Délmagyarország, 1984. szeptember (74. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-06 / 209. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EG YESÜ LJETEKl S * M P• S• ZXM^Pf-Y^ÁJL^ Á N A K LAPJA ~ 74. évfolyam 209. szám 1984. szeptember 0., csütörtök Ara: 1.40 forint II Magyar nagygyűlése Szegeden Méhen belüli rendellenességek, emlőbetegségek, mlkrosebészet Mutragyaszallitas - vízen A Magyar Nőorvos Tár­saság szeptember 5. és 8. között Szegeden rendezi 22. daganatos megbetegedései gyógyszerekkel, szükség ese­tén műtéttel. A tudomány a kezdeti lépéseknél tart. előkelő helyet foglalnak el a női rákbetegségek között tének legújabb eredményeit sorakoztatják föl. Ez egy nagygyűlését. A konferencia De a rákszűrések elszapo- most térképezte föl a jelen­nyitórendezvényét tegnap, rodásával az is bizonyítha- séget, összegzi az első ta­szerdán délután tartották a tó, hogy az emlőráknak sok pasztalatokat. Szegedi Orvostudományi gyógyítható előfutára van. A harmadik fő téma ke­Egyetem Dóm téri oktatási Ha ezeket a stádiumokat relében a szakemberek a épületében. Dr. Sas Mihály, időben felismerik, csökkent- nemi szervek mikrosebésze­a SZOTE szülészeti és nő- hető az emlőrák gyakorisa gyógyászati klinikájának ga. Ez azért is fontos té­igazgatója, az ülésszak elnö- ma, mert az asszonyok je- teljesen friss tudományág ke köszöntötte a tanácsko- lentős része emlőpanaszai- melyet az ipari fejlődés tett zás mintegy félezer résztve- val nőgyógyászhoz fordul, lehetővé. Hisz hajszálnyi vőjét, a hazai tudósok mel- Az elmúlt években figyel- varrószálakra, speciális mű­lett 17 országból érkezett tek föl többek között arra, szerekre van szükség. aa előadókat és szakembereket, hogy sokan jelentkeznek operációkat mikroszkóp se­Az ünnepélyes megnyitón spontán tejürülés panaszai- gítségével végzik. A nőgyó­részt vett az Egészségügyi val. Ezt betudhatjuk az gyászatban most van elter­Minisztérium képviseletében egészségügyi kultúra elter- jedőben. A petevezeték el­dr. öry Imre, a megyei jedésének — amit régen fi- záródását ilyen beavatkozás­pártbizottság képviseletében _ , mb .„ vettpk a7 aSSzo- sal dr. Szarvas Ferenc. Ott volt ByelemDe se az asszo sai Szabó G. László, a megyei, nY°k> azzal mast orvoshoz dr. Müller Józsefné, a váró- fordulnak. Kiderült, hogy ez séggel meg tudják szüntetni si tanács elnökhelyettese, a tünet hormonális megbe- és sok nő szülhet, akit az­és dr. Zoltán Imre, a MO­TESZ elnöke. ... ... , az agyfuggelek altal le­Az eseményen adták át a választott prolactin hor_ ÍHagyar Noorvos Tarsasag . . , . .. _ , , .. újonnan választott tiszteleti ™>n befolyásolja. Lehet jo­tagjainak a diplomákat. Ki- indulatú, de lehet dagana­Ienc professzor kapta meg tos jellegű is, az agyfügge- mólnak be az első eredmé­ezt az elismerést akikteg- ,ék rákos megbetegedése is. nyékről. A probléma jelen­nap az esti órákban meg- , " , ... .. , , .... . tartották bemutatkozó elő- A joindulatu prolactin tul- toseget meg fol sem tud­adásukat is. A Magyar Nő- termelés napjaink betegsége ják mérni, egy azonban bi­orvos Társaság. dísztagja — nyugtatók, altatók rend- zonyos, hogy egyes nemi fett az osztrák K. Bawmgar^ szedése és az antibé- szervi daganatok tartalmaz­ten professzor, az NDK-beli • - , •, • i' , » E. Bernoth H. Wieken és bl tablettak hosszú idon ke- nak ilyen receptorokat, s G. Göretzlehner professzo- resztüli folyamatos haszná- ezek hormonkezeléssel ered­rok. a lengyel R. Klimek iata idézheti elő. Ez az. ál- menyesen befolyásolhatók, professzor, a japán A. Ku- jól befolyásolható X. L. sukava professzor, a román V. Lnka professzor, az amerikai Z. Szabó profesz­szor, és az NSZK-beli Zan­der professzor. világviszonylatban 30— 40 százalékos eredményes­vissza, előtt meddőnek tekintettek. A negyedik szekcióban a legújabb kutatási irányzattal, a hormon receptorokkal foglalkozó szakemberek szá­Szállítási bemutatóra hív ták a szakembereket, az ér­dekelt szervezetek képvise­lőit Szentesre, a TSZ.KEH központjába. Ott, a tanács­teremben természetesen csu­pán tájékoztatót hallhattak a vendégek, hiszen a lé­nyeg. a látvány nem zárt falak közé való. A Tiszán praktikus az, amire a Köz­lekedési Minisztérium, a Közlekedéstudományi Inté­zet, a TVK, az abonyi Jó­zsef Attila Mgtsz, a szeg­vári Puskin Mgtsz, a MA­HART és a szentesi TSZKER invitált vendége­ket tegnap, szerdán. Új, hajlékony falú kon­ténert, műtrágyaszállítási lehetőséget ajánlottak a Ti­sza menti szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak. Volt ugyan már régebben is műanyagtartályos fuvarozás, de a tegnap kínált polia­mid „zsákok" tartóssága. értéke a korábbinál kedve­zőbb. Előnye még, hogy az igényeknek megfelelő mé­retben megrendelhető, gyártható és hosszú ideig maradhat ezekben a konté­nerekben a műtrágya meny­nyiségi és minőségi veszte­ség nélkül. A csongrádi Ti-1 sza-hídnál a bemutatón 800 kilogrammos műanyag kon­ténereket rakodtak. Megtudtuk: a vízi úton szállítás a becslések szerint 20 százalékkal olcsóbb a vasúti, illetve az országúti fuvarozásnál. Kedvező, hogy égy 400' tonnás uszály rako­mánya — amit -7—8 vasúti kocsi tud eljuttatni rendel­tetési helyére — vízen Le­ninvárosból Csongrádig alig 2 nap alatt teszi meg az utat. Fontos ez a bizonyí­X szombatig tartó tudo­mányos program során má­tól négy szekcióban és sza­badon választott probléma­körök során, mintegy 300 előadás hangzik el. Az első fő téma a szülés körüli halálozás csökkenté­sét igyekszik vizsgálni. Szó lesz a méhen belüli fejlődés rendellenességeiről, a fejlődésbeli visszamaradás felismeréséről, kezelési le­hetőségeiről. Eddig főleg a koraszülöttek védelmében születtek eredmények, a mostani ülésszakon a peri­natólógia, azaz a méhen be­lüli élet problémaköre ke­rül napirendre. A kis súlyú magzatok szülésmódjai, a szülésvezetés optimális le­hetőségei éppúgy az előadá­sok témái, mint a méhen ; belüli fejlődési visszamara­dás befolyásolásának hatha­tósabb elősegítése. Kialakul­tak azok az új vizsgáló módszerek, amelyekkel ezek a rendellenességek megál­lapíthatók. mind jobban körvonalazódnak a beavat­kozás hathatós módozatai is. A második szekció témája — az emlők jóindulatú el­változásai — évtizedek óta nem szerepelt a nőgyógyá­szok tudományos program­jainak napirendjén. A nő­gyógyászati rákszűrések egyértelműen bizonyítják, hogy az emlő rosszindulatú KGST-szakosítás alapján Javulci gyógyszerellátás Bővítik a műszaki-tudományos együttműködést A gyógyszeripar az év el- lyozó készítményeket tud tői, a tőkés import pedig sö nyolc hónapjában mint- beszerezni a KGST-orszá- alig valamivel haladja meg egy 10 százalékkal növelte gokból. Az ellátás javítása a 10 százalékot. termelési értékét, vagyis a érdekében a KGST-tagor- A gyógyszeripari termé­növekedés üteme két és fél- szagok egészségügyi szervei kek előállításához szükséges szer olyan gyors, mint ál- időről időre felülvizsgálják nyersanyagokból és közben­talában az iparé, s a fejlő- az új gyógyszerek kínálatát, ső termékekből azonban désnek ezt a dinamizmusát ezekből felmérik az igé­továbbra is fenn kívánják nyeket, és javaslatot tesz­tartani. Ehhez jó feltétele- nek a szükségletek kielégí­ket teremt a KGST-orszá- tését biztosító közös vagy gokkal bővülő együttműkö- szakosított gyártás megváló- szeripari szekciója ezért még mindig jelentős tőkés importra szorulnak a szo­cialista országok, közöttük hazánk is. A KGST gyógy­dés. a szakosítási és koope- sítására. rációs egyezmények sora, A szocialista amely mind több gyógyszer, gyógyszergyártói országok nemrégiben felmérte a szükségleteket a legfonto­emellett sabb vegyipari félkésztermé­kekből és alapanyagokból, s most arról konzultálnak, hogy a közösségen belül illetve alapanyag számára arra is törekednek, hogy garantálja a felvevőpiacot mind több eddig tőkés or­és a beszerzési forrást. Ez- szágból vásárolt fontos ké­zéi a lakosság gyógyszerel- 6zítmény gyártására térhes- miképpen lehetne megváló­látása biztonságosabbá, a senek rá. Az elmúlt két év sítani a legszükségesebbek gyártás gazdaságosabbá vá- során ilyen kezdéményezé­lik. seik 9 készítménynél jár­gyártását. Jelentős továbblépést tei­tak sikerrel. Magyarorszá- tek a tagországok a mü­gon rákellenes szerek és a szaki-tudományos együtt­gyártásszakosítási és terme- gyógyszerek gyártását és lési együttműködési javas- szállítását kezdték meg. latot a KGST-országok érin- Ezenkívül az eddig tőkés tett gyógyszergyártói. A ja- országokból vásárolt szerek­vasoltak közül 82-féle ké- kel egyenértékű szívgyógyá­szítmény előállítására már szati. illetve rákellenes sze­valamely ország szakosodott, rek érkeznek az NDK-ból. Az együttműködés kereté­ben eddig 428 gyógyszer­ipari termékre dolgoztak ki szívműködést szabályózó működés eredményességé­nek javítására. Magyaror­szág például a Szovjetunió­val, az NDK-val és Romá­niával írt alá nemrégiben olyan szerződést, amelyben a gyógyszeripari kutatási témák meghatározásán túl­menően számos, a közös munkát korábban megnehe­zítő szervezeti és szervezési kérdést is — mint például a vállalatok közötti együttmű­ködést, a ráfordításokhoz való hozzájárulást az ered­mény hasznosításának mi­kéntjét — pontosítottak, tisztáztak. Hasonló szerző­dések megkötését tervezik r. magyar gyógyszergyártók más szocialista országbeli partnereikkel is. (MTI) s ebből 34-et Magyarorszá­gon állítanak elő. A hazai gyógyszergyártók elsősor­ban ideggyógyászati készít­ményekből, valamint a szív­Csehszlovákiából és Romá­niából. A lengyel partnerek­kel pedig antibiotikumok szállításáról tárgyalnak a magyar forgalmazók. A re és vérkeringésre ható KGST-gyógyszergyárak bő­gyógyszerekből szállítanak vülő kínálatának eredmé­szocialista partnereiknek. A nyeként ma már a Magvar­magyar egészségügy pedig országon forgalmazott ké­az együttműködés keretében szítményeknek csaknem 13 igen fontos és korszerű, százaléka — a néhány évvel ugyancsak a szív működését ezelőttinek a duplája — ér­és a vér keringését szabá- kezik szocialista partnerek­A konténeres műtrá gyát csak gép rakja tás, ugyanis az őszi beta­karításkor egyébként is fog­(gyártótól szállítóig, onnan a telephelyre, raktárba). lalt szárazföldi járművek Nem hanyagolható el az a helyett a szabad raktérrel tény sem, miszerint a mű­rendelkező vízi járművek trágyaszóró autók töltése „mentsvárként" segíthetnek a poliamid konténerrel né­a fontos munkában. Tudni hány percre csökken. kell, hogy a folyami szállí­tás kihasználtsága hazánk­ban mindössze 10—12 szá­zalékos. A felkínált új (?) fuva­rozási lehetőség gazdaságos­Az említetteken kívül még több gyakorlati és anyagi előnyről szóltak a vendég­látók, olyanokról, amelyek valóban csak a szakmai kö­röket érdekelhetik. Minden­sága mellett szól az is, hogy esetre a laikus is szimpati­, ... . ,, , kusan életrevalónak találta a korábbi zsako^ szállítás- az újdoneágként bemutatod hoz túl sok emberi kéz műanyagkonténeres műtrá­s kséges, többször kell ugyanazt az árut megfogni gyaszállítást — vízen. Ä. S. a len betakarítása Kiváló az idei termés Befejeződött a len beta- mennyi gazdaságban nagy karítása a Budakalászi teljesítményű hengerbálázó Rostlentermelési Rendszer- gépekkel végezték. A ko­hez tartozó harminc dunán- rábbi évekhez képest keve­tüli termelőszövetkezetben, sebb volt a betakarítási A lent, hogy minél több és veszteség is. hosszabb szálat nyerjenek, Az ¡d^n először a len gyökerestől húzzák ki a minőségétől függően prémi­foldbol. azaz nyuvik. majd umot fizettek a gazdaságok­tekercselik, bálázzák — naki a beltartalmi értékek­ezekkel a munkákkal már t51 és a mennyiségtől füg­mindenhol vegeztek. A be- gően hektáronként 23—24 takaritas utolso fazisa, a ezer forintot, a legnagyobb kazlazás már csak egy-két termést betakarítok nak oe­bakonyi tsz-ben van hatra. dig ősszesen 35 ezer forin­A_ 'én termelesének kedve- tot A hengerbálázott lent ző esős májusi időjárásnak kaziazás után a lenárugvá­koszonhetoen az iden jol rakba szánítiák. itt első termett ebből az ipart no- lépésben gubózzák. magjától vényből: 5 es fel tonnát ta- leválasztják, lefésülik, s ezt karithattak be hektárankent követően készítenek belőle a taggazdasagok. Minőseget fona, aiapanvagot. A lenma­es beltartalmi értékéit Mis- got vetőmagként, madárele­toen is kivalo az idei ter- ségként. újabban nedia len­més: a szalhozam a korab- mag0í. kenvérbe ÍZCsítöszer­bi eveknek másfélszerese. ként hasznosítják, más ré­A len nyuveset az osszteru- .. ,. , ,, let kilencven százalékán, új szet pedia a Rudaf'^ Ren­típusú, széles nyüvőgépek- íon° ős Szövőipari Vállalat kel, kötözését pedig vala- exportálja.

Next

/
Thumbnails
Contents