Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-23 / 275. szám

6 Péntek, 1984. november 23. Holnap este. Volán—Alicante Előadás a főiskolán A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola közművelő­dési programjának kereté­ben szervezett előadást tar­tottak a napokban a főisko­lán. Az előadó dr. Nádori László, a Testnevelési Főis­kola Kutatóintézetének igaz­gatója volt, aki az edzésel­mélet időszerű kérdéseivel, ezen belül különös részletes­séggel a nemzetközi kutató­munka főbb területeivel és tendenciáival foglalkozott. Kiemelte a sportpszicholó­giai kutatások fontosságát, elemezte a különböző alap­képességek dinamikus fejlő, désének leglényegesebb idő­szakait Szegedi tartózkodását föl­használta dr. Nádori László arra is, hogy a sporttárgyú kutatások szegedi folytatói­val is szót váltson az elkövet­kezendő időszak feladatairól. E beszélgetéseken a főiskola oktatóin kívül részt vettek a SZEOL AK vezető szak­emberei is. A résztvevők reményüket fejezték ki, hogy az ilyen témájú, színvonalas előadá­sok gyakoribbá válnaik eb­ben a sport iránt élénken érdeklődő városban, s ennek hasznosításával a magyar sportélet fejlődéséhez is hozzájárulhatnak. Teke­eredmények Az első osztályú női te­kebajnokság legutóbbi for­dulójában a SZEOL AK a sereghajtó ellen nyert, így megerősítette vezető helyét, míg a DÉLÉP egyik legna­gyobb riválisát győzte le fölényesen, s igy följött a harmadik helyre. A DÉ­LÉP-es fiúk vereséget szen­vedtek, s így továbbra is a középmezőnyben foglal­nak helyet, hetedikek. Eredmények. SZEOL AK—Nyíregyházi Taurus 6:2 (2425:2331). NB l-es női mérkőzés, Nyír­egyháza. Legjobb szegedi pontszerzők: Vidácsné 421, Tompáné 413, Szabóné 407, Fodor 404. DÉLÉP SC—BKV Előre 7:1 (2457:2308). NB l-es női mérkőzés. Szeged. L. sz. p.: Bödőné 429, Lőrinczné 424, Sáfrányné 410, Óhátné 406, Cserhalmi 398. Győri Textiles—DÉI.ÉP SC 6:2 (4992:4777). NB I-cs férfimérkőzés, Győr. L. sz. p.: Bernáth 856. Karsai 816. Ceglédi Közgép—SZEOL AK 6:2 (2528:2479). NB II­es férfimérközés. Szeged. L. sz. p.: Olajos 442, Deák 440. Szegedi Postás—Makói SVSE 6:2 (2381:2291). NB III-as férfimérkőzés, Szeged, L. sz. p.: Németh 410, Al­földi 400. Tamás V. 417, Sö­tét 391. Győzelmével a Pos­tás négy pont előnnyel ve­zeti a táblázatot, s az utol­só forduló eredményeitől függetlenül már őszi baj­nok. Bécsben a DÉLEP SC férfi röplabdásai A hét ' végén véget ér a szottak a Bp. Honvéd ellen, férfi röplabdázók idei Duna Maratoni, közel háromórás Kupa sorozata, ami Ausztria öldöklő küzdelemben mind­fővárosában, Bécsben oszt- két csapat fáradtan, de hal­rák—magyar fordulóval zá- latlan lelkesedéssel játszott, rul. A magyar színeket a A DÉLÉP ugyan vereséget DÉLÉP SC és a Vasas SC szenvedett, de riválisai sem képviseli, míg a vendéglá- szerepeltek jobban, így tel­„Ez fantasztikus! Ambrus Az esélylatolgatást hallva közönségre lesz. szükség, lóktól a középmezőnyben j^ÜK a vágy: a csapat a fölment blokkolni a jobb Szabadíts is veleményt for- amelyik a „hálóba orditja" a helyet foglaló Post Wien és hatodik helyen végzett s így kezére, erre ballal akkora máit: labdát! a bajnok Tirolia Wien az -ólvo/ót gólt lőtt. mint egy ház" - _ Szerjntem attól „ . Ba.ogh Tamás erdekei,. A szombaton és nem kell osztalyozot jatsza­mesélte Knvokapicsrol. az , m. a"01 ™gg ® * vasarnap lejatszasra kerülő ma. Alicante jugoszláv sztárjáról végeredmény? — A kupamérkőzésre még mérkőzésekre a DÉLÉP SC A szegedi közönség nagyon vágyik a sikerre! Szurkoló diákoknak belépés ingyen Ladányi Márton, amikor n fül.s érő szájjal s kaphatók jegyek a Szeged csapata ma. pénteken Bécsbe »w/iHlMirtífotfiiL- «3 •/ IHF K II- - a' « NaoíromiVio»» í ntDrm f i / iC r\C7- —, meglátogattuk azIHF Ku- x „bölcsességgel"' a Nagyáruház információs osz- utazott M(l;or Gyulanak, pa-mérkozésre készülő Vo- . , , talvan, az Adam konfekcio- ,, , ,..,,. . Ián SC kézilabdásainak ed- tobblek 18 egyetértették . . . ^¡^ a Kárasz utcai klub elnokenek vezetesevel zé6ét. — Komolyra fordítva: IBUSZ-irodában, valamint a Nyári Sándor vezető edző, . mielőtt elutaztatok, azt Marx téri autóbusz-pályaud- Verba László szakosztályve­- va„ mée egv já- manitad> óket megismerve varon. A rendezők kérnek zet6 és tíz játékos kelt útra. '"V-Jn„. majd a visszavagora lehet minden szurkolót, hogy az az edző tékosuk, a válogatott Her­speeiálisan készülni. Mi az. említett helyeken, elövétel­nandez, aki jobb és bal kéz- amivel most többet tudtok? ben. váltsák 'meg belépőiket, ze, egyformán bomba, _ ^ ^ ^ t a hel ,nen jeffynru. a balszélső és a beállós iij — Ha már a kupameccsről beszélünk: mit vár a szom- „ M magunk bat este 6 órakor kezdődő ^szeiye*. Meg mi magunk visszavágótól? - Sok függ attól: milyen ~ Ezt hogy értCd? napot fog ki a csapat- Ha- — Képesek vagyunk néha tározottan a továbbjutásért harcolunk, s ha úgy tudunk fölállni, ahogy szeretnénk, tehát Le le Ambrus is ját­szani tud, akkor tovább kell, hogy jussunk. sitas nem lesz. Elutazásuk előtt a szege­diek bajnoki mérkőzést ját­Bp. Honvéd—DÉLÉP SC 3:2 (17, 12, —12, —13, 8). Budapest, Tüzér utca, 200 néző. Vezette: Herpai, Kiss. DÉLÉP: NUSSER. HUSZ­TA, KATONA, Bartha. Nagy L., Arany. Csere: Kérges, Csorba, Petre, Pesti. Edző: Nyári Sándor. Gy. E. Sportegyesületi közgyűlések előtt Hogy mi van Leiével, azt már ő maga mondta el: — A kinti mérkőzés má­sodik félidejének első percé­ben egy lövést követően „odatették" az ujjamra. Na­gyon fájt, amikor visszafu­tottunk védekezni mond­tam is Keszegnek (azaz, Sza­baditsnak), hogy eltört a kis­ujjam. De végigjátszottam a meccset, ezután 'lőttem hat gólt. Később kiderült, nem tört el szerencsére, de na­gyon bedagadt másnapra. Itthon néhány napig rögzítő gipszet tettek rá. de már le­vettem, csak kötés van raj­ta. Lehet, hogy injekciózni kell a meccs előtt, vagy a gyűrijp ujjamhoz rögzíteni, de mindenképpen játszani akarok! — Továbbjut a csapat? — Ha úgy játszunk, ami­re képesek vagyunk, akkor igen! Egy másik játékos is be­kötött kézzel edzett, a ka­pus, Árvái Béla. ö azonban már Spanyolországban is sé­rülten játszott. — Hogy van a kezed, Béla? — Még nem „tökéletes", de legalább edzeni már tu­dok. — Mi lesz szombaton? — Mi vagyunk az esélye­sek. Ha nem így gondolnám, be sem állnék a kapuba! Orajavitás - KREINER türelmetlenül, kapkodva ját­szani, felelőtlenül ellőni a labdát — Esélyek? — Továbbjutunk! — je­lentette ki határozottan. — Szerinted, játékban mi ennek a feltétele? — Föl kell venni a nem­zetközi ritmust támadás­ban, azaz. alkalmazkodni kell a keményebb védekezésük­höz. A zuhanyozóból éppen Tenke „érkezett". — Ügy hallom, neked gyengébben ment odakint. Miért? — fordultam hozzá. — Inkább a lövőkre fi­gyeltünk. s közben a szélen megleptek. De erre most rá­készültüflk, 'és csak' jobban mehet. Továbbjutást varok! Reméljük, mindnyájan így gondolkoznak, s holnap este 6 órától az ú.jszegedi Sport­csarnokban ezért mindent meg is tesznek. Jó lenne, ha azt is átéreznék a fiúk: az utóbbi időben sportsikerek­kel cseppet sem kényezte­tett szegedi közönség nagyon vágyik arra, hogy a tovább­jutásnak örülhessen. S per­.sz.e. fordítva is: bizonyára a várhatóan nagy nézősereg szurkolásával úgy tudja se­gíteni csapatát, ahogy azt a spanyolok tették az első mérkőzésen. Ennek érdekében a ren­dezőség várja azokat a diá­kokat, akik szurkolni akar­nak a csapatnak, s őket fél hatkor az első emeleti oldal­ajtón. a régi szép hagyomá­nyoknak megfelelően, ingyen engedik be a találkozóra. Reméljük, zúgni fog a Haj­rá, Volán! és a kolompok, kereplők sem maradnak ott­hon. Mert holnap este olyan A sportegyesületi alapsza­bály ertelmében a klubok­nak legaiabb kétévenként össze kell hívni a közgyű­lést. Ez az egyik ok. a má­sik viszont az. hogy az 1980­ban megválasztott tisztség­viselők megbízatása az idén lejár. Ezért a soronkövet­kező közgyűlések .feladata az is. hogv az egyesületi ve­zetőket. a számvizsgáló bi­zottságok elnökeit, a követ­kező négv évre megválasz­szdk. A közgyűlések szerve­zett eltőkészítése megkezdő­dön erről tájékoztatott dr. Zámbó Géza, az MTSH el­nökhelyettese. — Megyénkben 101 egye­sület és sportkör készül ve­zetőségválasztó közgyűlésére — mondta az elnökhelyet­tes. — A legmagasabb fó­rum előkészületei megfelelő ütemben folvnak. a szüksé­ges egyeztetések és beszél­getések már megtörténtek. A legtöbb sportfelügvelőségen megtartották a klubok el­nökeinek tájékoztatóját, az illetékesek szeptemberben kézhez kapták az OTSH Irányelveit a közgyűlések le­bonyolításáról. — Mennyiben változik a közgyűlések menete és tartalma? — Eey sereg ú.i feladattal bő' '(11 a közgyűlés napi­rendje; tulajdonképpen ezért is kellett korábban munkához látnunk. Jövő év március 15-ig lebonyolítják a közgyűléseket, amelyeken foglalkozni kell az elnökség négy év alatt végzett mun­kájával, a klub helyzetével, gazdálkodásával, az elkövet­kezendő időszakra szóló ja­vaslattal. konkrétan az 1985. évi fő feladatokkal. A szám­vizsgáló bizottság beszámo­lóiának például tartalmaznia kell a pénzügyi gazdálkodás milyenségét. Ami űi. és er­re külön fel is hívnám a fi­gyelmet. fokozottan kell hangsúlyt kapnia a felada­tok meghatározásakor a szabadidő-sportnak. Szeret­nénk. ha többet foglalkozná­nak azzal, mit kívánnak tenni az ifjúság fizikai tel­jesítőképességének és erőn­létének növeleséért. a lakos­ság egészséges életmódiának kialakításáért, elősegítéséért. Várjuk a természetjárás és a sportturisztika további ki­bontakoztatását, a helvi adottságokhoz és igénvekhez igazodó, elsősorban szabad­téri lehetőségek megterem­tését, a meglevők fokozot­tabb kihasználását. A ver­senysport eredményessége ér­dekében felhívnám á figyel­met a szakosztályok ri'ffe­renclált fejlesztésére. Első­sorban a helyi adottságokra, hagyományokra énülő. vala­min! alapsportagak műkö­dési feltételeit kell biztosíta­ni. Továbbra is kiemeU sze­repet kapjon az utánpótlás­korúakkal való foglalkozás, s e fontos területen dolgozó szakemberek nagyobb er­kölcsi és anyagi megbecsülé­se. A biztosabb anyagi bázis érdekében pedig ösztönöz­nünk kell minden klubot a bevétel, a teljesítmény­érdekeltség növelésére. a pénzeszközök felhasználásá­nak fokozottabb ellenőrzé­sére. — Lenne-e még néhány jó tanács, mely mindenfé­leképpen a közgyűlés tartal­masabbá tételét szolgálhat­ja? — Szorgalmazzuk, hogv a sportegyesületi tisztségvi­selő választó közgyűlések előzzék meg a párt- és a ta­nácsi választásokat. Kér­tük a klubok vezetőit, még az idén kerüljön sor az összejövetelekre. A közgyű­lés összehívásának időpont­ját körültekintően kell meg­választani. hogy a tagság a lehető legnagyobb számban megjelenhessen. Nem szabad megfeledkezni a helvi ta­nácsi. társadalmi szervek, valamint a klubbal együtt­működő. annak tevékenysé­gét segítő más szervek kép­viselőinek meghívásáról. Biztosítani kell a .munka­értekezlet jelleget, valamint az eredményességet elősegítő aktív és tartalmas vita le­hetőségét. — mondta dr. Zámbó Géza. S. S. Tömegspoit­rendeivépyek A KPVDSZ CV>ngi~ád megyei b./otü a?, elmúlt napokbin k >t sr, jrironv: vényt is tartóit. Eloazór a í tuti általános isko­4 tornacsaraokóba-i « ikk- «•» as.ii dttemsz-tersanyeicní ke­rült sor. Eredmények. Sakk: 1. B..-1os (ZÖLDÉRT). Ka bók (Mok.il Af. ,-1. 3. itt A «a (MNB). Asztali­tenisz. Férfi egyéni: 1 Molnár (Mak.á Afész). :'.. Tonvté (Cs. m.-t Vendég tó tó), 3. Abonyt (Makói Afész). Noi egyéni: 1. I- i'dlné (MNB). 2. Bodo (Cent­rum). 3. Abonyt (Makót Afész). Férfi páros: 1 Vlo.r. ir—Abonyl, 2 Csipak—Bodj (Centrum). 3. Miklós—Paulik (Cs. m.-i Vén­et s Hó). Noi páros: 1. Juhász— Földiné (MNB). 2. Herczeg—Bes­1:11 (ZÖLDEST), 3. Ihíiszné— Abonyt (MNB. Makói A fesz). Vegyes párosban: 1. Miklósi— Fii diné. 2. Molnár—Abonyi, 3. Bodó E.—B-odó T. \ szocialista brigádok: kispá­lyás laédariigó'ornajának dön­tött a DÉLftP SC Sportcsarnoká­ban rendezték meg. A verseny­sorozaton 23 férfi < s 9 női cvt­pat indult. A döntő eredményei: Nők: 1. Kon kord a Május 1., 2. Cs. m.-l Eliker Haladas. 3. Delta Kereskedelmi Vállalat Del­ta br gadjá. Férfiak: L Cs* m.-l Vendég:Alo Egyetértés, 2. Kiste­leki Afész Petőfi. 3. Cs. m.-i Vendéglátó Szianto Kovács Já­nos brigádja. , Télapóra, karácsonyra árengedményes fájdalom nélküli ülBevaló behelyezést vállal egészségügyi dolgozó (fü.í/ő adásával) 30» Ft Helyett 250 Ft-ért. Hétfőn: 10—ÍR órái? Szerdán: 16—18 Ariiig. . Szombaton: 8—12 órétrf. S/óes u. 3 A. (Szent István (érnél). Termelőszövetkezetünk 1984. november 27-cn de. 10 órakor használt, üzemen kívüli állóeszközeiből Helye: Öttömös, belső major ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLNEK: — 1 db RZ—1,5 szárzúzó — 1 db kertitox NA—10 permetező — 1 db XT—3 tárcsa — 1 db FE 330-as eke — 4 db pótkocsi — 1 db RSNV—12 permetező Mezőgazdasági szakboltunkban november 26-tól december l-ig rendkívüli árleszállítással értékesítünk kerítéselemeUet, szivattyúkat, mezőgazdasági felszereléseket. Magyar László Termelőszövetkezet, ütlömös. Telefon: 12. lang­emez­vátér november 26-ig Ews hangjemezok, műsoros kazetták «.rengodiniiéintnyél kaphatok, amíg a készlet .tart. november 27-én 16 órától a DOLLY ROLL együttes DEDIKÁL utón %>••:• MAGYARUMAZ A Csongrád megyei Kertészeti Vállalat versenytárgyalást hirdet az alábbi virágüzletek szerződéses formában történő üzemeltetésére. ITT. SZ. VIRÁGÜZLET, Makó, Lenin lér 8. 6900. VII. SZ. VIRÁGÜZLET, Makó, Kálvin u. 8—12. 6900. V. SZ. VIRÁGÜZLET, Szeged, Mérey u. 5. 6722. VIII. SZ. VIRÁGÜZLET, Szeged, Budapesti krt. 17—19. 6723. XII. SZ. VIRÁGÜZLET, Szeged, Gáspár Z. u. 8. 6723. A versenytárgyalás időpontja: 1985. január 10-e, ie. i) iára. A versenytárgyalás helye: a kertészeti vállalat szegfútelepe, Ipoly u. 13. A pályázatot december 20-ig lehet benyújtani a keríészeli vállalat központja címére: Hódmezővásárhely, Nagy A. J. u. 49. 6800. Az érdeklődók a fenti címen a kereskedelmi csoporttól tájékoztatást kapnak a szerződéses üzemeltetés feltételeiről, december 15-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents