Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
Szombat. IPSt. június 23. 3 Minősítő versenyek — Gálaprogramok Néptánctalálkozó Szegeden A szakszervezeti néptáncegyüttesek VI. országos minősítő találkozója tegnap, pénteken megkezdődött. Tizenkét folklórcsoport, mintegy 600 tagja — táncosok, zenészek — randevúzik Szegeden három napon át. Az idei program nem verseny — a résztvevő együttesek az arany, ezüst, illetve bronz minősítésért lépnek színpadra a szakmai zsűri és a közönség előtt a Kisszínházban. A zsűri elnöke Maácz László, az amatőr néptáncosok országos tanácsának vezetője, a Táncművészet című lap főszerkesztője. A tegnapi minősítő bemutató során pódiumra lépett a zalaegerszegi Honvéd Táncegyüttes, a DÉL ÉF Napsugár Táncegyüttes, az Ikarusz Táncegyüttes és ?. MÁV Törekvés Táncegyüttes. Este az Űjszegedi Szabadtéri Színpadon bemutatta műsorát a Mecseki Szén-Nagy László felvétele Rakoncátlan vállalatok Revizoiszemmel a gazdálkodási fegyelemről Horváth Gyulával, a Pénz- hiány és 798 ezer forint mezőségét. A megkötött ügyminisztérium Ellenőr- többlet keletkezett. szerződéseknek csak mintegy zési Főigazgatóságának — Milyen a számviteli 5 százalékát bontották _ föl Csongrád megyei Igazgató- rend. bizonylati fegyelem? hozzá nem értés, felelőtlen sága vezetőjével beszélget- — 1983-ban az összes vizs- vállalkozás vagy betegseg tünk a pénzügyi, gazdasági gálát 85 százalékában kellett miatt. Ugyanakkor az ipari ellenőrzések tapasztalatai- jegyzőkönyvet fölvenni. Kü- és a nagykereskedelmi szálról. A megállapítások zömé- lönösen rossz a bizonylati lítók egy része hátrányos ben az 1983-as esztendőre fegyelem az iparvállalatok- megkülönböztetést alkalmaz vonatkoznak, de sajnos a nál, szövetkezeteknél és a a szerződéses üzletvezetőkszabálytalanságok, a tipikus lakásszövetkezeteknél. Hogy kel szemben, hibák évről évre ismétlőd- mi az oka? Sem a vezetők, — Köztudott, hogy a páznék. az elmondottak tehát a sem a belső ellenőrzés nem dálkodás színvonalat tekintkorábbi, s valószínűleg a fordít erre kellő gondot, ve differenciálódnak a gazmostani időszakot is jellem- Hiányos az ügyintézők kép- dálkodó egységek. Kutatjákj zik. zettsége, találkozunk felüle- e, mi ennek az oka? — Mivel foglalkozik az tességgel, figyelmetlenséggel — Végeztünk témavizsgáigazgalóság? is. Típushiba, hogy a belső latot, négy gazdaságtalan és — Ellenőrizzük a vállalati szabályzatokat nem módosít- három dinamikus vállalat rendben gazdálkodó egysé- ják a jogszabályok változá- kártyáiba tekintettünk bele. gek mérlegének, eredményé- sának megfelelően. Súlyo- Ami a felszínen látszik: a nek valódiságát. Vizsgáljuk sabb ennél, hogy a meglevő dinamikus cégek attól dinaa költségvetési kapcsolatok- szabályokat sem tartják be. mikusak, hogy a gazdasági ban a jogszerűség betartá- Különösen hiányos a kiselej- nehézségek ellenére növelni sál. a különböző alapok elő- tezett eszközök bizonylatoló- tudták termelésüket, jöveirás szerinti képzését. Átte- sa: homályba vész, valójá- delmezőségüket. Termékeik kintjük a számviteli és a ban hová tették a kiselej- keresettek belföldön és gazbizonylati rend helyzetét, tezett holmit. daságosan exportálhatók. A értékeljük a pénzügyi fe- — Szaporodott munkájuk másik véglet: visszaesett a gyeimet. Állandóan változ- az úgynevezett kisvállalko- kereslet a hagyományos ternak a gazdasági szabályo- zások ellenőrzésével. Milyen mékek iránt, a cég nem tud zók, figyelemmel kísérjük tapasztalatokat szereztek? időben váltani, instabillá váhatásuk érvényesülését. Cél- — 1983. január 1-én 575 bk, pénzügyi zavarok lépés témavizsgálatokat vég- kisvállalkozást tartottunk nek föl. zünk, a legfontosabb tenden- nyilván, ezek közül 286-nál — Ez a jelenség, de mi ciákról rendszeresen tájé- végeztünk pénzügyi, gazda- az ok? koztatjuk a központi és a sági ellenőrzést. A vizsgá- — Az alapvető különbsémegyei vezetőséget. latok 15 százalékában került get a költséggazdálkodás el— Milyennek ítéli a gaz- sor jegyzőkönyv felvételére, térő színvonalában látjuk. dálkodási fegyelmet? Az eddig megállapított hiá- A gyengéknél rengeteg a — Sok a hiba, szinte min- nyosságok többsége a bo- selejt, konstrukciós, technoden gazdálkodónál megsze- nyolult rendeletek nem meg- lógiai zavarok támadnak, gik a bizonylati fegyelmet, feielő értelmezéséből szár- Laza a belső ellenőrzés, néhol súlyos szabálytalan- mazik. Tapasztalataink ütemtelenné, . megbízhatatságokat tapasztalunk. mindamellett figyelmeztető- lanná válnak a szállítások, — Például? ek: a vállalati gazdasági megnőnek a készletek, nyo— Nem stimmelnek a mér- munkaközösségek többsége munkban a büntetőkamat és legek. Hol kevesebbet, hol a vállalati alaptevékenységet a fel nem osztott költségek, többet hoznak ki. 137 millió segíti. A többségük drága A két szféra egymás mellett forinttal növelnünk kellett kooperációt helyettesít, má- működik, a gazdaságtalan az eredmény összegét, más sutt bevallott cél a bérsza- vállalatok részben a jókat esetekben 113 millióval csök- bályozási kötöttségek enyhí- is visszahúzzák, hiszen egykenteni. Árbevételként köny- tése. a jó munkások meg- részt közvetlen piaci kapveltek el olyasmit, amit el tartása. Nem különíthető el csolatban állnak velük, sem adtak. Jelentós leltár- pontosan a vgm-ben végzett másrészt, mert a költségvetés eltéréseket elszámoltak anél- munka a munkarend sze- a jóktól vonja el a gyenkül, hogy kivizsgálták vol- rintitől, ugyanakkor a vgm- gék megsegítésére szolgáló na. Beruházásokat állóesz- ben rövidebb idő alatt töb- összegeket, közfenntartásként tartottak bet lehet keresni, mint a — Az ellenőrzési igazganyilván. Rossz amortizációs hivatalos 8 óra alatt. Ez leg- tóság munkatársai felderítik is résvt vettem eTet^mövTmáH^ "TJ^I vuagmeretuj KOI- ku]csot aikaima2tak. Elévült főképp a hivatalos munkaidő a szabálytalanságokat. Kuis reszt vettem - fiatal gokat^ maximálisan^ figye- nyezeti Problemák érzekéié- követelése^et szerepeltettek kihasználatlan tartalékaira tatják.e azt. hogy hátha nem az év végi mérlegben. Hely- figyelmeztet. a vállalatokban, hanem a telenül értékelték a saját — A magánvállalkozások szabályokban van a hiba? termelésű készleteket, és körében tartja számon a — Ameddig egy szabály még hosszan sorolhatnám az közvélemény a szerződéses érvényben van, addig be évről évre visszatérő sza- üzleteket, vendéglátó egysé- kell tartani, hiszyen mi lenne bálytalanságokat. geket is. abból, ha mindenki maga — Szándékosak ezek a — A vendéglátásban nép- bírálná el, hogy a rá vonatszabálytalanágok? szerűbb az új vállalkozási kozó rendelkezések jók — Legnagyobb részük pon. forma, mint például az élei- vagy rosszak. Más kérdés, tatlan számítás következmé- miszer-kereskedelemben. ' Ez hogy ha a jelenség tipikus, nye. 1982-ben az energia ár- érthető is: ott nagyobb a ha sok helyen úgy ítélik emelkedése miatt igénybe- haszon. Jó tapasztalataink meg, hogy a népgazdasági vett dotáció kiszámításakor vannak: javult a kínálat, érdek ellenében érvényesülegy szegedi vállalatnál téve- nőtt a választék, rugalma- nek bizonyos jogszabályok, sen határozták meg az ár- sabb a nyitvatartás. A szer- azt haladéktalanul jelezzük változás mértékét. Egyide- ződéses üzemeltetés javí- az illetékes főhatóságoknak. 1 ^TstYáSkAt^cegymte-~ A D£LÉP NapSU*ár * Kisszínház színpadán se. a székesfehérvári Ikarusz, a nagykanizsai Vas- A néptánctalálkozó DÉLÉP Napsugár és SZOmbaton délelőtt fél 10 a MAV Törekvés tancegyutma, mutató az Űjszegedi Szabadtéri Színpadon (rossz idő kor , Ki«7Ínhá7hRn fnivta esetén a Sportcsarnokban) tese. valamint önálló prog- k of ® Kl8Szmházban folyta fél 9-kor veszi kezdetét, ramját a kaposvári Somogyi todik. a délutáni műsor ket melyet a Vigadóban táncTáncegyüttes. órakor kezdődik, az esti be- ,ház követ. Ifjúság és környezetvédelem Az egészséges emberi kör- zés azonnali megszüntetése, meghatározott: az egyén fenyezet biztosítása az egyik Kitűnő a környezetvédelmi lelősségének kialakítása a legfontosabb világprobléma, országos koncepciónk straté- környezetért, mely nyilváA magyar közvélemény, kü- giája, amely jól érzékelve nuljon meg a mikrokörnyelönösen az ifjúság, érzékeny jelenlegi gazdasági nehézsé- zetben mozogva apró, de figyelemmel kíséri e terület geinket, okos útmutatást ad. fontos magatartási formáktörténéseit. Űj üzemeket csak a leg- ban (ne szemetelj, ne pazaNemrégiben rendezték meg korszerűbb technológiával és rold a vizet, állítsd be auKecskeméten az első orszá- környezetvédelmi berende- tód motorját, ne zajongj, gos ifjúsági környezetvédel- zésekkel szabad tervezni, vigyázz a természeti értémi, konferenciát. A tanács- létrehozni. Üzemrekonstruk- kekre stb:), valamint a nagy kozj^qn — melyen magam ciók alkalmából az adottsá- (országos, világméretű) kőris részt vettem — fiatal gokat maximálisan figye- nyezeti problémák érzékeiészakemberek kaptak tájékoz- lembe véve kell a biztosító sében, intézkedéseket kérő tatást az ifjúsági mozgalom berendezéseket beépíteni, véleményalkotásban is. környezetfejlesztési felada- Csak abban az esetben kö- Ennek a társadalmi, moztairól. telező azonnal csökkenteni galmi. politikai nevelő felA magyar környezetvéde- vagy megszüntetni a szeny- adatnak beindítását, elter:lem állami, jogi, közigazga- nyezést, ha az közvetlen ká- jesztését vállalta magára a tási vonatkozásban jól meg- rosító hatású. KISZ, amikor életre hívta alapozott, intézményrendsze- Gazdasági rendszerünkben az Ifjúsági Környezetvédelre kialakult, koncepciója dgy szükséges a jövőben be- mi Tanácsot, mely tevékenygondosán kidolgozott, politi- illeszteni a környezetvédel- ségével azon lesz, hogy ifjúkai megfogalmazását az met> mint egy magasabb ságunk mind nagyobb tömeJVISZMP programnyilatkoza- életszínvonalat biztosító gei ismerkedjenek meg körta tartalmazza. A hatósági szolgáltatást, mely értékeket nyezetvédelmi kérdésekkel; tevékenység keretei biztosi- (egészséges környezetet) állít olyan akciókat szervezzenek, tottak. Mégsem mondhatjuk, elő és nem szabad szüksé- melyek lényeges változást hogy a területen minden ges r0ssznak tekinteni, amit eredményeznek minden rendben van. Mi hiányzik szankciók vagy erkölcsi nyo- munkahelyen, lakóterületen, tehát? A helyes szemlélet mas mjatt kell elviselnie a településen, nemcsak a hiányzik elsősorban. A tuda- gazdálkodónak. A társadal- szemlélet átalakulásában, ti elmaradottság nagy fokú mj megítélés, a közvélemény hanem a környezetkárosítás az állampolgár és a „felelős" szerint legyen szégyen a lehetséges megszüntetésében vezető fejében egyaránt. környezet károsítása. is. S^T Megtanulható, leutánozha- Ha világossá válik valatemaval szembeni érzékét- ^ & természet >>huiladék_ mennyiünk számára, hogy a mentes" körfolyamatokból környezetvédelem össztárálló rendszere. Ugyanilyen sadalmi, emberiségi érdek, és technológiák beállításával nem kétes, demagóg moznyersanyagot és energiát ta- galmak zászlaján díszelgő karithatunk meg, s ráadásul divatjelszó, akkor sokat teszinte automatikusan meg- hetünk a bioszféra stabilitászűnik a bioszféra káros sáért, környezeti feltételeink lenség, sajnos, általánosnak mondható. Sokszor elhangzó vélemény: mondvacsinált a probléma; túllihegik; kongatják a vészharangot, pedig a természet sok mindent kibír, ezt is túléljük ... Vannak, akik úgy tartják, vagy termelünk a mostani (esetleg szennyező) technológiákkal és áron vagy csökterhelése is. A helyes környezetvédelmi szemlélet nem pótolja a javításáért. Dr. Tóth György az IKT tagja jűleg 244 ezer forint adó- totta a vállalatok jövedelTanács István kentjük (beszüntetjük) a környezetvedelem tokeigeszennyező technológiával nyét, de okos megoldásokkal gyártott termékek előállítá- mind közelebb kerülhetünk sát. Ezzel tovább nő a hi- a kívánatos termelesi koánycikkek listája, csökken rülményekhez. az élelmiszertermelés, mun- A felelős emberek tudati kanélküliség léphet fel stb. formálásn túl, nagyon fonFelszerelhetjük a „mo- tos az állampolgárok szemdern", drága tisztítóberende- leletének kedvező irányú zéseket, de ez a fogyasztói alakítása. Ezt csak módsz.ear olyan mértékű növekedé- res, tudatos nevelesi hatassét okozza, hogy a termék sal lehetséges végrehajtani eladhatatlanná válik, esetle- (iskola, család, sajtó, radio, ges ártámogatással forga- tévé, társadalmi szervek lomba hozva viszont nem stb.). érvényesülhet a piac való- Kihasználva az életkori ban kívánatos szabályozó sajátosságokból fakadó leheszerepe. Ezek a nézetek nem az óvódától a veszik figyelembe a jo kor- ° , .. . nyezeti tényezők valós érté- nyugdíjasok napközi otthokeit, tehát hiányos, torz ér- náig, minden korosztályhoz télirendszerre vallanak. közelíthető a kérdéskör, érNyilvánvaló dolog, hogy telmi és érzelmi szemponta gazdasági erőnket tekin- ó egyaránt. A metodikai tetbe kell vennünk. Esztelen követelés lenne vala- szabadsag tiszteletben tartámennyi környezeti szennye- sa mellett a cél szigorúan Úszta Gyula köszöntése Úszta Gyulát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, a Magyar Partizánszövetség nyugalmazott főtitkárát, a munkásmozgalom régi harcosát 70. születésnapja alkalmából pénteken az MSZMP Központi Bizottsága és a Központi Ellenőrző Bizottsága nevében Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke köszöntötte. Átadta a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság köszöntő levelét. Az eseményen ielen volt Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagia. a Központi Bizottság titkára és Somogyi Imre. a Központi Ellenőrző Bizottság titkára. * Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke a Parlamentben köszöntötte Úszta Gyulát, az Elnöki Tanács tagját. Jelen volt Katona Imre. az Elnöki Tanács titkára. * Úszta Gyula nvugállományú altábornagyot 70. születésnaDia alkalmából pénteken a Honvédelmi Minisztériumban a Katonai Tanács nevében köszöntötte Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter. (MTI) Számítógépes rendszer a Skála Metróban A Skála Metró Áruház számítógépet, ezt követően részére megérkezett és mű- pedig az árukészletet leltászaki átadás alatt áll az a rozzák és vonalkóddal látszámítógépes nyilvántartó iák el. Annak érdekében, rendszer, amelyet az NSZK- a gépek beállítása ne beli Anker DataSystem-cég <*«»? fennakadást a forgalomban, a leltározást és a jelentett be. készletek gépre vitelét szaMost próbálják ki a kaszosan. a hétvégi zárvatartások idején végzik. A tervek szerint októbertől a konfekciócikkek, novembertől a divatáru és egyéb iparcikkek árusítása és nyilvántartása is az úl rendszer segítségével történik. Teljes üzembe állítása után a számítógép végzi maid a rendelés-nyülvántartást, a készletnyilvántartást, e mellett folyamatosan, különféle bontásokban könyveli az áruházi bevétel alakulását és napi elszámolást is ad. Segítségével naprakész információ áll majd rendelkezésre az árukészlet változásáról, a szükséges rendelésről, valamint a hiánycikkekről. Az áruház vezetői elmondták. hogy a Skála Metró az első hónapban a tervezett 170 millió forint he? lyett 300 millió forintos forgalmat bonyolított le. Szakközgazdász-avató Pécseit Szakközgazdászokat avattak pénteken a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen továbbképző intézetének pécsi regionális bizottsága és a pécsi tudományegyetem 1982-ben indította meg az általános közgazdák diploma utáni kétéves szakképzését, amelynek első végzős évfolyamán ötvenen fejezték be sikerrel tanulmányaikat a vállalati komplex tervező-elemző. illetve szervezési-vezetési szakon. Az első Pécsett végzett szakközgazdászok a dunántúli megyékben kezdik meg. illetve folytatiák munkájukat. A pécsi posztgraduális képzés folytatódik, s jövőre agrár-közgazdász szakot is indítanak. (MTI)