Délmagyarország, 1984. szeptember (74. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-18 / 219. szám
Kedd, 1984.. szeptember 18. 3 Vasárnap. 83 éves korában Szegeden elhunyt Krajkó András, a munkásmozgalom régi harcosa. Szegeden született _ 1901. november 18-án. A cipész szakmát tanulta ki. Már 1916-ban bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s amiMeghalt Kralkó András verrel védte a munkáshatalmat. A cipőipari szövetkezetből ment nyugdíjba. A nyugdíj számára nem nyugalmat jelentett, hanem munkát. Haláláig dolgozott. 1960 óta a megyei pártbizottság tagia—. „ legális kommunista központ ként< emellett körzeti pártkor 1918-ban Budapesten megszervezeseben. aholis a alapszervezetében. , a Vökapott állást, fölvette a kap- végrehajtó bizottság tagja röskeresztben is. Tagia volt csolatot a kommunista lett- A Partnak folyamatosan a Magvar Ellenállók és Anpárttal. 19-4 ota tagja. tifasiszták Országos SzövetA Tanácsköztársaság ide- ^^Umerkedett Horthyék ségének is. Harom gyerme... börtöneivel is. Szakszerveze- kef két fiút é* eev lánvt jen. elkötelezettségének lo- ti elnökként, illegális kom- „eveit föl gikus következményeként je- munistaként 1936-ban sztrájk lentkezett a Vörös Hadsereg- szervezése során lebukott. A be, 1919. április 5-én vörös- röplapterjesztés és az illegáMunkásságáért számos kitüntetésben részesítették: 1954-ben a Szocialista Munkáért Érdemérmet. 1957-ben a Munkás-Paraszt Hatalomért. 1958-ban a Magyar Partizán Emlékérmet, 1959ben a Tanácsköztársasági iratokat, badulásakor szabadult. Meg f^X^M í965'^" Horthyék októberben részt vett a párt lf'°-ben • Mfu,nKa bosszúját. Hamarosan bekap- újjászervezésében, a megvei V®"0 aran> • ? „ j! • T csolódott ismét az illegális hatáskörű nagv szegedi párt- * £f„ „ tevékenységbe, részt vett a bizottság létrehozásában. R™emrenaei. iy<u-Den a katona lett. Részt vett a lis szervezkedés vádiát tudTanácsköztársaság honvédő ták csak rábizonyítani, amiharcaiban. míg cseh fog- ért hét hónapot ült börtönságba esett. Lopva tért visz- ben. A háború ideién. 1944 sza kiszabadulása után Bu- tavaszától internálták, s 1944 dapestre, ahol elvtársai sze- októberében Szeged fölszareztek számára hogy elkerülje Magyar Szocialista Mun- amelynek 1947-ig egyik titkáspárt (az úgynevezett Vá- kára volt. Kormánvbiztosgi-féle párt) megalakításá- ként egyik irányítója volt ban és a budai választóké- Dél-Magyarországon a földrület titkára lett. Helyzete osztásnak. Később TömörFelszabadulási Jubileumi Emlékérmet. 1931-ben pedig a Szocialista Magyarországért Érdemrendet kapta meg. Budapesten 1926-ra tartha- kény és Szegvár községek Krajkó András temetese tatlanná lett. Hetente bevit- vezető jegyzője. A felszaba- szeptember 20-an, csütörtöték a rendőrségre, megver- dúlás után részt vett a kis- kon 'esz, délután 4 órakor a ték. de rábizonyítani nem ipari szövetkezetek szervezé- Belvárosi temető ravatalozótudták illegális munkáját. A sében. Szegedre 1950-ben ke- iából, párt utasítására tért vissza rült vissza, munkásként dol- MSZMP ekkor Szegedre, ahol tovább gozott a cioész szövetkezet- Csongrád megvei Bizottsága. MSZMP folytatta illegális tevékenysé- ben. ahol fél év után elgét Részt vett a Vörös Se- nőkké választották. Az elgélv mozgalom tevékenysé- lenforradalom idején, 1953gében, majd a délterületi il- ban karhatalmistaként fegySzeged városi Bizottsága, Magvar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége A rendező munkatársa \ ¡rádiófigyelő Jubileumi kiállítás A magyar repülés egyik úttörőjére, a szarvasi születésű Székely Mihályra emlékezve jubileumi modellkiállítás nyílt hétfőn szülővárosának úttörőházában. Székely Mihály, a jeles repülőgép-szerkesztő és pilóta — az első magyar távrepülő — 99 évvel ezelőtt született Tessedik városában, Szarvason, s 1959-ben Budapesten hunyt el. A szarvasiak egyebek közt az immár 14. alkalommal szervezett Székely Mihály műszaki hét rendezvényeivel is ápolják a kitűnő repülő emlékét, amelynek keretében most a modellkiállítás nyílt. Az egy hétig nyitva tartó kiállításon egy sor modellezőklub és -szakkör, valamint önállóan tevékenykedő modellező vesz részt. A szarvasi bemutatón félszáz kicsinyített repülő és hajó látható; a gyermek és felnőtt modellezők munkái. Egy részük az elmúlt években rendezett különböző modellversenyek díjazottjai. Csőradiátorok o Dunai Vasműből Csőradiátorok gyártását szakban — és hét végeken. kezdték meg a Dunai Vasműben. A kohászati kombinát hagyományos csöa gmk-k bevonásával — évente 1.3—1.4 millió négyzetméternyit állít elő. togyártási kapacitására épülő vábbi százezer négyzetmeúj termék — mely szolgálati szabadalom alapján kéternyit pedig Jugoszláviából hoz be, s a külföldi partszül — tetszés szerint ma- nernek hidegen hengerelt gasítható vagy szélesíthető, lemeztekercset szállít cserésót a fürdőszobákban bú- be. A radiátorhiány enyhitorelemként is szolgálhat. A tésére a kohászati kombifalból mindössze 50—55 nát a hagyományos lemezmilliméterre áll ki. tehát radiátor gyártásának toalig foglal el helyet, hóteljesítménye pedig — egy kilogramm acélra vetítve — csaknem 40 százalékkal mavábbi bővítését tervezi. Tárgyalásokat folytat külföldi partnerével egy. évi gasabb a hagyományos ra- Rn9 ezer négyzetméter radiátort előállítani képes megvásárlására Ha a szerződést megkötik, a diátorokénál; ennek megfelelően drágább is. A Dunai gyártósor Vasmű az idén tízezer, jövőre ötvenezer, a hetedik , ,. berendezés egy éven belül oteves tervben pedig már . • , évente háromszázezer négyüzembe állhat. zetméter csőradiátor gyár- na"a * D^I tását tervezi. Ugyanakkor folytatja hány esztendőn belül két és fél millió négyzetméter rahagyományos lemezradiátor diátor előállítására lesz kégyártását. Ebből három mű- pes évente. Hit kezdjünk a kísér let fel? A mindenre kiterjedő kí- bilonba; a darabban így Avar István jóvoltabol (és sérletezés általános divatja mondja el az angyal Kur- hagyományos filmes modszeidején, manapság, nem divat rubi 6zületesét: „isten... rekkel) kitűnően sikerült idegenkedni a kísérletektől, jobb kezével a szemem lát- megmutatni e tyúkjai közt Hiába hadakozom mégis ma- tára a semmibe nyúlt, kö- bölcs anticsászárt, a dürenj gamban, magammal. A be- zépső ujját könnyedén a hü- matti derűs szkepticizmus cs jelentett, deklarált televíziós velykujjához dörzsölte, s te más paradoxonok mégsem kísérletezésektől — idegen- máris ott pipiskedtél a te- juthattak el hozzánk zavarkedem. Képtelen vagyok nyerén." Mármost, első pil- talanul. Mert egyre a „jönAz én életem egy kész re- a régi. Azt. hogy esetleg re emlékszik a kedves, okos, gény. mondta nekem minap 'szerelmes fiatal nők pro- szorgalmas rendezőmunkavalaki. Az illető a vasas- tezsálták volna, mégsem ve- tursa ötvenéves pályafutászakmában dolgozik, ha jól tettem el azonnal. Mit lehet sából. A legtöbb barát csak | tudniillik eloszlatni a gya- lantásra magától értetődő- nek a germánok" nagy gondtudom. esztergályos, áll te- tudni? hát napi nyolc órát a gép Mindenki szereti, derült a szépre emlékezett, s ez \ númat: a kísérletezők sem nek tetszik, hogy egy tévé- dal, kaszkadőrcsoporttal, így is van rendjén. Még akarnak mást, mint bár- feldolgozásban, egy „kísér- trükkökkel és naturálisan mellett. Később hazamegy, ki a műsorból. Miért ne Bán mupkaszolgarátos rneg- mely alkotó, vagyishogy ér- letezőben", ez a kipukkanó véres részletekkel megkomvacsorára, szeretnék akkor a csinos próbáitatásait is úgy idézte pörköltet eszik uborkasalátával, .. _ ^Pl IQH krümplistarhonyát. Nem hetvenen felüli" horgászok? csúcspontján, hogy ne- j érzékelik, nem biztos, hogy lesz. hisz láthatjuk is. Kur- ros stílusegyveleg. mondom, jobb írók már Fél évszázada van színhávagv fruskák is. vagy éppen a meS Rodolfó mester a művényeset. határosat, eleven nevetésre ingerió leírás meg ponált képei tolakodtak elő, művet létrehozni. Mihelyst hatásosabb, még komiikusabb valami elképesztően zava•Pi MI amely vetni támadt az embernek j sikerül, rögtön kísérletezés- rubi valóban ott csücsül is- vitte a figyelmet „a birodalilves alapanyagból is hoz- zaknál. em'oeröltőnyi ideje kedve Nem hahotázni, csak | nek titulálják tevékenységű- len tenyerén. Nem is szólva maic körforgása" elnevezésű tak létre remekműveket, de a rádióban, újabban néma ««vetni, s az utóbbi a több. ! ket, némi főimentást re- arról a képről, amint földet írói gondolattól, az esztergályost el kellett szerenlőként arat sikereket Jo műsor volt. Rendezte ; mélve maguknak a közön- ér, Babilonban. (Egyébiránt _ . , , ... . , . szomorítanom. Arra bizton a Telepódium adásaiban; Horváth Tivadar, szerkesz- i ségtól láttuk is mar a teveben!) Egy figyelemfelhívó szóroszámíthat. hogv szakmai hozzá intézte legutóbb dör- t««e Kaposy Miklós. Jó : Rajnai András a tévéren- Való igaz, a dürenmatti ót- Iapon Kiserletnek deklaralműködesének ötvenedik év- gedelmeit Holtai is. Talán műsor volt. (A szerkesztő ! dezók [egbátrabbja (hiszen lethalmok kihívják ezt a •nég tetszenek emlékez- munkatarsa ugyanis ez eset- | számtalan buka- utón spm technikái Csakhoev amint dl° fordulóján, ha megéri.- és ha még dolgozik is, kap egy csokor ni. Bán Zoli bácsinak kelvirágot. de regénybe!! vagv ]m TOlna elcsábítania Rummás efféle megörökítésről tátott viszont a szegedi stúműsora. amelyet péntejobb ha nem is ábrándozik. Szerintem még portréfilmről sem lehet szó. Ilyesmiket ugyebár sztárokra) szokás készíteni; a legunalmasabb film rendezőjéről. a legkevésbé érthető regény szerzőjéről és mas efféle figurákról. Egyszóval rendezőkről inkább s nem az asszisztenseikről. És egyáltalán, mi az, hogy rendezőasszisztens? Semmi. Nincs. Megszüntették, mert ez a megnevezés nem volt eléggé e.legáns. Az már ugye mégis komolyabban hangzik: a rendező munkatársa, s nemcsak, hogy komolyabban hangzik, de feltételezhetjük azt is. hogy az illető egészen közeláll a rendezőhöz, no nem annyira közel, hogy ő kerüljön a középpontba, de azért mégis ... A csoda nemrégiben mégis bekövetkezett. Alig akartam hinni a fülemnek. Egy teljes órára átvette az ételben a hatalmat minden idők legismertebb magyar rendezőasszisztense, Bán Zoltán. Hogy miként csinálta, nem is sejtem. Bán százötven centiméter magas, tengerszint fölött, már nem is fiatal, s az utóbbi időben már legendás szépségé sem menigge gnvósát . Ha a műsornak (Nem va- S aki ezt a titkot megfejti gyok egy ügyül — volt a valószínűleg rájön. hogv címe: jo cím. könnyen el- miért Bán Turpin (ígv hívfele.ifhetó. felejtsük is el ják a rádióban) az első renhamar!) alcímet lehetne ad- dezöasszisztens. akiről önni, talán ez illett volna; álló műsor készült. anekdotafüzér, avagy ki miPetri Ferenc Gondoskodás a rokkantakról A mozgáskorlátozottak fo- problémáik megoldását, lyamatos, összehangolt tá- Szükséges a többi közt a mogatását szorgalmazza a rokkantak foglalkoztatása a Mozgáskorlátozottak Egye- ° sületeinek Országos Szövet- ,szajnukra megfelelő munsége. Képviselői tegnap. kf,helyeken, úgyszintén a hétfőn — szeptember 18., a sDulvasfn serulte,< oktatása, rokkantak napja alkalmából Részükre megfelelő sze— a Magvar Vöröskereszt melygepkocsit, elektromos székházában a sajtó kepvi- meghajtasu kerekes széket selöinek eLmondták. hogy * szeretnenek juttatm. 1981-ben. a rokkantak évében országunkban különös gondoskodás nyilvánult meg a mozgássérültek iránt, Szeretnék, ha társadalmunk a továbbiakban az ENSZ által meghirdetett rokkantak évtizedében is felkarolnák ezeket az embereket. A hazánkban élő 350 ezer mozgássérült közül nem egynek azonban a helyi szei-vek segíthetnék ja már, aki zenei eletünkre kicsit is figyel, hogy a 12 tagú kamarakórus neve szerepel a címben — ók voltak a műsor szereplői. A kórus repertoárjából keresztmetszetet adó, válogatott dalokat a nagymagocsi kastély parkjában énekeltette el veSzovjet műszaki filmnapok Szovjet műszaki-tudomá- írásénak 35. évfordulóvá o . , . , számtalan bukás után sem technikát. Csakhogy »iw» , .... .. . . ben is Ban Zoltán lehetett.) |h ta abba eIektromágne- ily látszólag tökeietes „lat- ken átha tunk, A Canticum " f,mH ®tudím unne" ses rögzítési kísérleteit, a vanyositasa' következik el cimm*L Itthon mindenki tudpelt es dolgozo is lenni eav- ', • .. . . „ . , szerre ez már ő «tt-a I kaPemvo -nagy magusa- ennex a sajateagos irodalomszerre. ez mar az o ntaa. , KÉNT>. VARÁASOLT OLY ^ P-,. nak, egyúttal el is veszik bepírmasédíszletből gyermeteg lóle valami nagyon lényeges. képi fantáziaszüleményeket. Ami nekünk valóvá, érhátteréül oskolásan előadott dekteszítővé, számunkra felmítoszoknak, meseknek) im- dolgozhatóvá teszi a nagy mar nem mondja, hogy kí- svájci szkeptikus abszolút sérletezik. Vagyis nem kér történelmietlen történelmi elnéző magatartást közönsé- komédiáit. Nevezetesen az .... , . „ ™ gétől. Alighanem ugy véli, asszociációs képességeinkre 1UK a f«na«zo- . megtalálta technikájának az való mesteri épít kezes. a *san™-. Ighenfak adekvát terepet. A hagyó- meggondolkodtaíasunkra tö- ^nő előadásban azéoTörmányos technikákkal vegyít- rekvö írói módszer és hatás. .vf lf , fVeeidofeSZná'JUö~ »TIT"' £bban r PUlanatbf"' amint X^s ké^k kíséretében leloolgozasokban. „A bohoc- kepi valósággá válik szasipkában járó bölcs" egv- munkra: Kurrubi isten teugyanazon mondandót kö- nyerén — megfosztatunk atrüljáró tragikomédiái két- tói, hogy az összes általunk ségtelenül lehetőségeket kí- ismert teremtesábrázolásoknálnak Rajnai szerelmetes kai összevessük képzeletünkmódszereinek. Gondoljunk ben a Dürrenmatt-leírást, és csak azokra a megfelelések- ebben az asszociációs háttérre; amelyek Dürenmatt ab- ben láthassuk, teljes koszúrd ötletet, illetve a Raj- mikusságában, a Kurrubi-tenai-féle képi közvetítések remtést. Vagyis Rajnai képközött felfedezhetők. Pél- mutatása nem mélyili ar- """'V. daul: Angyal szállt le Ba- nyalja hanem egyszerűsíti ^ gyermeteg szintűre degradal- ,^nak ,8 J újszerűnek tia az iroi ábrázolást. A gro- tuláljuk az %gyJ kü)önböz6 eszk irodalom es az újfajta müsorokat, a" megvalósítás technika egvmasnak megfelelése tehát, bár látszólag m<>dszeret jónak, vagy rosszkézenfekvő, egyáltalán nem nak, aszerint, hogy fctarmoproblémamenles. Paradox nizál-e a képi és zenei hakapjunk a képernyőről. Alighanem erre tesz kísérletet minden hasonló jellegű műsor, még akkor is, ha nem a szabadban, hanem mondjuk egy kellemes belső térben veszik fel az éneklést, s nem a kórustagok koreográfikus mozgása hanem a mozdulatlan kórusról készült különféle képek dinaVonópárbaj A selejtezők és az elő- kedik: a II. középdöntő verdöntök után tizenketten senyzöi: Bangó István, ifi vesznek részt a Hazafias Déki Lakatos Sándor, Oláh Népfront Országos Tanácsa Viktor, Pulca Károly, Sánáltal meghirdetett Vonó- dor János. Sárközi József. A zsűri elnöke Pongrácz Zoltán professzor, nvuga'párbaj '84 elnevezésű vetélkedő középdöntőiében. A prímások versenyének mázott főiskolai tanár lesz. középdöntőit szeptember 23- A rendezők az elődöntőkre án. illetve 30-án a Körcsar- és a döntőre — ez utóbbi nokban rendezik ' meg. Az október 7-én ugyancsak a Ezüstvonó nagydíjért, Nvit- Körcsarnokban lesz — több rai Ferenc fafaragó ipar- énekest is meghívtak. Mamuvész mesterhegedűiéért, gyarországon egyébként módon; úgy tetszik, az ab- tas vaRy nem: szúrd ötletek teves megjelenítésére kizarolag ez a tecli- őszintén szólva a nézőt álnika képes, ugyanakkor foly- talában cseppet sem érdekli ton bebizonyosodik, hogy ez a műsorok megvalósításának a fajta képlség mennyire el- Kok 8<>ndja, a kísérletek ar, . .. . ra. hogyan lesz a lehető leglaposítja, leegyszerűsíti, gon- jobb hatasú valamely ^ dolattalanná teszi az irodai- ram. A nézőt a végtermék mat. érdekli. Nos. A Canticum igen jó hatást keltett, a zenei hangzás révén. A képenyos filmnapok kezdődtek ja alkalmából rendezett valamint a további juta]- utoljára 1903-ban rendeztek I másik gondot is igazolni lát hétfőn az Országos Műszaki programsorozatnak. A vetíInformációs Központ és tésre kerülő filmek beteklnKönvvtár budapesti szék- test nyújtanak a szovjet tuházában. A szeptember 21- domány és technika szinte ig tartó filmbemutató ré- valamenyi fontos területésze a magyar—szovjet mű- re. az atomenergetikai kuszakj-tudományos együtt- tatásokról hetven filmet vepnűkodesi egyezmény alá- tétenek a hét során. mákért, a különböző állami cigányprímás versenyt. Az és társadalmi szervek di- idei versenv gvőztesei a jaiért az első középdöntő- döntőt követően gálaes+et ben ifj. Berki László Kó- adnak a Hilton Szállóban. nyi Miklós. Kovács Dezső. Mi"d a kdztpdö,ntőt' minrl T , _ , pedig a dóntot közvetíti a Lakatos Róbert, Salasovics Magyar Televízió és a MaDezsó, Tabányi Antal vetél- gyar Rádió. A nagy Romulus szerdán ,eÁy k«n risaont 'éghető némi stiláris bizonytalanság, verejtékcseppes esztétikumszik. Hogy Rajnait és örökös dramaturgiát Jánosi An- . """ , t„n F i kergetes. Am ezért nem kell falt nem annyira az foglal mindjárt kísérletet kiáltani; koztatja. hogy „a menjen a minek lefokozni egy ónálló, mu üzenete, sokkal inkább gondpsan szerkesztett, invenfontos szamukra, hogy bi- ciózus íümet? zonyitsak módszerük életképességét. Bár a címszereplő Sulyok Erzsébet