Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-31 / 256. szám

5 Szerda, 1984. október 31; Országos szimpózium A Balatonról Kétnapos országos szimpó­zium. kezdődött kedden a Magyar Tudományos Aka­démia székházában a Bala­ton védelméről. A tanácsko­záson részt vesznek mind­azok, akik a leginkább ér­dekeltek a balatoni kutatá­sokban. illetve az eredmé­nyek felhasználásában. Meg­vitatják a tó védelmére tett intézkedéseket, összegzik az eddigi kutatások eredménye­it, s meghatározzák a jövő feladatait Láng István, az MTA meg­bízott főtitkára bevezető előadásában a Balaton-kuta­tás csaknem 15 éves múlt­jóra tekintett vissza. Ábra­hám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal el­nöke egyebek között a Bala­tonon, illetve a tó vízgyűjtő területén folytatott Környe­zet- és természetvédelmi ku­tatásokról szólt. Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a balatoni vízgazdál­kodás fejlesztéséről tartott előadást. A résztvevők a plenáris ülés utan szekció­üléseken foglalkoztak az utóbbi időszak jelentősebb balatoni kutatásaival, az ed­digi eredményekkel. (MTI) Felsőoktatási vezetők tanácskozása Szegeden A kölcsönös tájékozódás és a problémák közös megoldá­sára való törekvés szándéká­vá! megbeszélést tartottak tegnap, kedden délután Sze­geden a megyében működő felsőoktatási intézmények vezetői. A hagyományokon alapuló tanácskozás a me­gyei pártbizottság és a sze­gedi városi pártbizottság rendezésében az egyetemek és főiskolák aktuális teen­dőinek áttekintését is szol­gálta. A megbeszélésen részt vett dr. Koncz János, a me­gyei, valamint dr. Székely Sándor, a szegedi városi pártbizottság titkára. A fel­sőoktatási intézmények jelen levő párt-, állami, szakszer­vezeti és KISZ-vezetői a tanévkezdésről, valamint az ifjúsági parlamentek előké­szítéséről. illetve tapasztala­tairól számoltak be. Többek kőzött szó esett, a József Attila Tudományegye­tem ifjúsági parlamentjének céltudatos előkészületeiről, s csakúgy fontos feladatnak tartják az oktatói munka­terhelés objektív mérésének kidolgozását, mint a megyé­ben működő más felsőfokú intézményben is. A Szegedi Orvostudományi Egyetem képviselői az új vezetés te­vékenységének eddigi ta­pasztalatairól szóltak, vala­mint az oktatási és tudo­mányos tervek kidolgozásá­nak jelenlegi állásáról. Az ifjúsági parlament fontos felvetéseként hangzott el a tankönyvek és jegyzetek hiá­nya, mint akut probléma. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, az Élelmiszeripari Főiskola vezetésének kép­viselői az intézmény felada­tai és az évkezdés áttekin­tése során kitértek a beis­kolázás-felvételizés kérdés­körére. A Zeneművészeti Fő­iskola szegedi tagozata, az Egészségügyi Főiskola és a vásárhelyi Állategészségügyi Főiskolai Kar vezetője a képzés színvonalának hely­zetéről szólt a helyzetérté­kelő beszámolóban. Az oktatási intézményve­zetők a tapasztalatcsere so­rán tájékoztatást kapták dr. Palovecz Jánostól, a Műve­lődési Minisztérium osztály­vezetőjétől a felsőoktatás időszerű feladatairól. Szi­lagyi Jánostól, a KISZ me­gyei bizottságának titkárá­tól pedig aktuális ifjúságpo­litikai kérdésekről. Orvostechnikai kiállítás Orvostechnikai kiállítás nyílt kedden az Orvosi Műszerkereskedelmi Válla­lat Népköztársaság úti be­mutatótermében : négy bol­gár cég mutatja be korsze­rű. űj termékeinek gazdag választékát. A bemutatón fogászati, fizio- és elektro­terápiás — köztük izom- es idegsérülések gyógykezelésé­hez szükséges — készülé­kek, vérnyomásmérők, steri­lizátorok. egyszer használa­tos fecskendők és más mű­szerek, laboreszközök látha­tók. Ez a kiállítás — miként Lehoczky Tibor, az OMKER vezérigazgató-helyettese megnyitójában hangsúlyozta — tájékoztatja a magyar egészségügyi szakembereket g bolgár orvosi műszeripar­ról, amely számos, a nyu­gati gyártmányúakkal azo­nos értékű készülékeket ajánl. Számítógépek - „számító" gépek? — avagy gyorsabb, hatékonyabb ügyvitel Otthoni balesetek Az otthoni balesetek — annak ellenére, hogy az utóbbi években mind több intézkedést tettek megelő­zésükre, számuk csökkenté­sére — még mindig igen gyakoriak. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsa Bal­esetvédelmi Társadalmi Mun­kabizottságának keddi ülésén elhangzott, hogy manapság a legtöbb sérülés a ház kö­rül. otthon történik, s nem — mint korábban — a mun­kahelyeken. A balesetek mintegy háromnegyede — 73 százaléka — a lakások­ban. építkezés közben, illet­ve a kiskertjükben éri az embereket. E társadalmi méretű prob­léma megoldásában kíván segíteni a Népfront* a „Bal­esetmentes otthon" akció meghirdetésével, „Feltérké­1 pezik" a balesetek alapvető i okait, s meghatározzák a j népfrontaktivisták tenniva­i lóit a baleset-megelőzési ta­j nácsadá6. a balesetvédelmi I őrjáratok megszervezésében. Á kiskereskedelmi forgalom A Belkereskedelmi Mi­nisztérium áruforgalmi je­lentese szerint az első há­romnegyed évben a lakos­ság 347,9 milliárd forint ér­tékű árut vásárolt. folyó áron 9. összehasonlítható áron pedig 0,2 százalékkal többet, mint a múlt év azo­nos időszakában. Folyó áron a legdinamikusabban — 10 százalékkal — az iparcikkek forgalma növe­kedett, valamivel kisebb mértékben — 7,7 százalék­kal — az élelmiszereké és élvezeti cikkeké. Szeptemberben a kiske­reskedelmi forgalom az előző hónapok dinamikus növekedésétől eltérően csak mérsékelten — folyó áron számolva 3,9 százalékkal — volt több mint tavaly e hónapban. Az áruellátás összességében kielégítő volt. Élelmiszerekből és élvezeti cikkekből a kiskereskede­lem kiegyensúlyozott, jó kí­nálatot biztosított. Tőke­húsból és húskészítmények­• ből úgyszólván minden igénvt kielégítettek. A hús­készítmények választéka diabetikus és kímélő tölte­lékárukkal bővült, s ezen­kívül több új hurkaféleség­gel, s más olcsó termék­kel gyarapodott a kínálat. A korábbiaknál többféle szalonna volt az üzletekben, szalámiból és száraz kol­bászból. továbbá füstölt-főtt árukból azonban a kereslet változatlanul meghaladta a kínálatot, A szabadpiacokon úgy­szólván valamennyi zöld­ségből és gyümölcsből töb­bet kínáltak szeptember­ben. mint tavaly ilyenkor. Ennek eredményeként a jú­liusi—augusztusi magas árak mérséklődtek Mosó-, mosogató-, áztató­és öblítőszerekből kiegyen­súlyozott áruellátást biztosí­tott a kereskedelem. Javult egyes háztartási tisztítósze­rek, áruk utánpótlása, szű­kösnek bizonyult azonban több helyütt a választék az olcsó hazai samponokból, habfürdőkből, borotvakré­mekből. Ugyancsak kevés volt a zománc- és olajfes­ték. Viszonylag mérsékelt ér­deklődés mutatkozott szep­temberben a ruházati cik­kek iránt. A méteráruk kö­zül a gyapjú és gyapjú tí­pusú szövetfélékből a kíná­lat a szezonnak megfelelő­en alakult. Választékhiá­nyok adódtak viszont far­meranyagokból. kartonáruk­ból. s férfi- és kamaszöltö­nyökből, gyermektréningru­hából. Nem volt kielégítő a kínálat női konfekcióból, csecsemőruházati cikkekből, felső kötöttárukból sem. A cipők közül javult a női di­vatcsizmák választéka, ugyanakkor változatlanul akadozott az utánpótlás a 30-asnál kisebb méretű gyermekcipőkből. valamint az olcsóbb férficipőkből. A vegyesiparcikkek kíná­lata általában a korábbi hónapokéhoz hasonlított. Élénkült a kereslet, s ja­vult az ellátás bútorokból. A korábbiaknál választéko­sabbá vált a gyermekbúlo­rok, szekrénysorok. komp­lett berendezések és a kár­pitozott garnitúrák kínála­ta. A konyha- és a kisbú­torok választéka azonban változatlanul hiányos volt. akárcsak az elemes bútoro­ké. Tüzelőanyagból a TÜZÉP­vállalatok szeptemberben 2,7 százalékkal többet érté­kesítettek, mint a múlt év azonos hónapjában. Legna­gyobb mértékben a brikett forgalma emelkedett. de többet adtak el szénből és lignitből is. Változatlanul gond a TÜZÉP-telepeken a minőségi szénellátás. A köztudatban — tévesen — régóta él az az elképzelés, hogy a számítógép helyette­síti, ezáltal egyszer „kiszo­rítja az embert". Hiszen sta­tisztikákat készít, adatokat tárol, számításokat végez; a hagyományosan, papíron, tollal ezzel foglalkozóktól veszi él a munkát. A Szegedi Magas- és Mély. építő Vallalatnál nemrég helyezték üzembe a TPA— L 128 H jelű számítógépet. Érdekessége, hogy ez a leg­kisebb hazai gyártmányú berendezés. A számítógép­központban jelenleg hét em­ber dolgozik, szervezési és programozási munkájukban számítástechnikai gazdasági munkaközösségek segítenek. A TPA—L 128 H nyilván­tartja a vállalati szerződések határidejét, figyelemmel ki­séri pénzügyi teljesítésük időarányos állását és költ­ségvetést készít. Programoz­zák már az egységár-elemző, erőforrás-számító tevékeny­séget is. A későbbi tervek­ben szerepel a vállalat mun­kaügyi, bér-, anyag- és fu­varügyviteli rendszerének számítógépes feldolgozása. Tárgyalásokat kezdtek a gép memóriájának bővítéséről: megnégyszerezik a tároló­egység kapacitását 128 kilo­szóra. Az információk írá­sos rögzítéséről egy percen­ként 300 sor teljesítményű nyomtató gondoskodik (ez százszorosa egy gépírónő gyorsaságának!). Gondoltak az esetleges áramkimaradá­sokra, üzemzavarokra is: a gép programjait szalagra mentik, egy-egy feldolgozási időszak végén, ily módon archiválni is tudják. A Szegedi Ingatlankezelő Vállalatnál 1982. decembere óta működik a VT 20 A jelű számítógép. Már elsőre igen jelentős feladatpt kapott: a lakbérmódosítások kiszámí­tását bízták rá. Mintegy 22 ezer 700 bérleményről kellett „megmondania", hogyan ala­kulnak a bérleti díjak a ren­dezési időszak végéig. Ezzel szinte egy időben történt meg a lakásfelmérések nyil­vántartásának „beprogra­mozása". A következő lépés az épületek műszaki adatai­nak számítógépes feldolgo­zása volt: egy-egy épületről 490 jellemzőt tárol a VT 20, A. Január 1-től vezeti be az IKV a gépesített díjkönyvelő rendszert: gyorsabb, ponto­sabb munkát végez majd a számítógép. Az itt található berendezést az Ingatlanke­zelő Társulás tagjai közösen fejlesztik, használják. Előnye, hogy országosan egységes rendszerű nyilvántartást tesz lehetővé, a megyei ada­tok központi feldolgozása sem gond. Ez a számítógép­központ nyolc embert foglal­koztat, a közeljövőben vár­ják a másik gépet, ezzel stabilizálódik a feldolgozás, még több időt takarítanak meg. Több időt... Ugyanis a számitógép nem az embere­ket teszi fölöslegessé, hanem gyorsabbá, hatékonyabbá „varázsolja" az ügyvitelt. A mechanikus munka alól­felszabadított adminisztrátor a munkaidejét érdemi fel­adatokra fordíthatja. A gép pedig kisebb hibaszázalék­kal dolgozik. Természetesen előzőleg pontos adatokat kell beletáplálni, ezért szigorú szervezettséget követel, de cserébe minőségi és mennyi­ségi változásokat kínál. A számítástechnika gya­korlati alkalmazása ma már elterjedtebb, mint tegnap, de holnap még inkább az lesz. Lehetőségei szinte korlátla­nok, olyan feladatokra is képes, amiket ma az ember nem tud elvégezni. Így az­tán végképp nem kell fél­nünk, hogy minket, embere­ket szorít ki a hasznos te­vékenységek területéről. Vé­gül is: mi alkottuk, s azt teszi, amit „mondunk" ne­ki... Regös Éva Folyóvízen, dűlőúton, gyalogösvényen Gt a Körös-vidék védelméért, idegenforgalmáért Kedvet keltő kalauz Aki eddig nem Is állt nagy természetjáró hírében, an­nak is kedve támad csónak­ba ülni. kerékpárra pattan­ni. vagy leginkább túraei­pőbe bújni, ha kezébe veszi a nagy szakmai és esztétikai igénnyel készített, gyönyörű képekkel illusztrált, nemré­giben megjelent Kórós—sár­réti útikalauzt. Emellett azonban megle­petésekkel is bőségesen szol­gál a Goda Péter és Köteles Lajos szerkesztette túra­könyv. Először is kénytelen rájönni az Alföldön élő. hegyvidéki lakókat irigylő olvasó, hogy milyen bőség­gel ontja a természeti szép­ségeket ez a táj is, hogv Bé­kés megyének nem csupán Gyula és a szarvasi arboré­tum az egyedüli látnivalóia. A másik nagv meg'epetés frlSSSSSBEin, SlOfü^... ... ismerőseim közül né­hányan lakást szeretnének cserélni., vagy venni, s ahogy kalkulálhatják, mibe is kerül ez majd nekik, a kiadások jegyzékébe már eleve bevesznek egy té­telt: az átalakításét. Mert még be sem költöznek, át­festik három réteg feher diszperzittel a mintás ta­pétát. mely nem ízlésük szerint való. Vagy vesznek fehér tapétát, s átcsoma­golják azzal a szobák fa­lát. Padlószőnyeget cserél­nek. És linóleumot. Ki­dobják a konyhai „etető­pultot". asztalt tesznek a helyére. Befestetik a söté­títő függönyt, hogy igazán sötétítsen. Eladják az. egyéb­ként kedvelt franciaágyat, mert. ha azt teszik be a hálószobába. oda ugyan más bútor be nem fér. A loggiára asztalossal csinál­tatnak le-felcsukható asz­tallapot és ülőpadot, mert a bútorkereskedelem nem árul panelerkély-méretü alkalmatosságokat. És sorakoznak a három­négyszámjegyű tételek. i ,.Nen> bánom én, majd csak kinyögjük valahogy. . Még : ha pocsékolásnak tartod is, ezek ésszerű változtatások" — érvelt egy barátom. A minap meg azzal állt elő másik ismerősöm, hogy kétmedencés mosogatóra szeretné cserélni az egy­medencést. ..Harmadannyi meleg vizet fogunk elhasz­nálni a mosogatáshoz." Eb­ből arra következtetek, hogy nem hőközponti me­leg vizet folyat a csapból, hanem a saját zsebére spórol. Vajon az ország zsebére mikor fogunk ta- j karékoskodni? És nemcsak a meleg vízzel . . . ( — péká —) akkor éri az olvasót, ha a kiadó nevére téved a szeme, hiszen ilyet eddig aligha lá­tott: Békés megyei Termé­szetvédelmi és Idegenforgal­mi Gazdasági Társaság. Hogy mi fán terem ez a gt. mi hívta életre? A vidék gazdasági vezetői, tapasztal­va a hozzájuk érkező, üze­meket tanulmányozó külföl­di vendégek ámulását az it­teni természeti környezet, a romantikus falvak láttán, helyenként valóságos kis „idegenforgalmi ágazatot" bontakoztattak ki. Ez adta az ötletet, hogy több mint húsz termelőszövetkezet, ál­lami gazdaság, tanácsi szerv, valamint egvéb intézmény összefogjon és — az ország­ban elsőként — a termé­szetvédelemben. a tá.ii szép­ségekben, valamint az ide­genforgalomban rejlő lehe­tőségeket összekapcsoló és kiaknázó gazdasági társasá­got alakítson. A gt-t az a fölismerés vezeti, hogy a természeti környezet megvé­déséért az teheti a legtöb­bet, aki benne él. használja, de megesik olykor az is. hogy tudatlanságból, vagy pillanatnyi gazdasági érdek­ből rongálja. Cél tehát, hogy a gt tagjainak kezelésében levő természeti értékek is­mertté váljanak, ugyanak­kor épségben megmaradja­nak a jövő száméra is. A nemes szándék megvalósu­lásához vezető lépések nem várattak sokáig magukra: ismét sétahajó ring a Körö­sön, s eddig egyedülálló vál­lalkozással készült könyv kínál gazdag ismereteket a természet szerelmeseinek. A Körös—sárréti útikala­uz nemcsak a nagyrészt már ismert, autóval könnyen el­érhető nevezetességeket tár­,ia föl, hanem dűlőutakra, gátakra, gyalogösvényekre, romantikus viziutakra csat­ja az olvasót. A gyalog ne, kerekparos, vagy evező tu­rista az egykori békési és bihari Sárrét néven ismert Körös—Berettyó árterületet. Békés megye déli. délnyuga­ti részét, a békés—csanádí löszhatat ismeri meg. ha a könyv útmutatásai alapján barangol. A természetjárás élményét elmélyítik a vidék múltjáról, jelenéről, termé­szeti értékeiről, gazdasagi es kulturális életéről szerzett ismeretek A tíz körzetre osztott térség 60 túraútjan muzeológusok, tanárok, me­zőgazdasági és vízügyi szak­emberek kalauzolják a ki­rándulókat. A vízi túra részt­vevői megszakíthatják útju­kat az elérhető távolságban levő látványosságok kedvé­ért, a gyaloglók meg-meg­torpanhatnak olvkor. elol­vasva egy-egy fához, épület­hez, kötárrószhez fűződő történetet, irodalmi, népraj­zi jellegű idézetet. Gazdag kincsesházát nyújtja hát a természet az embernek, ezt segít fölfedez­ni az útikalauz. De külön fejezetet szenteltek a szer­kesztők annak is. mit nyújt­hatunk mi a természetnek kulturált, felelősségteljes vi­selkedésünkkel. Az alapos tájékozódást pontos, részle­tes térképlapok segítik, s a turista egyéb igényeiről sem feledkezik meg a kiadvány: megtudhatjuk, hol. milyen szálláslehetőség várja a vendégeket, merre találha­tók éttermek, múzeumok, kiállítások, hoí lehet sátrat verni. A zord őszi. téli napokon ábrándozásra tavaszi ter­vezgetésre késztető olvas­mány a Körös—sarréti úti­kalauz. Olyan, mint a legki­válóbb mesterek készítette „szakácskönyv": étvágyger­jesztő, kedvet keltő. Ck. A,

Next

/
Thumbnails
Contents