Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-25 / 251. szám
CsfifSrfők, T1W54. oktálxT 25. 5 Kérdezlek — válaszolunk A gyógy- és fürdoszolgállatásokrol „Olvastam a napilapokban, A fürdőszolgáltatásokról. Azt alakult az árbevétel is. Az hogy szabad árformába so- gondolná az ember, hogy energia- és anyagárakban rolták át a közelmúltban a legalábbis nem vesztesége- pedig épp ellenkező tendengyógyfürdők belépődíjait, sek a 13 (illetve diák, gye- cia érvényesült... illetve a fürdőkben nyújtott rek, katona, nyugdíjas ese- „Ha nem kapnánk dotágyógyászati szolgáltatásokat, tében 6) forintos, a nyári Hallottam, hogy Pesten, pél- főszezon hétvégéin 15. iiletdául a Gellértben éltek is e ve 8 forintos belépőjegyeklehetőséggel. Érdekelne, kel. Nos. az immár három hogy a szegedi vízművek éve változatlan árak már tervez-e áremelést?" —kér- olyannyira nem fedezik az dezte egyik olvasónk a mi- re dráguló fenntartásinap. s kerdeztuk mi 16 Papp , ., ,, , , . , Gábort, a fürdőosztály ve- fejlesztési koltsegeket, hogy zetőjéL az évente 12 millió forintos A szegedi vízművek gyógy- tanácsi dotáció is kevésnek szolgáltatási árait — s eze- bizonyult. Különösen az idén, ket nem szabad összekever- amikor a partfürdőn 73, fürdők*áraivai S ££ 5°' a Szőke Tiszán beleit"irig^e.íe "egy is 1981 óta változatlanok — pedlS ^^ 45 szazalekat ér- szonyIag forgalmasabb szomaz idén, január elsején „iga- ték el a tavalyi forgalom- bat délelőttön, zították ki". Amint megtud- nak. S ennek megfelelően P. K. ciót — melyet időközben 3,2 millió forinttal fel is emeltek, de ez is csak az idei első félév veszteségének ellensúlyozására volt elegendő—. akkor körülbelül harminc forintra kellene emelnünk a fürdőjegv árát. hogy ne legyen ráfizetéses." Papp Gábor ez utóbbi mondatát pedig annak a termálfürdőbeli vendégnek a figyelmébe ajánljuk, aki társaságával a vízművek strandtuk, a medencés, kád- és szénsavas fürdőzés, az iszappakolás. a gyógymasszázs. a tangenthorkeaelés. a fizikotherápiás szolgáltatások tartoznak (egyebek között) tehát a szabad áras kategóriába. De mert ezek díjai most fedezik a ráfordításokat, a vízművek nem kívánja ezek árát — egy éven belül másodszor is — megváltoztatni. Olvasónk kérdésére ennyi volna hát a — reméljük, megnyugtató — válasz, de azért mi tovább kérdeztünk.' Szórva vetés — magasabb termés Az őszi búzának több mint tési eljárással jelentős többfelét az idén imár nem so- lettermés érhető el. Tavaly rosan, hanem szórva vetette például — csaknem 500 hekaz ország egyik legjobb ga- tár átlagában — 251 kilóval bonatermő közös gazdasága, volt több a szórva vetett a székesfehérvári Szabad táblák hektáronkénti hozaElet Termelőszövetkezet. A ma. mint a sorba vetetteké, módszert a megelőző két év- Így ugyanis egyenletesebb a | °ta hiába keresett az üzleA régi becsülete Az ember alapvető tulaj- használhatják a nagyüzem- tosan megegyeznek, olcsóbb donsága a jobbra, többre ben már elavult kisteljesít- lesz mint az új. A minőségvágyás, a mindig újabb és ményű. alkatrész híján nem gel sem lesz baj, a korhadt újabb célok elérésére törek- javítható eszközöket. széleket levágják. Amelyikbe vés Mi'vel a létezés, az élet ... ...... _x„,-,,,*i,v bevették magukat a szúk, mindenki számára véges, . Aki épitkezik meg.nkább messzire elhaJitják> jó le9Z nem mindegy mikor válnak ha™ veszi a leleményese- tűzrevalónak. , . . „ genek. Az eoitoanvag-keres- , va ora az almok. Az onmeg- £edelemben sokszor hiánvos Aki olyan téglát szeretne valositasnak tobb módszere választék egyes cikkek- venni, amelyiket egy-ket ev kmalkozik. Egyesek jovedel- hgz tartósan nem ]ehet hoz_ zájutni. Téglából, faanyagokból időnként silány a váalatt nem szív szét a" fagy, legjobban teszi, ha a bontásból mezei téglát vásárol, tozását ura marad elképze- ^™ "„'u Véivén'm "épTt- Nagyobb mint a kisméretű, i 1, xj„ ™ és bárom forint husz fillérért még ki is vitetik a kiskertbe. A várost minden felől övező hétvégi kertekben épülő luxuskivitelű szerA múltkoriban egy nvug- számoskamrák legtöbbje, a néni elkeseredetten lebontott régi városrészek anyagaiból készült. mi viszonya, fizetése követi a megélhetési költségek válléseinek. Ha holnap valami többe kerül, legalább annyival többet kell keresnie és akkor igazán talpon maradhat. A másik út már sokkal tető, ha hétvégén jön az ács. és csütörtökön még nincs meg a tetőszerkezethez minden anyaga? szerteágazóbb, nehezebb nyo- díjas mon követni A takarékos- kér, ,te a2 ÜJ híd sag, a meglevő ertekeink , , . , , for_ hídfőjénél dolgozo és kereskedő bontási vállalkozót. Ha szegedi kiteljesítése számtalan mában jelentkezhet. Az egyes emberek nagyobb ki- jstent ismer, neki borítódeszadásokat mellőző, találékony, kát ^ párnafát keressen kenyszeruen esszeru megöl- abból a hatalmag kupacbói. dasai tarsadalm. meretekben Ime a megoldás: néni men. is szamottevo hasznot ered- jen haZa nyugodtan, másnap menyeznek. reggel jöjjön vissza a fiá* , . , ... val. Addigra iderendelik a A dorozsmai kirakodóvá- fűrészgépet. abból a geren. sár havonta ismétlődik jó dábó] vágják a deszkát_ lé_ időben hatalmas helyet fog- cet> faszerkezetet, amelyikel az >de összehordott bő] tetszik Az árban biz_ rengeteg holmi. Az ertek természetesen tág fogalom, nem biztos, hogy az igényes videoberendezésre vonatkozik csak. Aki már hónapok Ha észrevesszük a lábunk előtt heverő értékeket, azzal nem a szegénységünket bizonyítjuk. Csak azt kell még megszoknunk, hogy emiatt nem kell szégyenkeznünk. Ha majd jobbra for. dúlnak gazdasági lehetőségeink akkor se felejtsük el azt, amit nagynehezen már sikerült megtanulnunk. Tóth Szeles István ben kipróbálták, s a tapasz- vetésállomány, több kalász talataik szerint ezzel a ve- jut egy-egy négyzetméterre. IfCflSSZCB Színes, kétrészes szov- Dosztojevszkij Jet film. Maxim Gorkij azt Xpta Szetb ^Ajf^al, úgy Vassza Zseleznova című tűnik, itt az emberek sodrámája nyomán irta és rendezte: Gleb Panfilov. Fényképezte: I.eonyid Kalasnyikov. Zene: Vagyim Bibergan. Főbb szereplők: Inna Csurikova, Vagyim Medvegyev, Tyelicskina, világáról orosz kultúra „bőrünkre feszített" szöveteként érvényesülve van jelen csupán. Mégis élvezetes a filmváltozat: mert a „vászonra vitt színház"-megoldás roppant igényes színészvezetéssel, és hasem alszanak, félhomályos szobák mélyén tépikmarják önnön lelküket. A Vassza Zseleznova univerzuma — Gleb Panfilov a már említett, finoman kirendkívüli rendezői beleér- munkált atmoszféraérzékelValentyina zőképességről tanúskodó tetéssel áll előttünk. Nyikolaj filmje láttán — szintén Szkorobogatov, Olga Mas- alapvetően enteriőrjellegű, de szomorkás plen-air fények is be-belopakodnak Vassza pompásan berendezett házába. Ahol egy rendkivüli erejű asszony (az emberiség őskorában az ilyen nők egész nemzetsénaja, Jana Poplavszkaja, Valcntyina Jakunyina. „Istenem, milyen szomorú ez a mi Oroszországunk!" — állítólag Puskin volt az, aki így kiáltott föl Gogol Holt lelkek cimű művének első geket tartottak fönn) küzd fejezeteit elolvasván. E hí- a vagyonnal a vagyonért, a réssé lett mondat most is család ellen a családért. És kisérthet, jóllehet, Puskin, valamiképpen a haloványan illetve Gogol Oroszországát felsejlő történelmi végzet elvagy hetven esztendő vá- len is — mindhiába, vilálasztja el a másik, immáron gosan érzékelhetjük. Ebben szintén klasszikussá lett író, a világban időnként hirte„Mindenütt baksislesők, megvásárolható lelkek" — panaszolkodik Vassza. s e önmagában is tipikusan „orosz irodalmi mondat" mögül kislányokat megrontó férj, lump báty, talajtalan és könnyen befolyásolható süldőlány-gyermekek, a távoli forradalmat emigránsként e világba becsempésző zsidó sógorasszony, látszólag félénk, de szükség esetén vasakaratú betekben bognárszeget, középméretű facsavart, az itt ujjongva kiálthat fel. Ha nerp kíméli a lábát és végigjárja a sorokat, még a kakukkos órája évek óta hiányzó sétálóját is pótolhatja. A másik aranybánya a lomtalanítási akciókon öszszehordott egyveleg. Rendkívüli előnye, hogy ingyenes — amig a készlet tart, vagyis míg el nem viszi a városgazdálkodási vállalat. Az ide kidobott, összecsuklott kerekű kerékpáron, lehet, hogy még az ülés jobb, mint az enyémen. Jól körbe kell azt nézni. A körforgást nem szabad megszakítani, minek kerülgessük a stelázsit, ha már vettünk helyette egy faragott polcot. Lehet, hogy a szemközti ház garázsában fog kikötni, szerszámospolc válik belőle. A MÉH vállalat telephelyén, ha beérkezik egy-egy teherautónyi ócskavas, percek alatt meglepig a gyűjtögetők. A „friss árut" elsőként végigböngészni, hatalmas helyzeti előny. Barkácsolók, alkalmi ezermesterek számára ez lehet az egyik legmegbízhatóbb beszerzési forrás. A mostani gazdasági helyzetben vajon súgó-házvezetőnő alakjai bontakoznak ki, a szobabei- ¡ ^^„^T^Í^L™!1* Gorkij világától. len-váratlan meghal vala- sők hangulatlámpáinak bár._ ... ,, . . . ki, néha hisztérikusan fölAz időpont. 1913. Az utol- 'kiáltanak.f (»sikoltanak, só békeév, s egyben a régi máskor hosszasan, ősi szláv orosz világ legutolsó éve melankóliával merednek a ls. Ezután bizony elég hosz- szereplők maguk elé, miszú időre minden felfordul közben fojto,n: , valosagos, akar e hatalmas orszagban —, s is érezhető zongoraakkorGorkij ezt a történelmi vég- dok szólnak valahol a tápontpillanatot ragadta meg volban. összetéveszthetetle- ka jó adaptációnak drámájában, amelyről el- nüJ' rendkívül mélyen orosz mű ez, a mult szazadi íromondhato, hogy a forrada- dalmi hagyományt egy korlom előtti jellegzetes „világ- szak estéjén alkalmazvánállapot" meggyőző erejű fel- továbbfolytatván. Panfilov filmje viszont nemcsak azért fölöttébb ér- j tékes alkotás, mert ennyire plasztikusan tárja elénk ezt mutatása. Azé a helyzeté, midőn (így valahogy tanultuk az iskolában) vannak, akik már nem tudnak, s vannak, akik már nem sonyos fényében. Rothadó, halálra ítélt világ, mondhatná a felszínes ítélkező, s noha elvben és utólag igavélt vagy za van azt is ]átni kell; csehovinak , „ . „ ... . , . „lelkek rejtőztek bennük is. őket mutatja meg e ritszámító film, úgy, hogy Puskin hajdani, döbbent mondata akár újfajta érzelmi töltést is kaphat. Domonkos László lat tudna ilyen „széles választékot" készletezni. * Ópusztaszeren, az Árpád Vezér Tsz-ben évek során felszaporodott, használaton kívüli munkaeszközökből tartanak kiárusítást. Az újsághirdetés kapcsán messzi környékről jöttek az érdeklődők. Az ócskavas értéken számontartott, jutányos áron kínált gépekből több mint 200 ezer forint jött össze a téesznek. A készlet kétharmad része elkelt már. A háztáji gazdaságok egy kis bütykölés után még sokáig akarnak régi módon élni to- a milidt Vassza figurá^ ~ Inna Csurikova, nyugodtan mondhatni, zseniális megvább. Persze a dolog távolról sem ily iskolásán egyszerű ... S éppen ez a mély- ... ... .... , ség, differenciáltság, bonyo- pes fölmutatni mifele ka formálásában azt is kélélektanT-lársadaími raktereket is termelt ki magából a regi Oroszország világa. Családjával, környezetével, sajátos világkélult összetettség adja Gorkijnak a klasszikus orosz irodalmi hagyományokból táplálkozó. nagymértékben pével együtt- vagyis a ma azokra épülő művészi megjelenítő erejét. Azt az ábrázolásbeli többletet, ami a Vassza Zseleznovát távolról sem csupán egy halálra ítélt társadalmi osztály egyfajta történelemszemléletét utólag illusztráló tükörképévé, hanem komoly emberi lélekvizsgálatok művészi foglalatává is teszi. ga utánozhatatlanul egye di teljességében. Ennek a jó kétórás műnek nincs fölösleges vagy önismétlő pillanata, pedig filmre vitt drámáról lévén szó, a dramaturgiai anyag feszessége a „csehovias" struktúra következtében nagyon is különleges, mondhatni, az Halálfejes méztolvajok Halálfejes lepkék dézsmál- a testük felpuffad, és nem ják a baranyai kaptárak tudnak kijönni a szűk lépöszi-téli mézkészletét. A utcából. Sírni kezdenek, minagyméretű lepkék, amelyek re a méhek rájönnek a tura hátukon levő, halálfejre pisságra, megölik őket és emlékeztető rajzolatról kap- kidobják a kaptárból, ták nevüket. mostanában A méhészek ráakadtak párzanak, s ilyenkor nagy olyan halálfejes lepkékre is. az étvágyuk. A mézhez rend- amelyek épségben kijutotkívüli ravaszsággal iutnak tak a szabadba, de annyira hozzá. Hogy a méhek el ne tele voltak mézzel, hogv repusztítsák őket, amikor a piilni nem, csak mászni tudkaptárba behatolnak, olyan tak. Akkorára dagadt a törhangot hallatnak, mint a zsük. mint egy felrótt, emméhanya. A csel rendszerint ber hüvelykülia. A méhébeválik, a méhek r,em tá- szek úgy védekeznek a szármadiák meg őket. Sokszor nvas mézrablók ellen, hogy azonban telhetetlen mohósá- szűkítőt helyeznek el a kapgukban annyi mézet szipó- tárak bejáratánál, és azon káznak ki a sejtekből, hogy csak a méhek férnek át. légelhárító rendszer A legjobb termőföldeket védi Az 1976 óta működő és a állandó kapcsolatban levő gyakorlatban ls kitűnően be- központ riasztása alapján az vált Baranya megyei folyta- állomások ólamjodid-rakétásaként jégelhárító rend- tákkai bombázzák a jégképszert hoznak létre Bács-Kis- ző felhőket. A szétszóródó kun megyében. Baja, Kis- ólom-jodid megakadályozza kunhalas. Kalocsa térségé- nagyobb jégszemcsék kialaben együttesen mintegy 230 kulását. ezer hektárt véd majd az e A védelmi rendszer kiépívidéken gyakran pusztító tése több mint 100 millió" jégesőktől Dusnokon műkő- forintba kerül, de a számídő irányító központjához 18 tások szerint még ez a nagy nakétakilövő állomás tartó- összeg is mindössze másfél zik ma jd. Az első, a szerem- év alatt megtérj'il. a jégkálei már készen is van, a rok megszűnése',' illetve mértöbbit periig a tavaszra ala- séklődése révén. A rendszer kítiák ki. Az agrometeoro- Bács-Kiskun megye legjobb lógiai obszervatóriummal termőföldjeit védi. A közoktatás helyzete A Társadalmi Szemle új számában A folyóirat közli az MSZMP KB mellett működő művelődéspolitikai munkaközösség állásfoglalását az MSZMP művészetpolitikájának időszerű feladatairól. Az elmúlt évek legnakialakítani az irányító szervek ellenőrző és az iskola önértékelő tevékenysége között. Oktatási rendszerünk fejlesztésének egyik kulcskérdése a demokratizmus szégyobb horderejű közoktatás- Ies körű kibontakoztatása, politikai fejleménye a ma- Az ifjúság a szocialista vigyar oktatási rendszer fej- szonyok örököse. Ez szöklesztésének fő feladatait és ségessé teszi egy olyan sokmódozatait mintegy 15—20 ágú eszközrendszer kialaesztendőre kijelölő távlati kitását, amelynek lényeges fejlesztési program kidől- mozzanata a demokratikus gozása volt. Gazsó Ferenc közélet, s amely hozzáseelemzi a programot, amely gíthet ahho2, hogy a felnöelvetette az újabb gvökeres vek vő nemzedék a szociariMMMHft reform gondolatát, és a folyamatos fejlesztés álláspontjára helyezkedett. A program elsősorban a közoktatás tartalmi korszerúsílista fejlődés tevékeny kötelezettje legyen. Dr. Zala Júlia az árszínvonal alakulásával foglalkozik. Megállapítja, hogy tését, az iskola belső vilá- hosszabb távon az egyengának fokozatos átalakitá- súly biztosításának alapvesát irányozza elő. A szűk- ,ő eszköze a kínálat bőví.„„ , ... , ,. tése, és ennek kell alásegesnek tuno szerkezet. rendelnj a keresletszabályo_ változtatások nem érintik az zást, nem pedig megfordítiskola mai alapstruktúráját, va, a már kiáramlott keresnem szüntetnek meg egyet- Ipt korlátozása érdekében len ma működő iskolatípust fékezni a kínála*°tsem, de egyértelmű elkö- Klennvics .IrnréyaJ:. a So* . , mogy megyei pártbizottság telezettséget jelentenek az első titkárával folytatott beáltalános iskola elsőbbsége szélgetést Diósdi László, a mellett. kommunisták szakszervezeti , , „ . . , . munká járól. Nagy Kázmér Az oktatási rendszer fej- tanulmánva azt a kérdést lejtésének egyik legna- b(>ncoIaaUa. va]nn RZÜkséggyobb és mindmáig igen szeKi volt_e a Szálasj.féle kevéssé feltárt tartaléka, es s ,!m október 15_én? egyúttal hajtóereje a pedagógusok szakmai önállóságának, a nevelő intézmények önfejlesztő folyamatainak kibontakoztatása. A belső ellenőrzésnek és a külső eredményszempontú vizsgálatoknak szerves egységet kell alkotniuk, s megfelelő munkamegosztást kell puccs Tőkei Ferenc akadémikusnak az életéről és munkásságáról adott korábbi tvinterjúját most írásban is közreadja a folyóirat. Szentes Tamás a világgazdaság és a szocializmus összefüggéseit elemzi. H. B.