Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

L6di Ferenc Csillagok a Tiszán A méhek jönnek. döngicsélnek s a virágunkról visznek mézet. Ez itt az élet. ámulattal nézzed, te kicsi ember, soha el ne vétsed. Dolgozunk, gyűjtünk. mint a méhek, hát irántuk most megigezlek: a bimbó is kipattant, szép lett, a méhecskének az ad mézet. Borul az ég. dörög, sötét lett? A fűzfák adnak menedéket s a Tisza Is néz, reánk réved, a csillagokat benne nézzed.' mert belehulltak, láttad, rémlett — a föld és az ég furcsa képlet s összekeverted az egészet. Mondom, hogy külön, külön nézzed. JÓ. 16. az esti teiet kéred, hozom hozzá n virágmézet.' délután szedték szorgos méhek 9 teli a fazék. iaj. temérdek ... Á Nap már elment, aludi. édes. szép unokám, te csupa mézes. Holnap, maid holnap úira kérdezz, mert lön a reggel, csupa fényes, és lön a Nap is szép ruhában." — te mondtad ezt puha ágvban. A csillagok meg a Tiszában fürödnek egyet párban, párban. Katona /udit Varázslat Klmosdott lányként libben át a nyár a városon, csak nézzük megkövülten: egv holt virág előtt lassan megáll. Kertek tüze gvullad. benn a lámpa s kormos, szürke ieleket ír az égre a csípős ízű füst ha nő a csendek árka. i Borzong a kert mint lázas, nagybeteg s révetegen, vállukat leeitve az akácok halkan sírni kezdenek. Szalay Lajos két rajza Az öregember végigköhögte az éjszakát. Éjfél és hajnal felé jó néhányszor felkelt, kicsoszogott a konyhába es cigarettára gyűjtoft. — Papa! Már megint rágyújtottál! Hát már éjszaka sem hagysz békét az embernek? — morgott az öregasszony a belső szobából Csend volt a válasz, csak a cigaretta parazsa játszadozott a sparhelt fölött lógó terítő hímzett emberalakjaival. Hirtelen két egér surrant ki, lapos pillantásokat vetve mélységesen gyűlölt ellenségükre, az igazak álmát alvó macskára. Az öreg közelebb húzódott a tűzhelyhez, melyben hamu alatt a parázs már az utolsókat rúgta. Megecetesedett a csend. A konyhaablak légypiszkos üvegét halvány sugarak vizsgálták, nyugovóra tért az éjszaka. Visszacsoszogott a szobába. Csak pár percre aludhatott el. Hirtelén felriadt: mintha ágyúzajt hallott volna, aztán legyintett, és felülve az ágyon, belebújt papucsába. Megkereste viharvert dózniját. göcsörtös ujjai finoman rátaláltak a cigarettapaDirosra. s a vékonv dnhán.vszálak szinte maguktól szálltak a papírba. Pillanatra felrémlett benne, mintha újra a Piavénái lenne, az utolsó támadás előtt Igaz. akkor faleveleket szívtak újságpapírba tekerve. Mire az ember begyújtott a konyhában, az öregasszony is felébredt. Sajtárral kezében az istálló felé indult, de még menetközben visszaszólt: — Aztán igyekezzen ám ma. nehogy a lányunk előtt szégyenben maradiunk. — A férfi motyogott magában valamit. Az unokájára gondolt, aki szinte minden mozdulatában az anyjára ütött. — Aztánnék az is művész, mint amaz. ajjaj! — csendesen heherészett. — Keverje meg már a korpát! — csörgött az öregasszony. — Mire vár. tán hogy a disznók bejönnek reggelizni? Ha megetette őket. adja le a tejet! A hidasban óriási sivalkodás kezdődött, amikor meglátlak a moslékos vödörrel. Hirtelen szú rást érzett szíve körül, le kellett tennie a vödröket. Az öregaszszony negyven évvel ezelőtti Alkonyodik arca jelent meg előtte. ..Ki gondolta volna, hogy ennyi ideig együtt élünk példás családként, pedig mindketőnknek összeférhetetlen természete van." — Hallja? Maga megsiketült? ... — Felesége hangja riasztotta fel. A süldők egymást tiporva tolongtak a moslékos válvú felé. ..A hídlást is m°g kéne csinálni" — ez a gondolata is továbbcsoszogott, és a következő percben már el is felejtette. Közben visszajött a felesége, adott az aprójószágnak enni, a kutya mérgében jó nagyokat vakkantott, miért kerül mindig utoljára rá a sor? — Apus! — kezdte az asszony —. ha leadta a tejet, hazafelé várja meg a Tóth péket, és vegyen egy vekni kenyeret, a boltba is bemehetne két üveg Coláért, tudja, hogy szereti a Mariska, ő úgysem iszik bort, hiszen kocsit vezet. — Minek ekkora felfordulás? — dohogott az öreg —. most mink már azt is megértük, hogy ünnep lesz. ha a saját lányunk eljön azzal a habókos fiával. A konyhában kezet mosott, kihozott a kamrából egy darabka kolbászt. Az asszony tejeskávéba mártogatott kenyeret evett. Fogai, akár hajszálai, lassacskán elhagyták. Az öreg ügyetlenül nyúlt a kamrában a pálinkásüvegért, meghallotta a csörgést az asszony. — Már megint az a rohadt pálinka! Korán kezdi, nem mondom! Nehogy berúgjon, mire Mariska megjön! Nyammogva ettek Később az öreg elindult tejeskannáival a falu másik vége felé. A délelőtt jegesedé csendjét csak nagyritkán zavarta meg egy-egy utcán elsuhanó autó benziníüstös krákogása — Na. itt van minden' — dörmögött az öreg. szemei furcsán fénylettek. Látta ezt az. öregasszony is. de nem szólt. Ura lépeseit, félrelépéseit .a negyven esztendő alatt megszokta és megtanulta már. Közben palacsintatésztát készített, azért valamit mégis adjon a lánvának és az unokaiának enrii Ne maradjanak szégyenben a falu előtt. — Már jöhetnének! — mocorgott nyugtalanul az asszony, és idegesen igazított meg egy képzeletbeli gyűrődést az asztal fehér csipkeivritőjén. — Harapjunk valamit? — tekintett az. ember az öregaszszonyra. Kiment, töltött magának egy kupica pálinkát. Szalonnát ettek kenyérrel. Kutyájuk az asztalhoz somfordált, részesüljön már az ö korgó gyomra is az egi kegyben. — Ma temetik a Bözsi lányát,' a. Csendes Rozit. El kellett volna menni a temetésre — suttogta szinte magának az asszony. — Négy óra is elmúlt. Megetetem az állatokat ! — vagdosta a szót szóhoz az öregember. — Ki bíria ezeket kivárni! — Dühösen húzta fel a csizmáját, és kicammogott az udvarra. Az alkonyat szürke takarót teritett a tájra. Szél szaladgált hajlékony kukoricatáblák között. ijesztgetve a» éiieli szállást kereső mezei állatok hadát. — Eső lesz! — verte le csizmájáról a sarat az öregember. — Már nem Jönnek. — Felsóhajtott. Az öregasszony sírni kezdett. — Hát ezért dolgoztunk, ezért neveltük fel az egyetlen lányunkat. hogy még meglátogatni sem képes bennünket ezért áldoztunk rá annyi munkát, ez a hála? — szipogott halkan. — Mint ez az este, úgy megöregedtünk — krákogott az ember. gyengéden megsimogatta felesége ráncos arcát. — Akár a fogaink: az emlékeink, a gyermekeink is elhagynak egyszer bennünket. Cigarettát sodort magának, leült a tűzhely mellé. Felesége moslékosvödörbe öntötte az ebédnek szánt tésztát, megmosta a kezét, és magához vette a Bibliát. Csendben feküdtek le. a kutya néhányszor megugatta a Hóidat, az ö regember néha h,s. /.„-.„ k >h,w,, 1 M.. --¡.A tett ponlot a nap vegére Nem történt semmi. Csupán a múlt szeretett volna találkozni a jövővel. SZELES JÖZSEF Azóta, hogy zsenge testem után az eszem is két lábra állt, azóta inkább hittem, mint tudtam, hogy az életben menvnyi rossznak-bajnak egyfajta gyümölcs az oka. Igen. ama tiltott, amelyet az almával azonosított a késői utókor. De tudjuk azt is. hogy Erisz almájából, noha ez színarany volt. csírázott ki a trójai háború. Meg kellett öregednem ahhoz, hogy megtudjam: búval-bajjal toldozott-foltozott életemnekéletünknek az almához semmi köze. „Hogyhogv?" — kérdezheti e sorok olvasója, már csak azért is. mert ezt így tudta ő maga is Hát éppen erről szeretnék szólni! * A világ keletkezéséről, teremtéséről képzeletünk gazdag kincsesházába otthonos anyagadat Mózes öt könyvének egyikéből szivárgott át. ..A teremtésről" szólóból értesültünk az ős káoszról, aminek héber megfelelőiét, a tohuvabohu! annyiszor írjuk be a keresztrejtvények vízszintes-függőleges kockáiba. Tudunk az isteni parancsról is: ..Ingyen világosság!". s ezt követi az a kívánalom: szaporodjatok és sokasodjatok Értesültünk ebből a könyvből az Édenről is — fontos ez azért, mert innen tudjuk. hogv milyen gondtalanul élt ebben a kertben megteremtése után Adám és Éva. A baj ott kezdődött, hogy a/, úristen ide telepítette a tudás fáját, melynek gyümölcsétől azonban eltiltotta Ádámot. Jogosan feltételezhető, hogy Adám szörnyen unta magát ebben az édes semmittevésben, s ezt látva alkotója, egy nap élaltatta. miközben „kivőn egyet annak "oldalbordái közül . . és alkotá az Ür Isten azt az oldalbordát. amelyet kivett vala az emberből asszonnyá .. ." Alma Itt lépett be életünkben bajnak Éva! Az Éden lett azonban otthona a kígyónak is. Ez rávette Évát a gyümölcs leszakilására, ha már leszakította — gondolta — megkóstoltatja Ádámmal. Ezek után jogos volt a büntetés: orcád verítékével egyed a te kenyeredet.. ." Ez/által nemcsak Adám és Éva. mi. utódaik is nehéz munkára ítéltettün k. * Időben vissza vetíthető Nagv Gergely pápának az a mondása, amely szerint a festmény (művészet) arra való. hogy elmondja az írástudatlannak, amit az Írás elmond az olvasni tudónak. Ehhez tartották magukat az asszír uralkodók is. Az egykori Ninive helyén megtalálták Asszurbanipál királv i. e. 600-as évek derekáról származó. 30 000 agyagtáblából álló könyvtárát. Ennek egyik rajzos pecséttekercsén egy fatörzs látható. egyik oldalán egy férfi, a másikon egy női alak. A nő mögött pedig látszik a kígyó. S ami még többet mond: mind a nő. mind a férfi a fa gyümölcse után ágaskodik. Ha a Mózes könyve nem is nevezi nevén az almát, itt már egv kis. gömbölyű valami vehető ki. Ezt követően sokasodnak e téma képzőművészeti feldolgozásai. De már a legmagasabb szinten. Ki ne ismerné Dürer rézmetszetét, az ..Ádám' és Evá"-t (1504), amelyen látha'.ó miként ud.ia a tiltott gyümöl-csőt (mintha alma lenne) Éva kezébe a kígyó, amelyért Ádám is nyújtja kezét. Festményén (Éva) a gyümölcs mar azonosítható az almával. Bosch híres „Paradicsom és pokol"-ján (1510) a kígyó altestű nő ugyancsak almával kísérti Ádámot. Ahhoz aztán már semmi kétség nem fér, hogy Tintoretto (XVI sz közepe) ..Ádám és Évá"-ján a kompozíció csomópontjában alma van A sokkal később keletkezett Gauguin-vásznon (Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? — 1807) ugyancsak almát szakít le a fáról a központban álló Adám. Tehát: alma! * A másik, az arany „A legszebbiknek"- feli ralot viselte. Ezt dobta Erisz. a viszály istennője Aphfrodité. Pallas Athéné és Héra, istennők közé. Ezt ítélte a felkért döntnök, az Ida-hegyi pásztor és trójai királyfi párisz (és nem Párizs!) Aphfroditének. amiért Zeusz és Léda lányát, Helénét. Menelausz spártai király feleségét kapta jutalmul. Helépé elrablása vezetett végül a trójai háborúhoz. * Kanyarodjunk csak vissza csalódottságomhoz. mármint ahhoz, hogv az édenkerti gyümölcs nem is alma volt. Azt olvastam ugyanis a Hétfői Hírek (okt. 8 ): „Éva nem kínálhatta meg a Paradicsomban Ádámot almával! — erre a következtetésre iút a Stuttgartban megjelenő ..Kusmos" című néoszerű-tudományos folyóirat legújabb számának egyik terjedelmes cikke. Elő-Ázsiában ugvaris — így a cikk — az ókori görög időszak előtti években csupán apró és igen keserű alma termett, ami egyáltalán nem csábíthatta Ádámot Az ízletes alma — írja a „Kozmos" — kimondottan közép-európai termék..." Hát itt állok-állunk most már a legnagyobb bizonytalanságban. Mi volt hát a tiltott, gyümölcs, aminek c.sábhatását ma is nyögjük? Mert hát az alma ebben az esetben — alma... SZABÓ ENDRE