Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-28 / 176. szám

8 Szombat, 1S84. július 28. Születésnapon Tolnay Klári pályájáról Földmunkás egyletek, olvasókörök Szép, sugárzóan kedves, bájos és természetes, temperamentu­mos, kitűnően mozog, kellemes énekhangja van. Elbűvölő szín­padi jelenség. Nem, nem új tehetséget mu­tatunk be. ötven év óta írják ezeket Tolnay Kláriról, aki jú­lius 27-én 70 éves. Nehéz el­hinni? Pedig így van, és ő nem kényes rá, hogy ezt megtudják. Hiszen megemlékezett a magyar sajtó a 60. és a 65. születésnap­járól is, amikor a Munka Ér­demrend arany fokozatát kapta. ötven éve játszik a színpadon és a kamerák előtt. A Nógrád megyei kislány egyetlen egyszer szerepelt iskolá­ja önképzőkörének előadásán, akkor is belesült a szavalatába. Színiiskolába nem járt. Protek­cióval került a Vígszínházba, ahová nagybátyja, Bókay János, a sikeres író ajánlotta Jób Dá­nielnek. Első kiugró színpadi si­kerét A francia szobalány cím­szerepében aratta. De hosszú utat járt meg azóta! Az «ötven év alatt kétszer ka­pott Kossuth-díjat, érdemes és kiváló művész, SZOT-dijas, Pro Arte-érmes, a Magyar Filmkri­tikusok Dijának tulajdonosa. 1952-ben a békelanács tagjává választották. Bejárta a világot magánemberként, a magyar mű­vészet képviselőjeként, a béke­mozgalom tagjaként. Moszkva, London, Ausztria, Mongólia. Hel­sinki, Cannes. Brüsszel, az USA, Kanada, és ki tudná mindama helyeket felsorolni, amelyeket megismert, és ahol megismerték, megszerették, megtapsolták?! És micsoda állomásai voltak életének és művészetének! Nép­szerű palóc nótái a nagy tiszai árviz károsultjainak a segítésére rendezett matinéhoz fűződnek. A háború? Királyhegyi Pál emlé­kezett rá 1960-ban. az Orszóg­) Világ hasábjain, hogy a nyilasok hatalomra jutásakor így fakadt ki a színésznő: „Gyilkosok! El fognak pusztulni! Majd megint emberek fognak uralkodni a föl­dön." Aztán beteget jelentett, és nem lépett szinpadra. A felszabadulás utál. — nehéz elképzelni ebben a szerepben — Somló Istvánnal és Benkő Gyu­lával, ő igazgatta a Nagymező utcában „vendégeskedő" Vígszín­házat. Hamarosan kivált a hár­masból. A hatvanas évek eleje óta a Madách Színház tagja. 1962-ben politikai kabarét konferál a Rá­dióban. 1977-ben Szeretónk, anyánk címmel önálló műsorral jelentkezik a Korona Pódiumon. Es közben szakadatlanul színpa­don van, filmezik, szinkronizál. Micsoda szerepek! A Kispol­gárok Bessenyeivel, a Donna Dianna és a Hamlet Gábor Mik­lóssal. A három nővér Irinája és Nóra Tímárral. Júlia. A Pillan­tás a hídról Beatricéje Pécsi Sándorral, és ismét Pécsivel a Kaviár és lencse. Az Éjjeli me­nedékhely Natasája, Warrenné, A kaméliás hölgy. A vágy vil­lamosa Blanche-a. Az utóbbi években: A kedves hazug, a Fé­szekalja, az Alkonyi dal. És á Kései találkozás. 1972. december 12-én, a bemutató után a Madách Kamara előtt ott állt egy igazi, békebeli gumirád­iis. És a kétszemélyes darabbeli partnere Mensáros László, befog­ta magát a kocsi elé, és körbe­húzta benne a virágok között ülő Tolnay Klárit a színház előt­ti téren. Aztán a filmek. Déryné legen­dás alakja összeforrott Tolnay alakításával. A Mese a 12 talá­latról, a Fűre lépni szabad, Az özvegy és a százados, a Nem ér a nevem, ki tudná mindet fel­sorolni, hisz 1951-ben forgatta a századikat: Rényi Tamás Re­ménykedők-jét. Volt királynő és takarítónő, 14 éves Júlia és Ványa bácsi Dadá­ja, volt nagyszájú és közönséges, iszákos, finom és légies, volt Tisztességtudó utcalány és Katyi. Szinkronizálta Katherine Hep­burnt és Simoné Signoret-t. A Pacsirta öreg, megtört Vajkayné­ját kísérte Cannes-ba ahol szép­ségben és eleganciában felvette a versenyt a világsztárokkal. Át- meg átruccan a „szomszéd­ba" meg'átogatni az unokáját, örül, amikor a televíziónk kö­zös produkciót készít az osztrá­kokkal, és abban közreműködik a leánya, Ráthonyi Zsuzsa. És meghatódik, amikor az utcán egy anyuka így mutatja meg kisgyermekének: nézd, ott megy a legnagyobb magyar színésznő. Szép, sugárzóan kedves, bájos és természetes, temperamentu­mos, kitűnően mozog, kellemes énekhangja van. Elbűvölő szín­padi jelenség, ötven évi színi­pálya után maradjon ilyen még sokáig, erőben. egészségben, mindannyiunk örömére. (Képünkön Cocteau: Magány című jelenetében, a tv-ben) E. .71. Eredeti formában jelenük nincs, van viszont évszázados múltjuk a falusi földmunkás egyleteknek, olvasó- és gazda­köröknek. parasztegyesületek­nek. agrárközösségeknek. A ku­tatók — történelmünk részeként — számon tartiák létezésüket mind pontosabban körülhatárol­ják az. adott korban betöltött szerepüket és kimutatják azokat a szálakat, amelyek e spontán létrejött közösségektől gyakran az agrármozgalmakhoz vezettek. — Valóban, spontán módon kezdtek egyre-másra alakulni a földmunkás olvasókörök, pa­rasztegyletek a múlt század 70­es. 80-as éveiben — mondja dr. Szakács Kálmán professzor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára — csaknem egyidejűleg a városi munkásegyletekkel, munkás-dalkörökkel, különböző betegsegélyző egyesületekkel, ér­dekvédelmi szervezetekkel. Ezek azonos érdeklődésű és érdekű csoportok egy. a koráb­binál fejlettebb előremu­tatóbb társadalmi formáció termékei. létük elválaszt­hatatlan a kapitalizálódástól. a polgári fejlődéstől. A 67-es ki­egyezést követő időszak terem­tette új helyzetből, új légkör­ből szinte törvényszerűen kö­vetkezett a felismerés, hogy a felgyorsult gazdasági verseny­ben kárt szenved az elszigetelt, a „magányos" földmunkás, a gazdálkodó, aki csupán a régi, jól bevált ismereteire hagyatko­zik, nem próbál meg tanulni, művelődni, új módon gondol­kodni. Éppen ezért a falusi ol­vasókörök nem csak nevükkel jelezték céljukat, a művelődést, az önművelést, a népművelést; hasznos kis könyvtárakat gyűj­töttek egybe, mindenekelőtt szakmai könyvekből, újságokat, folyóiratokat járattak. A föld­munkások közül sok a betűt sem ismerte ezért sok helyütt az „írástudó" vállalkozott arra, hogy felolvas . .. — Az olvasó- és gazdakörök, földmunkás egyletek értelem­szerűen érdekvédelmi közössé­gek is voltak, annál *is inkább, mert 1906-ig törvény sem en­gedte falun földmunkás szak­szervezetek szervezését. Ám et­től függetlenül is. es minden tudatos szervezkedés nélkül is óhatatlan volt, hogy összejöve­teleiken ne essék szó a gazdál­kodási gondokról, arról, hogy kevés a munkaalkalom, hogy a földmunkásokat cselédnek te­kintik, a magas ipari- és az ala­csony agrár-árakról, beadvá­nyokról, a nagybirtok nyomasz­tó fölényéről, a betegsegélyezés hiányáról, társadalmi, nemzeti kérdésekről. Magyarországon a gyülekezési és egyesülési jogot először egv 1874-es belügyi ren­delet szabályozta, amely ki­mondta, hogy az egyletek, szer­vezetek csak egy funkciójúak lehetnek. A földmunkás olva­sókör a művelődéssel, a gazda­kör a gazdálkodás kérdéseivel íofrialkozhat. Politikával, szociá­lis kérdésekkel nem. A rendel­kezés a valóságot nem tudta megváltoztatni: ha a falusi munkások. a parasztemberek úgy érezték, hogy jogaikban sé­relem érte őket, az olvasókör­ben azt azért csak megvitatták, s nem hallgatták el vitájukat az elöljárósággal sem. Az azon­ban kétségtelen, hogy fennállt a törvényes lehetőség: bármikor betilthatják őket. Némely hebel­lisebb vidéken úgy próbáltak e veszély ellen védekezni, hogv nemzeti nagyjaink nevét vették fel, s a név sok .mindent elta­kart. A ceglédi földmunkások köre például a Mátyás király Egylet nevet viselte, másutt Pe­tőfi Asztaltársaságnak hívták magukat. A körök különben alapszabály szerint működtek, vezetőséget választottak maguk­nak. tagjaik tagdíjat fizettek. — Az első időkben bizonyos tagozódás figyelhető meg a kü­lönböző falusi rétegek között: a szegényebb parasztok inkább agráregyletbe tömörültek, a 90­e.s évektől azonban — a Gazda­szövetség égisze alatt — a gaz­dakör is mindinkább jellemző­vé vált. Volt olyan település, ahol 3—4 egylet is működött, másutt egy. Nagyobb községek­ben iparoskör is alakult, majd a század végén — egy pápai enciklika nyomán — már az egyház sem zárkózott be a templomba. Sorra jöttek létre a katolikus — és protestáns — legény- és leáup'egyletek; az I. világháború után az úgyneve­zett polgári lövészegyletek, a különböző pártok helyi szerve­zetei, ifjúsági szervei. A Kis­gazdapart például a 30-as évek­ben sok helyütt ráépült a gaz­dakörökre, másutt azok átala­kultak helyi pártegységekké. A 20-as évektől feltűntek a szoc­ctem falusi földmunkás szerve­zetek. 1939. után a Nemzeti Pa­rasztpárt Szabad Szó Olvasókö­röket, levelezőköröket hozott létre. A Horthy-rendszer afféle „ál­lamosítással próbálkozott. Arra törekedett, hogy az államhata­lom embere — a községi veze­tő. és ilyen értelemben a népta­nító is — legyen tagja a falusi közösségnek. Megszigorították e körök, az egyletek felügyeletét is és igyekeztek a hivatalos ideológia szolgálatába állítani azokat. Míg korábban bizonyos Habsburg-ellenesség jellemezte az összejöveteleik légkörét, most Trianon megkérdőjelezése lett a jelszó. E politikai felhan­gok sem homályosítják azonban el az olvasókörök, egyletek ere­deti célját. Különösen a szak­mai vonal erősödik meg. Or­szágszerte tízezrek vesznek részt a különböző arany- és ezüst­kalászos gazdatanfolyamokon, szereznek korszerű ismereteket. — A Szabad Föld Téli esték immáron a felszabadulás után, 1946—47-ben bizonyos fokig ezeknek a tanfolyamoknak az utódai, más, gazdagabb céllal, tartalommal. Az MKP mögé so­rakoznak fel ezekben az évek­ben főképpen az egykori sze­gényparasztok, a nincstelenek olvasókörei, más gazdakörök a többi koalíciós párthoz csatla­koznak. A pártok — főként az MKP — is • arra törekszenek, hogv tagjaik művelődjenek, új ismereteket szerezzenek, képe­sek legyenek eligazodni most már az ország, az egész társa­dalom közös dolgaiban. A Sza­bad Föld Téli Estéken például egyaránt téma volt a gazdálko­dás és a 3 éves terv, a földosz­tás és Táncsics, Ady, József At­tila. Üj szellem lengi be ezeket az összejöveteleket, a megválto­zott élet légköre, mígnem 1949. után a politika változása miatt megszűntek e falusi kisközössé­gek. — összességében pozitívan értékeli a mai társadalomtudo­mány csaknem nyolc évtizedes működésüket. Kulturális misz­sziót töltöttek be, a kor szint­jén. nagy mértékben hozzájá­rultak a parasztság szakmai fej­lődéséhez, eredményeket értek el az. érdekvédelemben, formálták tudatot, közösséget alakítot­tak. Mindezeken túlmenően ki­emelném erkölcsi értékrend­őrző szerepüket. Tagjaik sorába csak a tisztességes, a munkát szerető és becsülő embereket vették fel. kizárták soraikból a cologkerülőket, a semmirekellő­ket. A családját gyermekét el­hanyagoló, a család verejtékes munkájával szerzett értéket el­herdáló is messze elkerülte az olvasóköröket, a földmunkás egyleteket: szigorú mércével mérték egymást a falusi embe­rek. Napjainkban folyton-foly­vást beszélünk alkoholellenes mozgalomról; kérdem. hány olyan spontán és tudatosan szervezett közösség volt — és van —, amely kiközösítette ma­gából az iszákosokat, a garáz­dákat. amely olyan légkört te­remtett, hogy vagy megválto­zott. vagy menekülnie kellett az ilyennek? Pedig nem egy gaz­dakör, egylet a kocsmában, a vendéglőben rendezte — jobb hely híján — programjait, ösz­szetartás. megbízhatóság, er­kölcs, etika, nemes emberi ér­zések jellemezték általában a közösségek íratlan alapszabá­lyait. D. G. „Rómáról jut eszembe .. .ÍJ 49. A „világias' Szent Teréz szobra A rosszul sikerült vízfakasztó Mózes-szobor­hoz egészen közel, a Venti Settembre utcában van • a Santa Maria della Vittoria templom. 1605-ben Maderno építette. Valamikor Szent Pál temploma volt, csak később, egy Madonna-kép miatt kapta ezt a nevet. II. Habsburg Ferdinánd katonái 1620-ban a pilseni vár romjai között ta­lálták a Mária-képet, és a protestáns Prága fö­lötti győzelmet ennek tulajdonították. 1843-ban a kegykép tűzvész áldozata lett, de a prágai győ­zelem emlékét őrző L. Serra-festmény, amely a Prága városába bevonuló győztes hadsereget áb­rázolja, élén Máriával, az apsisban épségben megmaradt. Aki az útikalauzok magyarázatát követve lép be a Sta Maria della Vittoria templomba, rögtön a Bernini-szobrot keresi, amely szembeötlő az egyhajós barokk, valóban luxus kivitelezésű templomban. Pazar márványfülkében helyezke­dik el Bernini híres szobra, amelyet a régi mű­vészettörténészek Szent Teréz megdicsőülése né­ven emlegettek. Olaszról magyarra lefordított ne­ve valóban hosszú lenne, és igen rosszul hang­zana. (Az isteni szeretet nyilával megsebzett Szent Teréz.) Ez a szobor nagyon sok vitát kavart. Ugyanis, az oltár a háttérrel színpadhoz hason­lít, és Bernini alakjai olyanok, mintha szerepel­nének. Az angyal a nyilát a szent szíve felé irá­nyítja pajkosan, játékosan. Szent Teréz extázis­ban van; csukott szemmel, nyitott szájjal, alélt­nak ábrázolja a művész. Még a környező fal­freskók is kulisszaként hatnak, mert Bernini ta­nítványai a velencei Cornaro-család tagjait is úgy ábrázolták a szobor mellett, mintha páholy­ból hajolnának ki színházi előadáson. Ha Szent Teréz egy kicsit világiasabban lenne öltözve, vagy a szobor nem templomban lenne felállítva, milyen benyomást keltene? Eszébe jut­na-e valakinek, hogy egy jámbor legenda ábrá­zolásáról van szó? Semmi esetre sem. Inkább ta­lán rokokó jelenetre gondolnánk. Az angyalon semmit se kellene változtatni, pontosan beillene a környezetbe, mint klasszikus Cupido. Nem valószínű, hogy Bernini ilyennek képzel­te, vagy így akarta elkészíteni a szobrot. Elkép­zelési módjukat és a kivitelezést illetően, olykor kortársai is tévedtek. Louis Veuillot, a katolikus francia író felhábo­rodással követelte, hogy a szobrot „vagy dob­ják ki a templomból, vagy adják el, vagy törjék össze". Azt hiszem, mi, akik szeretjük a szépet, nem érthetünk egyet vele, mert bármi is legyen az ábrázolandó téma, Bernini keze művét tisz­teljük benne. TIMARNÉ MAKKÁR ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents