Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
Sass Ervm Rémes álom égnek a haiók piros a tenger messze a part és messze a reggel égnek a haiók festik az eget hainalra meghal az emlékezet Vitorlák dőlnek csillagok hullnak hóhérok szentek megigazulnak repül a reggel hófehér sirálv halottak felett dalol a király IFJ. KOFFÄN KAROLY TŰZZOMÁNCA Bényei/ózsef Hűségbe kapaszkodva Ha elfogyott a hangod és torkod sebe vérzik, ujjaddal ródd a földre a tisztaság igéit, folyók medrébe, fákra, ahol a jel kövülhet, s viszi a vélt időnek gyarló üzenetünket: maradtunk még néhányan hűségbe kapaszkodva, hitekbe, szerelembe, sárral vert zászlórongytea; visszük batyukba rejtve az ósdi árvaságot erőszakban, közönyben. Sütnek fekete lángok. S az elszorított hangok egyszercsak felszakadnak s prédikálhatod tovább megmaradt igazunkat. CYRÄNSKI MARIA DOMBORMŰVE Tízenhat éve, 1968-ban rendezték meg először Békéscsabán a nemzetközi bábfesztivált. Az idén hetedik alkalommal fogadták Békéscsabán a világ és hazánk élvonalbeli bábszínházait, bábcsoportjait. A fesztivál zárását követően sokan, sokfelé beszélnek a tapasztalatokról, a sikeres — vagy kevésbé sikeres — produkciókról, s tanulságokról. Most, hogy a vendégek hazautaztak, Lenkefi Konráddal a fesztivál szervező bizottságának titkárával, a KPVDSZ Békéscsabai Napsugár Bábegyüttese művészeti vezetőjével is szót válthatunk minderről. — Sikerrel zárultak a 7. nemzetközi bábfesztivál eseményei. A korábbi évekkel összevetve is hasonló véleménnyel lehetünk? — A bemutatott produkciók színvonala s a szervezés sokat fejlődött a fesztiválok során. Igaz, nem mindig ugyanaz ame-' zőny szerepel Békéscsabán, — különösen a külföldieknél van ez így —, ezért nem tudjuk öszszevetni, változott-e az elmúlt időszakban stílusuk, koncepciójuk. A belföldi együtteseknél már könnyebb az összehasonlítás. hiszen nem csupán a békéscsabai fesztiválon láthatjuk egymást. hanem sok egyéb hazai rendezvényen is. Emlékszem, 1981-ben az volt az általános vélemény — annak a mezőnynek a bemutatója alapján —, hogy a bábiáték hullámvölgyben van. Most, a szakmai értékelő bizottság egyik tagja úgy nyilatkozott, felmenő ágban van a bábjáték. Persze, hogy valós ítéletei; tudjunk mondani, ahhoz legalább tizenöt nemzetközi fesztivált kellene végignézni. Egy biztos: a bemutatott produkciók zöme magas színvonalt tükrözött. — Kik vettek részt az idei fesztiválon? — Volt olasz, ausztráliai, bolgár, észt, NDK, csehszlovák és francia együttes. A legnagyobb A történelem illata I rodalmi lapnál dolgozom, verset olvasni nem passzióm, hanem hivatali kötelességem. Mint minden hivatali kötelesség, ez is az elfásuiás veszélyével fenyeget. Nemrégen mégis szivenütött egy vers, szeretném elmondani, hogy miért. A verset a Gyulán élő Simonyi Imre írta, fiatalon még 1941-ben, de csak most adta ki a kezéből. A harmadik strófa így szól: A falun Immár alkonyulnak a petró s földszagú szobák — ' Olvasót s tengerit morzsolnak s az esték egykedvű sorát. Semmi különös, csak tényszerű 1941-es közlés arról, hogy a falusi szobák petróleumszagúak és földszagúak, engem mégis ez a tényközlés ütött meg, majd ejtett gondolkodóba. Mert csakugyan: a falusi szobák petróleum- és földszagúak voltak; olyan meghatározó gyerekkori emlékem ez, mint az utca poráé és saráé, az udvari kútágasé, a kerti szilvafáé. Ez azonban nem látvány-, hanem illatemlék. Volt, tehát hozzátartozott egy korszakhoz, és nincs, tehát a történelemhez tartozik most már. Idáig jutván a morfondírozásban, erre kellett gondolnom, hogy lám: a»történelemnek nemcsak eseményei, nemcsak botrányai és hőstettei, politikai formációi, építészeti-művészeti stílusai, jogszokásai, és ki tudná felsorolni miféle kézzel fogható, szemmel látható, füllel hallható, nyelvvel ízlelhető jellegzetességei vannak, a történelemnek van valamije az ötödik érzékszerv számára — a történelemnek is illata van. A régi Athént vagy Rómát például hamuillatúnak képzelem, mert a pisla fényt olajmécsesek adták. És napközben is, meg este is szennyvízillatúnak, mert a csatornázást nem ismerték, a szennyvíz az utcák kövezett vályúiban csordogált. Az athéni vagy különösen a római polgár gyakran fürdött és olajjal kenegetőzött, tehát jóillatú volt. De milyen illata lehetett a rabszolgának? A középkori várlakókból alighanem dohszag áradt, a jobbágyból pedig füstös földszag, hiszen veremlakásban élt. Fürdés pedig ritkán eshetett várbeli lovagéknál is, verembéli jobbágyéknál is. Gyakrabban csak a városi polgár fürödhetett, férfia-nője közös feredőben, talán spórolni kellett a vízzel, talán mert a közös fürdés örömeit sem vetették meg. A város utcái? Még a régi Róma utcáinál is jobban bűzlöttek. Aztán a felvilágosult tizennyolcadik század. A fürdési kultúra még a középkorinál is alacsonyabb szintre zuhan: a szegényember nyáron fürdik, tóban, folyóban — a gazdag ember semmikor és semmiben. Ö illatszereket használ, melyeken átüt a 'J mosdatlanság nehéz testszaga. A feltornyozott parókák alatt tetűk a hajban, a rokokó dámák kecses hajtűkkel vakargatják viszkető fejbőrüket, gáláns udvarlóik szemeláttára. A házakban és palotákban templomi faggyúillat: gyertyák lobognak az esti félhomályban. A szegény hajlékokban továbbra is az olajmécsesek kormos füstszaga. Gondoljuk meg, hogy a természet milyen nagy úr volt még a tizenkilencedik század közepén is: Minden illat tei-mészeti illat még. Föld, virág, avar, égő fa vagy faszén, olaj, faggyú, az élő testek jó és rossz illatai. És csak nappal van világos, este a sötétség az úr. Az utcák kivilágítatlanok, a házakban pisla félhomály. Ha egyes képzelt idegen l^olygóbéli űrutas éjszaka repül a földközelben, azt hihetné, hogy lakatlan világot lát. És ez a látszat tart az emberré válás évmilliói óta, egészen az elmúlt század derekáig, amikor megjelenik a gázvilágítás, majd az izzólámpa. És megjelennek a mesterséges illatok. A kőszénfüsté, a vegyi gyáraké, a»-robbanómotorok égéstermékeié. Korunk a magunk keltette vegyi bűzök korszaka. Elmúlik persze ez is, ha nagyon akarjuk, akkor hamar elmúlik; ha nem akarjuk, akkor is elmúlik, legfeljebb nem hamar. Mert elmúlik a szén és az olaj, H a elég idős az ember, máris illattörténeti váltáskorszak átélőjének tudhatja magát. Eltűnt vagy eltűnőben van gyerekkorának ezernyi illata. A házi kenyérsütéseké. A lakodalmi bográcsok füstjéé-pörköltjéé. A falusi vegyesboltok illatkeveréke, amely a kocsikenőcs, a petróleum, a raffia, a szíjostor, a savanyúcukor és az élesztő szagából állt össze szételemezhetetlenné és immár visszahozhatatlanná. Az iskolai tantermek krétaporos, vaskályhás, olajpadlós, vizes kiscsizmás illata. A nyári gabonahordások és cséplések szúrós-poros szalmaillata. A tehén- és lóistállók ammóniaszaga, mely valósággal orrbaverte a belépőt, s néhány perc múlva mégis otthonosan lélegzett benne, hiszen munkahelye volt az istálló, sőt béresként vagy házbeli kislegényként hálóhelye is. Az emberi testek savanykás verejtékszaga, amelytől nehezebben tudtak vagy akartak még szabadulni akkor. A téli templom didergetős, leheletoárás. sztearinos-tömiénes illata, vagy a nyári templomé, amelybe fullasztó-álmosító virágillat is keveredett. A kocsmáké, amelyek a tárgyakba is beivódó szeszsavanyúságtól, bagófüsttől és olajpadló-kigőzölgéstől voltak súlyosak. A meleg kemence agyagillata. A csutkatüzelésű sparherteké. A téli lakó- és hálószobák súlyos emberszaga és száradó kapcaszaga, amely csak tavasszal távozhatott, hiszen téli szellőztetésnél vele együtt a meleg is eltávozott volna. N emrég lakodalomban voltam Újkígyóson. A lakodalmas háznak spray- és fürdőhab-illata volt, a nagyvendéglői pörkölt nem bográcsban, a tyúkleves nem üstben főtt, éjfélkor pezsgősdugók pukkantak — a lakodalomnak „úri" illata volt, így mondták volna régen: ma nem mondják, ma ilyen illata van egy átlagos falusi lakodalomnak. A násznépet busz vitte az esketőhelyre, a busznak benzinszaga volt. Hol van már a pántlikás szekerek poros-csípős lószaga? Spray és benzin. Korunk két történelmi illata. FARAGÓ VILMOS sikert azonban a Kínai Népköztársaságból érkezett pekingi Művész Bábszínház aratta. Hazánk bábművészetét a zalaegerszegi, az ajkai, a kazincbarcikai, a debreceni, a kecskeméti, a nyíregyházi, a szekszárdi, a pécsi, a balassagyarmati és a békéscsabai bábegyüttesek képviselték. — A tartalmi munka milyen volt? A viták, mint a záróünnepségen is említették, őszinték, s nagyon eredményesek voltak ... — A nemzetközi szakmai értékelőbizottság munkájában ezúttal is neves szakemberek vettek részt. Itt volt Hollandiából Felicia van Deth-Bech bábesztéta, Lengyelországból dr. Henyk Jurkowski, az UNIMA alelnöke, dr. Szilágyi Dezső az UNIMA magyar központjának elnöke, valamint Hollós Róbertné pszichológus, Koós Iván, az Állami Bábszínház tervezőművésze, Imre István bábfilm-rendező és Mélykútiné Dietrich Helga, zeneesztéta. Megismerhettük a különböző nemzetek sajátos felfogását erről a művészeti ágról. A viták sarkalatos kérdése ezúttal, a gyermekeknek szóló bábjáték volt. Az idei fesztiválra óvodás, és kisiskolás korú gyermekekhez szóló műsorokkal kellett jönniük a résztvevőknek. Mégis többen hoztak olyan produkciókat, amelyek nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi értékelő bizottság szerint sem gyermekekhez szóltak. Volt, aki azzal érvelt: náluk, otthon, felfogják, értik műsorukat a gyerekek. Felvetődött, hátha tényleg túl egyszerű, amit előadunk. Hátha alulértékeljük gyermekeink értelmét, érdeklődését? — Az idei fesztiválon a Napsugár Bábegyüttes báb- és dokumentációs kiállítással, jubileumi előadással lepte meg a résztvevőket. — Igen, az Idén ünnepeljük a csoport fennállásának 35. évfordulóját. A jubileum fényét emelte, hogy a bolgár, a kínai és a debreceni együttes mellett mi is átvehetjük az UNIMA-diplomát szereplésünkért. NAGY ÁGNES Szombat, 1984, augusztus 11. 1