Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-13 / 137. szám

6 Szerda, 1984. június fii. Megkezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság Franciaország-Dánia 1-0 (0-0) Elődöntőben az utánpótlás­csapat Bangkokban, a nemzetkö­zi utánpótlás (20 éven alu­liak) labdarúgótomán a ma­gyar csapat 2-0-ra győzött a Szovjetunió ellein, és ezzel első helyen végzett a B cso­portban. A magyar váloga­tott a június 13-án és 15-én sorra kerülő oda-vissza elő­döntőben Thaiföld együtte­sével, az A csoport máso­dik helyezettjével találko­zik. A másik elődöntőt ugyan­lakkor RománIa vívja a Szovjetunió válogatottjával. Kosárlabda Parc des Princes stadion. vezette: Volker Roth (NSZK). Góllövő: Pia tini. Hosszas előkészületek. s várakozásteli napok után kedden este Párizsban meg­kezdődött a 7. labdarúgó Európa-bajnokság. Pontosan 20 óra 15 perc­kor egy 12 éves ifjú labda­rúgó, a kis AS Poissy klub tagja lépett az emelvényre, amelyet a főtribün előtt helyeztek el, és néhány szó­ban ő nyitotta meg az Eu­rópa-bajnokságot. Ugyanek­kor galambok százait repí­tették a magasba, amelyek egy tiszteletkör után el­hagyták a stadiont. A himnuszok elhangzása után Volker Roth nyugat­német játékvezető sípszavá­ra kezdődött meg a mérkő­zés. Jó iramban kezdődött az első félidő, a dánok érdekes taktikát választottak, hi­szen öt középpályásuk sze­repelt, de igen rugalmasak voltak, ebből a sorból, ha kellett, többen támadtak, il­letve védekeztek. A franci­ák elsősorban Giresse és Tigana jóvoltából többet birtokolták a labdát, de hiá­ba igyekeztek Piatinit hely­zetbe hozni, a világsztárt Berggren árnyékként követ­te és nem engedte lövéshez jutni. A második félidőben is kemény csatát vívott a két csapat A 79. percben az erőteljesen rohamozó fran­ciák megszerezték az EB nyolcasdöntőjének első gól­jót, amely nekik a nyitó mérkőzésen a győzelmet je­lentette. A 16-os vonalánál adogattak, végül Piatini lö­vése a kapu közepe táján talált utat a hálóba (1-0). Három perccel a befejezés előtt Morten Olsen cselek után összecsapott Amors­szal, aki miután felállt, a földön fekvő dán játékosba belefejelt. A játékvezető a franciát azonnal kiállította. Az eredmény nem változott, 1-0-ra nyert Franciaország. Átigazolások július elsejétől Meglepő vereség A férfi kosárlabda Fel­Bz.abadulási Kupa utolsó előtti fordulójában a SZE­OL AK csapata a főváros­ban játszott. Nagy lehető­ség előtt álltak a szegedi­ek, ugyanis, ha győznek, csoportelsőként bejutottak volna a négyes döntőbe. Sokáig úgy látszott, erre minden lehetőségük adott a kék-feketéknek, ellenfelük B második félidő közepén „padlón" volt. Az utolsó percekben viszont meglepő fordulatot vett a mérkő­zés, a SZEOL játékosai so­rozatban eladták a labdá­kat, így ellenfelük könnyű­szerrel fordítani tudott. Tungsram SC—SZEOL AK 83-78 (31-38). Férfimérkő­Zés. Budapest. Vezette: Cziffra, Prenker. SZEOL AK: Guóth A. (13), Boros (2), Széli (2), Dobi (31), Nagy (2). Cs.: Ma délután Walke (6), Tóth (18), Törcs­váry (4). Edző: Guóth Iván. Az eredmény alakulása: 8. p.: 17-12, 19. p.: 27-36, 24. p.: 37-50, 28. p.: 45-63 (!), 37. p.: 69-76, 40. p.: 79-76. A SZEOL AK csapata utolsó kupamérkőzését pén­teken délután fél 5 órakor játssza az újszegedi Sport­csarnokban a HVSE-vel. • A tanárképző főiskola NB Il-es női kosárlabdacsapata az idény végére igencsak el­fáradt, három mérkőzéséből csak az idényzárót tudta megnyerni. A vizsgaidőszak meglehetősen megviselte a lányokat, akik így is a táb­lázat első felében végez­tek. Eredmények: Duna Cipő —Szegedi TK 57-48 (33-30), Magyar Hajó—Szegedi TK 68-66 (35-32). Szegedi TK— BEAC TK 85-43 (44-32). Vasárnap véget érnek a bajnoki küzdelmek, de még nem lesz nyári labdarúgó­holtidény: bátra vannak a területi bajnokságot nyert csapatok osztályozó mérkő­zései. Június 20-án, szerdán az MLSZ-ben 11 órakor tart­ják az osztályozók nyilvá­nos sorsolását. A területi bajnokok közül 5 elsősége végleges, a Dunaújváros, a DÉLÉP, a. Kaposvár, a Le­hel SC és a Vác már hiva­talosan bajnok, s a hatodik minden valószínűség szerint a Bauxitbányász (Tapolca) lesz. A Bakony csoport va­sárnap záró fordulója előtt ugyanis a Tapolca 2 ponttal vezet az Ajkai Bányász előtt, az egymás elleni találko­zókból 3 pontot szerzett, s gólkülönbsége 12-vel jobb. Ez a jelentős különbség alig­ha tűnik el a vasárnapi utolsó mérkőzésen, amikor a Tapolca a Soproni Postást fogadja, ugyanakkor az. Aj­kai Bányász a Nagykanizsai MÁV MTE vendége lesz. A 6 területi bajnokcsapat a sorsolás alapján június 24-én, és július 1-én játsz­sza le egymás elleni mér­kőzését és a 3 győztes kerill fel az NB II-be. — A hoitidényben sok esemény lesz — mondotta Czékus Lajos, az MLSZ fő­titkárhelyettese. — Július í­től július 31-ig tart az át­igazolási időszak, de az NB l-es csapatoknak július 2­án, hétfőn 10 órakor az MLSZ-ben a szokásos érte­kezleten már közölni kell. kikkel akarnak szerződést kötni. Vagyis ettől a meg­beszéléstől kezdve már nyílt lapokkal „játszanak" a klu­bok. Az NB II-esek hason­ló értekezletét két nappal később, július 4-én tartjuk, ugyancsak az MLSZ-ben. Nyári mérkőzésekről a nemzetközi kupaküzdelmek­ben részt vevő Ferencváros és Videoton gondoskodik. — Az 1984—85. évi küz­delem az NB l-ben az őszi idény szeptember 1-én kez­dődik és december 5-én fe­jeződik be — folytatta Czé­kus Lajos. — Az NB l-es rajt előtt az élvonal 16 csa­pata augusztus 29-én már MNK-mérkőzést vív a leg­jobb 128 között. Az NB II­ben korábban, augusztus 19­én lesz a rajt, és az őszi idény december 2-án zárul. Folynak a tárgyalások a válogatott műsoráról. Lesz majd nyári táborozás az NSZK-ban, mérkőzések ugyanott, és előreláthatólag Spanyolországban is. Szep­tember 5-re tovább keresik az ellenfelet, jugoszláv és olasz klubokkal tárgyalnak. Végleges, az augusztus 25-i, Mexikó elleni hazai mérkő­zés. Még három és fél hó­nap van hátra a szeptember 26-i, Ausztria elleni első vi­lágbajnoki selejtezőig, de máris felfokozott az érdek­lődés itthon és külföldön is a találkozó iránt Bajnoki és MNK-mérkőzések A labdarúgó MNK me­gyei selejtezőjében ma, szerdán délután újabb ösz­szecsapásokra kerül sor. .4 párosítás: Szőreg—SZVSE, Szőreg. 17 óra 30. Tápé— DÉLÉP SC, Tápé, 17.30. Mindszent—Szegedi Dózsa, Mindszent 17, Árpádhalom —Makói ' SVSE. Árpádha­lom. 17. A Mártély—HMSE mérkőzést később játsszák le. * Az országos serdülőkupá­ban két mérkőzést rendez­nek ma délután: KSZV SE —SZEOL AK, KSZV-pálya, 16 óra, Makó—Szentesi Víz­mű, Makó, 16. * A női kézilabda NB I B­ben játszó Szegedi Textil­művek SE csapata ma dél­után 4 órakor bajnoki talál­kozón az Ózdi Kohász együttesét fogadja. Az ösz­szecsapásra a Textilművek Tolbuhin sugárüti pályáján kerül sor. Rádió-iránymérő megyei bajnokság \7. MHSZ Csongrád megyei vezetősége és i megyei rádió­amatőr szövetség a közelmúltban ltú/.sán rendezte az idei rádió­irány mérő-bajnokság küzdelmeit. A kitűnően szervezett esemé­nyen ultra- és rövidhullám ver­senyszámokban színvonalas küz­delem alakult kl. A résztvevők közül kiemelkedett Zoltal Mó­nika és P. Szabó Ferenc, akik mindkét versrnyszámban az élen végezlek. Eredmények: URI1. Lányok, úttörők: L Áb­rahám T. Olga (Volán Rádió­klub). 2. Kása Tímea, 3. Gulyás­trtt Zsuzsa (mindkettő Volán Rk.). Serdülők: L Zoltal Mónika, 2. Bálint Katalin, 3. Koncz Mária (mindhárom Volán Rk-). Fel­nőttek: t. Vásárhelyi Katalin (Volán Rk.). 2. Boldizsár Zsu­zsanna (HODIKÖT Rk.). 3. Ko­váé« Éva (Volán Rk.). Fiuk. Úttörők: L Lapu Csaba. 2. Kőszó Róbert, 3. Sebők László (mind­három Rúzsa). Serdülők: 1. Tóth Attila, 2. Kis púi La&zló (mind­kettő Rúzsát Rádiós rákosztály), 3. Farkas Tamás (Volán Rk.). Ifjúságiak: 1. Hajnács Tamás (Volán Rádióklub). 2. Lapu Zol­tán (Rúzsai Rá dió szakosztály), 3. Paskuj Mátyás (Volán Rk.). Felnőttek: l. P. Szabó Ferenc (HODIKÖT Rk.), 2. Deák János (Volán Rk.). Rövidhullám: Lányok, úttö­rők: 1. Gulyástót Zsuzsanna (Volán lik.), 2. Ábrahám T. Olga (Volán Rk.). Serdülők: Zoltal Mónika, 2. Bálint Katalin. Fel­nőttek: 1. Boldizsár Zsuzsanna, 2. Kovács Éva. Fiúk. Úttörők: 1. Börcsök Antal (Rúzsai Rsz.), 2. Lapu Csaba, 3. Tóth Zoltán (mindkettő Rúzsai Rsz.). Serdü­lök: 1. Lapu Zoltán, 2. Tóth Attila, 3. Kispál László (mind­három Rúzsai Rsz.). Ifjúságiak: 1.. Paskuj Mátyás. 2. Hajnács Tamás (Volán Rk.). 3. Fődi lm re (Rúzsai Rsz.). Felnőttek: 1. P. Szabó Ferenc. 2. Makra József, 3. Deák János. Befejeződött a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnok­ság is. A bajnok Tápé Sző­regen vendégszerepelt, s nagy küzdelemben, szeren­csés győzelmet aratott. Az Algyő és a Kiszombor ve­reséget szenvedett, így a tabella alján nem változott a sorrend. Tápé—Szőreg 2-1 (0-1) Szőreg, 800 néző. Vezet­te: Kormányos. A Szőreg irányította a játékot a mér­kőzés nagyobb részében, az első félidőben megérdemelt vezetést is szerzett, a má­sodik játékrészben azonban a Tápé két szerencsés gól­lal fordítani tudott. Gól­lövő: Bogár, Fenyő, illetve Wéber. Zákányszék— Csanádpalota 2-0 (0-0) Zákányszék, 200 néző. Ve­zette: Csóti. Kiegyenlített el­ső félidő után kerekedett fe­lül a pályaválasztó együt­tes. Góllövő: Hegedűs, Fá­bián. Csany telek—Föl deák 2-1 (2-0) Csanytelek, 100 néző. Ve­zette: Grünwald. Az első negyvenöt perc alapján úgy tűnt, sima hazai győ­zelem születik. A szünet után azonban nagyon meg kellett küzdenie a Csanyte­leknek a bennmaradást je­lentő két pontért. Röszke—Algyő 2-0 (0-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Takács. Tartalékosan állt fel a vendég Röszke, jobb Megyei II. osztály Rangadót nyert a Tápé A Munkaügyi Információs és Szolgáltató Iroda (Szeged, Bajcsy-Zs. u. 4. 6720. PL: 172. Tel.: 12-855 133) a munkáltatók megbízása alapján az alábbi munkalehető­ségeket hirdeti meg. A munkakörökről az iroda bővebb felvilágosítást nyújt hétfőn. keddCD és csütörtökön 8— 16.30-ig, szerdán 8—18 óráig. FELSŐFOKÚ végzettséget igénylő munkakörök: Hardware-mérnök Postaigazgatóság, Szeged I, akóház-üzemeltetési részlegvezető Ingatlankezelő Vállalat Munkaerő- és bérgazdálkodási csoportvezető Postaigazigatóság, Szeged KÖZÉPFOKÚ végzettséget vagy SZAKKÉPZETTSÉGET igénylő munkakörök: Adminisztrátor Alföldi Vendéglátó Vállalat Asztalos KSZV Üjszegedi Szövőgyár Ács-állványozó Szegedi Magas- és Mélyépítő­ipari Vállalat Állóeszköz-gazdálkodó DEGAZ Vállalat Bérszámfejtő KSZV Ojszegedi Szövügyí: Bölcsődei gondozó KSZV Szegedi Kenderfonógyár Élelmiszer-eladó Szeged és Vidéke Afész Esztergályos KSZV Szegedi Kenderfonógyár Szegedi Textilművek Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Épületasztalos Szegedi Magas- és Mélyépítő­ipari Vállalat Forgácsoló Taurus Gumigyár, Szeged Gépjárxnflszerelő Belkereskedelmi szállítási Vállalat Hódgép szegedi gyáregysége Gépjármű-villamossági szerelő Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Géplakatos Kéziszerszámgyár Gyors- és gépíró Szegedi Magas- és Mélyépítő­ipari Vállalat Taurus Gumigyár, Szeged Hegesztő Szegedi Textilművek Karosszérialakatos Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Kazánfűtő Dél-alföldi Pincegazdaság Kazánkezelő KSZV Szegedi Kenderfotnógyár KSZV Újszeged! Szövőgyár Kovács Kéziszerszámgyár Könyvelő Szegedi Konzervgyár Kőműves Szegedi Magas- és Mélyépítő­ipari Vállalat Laboráns Szegedi Tejüzem Lakatos Hódgép szegedi gyáregysége KSZV Szegedi Kenderfonógyár MKM Szegedi Kábelgyár Szegedi. Konzervgyár Szegedi Tejüzem Taurus Gumigyár, Szeged Marós Hódgép szegedi gyáregysége Mechanikai műszerész Szegedi Textilművek Munkavédelmi felügvelö Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Nyersáruminősítő-felvásárló (nyugdíjas munkavállalók részére) Szegedi Konzervgyár Önkiszolgáló bolti pénztáros Szeged és Vidéke Afész Szakács " Alföldi Vendéglátó Vállalat Szerszámkészítő Fémtex Ipari Szövetkezet Szövőmester KSZV Üjszegedi Szövőgyár SZTK-ügy intéző DÉLÉP Tehergépjármű-vezető Postai Gépjármúszállításl Üzem Tmk- villanyszerelő Hódgép szegedi gyáregysége Traktorvezető Hódgép szegedi gyáregysége Üzletvezető-helyettes Alföldi Vendéglátó vállalat Vas-műszaki boltvezető és -helyettes Szeged és Vidéke Afész Villanyszerelő Kéziszerszámgyár Taurus Gumigyár. Szeged SZAKKÉPZETTSÉGET NEM IGÉNYLŐ munkakörök: Betanított kőműves Szegedi Magas- és Mélyépítő­ipari Vállalat Bölcsődei kisegítő KSZV Szegedi Kenderfonógyár Csomagoló Taurus Gumigyár, Szeged É telkioszt ó-takarító Postai Gépjármüszállltósl Üzem KHaiulergép-kisegítő Taurus Gumigyár, Szeged Konyhai munkás Alföldi Vendéglátó Vállalat Cs. m.-t Vendéglátó VáUaiat Portai ellenőr Szegedi Konzervgyár Raktáros Szeged és Vidéke Afész Raktárkezelő KSZV Szegedi Kemderfonófyár Postai Gépjérmúszállitásl Üzem Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Ruhatári kiadó Szegedi Konzervgyár Szállító Taurus Gumigyár, Szeged Szer vízműnk ás Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Takarító Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Varrodai betanított munka Szegedi Ruhagyár Be'.anftctt munka KSZV Szegedi Kenderfonógyár Kéziszerszámgyár MKM Szegedi Kábelgyár Segédmunka Belkereskedelmi Szállítási Vállalat KSZV Szegedi Kenderfonógyár KSZV Ujszeg-dl Szövőgyár MKM Szegedi Kábelgyár Postai Gépjárműszállitásl Üzem Szegedi Textilművek Vasulas Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet .A Szegedi Építőipari Szövetkezet — Szeged) Építőipari Szövetkezet készülékjavltó részleg 7-es számú szerelő — bélyegzője elveszett Használata május 26-től érvénytelen. A bélyegző használatáért ez Időponttól felelősséget nem vállalunk. helyzetkihasználásával még­is győzni tudott. Góllövő: Horváth B. (2). Asotthalom—Mórahalom 2-2 (0-1) Ásotthalom, 400 néző. Ve­zette: Oszlács. Az Ásottha­lomnak több helyzete volt, de csatárai rendre elhibáz­ták azokat. A Mórahalom kevesebbet támadott, de kontraakciói igen veszé­lyesek voltak. Góllövők: Farkas, Csamang (2), illet­ve Kószó, Bóka. Székkutas—Kiszombor 2-1 (l-l) Székkutas, 100 nézó. Ve­zette: Ungi. Három perccel a befejezés előtt tizenegyest hibázott a Kiszombor. Nagymágocs—Apátfalva 5-3 (3-3) Nagymágocs, 300 néző. Ve­zette: Szécsi. A közepes ira­mú és sportszerű találkozón végig a hazai gárda irá­nyított. A bajnokság állása: 1. Tápé 30 24 4 2 112-18 52 2. Szőreg 30 21 5 4 70-23 47 3. Mórahalom 30 15 9 6 62-36 39 4. Mihálytelek 30 16 5 9 66-45 37 5. Nagymágocs 30 14 9 7 54-45 37 6. Röszke 30 14 3 13 69-73 31 7. Csanádp. 30 9 13 18 38-44 31 8. Asotthalom 30 12 5 13 54-62 30 9. Pitvaros 30 10 9 11 54-64 29 10. Apátfalva 30 10 8 12 54-58 28 11. Zákányszék 30 8 7 15 35-51 23 12. Csanytelek « 30 8 6 16 35-54 21 13. Székkutas ••• 30 8 7 15 60-81 20 14. Földeák 30 6 5 19 38-65 17 15. Kiszombor •••• 30 7 6 17 39-82 16 16. Algyő • 30 4 7 19 30-69 14 17. Ambrózfalva törölve • — 1 bajnoki pont levonva. ••• 3 bajnoki pont levonva. — 1 bajnoki pont levonva. CSONGRÁD MEGYEI SZERVEZETE segédmotor-kerékpár-, motorkerékpár- és részletfizetési kedvezménnyel személygépkocsi-vezetői tanf ol yamot Indít i 1984. június 20-án Az elméleti oktatást korszerűen felszerelt tantermünkben, audiovizuális módszerrel, elektronikus tesztelőgéppel tartjuk. Jelentkezés a klublrodábam Kossuth L. sgt. 112. Telefon: 14-166. Június 14—23-ig áruházunkban bemutatkozik a BÁCSKA RUHÁZATI SZÖVETKEZET Legszebb termékei — bakfis és női nyári ruhák, — bakfis nyári szoknyák, nagy választékban a konfekcióosztályunkon. SZEGED NAGYÁRUHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents