Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-12 / 162. szám

8 Csütörtök, 1984. jűlins 12. Öntözésre készülnek Egy régi búcsú A forgóhinta tövében dobhártyát repesztően szólt a trombita, fönn. a Dadlón. kamaszok tolták maguk előtt a fagerendákat. A gerendák végein, vascsöveken függtek alá a hintót utánzó, fából készült kisko­csik. előttük fehérre, barnára, szür­kére ningált paripák. Anró gyerekek fogóztak iiedt boldogsággal a kócsö­rénvekbe. s a hinta úszott forgott a levegőben, mint óriás, vászonnal le­takart félgömb. Már hetekkel előtte számolgattuk, kinek mennvi a pénze. hányszor tud felülni a forgóra? Aki öt menetben hajtotta a hintát, az utána egvszer ingven fölülhetett, aki fizetett, an­nak eev menet tíz fillérbe került. Harmadszor szanált ki a forgós a többiek közül, rámnézott megfogta a vállam, félreállított. — Gyenge vaav. nőiéi még eev keveset! A kiválasztottak boldogan siettek fölfelé, akik fönn voltak, vereiték­ben fürödve siettek lefelé a létrán, mert hogv éDDen letelt az öt menet. Ugrottak a lovakra, fogták a söré­nveket. várták az indulást. Nem próbálkoztam többet hiába. úgvsem fog fölengedni. Gondol­koztam. mire költsem a tíz fillért, összes vagyonomat, amit ebédnél kaptam Bálint bácsitól, anyám leg­öregebb testvéröccsétől? Felülhetek egvszer a forgóra! Vehetek raita fagylaltot, a fagv­laltos — sovány, rekedtes hangú ember — hangosan kínálta a porté­káiét. egv tölcsér fagvlalt tíz fillér. A similabda szintén tíz fillér, ugvanennvi egv lövés a Darafadugós pisztollyal, melv akkorát dörren, mint az ágvú. Tíz fillér a kisebbik faita szentkép, meg az apró. sza­laggal fölköthető karóra, melv az el­adó szerint ..iár. ha viszik". Döntöttem: a fagvlalt legyen a ki­választott! Nyalogattam, sétáltam. Kesi Fer­kónak is engedtem egv nvalást be­lőle. azt mondta, ilven finom fagy­laltot még nem evett. Estefelé vihar ígérkezett. haza­mentem. úiabb vendégek ültek az asztalnál. Farkas sógorék. Kübekhá­záról. — Gvere csak. Gvusza! — a sógor nevetve nyomott egy tízfillérest a kezembe —. ezért fölengednek egy­szer a forgóra! Kitalálta a gondolatomat, rohan­tam vissza a búcsúba. Hát mégis! A forgóra is fölülhetek! A tér felől már porfelhő közele­dett. villámlott, kiürült a sátorok környéke. Álltam a lovak előtt, nvúitottam a tízfillérest, a forgós rhérgesen lökte félre a karomat — Meniél már innen! Nem látod, fölborít a vihar bennünket! Feleségével, fiával haitották kör­be a lovakat, hintókat. hogv a szél­vihar föl ne döntse az egész szer­kezetet. Álltam egv ideig, szoron­gattam a tíz fillért, vártam a cso­dát. talán kisüt a nap elül a vihar, s én fölülhetek a szürkére. arra. amelyiknek leghosszabb a sörénve. legszebb a feie. mindkét oldalán kengyelbe dughatom a lábam. Gyul­ladt a karbidlámpa besötétedett, a forgós úira csak rámkiáltott — Hallottad? Induli. mert otthon lesz maid nemulass! Tenyeremben maszatos lett a tíz­filléres. hazamentem, a szalmakazal tövében elreitettem iövőre maid el­költőm a búcsúban, felülök egyszer a forgóhintára. Másnap kimentem a kazalhoz, sohse találtam meg többé, elveszett, mint ahogyan elveszett azóta a szigeti búcsú, s elvesztek a kócsörénvű. szürke paripák. i Molnár György Kánikula Időjárási előrejelzés az or­szág területére ma estig: Folytatódik a derült, száraz, meleg idő. A déli, délnyu­gati szél napközben megélén­kül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 32—36° kö­zött várható. Diákcsíny KÖZÉPKORI ÉRCBANYA — PALACKBAN Korabeli metszetek alap­ján középkori ércbányát AMERIKAI TUDÓSOK SZEGEDEN Molnár József felvétele Nekünk, strandolni vágyö városlakóknak, elegünk van a szomorkás, csöpörgö Időből, a mindennapos csapadékból. ítópezett'kY'öt "egyliteres"'és Száraz meleget szeretünk forró napsütést. Nem így a víz- félliteres üvegben Viktor az új öntőgépe;i ^j=_n is a.lnak a módszerrel szuk szaju uve­PATAKI FERENC gekbe rejtett miniatűr, de FESTMÉNYEI teljesen valósághű bánya Július 30-ig látható Pata- néhány centiméteres létrák­ki Ferenc kiállítása a Ko- kai összekötött szintjein 2— öt amerikai professzor lá- mócsin téri Ifjúsági Ház- 3 centiméteres bányászok togatja meg ma és holnap, ban, amelyet ma, csütörtö- pontosan olyan csákányok­pénteken az MTA reakció- kön délután 5 órakor nyit kai fejtik az ércet, mint a kinetikai kutatócsoport és a meg Szekeres Mihály ipar- 15—16. században, s pon­JATE kémiai intézetének művész. tosan olyan szállítóbödönök­katalízlssel foglalkozó labo- HORGÁSZ- be töltik, mint annak ide­ratóriumait, ahol megbe- VERSENY jén a hazai vas- és ércbá­széléseket folytatnak a sze- Az idén is megrendezi nyákban. Az öt üveg a ru­gedi kutatókkal. Ma, csü- kétnapos, nyilvános nagy- dabányai Érc- és Ásványbá­törtökön délután fél 3-kor, halfogó versenyét a Békés- nyászati Múzeumba keriilt. a SZAB kémiai szakbizott- csabai Sporthorgász Egye- IDEIGLENES saga szervezésében Bart- sülét. A július 14-én 14.00 FORGALOM­holomew (provói egyetem) órakor kezdődő és július KORLÁTOZÁS él Smith proíesszor (il- I5-én 10.00 órakor befejező­találtam OLASZORSZÁGBA UTAZOTT A RÁDIÓÉNEKKAR Olaszországi vendégsze­replésre utazott szerdán a Magyar Rádió és Televízió A dolgozó fiatalok hete- énekkara. A kórus július FINN KÓRUS HANGVERSENYE A finn—magyar barátsági hét keretében ma, csütörtö­kön este 6 órakor a posta­igazgatóság teraszán hang­versenyt ad a Sirpalett finn énekkar. KIEGÉSZÍTETT ESKÜ A szovjet orvosok esküjé­nek szövegét a „hűség és a béke ügyéhez" kiegészí­téssel bővítették. A nemze­ti és nemzetközi kódexek ilyen értelmi kiegészítésére az 1983 nyarán, Amszter­damban megrendezett „Or­vosok a nukleáris háború megelőzéséért" elnevezésű nemzetközi kongresszuson hangzott el javaslat. A Szov­jetunió elsőként fogadta ezt a javaslatot, és ennek ér­telmében 1984 nyarán már több mint 40 ezer végzős — Micsoda bizonyítvány ez?! Hát nem szegyenled ma- orvostanhallgató ünnepé­gad. te kis lusta? lyes hippokratészi eskütéte­— Apa. ez a te egyik bizonyítványod, amit a padláson lében szerepel az új foga­dalom is. m Az Országos Anyag- és Arhivatal valamint a Belkereskedelmi Minisztérium közleménye Július 12-től emelkednek ja átlagosan 14 százalékkal linoisi egyetem) tart elő- dő verseny színhelye a Hár- dik országos kempingtalál- 15-én Spoletóban Verdi adást, pénteken délután 2- mas-Körös csárdaszállási kozóját Szegeden rendezik. Requiemjét adja elő Do- egyes termékek és szolgál- nő. kor pedig Haller (yalei horgásztanya előtti szaka- Ezért ma, csütörtökön reg- nato Renzetti olasz karmes- tatasok hatosagi fogyasztói A tehertaxi fuvardíja 10 egyetem), Vannice (penn- sza, és a "szomszédos fél- gel 7 órától este 10-ig jár- ter vezényletével. Július 17- arai. A fogyasztói árak százalékkal emelkedik, sylvaniai egyetem) és Gon- halmi holtág lesz. A ver- művel tilos közlekedni az én Velencében a capella emeleset az import arak, il­zalez professzor (Rhode senyre — a helyszínen — árvízi emlékmű és a Hun- hangversenyt ad az ének- totve a termelesi koltsegek * • " ,.. , , _ / »íniTolroHaoo tru' rr i *imi Iríirtrrof Island) számol be kutatá- bárki benevezhet. A neve- gária Szálló kozott, a rak- kar Sapszon Ferenc vezény­si eredményeiről a SZAB zési díj 150 forint. parton. letével. székházában. Az illetékes állami szer­lövekedése teszi szükséges- vek döntésének megfelelő­sé. en sor kerül a fogyasztói EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS ;".'. megtitulálták rovatun­Együttműködési megálla- kat A Tábor utcai húsbolt­podást írtak alá szerdán, a ban. Atyaúristennek. Mert­BM Tűzoltóság Országos hogy vitába keveredett ol­Parancsnokságának és a Tu- vasónk (18-948) a húsbolt ki­dományos Ismeretterjesztő szolgálójával. Húst vásárolt, Társulat Országos elnöksé- nem vágták fel. hanem fel­gének képviselői a TIT bu- vágtak, mondván, hogy. ők dnpesti székházában. Az az atyaúristennél is eröseb­együttműködés célja a tűz- bek. Mi nem. Szóvá tesszük oltóságnál és a tűzvédelem- csupán . .. Csörög a telefon... Csörög a telefon... Az üdítő italok fogyasztói forgalmiadó-rendszer módo­ára átlagosan 11 százalék- sítására is. Emiatt a követ­E HETI ÜGYEI, El'ES MUNKATÁRSUNK: Petri Ferenc Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-847 kai, a colaféléké 12—21 szá- kező termékek ára változik: zalékkal, egyes hazai alap- — emelkedik az ezüst ék­anyagból készült üdítő ita- szerek, herendi porcelánok. Kaptunk tegnap délután egy lok ára 3_14 százalékkal bizsuk, a személygépkocsi enyhen szólva fals telefon- emelkedik. gumiabroncs és -tömlő, hívást is, közölte velünk egy Az áztató-, öblítő-, mosó- egyes naptárak, levelezőla­érdes női hang, hogy az eb és mosogatószerek 10—16 lapok, valamint a gyufa ára valószínűleg móravárosi ille- százalékkal drágulnak, (ezek az áremelkedések a tőségű. Hatósugarunk nem Egyes pipereszappanok, lakosság kiadásait egv év terjed ennél tovább . . . fogkrémek fogyasztói ára alatt 400 millió forinttal nö­... és vannak szerencsét- differenciáltan, 3—30 6zá- vélik); len emberek. Elvesztik a le- zalékkal nő! —• csökken a hazai diabe­véltárcájukat. Ez történt teg- Az alumíniumból készült tikus csokoládék, egves nu­fűszerpótlók és ételízesítők, vaníliáscukor. rintra emelkedik. A pipere- 12-től kezdődően folyamato­mosás és a vegytisztítás dí- san lépnek életbe. (MTI) ellátásra is, holott azzal iga- nap is a Lenin körúton, a háztartási edények ára 12— gátfélék, ben tevékenykedők köré- . *. a középkorban, állítólag zában nem lehet baj. . . Már postaigazgatóság telefonfül- 24 százalékkal emelkedik, -keverékek, ben végzett ismeretterjesz- minden elfuserált várnak csak azért sem, mert telefo- kéjénél. Egy idegen szemé- A gázüzemelésű lakásfűtő- krémporok, tés társadalmi és formai csak három kapuja volt. A nálónk gyermeke megújráz- lyi igazolvány valószínűleg készülékek és -berendezé- sütőpor, teaízesítő hazai gazdagítása, színvonalának Lenin körúti rendelőintézet- za ottlétét... senkinek sem olyan érték, sek. valamint a bojlerek előállítású levesporok és emelése, illetve korszerűbb nek is ugyanennyi van. S ...gratulálunk a város- hogy megőrizze. A pénz, ami ára 2—15 százalékkal lesz -kockák, továbbá a szocia­formáinak elterjesztése. A nincs mind a három egész gazdálkodási vállalat kerté- a levéltárcában volt, talán magasabb. lista országokból beszerzett megállapodó felek terveiben nap nyitva. Olvasóink ezt szeti osztályának. Lehetsé- igen... A szolgáltatások közül át- orák fogyasztói ára (az ar­szerepel előadások, előadás- szóvá tették, dr Németh Gi- ges, hogy nem ők hibáztak, .. . szemét, és nem szúrja lagosan 27 szazatokkal drá- csokkenese* a lakossag ki­sorozatok, szabadegyetemek zella, az intézmény igazga- amikor medencetakarítás senkinek a szemét. A szemét Kul a mosas-vegvtisztitas. adasait eves szinten 400 közös szervezése és közös tója szerint nincs is szükség közben ráfröccsent a klór- a Teréz utca sarkán „tar- Ezen belül Budapesten a millió forinttal mérséklik), kiadványok megjelentetése arra, hogy mindig nyitva le- mész az arra járó gyerekek- tózkodik". Régen. Ügy vi- kilós mos^ dija kilogram- A forgalmiado-valtozashoz is. gyen a három kapu. El- re. Ennek ellenére - mond- selkedik, mint egy amerikai memkent 6 forintról_ 9 fo- kapcsolódó^ uj _árakJúlius mondta azt is, hogy a Lenin ta Zahorán Jánosné — min- elnök ... OYÖGYFÜRDO körúti szárnyépület bejára- den kárt megtérítenek. A ká- ... a biciklik minden bi­Az ÜZEMBEN tánál gyógyszereket tárol- rosult szülők jelentkezését zonnyal egyenjogúak. A gye­Grúziában a nlaztavi kohászat nak. Am fél 8-tól 8-ig nyit- várják a Pacsirta utcában... rekbiciklik is ilyenek- Bár »rofltak tóriuma híressé vált va tartják valamennyi bejá- ... Petőfitetopen pedig ko- van egy furcsa tulajdonsa­^L^ogyT üzem ed gyógy- ratot... bor eb nincsen. Azt írtuk guk. Eltűnnek. Ahogy mond­íürdőt épített a dolgozóknak --a halat nem szükséges rovatunkban, hogy egy gya- ják, a Lőwy Sándor _ utcából. EHész nap ömlik a forró víz a megtanítani úszni. Tud. A núsan hosszú lábú tacskó Sajatsagos. A biciklinek kokszoló üzemből majd rövid macskát viszont nehéz. Jó garázdálkodik a körtöltésen egyébként ismertetőjele van... Útját egy nagy forró tóban feje- néhány szülő tudja ezt - túl. Megkerestük dr. Szigeti ...újságolták Rókusrol: zl be Az üzem órvosat fedezték állítja olvasónk (22-133), Sándort, az állategészseg- nincs ujsagjuk. Újságosuk Kla(11a , Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős ktrdó: Kováé» #«-J. hogy ez a víz, kokszoló csak azt nem élti, hogy a Ügyi állomás helyettes igaz- sincs. Vajh, miért?... László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztár­(tzém melléktermékeivel ele- macska típusú gyermekeket gatóját is, aki szinte azon- ...és berepült egy papa- ,asag űt)a ,0. salióház. film — Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: gyitve gyógyító hatású, A szak- miéit akarják hallá változ- nal alarmírozta az egész ren- gáj a Kárász utca 10-esszá- szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky orra 28. 6720. igazgatót »tervezeti blaottsas javaslatára tatni a sportnapköziben. A delkezésére álló apparátust, mú házba. Lehet, hogy vala- 0ob<j jóZ8ef - Terjeszti a Magyar Posta. Előrizeiheiö « postahiva­felépitcttck a kohászát saját gyermekek természetesen pa- A kutyát nem találták, mert hol siratják, lakcímét közöl- tatoknál és kézbesítőknél. Előfizetési alj egy hónapra st forint. — Ráesni Maceaztáíát. naszkodnak. Néha még az nem is találhatták. Nincs, ni nem t.udia... . /? ^ \\ . t> \ l\ [i W VA *y DELMAGYARORSZAG • • ­A Magva. Szocialista Munkáspár: Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesziő-belyettes: Szávay István Indexi 83 053 — ISSNl 0133—029 »

Next

/
Thumbnails
Contents