Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-22 / 300. szám
2 ¡Szombat, 1984. december 29. 3 Losonczi Pál ünnepi (Folytatás az 1. oldalról.) az ország függetlenségét. A Vörös Hadsereg megteremtette a demokratikus átalakulás feltételeit. De nem végezhette el az átalakulással járó politikai feladatokat; ez a magyar nep haladó, demokratikus. antifasiszta és forradalmi erőire várt. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulása ékes bizonyíték» annak a ténynek, hogv a magyar népnek voltak ilyen erői, A tobb évszázados idegen elnyomás alatt is élt a magver függetlenség eszméje. A nemzet tudata ápolt» Bocskai. Rákóczi és Kossuth eszméit, őrizte emlékezetében azokat az időket, amikor a magyarság nem a reakció, hanem az európai haladas szövetségese volt. E történelmi hagyományok örökösei is jelen voltak a hazában, Az országot ugyan rossz ügy mellé állította az önös érdekeit szűklátókörűén hajszoló uralkodó osztály, de a haladás képviselői kezdettél szemben álltak ezzel a politikával. Szemben állt elsősorban a magyar munkásmozgalom, amely 1919-l>en kivívta a proletárhatalmat, s amelyet nem tudott megsemmisíteni a fehérterror és az ellenforradalmi diktatúra sem. A demokrácia mellett voksolt a magyar dolgozó parasztság, amelynek kőiében élénken éltek az agrárszocialista hagyományok, s arrely örök perben állt földbirtokos kizsákmányolóival. A munkások és parasztok legjobbjai mellett baloldali értelmiségiek, haladó gondolkodású katonatisztek és egyházi személyiségek vettek részt az antifasiszta ellenállásban, megőrizve a nemzet önbecsülését. tisztességét. Nem volt tehát előzmények nélkül való a nemzetgyűlés hitvallása a nácizmussal való szakításról és » függetlenségről. , ío:, Előzményeihez tartozott az illegalitásba szorult, demokratikus pártoknak a kommunisták vezetésével harcoló 'szövetsége, a Magyar Front; a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága A Budai önkéntes Ezred harcait, a Pitőfl partizánbrigád, a Nógrádi-csoport akcióit, a szovjet hadsereg soraiban küzdő magyar antifasiszták küzdelmeit, » kommunista akciócsoportok, a diákcsoportok, a partizánosztagok. a MOKAN-komité harcait feljegyezte a történelem. A nemzeti összefogás jegyében Így jöhetett létre a felszabadult. területem népünk igazi érdekeit és akaratát kifejelve, a kommunista párt ptjogramin nVorrtán a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, és hirdethette meg: „Lesz magyar újjászületea!" A kommunisták, az ellenállóik, » szakszervezeti és szociáldemokrata vezetők. a Horthy-rendszerben meghurcoltak. a közismert baloldali gondolkodásúak körül csoportosultak mindenütt. az újjászületést tettekkel? kiállással is sürgető emberek, vezetésükkel alakultak meg a népi halalom helyi szervei. a nemzeti bizottságok, a falutanácsok, a direktóriumok. vagy a munkás-paraszt bizottságok. A munkások megalakították az üzemi bizottságokat. Megindították a gyárakban a termelést úgv, ahogyan azt az ország újjáépítése, az élet kövei elte. Nagy felelősséggel ellenőrizit k a termelést, korlátozták a kizsákmányolást, védték a munkások érdekeit A lerombolt, kifosztott ország újjáépítéséhez, az antifasiszta háborúb» való bekapcsolódáshoz új közoonti hatalom, úi magyar államszervezet kellett. A Függetlenségi Front felhívására a nemzeti bizottságok napok alatt szervezlek " meg a felszabadult városok és községek küldötteinek megválasztását. Hatalmas tett volt ez akkor, amikor az országban még nem volt közlekedés, nem volt hírközlés. A szovjet hadsereg gépkocsijain, szekereken, és gyalog érkezett Debrecenbe a kétszázharminc képviselő, akikre nagy felelősséget rótt a választók bizalma. De segítette a munkát a bizakodás, hogy az uj államhatalom születése egy jobb. igazságosabb világ teremtésének első aktusa lesz. Az Tdeiglpnes Nemzetgyűlés. létrejöttének első perceitői kezdve, döntő befolyással volt a nemzet akkori jelenére. és máig megvalósult jövőjére egvarant. lendületet adott az átalakulásnak a felszabadított országrészben, és reményt nyújtott a még megszállt területeken élőknek. Szentesitette a hitlerizmussal, a nyilas uralommal szembenállók törekvéseit, és az állami politika, az alkotmányos hatalom rangján szakított és fordult szembe — immár az egész nép nevében — a hitleri Németországgal és az embertelen eszmékkel, s az egész nép akaratának megfelelően tett hitet, a független és demokratikus Magyarország megteremtése mellett. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés összetételében is. tevékenységével is a nemzet öszszefogását testesítette meg. Részese volt a népi hatalomnak a munkásosztály képviseletében a Magyar Kommunist» Part. a Szociáldemokrata Párt. és a szakszervezeti mozgalom, a nincstelen parasztság nevében a Nemzeti Parasztpárt, a kisbirtokosság és az értelmiség Független Kisgazdapártja, valamint a Polgári Demokrata Párt.. Volt a képviselők között mérnők és vasesztergályos. nyomdász és bankigázgató. ügyvéd és cukrász, főispán ék téglagyári murri' kás, író, földműves, plébános és vezérezredes. Minden antifasziszt» erő mandátumhoz é« szóhoz jutott Ezekben a sorsdöntő órákban a legkülönbözőbb világnézetű. politikai felfogású emberek voltak képesek egyetértésre jutni, együtt, haladni. közös programot elfogadni. A nemzetgyűlésbe a legnagyobb számú képviselőt a Magyar Kommunista Párt küldhette. E ténvben kifejeződött a kommunisták áldozatvállalásának. tapasztalatainak, tisztességének és céltudatosságának széles körű elismerése. Ebben az időben egész Európában nagy tekintélyt szereztek a kommunista pártok az antifasiszta harcokban. Magyarországon is a kommunisták küzdöttek a legszivósahban az ellenforradalom negyedszázados uralma ellen, rajuk mérte a reakció a legsúlyosabb csapásokat. mégis ók voltak azok. akik nem átvészelni, hanem megsemmisíteni akarták a német megszállást. A kommunist» párt hirdetett elsőkéin programot és összefogást. Ez a kezdeményezőkészség állította a haladó erők élére. S a felhívás nyomán kialakult politikai helyzet. az Ideiglenes Nemzetgyűlés egvséges fellénése a Szovjetunióval való fegyverszünetért. a Németország elleni hadba léoésért. az újjáépítésért, a földosztásért ós a demokratikus átalakulásért — azt mutatja, hogy a párt megtalálta szövetségeseit. szorosan együtt tudott működni velük. Az első tettek Első tetteként a nemzetgyűlés szózatot intézett a magyar néphez, majd megalakította az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, és felhatalmazta az ország ügyeinek vezetésére. Valóságosan nemzeti kormány volt ez. amely meghirdetett céljaiban, öszszetételében és intézkedéseiben is megfelelt az. ország érdekeinek. Legsürgősebb feladatának tekintette a fegyverszünet megkötését az antifasiszta hatalmakkal, a hadba lépést Németország ellen, az új magyar hadsereg megszervezését, a közigazgatási tisztségek betöltését. a közigazgatás megtisztítását a fasiszták kiszolgálóitól. Hatályon kívül helyezett minden népollenes törvényt, és rendeletet feloszlatta a nyilas szervezeteket 'A kommunista párt és a parasztpárt kezdeményezésére történőimi . jelentőségű rendeletet alkotott a kormány a nagybirtokrendszer megszüntetéséről, és a földműves nép földhöz juttatásáról, A föld nélküliek és szegénvoat-gsztok az ország keleti felében már a földreform rendelet megjelenése előtt létrehozták a községi földigenylö bizottságokat. A kormányrendelet. nyomán igazságtevő indulattal kezdték meg a nagybirtokok felosztását. Népi akarat nyilvánult meg ebben az űj honfoglalásban. kifejezve a hajdan kisemmizett, és szolgasorban tartott parasztság jogos vágvait. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a Nemzeti Kormány működése jelentős volt aljból » szempontból is. hogy ű.i alapokra helyezte hazánk nemzetközi kapcsolatait. Magyarország a Szovjetunió baráti segítségével törhetett ki a nemzetközi elszigeteltségből. 1945. április negyedikén az egész ország felszabadult. A magyar nép kiaknázta a felszabadulás nyújtotta történelmi esélyét. A kommunisták vezetésével a munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, maga mellé állítva a társadalom más rétegeit is, létrehozta a népi demokratikus Magyarországot, amelynek dolgozó népe a munkáshatalom kivívását követően elindult, a szocialista fejlődés útjíin^ A kezdeti eredményeket popban súlyos hibák, tévedések árnyékolták be, amelyek tragikus konfliktusokhoz vezettek. A párt, csaknem három évtizeddel ezelőtt, a tanulságokat levonva közösséget vállalt mindazzal, ami korábban a munkásosztály, a dolgozó magyar nép előrehaladását szolgálta, és elutasította azt, ami a szocialista építőmunka gátja és veszélyeztetője volt. Hazánkban befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása, uralkodóvá váltak a szocialista tulajdon- és termelési viszonyok, gyors ütemben fejlődtek a termelőerők, kibontakozott a kulturális forradalom, minden korábbit meghaladó mértékben emelkedett népünk életszínvonala. Pártunk lenini politikája megszilárdította az ipart munkásság és a termelőszövetkezeti parasztság szövetségét, kibontakoztatta a megújult értelmiség alkotóerejét. A munkásosztály forradalmi pártja a magyar nemzet érdekeinek következetes érvényesítésével az egész dolgozó nép elismert vezető erejévé vált. Magyarország eredményeivel, nemzeti egységével, internacionalista helytállásával és a más országokkal való együttműködés őszinte szándékával megbecsült helyet vívott ki magának az egész világon. A népfrontpolitika folytonossága Az elmúlt négy évtizedben bebizonyosodott, hogy a párt helyes úton indult el az 1944-ben megkezdődött népi demokratikus forradalomban: a népfrontpolitika, a széles körű társadalmi szövetség, a nemzeti összefogás útján. Céljai mellé fel tudta sorakoztatni a tömegeket. A haladás, a szocialista átalakulás és fejlődés ellenfeleit nyílt, demokratikus küzdelemben győzte le. Erős kapcsolatot teremtett a tömegekkel, velük együtt haladt a társadalmi célok megvalósítása felé. A torzulások akkor következtek be, amikor a párt vezetése letért erről az útról. Az ellenforradalom leverése után a megújhodott párt. a(helyes politikai irányvonal folytatása mellett tört lándzsát. Eredményeinket azóta a párt és a nép közötti bizalomra, a politikával való széles körű egyetértésre, a demokráciára, a nyílt és őszinte szó erejére támaszkodva értük el. A Magyar Szocialista Munkáspárt politikája a jelen és a belátható jövő valóságos feladatainak, reálisan elérhető céljainak forradalmi ihletésű politikája, amely következetesen támaszkodik a szocialista építés korábbi szakaszainak legjobb tapasztalataira is. Vállalja a folytonosságot azokkal a kezdeményezésekkel. amelyeket- a felszabadult magyar nép tömegei bontakoztattak ki. már az új Magyarország építésének első időszakában. Visszatekintve a felszabadulás óta véghezvitt fejlődésre. azt is megállapíthatjuk, hogy a magyar nép eredményeit a Szovjetunió és a szocialista országok baráti támogatásával, a szocialista közösség tagjaként érte el. Meggyőződéssel valljuk, hogy szocialista jövőnknek is eszmei közösségünk, szövetségi rendszerünk, kiterjedt gazdasági együttműködésünk a biztositéka. Cselekvően — jövőnkért Az Ideiglenes Nemzetgyűlés volt történelmünkben az első olyan alkotmányos parla; nwt. be a *ma- négy ven -évé- élhahgzott ¿Kávák szerint, „nagy néptömegek ¡a iégf?wíém> ~ ""d'éMóKJarSf&s alapon küldték ki megbízottaikat". A szocialista államhatalomnak azóta is kiemelkedő tekintélyű legfelsőbb testülete az országgyűlés, amely folytatója és örököse nagy elődje törvényhozó munkásságának. Ezért munkálkodunk azon, hogy az országgyűlés még eredmenyesebben töltse be funkcióját, váljék még inkább a nyílt és aktív politikai élet legfőbb állami fórumává. Szélesedjék törvényalkotó tevékenysége, vitassa meg a jelentős terveket, kormányzati intézkedéseket, folyamatosan ellenőrizze a végrehajtást. Legjobb barátainkkal, testvéreinkkel, felszabadítóinkkal együtt ünnepeljük nemzeti történelmünk nagy eseményét. Tisztelettel köszöntjük a velünk levőket, akik az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, a nemzeti bizottságokban, üzemi bizottságokban. az akkori közélet tisztségeiben dolgozva felsorakoztattak az ország Cselekvő erőit az újjáépítésre. Keg-elettel őrizzük azok emlékét, akik a mai ünnepnapot már nem érhették meg. Nevükben is, helyettük is magasra tartva azt a zászlót, amelyet a szabadság és a szocializmus építésének első nemzedékei emeltek fel a vérből és a sárból. Hazánkban a piros-fehér-zöld és a vörös zászló elválaszthatatlanul együtt lobog. Pontosan kifejezik, hogy az emberiség és namzetünk legértelmesebb, nagy távlatokat igérő közös útján haladunk szocialista céljaink felé — mondotta befejezésül Losonczi Pál. * A megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget. Az ünnepséget követően az országgyűlés, a Minisztertanács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa az Arany Bika-szállóban fogadást adott a résztvevők tiszteletére. A vendégek különvonata a kora délutáni órákban visszaindult Budapestre. Meghalt Usztyinov marsall Az MSZMP KB tészvciiávirata 0 Moszkva (TASZSZ) December 20-án, életének 77. évében, súlyos betegség után elhunyt Dmitrij Fjodorovics Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Az SZKP és a| Szovjetunió kiemelkedő személyiségének haláláról szóló hírt az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa hozta nyilvánosságra pénteken. * Dmitrij Fjodorovics Usztyinov elhun.via alkalmából az MSZMP KB részvét táviratot küldött a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Moszkvába. mely a következőket tartalmazza: ..Mély megrendüléssel értesültünk Dmitrij Fjodorovics Usztyinov elvtársnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, honvédelmi miniszternek, a Szovjetunió marsalljanak elhunytáról, a Szovjetunió Kommunista Partját., a Szovjetunió fegyveres erőit, a szovjet népet éil súlyos veszteségről. Usztyinov ielvtárs neve és életútja szorosan összefonódott azzal a harccal, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja folytat a világ békéjének és biztonságának megóvása, megszilárdítása érdekében. Az, SZKP ee a szovjet állam egyik kiemelkedő vezetőjeként, igaz internacionalistaként sokat tett a párt lenini békepolitikájá-, nak eredményes megvalósí-/ tusáért, a Szovjetunió és szövetségesei szocialista vívmányainak megbízható védelméért, a szocialista országok fegyverbarátságának ápolásáért. Személyében népünk megbecsülésnek és tiszteletnek örvendő barátját vesztettük el, aki nagy figyelemmel és gondoskodással segítette a magyar— szovjet barátság és sokoldalú együttműködés elmélyítését. Fogadiák őszinte együttérzésünket Dmitrij Fjodorovics Usztyinov elvtárs elhunyta alkalmából, gyászukban mi is osztozunk." * Az. SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa kormánybizottságot hozott létre Dmitrij Usztyinov temetésének megszervezésére. A bizottságot Grigorij Romanov az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Az. SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozata értelmében Dmitrij Usztyinovot a Vörös téren, a Kreml falánál helyezik örök nyugalomra. Vegyifegyverektől mentes övezetek Csernyenko véleménye 0 Moszkva (MTI) A Szovjetunió a jövőben ís mindent megtesz. anna.< érdekében, hogy Európában áJaRnsatlaJc nSS vegyi fegyverektől mentes övezeteket. A Szovjetunió kész tiszteletben tartani az ilyen övezetek státusát, egyebeit között azon lépések keretein belül, amelyek reálisan szolgálnák a fentebbi cél elérését, s amelyekről az érdekelt feleknek kellene megállapodniuk. A vegyi fegyverektől mentes övezetek státusát természetesen csak abban az esetben lehetne biztonsággal garantálni, ha hasonló kötelezettséget vállalna magára az Egyesült Államok, és az. övezet területén fegyveres erővel rendelkező többi ország is Ezt állapítja meg egyebek között Konsztantytn Csernyenko Jutius Lehtbaifh nyugatnémet szakszervezeti vezető levelére adott válaszúban. Az NSZK szakszervezeti mozgalmának ismert személyisége az SZKP KB főtitkárához. a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökéhez intézett üzenetében nyugtalanságának ad hangot a vegyi eszközök nyugatnemet földön történő felhalmozása miatt, s kéri Konsztant.vin Csernyenkót, hogy támogassa a vegvi fegyverektől mentes európai övezetes kialakításának gondolatát. Csernvenko válaszát pénteken tette közzé » TASZSZ szovjet hírügynökség. Gorbacsov hazautazott Angliából 0 London (MTI) Mihail Gorbacsov, az SZKP PB tagja, a KB titkára, aki parlamenti küldöttség élén tartózkodott Nágy-Britanniában, pénteken este, látogatásának tervezett időtartamát némileg megrövidítve, hazarepült Moszkvába. A hivatalos program lerövidítésére Dmitrij Usztyinov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottság tagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének elhunyta miatt került sor. • • Ülésezett a csongrádi pártbizottság A csongrádi városi pártbizottság tegnap, penteken délután Varga Zsuzsanna titkár elnökletével ülésezett a Kossuth téri pártszékház nagytermében. Részt vett a testület munkájában Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság titkára. Először dr. Szucsán Sándor, a pártbizottság első titkára szóbeli kiegészítést fűzött ahhoz az írásos jelentéshez, mely szárdot adott az 1984. évi gazdaságpolitikai célok megvalósításáról Csongrád városban és térségében, illetőleg megjelölte a jövő évi feladatokat. Ezt követően a pártbizottság — zárt ülésen — személyi kérdésekben döntött. A megyei pártbizottság javaslatára dr. Szucsán Sándort felmentették az első titkári funkciójából, munkájának megköszönésével, mivel az elmúlt napokban a szentesi Termál Tsz összevont taggyűlésén megválasztották a pártvezetőség függetlenített titkárának. Ezután a testület a megüresedett első titkári tisztségre egyhangúan megválasztotta dr. Sebestyén Istvánt, a pártbizottság eddigi titkaraL.