Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-04 / 103. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 74. évfolyam 103. szám 1984. május 4.; péntek Ara: 1,40 forint AZ M S Z M P SZEG E D ROSI >1 AK LAPJA és áruforgalom Ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Erősödik az agrártermelés kínálati jellege, és ez az el­múlt egy-két évben gondo­kat vetett fel. A közps gaz­daságok az áruellátás szín­vonalának tartásához az ed­digihez hasonló mértékben igyekeznek hozzájárulni, ám egyre többször találkoznak értékesítési nehézségekkel. A termelőszövetkezeti áru­forgalmazás helyzete a ko­rábbinál lényegesen bonyo­lultabb lett. és az érdekelt partnerekkel közösen kell megtalálni a kivezető utat, megválasztani a lehető leg­jobb megoldásokat — ezt állapította meg a Termelő­szövetkezetek Országos Ta­nácsa csütörtöki ülésén, amelyen az áruforgalom helyzetét elemezték. Eleki János, a TOT főtit­kára érzékletes számokkal mutatta be. milyen mérték­ben nőtt a tsz-ek árukibo­csátása. Tizenöt év alatt megháromszorozódott az el­' adott gabona mennyisége, a tejtermelés ugyanennyi idő alatt egymilliárd literrel nőtt, és a vágóállat-termelés teljesítménye is azt jelzi: a közös gazdaságok megta­lállak számításukat a ter­melés bővítésében, például a vágóbaromfi termelését 15 év alatt 67 ezerről 334 ezer tonnára növelték. E?ek a számok egvújtal mutat­ják az áruforgalmazás bő­vülő feladatait is- ám ezzel a gazdálkodásnak ez a ré­sze korántsem merül ki. mivel a termelők igen nagy összegeket fordítanak ipari anyagok, gépek vásárlására is. Egyetlen év alatt több mint 86 milliárd forintot költenek ipari termékek be­szerzésére. Ilyenformán az áruforgalom jelentősége a termelőszövetkezeti gazdál­kodásban jelentősen nőtt. És nem minden területen zavartalan az adásvétel fo­lyamata. A közös gazdasá gok joggal vetik föl, hogy az áru mozgását nem köve­ti a pénz megfelelő mozgá­sa, azaz a partnerek most már mind többször csak te­temes késéssel fizetnek. A TOT adatai szerint a kö­vetél és a tartozás egyenle­ge a pénzügyi kimutatások­ban a téeszek számára tíz­milliárd forintos deficitet mutat. A belső pénzforga­lomnak ez a zavara minde­nekelőtt a gvengébb anyagi helyzetben levő üzemeket sújtja. Miközben az agrár­termelők egyre magasabb piaci követelményeket elé­gítenek ki. azt tapasztalják, hogy a megvásárolt anyagok és gépek minősége és hasz­nálati értéke elmarad a kö­vetelményektől, és az árak­kal egybevetve sem számít — úgymond — .,jó vétel­nek". A TOT ezért gyorsí­tott ütemben felméri, mi­lyen veszteségek érik ily módon a termelőket, és in­tézkedésre tesznek maid ia­vaslatot. Eleki János foglal­kozott azzal is. hogy a fel­vásárlás időnként méltány­talanul hátránvos helyzetbe hozza a termelőket: példá­ul a szóiababot megvevő növénvolajipar rendre az úgynevezett tájékoztatási ár alacsonyabb határértékeit alkalmazza, még az aszá­lyos esztendőben is. amikor a termelők joggal elvárnák a körültekintőbb áralkalma­zást. Befejezésül utalt arra. hogy a termelőszövetkezeti érdekvédelem sokat tett a forgalmazási gondok enyhí- ük. s ennek kamatait állni, téséért. ám a jövőben az Sürgették a kérdés rendezé­eddiginél is többet kell ten­niük az ellentmondások fel­oldásáért. A vitában kifejeződött: a termelőszövetkezeteket — mivel a gazdálkodás felté­telei nehezebbek lettek —, a korábbinál lényegesen ér­zékenyebben érintik a vélt vagy valós hátrányok. Még a kisebb bevételkieséseket is nehezen viselik el az üzemek, és érdekeik védel­mében mind határozottab­ban lépnek fel. Kifogásol­ták a vitában, hogy az elő­re nyomtatott szerződési minták — ezek alapján bo­nyolódik le az áruforgalom zöme — eleve a felvásárlók és a feldolgozók érdékeit helyezik előtérbe. Örömmel üdvözölték a TOT által ki­adott szerződésmintákat, amelyek a termelőszövetke­zetek érdekeinek jobban megfelelnek. Felvetődött, hogy a téeszeknek az át­adott áruk ellenértékének késedelmes kifizetése továb­bi problémát ielent. mivel bankkölcsönt kell felvenni­sét ugyanúgy, mint a szál lítások körüli ellentmondá­sok felszámolását. A MÁV például bírságot alkalmaz a késedelmes rakodásért, mi­közben a késedelmes kocsi­kiállításért nem vállal fele­lősséget. Ugyanúgy a villa­mosenergia-termelők a szer­ződésen túli fogyasztást szankcionálják — ami ellen a termelőknek alapjában véve nincsen kifogása —. ám amiatt már igen, hogy az áramkimaradásért nem illeti őket kártérítés. Hol­ott emiatt nemegyszer valóban súlyos veszteségeik adódnak. Beszámoltak ked­vező tapasztalatokról is. Például arról hogy a TE­RIMPEX a haltermelőkkel rugalmas és űiszerű megál­lapodást kötött, amelv a közös kockázatvállaláson alapul. Más területen is szükség lenne az árukapcso­latok és a forgalmazás kor­szerűsítésére ez nagvban segítené a termelőszövetke­zeti gazdálkodás mennyiségi és minőségi eredményeinek javítását. (MTI) ___ Kiváló termelő­szövetkezet Tizedik alkalommal nyer­te el a Kiváló Szövetkezet címet a fajszi Kék . Duna Tsz. A múlt évi eredményes gazdálkodásért odaítélt ok­levelet Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja adta át csütör­tökön Berta Jenő tsz-elnök­nek a helyi művelődési házban megtartott ünnepi közgyűlésen. (MTI) Bolgár parlamenti küldöttség hazánkban Bolgár Népköztársaság bu­dapesti nagykövete. Délután a magyar és a bolgár parlamenti küldött­ség Apró Antal és Sztanko Az országgyűlés meghívá­sára csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra bolgár parlamenti küldöttség érke­zett hazánkba. A delegációt Sztanko Todorov. a Bolgár Todorov vezetésével megbe­Nép köztársas ág Nemzetgyű- szélest folytatott az Ország­lésének elnöke, a Bolgár házban. A delegációk tá.ié­Kommunista Párt Központi koztátták egymást országaik Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja vezeti. A ven­dégeket a Ferihegyi repülő­téren Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke fogadta. Jelen volt Boncso Mitev, a gazdasági, politikai helyze­téről, időszerű feladatairól, és' áttekintették a két or­szág törvényhozó testületé­nek tevékenységét. A megbeszélésen jelen volt Boncso Mltev. (MTI) ÉletiiBzloiisáo - egészségvédelem Tudományos konferencia Szegeden Immár kilencedik alka- dött. kétnapos tanácskozás len. hogy az egészségügyi lommal rendezte meg egész- témája ezúttal az életbiz- szakemberek — ezen a ségnevelési tudományos kon- tonság és az eaészségvéde- konferencián is — éppen ezt ferenciáját a megyei tanács lem. . az úifaita nézőpontot igye­vb egészségügyi osztálya, a A megnyitón ott volt dr. ^^^"tzef"^^ megyei KÖJÁL egészségne- Székely Sándor, az MSZMP egyedü] ra1tuk múlik a jelen velési osztálya és az OTK városi bizottsaganak titkara. ^ jövő társadalmának •• . , dr. Müller József ne. a váró­egeszségugyi foiskolar kar tanács elnökh4lyettese. va- ^eszseae. pedagógiai intézete Szege- ]amint a Vöröskereszt és a Dr. Pesta László, az Or­den. a Tisza Szállóban. A Hazafias Népfront képviselő- szággyűlés szociális és egész­tegnap. csütörtökön kezdő- ie is Eredményhirdetés Laliélíáz-Sefy]ffási pályázat ségügvi bizottsága elnöké­re „ „ , ,,.,„ nek távollétében bevezető , CsaJtai Miklós. a begyét dr. Bágyoni Attila. KÖJÁL egészségnevelési az. országos Kgészsegnevelé­o-ztályának vezetője üdvö- si Intézet ijfaZgatóiá olvasta zólte a megielentekét, maid föl Az egészségnevelés né­dr. Rózsa József megyei fő- g..cs követelményére hívta orvos nyitotta meg a konfe­renciát. föl a résztvevők figyelmét: az aktualitásra. az igényes­Az egészség drága kincs, ségre. a gyakorlatiasságra és melynek megőrzése az égvén a példamutatásra. Az egész­az egészségű gv és az e"ész ségügyi dolgozóktól több fi­társadalom feladata. Amikor gyeimet igényel manap­elégedetten nyugtázzuk az ság a betegségek meg­urbanizáoió számos előnyét, előzése, mindehhez elő nem szabad megfeledkez- . kell teremteni a szakmai és nünk arról sem. hogy tárgyi feltételeket, de folya­ugvanakkor mennyi egész- matQS tapasztalatgyűjtésre ségkárosító jelenség írható a szakmai továbbképzésre 13 az egészségnevelés aligha lehet sikeres a nevelök személyes városiasodás számlájára. Az gzükség van végül: új életforma veszélyei ellen céltudatos, összefogott küz­delemre van szükség, amely ^ldaadása néJkül. fölvilágosító, megelőző tevé­kenység nélkül, aligha lehet eredményes. Ezért is nőtt meg napjainkban az egész­ségnevelés jelentősége: csak aki tisztában van a káros szenvedélyek. az élvezeti cikkek ártalmas hatásával. A tanácskozás első nap­ján, tegnap negyven előadás és poszter foglalkozott az otthoni balesetek megelőzé­sével. az iskolai pszichés "egészségvédelemmel, az élet, mentés és elsősegélynyújtás , . kérdéseivel. valamint az az keoes ellenük tudatosan .... , . , . ... , ,,,, • ... . idoskoruak szocialis-kultura­A Deák Ferenc utca 28­Somogyi Károtyné felvétele -30. számú ház felújítása bizo nyúlt a legsikerültebbnek megvédeni egészségét. A megváltozott életmód miatt a családokról, a gyerekek­ről és az idöskorúakról va­ló gondoskodás is más szem­léletet követel. Nem vélet­lis gondozásával. Ma. pénteken a konferen­cia plenáris üléssel folytal­ja munkáját. Ch. A. Szegeden már hagyomá- ző szervezetek képviselői­nya van annak, hogy az ál- nek. A Deák Ferenc utca ¿8 lami lakóházak felújításá- —30. számú ház födémcse­ban közreműködő építőipari rés felúntásáért a Szegedi szervezetek munkájának Építőipari Szövetkezet kol­színvonalát évente 6zakmai lektívája kapta meg a pá­zsüri értékeli. Az idei lakó- lyázat első díját. A zsűri ház-felújítási pályázatra az véleménye szerint a szín­1983-as esztendőben befeje- vonalas kivitelezés — figye­zett épületekkel lehetett be- lembe véve az épület nagv_ nevezni. Nyolc épületnél ságát — viszonylag rövid vizsgálta meg a bíráló bi- ideig. 21 hónapig tartott. zottság a felújítás műszaki tervezési színvonalát, az alkalmazott szerkezetek és technológiák milyenségét, s hogy kellőképp sikerült-e érvényesíteni a gazdaságos­sági szempontokat. Döntését tegnap. csütör­tökön hiidette ki a zsűri az IKV klubjában, ahol Prágai Tibor, a városi tanács Ci­pőkének általános helyette­se adta át a jutalmakat, ok­leveleket a díjazott kivitele­(A szerződésben megállapí­tott határidőnél 60 nappal korábban fejezték be az épület felújítását.) A bizottság — mely a vá­rosi tanács végrehajtó bi­Vállalat kollektíváját. Rö­vid idő — három hónap — alatt hat lakást újítottak fel, jó minőségű, gondos ki­vitelezésben, az épület hom­lokzatát eredeti állapotába állítva vissza. A lakóház-felújítás terve­zési színvonalának fokozása érdekében kifejtett tevé­kenységéért. különösen a Tanácsköztársaság útja 6. számú lakóépület színvona­las tervéért jutalmat kapott a Csomiterv Radics Lajos vezette tervezőcsoportja. (A kivitelező az IKV volt.) A szakmai zsűri áttekin­zottsága megbízásából érté- tette az intézményfelújítások kelte a „pályaműveket" második és harmadik díj kiadását nem javasolta. Di­cséretben részesítette a Te­leki utca 12. számú ház fel­újítását végzőket, a Szegedi helyzetét is. Noha nem sze­repelt a pálvázaton. a Kö­rösi/ József közgazdasáai szakközépiskola feliijításáért a Szegedi Építőipari Szövet­kezet kollektívája dicsérő Magas- és Mélyépitöipari oklevelet érdemelt ki. Magyar-csehszlovák társadalombiztosítási taBácsliozás Csütörtökön Tatabányán ben és fordítva. Ezért külö­megkezdődött a magyar és nősen fontos, hogy a két a csehszlovákiai társada- szomszédos ország szakem­lombiztosítási szakemberek berei megismerjék egymás hagyományos határ menti társadalombiztosítási, jogi találkozója. szabályozási rendszerét, az A már több mint tízesz- egészségügyi ellátás félté­tendős múltra visszatekintő ^tySST^ 'ÍSK kölcsönös tapasztalatcserét zásait. így könnyebben és kétévenként rendezik min- lényegesen gyorsabban meg dig más-más városban. A tudják oldani a különbsé­kialakulása azzal van ösz- gekből adódó problémákat, szefüggésben. hogy a két A mostani tanácskozás ország munkaügyi minisz- azért jelentős, mert július tóriumának megállapodása elsejétől változások lesznek értelmében jelentős számú a magyar társadalombizto­szlovák munkás dolgozik a sítás Irányítási rendszeré­határ menti magyar üzemek- ben. (MTI) »

Next

/
Thumbnails
Contents