Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

* 10 Szombat, 1984. június 100: Csanádyjános Otthonok Első víztornyunk Ferencváros sötét utcáin bolyongva leltem ködben kihalt otthonomra; a házak ablakszeme úev világít, mind melegbe zártan engem áhít. kit beton-odú vár. vár a magány; agvamban lövö-káorázatokkal nvúlok végig a pókhálós vaságy matracán, de bévül csalogány szól idegen otthonok között, és nem fázim. forró a vérem zubog 16 éves gyermekségem falai közt. a veröér-csomók működnek, mint a világegyetem törvénvei — nem hagvnak el. boldog álommal köszönt a reggel, melv. biintt a iövő. a végtelenbe tárul. « letörli a gondot fia homlokárul. Velence foglya Sartre Tintorettóról H

át fgy is lehet Írni a klasszikus nagymesterekről? Ilyen fesztelenül és személyesen, mégis hitelesen, mélyenszántóan? Annyi művészéletrajzot olvashatunk mostanában, ráadásul jobbaknál jobbakat: ennek ellenére Jean-Paul Sartre: Tintoretto esszétanulmányót kiemelkedő művészi teljesítménynek érzem. A lendületes, bravúros könnyedségű előadás valósággal magához szippantja az olvasót, a tágas, nagyívű gondolati vonalvezetéssel pedig egyszeriben belecsöppenünk az olasz reneszánsz félelmetes és gyönyörű világába. De nincsenek itt aprólékos elemzések, tüzetesebb nyomozások: a nagy francia filozófus-író csupán vázlatban hagyta ránk tervezett Tintoretto-kötetét. S könnyen meglehet: pontosan ez a kulcsa a művészi remeklésnek. Mindez persze elképzelhetetlen az eredeti szellemiség, a nagyszerű empatikus adottságok nélkül. Azt is mondhatnám: Jean-Paul Sartre egyféle izgalmas felfedező útra hívja olvasóit Elvégre alig akad reneszánsz alkotó, akiről annyiféle mendemonda keringene, mint Tintorettóról. Mert roppant keveset tudunk életéről: szabad tere van így a fantáziálásnak. A kötet szerzője ellenben abból indul ki: annál több ismerettel rendelkezünk a XVI. századi Velencéről. És ez éppen elegendő ahhoz, hogy a személyes adatokkal ütköztetve kikerekedjék a nagy festőóriás sorsdrámája. É6 tényleg: ebben a rendhagyó esszétanulmányban plasztikusan összefonódik a történelmi társadalmi meghatározottság meg az egyéni küzdelem, a szociológiai determinizmus és a lélektani törvényszerűség. T

ermészetesen Tintoretto alakja áll az előtérben. Aki egyébként tisztes kézműves családban született, tősgyökeres velencei, s már húszéves korában mesteri rangot, hírnevet szerxelt magának. Pályája mégis folytonos küszködés, hadakozás, nekilendülés és bukások sorozata. Pedig az alkotó nemcsak irgalmatlanul tehetséges, hanem minden hájjal megkent, ravasz ember is. A versengésben, a művészi megrendelések dolgában nem ismeri a tréfát. Ha úgy adódik: csal, alakoskodik, Tiziano és Pordenone köntösébe bújik, de nem tud, nem is akar a háttérbe szorulni. Amilyen kedves, bensőséges családjával szemben, olyan kíméletlen pályatársaival, önmagával. Michelangelo megtehette, hogy sorra-rendre félbehagyta munkáit, újabb és újabb mecénásokhoz szegődhetett: miközben ő nemigen mozdul ki városából, s minden egyes művének a végére jár. Közben hihetetlen termékenységgel , ontja képeit. Mindez arra kell, hogy valamiképpen meghódítsa szeretett szülővárosát. Velencének azonban nem kell Tintoretto. Lényegében erre az ellentmondásra épül Sartre tanulmánya. S ezzel együtt az okokra is fény derül. A kötet szerzője meggyőző érveléssel bizonyítja: hiába a művész zsenialitása, hűsége, patriotizmus;!, a városköztársaságnak a derűs, harmonikus Tiziano a csillaga. Igaz, ő idegen, jövevény, csakhogy művészi szépségkultuszával nemzetközi babérokat szerzett. A hanyatló Velencének pedig szellemi, etikai erősítőkre van szüksége. Vagyis, hamis, optimista illúziókra. Tintorettóból viszont hiányzik az efféle szemfényvesztés, minthogy ösztönösen is igazmondó alkotó. Képeiből szenvedély és szkepticizmus, feloldhatatlan feszültség és drámai valóságlátás sugárzik, ami félelmetesen összecseng a korszak manierista világszemléletével. Nem csoda ezért, hogy inkább a múltat idéző harmonikus festészetre voksoltak a velenceiek, mintsem a jelenre apelláló nyugtalanítóbb, vésztjelzöbb produkciókra. Pensze ne gondoljunk valamiféle törtéheti ízű, historikus komolysagú eszmefuttatásra. Hiszen Sartre kötetében minduntalan mozgásban vannak a térbeli, időbeli dimenziók. Szóba kerül például Pierro della Francesca, egyáltalán a korareneszánsz, mivel a klasszikus mértékek meghaladását csak egy művészeti folyamat felvázolása teszi érthetővé. Mint ahogy Tintoretto pályája, egyénisége is a kortársi analógiákból bontakozik ki. Tiziano mellett ott van Ilaffaello és Michelangelo, mögöttük pedig ott látjuk a mecénásokat, a közönséget. Egyszóval bonyolult, ám reális keretek között haladunk előre. Sőt, néha azt érezzük: napjaink művészeti életébe kerültünk. A címadó művész tudniillik olyan ügyesen manipulál, mint egynémely mai rendező. Ugyanakkor a megrendelőknek is bizonytalan az ízlésük, akárcsak évtizedeinkben. De ennél is tovább megy a tanulmány írója. Nemcsak hasonlítgat, aktualizál, nemcsak elmelkedik és aforisztikus mélységű gondolatokat közöl, hanem egyenesen közbeszól, vitatkozik szereplőivel. A várossal is. reménytelen sorsú festőjével is. Mert világosan látja, hogy: „1548-ban Velencében Tintoretto ecsetje nyomán a patríciusok, a művészetkedvelők és széplelkek előtt a festészet megijedt önmagától." A

ki mindenesetre komoly szakmai támpontokra vágyik: ne vegye kezébe Sartre kötetét. Am annak is csak elvont bölcselkedés maradt a Tintoretto-tanulmány, aki kevésbé járatos a reneszánsz művészetében. És itt a szerencsésen összeállított, szélesebb kitekintésű képanyag sem segít. De jó, hogy van. Miként ez az esszétanulmány is igazi szellemi csemege, egyben élő tanulság is. Hisz régóta panaszoljuk: műtörténetírásunk még mindig megelégszik az általánosabb jellegű történeti, társadalmi háttérteremtéssel. Holott a művészeti jelenségek valóságosabb arculatához a szociológiai és a pszichológiai szempontok vinnének közelebb bennünket. Nyilvánvaló így, hogy Sartre 1957-ben született alkotása egyszerre írói és úttörőjellegű gondolati, metodikai remeklés is. <Helikon K„ flp. 1984.) ^ ^^ pAL Az eklektikus város kevés számú szecessziós építménye sorában kiemelkedő értékű a Szt. István téri víztorony, amelv az idén éppen 80 éves. és Zielinszki Szilárd (1860—1924) műegyetemi tanár tervei szerint építették fel. 40 méter magasra, ezer köbméter űrtartalmúra. Hosszú éveken keresztül esvedül biztosította a város vízellátását, nagv előrelépést ielentve az 1382-ben létesített első vízvezetékhez kénest. A víztorony alaoia. szintenként egv. összesen négv. körös megtartásra tervezett, főtartó elemei a kívülről is látható nvolc pillér. Alapozási mélvsége közel hat méter. Víztároló medencéje 10 centiméter vastag vasbeton. ió vízzáró képességgel, ma is. Zielinszki Szilárd a víztorony építkezésének ideién sokszor megfordult városunkban. sőt nemegyszer ő maga rostálta a sódert. Többek nem hitték, mások csak csodálták a vállalkozás sikerét. Hogv ez mennyire ígv volt. állion itt bizonyságul az a technikatörténeti emlék, hoev az ezer köbméteres medence megtöltése naoián egvedül Zielinszki mert a víztorony épületében tartózkodni, és ott várta be a medence telies megtöltését. A szegedi víztorony — felépítése ideién — valóban szenzációs megoldás volt. A Hennebiaue-féle szabadalom alaoián az országban számos vasbeton szerkezetű víztornyot, hidat és más magasépítési objektumot tervezett és épített. A kőbányai és a margitszigeti víztornyokat is ő tervezte. Torvei aLaoián építették fel az örménvesi Temes-hidat. a Ganz Vagon- és Géogvár szerelőcsarnokát. valamint több gvári és raktári épületet. Tóle származik a Lánchíd űiiáépítési terve is. Zielinszki a korabeli mérnöki fórumoknak is aktív résztvevője volt. A Mérnökegvletnek 1920tól. a Közmunkatanácsnak 1921től elnöki tisztét látta el. A Budapesti Mérnöki Kamara első elnökévé is őt választották, ő volt az első magvar műszaki doktor (1901). Az elmúlt száz évben a vasbeton szerkezetek alkalmazása szédületes ütemben fejlődött. A modern formáiú. merész szerkezetek rövid idő alatt túlhaladták a több évszázados múltra visszatekintő vasszerkezeteket. Ebben a korszakos változásban Zielinszki úttörő iell^gű munkásságával Igen nagv szerepet vállalt Gondoljunk csak a hosszúvölevi vasúti viaduktra. a vasDeton szerkezetű hajózsilipre Bökénv határában, a békéscsabai közúti felüliáróra. a pesti hengermalomra. és még tovább sorolhatnánk alkotásait, amelvek a korabeli mérnöki tudomány remekművei. Zielinszki szegedi víztornva egvszerű és tárgvias forma. és ennek megvalósításában a vasbetonnál' értékesebb szerkezeti anvagot nem is találhatott vol'na. E korai vasbeton alkotás geometrikus szemléletű. konstruktív ereiű építészeti remezmű. amelv funkcionális feladatával összhangban áll. A víztornvot Korb Flóris (1860—1930) és Gnegh Lajos (1878—1942) vitelezte ki — ők voltak a szegedi klinikaépületek tervezői is. Ma hatvan pozitív kútia van Szegednek. és a város naponta körülbelül 80 ezer köbméter körüli vízmennyiséget fogvaszt. Üi víztornyok állnak Rókuson (1983). Tariánban (1976). Üiszegeden (1972). szolgáltatva a vízellátást Algvőről. meg az Atka-szigeti kútból is táplálkozva. Az artézi kutak rendszerét 1904-ben kapcsolták eggvé. s teremtették meg a modern vízvezeték-rendszert. A Szt. István téri víztorony ma tartalékul szolgál. BÁTYAI JENŐ Csoportkép a torony építésének idejéből. A fotót Kerny István készítette 55 55 Rómáról jut eszembe ... 45. Oszlopok árnyékában A Mars-mezőn (Campo Marzio) Marcus Aurelius harminc méter magas márványoszlopa a császár markomannok és szarmaták feletti győzelmét hirdeti. Az oszlopon a spirális szalagok csataieleneteket ábrázolnak. A legérdekesebb a harmadik kör. amelyen az eső legendáia látható. Jupiter isten esőt küld a katonák kérésére, hogv szomjúságukat csillapítsa. Az oszlop teteién valamikor Marcus Aurelius szobra állott, ma Szent Pálé. A két szobrot V. Sixtus pápa Domenico Fontanávai 1589-ben cseréltette ki. Traianus oszlopa szolgált mintaképéül, de ez drámaibb, a jelenetek levegősebbek. Az aranyozott Marcus Aureliüs-szcbor pedig most a Capitóliumon látható. Traianus. a higgadt császár volt az első Hispániából származó uralkodó. Nem volt gyermeke, ezért örökbe fogadta Hadriánust. Traianus a róla elnevezett fórummal Róma egyik legimpozánsabb terét hozta létre. Taraianus oszlopa hajdanában egv görög és egv római könyvtár közé ékelődött be, amelyben a Marcus Aureliuséhoz hasonlóan, fehér márvány csigalépcső vezet fel. Az oszlop alatt, a sírkamrában, arany urnában van eltemetve a császár. A pápa 1587-ben Traianus oszlopán is kicseréltette a császár szobrát Szent Péterével. A felfutó spiráldíszítésen, amelv a császár dákok feletti győzelmét hirdeti. 2 ezer 500 alak látható. Mivel ezek lentről nem iól láthatók. ajánlatos a Lateráni Múzeumban levő gipszmásolatát megnézni. Áz egvik felezetben megemlékeztem a nősténvfarkasról. Róma szimbólumáról. Más állatokról. éspedig a macskákról is szót kell ejtenem, ióllehet. nincsenek semmilyen összefüggésben a város történetével. Először is. szeretném eloszlatni azt a hiedelmet, hogv az olaszok eszik a macskát. Ez tévedés. Azt hiszem, ha éhen halnának, se tennék meg. Már csak sajnálatból sem. Itt. a Traianus-oszlpp mellett és a Pantheon környékén rengeteg macska sétálgat, napozik. ásítozik. Ezek Rómának olyan jellegzetes, kedves állatai, mint Velencében, a Szent Márk téren a galambok. Nincs az a főúri palota, amelynek pálmás. szobros udvara előtt ne sütkérezne egy-két macska. A sikátorokban is barátkoznak, vagy ellenségeskednek. Némelyik űgv hozzászegődik az emberhez. mint egv idegenvezető (de nem kér borravalót!). A maid kétezer éves romok között méláznak a fehér, cirmos, tarka macskák. Jó lelkű emberek pedig éppen űgv etetik őket. mint a velencei Szent Márk téren a galambokat. Tanúia lehettem annak, hogv egv nénike, aki a macskáknak hozott húsdarabok között válogatva. ezt mondogatta: ..mangia. é fegatino. milza. polmone" (egvél. Itt a máiacska. tüdő. lép). Innen tudtam meg. miféle ínyencségeket esznek ezek a macskák, és azt is. hogv — csodák csodája — emberi módon marakszanak a 1ó falatokért Amikor a hatóságok a fórumot meg akarták tisztítani a macskáktól. Róma népe fel volt háborodva. Talán az egyiptomiaktól örökölték a macskakultuszt. mert Egyiptomban szent állat volt Valaki látta, amint az egvik templomban, a padokon szunyókálnak a macskák. A sekrestyés lábujjhegyen járt, hogy fel ne ébredjenek. Az is előfordul, hogv őcirmossága felugrik az oltárra, mégse verik ki a templomból. Hát már nem elég ezeknek a macskáknak, hogv keleti kényelemben nyújtózkodhatnak a halott császárok sírja fölött? (Remélem, nem fognak rám megharagudni a macska barátok.) TIMARNÉ MARKAR ERZSÉBET