Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-29 / 124. szám
Kedd, 1984. majos 29, 5 ... és városkörnyéki 7/7 -szervezeti változás A közigazgatási változáso- Deszk, Sándorfalva-Dóc, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Szatymaz, Tiszasziget, Űjszentiván és Zsombó, a város környéki községek tarvárosi szervezete helyett toznak immár az átalakult «wntúl a TIT Szeged megyei TIT-szervezet hatókörébe. rénos és város környéki szer- 0. , , „, „ . , . ., ,. -..swaa.i, " ,„ Sandorfalva-Doc kivetelevel. kat, a járások megszüntetését szervezeti változások követik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban is. Nevezetesen: a TIT eddigi. vezete működik, amely teg nap. kedden alakult meg. A Kárász utcai székházban meglai tolt ülésen kilenc tagot kooptáltak az újjászerveződő elnökségbe (a régi ahol helyi szervezet működik, mindegyik községben TIT-csoportok dolgoznak. A tegnapi elnökségi ülésen megvitatták és elfogadták a második félévre szóló, a kijárási szervezet elnökségé- bővült feladatkörnek megfenek volt tagjait). Bordány, lelő munkatervet is. Újvidéki küldöttség A József Attila Tudományegyetem vendégeként Szegeden tartózkodik a Növi Sad-i egyetem küldöttsége, dr. Zorán Sztojanovics rektor vezetésével. A delegáció tagjai tegnap, hétfőn megbeszéléseket folytattak a JATE vezetőivel, mindenekelőtt a két felsőoktatása intézmény oktatási, tudományos és kulturális együttműködésének lehetőségeiről, a kapcsolatok erősítéséről. Ma a két egyetem vezetői együttműködési szerződést írnak alá. •an egy Dérp-kisregény, • S*mon Menyhért születése (film is készült belőle), ami az 1963-as „első föllélegzés" átmeneti optimizmusában született. Egy eldugott vidéken, vad télvíz idején minden ember öszsaefog. hogy világra segítsen egy kisgyermeket, vagyis mentse az anyát szállítsa»., szervezzen stb. Az írás igen szép. Van a magyar tömegkommcuwkációban egy bizonyos riporttípus, amit — önkényesen — nevezzünk „bezzegoptimistának". A bezzegnemcsak csöppet sem meggyőző, semmi hatása sincs, de még visszás érzéseket is kelt — az eljárás már-már vétkesnek mondható. Nem arra gondolok (bár gondolhatnék), hogy a régi jó recept szerint kisgyerek, elhagyatott anya, elveszett kiskutya és hasonlók mindig garantáltan bizto6 sikert jelentenek, hanem inkább egy-két fura ember jut eszembe. Akik nem haAkiknek nem kellene fenenagy összefogás, „csak" megértés, jó szó és megbecsülés munkahelyen, villamoson és hivatalokban, de ehelyett a hét végéknek örülnek, és tíz üveg kőbányaival boldogan sietnek hazafelé pénteken délután. Higgyék el, még folytathatnám. A bezzegoptimista riport végén persze mindenki énekel, hurrá, az emberek jók, lálos betegek, „csak" élni igenis jók, puszi neked, szeretnének, viszonylag ké- emberiség! Nem tudom, de nyelmesen, de csillagászán összegeket volnának kényteoptimista riportokat — akad íenek fizetni a lakásért, s olykor — e sorok írója elsősorban a rádióban követheti nyomor, de ritkán találkozott eddig olyan egyértelmű, ha úgy tetszik, vegytiszta formájával, mint a múlt héten, kedden estes a Kossuth adón. Kása Judit dokumentumriportja hallatán. Már a cím is. í. szűzmáriám. Szó szerint: ,.Az emberek jók." Így, fehérenfeketen. mindjárt bele a közepébe. Nem mondom, ha az általános iskola alsó tagozatában kellene eszmei nevei 6 célzattal beszélni csak úgy általában „az emberekről" (de nem kell), a dolog meg elmenne, de feltételezve, hogy az esti főimúBorok mégis talán inkább a felnőtt hallgatóknak készülnék, a dolog enyhén szólva kissé leegyszerűsítettnek tűnik. Hiszen, ha megkérdeznénk mondjuk egy 16 éves. átlagos értelmi képességű fiatalt, véleménye szerint jók-e az emberek, egészen biztosan valami olyasmit válaszolna, hogy a kérdés teljesen rossz. az emberek nem jók. és nem is rosszak, mindössze „csak" bonyolultak s ő szeretné is megismerni őket ezért talán még dokumentumriportokat is fog készíteni egyszer. Ám menjünk tovább. A történet, nagyjából: egy súlyos beteg fiatal nő műtétje előtt szeretné egyetlen gyermeke „jövőjét biztosítani", s noha tanácsi lakásra jogosult, szövetkezetit kér, és persze kap a meghatódott kerületi tanácstól. a méltányossági keret terhére. ..Nem tudtam volna elviselni. hogy saját gyerekem ne legyen", mondja (nem derűi ki hogyan sikerült, csak annyi, hogy az apa ..más családban él"), s a későbbiekben mozgássérült kislányát, Dianát két ízben is vadidegen emberek befogadják, gondját viselik, amíg az anya kórházban van. Megszólal a tanács elnökhelyettese. az óvónő, a gyermekvédelmis, a kislányt befogadó anya — mind „olyan emberek, akik meglátják a másiknál a nehézségeket". Hogy az egésznek mi köze az igazi humánumhoz, nem tudom. Hiszen persze, hogv szép. ha az emberek segítenek egymáson, persze, hogy figyelemre méltó, ha a rászorulók olyan támogatásban részesütnek, ami jár Ám. ha mindez olv kerül démk. ami igen erősen gyanítom, hogy fölöttébb reménytelen ördög—angyal kategóriákba ha nem így tesznek, hcxsz- gyömöszölni fajtánkat, peszú éveket várhatnak, előszobázhatnak, protekció után szaladgálhatnak. Akiknek ugyan nem mozgássérült a gyerekük, de „csak" a jövőjét szeretnék biztosítani. ám mindössze késő este látják, pénzhajsza után, holtfáradtan és idegesen, majd a gyerek két vagy hádig néha még politikusok is próbálkoznak ilyesmivel. Hogy a dokumentumriport föladata is egészen más lenne, azt hagyjuk is. Azt úgyszintén, hogy a humanizmus hiteles kifejeződése például a Simon Menyhért születésében is egészen más. (Lásd: realizmus.) Az rom (másnemű) testvérével egészben az a pláne, hogy alszik egy szobában, a nyilvánvalóan szintén méltányossági alapból kiutalt panelek egyikében, amelynek annyira örültek szülei, hogv ő nem is érti. (És még sok minden mást nem ért...) ez az emberiség azért olykor szimbolikus értelmű — csókokra igenis méltó. Ám tudjuk, a puszi és a csók között van némi muzsikálni való különbség. Domonkos László Kitüntetések a gyereknapon A szegedi úttörőelnökség Az úttörőszövetség Orszá- III-as számú iskola). Az Orsok-sok segítőtársával színes gos Tanácsának Dicsérő ok- szágos Tanács Dicsérő Okleprogramokat szervezett va- levelét nyerte el a rókusi I- veiét kapta Alexiné Marián sárnapra a gyerekeknek — es számú iskola Szilágyi Er- Orsolya (kisegítő iskola), gyermeknapra. Az If júsági zsébet úttörőcsapata, az Or- Becskyné Lőrincz Magdolna Ház kulturális bemutatóját szágos Tanács Gyermekekért (Dugonics iskola). Csikós például a műjégpálya miha- Emlékplakettjét pedig a László (siketek általános tsmarabbi megépítéséért hir- DÉMÁSZ ..Törekvés" szocia- kólája). Dórán Istvánn* (Dódették. A műsorban föllépett lista brigádja kapta. A Sze- zsa György iskola). Dobay Vass Gábor, a Szegedi Nem- ged városi úttörőelnökség Ferencné (szőregi általános), zeti Színház művésze. sok Dicsérő oklevelében részesült Fehérvári Györgyné (tápéi szegedi iskolás: a Madách, a az Odessza Il-es számú ál- iskola). Gaálné Gaál Györgyi rókusi l-es számú, a Tarján talános iskola Udvardi Já- (Tarján IV-es iskola). HaszIV-es számú és a Szirmai ál- nos. a Tarján IV-es számú nos Pálné (Madách Iskola), talános iskola diákjai. A iskola Dáni János úttörőcsa- Horváth Tibor (az NKFV több mint 600 gyerek versek, pata. a kiskunhalasi határőr- csoportvezetője). dr. Imreh dalok bábjáték előadását szeaedi határforgalmi Balázsné (Gárdonvi iskola). , . •„ ————iá—: — - „;„" százada, a DÉLÉP KISZ-bi- Juhász J. Pálné (Rózsa Fevalamint a Jugoszláviái pio- zoUsáqa g Gladics József ^ jskola) KéH Istvánné nirok bemutatóiat lathatta. KISZ-szervezet. a Csongrád (úttörőház). Kiss Ferencné hallhatta. A díszbemutató meavet Területvédelmi és (algvői általános). Monostori bevételét 6 ezer forintot Hadkiegészítő Parancsnokság Lászlóné (Odessza Il-es szá- a városi úttörőelnökség a I-advánszki József KISZ- mű iskola), dr. Perneki Mit konzervhályné (Kodály téri iskola). Simon Oszkárné (gedói iskoÜnnepi könyvhét '84 Premierek, dedikálások, találkozók Gazdag programmal folytatódik ma. kedden az ünnepi könyvhét szegedi rendezvénysorozata. Az új Somogyi-könyvtár második emeleti előadójában, a Dóm téren, délután 6 órakor két új kiadvány premierjét rendezik meg. A szegedi városi tanács művelődésügyi osztálya néhány évvel ezelőtt sorozatot indított, mely a szegedi grafikusokat mutatja be. Az idei könyvhétre a Szegedi Nyomda közreműködésével Vincze András grafikai mappája jelent meg Nagy Károly szerkesztésében. A másik kötet erősen kapcsolódik a helyszínhez, hisz a Somogyi-könyvtár 100 éve címet viselő könyv az új otthonba költözött bibliotéka történetét dolgozza föl — szerkesztője Péter László. A könyveket bemutatja és a könyvtári kiadvány szerkesztőjével beszélget Tandi Lajos. A programban közreműködik a Canticum kámarakórus. A Kárász utcai Móra könyvesboltban délután 4 órakor az egyik legeredetibb fiatal magyar író, Esterházy Péter dedikálja könyveit, közöttük az idei könyvün- K8nyvek ^ Kyerekek nepre megjelent kulonos féle ta]álkozását rendezték meg vasárnap a Móra könyvesmuvét. a Kis Magyar Por- boltban nográfiát. Major Tamás is Szeged vendége lesz. Dél- sándorfalvi könyvtárban Pusztamérgesen a könyvtárután 6 órakor a SZOTE Csongor Győző vendégeske- ban délután 6 órakor Kiss Dóm téri oktatási épületé- dik. délután 5 órakor az Ferenc pszichológussal beben találkozik az érdeklő- algyői fiókkönyvtárban Tóth szélgethetnek az érdeklődők dőkkel. s könyvheti mun- Bélával találkozhatnak az ol- a párválasztásról és a párkaiénak. a Téli rege a vasók. ugyancsak 5-kor kapcsolatokról. S természe•szinpadon című ..rendezői kisteleki fiókkönyvtárban tesen ma is, délután 1 órapéldánynak" olvasóival. Bácskai János színművész kor a Dugonics téren Ma deiekátx ¡6 arakor a mutatja be onáUo estjét, könyvről könyvért. műjégpálya számláiára utol- alapszervezete, a ta át. A Volán vállalat nem- óvár Kállai Éva szocialista Sponner Jenöné (Hámán csak a városban élő kicsi- brxgadja. Kató Iskola). Szabó Jánosné nveknek kedveskedett. a Az Országos Elnökség Üt- (Tarján. III-as számú iskoSzeaedhez tartozó községek törővezetö Érdemérmét vet- Táborosi István (Béke kis lakói is ingyen utazhat- te át dr. Bérezi Kálmánné utcai jskola). Varga Sándortak a buszokon. (Szatvmaz). Glasza Béláné ^ (Mező Imre iskola) Az A Vörös Csillag moziban (Gera Sándor iskola). Kis Ogzágo, Elnökség Kiváló tartották a gyermeknapi Ernőné (ságváritelepi iskola), ifjúvezetői Munkáért kitündíszünnepséget. amelyen Tóth Mezey Károlyné (Tarián IV- tetését kapta Csury Erika Tamás, a városi KISZ-bizott- es számú iskola). Salánki óvónő (Hajnóczy utcai ság első titkára mondott kö- István (nyugdíjas pedagó- óvoda). Miklós Edit (a szöntőt. Dr. Szilágyi János, a eus). Kiváló Üttörövezető el- DÉLÉP előadója), Simon Csongrád megyei KISZ-bi- ismerésben részesült Bunda Gabriella és Suki Katalin (a zottság titkára és Szabó Ág- Viktória (tanárképző Il-es Radnóti Gimnázium diákjai), nes. városi úttörőelnök ki- gyakorlója). Kecse Nagy A gzeeed városi úttörőelnöktüntetéseket adott át A Ma- Sándorné (tanárképző l-es sée a Kiváló Kisdobos kigyar Üttörők Szövetsége Or- gyakorlója). Szepesv Kornél- fürdetést adta Szilágyi Magszágos Elnökségének Kiváló né (Zalka Máté iskola). Tal- dolnának. Kiváló Üttörő lett Űttörőmunkáért kitüntetését mácsi Istvánné (Révai isko- Szász Andrea. Furák Erika. kapta a Tarjáni III-as számú la). Tankó Imréné (Ságvári pdj Margit. Détárl Anikó általános iskola Kállai Éva gyakorló). Tapody Zoltán Tombácz Anita. Rigó Erzséúttrőcsapata és a domaszéki (Dorozsma. I-es számú isko- bet és Torma Ida. iskola Petőfi Sándor csapata, la). Valcz Gyuláné (Tarján M. E. Drámatörténeti leporellólap Amolyan Ismeretterjesztő miért. A zalameai bíró té- a drámatörténet sorakoztat tévészínháznak mondanánk véváltozatának bemutatóját. A felvonásokat ama nevezelegszívesebben a Kazimir Megszokhattuk már, hogy tes kóbor lovagról és SanKároly rendezte pénteki pre- az önálló tévéfeldolgozások chójóról való metszetek felI műsorba kerülésének egyre tűnései jelezték: a fergeterttkuló alkalmaikor ne ke- ges. burjánzó jelenettechniressünk túlzott hévvel vá- ka követésére kihasználtalaszt a kérdésre: miért ép- tott a tévétechnika, de csakpen ezt. s miért éppen is erre. a színházi technikai most? Klasszikusok esetében szünetek kiküszöbölésére különben is az adaptáció Előnye tehát mindössze: mikéntjétől függ, hogv egy- mintha egyszerre több színöltolán jogosult-e a kérdés, paddal rendelkezhetne a Ha jól sikerült, p bemutató rendező. Tartalmilag: kimindig aktuális, ha kevés- nyilváníttatott, hogv az élet sé. hát fölfoghatjuk, mint — talán, mint álom. hogy a fönt mondtuk: tisztes isme- becsület mindenek fölött. * retterjesztésnek. Végtéae olv hogv az igazság föltétlenül sokat hangoztatott tévés fel- a királynál. Hogy a Caldeadat ez is. rón-dráma: a katolikus abHa a jószemű olvasó né- sz°lutizmus kö3tői tükre' mi elégedetlenséget ponto- Csakhogy a drámatörténesabban kielégítetlenséget lát tet bármi könyvlapok segomegbújni fönti sorok között delmével is bejárhatjuk. A igaza van. Bármily méltá- szfnház {még nyolandó tuniillik. hogv kapNaigy László felvétele irodalom és gyerekközönség sokis) a tévészlnház J) másra való. Hogy mire, tunk most egyféle dráma- ta]án véletlenségb61 sikPtorteneti képeslapot, illuszt- rült érzékeltetni a tévémű egyetlen valódi „színházszrrű" jelenetében, két jó szía nésznek, Inke Lászlónak és tévé mostoni korszaka, még- Szabó Gyulának. Arról a jeíscsak valami sajátságos „ol- lenetr61 van szó me]yben vasatat" várnánk Calderóa k(it de la Barca művének. De Kazimir nem tett mást. mint higgadt gyakorlottsággal „le- mes Don Lope (Inke)/ és „ a Zalameában za]ameai paraszt. Ped„0 rációt a spanyol barokk mibenlétéhez, az efféle drámaínséges időszakban, mint azonos jellemű, egyenes szavű és tántoríthatatlanul igazságszerető ember. a nevezényelte" történteket. Valószínűleg a tiszteletreméltó ismeretterjesztő szándéktól hajtva, sikerrel és iskolásán mutatta Crespó (Szabó) keménv vitája zajlik, s amelyből barátságuk születik. A többi iskolázott színészek rutimeg, mi még Calderónnál a nos kötelességteljesítése. Kár spanyol reneszánsz folytatá- mePt ebbő, a beesüjetdoiogsa (Don Mendo, az anakronisztikus Don Quijote-hasonmás, az ő ból. az igazságkereső ember erkölcsi fölényéből tán csak szolgájával), ]ehetne valamj ma ls ható mi a Lope de Vega-drámá- példaszerűséget fabrikálni val való hasonlóság, és mi Színházias. ..fehéren izzó" a végérvényesen barokk, és szenvedélyek kellenének a sajátosan calderóni miszti- hozzá olyanok. amilveneka ebben a műben. Már- ket be]eírt yolt néhai CaU már didaktikus hangsúlyok- derón de ,a BarCa g ^^ kai szerepelt az előadásban jába. «Hnciaaon „tudnivalói', amit Sulyok Erzsebet