Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-15 / 165. szám

6 Vasárnap, 1984. július 15. Szovjet birkózósikerek Növényi mellett Vadász és Gáspár is döntős Szerződésbontás és felmentés Üszótanfoiyam A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola sportköre július 16-töl és július 30­tól kéthetes úszótanfolya­miokat indít 5—15 éves gyermekeknek. A 'részvé­teli díj személyenként 250 forint, a foglalkozásokat a partfürdő medencéiben tart­ják. Jelentkezni a turnusok első napján lehet, reggel fél 8-kor és 9 órakor a part­fürdő főbejáratánál. Továbbképzés játék­vezetőknek A Csongrád megyei Lab­darúgó Szövetség Játékve­zetői Bizottsága a megyei játékvezetőknek összevont edzőtábor keretében rende­zi meg nyári továbbképzé­sét július 17. és 20. között Makón. A „sípos emberek" keddtől ksütörtökig elméleti és gyakorlati foglalkozáso­kon vesznek részt, majd tesztkérdésekre válaszolva adnak számot, felkészültsé­gükről. Amir;t várni lehetett, a szovjet kötöttfogású birkó­zó-válogatott tovább foly­latta diadalmenetét. A Bu­dapest Sportcsarnokban hét szocialista ország vetélke­désében szombaton dél­előtt Gennagyij Szapunov tanítványai sorra jutottak el a döntőkig. Hasonló öröm szerencsé­re akadt a magyar csapat házatáján is. A 90 kilós Nö­vényi már pénteken fina­lista lett, és csatlakozott mellé Vadász (48 kg) és Gáspár (100 kg). Rácz fel­lépését most sem kísérte szerencs* Régi szovjet „mumusával", Pasajannal találkozott^és már az ele­jén „rászaladt" egy óriást ívű dobásra. Elkedvetlene­dett, technikai tussal ki­kapott, így csak az 5. he­lyért érdekelt. Öriási bravúrt vitt vég­hez Tóth. A Ganz-MÁVAG kétszeres világbajnoka ko­rábban négyszer is kikapott világversenyen a lengyel Swieradtól, de ezúttal óriási izgalmak közepette törlesz­tett adósságából. Neki még hátra van a bolgár Euró­pa-bajnok Vangelov. Ha új­ra győz, ő a negyedik ma­gyar döntős. Véglegessé vált — bár szombaton délelőtt nem birkózott — Péter (68 kg) további sorsa. A sze­gedi VB-ezüstérmes a len­gyel Kopanskival találko­zik. a tét a bronzérem. Fur­csa körülmények között ka­pott ki ismét az olimpiai bajnok Kocsis. Tizennégy másodperccel a véget előtt még egy ponttal vezetett, amikor passzivitása miatt békaállásba küldték. NDK­beli ellenfele, Thátner meg­pörgette, majd újra hídba billentette, nyert 5:3-ra. A délelőtt zárómérkőzésén Gáspár feledtette pénteki kisiklását. A világbajnok lengyel Wroclawskit győz­te le. A zöld-fehér birkó­zó a korábban 12 világver­senyt nyert szovjet olim­piai bajnok Balbosinnal mé­ri össze tudását a vasár­napi 'döntöben. A magyarok szombat dél­előtti eredményei: 48 kg, 2. forduló: Vadász —Mudrecki (lengyel) p. gy. (7:1). 52 kg, 3. Rácz—Pasa­jan (szovjet) techn. tusve­reség, 2:57. p. (0:12). 62 kg, 2. Tóth—Swierad (lengyel) p. gy. (7:6). 74 kg, 2. Ko­csis—1Thatner (NDK) p. v. (3:5). 100 kg, 3. Gáspár— Wroclawski (lengyel) p. gy. (6:2). Nehézsúly, 3. Nagy— Dinev (bolgár) p. v. (0:4). Nagy ezzel a csoportjában 3. helyezett, és a versenyt az 5. helyezettként fejezte be. Ami már biztos, a döntők párosítása: 48 kg: Vadász—Cenov (bolgár). 52 kg: Pasajan (szovjet)—Dogandzsinszki (bolgár). 57 kg: Fatkulin (szovjet)—Balov (bolgár). 68 kg: Prokugyin (szovjet)— Jasko (csehszlovák). 82 kg: Aphazava (szovjet)—Boncsev (bolgár). 90 kg: Kanvigin (szovjet)—Növényi. 100 kg: Balbosin (szovjet)—Gáspár. Nehézsúly: Dinev (bolgár)— Mesa (kubai). Guóth Iván. a SZEOL AK lag nem tudom, de nem is NB l-es férfi kosárlabda- feladatom megítélni munká­csapatának vezető edzője az ját. Az erélytelenség viszont 1985. június 30-ig szóló szer- több mint megengedhetetlen, zódését közös megegyezéssel Gyakorlatlan, éretlen volt felbontotta és megvált a a feladatra, nem lett volna klubtól. szabad rábízni az OB l-es Dr. Esztergomi Mihályt, a csapat irányítását. Nem jár­SZEOL AK OB l-es Vízi­labda-csapatának vezető ed­ta végig a tapasztalatot adó utat, hiányoznak a lépcső­ző i ét — akinek e posztra fokok És ami nem mellé­1985. december 31-ig van szerződése — a klub elnök­sége és a szakosztály veze­tése 1984. június 30-i ha­tállyal felmentette tisztsége alól, és egyidejűleg megbíz­ta az utánpótlás-nevelés edzői teendőinek val. kes. azokat kellett dirigál­nia. akikkel nem is oly rég, játékosként együtt követte el csínytevéseit. A csapat néha villant egyet, de ez kevés. Nincs még- benne az élsportnál elengedhetetlen ellátásá- szuggesztív ráható erő, no meg a kellő tekintély, amik­Két meglepő hír, két kü- ktI. felszínre tudja hozni, lönböző eset, melynek ok- aml a csapatban rejlik. látlan dolog bármiféle for­mában állást foglalni. Még­is megkockáztatjuk a kér­dést: csak az edzők hibásak a kialakult helyzetért? Alig­ha! Az egyik edzőnek sze­mére vetette szakosztályá­nak vezetése, hogy rendsze­resen megkerülte a szolgá­lati (?) utat; túlzottan anya­gias; „árulta" (?) csapatá­nak játékosait; nem épített be fiatalokat az együttesbe — és sorolhatnánk vég nél­kül a „vádpontokat". A bí­rák mintha elfelejtené*, hogy az elmarasztalt szak­ember vezérletével az első évben a 12., utána a 8.. a tavalyi bajnokságban 14., most pedig a 10. volt a csa­okozati összefüggése, miért­je merőben eltér egymástól. tályvezetés, tett-e azért va­A történtekről dr. Varga lomit> ,ho™ , ellentétek Jánost, a SZEOL AK elnö­két kérdeztük, aki készsége­sen, kertelés nélkül mon­dott véleményt. — Kezdeném Guóth Iván esetével — igy az elnök. — Közte és a szakosztály veze­tése között az utóbbi egy­két hónapban súlyos sze­mélyi ellentétek merültek fel. aminek valós eredetét előre nem lépeUi hanem ma már lehetetlen kibogoz, ni, a tyúk és tojás elmélet­hez hasonló. Tény, az edző többször összetűzött a szak­osztály tagjaival, mert min­denáron biztosítani akarta Azt szoktuk mondani Táborban a segédedző-jelöltek és a serdülők szakmai vonalon az NB l-es szintet, és ez bizony nem mindig tetszett a játékosok­nak, azoknak, akiktől ehhez segítséget kért. Személyes véleményem: tévedésnek, rossz intézkedésnek tartom a döntést. Sajnálom, hogy elment, nagy hiba volt el­engedni. — Ha sajnálatosnak tart­ja, hogy „kenyértörésre" ke­rült sor, mint elnök, miért pat, azaz, a lehetőségekhez Mit csinált a szakosz- mérten mindig megfelelően helytállt! Mindvégig tartá­sa. stílusa volt a társaság­nak, akarásával, hozzáállá­sával sohasem volt baj. Ha az bűn, hogy egy edző, kö­vetve az élet megújhodását előmozdító törvényeket a jobbra és a többre törek­szik, akkor Guóth Iván „vétkes". Ha pedig nem ... A másik sportág nemcsak Szegeden, országos viszony­latban is „darázsfészek". Ezt azok is tudták, akik annak idején dr. Esztergomi Mihály mellett tették le voksukat. Éppen ezért hoz­záértésüket akkori és mos­tani döntésük is megkérdő­jelezi. Meg, mert az edzői pályán gyakorlatlan fialal­megszűnjenek és az idősebb, valamint fiatalabb játékosok közötti szakadék ne mélyül­jön tovább? Mert, ha vala­mikor. úgy most, a válsáo idején közbe kellett volna lépnie. — A szakosztálynak füg­getlenített vezetője volt, de ez a munkán egyáltalán nem látszott meg. Nemhogy visszafejlődött a szakosz. tály! Elsősorban az edzőn múlik, hogy milyen egy csapat morálja, de a többi vezetőt is felelősség terheli. az az első edző munkáját csapattól a serdülőkig — az emberre bíztak egy roppant eredmény, az eredményes­ségi minősíti. Talán ezért van az, hogy a szakembert kiválasztók, azokat szerződ­tetők csak ezt veszik figve- kérték volna a lembe, holott sok egyéb, na- morálért — komoly feladatot, most meg mindent a nyakába akarnak varrni! Ahelyett, hogy se­gítették és időben számon kialakult beleszóltak gvon fontos szempontra is szakmai munkáiába. Ráadá­illene ügyelniük. Rengeteg sul olyanok, akiknek koráb­tanulsággal szolgáltak ezek áz esetek, s hogy a klub­nál a jövőben hasonlóak ne nem akadályozta meg távo. fordulhassanak elő. sokkal Szentesen az Idén július Szentesen az idén iülius 9-től 22-ig a labdarúgás és kézilabdázás leendő szak­emberei hallgatták három főiskolai tanár — Honti Gyula. Nagy László és Sza­bó József — sportági isme­retekből, edzésvezetésből tartott előadásait. Természe­tesen a gyakorlati munka sem hiánvzik. — Kitűnő az elszállásolás, s az ellátás, azért is választ­juk már hosszú ideie Szen­test a segédedzői tanfolvam színhelvéül. A megvei serdü­lőtáborral szinkronban va­gyunk. bár az utóbbi néhány évben eltérőek a sportágak. A megve legiobb seftlülői az idén a vízilabdázást. az at­létikát és a birkózást képvi­selik. Igyekszünk a leendő 24 labdarúgó- és 15 kézilab­dás szakembernek úgv össze­állítani a . tematikát. hogv lehetőséget teremtsünk leg­alább a bemelegítés leveze­tésére. A felügyelőség min­den támogatást megad. Ká­dár József, a sportfelügyelő­ség vezetöie olvan ideális környezetet biztosított, hogv esetleg több sportág segéd­edzői táborát is el tudná lát­ni a város — mondta a tá­borvezető. Honti Gvula. Az 1970-es évek eleiétől megyénkben minden eszten­dőben egvütt tartiák a se­gédedzői tanfolvam gyakor­lati táborát, és a legiobb serdülő versenyzők edzőtá­borozását. Amikor ez elkez­dődött. az volt az elképze­lés. hogv a két sporttábor egymásra épül. Néhány évig igv is történt s országos el­ismerést váltott ki. Most mintha elfeledkeztek volna erről az illetékesek ... Hogv telies legven a kép. meg kell még említeni, a se­gédedzői gyakorlati tábor vizsgával zárul. A 39 részt­vevő az elméleti kurzuson szerzett tudásáról beszámol. Aki a ielöltek közül ieles eredménvt ér el. a középfo­kú edzői szakra vizsga nél­kül nVerhet felvételt. zását? — Nézze, a szakosztályok vezetése társadalmi vezetés, többségük nem a sportból él, hanem azért dolgozik. Ér­telmetlen dolog makacs em­berekkel szembefordulni. Elhatározásuk megváltoz­tatására, hogy ne menjen el az edző, úgy sem tudtam volna rábírni őket. Több­ször is próbáltam „béke­bíró" lenni — eredményte­lenül. Meggyőződésem, a szakosztály vezetése előbb­utóbb rájön, kit veszített el, kiről mondott le. Guóth Iván azon edzők közé tar­tozik, akik megszállottjaik de sokkal körültekintőbben kell az edző személyét ki­választani. A kritikus pilla­natokban pedig, mint pél­dául a kosarasoknál, jóval higgadtabb döntés szüksé­ges, hogy a klub ne kerül­jön ilyen helvzetbe. 0 Rendkívül nehéz és há­ban az égvilágon semmi közük nem Vólí a vízilabdá­hoz. Látszólag mindkét ügy békésen zárult. Mi mégis úgy véljük, az ilyen és eh­hez hasonló esetek nem használnak Szsged sportéle­tének, de a SZEOL AK ér­deke is azt diktália. hogy ne ilyen „sztorik" fémjelez­zék nevét... Gyfirki Eruf Tenisz r Érmes helyezések Korábban már hírül ad- E.). Újonc egyéni: : ...3 Törőcsik négy gólt lőtt Az NSZK-ban edzőtáboro-r zó magvar labdarúgó-váloga­tott — mint ismeretes — pénteken késő este Schron­dorfban 12-0 (9:0)-ra gvőzött a TSV Rudesberg—TSV Schlechtbach egvüttese el­len. A találkozó részleteiről a késő éiszakai órákban a szálláshelyére visszaérkező Mezev Gvörgv szövetségi ka­pitány szombaton reggel tá­jékoztatta az MTI-t: — Ellenfelünk egv har­madosztályú csapat volt. ép­pen ezért nem is nagvon készültünk a találkozóra — mondta. — Még pénteken Atlétika Világrekordok Londonban Pénteken a késő éjszakai ó ákban fejfeződött be a londoni Crystal Palace-ban rendezett nemzetközi atlé­tikai verseny. A rúdugrás­ban a szovjet Szergej Bubka — az idén immár harmad­szor — ismét világcsúcsot javított. A 20 esztendős szovjet sportoló új világ­csúcsa: 5.90 m. Bubka a lendoni viadalon mindössze három kísérlettel érte el a nagyszerű eredményt, 5.50 m-en kapcsolódott be a ver­seidbe, ezt követően az 5.70 m-t is elsőre vitte, majd ugyanezt tette az 5.90-es vl­lágcsúcsmagasságon is. Ezt követően még három siker­telen kísérlete volt az 5.92 m-en is. A 2000 m-es női síkfutás­ban — nem olimpiai szám — az idén brit állampolgár­ságot kapott dél-afrikai születésű Zola Budd 5:33.15 perccel ért el új vil^grekor­dct. A régi csúcsot a román Puica tartotta 1979 óta, 5:33.50 perccel. délelőtt is edzést tartottunk, de tulaidonképpen ennek fogható fel a találkozó is. A csapat a következő összeállí­tásban kezdte a iátékot: Andrusch — Sallai. Róth. Garaba. Varea — Hannich. Nagv. Détári — Bodonvi. Törőcsik. Mészáros. A szü­netben Vargát Preszeller. Hannichot Dajka. Bodonvit Esterházv. Töröcsiket Kiss. Mészárost pedig Haiszán váltotta fel. Góliaink közül a nagv kedvvel iátszó Törő­csik négvet. Bodonyi. Détá­ri. Kiss kettőt-kettőt. Nagy és Garaba egvet-egvet szer­zett. A mérkőzésen — mint köztudott — nélkülöztük a Videoton labdarúgóit, akik Intertétó mérkőzésen állnak csapatuk rendelkezésére, va­sárnaD este érkeznek visz­sza hozzárík. A további program? — Szerdáig úiabb edző­mérkőzést nem játszunk, na­pi két gyakorlás lesz. Ezt követően szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap lesz­nek találkozóink, ezek közül legrangosabbnak az utolsó ígérkezik, amikor a francia bainokság 5. helyezettjével, a Strasbourggal mériük össze tudásunkat — mondta befe­jezésül Mezey György. .3. Fa Faragó szági korosztályos területi A., Sonkodi B. Gyermek fiú teniszbajnokságot Sze- egyéni: ...2. Mocsai K. 3. geden rendezték. Ugyanezt a Veszelovszki R. Páros: 1. versenyt a lányoknak Eger- Mocsai K., Veszelovszki R. hivatásuknak, akik sohasem kelet-magyaror- ragó A. Páros: azt nézik, mennyit kell dol­gozniuk naponta, éjjel-nap­pal készenlétben állnak, hogy eredmény szülessen. És amit még rosszakarói b«n bonyolítottak le. A • sem vitathatnak, a négy és JATE SC fiataljai egy első, fél év alatt olyan csapatot e8Y második, négy harma- Az Alföld Kupa országos formált amely végig biztos dlk és egy negyedik helyet minősítő teniszversenynek értek el. Eredmények: s Trial Kupa. Csapatver­dr. Varga János seny: ... 3. JATE SC A (Fa­ragó A., Sonkodi B.. Vesze­lovszki R.. Varga K.). 4. pontja volt az NB I-nek! A másik, még kellemetle nebb ügyre térve megkemé­nyednek vonásai. — Homlokegyenest más­ról van szó dr. Esztergomi Mihály esetében. Szakmai­Szentes volt a színhelye. A JATE SC sportolói közül a m.ásodosztályúak küzdelmé­ben Kanalas György, a har­madosztályúaknái Ujhidi Zoltán harmadikként vég­JATE SC B (Gurka I., Hor- zett. Az ifjúságiaknál a fiúk váth I., Mocsai K„ Balogh vetélkedőjében szép szegedj VB-döntő ismét az Azték-stadionban siker született, Kovács Pé­ter bizonyult a legjobbnak. r Mexikóvárosban, az Azték­stadionban 1986. máius 31­én. helvi idő szerint 12 óra­k~r kezdődik a XIII. labda­rúgó-VB nvitó mérkőzése, amelvnek eevik résztvevőie már ismert, a címvédő Olasz­ország. Ugyanitt látsszák a döntőt is. június 29-én. ígv a 110 ezer nézőt befogadó stadion az egvetlen. amelv második alkalommal adhat labdarúgó VB-döntőnek ott­hont. A döntőbe jutásért és a 3. helvért Guadalaiarában. Monterrevben és Pueblában játszanak. — Elsősorban az európai tv-állomások igénveit vettük figvelembe — nyilatkozta Rafael Del Castillo. a szer­vező bizottság elnökhelyet­tese —. így helyi idő szerint 11. vagv 12 órakor, illetve 15. vagv 16 órakor kezdőd­nek a mérkőzések. (Az elto­lódás a közéD-euróoai Idő­zónához képest nvolc óra.l Kijelölték már az egyes selej­tezőcsoportok helyszínét is: I. csoport: Mexikóváros (Az­ték-stadion) és Toluca. II. csoport: Mexikóváros (olimpiai stadion) és puebla. III. csoport: Queretaro és Neza. IV. csoport: León és Irapuato. V. csoport: Guadalajara (Ju­lisro-stadion) és Monterrey (Teclmologico-stadion). VI. csoport: Guadala.iara (Már­cius 3. stadion) és Monterrey (egyetemi stadion). A tervek szerint az egves csoportok élére az edöigi vi­lágbajnokokat — Brazília. Olaszország. Uruguav. NSZK. Anglia és Argentína —eme­lik ki. feltéve, ha sikerrel szerepelnek, a seleitezőkben. Centrum hétfő 20 százalékos árengedménnyel férfi-, női, gyermekpolók és férfi-, gyermekshortok kötöttáruosztályunkon, a földszinten.

Next

/
Thumbnails
Contents