Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-15 / 139. szám
6 Péntek, 1984. június 15. Labdarúgó Európa-bajnokság Ponfot vesztett az NSZK Diáksportfórum '84 Tanácskozás a mindennapos testnevelésről SPORT Tungsram Kupa A Tungsram Kupa vízilabdatorna második napján, csütörtök délután sokkal gyérebb volt az érdeklődés, mint a nyitányon. Eredmények: Olaszország —Kuba 10-10 (4-3, 1-2, 3-2, 2-3), NSZK—Jugoszlávia 11-10 (2-3, 2-2, 4-2, 3-3), Szovjetunió—Hollandia 7-3 (3-1, 1-1, l-l, 2-0). Egyesült Államok—Magyarox szúg 8-7 (2-0, 3-3, 1-2, 2-2). A nyitányon a döntetlen Is csalódás volt, hát még a mostani vereség . .. Ezúttal az első napi csapatból kimaradt Kuncz és Dóczi. helyettük Hasznos és Schmiedt került be. Jóformán fel sem ocsúdott a magyar válogatott, amikor már két gól volt az amerikaiak előnye, s ezt a későbbiekben csak egyenlíteni sikerült. Az Igazsághoz tartozik, hogy az amerikai kapus kitűnően védett s a harmadik játékrészben balszerencsések voltak a magyarok, többször a kapufán csattant a labda. Csütörtökön, a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének harmadik napján a 2. csoport első fordulójának két mérkőzését játszották. Először a címvédő NSZK lépett pályára Portugália ellen, Strasbourgban NSZK—Portugália 0-0 Strasbourg, 50 000 néző, v.: Juska (szovjet). Heves nyugatnémet rohamokkal indult a találkozó, a portugálok védekezésre rendezkedtek be, csupán a fekete bőrű Jordao tartózkodott elöl. A félidő közepén némileg feljöttek a portugálok, de aztán újból visszaestek, mert az Európa-bajnokok szoros letámadó taktikája miatt a felezővonalon is alig tudtak átlépni. Szünet után egy ideig ott folytatták a csapatok, ahol az első félidő végén abbahagyták: az NSZK támadott, Portugália védekezett. Az 51. percben egy gyors portugál ellencsapás során Jordao tisztán érkezett a beadásra az ötös jobboldali sarkánál. Kh.' Förster felvágta, a játékvezető azonban nem sípolt. Az 55. percben Völler 25 m-es bomba szabadrúgása éppenhogy elcsúszott a bal kapufa mellett. Ezután — látva az Európa-bajnokok vérszegény próbálkozásait — rákapcsoltak a portugálok, s egymás után három viharos támadást is vezettek. A 80. percben Frascot Veloso, majd 5 perccel később Jordaót Gomes váltotta. Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, bár még Brehmének volt egy mellélövése. Óriási meglepetésnek tűnik az EB-címvédő pontvesztése a szakértők által nem sokra tartott portugálok ellen. A 90 perc képe alapján azonban teljesen megérdemelten harcolták ki a dél-európaiak a döntetlent. Spanyolország—Románia l-l (l-l) St.. Etienne, 10 ezer néző, v.: Ponnet (belga), góllövők: Carrasco (11-esből). illetve Balöni. A labdarúgó EB döntője 2. csoportjának újabb csütörtöki összecsapására St Etienne-ben került sor Románia és Spanyolország között. Előtte azonban az UEFA fegyelmi bizottsága döntést hozott a Franciaország—Dánia mérkőzésen kiállított francia védő, Manuel Amoros ügyében. Mint ismeretes. a iátékos belefejelt a dán J. Olsen arcába, s ezért most a fegyelmi bizottság három mérkőzéstől eltiltotta. Ez azt jelenti, hogy a 22 éves labdarúgó már csak akkor léphet pályára az EB-n. ha a gail kakasosok eljutnak a döntőig. A St. Etienne-i stadion nézőterén alig tízezren foglaltak helyet. (Hiába: a közönségnek jó. „szimata" van.) Rendkívül unalmas voli az első negyedóra, egyik csapat sem volt hajlandó támadni, s ebből semmi jó nem kerekedett ki... A 8. percben Victor távoli lövése Lung ölében kötött ki, majd a 21. percben hirtelen felgyorsultak az események. A románok a felezővonalnál elveszítették a labdát Senor rácsapott, kiugratta Gallegót akit Lung és Bölöni egyesült erővel csak lerántani tudott a 16-oson belül. 11-es. A büntetőből Carrasco biztosan lőtt a kapu jobb oldalába (1-0). A 35. percben Coras cselsorozatba kezdett a spanyol 16-oson belül, majd visszajátszott Bölönihez, aki 15 méterről nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtt (l-l). A második félidő még az elsőnél is csapnivalóbb játékot hozott, a cseréken kívül szinte semmi említésre méltó esemény nem történt Az EB eddigi leggyengébb találkozóiát vívta egymással a két válogatott, pedig az ezt megelőző három mérkőzés sem volt valami magas színvonalú... A közönségriasztó sétameccsen egvik csapat sem érdemelt volna győzelmet. .. Talán még pontot sem .. „Mindennapos testnevelés" feliratú transzparens hirdette a tegnap délután 2 órakor kezdődő diáksportfórum témáját a szegedi oktatási központ egyik előadótermében. Az eseményt, melyen részt vett szinte valamenynyi társadalmi és tömegszervezet vezetője, aki az ügyért sokat tehet. dr. Fábián Tibor, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának testnevelési és sport főelőadója nyitotta meg. A meghívottak között volt Cziffra Pál, a megyei pártbizottság munkatársa. Oláh Miklós, a szegedi pártbizottság titkára, dr. Bódi György, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Barbacsi Imre, az OTSH utánpótlás-nevelési osztályvezetője. Gyenge József, a Művelődési Minisztérium testnevelési és sportosztályának vezetője, Molnárné Kozma Erzsébet, a Magyar Üttörők Szövetsége országos elnökségének titkára. Kárpáti Rudolf, a HNF országos elnöksége szabadidős sportbizottságának vezetője, dr. Spiogl József, a KISZ KB sportosztályának vezetője, dr. Keczer Tamás, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője és dr. Székely Gabriella, a Magyar Sportorvosi Társaság elnökhelyettese. A hallgatóság soraiban pedig általános és középiskolai igazgatók, szakfelügyelők, és napközis pedagógusok voltak, de jó néhány sportszakember és vezető is részt vett. Olyan fontos kérdések szerepeltek a tanácskozáson, mint például lesz-e az idén iskolai sportlétesítmény-fejlesztés; hogyan lehet hozzájutni a testnevelés játékfoglalkozások mintaprogramjaihoz; hogyan tudnák a sportegyesületek támogatni az iskolák tömegtestnevelését; tervezik-e az illetékesek a mindennapos testnevelés kiterjesztését a középiskolákra? Van-« valamilyen elképzelése az illetékeseknek a higiéniai feltételek javítására, és végül: mennyiben kapcsolható a mozgalom bevezetését szorgalmazó akció a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának határozatában vázolt célkitűzésekhez? Labdarúgó MNK Kupasorsolás Genfben A DÉLÉP sem bírt BIKKÖZORRKOMÉNVEK Aa SZVSE btrköwM két filső helyet és sraómos értékes helyezést saerezteta Orosházán a Pusztát Ferenc anw.a'gos I. osztályú szn'txvdtoaásu egyéni és cs&paftversenyen. 48 kg: ... 4. Dóczi István. 52. kg: 4. Fort a.- Szilveszter, ... 6. Jenei János. »0 kg: 1. Kiss Lstvén. 100 kg: 1. Birkás László, ... 5. Bocié Ontail. +10(1 kg: ... 2. Szél József. Csapatban: L DVTK 38. 2. Bp. Honvéd 32, 3. SZVSE 2« ponttal. SZABÓ LAJOS SIKERES A Swgortt EpítiSk-Spartaewi fiatal kerekipároaa. SziabO Laijos a kjönelTmiltban két versenyen is klementedé eredményt ért eL XIX. Centrum Bükk kiuipa. Miskolc. 60 induló. Összetettben: L J+n'kovics (Nagyikanizsa). 2. Szabó LaáóS. XVIII. nemzetközt lfJústágl KSI kupa. Budapest (81 llKiuhi). összetettben: 1. Salabov (szovjet). 2. Zenkovtcs (szovjet), 3. Saabó Lajos. I.ABDARCGÖEREDMENYEK A megyei L osztályú Hiúsági bajnokság 30. fordiúlójánnk eredményei: Kinlasl-H.—Bordány l-l (1-0), szentes! Kinizsi—Fábiárasobestyén 4-0 (2-0). Szegvár —Mártély 0-0. Kiskun idoroasinva —Csongrád 2-3 (l-t). Kisteleik— Alsóváros! MAV 2-0 (0-0). Tiszatll KSK—Sándori alva 2-0 (1-0), Makó—Mindszent 8-1 (1-0), SZECL AJ< II.—KSZV SE 4-1 (2-1). A megye! II. osztályt! ifjúsági badnókság utolsó fordulójának eredrn c-n vét: Székírutas -Kiszexmbor 8-2 (4-0), Algyö-HörzJke 1-0 (1-0), Csanytelok—Földeák 8-3 <4-0), Szöneg—Tápé 1-8 (0-2), Asotthalom—MónihaJ cxm 5-1 (2-0), Záikányszék—Csanádpalota 0-2 (0-2). NagymAgocs—Apátfalva 5-3 (3-3). A megyei 1IL osztályú bajnokság eredményei: Baliástya—Sz. Postás 3-4 (ifjúsági: 1-2), Deszlk— Baks 7-0; (3-0), Szatvnuiaz— Forráskút 0-1: (2-7), Tömörkény—Pusztamérges 2-0; (2-1), Ülles—Csengele 2-0; (5-1), Domaszék—öpusztaszer 2-2; (2-2'* „ „ EVEZŐSÖK MÁSODIK HELYE Az MTK-VM országos evezóBversenyén a Szegedi Víz,ügyi SE úttörő lány kétpárevezőse, Petrcwszki és Vnst-agh a második helyen végzett. MINI KUPA KOSARASOKNAK A Fúzfőgyárte'.ep Nike FAKpályAJán nyolo fiú- és nyolc kinycsapat részivé telével rendeztéik meg a Nitrokémia Mini Kupa '»4 kosárlabda-tornát. A SZEOL AK fiúcsapata a felimérő teszt eredményemelt összegezése után a negyedik volt. a tornán szintén a negyedik, mig a végső összesítés alapján ötödtik helyen végzett.' VB-DÖNTÖ VISSZAVAGO AZ NSZK 1974. július 7-&1 2-1re győzött a Hollandia ellent világbajnoki labda rugó döntőben. Tizi évvel a nagy mérkőzés után Julius 7-en Münchenben isimét pályára lép az akkori két együttes. A csapatoik szakvezetője Helmut Sohön és Rtnus Miehels lesz. s a bíraákodásra a VB-döntrt Játékvezetőjét, az angol John Taylort kérték fel. Az NSZK együttesében Mater, Beckembauer, Vogts. Sohwarzenbortk, Brettner. Hoeness, Bonhof. Overath, Grabowski, Gerd MUner és Hol zen bein is játszik. Néhány napon belül egész Európában befejeződnek a bajnokságok és a kupák, s ezzel eldől, hogy az egyes országokból kik indulhatnak az 1984—85. évi nemzetközi kupaküzdelmekben. A magyar labdarúgást négy csapat képviseli a kupákban. A bajnokoknál a Bp. Honvéd indul, a KEKben a Siófok (először fordul elő, hogy a magyar klubok képviseletében NB II-es együttes szerepel a nemzetközi porondon), az UEFA Kupában pedig a Rába ETO és a Videoton. A négy csapat illetékeseivel június 22. ér. tartanak mebeszélést az MLSZ-ben és nyomban elküldik (még időben) a hivatalos nevezést az UEFAnak. Az 1984—85. évi kupaküzdelmek sorsolását július 10-én, kedden 12 órai kezdettel tartják meg Genfben. Az ősszel beinduló versengés előtt is játszanak nemzetközi kupamérkőzéseket magyar csapatok. A hagyományos Nyári Kupában a Videoton és a Ferencváros indul, június 30án kezdenek és hat mérkőzés-, játszanak az augusztus 4-i zárásig. a Tápéval Szerdán délután folytatódtak a labdarúgó MNK Csongrád megyei selejtezőjének küzdelmei. Négy mérkőzésre került sor, háromban a papírformának megfelelően alakult az eredmény, egyen meglepetés született. Eredmények: Tápé—DÉLÉP 3-2 (1-2), SZVSE—Szőreg 3-1 (3-0), Szegedi Dózsa —Mindszenti SE 7-3 (5-2), Makó—Árpádhalom 3-0 (1-0). Közlemény Dr. Bácskai Mária psychiater ez év Július 18-tól ismét rendel a Bokor u. 16. L 2. se. alatt. Bakos győzőit Szerdán késő este a firenzei nemzetközi atlétikai versenyen Bakos György lett az első a 110 méteres gátfutásban 13.90 mp-es eredménnyel az olasz Danielle Fontecchio előtt, aki 14.03 mp-cel érkezett a célba. Távolugrásban Szalma László 780 cm-ig jutott, s ezzel harmadik lett a kubai Jefferson (823) és az olasz Evangelisti (790) mögött A verseny csillaga, a 24 esztendős marokkói Said Aouita volt, aki az 5000 méteres síkfutásban szenzációs, 13 04.78 perces eredménnyel győzött. Ez minden idők második legjobb teljesítménye és csak 4.37 mp-cel marad el az angol Daye Moorcroft világcsúcsától. Horgászverseny A szegedi Hermán Ottó HE honvédségi szakosztálya bclnap, szombaton reggel 6-tél délelőtt 10 óráig versenyt rendez az atkai holtágon. A jelzett időszakban a gátőrház és a 2. számú kikötő közötti szakaszon a mólókon csak a versenyzők horgászhatnak. Június 18-án, 10 órától 13 óráig a Szegedi IKV bérli a Vidám Parkot. A nagyközönség részére sárva tart. A Szegedi Építőipari Szövetkezet — Szegedi Építőipari Szövetkezet készület;javfté részleg 7-es számú szerelő — bélyegzője elveszett Használata május 26-tél érvénytelen. A bélyegző használatúért ez időponttól felelősséget nem vállalunk. A kislakásépítők boltjának ajánlata: MÉROORÁK ÉS KAPCSOLOK. DUGALJAK, VEZETÉKEK, KÁBELEK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! Szeged. Roosevelt tér 5. sz. (Pincebolt!) A bolt nyitva naponta: 7—16 óráig pénteken: 7—15,30 óráig szombaton: zárva! ALFÖLDI ^ BŰTORGYÁR fira l a Zöld Sándor (volt Vasas Szent Péter) utca 10. sz. alatt újjáépített szegedi márkaboltjában várja tisztelt vásárlóit. NYITÁS: ez év június 20-án délelőtt 11 árakor! Teljes termékválaszték I Dácia- Skoda autós márkabolt Szegeden, a Tolbuhin sgt. 9—11. szám alatt, ahol Trabant. Wartburg, Polski-FIAT típusú gépkocsikhoz is árusítunk alkatrészeket. Szegedi Autójavító Kisvállalat Telefon: 11-155, 11-269. Telex: 82606 A nyitvatartás új rendje: hétfőtől csütörtökig pénteken szombaton 8.30—15.30 óráig B.30—14.30 firáig 8.00—12.00 óráig A SZEGEDI RUHAGYÁR a vállalat területén lévő raktárát bontásra versenytárgyalás útján június 25-én de. 9 árakor értékesíti. A raktár faszerkezetű, téglaépítésű, területe kb 600 m' Az árverésen való részvétel feltételei: A helyszínen 20 000 Ft óvadék kifizetése. A versenytárgyalás helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 72. Részletesebb tájékoztatást ad Hegyes Ferenc osztályvezető. Telefon: 13-622/190.