Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-31 / 178. szám

Kedd, 1984. július 31: Múzeumfölújítás Sírva dicsekvők Hónap eleje van. A postahivatal pénzfelvétel feliratú ablaka előtt hosszú sor kigyózik. Mindenki ide­ges, sietne valahová, csak a csekk­szabdal* automata mögött ülő hölgy nyugodt. Kétszer, háromszor átszá­molja, összeadja, kivonja az üveg­ablakon át becsúsztatott pénzt. Az­tán összeragasztott papírcsíkot vesz elő, belebújtatja a papírpénzt. Kü­lön a húszasokat, százasokat, öt­százasokat, ezreseket. Űjra átszá­molja valamennyit, aztán szignálja, ráüti a stemplit, megsimogatja, be­leteszi a fiókba. Végül gondol egyet, kiveszi az egészet, és átrakosgatja az első fiókba. Egy idősebb férfi már-már rászólna, de meggondolja magát. Nem húz ujjat a hivatallal. A sor közepén idegesen toporog egy ötven év körüli, jól öltözött nő. Egy ideig a nyakát nyújtogatja, végül megszólal. Az előtte álló. ha­sonló korú, de jóval szerényebb öl­tözetű asszonyhoz címzi a szavait. — Látom, maga nem csekkel áll itt. Pont most jut eszébe takarék­könyvvel feltartani a sort?! —• Pont most — felel a másik kis­sé sértődötten —, mert most jött össze a pénz. — Én nem is értem — repliká­zik tovább a jólöltözött —, miből telik egyeseknek — ... Legalább tízezer forintot szorongat a mar­kában. — Tizenötöt — igazítja ki a má­sik. — Tizenötezer... Hallják? Hát ennyi pénz másodikán nincs a ke­zemben. nemhogy ennyit tegyek a takarékba! Pedig a férjem megke­resi a magáét, én is, hónap végén mégsincs egy megveszekedett va­sunk sem. — Spórolni kell. hölgyem, spó­rolni! — veti közbe egy tagbasza­kadt, szemüveges férfi. — Spórolni? Ugyan, ne nevettes­sen már, uram! Megmutatná ho­gyan? Ezt a rongyot ezernyolcszá­zért adták az S-'modellben. A ci­pőm ezerkétszáz volt. Spórolni.?? Az unokámnak vettem tegnap Tél kiló epret. Százhúsz forintot kért érte az a pofátlan kofa. Tudják, mennyiért ásták föl a balatoni tel­kemet? Kétezer ötszázért. Aztán itt a rezsi, meg a benzin... őrület, mennyi pénzt kell kifizetni.., — Nyugodjon meg, asszonyság, én se a fizetésemből spóroltam össze ennyit. — így az előtte álló. — Meghalt szegény anyám, tőle örö­költem. Ez a házrész ára. — Mi is eladtuk tavaly az anyó­som házát. Áron alul, másfél mil­lióért. Mi az a másfél millió? Jött a fiam: anyu szeretnék egy új ko­csit! Jó, vegyél fiam. De új lakás is kellene, mert »a régi már kicsi. Jó. vegyél lakást is. Aztán a nyáron a férjemmel elmentünk másfél hó­napra Ausztráliába, meg kitapétáz­tattuk a villát, és egyetlen fillérünk se maradt az örökségből... A tagbaszakadt férfi nagyot nyel, megigazítja a szemüvegét, és két idegrángás között megkérdezi: — Mondja, hölgyem: maga most sír, vagy dicsekszik?! T. Ágoston László Fölújítják a Szépművészeti Múzeum tetőszerkezetét. 'Á Napos idő Várható időjárás ma es­tig: Többnyire napos és me­leg, száraz idő várható. Dél­után több-kevesebb gomoly­felhő keletkezik. Napközben a Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik a déli szél. A hőmérséklet délután 27 és 31 fok között várható. A VÁROSI KISZ-BIZOTTSÁG ÜLÉSE A KISZ Szeged városi bi­zottsága soros testületi ülé­sén, szombaton értékelte az ifjúsági napokat, a karne­vál produkcióit. Dr. Bari Ferencet, a városi KISZ­bizottság titkárát augusztus elsejétől fölmentette titkári funkciójából, és testületi tagságából, mert a városi munkatársa­munkával az Általános Építőipari Szövetkezetet bízták pártbizottság m u' ,A,Z *e,Ct/nÍr;1 me»ronsálódott. hogy szükségessé ként doIgozik to'vább.' valt 1,2 milliárd forintosra tervezett nagyobb felujitasa, amit várhatóan a jövő évben kezdenek meg. MAGYAR MŰVÉSZEK PETŐFI- FILMVETÍTÉS GÖRÖGORSZÁGBAN EMLÉKÜNNEPSÉG A mozgáskorlátozottak A hét végén Görögország­Emlékünnepséget tartót- Petőfi Sándor sugárút 75. ba utazott a Magyar Rádió tak vasárnap Kiskőrösön, szám alatti klubjában hol- és Televízió Szimfonikus halálának nap, szerdán délután öt óra­Sándor szobrát CIPŐIPARI SZAKVÁSÁR A bemutatott Zenekara és a debreceni Kodály Kórus. A jelenleg is ott vendégszereplő Győri Balettel együtt részt vesz­nek az athéni fesztiválon. A görög fővárosban augusztus 7-én lépnek fel, Nikos Ma­mangakis görög zeneszerző Multimédia művét adják elő. A különleges, sok mű­vészeti ág együttes hatásó­Csörög a telefon... Csörög a telefon... Petőfi Sándor 135. évfordulója alkalmá- . „. . . ból. A költő szülőházánál kor a Kmcs- ami m°cs C1" Lakatos József, a Petőfi- mű olasz filmet vetítik, társaság titkára mondott be­szédet, majd megkoszorúz- FELÚJÍTOTT ták az épületet és Petőfi TEMPLOM Kétévi felújítás után va­sárnap délelőtt átadták a cinkotai evangélikus temp- ^ cipőknek iomot a műemlék épület ra épülő mű ősbemutatóján mindössze a 17—18 százaié- .. - k , falait m.-prí;,r a zenekart Sándor János ve­ka felelt meg a kívánalmak- kozepkori falait megerosi- _ Az athéni fellé é_ nak az 1985. évi tavaszi— tették, a későbbről szarma- sei/ kívül a magyar mű_ nyári modellek bemutatásé- zó főhajót pedig újjáépí- vészek előadásokat tartanak ra rendezett pécsi cipőipari tették Kréta szigetén is. szakvásáron. Vagy nem vol­tak eléggé tetszetősek, vagy kényelmetlennek találta őket a tervezőkből, gyár­tókból és kereskedőkből, va- Friss, „még meleg" vá­lamint ortopéd szakorvosok- iaSzok a hétvége Csörög-be­ból alakult társadalmi zsü- j; észrevételeire: a DÉ­ri. A gyártó vállalatok és MÁSZ-tól Asztalos Imre szövetkezetek összesen 1560 tudatta, hogy a Szamos ut­modellt állítottak ki, kö- cai közvilágítás hibájának zülük azonban csak 280 okat megtalálták, az el­nyerte el a D+E (Divatos r0mlott biztosítékot kicse­-)- Egészséges) márkajelet. réiték. Dr. Dóczi Imre, a Ezek úgy követik a divat új söripar szegedi illetékese irányzatait, hogy ugyanak- szerint volt elég sör az ál­kor a láb anatómiai fel- győi búcsúban. Sörön építéséhez is kiválóan al- ugyanis nemcsak a kőbá­kalmazkodnak. A gyártók- nyai világost kell érteni..? nak joga van arra, hogy Arrd pedig a szerződéses üz­valamennyit a félkör alakú letvezetők ellátását illeti, Vá- ' • • Előtte vagyunk még az D+E emblémával jelöljék iaszadónk ugyancsak pontos alsóvárosi búcsúnak, idő­meg. A terv szerint az or- adatokkal szemléltette, ki, szerű hát Zombori István szágban harminc kijelölt mikor, mennyi sört kapott — tavalyi tapasztalatokkal boltban árusítják majd e ¿s esetenként nem vett indokolt — javaslata. Au­kiváló minősítést kapott ci- at... Egyébként a szabad- gusztus 4-én és 5-én 15—20 pőket. A hétfőn zárult bőr- téri az ifjúsági napok ezer embert várnak a Má­és cipőipari szakvásár most hét végi rendezvényei miatt tyás térre. Kézmosási, víz­átalakult cipőbörzévé. két megnövekedett keresletet lé- ivási lehetőséget kellene te­héten át a kereskedők és a nyegében reklamáció nélkül remteni, konténeres illem­gyártók tárgyalnak egy- kielégítette a szegedi ki- helyet, szeméttároló tartá­mással, s üzletkötésekre ke- rendeltség, igaz, importból lyokat elhelyezni, hogy a rül sor. származó pótlással. A DE- templomtér ne váljon csa­KÁBÍTÖSZER FAG-tól kaptuk a tájé- tatérré a vendégsereg bú­A TENGERBEN koztatást: nem« a vállalat, csúztával-... Nagy mennyiségű hasist hanem tüzes kedvű isme­halásztak ki a tengerből a retlenek gyújtják meg a VIRÁGZIK A ROVAREVÖ HÁRMATFÜ Vas megye egyik legláto­gatottabb, legszebb termé­szetvédelmi területén, a Kám község határában le­vő jeli botanikuskertben, valamint az őrségi erdők­ben virágzik a rovarevő, kerek levelű harmatfű. A lápok jellegzetes rovarfogó növénye a tőzegmohával él társulásban. Mivel a moha nem pusztul el, nem kép­ződik belőle humusz, s a rajta levő növény két a ta­lajtól is elzárja, a harmat­fű más módon kénytelen nitrogén-tápanyagairól gon­doskodni. így lett rovarevő. Kerekded leveleit piros, bunkós mirigyszőrök bo­rítják. Ha a rovar rászáll, a csillogó kis gömböcskék hozzátapadnak, s a mirigy­szőrök fehérjebontó váladé­ka feloldja az áldozat lágy részeit; az így előkészített táplálékot a levélkék fel­szívják. A növény öt—hu­szonöt centiméter magas tőkocsánya most hozza fü­zérekben álló fehér virá­gait. Hazai fejlesztésű elektronikus játékok Vonaton — Miérf állt meg a vonat? — kérdi az utas a jegykezelőtől. — Elgázoltunk egy te­henet. — A síneken állt a tehén? — Nem — válaszol mérgese n a kalauz —, elmentünk érte az istál­lóba! A műszaki fejlesztésekre másfél éve alakult Novotra­de RT a személyi számító­gépekhez kidolgozott elekt­ronikus játékaiból tartott sajtótájékoztatóval egybe­kötött bemutatót hétfőn, az Átrium Hyatt Szállóban. A vállalat vezetői el­mondták, hogy tavaly pá­lyázatot hirdettek kompu­ter-játékprogramok kidol­gozására. 1300 program ér­kezett be, s a legsikereseb­bek leírását megküldték an­gol partnerüknek, az And­romeda Software LTD. lon­doni komputertársaságnak. E vállalat közvetítésével je­lenleg már Angliában, az Egyesült Államokban és az NSZK-ban is forgalmazzák a hazai programozó szak­emberek által kidolgozott játékojígt, néhány közülük a számitógépes játékok kül­földi sikerlistájának első tíz helyezettje közé is fel­tornázta magát. A forga­lom nagyobb ütemű fellen­dülése nyomán évente több millió dollár bevételt ér­het el e hazai szellemi al­kotásokból az új üzletág­ban a Novotrade. A játékprogramok for­galmazása itthon is meg­kezdődött, a Skála Prizma árusítja. Miután azonban e bonyolult, a gyors döntést, a stratégiai érzéket, a ref­lexeket fejlesztő játékok csak személyi számítógépre csatlakozva működnek, je­lenleg még meglehetősen szerény a forgalom, hiszen alig ötezer személyi szá­mítógép van az országban. Amennyiben szélesebb kör­ben terjed majd el, és ol­csóbb lesz a személyi kom­puter, úgy a szakemberek szerint e játékok iránt is' megélénkül majd a keres­let. A jó üzlet reményében a Novotrade most újból pá­lyázatot hirdet kalandos, nyelvi korlátoktól mentes, eredeti komputer-játékprog­ramok kidolgozására. A pá­lyázatok jogvédelméről a vállalat gondoskodik. Az érdeklődők a Novotrade RT XIII. kerület, Fürst Sándor utca 24—26. alatti irodájá­ban jelentkezhetnek. NYÁRI EGYETEM Hétfőn Pécsett megnyílt á Népek Barátsága Nyári Egyetem, amelyet immár huszonhatodik alkalommal szervezett meg a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Tár­sulat. A tizenkét napos programnak a Janus Pan­nonius Tudományegyetem tanárképző kara ad otthont. Hatvan hallgatója tíz or­szágból — köztük Pécs kül­földi testvérvárosaiból —; érkezett. A tombola nyertesei E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Pálfy Katalin Hívható minden nap 14 órától 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-847 Dr. Bánki Károly kér­spanyolországi Castellón és fűrészüzem hulladékát a tá- déseit az illetékesek vála­Tarragona környékén a ha- péi Ernyős utcában. A te- szávai együtt tesszük közzé, lászok. A csempészek a hét rületet egyébként a tanács A Roosevelt térről a hídra és fél millió dollár értékű jelölte ki feltöltésre, s a felvezető lé ő azért van kábítószert 119 műanyag DEFAG-ot sem nyugtatja ** zsákba csomagolva dobták meg, hogy ott önkéntes pi- lezárva, mert a deli gya­« tengerbe. ^technikusképzés folyik... logjárda még munkaterület, melyen nincs gyalogközle­kedés. A Vidám Park mel­lől eltűnt korsós leány­szobor valójában nem tűnt el: a városgondnokság rak­tárában várja, hogy le­gyen elég pénz újbóli fel­állítására. (Az öntöde dol­gozói társadalmi munkában kijavították a sérüléseit, a CSOMITERV parktervezői megálmodták új helyét — a fősétánytól jobbra levő kis tisztáson —, de „Sárika" alighanem csak jövőre lesz ismét dísze a ligetnek, a szökőkút medencéjére az idei költségvetésből nem fu­totta.) ... Egy használható ak­kumulátorról álmodnak a Selyem utca 2. számú ház lakói, akiket minden reg­gel 5-kor a SZÖVAUT ott várakozó tehergépkocsijának nyekergő, krasnyogó, csak fél óra alatt elindítható mo­torja ébreszt. Álmodnának, ha föl nem ébrednének... ... Kiss Jánosnak, de az Öpusztaszeren lakó másik Kiss Jánosnak tévesen kéz­besített dísztávirat ügyében dr. Lénárd László, a pos­taigazgatóság helyettes ve­zetője intézkedett, e Csö­rög-beli panasz is rendező­dött tehát. Á vasárnapi vásárzárás­kor tartott SZÉRIA-'tombola nyertesei. Főnyeremény: a GEBA-ház, nyerte: Gábri Gyula, Budapest II., Hárs­hegy utca 9. További nyer­tesek: Tóth Attiláné Sze­ged, Csaba utca 7/B; Ju­dik Margit Szeged, Kiss E. utca; dr. Schuller Zoltán Bonyhád, Perczel Mór ut­ca; Kalapi István Szeged, Kossuth Lajos sugárút; Magda Imre Szeged-Algyő; Kövér Ferenc Berettyóújfa­lu; Varga Imre Domaszék; Romberger Antal Szeged, Gutenberg utca 14.; Hor­váth Zoltán Békéscsaba, Ta­vasz utca 59.; Bárkányi An­talné Szeged, Kereszttöltés utca 6.; Venczel Sándor Sze­ged, Gát utca 5.; Kökény László Tiszasziget, Kossuth utca 26.; Székely Gyulá­né Szeged, Szűcs utca 13.; Kéri Margit, Szeged, Csong­rádi sugárút 104.; Hódi Ist­ván Szeged, Gáz utca 14.; Varga Sándor Kistelek, Ede utca 14.; Rauch Béla Mó­rahalom, Béke utca 20.; Ba­kos Pálné Szeged-Szőreg, Rózsatő utca 9.; Szabó Irén Szeged, Felsőváros 331.; Tol­las Margit Kecskemét, Zászló utca 3.; Csorna Zsa­nett Szeded, Sárosl utca 4.; Révészné Gajda Éva Szeged, Kereszttöltés utca 29.; Bene flona Szeged, Ág utca 5.; Csamangó Imre Szeged, Középfasor 7.; Ju­hász Imre Mórahalom, Zal­ka M. utca 5.; Bozsár Já­nosné Szeged, Budapesti körút 29.; Szekeresné Czé­kus Éva, Szeged, Ilona ut­ca 8/B; Balasi József Do­maszék, Tanya 571.; Dékány István Szeged, Sóhordó ut­ca 26.; Kiss István Szeged, Hont Ferenc utca 22. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja» Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint. — Indexi 25 055 - ISSN; 0133—025 «

Next

/
Thumbnails
Contents