Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

Szombat, 1984. október 6. Dráma Régen látott ismerősömmel futottam óssze a napokban, nagyjából egykorúak -vagyunk, benne a kteü kamaszkorban, hatvanon még jóval innen, de ötvenen már túl. Letört férfiú benyomását keltette, talán én hasonlóképpen, megjött ugyanis az ősz, s vele a reuma, itt fáj. ctt fáj. Ilyenkor aztán megvünk, s fájlaljuk az orvosok fejét. — Hogy vagy. hogy vagy? — tettük fel a szellemes kérdést egymásnak, s míg én megvontam a vállam, jelezve, hogy jobban is lehetnék, és hát ez van, barátomból ömlött a szó, megállíthatatlanul. — Eh, ne is kérdezd! — indította útjára a lavinát, s elcsapott a kezével a levegőben. — Tudod, megnősítettem a fiamat, a Dezsőt, de ha látom előre, hogy mi lesz a vége, inkább a kútba ugrom, akkor sem engedem. Levegőt vesz. én addig kérdezem, mikor volt az esküvő? — A nyáron! Szent Istvánkor! Nagy lakodalom volt. nincs több gyerekem, gondolhatod! Háromszáz személyes sátor előttünk. a semlyéken. Bor, sör. likőr, konyak. Ennivaló meg anvnvi, hogy szomszédok, rokonok, napokig azt ették, hoituk nekik. nehogy megromoljon a melegben. A legjobb zenekart fogadtuk. halasiakat, lehet, hogy halottal róluk. Tudod, erre harminc-negyven kilométerré a várostól. a tanyákon megszólják az embert, ha az egyetlen gyerekét csak úgy egy ebéddel indítja el az életbe. Hát. megvolt a vacsora, megy a mulatozás, én is kezdtem már dalolgatni, egyszer csak odalép a feleségem a menyasszony nénié, kicsit spiccesen, s azt mondja: ..Szabó néni. tessék elhinni, a Melinek nem kell a maga fiából annyi se, mint a leejtett fillér! Csak azért ment férjhez, hogy asszónyneve legyen! Nekem mondta, nem egyszer! Ügyis elválnak! Képzelheted, hogy rohant hozzám az asszony! Mint a szálütött! — Hagyjad. — mondom neki — biztosan részeg! — Ne beszélj! — mondja ö erre. — Részeg fejjel szokták megmondani az igazságot! Mit tegyünk? Beláttuk mind a ketten, hogy itt már nagy a baj. mondtam aztán az asszonynak • — Jól van, te szedd csak össze a pénzt a menyasszonytáncnál, tedd el. aztán majd meglátjuk! Elfelhözik a homloka, öklével belecsap a levegőbe. — Nekikadtuk a legszebb szobát a házban, amíg nem építenek. de alig telt el egy hét. elment a menyecske vissza se köszönt. Most meg perel! Fenyegetőzik! Adjuk neki oda a húszezer forintot, a táncpénz felét. Mer az őt illeti, hallotta a „Joai esetek"-ben. Közben az egész lakodalmat a mi pénzünk bánja! Hát mondd, van igazság a földön? Szúrósan néz a szemem közé, indulattal, én hátrálok, széttárom a karjaimat. — Itt üssél agyon, de nem tudom megmondani, mi a teendő! Nehezebb a kereket megállítani, mint elindítani! Csalódottan elnéz, látja, hogy velem nem sokat nyert. — Nem nézem a ..Jogi esetek"-et a „Családi kör'-t. nem hallgatom a „Szabó család"-ot, én csak a focimeccseket nézem, most is rohanok, kezdődik a VIdi kupameccse, tudod, ez a Vizek egv agresszív. gátlástalan fickó, de szívesebben látnám a Törőcsik helvén. aki megcsinál válogatottunkban mondjuk a egy-két hülye cselt, aztán várja, hogy tapsoljanak neki. Mezevnek lennék, úgv rúgnám ki a válogatott keretből, hogy . .. Leint, felém nyújtja a kezét. — Ne haragudj, de sietek! Örülök, hogy találkoztunk! Otthagy Törőcsikkel és Vizekkel. én meg engedem elmenni a táncpénz elosztásának kibogozhatatlan útvesztőivel, a drámával, s a nagv kérdéssel: tényleg, van-e igazság a földön? MOLNÁR GYÖRGY El! Nem sikerül semmi.., i K

ovács István könyvelő fiatal korában grafikus szeretett volna lenni, csakhogy a „képzőművészetire" nem vették fel, jelentkezési lapját automatikusan átirányították egy közgazdasági gimnáziumba, amit az anyja firkantott a rubrikába, mint mondta, a biztonság kedvéért. A gimnáziumban erős szimpátiát érzett Bakos Ágnes nevű diáktársa iránt, a fiút viszont Juhos Aranka, a korpás hajú, csámpás eminens szemelte ki magának. Bakos Ágnes elutasította, miután Arankának megkérte a kezét, s feleségül vette. Két gyereket akart, egy fiút és egy lányt. Aranka viszont tartott a terhességtől, az alakját is féltette; a férj hallgatott, nehogy megbántsa. így aztán nem lett gyereke. Sem fiú, sem pedig lány. Munkahely-ón kedvelték ugyan a halk szavú könyvelőt, ám rendszerint kihagyták mindenből; előléptetésből, fizetésemelésből, még az ünnepek előtti dáridókból is. Családi házra vágyott konyhakerttel, mégis egy panellakásba költöztek be, házasságuk huszadik évfordulóján, eddigi szállásadójuk, az anyós savanyú szagú bútoraival; a háromajtós szekrény szállításkor nem fért be a lépcsőházba, szét kellett szedni. Az újdonsült lakástulajdonos összerakni többé nem tudta. Arankának az évek múlásával egyre nagyobb szája lett: sipító hangon perelt, utasításokat adott S ha ezeket idősödő férje olykor elmulasztotta véghezvinni, általában két kézzel mellbe taszította. Egy ízben sípcsonton rúgta. Akkor a férfi megelégelte. s ütésre emelte a kezét. Ezután olyan pofont kapott, hogy rázuhant a kisasztalra, amely összetört, A javítási költséget Aranka levonta a zsebpénzéből. E Kovács István azon a délutánon üresen találta a lakást. Nemcsak képletesen: Arankán kívül hiányzott a részletre vásárolt perzsaszőnyeg a bútor, a televízió. A falon ellenben ott volt a grafika, a „Báb és acsa". Ezt a fiatalkori próbálkozását Aranka lekicsinylően csak párzó pondrónak nevezte. Kifordult az a.itón, leszédelgett az utcára. Elindult valamerre, Egv kirakatüvegben meglátta a képmását: fáradt, öregedő arc, szeme mintha omló falú gödörből nézne vissza rá. A múló időre gondolt, amely becserkészte őt is. Pedig nem Ivott, nem éj szak ázott, barátnőket se tartott. Utólag kicsit bánta. De most már úgyis mindegy. Minden. A folyó felé vette az útját. Jó széles folvó volt. legalább nyolcszáz méter. És mély. örvény is keveredett a vízben, tehát éppen megfelel a számára. Rálépett a hídra, lassan közeledett a középtái irányába Gondolatai tompábbak lettek, a múlt sikertelensége távolabb és távolabb került a tudatától. Amikor elérte a kiszemelt pontot, már olyan könnyűnek érezte magát, mint kiskorában. Nem esett nehezére fellépni a korlátra. Vetett egy pillantást az alant hömpölygő vízre, s elrugaszkodott a hídtól, 3. Néhány másodperces zuhanás után összecsaptak a feje fölött a hullámok. Nem vesztette el az eszméletét; érezte a merülést. Talpa elérte az aljzatot, kemény, apró köves talajt fogott. Szinte ugyanakkor a teste emelkedni kezdett fölfelé. Kibukott a vízből, és bármennyire nem akart, lélegzetet KELLETT venni. Az áramlat a part felé sodorta. Hiába próbált beljebb jutni, az örvénvekhez úszni, tehetetlen volt. Aztán már nem is kapálózott. hagyta, hogv a hullámok partra vessék. Felhorzsolta a derekát a gátat védő köveken. A part mentén sokan sétáltak, de nem vettek tudomást róla. Ez ingerelte: kirohant az emberek közé. — Én meg akartam halni! — kiáltotta. — Belevetettem magam a folyóba, csakhogv hiába1 — Miket beszél ez a félnótás? — hallatszott innen-onnan. — Még hogy a folyóba! Kicsit hideg a víz. nem gondoló a? Kovács István kétségbeesetten állt a csöpögő konfekcióöltönvében. Egyre inkább dühbe jött: — Követelem, azonnal értesítsék a tűzoltókat és a mentőket! — ordította. — Legalább ahhoz jogom van. hogy tisztességesen kimentsenek! — Bolond horgász — legyintett valaki. — Melyik szökőkútban fürdött p bácsi? — érdeklődött egy kisfiú. — Lehet, hogy csak összevizel'.e magát — vélekedett a kutyáját sétáltató éltesebb úrihölgy. Kovács István megfordult, öszszehúzta testén a vizes zakót, lassan elindult. — Nem sikerül semmi... — dünnyögte hazáig. TARDI GÁBOR Titok Etelka igyekezett az öreg hölgy kenyelmét keresni, bár egyáltalán nem volt benne biztos, hogy az öreg hölgy igényli-e? Kint ültek a lakáshoz közel eső parkban, egy padon, amelyre Dóri néni oly meglepő boldogsággal ült le, szép ruhájával mit sem törődve. — Tudod, most szeretném elmondani, mivel lepett meg a házban a szomszédék ifjú férje, lehet úgy huszonöt éves, zenésA a fél világot bejárta már. felesége van, kislánya, és azt mondta, már régóta figyel engem, hát ezért kérdezte meg tőlem ... — Csak azt ne mondja Dóri néni. hogy az új nagylemez magáról fog majd szólni... — Azt kérdezte tőlem: „megvalósítottam-e önmagamat az életben"? — Azt mondtam neki: azt hiszem . .. azt hiszem, igen. Mert, ugye. én tanyán nőttem fel a tanító harmadik gyermekeként. és nekem az a sors volt szánva, hogy amikor elvégzem a negyedik polgárit, majd belém szeret egy segédtanító, vagy gazdagabb földbirtokos. De ez csak amolyan álom volt, a tanító jöhetett csak számításba. de hát... a komolyabbjával nem tudtam miről beszélni, és tudod ... mostanában jutott eszembe milyen szerelmes voltam egv kis mitugrász segédtanítóba, jókedvű volt, remekül hegedült, a hangja is csodálatos volt, holdlénynél különösen, mondom. ez a kis mitugrász segédtanító nagyon a szívemhez r.őtt.X Mindaddig, amíg meg nem tudtam, hogy a férfiak, jobban mondva a férjek egy éjszaka kegyetlenül ellátták a bajét, mert cicázni szokott a feleségükkel... Hát ugye, ahogy mondtam ez egy tanya volt, ahol én a nagylányoskodásomat kezdtem, és a segédtanító fiatal volt, szüksége volt a szórakozásra, mifelénk meg nagyon takaros menyecskék éltek. Azontúl nem tetszett nekem a segédtanító, és húszéves koromig senki nem tetszett, mert szívbeteg lettem. Csak feküdtem, meg járkáltam, mondhatom, mindenki kedvesen szóba állt velem a tanyán, egyedüli szórakozásom az olvasás volt, később a rádiózás, no meg el-elnézegettem a nővérem fényképét, ahol fehér ruhában, ernyővel a kezében olyan volt, mint egy repülni vágyó madár. El is repült, mérget ivott, mert nem vette el a főjegyző feleségül, aki pedig evekig hitegette... Ö társa lettem én is Dóri, csak éppen nem vagyok olyan szép. sose voltam olyan csodálatosan csinos és kedves, finom és szerelemre vágyj. Én inkább féltem a szerelomtól. El is került, persze, én akartam így. eltitkoltam minden nagv érzésemet, mert — ahogy említettem, nagybeteg voltam. Egészen negyvenéves koromig süttettem magam a nappal, persze, félárnyékban, olvastam, színházba jártam ... Akkoriban, amikor már negyven felé közeledtem, apám már nem tanítóskodott, anyám pedig már eladta minden örökölt kis földjét. Nyugtalankodni kezdtem, és valami hiányzott is az életemből. Ügy gondoltam, a munka hiányzik. azaz inkább úgy gondoltam. a keresetem hiányzik, amiből anyámnak szép ruhát vennék, apámnak újságot járatnék, én pedig magamhoz illő barátnőkre lelhetnék. Két hónap alatt meg is tanultam annyira gépelni, hogy egy ügyvédi irodában gépíró-adminisztrátor lehettem. A fizetésem se volt kevés, megvehettem anyámnak a szép ruhát, apámnak újságra fizettem elő, nekem pedig nemcsak barátnőm, de barátom is akadt volna, de én akkor, már ezekkel a szerelmi ügyekkel leszámoltam teljesen. Persze, nagyon jólesett a férfiak udvarlása, el is mentem odáig, hogy meghallgattam a bókjaikat, kicsit kacérkodtam is velük, az egyiket a szüleimnek is bemutattam, akik másnap már készülődtek az esküvőmre, mire én nevetni kezdtem: „Hiszen ez egy nős ember volt..." Anyám ámulva kérdezte tőlem, hogy akkor minek hoztam el nekik bemutatni Mert ő annyira akarta.' Attól kezdve nagyon féltettek engem a szüleim, mondanom se kell, hogy fölöslegesen féltettek, mivel én a férfiak nélkül nagyon jól megvoltam. — S most? — Most egyedül élek, amint tudod sokan rámnéznek; és még egy kicsit szeretnék megmaradni. így. egyedül, ahogyan mór megszoktam. Tíz év óta. amióta meghaltak a szüleim, egyedül élek. Mindent — mindennap — elrendezek magamban. ismernek a szomszédok, tudják, mikor megyek templomba, melyik nap kit várok, mikor jön az öcsikém Pécsről Neki, egyedül neki akarok még egy kicsit élni. mert tudod, az öcsikém, amikor idejön, akkor haza jön. Persze, hogy jól él a családjával, a feleségével, a gyerekeivel és az unokáival, de az más. Ide haza jön. Vagy inkább: a gyerekkorira Megnézi, mire van szükségem, ősszel betömíti az ablakaimat, megnézi a konvektoraimat, parafinos olajjal, ecsettel a kezében megtisztítja a szüléinkről ránkhagyott, öreg faragott bútorokat, meglocsolja anyám virágait, megsütöm a kedvenc krumplis pogácsáját: és nem kapcsolom be a televíziót, és nem kapcsolom be a rádiót se, és akkor ugyanolyan nagy cser.d van körülöttünk, mint légen, amikor még gyerekek vcltunk ... Hát ezért is mondtam a szomszédban lakó, huszonöt éves. világhírű zenészfiúnak hogy én megvalósítottam magam. Azt hiszem ... — Ez szép volt. . . Ahogy itt ülök melletted, én is látom rajtad: igazat mondtál. Dórika, aki ma már a nyolcvanadikat tapossa, feltűnőnek taiálta, hogy én most őróla beszélek. és nem nyilatkozom a magam nevében, mert hiszen most arról van szó, hogy én megvalósítottam-e magamat? Ereztem a szavaiból... — A fiatalember azt mondta még nem találkozott olyan emberrel, aki azt felelte volna, hogy megvalósította önmagát. Pedig világhírességeket kérdezett meg elsősorban, aztán sikeres embereket, később a hozzátartozóit. majd engem. Én pedig azt feleltem neki: én mindig megtettem azt. amit a lelkiismeretem szerint meg kellett tennem. Ennyi a titkom mindössze ... DÉR ENDRE Lesz eső? M

erre megy? kérdezte a garazsmestei, és lenyomta a blokkolóóra karját. Még nem tudom, felelte az új ember; mit gondol, lesz esó'' Lég a lába, mondta a garázsmester; nem inna egy sört? A meló? kerdezte a garázsmester. Szeretem csinálni, mondta az ember, és lépteit a másik lépteihez igazította. És utána? A meló után mit szokott csinálni? Mit is? kérdezte az ű; ember. Tegnap például köztársaságot alapítottam. Köztársaságot? Ügy bizony! Mégpedig független és antimilitarista köztársaságot. Affene! És mi a jabban? Hát... Például gátlás nélkül elmondhatom a saját véleményemet. De ha éppen úgy gondolom, kategorikusan elhatárolhatom magamat magamtól. Fura ember maga, mondta a garázsmester; de jó nézni, ahogy dolgozik Megfordultam már néhány helyen, volt egy-két jó mesterem, mondta az új ember. Menjünk be ide? Helló! mondta a pincér a garázsmesternek, és már hozta is a söröket. A barátom, mondta a garáAsmester. es az új emberre mutatott; jó srác, most jött a céghez. Schmidt János, mondta a pincér. és a kezét nyújtotta. Az ember is megmondta a nevét, és visszaszorított. Hogyan csinálja. hogy a sör is megvan, aztán meg a habja is olyan művészi? Becsületbeli ügy mondta a pincér. Egészségükre! mondta a garázsmester; a jóisten éltessen bennünket, de ne túl sokáig, merj abból baj lesz. Keserű fiú. villant át az új emberen. Ez talán már a halálra is elszánta magát. Az a fajta, aki a jég hátán is megél, és inkább ott, minthogy valaha is beadja a derekát. - Kemény, konok ember. Nem látszik rajta, de belül állandóan dolgozik, gyúródik. De figyel, gondolta az új ember. Nem úgy mint én. aki csak pár hónapja vagyok ebben a városban Gyanakvóan figyel, bizalmatlanul. Sokat kapott már életében. • Talán éppen mindig akkor amikor simogatás kellett volna neki, kézfogás, baritok. Egészségünkre! mondta az új ember, és összekoccantották a korsókat. A garáAsmester szemét az aj tó felé villantotta, végigmérte a belépő embert. De nem is végigmerte, hanem inkább megmérte. A belépő tehát megmérettetett. megítéltetett és elfogadtatott. Eddig minden villanását tudtam követni, mondta az új ember. Tudtam magát követni kezdettől fogva. Sok haragosa van ebben a városban, ugye? Igyunk még egy sört, mondta a garázsmester. Az új ember szabadkozott. Megittunk már vagy nyolcat, mondta. Meg aztán én igazán nem vagyok eleresztve pénzzel. De Schmidt János, mintha kitalálta volna a gondolatot, már hozta is. Miben van igazam? kérdezte az új ember, már az utcán, miközben a buszra vártak. Rendes gyerek maga. mondta a garázsmester. És igaza van. De azért ne bízzon. Bennem se. Higgye el, bennem se bízhat. Tudja mit? Nekem is alapíthatna egy ilyen köztársaságot. Ügy értem, megszövegezhetné az alkotmányt. Az én különbejáratú alkotmányomat. Szövegezze meg. maga érti. Jó, mondta az űj ember, és tudja, hogy benne lesz minden. És megnyíltak az ég csatornái, és zuhogott, és zuhogott, és zuhogott. csuromvíz lettem percek alatt, lyukas cipőmbe befolyt a VÍA És én szaladtam és szaladtam és szaladtam, ugráltam a tocsákon át, de hiába, egyre jobban éreztem, hogy nincs menekvés ... HERCEG ARPAD V