Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-17 / 166. szám

8 Kedd, 1984. július 17; w Újjászületett Kezdő tolvai koromban rendsze­resen eliártam két cinkosommal a evümölcsöskertek kerítéses útiaira. Csikó szervezetem nagvon kívánta akkoriban a gyümölcsöt, mamának kevés volt a Dénze. csak hullott al­mát hozott a Diacról. a kertekben Dedis körte is akadt a fák alatt. Azért mondtam. hof?v a fák alatt, mert nem voltunk még annyira fej­lett tolvaiok. hogv a fákról szedtünk volna, s a hullott körte elcsenését valamikéDoen kisebb bűnnek tar­tottuk. Biztonságunk szolgálata mellett, az is csökkentette tudatomban a lo­nás bűnének súlvát. hogv kizárólag alacsony kerítéseken másztunk át. sőt az is. hogv rendszerint csak annvit loDtunk. amennvi gvümölcs­éhségünket eloltotta. De loptunk, ez a lénveg. s ha visszagondolok ezek­re a bűneimre — bocsássanak meg az erkölcsprédikátorok —. ma sem szégyenkezem túlságosan. ugyanis elég bőven akadnak körülöttem olvanok. akik a magasabb kerítése­ket is megmásszék, s nem elégednek meg a hullo'ít gyümölccsel. Tudtam én abban az időben, hogv más. velem egvkorú. vagv kisebb­nagyobb gyerekek is lopnak, kint laktunk a város oeremén. ahol ke­vés mamának volt annvi pénze, hogv a falánk gyerekeit körtevei. almával ellássa. Mindezt nem hoztam volna szó- f ba. ha nem kerül a kezembe egy' Lustaság idős csősz vallomása. A gvümölcsö­sök mai biztonságáról nyilatkozva, azt állította az illető, hogy mosta­nában kevés a tolvai. még a gyere­kek se iárnak rá a fákra. Azért van ez — állította az öreg —. mert a mai gverek még arra is lusta, hogv lopni menien. nincs is szüksége ilven bűntények elkövetésére, mert a szülei bőven ellátiák mindennel. Hazavisznek mindent a piacról, a boltokból, a gverek lusta arra. hoav pár szem körtéért, vagv almáért fél órákat kószáiion a kertek birodal­mában. Arról nem szólt az öreg. hogv véleménve szerint az erkölcs változott-e meg gyökeresen, egysze­rűen azt állította, hogv a lustaság tartia vissza gyerekeinket a lopás­tól. Nem mondom, hogv az öreg kert­őrző bölcsnek mindenben igaza van. de azért szöget ütött a feiembe. amit mondott: Tényleg lusták a gye­rekeink? Létbiztonságuk, ellátottsá­guk nem kényszeríti rá őket arra. hogv törvénytelen úton iussanak hozzá gyümölcshöz, s valószínű, hogv amúgv se mennének a kertek­ba almát, körtét lopni, mert az ő romantikus szemléletük — a régi­hez viszonyítva — teljesen eltom­pult. Mi. a régi időkben, nem pusz­tán az alma. vagv körte bekebele­zése erdekében lopkodtunk a ker­tekben. hanem azért is. mert ez a primitív bűnözés kielégítette roman­tikus hajlamunkat. Nekünk kellő iz­galmat szolgáltatott az. hogy a desz­ka hasadékain meglestük. Molnár, vagv Kocsis nénit, mikor szundít el a konvhaaitó előtt, s nagv izgalom­mal másztunk át a kerítésen, hogv föllopkodiuk a zöldsésesutakról és -ágvásokról három-négv szem gyü­mölcsöt. Soha. semmiféle ilven kalandra nem voltunk lusták. Még akkor se. ha a kaland eredményeként nem esett le nekünk gyümölcs, hanem csak valami ritka látnivaló akadt a környéken. Emlékszem például, hogv egvszer maidr-em fél napot kutyagoltunk, hogv egv ostoba betö­rő működési területét, a Schwarcz boltos udvarát megnézzük. vagv hogv a malomnál, a vízparton meg­csodáljuk Laxa doktort aki állítólag fizikus volt valamikor, és eszének megbomlása után meztelenül fürdő­zött a téli. hideg vízben. Szóval, semmire se volturtk lusták. Hogv a maiak azok. nagvon elszomorító. Mert az a gverek. aki a gverekes kalandokra lusta, nem lehet valami nagvon fürge abban sem. hogv ta­nulion. sőt abban sem. hogv a piac­ról-boltból hazaszállított gyümöl­csért hálás legyen a szüleinek. Ormos Gerő Befeieződött a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 1933. áp­rilisában elkezdett rekonstrukciója. A létesítmény valóság­gal úiiászületelt. A 140 millió forintos felújítás során bő­vítették a vendégeket kiszolgáló egységeket, átépítették a nézőteret, s a színpadot. Az úi hang- és fénvtechnikai be­rendezések segítségével színvonalasabb vizuális és akusz­tikai élménvt tudnak nvúitani a 3 ezer 200 helves néző­terén helvot foglaló színházlátogató közönségnek. Képün­kön : a nézőtér és a 470 négyzetméteres összterületű szín­pad. A szegedieket is emlékezteti ez a jó hír — egy gondra... GYASZÜNNEPSÉG SOPRONBAN Vasárnap gyászünnepélyt tartottak a soproni izraelita temetőben levő mártírok emlékművénél. Negyven év­vel ezelőtt a városból, több mint kétezer zsidó szárma­zású férfit, nőt, gyermeket hurcoltak koncentrációs tá­borokba, közülük több mint ezerhatszázan estek áldoza­tul a fasizmusnak. A gyász­ünnepségen megemlékeztek azokról a munkaszolgálato­sokról, akik a város környé­ki ideiglenes táborokban pusztultak el a második vi­lágháború utolsó hónapjai­ban. Az egyik táborban halt meg Szerb Antal író. ANGIJÁBA UTAZOTT A KANTUS Vasárnap délelőtt több mint kéthetes koneertkör­utra Angliába indult a Deb­receni Református Kollégi­um Kántusa. A kollégiumi diákénekkar részt vesz a Nyugtató... Az orvos komolyan így szól a páciens fe­leségéhez: — Az ön férjének tel­jesen kikészültek az ' idegei. Feltétlenül nyu­galomra van szüksége. — Tudom, doktor úr! Hiszen naponta legalább ezerszer mondom neki! Felhő­átvonulások Időjárási előrejelzés az or­szág területére kedd estig: északnyugat felől felszaka­dozik a felhőzet és felhőát­vonulások lesznek, es már kevesebb helyen lehet zápor, zivatar. A többfelé erős, he­lyenként viharos északnyu­gati, északi szél mérséklő­dik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között valószínű. MOZGÁS­KORLÁTOZOTTAKNAK A Mozgáskorlátozottak megyei Egyesülete Petőfi Sándor sugárút 75, szám alatti klubjában holnap, szerdán, délután 5 órától a Vámpír négy keréken cimü amerikai filmvígjátékot ve­títik. EGY DOLLÁRÉRT 15 MILLIÓ 15,6 millió dollárt nyert vasárnap a massachusettsi Marcia Sanford, a múlt pén­teken, 13-án vásárolt egy­dolláros lottószelvényével. A 45 éves amerikai hölgy most játszott másodszor a lottón, de igen jó választotta ki a 36 szám közül a nyertes ha­tot, köztük a tizenhármast. A szerencsés lottózó — mint közölte — egyelőre meg gondolkodik azon, mire költ­se a pénzt. ANYANYELVI TÁBOR Burgenlandi, szlovákiai és szlovéniai magyar anyanyel­vű diákok, valamint Győr­Sopron megyei középiskolá­sok részvételével nemzetközi anyanyelvi tábor nyilt va­sárnap Sopronban. Kéthetes programját a Hazafias Nép­front Győr-Sopron Megyei Bizottsága szervezete a Ma­gyarok Világszövetségének, a TIT Országos és Megyei Szervezetének támogatásá­val. A negyven táborlakó hazánk és Győr-Sopron me­gye történelmi és néprajzi értékeivel ismerkedik, elő­adásokat hallgatnak a ma­gyar államalapításról, a ma­gyar nyelvnek és irodalom­nak a magyarságtudat erősí­tésében betöltött szerepéről, továbbá a végvári életről, a magyar szabadságharc nagy csatáiról, valamint a mai Magyarországról. ízelítőt kapnak Pannónia népdaikin­cséből, illetve a Kisalföld népének életéből és kultúrá­jából. A DFKT AKADÁLYVERSENY EREDMÉNYEI A Dolgozó Fiatalok Orszá­gos Kempingtalálkozóján szombaton rendezett alföldi akadályverseny eredményei: első lett Borsod megye Il-es rajtszámú csapata, második Szabolcs megye l-es számú, harmadik Hajdú megye lil­ás számú csapata. Villamosok, trolik Az előadások után Több olvasónk érdeklődé­sere és a Szegedi Közleke­dési Vállalat kéresére rész­letesebben tájékoztatjuk a szabadtéri nézőit az elő­adások utáni hazajutási le­hetőségekről. Az SZKV vo­nalai közül az l-esen a nagyállamás felé két, a ró­kusi irányba 3 kocsi várja meg majd a nézőket a Zrí­nyi utcában, az Eötvös utca és az Aradi vértanúk lere közötti szakaszon. A 3-as villamosra a Somogyi utcai végállomáson lehet majd felszállni. A 4-es vo­nalon a Kölcsey utcai ki­térőnél várakoznak a villa­mosok, mindkét irányba azonos vágányról indulnak! Az 5-ös és a 7-es trolikra a Széchenyi téri megállók­ban, a 9-es trolipótló bu­szokra a Hősök kapujánál levő taxi-megállóban lehet majd felszállni. A 9-esek a Lugas utcába mennek, a7. Északi városrészbe nem. (A 6-os és 8-as trolik nem közlekednek éjszaka.) A já­ratokon a szokásos díjszabás szerint lehet utazni, lehe­tőleg előreváltott bérletek­kel, menetjegyekkel. Az ellenőröknél ugyan kapható jegy. de nem biztos, hogy a késői órákban minden in­duló kocsira jut ellenőr, a jegypénztárak pedig éjszaka már zárva lesznek. A Volán „szabadtéri" me­netrendjéről múlt vasárnapi lapunkban találhattak ol­vasóink bővebb információ­kat. Ezúttal csak röviden megismételjük: a Honvéd térről a 357össel utazhatnak l.aza a dorozsmaiak, az Aradi vértanuk teréről az Öthalmi útra, a Somogyi­könyv tártól pedig Szőregre indítanak iránytaxit. A főpróbák es előadások estéin 18 órától éjfélig a Zrínyi utcában a megszo­kottól eltérően közlekedhet­nek a járművek. Az Aradi vértanúk terén úgy halad­hatnak át (a Lenin körútra kanyarodván), hogy a villa­mossínekre kell hajtaniok. A villamospályán természe­tesen nem szabad a megálló­ban időző villamost meg­előzni, s a sebességkorláto­zásra is figyelniük keli a járművezetőknek. A balesetek oka: ittasság Csörög a lelefon... Csőrög a telefon... I. és többen kifogásolták, hogy a táppénzes papírok leadása után hosszú hetek telnek el a pénz kifizetésé­ig. Az SZTK-ban Karajkó Erzsébet elmondta, hogy az utóbbi időben a megye táp­pénzes papírjainak feldolgo­zását a szokásos öt dolgozó helyett csak kettő végezte. A hiányzások oka nem a nyári szabadságolás, hanem betegség. Tegnaptól három E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Bőié István Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-847 middhesbrough-i nemzetközi kisegitőt kaptak, igy a kö­kórusversenyen, • hangverse­nyeket ad Cardiffban, Lon­don egyes kerületeiben. Az énekkar Berkes! Sándor karnagy vezetésével és Ka­rasszon Dezső orgonaművész közreműködésével elsősor­ban századunk magyar kó­rusműveit mutatja be. HALÁLOS ESÉS vetkező hetekben várhatóan a Dugonics temetőben. A vízműveknél Bors László csökken a restancia. Addig főművezető elmondta, hogy is a táppénzre várakozók türelmét kérik ... ... a város készül az ide­genforgalmi csúcsidőszak­ra és ez telefonjainkon is érződik. Kelemen Gábort a Dömötör-torony belső Még az elmúlt hét végén "SE megoldást Aba Nóvák Vil­mos alkotásának megmen­történt Szatymaz külterüle­tén, hogy Csonka Vince 70 éves helybeli (IV. ker. 62.) a locsolóvizet nem ők zár­ták el. Jó lenne tudni, hogy ki tartja a kezét a csapon és mikortól lehet is­mét öntözni?... ... és Kakuszi István ké­ri, hogy igazolványait a be­csületes megtaláló juttassa vissza a címére. Az idős bácsi szombaton valameny­nyi okiratát, köztük a Va­kok Intézete tagsági igazol­lakos szénával rakta' meg ^If^^EÍ ^ ványát veszítette el. .. járhat-e büntetés Utána felült • ^t^ a évtizedekkel ezelőtt eltűnt társadalmi munkáért? — bronz keresztet. Lehetne kérdezte vasárnap rova­pótolni? Takács Miklós tunkban Angyal Rezsőné. a rakomány tetejére, s ott éppen elhelyezkedett, amikor a lovak egyike — feltehető­en darázs, vagy más rovar szerint legalább fűvel vet- Tegnap jelentkezett a meg­csípése miatt — megugrott, nék be Makkosházán a kör- büntetett Vizvári Sándor az , . .. út menti rendezetlen terű- Ács utca 1. A-ból és el­megrántotta a fogatot, az ^^ ^^ kevésbé lenne mondta) hogy laptársaival idős ember pedig lezuhant a holdbéli a városrész. a városgondnokság jóvá­rakományról, és a helyszí- ...a hétvégén többen hiá- hagyásával és anyagából (!) ncn meghalt, Jw nyitották ki a vízcsapot építettek focikapukat a srá­coknak. Ezért a „jutalma" egy háromezer forintos csekk, amit büntetésként kellene befizetnie. Kereste az engedélyező és segítő tisztviselőt, de az éppen nyári szabadságát tölti. Mit tehetett? Megirta a felleb­bezést és tőlünk azt kérdez­te: hát érdemes társadalmi munkát végezni? Szeret­nénk azt hinni, hogy igen. A mi kérdésünk: Nem tud­ja a jobb kéz, mit csinál a bal?... ... Tóthné Tombácz Gab­riella (16-995) ikerbabako­csihoz hiába keres harminc centiméteres átmérőjű ke­rekeket az üzletekben. Abban bízik, hogy valakinek akad ilyen, a babák sétáitatásá­hoz nélkülözhetetlen alkat­rész a ház körül. ... még június 24-én ír­tunk a Pilich Kálmán utca 2—6. elől az útburkolatból hiányzó kockakövekről. Most megérkezett szerkesz­tőségünkbe a DÉGÁZ leve­le, amelyben az ezzel a munkával kapcsolatos, a Szegedi Magas- és Mély­építő Vállalattal történt hu­zavonát ismertetik. A le­velet június 26-án írták, de a postabélyegzőn szereplő dátum július 13. Azért nem lehet minden rendben az ügyintézés gyorsaságával.,, Az elmúlt hét végén több mint tíz emberi sérüléssel is végződött baleset történt Csongrád megyében, a csak anyagi kárral végződött ka­rambolokon kívül. Vasárnap, már 22 óra után történt, hogy Kispál An­tal 22 éves zákányszéki (III. ker. 508.) lakos egy kölcsön kapott személygépkocsit ve­zetett Ullés felöl Bordány irányába. Menet közben egy jobbra ívelő kanyarban, a vizes úttesten megcsúszott a kocsival, az útpadkára sod­ródott és felborult. A gép­kocsivezető „megúszta" a karambolt, ám három uta­sa is megsérült. Mint az al­koholszondás ellenőrzés ki­mutatta, a jármű vezetője előzőleg szeszes italt fo­gyasztott. Öttömösön Körösi Mihály 52 éves kelebiai lakos itta­san közlekedett segédmotor­jával. Kerülni akart egy álló kisteherautót, de köz­t en észrevette, hogy mö­götte egy személygépko­csi közeledik. Gyorsan vigz­szatért jobbra, ám nem egé­szen úgy, mint akarta, mert nekihajtott egy útpadkán el­helyezett autóbusz-megálló­helyet jelölő táblának és megsérült. Járművezetői engedélyét bevonták és el­járást indítottak ellene. Szeged-Kiskundorozsma fe­lől Bordány irányába ke­rékpározott ittasan Bozsák István 42 éves domaszéki (Tanya 991.) lakos, akit egyébként e hónap elején engedtek ki a szegedi kijó­zanító állomásról. Előző ke­zeléséből nem tanulva, ez­úttal is többet ivott a kelle­ténél, menet közben felbu­kott és — mint korábban ;s — fejsérülést szenvedett. Azóta ismét a szegedi de­toxikáló állomáson van, rá­adásul még eljárást is in­dítottak ellene. " • . - . . • ' . , .• DELMAGYAR0RSIAG ... , .... .. ., . A Magyu Szocialista Munkáspárt Szeged varost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadta 1 Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadót Kováé» László — Szerkesztősig ás kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztár­saság őtja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky nte» 28. «720. Igazgatót Oobó József — Terjeszti a Magyar Posta. ElöPjetbető a postahiva­taloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy nőnapra 34 forint. — indexi «053 — ISSNj 01MH)« » _ v"* t! -1 O • K 1-

Next

/
Thumbnails
Contents