változást hozott, hogy jeitnleg már csak tenvész­lovakat tartanak. Az ünnepségen Losonczi Pál tolmácsolta a kombinát dolgozóinak Kádár János személyes üdvözletét, majd átadta a kollektívának a ju­bileumi oklevelet, amelyet Sujjala Pál vezérigazgató vett át. Az Elnöki Tanács elr.öke ezután kitüntetéseket nyújtott át. A Munka Ér­demrend arany fokozatát adta át Gélya Mihály nyug­díjas növénytermesztési bri­gátivezetönek, továbbá 1—1 dolgozónak az ezüst,' illetve a bronz fokozatot. A kom­binát 25 dolgozójának Ván­csa Jenő adta át a Mezőgaz­daság Kiváló Dolgozója ki­tüntető jelvényt: negyven­negyen a Vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést vehet­tek át. Az ünnepség résztvevői ezt követően a most meg­nyitott Kocsimúzeumban ki­állított régi termelési esz­közöket tekintették meg, majd a tört'neti emlékkiál­lítás megnyitásán vettek reszt.

Next

/
Thumbnails
Contents