Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-09 / 263. szám
Péntek, 1984. november 2. 5 ! Jegyzet a Vásárhelyi Őszi Tárlatról A Vásárhelyi ószi Tárlat októberi nyitásával belépett negyedik évtizedebe. Már ez a tény önmagában tiszteletet parancsoló, de különösen az, ha a résztvevők szamát és névsorát is tudjuk. Jelen vannak ugyanis az alapítók közül csakúgy, mint a Vásárhelyen élők, az ide kötődők, s jó néhány alkotó nevével először találkozni a kiállítási termekben. A Tornyai Múzeum épületét és kiállítási helyiségeit kinőtte ez a tárlat. Rátelepedtek a művek a folyosókra, telezsúfolták a termeket, szinte áttekinthetetlen ez a műhalmaz. Hajlok afelé, hogy a feltételek ismeretében a zsűri túlságosan engedékeny volt. Másfél száz művész 250 alkotasát nemcsak elhelyezni, de ilyetén áttekinteni is bravúr számba menő tett. Az idei Tornyai-plakettes festőművész, Fodor József azt nyilatkozta a Népszavában, hogy a harmincegyedik seregszemle a restauráció szellemében született, azaz a helyi művészek öszszefogásának eredményeként a legprogresszívebb realista törekvések országos fóruma lett, s az összképet sikeresnek ítélve ebben látja perspektíváját is. Az előkészítő bizottságban elhangzottakat lejegyző Dömötör János azzal fejezi be katalógus-előszavát, hogy „Vásárhely mai többszólamú művészeti életünkben egy hang. Sohasem törekedett kizarólagossagra, egynek érezte a leheséges utak közül magát, amely változatosabbá. teljesebbé teszi mai képzőművészetünk egészét." A tárlat összképe azonban ellentmond mindkét véleménynek. s ez nem csupán a szándék kritikája. A fölvállalt restauráció ugyanis azt a bizonyos szarkát juttatja eszembe, aki sokat akart és . . . A kiállítás pedig egeszében olyan zavarosan tarka, hogy alig-alig tapintható ki az anyagon végigvonuló hangsúlyos törekvés. Talán a körülmények, a társadalmi ellentmondások, a közélet szellemi párbajai alkalmatlanok egy hajdan, úttörö jelentőségű koncepció mindenáron való visszaállítására, vagy az alkotók váltak képtelenné arra. hogy megfeleljenek egy sokszor elparentált skatulyaszemléletnek. Tény, hogy a legjelesebb mesterek igyekeztek fontos műveket produkálni. Vállalkozásokban nincs is hiány, az eredmények azonban a legjobb szándékkal is csak mérsékeltnek minősíthetők. A vállalkozások a megvalósítás folyamatában megoldhatatlan feladattá váltak jó néhány, a tárlat karakterét évek óta meghatározó művésznél. Kurucz D. István például makacs kitartással harcol egy feladatért. Azért, hogy néhány alkotótársával megfesse az ópusztaszeri múzeumba kerülő Fesztykörkép mintegy külső palástjaként az „ellenpannót". rajta történelmünk jeles eseményeivel. Ennek demonstrálásaként hagyományosan magas mesterségbeli szintű Alföld-képei mellett bemutat két előtanulmánynak tekinthető munkát: Bocskai letelepíti a hajdúkat címmel egy vázlatot, s néhány tanulmányfejet a 48-as képhez. Történelemszemléletünknek nem éppen korszerű adalékai ezek az idejétmúlt. illusztráció színvonalú próbálkozások. F.zek ismeretében érdemes volna újragondolni az ópuszlaszeri koncepciót, mert nem biztos, hogy a mai képzőművészet feladatai a nemzeti-történelmi tudat formálásában ilyen alkotásokban merülnének ki. De nézzünk egy másik példát. Szalay Ferenc máig a magyar parasztság ezeréves története legnagyobb életformaváltásónak. a mezőgazdaság kollektivizálásának hiteles és rangos krónikása. A hatvanas években emlekezetes képekben festette meg az aláírás, a belepes. a közgyűlés, a téeszvezetőseg es a Történelem ellentmondásos viszonyait. Teljesen természetes, sőt szinte kötelessegszerű, hogy az akkori nemzedék életét, az egykori modellek sorsót tovább kövesse. Csakhogy a húsz évvel ezelőtti főhősök fölött eljárt az idő. nyugdíjasokká lettek, a mindennapok szélárnyékába kerültek, a mezőgazdaság perifériájának epizódistáivá váltak. Szalay érzi művészi kötelességének felelősségét és szorítását, s talán ez a görcsös akarat nem engedte, hogy a Tisztelet a téesznyugdíjasoknak című freskóterve igazi művé váljék. Mert a kép bárhogy is idézi a régi festmények motívumait, bármennyire tartalmazza az egykori alkotások erényeit, s gazdagítja némi iróniával, bátortalan szatírával, nem áll össze egységes és hatásos egésszé, nem szerveződik igazi tartalmas művé. Pedig ha van valaki a magyar képzőművészetben. aki erre a feladatra méltó, aki nem bújhat ki a felelősség alól, az éppen Szalay Ferenc. A harmadik példa legyen Palay László Madách emlékere című munkája. Óriási vállalkozás ez a Tragédiaidézés, de csak úgy lehetne több. mint a bravúros felkészültségű mester tanulmánya. ha valamit -«hozzátenne az eddigi illusztrációkhoz, ha korunk Madáchképét. a madáchi gondolatok mai érvényességét is megfogalmazná. Csakhogy hiába a példátlan mesterségbeli tudás, a figurák, a mozdulatok megragadásának csodás képessége, s hiába egyik-másik alakon a szkafander, ettől meg nem lesz mai érvényű, nem lesz összegezés, legfeljebb felkészülés egy ujabb erőpróbára. Mindettől függetlenül — ez a paradoxon — a kép előtt az ember ámulva nézi a festői tudás burjánzását. De gondolhatunk Németh Józsefre is. aki Tiszta forrás című- festményével azt igyekszik demonstrálni, amit a katalógus így fogalmaz: „A Bartók-i példa nyomán vállalták a népművészet egyszerűségének, tömörségének, tisztaságának és őszinteségének ihlető hatását." Bartókhoz kötődni azonban nem témaválasztás, szándék vagy akarat kérdése, hanem tehetség, mérce és méltóság is. Mert hiába ábrázol a festő kilenc szarvast egy erdei forrásnál, ha nincs mögötte a bartóki világkép, a kilenc fiú átváltozásának szenvedése, a szakítás kegyetlen próbája, a „csak tiszta forrásból" ítélete, az újraérlelt és -értékelt gondolat megélt hitele. Képnek kép ugyan, de alig van köze a Példához. Vagy szólhatunk Fülöp Erzsébetről. aki egykori miniképeit egyszerűen megnövelte, ettől legfeljebb méretében lettek nagyobbak. Máté István és Lantos Györgyi sem kisebb feladatra vállalkozott, mint Dantét illusztrálni, sorozataik egy tőről fakadnak, legfeljebb abban különböznek, hogy Máté István bronzplakettjei téglalap alakúak, s már vatikáni babérok ékesítik. Lantos Györgyi viszont megmaradt a hagyomáríyos kör alakú éremformánál. Gondolhatnánk. aszályos idők járnak a képzőművészetben, különösen a táblakepfestőkre. Gondolhatnánk mindezt annak ellenére, hogy soha olyan keresete nem volt festményeknek, mint manapság. S talán itt van az eb elhantolva. Mert két vasat kell egyszerre a tűzben tartani, a művészek többsége érzi. hogy mást kíván a piac, mást igényel a kiállítóterem. Nem lehet könnyű megtalálni a vízválasztót, föloldani a kétarcúságot — a választás kényszer és egyéni feielősseg. A kiállítást viszont csak hozott anyagból iehet megrendezni. Ami öröm. Végre megfelelő négyzetmétert kapott a falakon a gyulai művésztelep néhány alkotója (Balogh Gyula, Szakáll Agnes, Marosvári György, Székelyhídi Attila). akik az újnaturalizmus precizitásával, az élet árnyasabb oldalainak tudatos feltérképezésével, a témaválasztás fegyelmével fontos, társadalmilag lényeges kérdésekről szólnak, mai valóságunknak tartanak tükröt elénk. A szociografikus megközelítés és a részletező, mellérendelő kifejezésmód úgy korszerű, hogy a mesterség és művészet klasszikus erényeiből táplálkozik. Hasonlóan gazdag az ironikus, szatirikus, groteszk vonal. Ha van korunkban modern kifejezési forma, akkor talán a távolságtartó, az eseményeket kívülről szemlélő, a visszásságokat is felmutató vagy legalábbis a valós és álszent dolgokat egy ketrecbe terelő groteszk az. Ennek a kifejezésmódnak olyan, mind erőteljesebb képviselői vannak jelen, mint az igazi meséket festő Tóth Ernő, a nyomdokaiban járó Várkonyi János, a -.nemzedékének arcvonásait kereső Kovács Tamás Vilmos, a gyermekrajzokat utánzó és az irodalmi groteszkhez közelítő Neuberger István, Szép számmal akadnak portrék. A .sor elejére kívánkozik Fejér Csabá néhány mély megfigyelésről tanúskodó, zseniálisan megfestett kepe. a Vásárhelynek hízelgő Nagy Előd Plohnparafrázisa. Szécsi K. Zsuzsa modiglianis arckép6ora. Lies Zsuzsa két izgékony pasztellje, Koszta Rozália határozott kontúru visszafogott arcmásai. Somos Miklós lírai szembesítesei vagy a szobrászok közül Janzer Frigyes karakteres Babitsa és Lukács Györgye, Kutas László Podmaniczky bárója. S akik nem sorolhatók a fönti karámokba, ám mégis meghatározó jelenlétük : Fischer Ernő áttetsző festőisége, Fodor József meditatív határozottsága, Kéri László kifogyhatatlan gondolatgazdagsága. Kollár György faktúraélményei, Merczel Péter tanulmányai és Benes József egy szerigráfiája, melynek címe az egész kiállításra érvényes: Hová? Merre? Meddig? Tandi Lajos Uj termék A növényvédő szerek káros mellékhatásától védi a kultúrnövényeket a Fűzfői Nitrokémia új terméke, az Antidótum. A gyártására felszerelt évi kétezer tonna kapacitású üzem már megkezdte a termelést. Az új termék több régi, káros mellékhatása miatt már nem használt vegyszer, köztük az Acenit nevű gyomirtó szer kiegészítésére, használhatóvá tételére is alkalmas. Megszűnteti agresszivitásukat. és alkalmassá teszi őket a széles nagyüzemi felhasználásra. Iskolai idegennyelv-oktatás Az. alsó- és középfokú iskolák idegen nyelv oktatásának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit vizsgálta a közelmúltban a Művelődési Minisztérium. Több munkacsoport foglalkozik az alsóés középfokú nyelvoktatás elemzésével, a hiányos nyelvtudás okainak feltárásával, az oktatáskorszerűsítés közelebbi és távolabbi teenHallom, hogy... • • • a gyerekek hétfőnként „nehezen kezelhetők" az iskolában. Melyik milyen, azaz miként reagál. Mármint a kialvatlanságra, a fáradtságra. Egyik „szárnyaszegett", szerencsétlen, lassú, imint a lajhár, mozdulatban és gondolkodásban. A másik épp ellenkezőleg, eleven, mint a kisördög, rakoncátlan, zabolázhatatlan. Hétfőnként több az otthonhagyott füzet, az „elfelejtettem"-házifeladat, a félregombolt ing — mint máskor. Pedig, kétnapos pihenő után, vélhetnénk, ellenkezőleg lehetne. Mi az oka? — töprengenek jó ideje a tanárok. Hallom — az ebben a hónapban soros szülői értekezletek után —, hogy sokan közülük megfejtették a rejtélyt: a kisdiákok túlnyomó többsége tévét néz a hét végi estéken. Későn kerülnek ágyba. Még később alszanak el, mert a nem éppen életkori sajátosságaikhoz igazodó kepek, szövegek izgatják őket, feszültek,- éberek lésznek, Esetleg félnek. Hogy honnan tódják a dolgot a tanárok? A szülőktől nem. az bizonyosnak tetszik. A szülők szerint minden kisgyerek este 8-kor már ágyban van, természetesen. Hisz ők megtanulták a leckét; hogy is mondhatnák el — például — a vereségeiket? Azt tudniillik, hogy estére kelve fáradtak, idegesek, nincs erejük vitatkozni, magyarázkodni az erőszakos csemetével, aki ígér, fogadkozik, zsarol, bőg és vagdalkozik. Mindenáron nézni akarja a filmet. Mert különben nem fogja tudni, amit a többiek, kimarad az élménybeszámolóból, já- | tékos és kevésbé játékos je- I lenetutánzásbót. Kiközösítik. És hogy is mondhatnák el a szülők, hogy más dolguk volt, örültek, ha csöndben ültek a gyerekek. Vendég jött, vagy ők mentek vendégségbe, „nagyok vagytok már, ' itthon maradtok és nézhetitek a tévét". De még azt sem mondhatják a szülői értekezleten, hogy nézze kedves tanárnő, én egész héten és még hét végeken is dolgozom. Alig látom a gyerekemet. Jólesik, ha vasárnap este mellém ül a tévé előtt. Együtt a család. Történt azonban, hogy az egyik papa mégis megszólalt. „Ugyan mit láthatna az a gyerek a tévében, amit még nem tapasztalt a valóságban? A fikciók káros hatásától óvjuk? És aztán ki magyarázza meg neki, hogy a Csabát meg a papáját mért hagyta ott az anyuka? Hogy a Kovács bácsi mért töri össze hetenként a berendezést? Meg a többit, atyaisten ..." Hallgatunk. Hajszolt és aggódó szülők. Tanácstalanul. Nekem eszembe jutott, hogy kilencéves fiam reggel bekapcsolta a rádiót, beleharapott a lekváros kenyérbe, ivott rá egy korty tejet és azt mondta: „na, nézzük, hol volt tegnap a legtöbb halott?" És eszembe jutott, hogy azért nem aludtam éj. szaka, mert a szomszédos lakásban elsős egyetemisták laknak. Buli volt. No nem zenés, az elviselhető. Artikulátlan üvöltéseket., hatalmas dobbanásokat, csöröm. pöléseket, huppanásokat. törések, zúzások gyötrő hangorkánját „közvetítették" a falak és a fűtéscsövek. Libabőrös perspektíva, nemde? Ám: valóban tehetetlenek lennénk? Gondolkodjunk csak, gondolkodjunk! Legalább ... S. E. dőivel. Mérlegre kerülnek a nyelvet tudó állampolgárokkal szemben támasztott társadalmi igények, a nyelvtudásra irányuló — vagy éppen rejtve maradó — érdekeltség, az iskolai nyelvtanítás-nyelvtanulás szervezete, az idegen nyelv elsajátítására fordított idő. óraszám, az egyes nyelvek vélt és valódi fontossága, a tanár és a tanuló személye, a nyelvtanárképzés. -továbbképzés gondjai, a módszerek és eljárások kultúrája, a fejlesztés költségvetési lehetőségei. A vizsgálatsorozat vége még messze van. a következtetések még koraiak, de már kirajzolódnak azok a fő gondolatok, amelyek a megoldás irányát jelzik. A szakemberek szerint az iskolai nyelvtanításban át kell térni az intenzív folyamatokra, azaz a kisebb létszámú csoportokban folyó, koncentrált óraszámú oktatásra. Nagyon valószínű ugyanis, hogy 6—8—10 évi. kis óraszámú nyelvtanításnál töbget ígér a 3—4 évi, magas óraszámú tanítás. Kérdés azonban, melyik iskolafokon, mikor, melyik életkorban, osztályban kezdődjék az első és melyikben a második idegen nyelv tanítása. A nyelvoktatás korszerűsítésén túl lényeges szemléleti változtatást kell elérni a nyelvet tanulóban is: felkeli ismernie saját érdekeltségét, tudnia kell választani a lehetőségek között, tudatában kell lennie, hogy a nyelvtanulás hosszú, fáradságos, sok munkát követelő folyamat. A szakemberekre vár az a feladat is. hogy kidolgozzák: ki és milyen eszközökkel lesz képes a szemlélet átalakítására és a felébresztett. reális nyelvtanulási igenyek kielégítésére. A legáltalánosabb nyelvoktatási kérdéseknek már a felvetése is az oktatás kereteit feszegeti, megoldásuk tehát nem lehet a legközelebbi jövő feladata. Ezért az elemző vizsgálat kitér azoknak a lépéseknek mérlegelésére is, amelyek a fejlesztés irányában máris vagy rövid időn belül megtehetők. Kamarazeneest Kollégiumavatás Évek óta felmutatott kiváló tanulmányi és közösségi munkájáért kollégiummá avatták a szécsényi Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola diákotthonát. Az ünnepségen Hütter Csaba országgyűlési képviselő mondott beszédet; ezután került sor a Művelődési Minisztérium és a KISZ KB elbírálása alapján odaítélt kollégiumi okirat és zászló átadására Az 1980-ban birtokba vett internátus egvcsapasra Komárom és Pest megyéig, illetve Hevestől Borsodig tágította ki a korábban is jó hírű szécsényi iskola hatókörét. Ujabb lépcsőfokot jelentett az oktatás színvonalában az 1981-ben átadott első és az. idén elkészült második korszerűen felszerelt, berendezett tanműhely. A mezőgazdasági gépészetre szakosodott szécsényi szakközépiskola évente hatvan jó felkészültségű termelőszövetkezeti szakembert bocsát útjára. Szegeden, a Tisza Szálló dísztermében szegedi művészek, Sin Katalin (gondonka), Bódás Péter (zongora) és a Szegedi Fúvósötös (tagjai: Román Zoltán fuvola, Szélpál Szilveszter oboa, Fodor Gábor klarinét. Király István kürt, Hans Held fagott) adtak hangversenyt. A műsor első felében a fúvósötös színes műsorát hallottuk. Előadásmódjukat kiegyensúlyozott korrektség jellemezte. A hangszerek közötti dinamikai arányok pontos megtartása, a gondosan kimunkált szólamok precíz technikájú előadása egyaránt hozzájárult produkcióik kiegyenlített színvonalához. Hajdn: A-dúr Fúvósötösét — melynek interpretálása élénkebb, erőteljesebben hangsúlyozott dinamikai kontrasztokkal kifejezőbb lett volna — Arnold Malcolm Három matrózdalának szellemes, színes tolmácsolása követte. Műsorukat Hidas Frigyes II. Fúvósötösével zárták. E jazzos. változatos. fantáziadús ritmikájú. frappáns kampozíciót szólaltatták meg a legfelszabadultabban. a legeleveneb. ben. Am ha a jazzos elemek zamatosabb tálalását vállalni merik, a mű előadása még magávalragadóbb lehet. Az est második felében két gordonka—zongora szonátát hallottunk Sin Katalin s Bódás Péter avatott tolmácsolásában. Magas színvonalon szólalt meg a Honegger Szonáta. Bódás magvas billentésű zongorajátéka minden pillanatban a legszerencsésebben alkalmazkodott Sin nemesen éneklő, finom csellóhangjához. mind a bensőséges, meleg lírával előadott második, mind a súlyosabb hangzású első, vagy a légies, áttetsző. könnyedebb, vidámabb hangvételű harmadik tételben. Grieg a-moll Szonátájának (Op. 36.) előadása is megállná helyét bármelyik külföldi pódiumon. Bódás és Sin ideális szonátapáros. Harmonikus. kiegyensúlyozott. érző és értelmes együttműködésük gyönyörködtetett. Sin Katalin szólamát a tőle megszokott zenei vitalitással, lélekkel teli hangon, lélegző nagy ívű dallammintazással adta elö. Berényi Bogáta