Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-16 / 243. szám

Kedd, 1984, október 16. 5 Fehér György iskolája Fehér György Moliéresdaptációjának (Nők iskolája) vasárnap esti bemutatója után hozzáértő emberek beszéltek a tévéjátékról. Bölcs István. Czimer József, Galsai Pongrác, Petrovics Emil közvetlen-fesztelen, élvezetes módon mondtak véleményeket. megsejtették élményeik különbözőségét, más-más jellegét — ama nagy franciával, művével, és ennek legújabb változatával kapcsolatban. Mi marad a kritikusnak? Kétségtelenül nehezebb így a dolga. Magam mindazonáltal örömmel üdvözlöm (már az elmúlt héten is eleget lelkendeztem). hogy módot, nyújt tévénk nagyszámú és igen heterogén közönségének a közös gondolkodásra. A Vitassuk meg! címmel a kettes programba helyezett műsor ugyanis éppen azért volt kellemes és hasznos, mert szereplői nem szentenciákat mondtak, hanem úgyszólván hangosan gondolkodva mindnyáiunkat erre késztettek. A primer élmény elmélyítésére — öszszetevöinek tudatos megismerése által. Azt mondanám. az ilyenfajta televíziós programok alkalmasak arra. hogv látni tanuljon a néző. Ne csak nézze amrt éppen kap a képernyőről, hanem meglássa, ami ebből személy szerint neki szól. Már akkor oersze. ha olyan mű kínáltatik föl. amiben mindenki találhat „magának való" gondolatot. érzést, képzeletindító. asszociációkat keltő képet. Fehér átdolgozása kétségtelenül ilyen. S ennél többet, nagyobb dicséretet aligha kaphat tévéjáték. A most látott Nők iskolája-változat hasonló jellegű mint általában a Moliére-darabok. Ahogv Illyés Gyula mondta ezekről: amíg nézzük, „kellemes érzést kelt, és hatása kimerithetetlenül sokáig tart." Nincs szándékomban Fehért a moliére-i magasságokba emelni, pusztán érzékeltetném. hogy szuverén művek alkotására képes rendezőnek tartom. Ez a tévés Nők iskolája merészen „írói alapanyagként" kezeli a színdarabot. Fehér egvéni olvasata érdekes kettősséget mutat. Nem Moliére-idegen. de nem is a moliére-i mondanivalók a hangsúlyosak benne. Az eredeti darabban szatirikus éllel megmintázott Arnolph. a fiatalok szerelmének tragikomikus igyekezettel akadályokat állító pénzes-öntelt-nevetséges vén — a tévéjátékban mélyen emberi figura. A francia klasszicizmus nagy komédiaírója bár sokféle helyzetben festette árnyalatossá hőseit, sohasem feledkezett meg a torvényről, miszerint igazából azt az alakot tudjuk kinevetni, megvetni. elitélni, akivel egyetlen percre sem tudunk azonosulni. Változhatatlan tulajdonságokkal rendelkező negatív szereplője Arnolph is, akinek a helyére azonban, a tévéjátékban, a jellemfejlődés egyéni útját bejáró Arnolph kerClt. Kállai Ferenc remek alakításában egy öregedő férfi átélhető drámája bontakozott kl előttünk. Ez az Arnolph nem egyszerűen öntelt. ostoba, zsarnok. Ügy tudja, az a legbelső hite. hogv- élete alkonyára kiérdemelte a jutalmát, jár neki Ágnes szerelme. hiszen eddig folyvást azon munkálkodott. hogv megnyerje. A naiv hitektől, céltudatoktól, biztonságérzetektói elvakult ember kétségbeesett, önmagától is idegen kapkodása minden zsarnoki lépése. Tragikusan nem érti. miért nem úgy történnek a dolgok, ahogy magának elképzelte. Miközben szenvednek tőle. ma£a is szenved, mígnem. az utolsó jelenetben, a kijózanult. beletörődő bölcsességig jut. A tévéjáték másik érdekes figurája a Hegedűs D. Géza által megformált Horace. Míg Moliére-nél általában érdektelenek a fiatal szerelmesek, meglehetősen vérszegény alakok. ez a tévéiátékbeli Horace igazán izgalmas figura. Arnolph-val való kettőseiből azt érezni, mindvégig tudja: a vetélytársának árulja el szerelmi titkait. Mintha szándékosan kínozná az elvakult embert, s nem is annyira a szerelem. hanem az öregebb legyőzésének vágya irányítaná. Csak amikor célt ér, a győzelmi rnámor helyett kesernyés. rossz közérzet kerí+i hatalmába, ök ketten Fehér rendezésének központi alakjai, róluk szól a mese, pontosabban: rólunk. önés közveszélyes elfogultságaMarica grófnő inkrol, vakságainkról, egymást gyötreseinkröl. Hogyj miközben meg jelenünk, sze- i repelünk életünk különféle , orfeumi színterein, a ma- j gunk igazát hajszolva — meg | nem értésektől szenvedünk. S csak sok stáció után ha ráérzünk ..emberi színjátékaink" hiábavalóságára. A rendező eszközei sokfélék és hatásosak: meglepő bátorsággal húzta, vágta, rakosgatta a Moliére-darab szövegét, hangsúlyait: a különös — látványos, sűrű atmoszférájű díszletháttér és az arcokra közelítő képek váltogatásával feszültséget, intenzív hangulati-érzelmi hatásokat teremtett; inponálóan hatáiozott «zínészvezetéssel nemcsak jó alakítások születését segítette, hanem Moliére ürügyén modernt mai témájú tévéjátékot alkotott. Sulyok Erzsébet r Újítási tanácskozás Az ország tíz házgyárával, rendelkező hat építőipari vállalat újítási előadói, műszaki vezetői újítási tanácskozást rendeztek, amelynek kétnapos programját hétfőn nyitotta meg Bársony János, a 43-as Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója az építők szakszervezetének székházában. A tanácskozáson megállapították. hogy a házgyárakban évente több mint ötszáz újítást hasznosítanak. ezek évente mintegy 100 millió forint értékű megtakarítással járnak. Az eredményekhez hozzájárult a házgyárak közötti újítási tapasztalatcsere erősítése, amelyről kéé évvel ezelőtt kötött együttműködési szerződést az érdekelt hat vállalat. Amíg az építésügyi" ágazatban az összes hasznosítható újításnak 1—1,5 százalékát veszi át más testvérvállalat, addig a házgyárak közötti átvétel aránya 4—5 százalék körül mozog. A vitából azonban az is egyértelműen kitűnt, hogy még mindig sok a tennivaló a kiváló ötletek, szabadalmak elterjesztésében. Egyebek között a megrepedt panelek kijavításában másutt is jól hasznosíthatnák a budapestiek ragasztásos eljárósót. vagy a gyártásban a győriek korrózióálló acélbetéteit, s mindenképpen kívánatos lenne az épületek egyhangúságát feloldó homlokzatszínezési és díszítési módszerek szélesebb körű átvétele. A tanácskozás alkalmából az éoítők székházában rendezett kiállításon bemutatták a kiterjedtebb hasznosításra alkalmas: Jelentős- újításokat és találmányokat. A tanácskozás kedden Siófokon folytatja munkáját A Marcia grófnő az operettek között olyan (a Csárdáskiralynot leszámítva), mint a rokon műfaj musicalen belül a West Syde Story. minden hozzá mérhető es elsősorban töle számitható. Kaiman Imre, a magyar operettmuzsika tíernsteinje, nemcsak ahhoz értett, hogy íüiDemászo, a becsies hangzást kiválóan magyarító muzsikát komponáljon, de stílusérzéke meg ahhoz is elegendő volt, hogy — megfelelő librettó esetén — az elképzelhető legtotálisabb műfaji telitalálatokat produkálja. Áradó, édes. dekoratív, szinte érzéki hatású zene ez — s mi csapódik le vajon tiszta párlatkent a néző lelkeben ily „zsigeri agresszió" nyomán, ha nem maga ..az" operett, teljes fegyverzetben? Az oly tipikus operettdramaturgiát illetően nem árt aria emlékeztetni, hogy a libret,tisták, mint jelen esetben' Julius Brammer és Alfréd Grúnwald, vérbeli professzionistákként értettek a cselekményszerkezet bonyolításában az ugyan uniformizált, de annál tetszetősebb megoldáshoz: az első felvonás helyzetrajza, az „erővonalak" fölvázolása, az egyes párok „hadrendbe állítása" után boszorkányos ügyességgel összekeverni a szálakat, biztos kézzel, mint a nagy kártyások, kicsapni a nagy lapokat — s a végén higgadt-boldog önbizalommal beseperni az ezerszázalékos happy end nyereségét. A tempó az előadás kétharmad részében raffinált fokozatossággal gyorsul, majd rövid detonáció után kellemetes felszabadultsággal omlik szét, elnyugodva. Minderre a Marica grófnő: mintadarab. Dalain generációk nőttek föl, csillogó szemekkel és kipirult orcákkal, méltóságteljes-pompázatos megjelenése bárhol, bármikor olyan, mintha maga a mű lenne primadonna — tökéletes kivitelben. Csakhögy á' kivitel — „bevitel" is. Egy színházépületHerná« Oszkár f<4véte»e Bajtai Horváth Ágota és Vajk György az operett egyik jelene tében gitárral Éppen egv héttel ezelőtt ezeken a hasábokon azzal az ígéretszámba menő kijelentéssel zartam a rádió újjászületett kulturális hetilapjáról. a Gondolat-jelről szóló írást, hogy az ebben az időben eddig sokadmagammal együtt inkább hallgatott Vasárnapi koktél helyett az lenne az igazi, ha a jövőben a kulturális magazinműsor jegyzetei, vitái és vélekedései áradnának a hangszórókból. Hiába, ilyen gyarló az ember: mindezek ellemere hét nap után mégis a Petőfi-adó hullámhoszszára állítottam be az állomáskeresőt. Mentség, ha van, csak annyi lehet, hogy nem akármilyen Vasárnapi koktélról volt szó. Olyanynyira. hogy még adásideje is duplája volt a szokásosnak. Igen, lett légyen bármily hihetetlen: immáron húszéves ez a műsor. A „vasárnapi Komjáthy". Ünnepi program, a rádióújságban Rocco Granatától a breaktáncig címmel a szerkesztő munkatársának, Tardos Péter nek méltató beharangozója — és tegnapelőtt délelőtt tizenegytől egyig e két évtized könnyűzenei stíluskorszakait lel villantó zeneparádé: ígv prezentálta magát a jubiláló Vasárnapi koktél. Az 1964-es esztendőt írtuk. Emlékszem, olimpia volt Tokióban, és fölavatták Budapesten az új Erzsébethidat a Szovjetunióban Hruscsov helyett Brezsűyev iett a pártfőtitkár, és az amerikai gépek már ÉszakVietnamot bombázták. Hatodikos-hetedikes voltam, és kortársaimmal egyetemben (még ezután is egv néhány evig) azt hihettem, hogv a Cpca Cola szeszes ital. Rágógumit beatlemezt, vagy Beatles-fotót — szegediek lévén és szerencsések — legközelebbről, a jugoszláv határon túli rokonoktól-ismerősöktől szerezhettünk. A farmernadrág nemhogy a fedetlen, szennyvizes-békalencsés árkokkal keresztülkasul szabdalt omló vakolatú. emeletes-földszintes házakkal, sarki artézi kutakkal teli külvárosban, de a „legmenőbb" környezetben is a kiváltságosok abszolút státusszimbólumának számított És egész Rókuson szenzációszámba ment a Jenőék lakása, ahol három (bizony, három!) szoba volt (igaz. fürdőszobával és angol W. C.-vei ők sem dicsekedhettek). A négyezer forintos kereset az álmok netovábbiát jelentette, a Kékes. Tisza, vagy Munkácsy televíziók képernyőin pedig a szilveszteri műsorban a bátor, karakán szókimondás netovábbjának lehetett tekinteni, ha a függönyt markolaszó Kellér Dezső, vagy Salamon Béla egy osztályvezetőt vagy igazgatót (!) tett nevetségessé. Húsz éve mindennek. Másodpercnyi idő a századok históriájában. Két évtized. (Ezzel a címmel Benjámin IAszló talán kétszer két évtizednyi időszak magvar költészetének legszebb szerelmes versét írta meg) Húsz év — s éppen a legutolsó húsz év valóságának Magvarországa. Felsorolható. elemezhető, jellemezhető, röviden összefoglalható, mindazzal együtt ami változott, s ami nem. s azzal, aminek mégis, most is nagyon változnia kene? Lehetetlen, legalábbis itt és most és nekem. Csak arra kell és elég gondolni, milyen emlékeink is lehetnek 1964-ről, és mi van Magyarországon és a világban ma. 1984 októberében. A Hulló Levelek Havában, ahogy az indiánok nevezik. „Talán csak a női divat változott annyit, mint a könnyűzene az elmúlt húsz esztendő során" — olvashattuk a már említett beharangozóban. A mondat könnyűzenéhez méltó komolyságát és mélységét hadd ne minősítsük, valóságértékévei együtt. De nem is ez. az igazán fontos. Hallgattam, hallgattam az ünnepi Vasárnapi koktélt, amely keresztmeíszetet adott ennyi évről — látszólag csak beat-, rock-, diszkó és hasonló zenével. Beatles, Rolling, Kinks, Spencer Davis, Illés, Metró, Omega, meg a többi. Szólt, üvöltött a gitár a hangszóróból, ismerősnél ismerősebb dallamok, szólók, szövegek. Mindenféle hangulatok, emlékek, asszociációk, hosszú, kanvargós úton. Hallgattam a Please, please me-t, a Rolling Méhkirályát, a Beach Boys És aztán megcsókoltam című számát, meg a többit — s tudtam: nagyon jól ismerem, ismerjük mindet. Minden dalt és minden gitárszólót. És ismertük jól már annak idején is. e két évtized elején. Mindennek dacára, és mindennel együtt. Ha úgv tetszik: mégis. Legyen ez a reménység forrása a következő húsz évre. Akár jelképesen is. Panta rhei. mondták a görögök. Minden mozog. DL le be, egy színpadra, egy társulathoz, egy rendezőhöz, egy, majd több előadásra. És mindig minden gond így kezdődik. A Zenés Színházban szombaton este bemutatott Marica grófnő első felvonása után az a Grimm-mese jutott eszembe, amelyben a hőst célja elérésében többen úgy segítik, hogy mindenki valamennyit juttat neki abból, amije van, amihez ért, amit tud. Egyik az erejét, másik az ügyességét és így tovább. Hogy mindezzel együtt mire lehet menni, egy kollektív produkcióban, egyelőre ne firtassuk, annyi vjszont tény, hogy az első felvonásban a szereplők egy részénél az énekesi, a másiknál a prózai teljesítménynyeí kapcsolatban lehettek kifogásaink — a harmadik résznél meg. sajna, mindkettővel együtt. És ha a műfaj törvényei szerint a cselekmény ugyan mese is, a szünetben erősen úgy tűnt, itt aligha lehetnek elegendőek egy igazi mese erőösszeadásainak ilyesféle formái. A legfőbb gond persze tulajdonképpen ősrégi keletű; a Szabadság mozi akusztikája speciális és kényszerű kompromisszumokat kíván, olyanokat, amelyek valójában énekes-színészhez szinteszinte méltatlanok. A nehézséget viszont ily esetben is arra valók, hogy szembenézzünk velük (a többéves ilyen természetű tapasztalatokról nem is szólva). A szöveg érthetősége és a muzsika hangereje közötti arányok oly mertékben eltolódottak, hogy az átlagos színpadi artikuláció és a szintúgy átlagos zenekari hangzás szükségszerűen eltorzul: vagy az orkeszter telepszik rá mindent elborító hangerővel a színészre, vagy a piano-részletek tűnnek tova az érthetetlenség sülylyesztőibe. Kiutat ' egyedül a többszörös, kollektív „rtszszehangolás" jelenthet, s mihelyt a második felvonásban a Molnár László dirigálta kizökkent „zene-idő" helyretolódott, a Marica grófnő eredendő primadonnás jellege 180 fokos fordulattal lett lendületesebb, erőteljesebb, karakteresebb — vagyis meggyőzőbb. A dolgok ilyetén való alakulásában az élete első operettszerepét alakító Bajtai Horváth Ágotának igen jelentős része volt: mihelyt sikerült levetkőznie kezdeti indiszponáltságát és nem túl kedvezően kondicionált hangképzési ..tónustalanságait", egyre magabiztosabb játékával, finom mozgáskultúrájával és érett primadonnát mutató megjelenésévet megfelelő hatást tudott elérni. Angyal Mária rendezését dicséri a lehetőség teremtés. az, hogy a klasszikus nagyoperett dekorativitása oly módon is érvényesüljön, hogy egy operaénekesnő színpadi kultúráltsága a hagyományosan áradó, melodikus dallamvilágba helyeződjék s így biztosítson „Kálmános" hatást. Mindez jóval intenzívebben sikerülhetett volna, ha Vajk György bonvivanként nem küszködik annyi alapvető hangtechnikai hiányossággal. Szólamának sápatag, halvány — ne szépítsük: sokszor gyenge! — színvonala „eredményezte" például, hogy a színfalakat szétvetni képes, híres dal („Hej cigány, hej cigány, húzd, ne sajnáld, százfelé szakadjon a húr") hallatán az ember úgy érezhette, így bizoriy az a húr nemhogy százfelé szakadni, de még megrezdülni se nagyor képes ... Hasonló hibák gyengítették a Lizát játszó Andódy Olga teljesítményét is, a szövegmondás időnkénti bántó egyenetlenségeivel együtt. Rácskai János viszont nagyjából úgy volt táncos komikus, ahogyan kellett: ha temperamentuma olykor szükségtelen. mert stílustörő túlzásokra ragadtatta is, ő volt az. aki az előadás ominózus első részében Maricával előadott kettősében először villantott föl némi reménykedésre jogosítót a továbbiakra nézve . .. A továbbiakban, nem csekély mértékben a már említett profi dramaturgiának is köszönhetően, szerencsére lényegesen kiegyensúlyozottabbá lett a szegedi ..Maricaösszhatás". Két teljesítmény pedig voltaképpen az egész premierre kiható elismerést erdemei: igen tetszett Déry Mária stílusos, kidolgozott, vérbeli operettalakítása Lotti szerepében, továbbá villanásnyi színpadi jelenleteivel is figyelemre méltó gazdag-agú hanganyagról tanúságot tevő Vajda Juli (Cigá lyiány) produkciója. Megfelelt Lengyel János (Dragomir), Kaskó Erzsébet (Cecília) valamint Egyed Klára (Róza) Szántó Lajos (Alfréd) és Herczeg Zsolt (Kudelka) is. Varga Mátyás tradicionálisan operettes díszletei és Ék Erzsébet hasonló jelmezei kiválóan segítették a mű „primadonnásar^" kivételezett rangjának érzékeltetését — végül is a nagyoperett a Zenés Színházban imigyen „bevitten" is elfogadhatónak mondható. Annál inkább, mert az olyan, sokszor „kipróbált" melódiák. mint a Mondd meg. hogy imádom a pesti nőket... és főleg a Szép város Kolozsvár — holtbiztos garanciat jelentenek még akkor is, ha a produkció dinamikájával szemben jócskán lehetnek kifogasaink Domonkos László