Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-20 / 117. szám

5 Vasárnap, 1984. május 20. • • Ötven sor A falusi postahivatalban idős nénike bajlódik egy bonyolult űrlappal. Sercee a mártogatós toll. nehezen igazodik el a kérdések, kitöltésre váró sorok, aláhú­zások. ikszelések labirintusában. Szemüvege mögül te­kintete segítséget kér... Elgondolkodom, lelki sze­meim előtt látom magamat. amint hetvenévesen, mondiuk. egv biztosító cég ügyfeleként idétlenkedek egv számítógép adatrögzítőiénél. Pedig most már egy­re biztosabb, hogy a chipek forradalma eléri a mi nemzedékünket. Azoknak a felnőtteknek korosztálvát. akik az iskolában még számtant tanul­tak. golyós számológépen Dróbálgatták az alapművele­teket. s akiknek a számítógépek világa elfogadott, de ismeretlen valóság. Az már bizonvos. hogy a tudo­mánvos-fantasztikus regénvek csodamasinába bemasi­rozott mindennapjainkba S már nemcsak sok munka­hely kézzelfogható, munkára fogott eszköze, de egv­re inkább az otthonok elmaradhatatlan része, „csa­ládtag'* lesz. akár a televízió. Mi itt. Magyarországon, még gyermekcipőben já­runk. a komouterizálódás folvamata még csak az első, bizonytalan lépéseket tette meg. Egv folyamat kezde­tén tartunk, az első ielek birtokában még nem mond­hatiuk meg biztosan, hogv a mikroelektronika miként programozza át a társadalmat, annak gazdasági életét, hogvan befolyásolja mindennapi életünket. emberi kapcsolatainkat, világszemléletünket. Ez nyitott kér­dés. de egvúttal kulcskérdés is! Terebélyes családomban ió néhányan vannak ma­tematikusok. vegyészek. A Comodor 64 személyi szá­mítógép nemcsak a gyerekek izgalmas iátékszere. de hatásos és fontos munkaeszköz is. Engem csodálattal töltött el az ötéves Tamás, aki fantasztikus bizton­sággal kezelte, programozta, cserélte lemezeit és ön­feledten iátszott. Számára már mindennapos játékszer az. ami nekem talán örökre reitély marad. S egyúttal egv korábbi véleményem revidiálására is késztetett ezeknek a gyerekeknek természetes viszonya korunk úi eszközéhez. Amikor arról olvastam, hogv a közép­iskolákban elterjesztik a számítógépes oktatást, nem lelkesedtem túlzottan, ismervén, hogv sok helyen még a televíziós készülékeket sem használják ki iga­zán. De mindinkább rá kell jönni, hogv jobb meg­barátkozni ezekkel a paránvi mikroelektronikai esz­közökkel. hasznosabb megismerni őket. mint elutasí­tani. elzárkózni, félreállni. A chioek diadalának nem emelhetünk gátakat, hisz tanulmányok bizonyítják, hogv fejlődésük hihetetlen sebessége még a tudomá­nyos-technikai forradalom szakértőit is meglepte. Ezek az alig fél négyzetcentiméter területű szilícium lapocs­kák napjaink sztárjai. A ..törpék forradalmának" feltétlen hívei nagy reményeket fűznek e jelenséghez: rövidebb munka­időt. magasabb életszínvonalat, energiatakarékosságot, a környezetvédelem problémáinak megoldását, a min­dennapi élet segítését. Ellenzői, vagv legalábbis az aggodalmaskodók, féltik a munkahelyeket, lélektani válságról beszélnek, arról szóinak, hogv az emberi, sőt emberfeletti munkára képes komputerek kikezdik az ember önbizalmát. Nézem az öreg nénit, amint a karcos tollal bi­zonytalankodik és az ötéves Tamást, aki gyermeki naivitással és természetességgel programozza be a Csillagok háborújának egvik csataielenetét. És kere­sem magamat a mártogatós toll és a személyi szá­mítógép közötti labirintusban. Tandf Lajos Pályakezdő pedagógusoknak Munkajog -4z idén a hazai felsőok. tatást intézményekben 4800 hallgató fejezi be tanulmá­nyait. A Művelődési Mi. nisztérium és a Pedagógu­sok Szakszervezete tapasz­talatai szerint a fiatalok többsége nem rendelkezik megfelelő munkajogi isme­retekkel. ezért rövidesen egy ilyen témájú kiadvány jelenik meg. A munkajogi füzet tartal­mazza a pályakezdő peda­gógusok pályázati rendsze­rére vonatkozó legfontosabb szabályokat, így például azt. hogy pedagógusállásra csak az a hallgató jelentkezhet, aki az utolsó tanulmánvi félévre béiratkozott, és nem részesült társadalmi ösztön, díjban. Pályázatukat az idén márciusban megjelent mű­velődési miniszteri rendelet szerint az eddigi három heiyetf már öt helyre nyújthatták be a végzősök. Az álláshirdetésben megje­lölt feltételeket a munkálta­tó csak a megyei (fővárosi) művelődési osztálv engedé­lyével változtathatja meg. A munkahelyválasztásnál a fiataloknak elsősorban ar­ra kell figyelniük, hogy me­lyik álláslehetőség jár ha­tározatlan időtartamú mun­kaviszony létesítésével, az­az kinevezéssel, s melvek azok. ahol határozott idő­tartamú munkaszerződést kötnek. Ez utóbbiak többsé­ge olyan állás, melyeknél az arra kinevezett dolgozó munkahelyétől tartósan tá­vol van. például gyermek, gondozási, fizetés nélküli szabadságát tölti. A pálvá­zónak feltétlenül a határo­zatlan időre szóló munka­viszony. tehát a kinevezés az előnyös. Ha határozott időtartam­ra szóló munkaszerződést köt a fiatal, akkor a mun­kaviszony a naptárszerűen megjelölt időtartam lejárta előtt csak kivételesen szün­tethető meg. Ha tartósan távollevő dolgozó helyette­sítésére vették fel, s a munkaszerződésében való. színűsített időtartam lejár­ta előtt a helyettesített visszatér munkahelyére ak­kor a pályakezdő munkavi­szonya megszűnik. Hangkép­börze Hangkép '84 elnevezéssel elektroakusztikai és hír­adástechnikai árucikkek börzéjét rendezik meg Pé­csett. Helyszíne a vásár­csarnok, időpontja május 27. A börzén bárki elad­hat, vásárolhat és cserél­het. Külföldön sok helyütt tartanak hasonló vásárokat. Magyarországon ez le6z az első. Megszervezését az in­dokolja, hogy egyes elektro­akusztikai és híradástechni­kai cikkekből viszonylagos telítettség van. ami azt je­lenti, hogy egy-egy család­ban több készüléket is használnak. pontosabban: már nem használnak, és szívesen túladnának rajtuk. Mások viszont szeretnének hozzájutni új vagy régi kü­lönlegességekhez, avagy egyszerűen csak alkatré­szekre van szükségük. Az előzetes érdeklődés alapján rádiók, magnetofonok, le­mezjátszók, televíziók, vi­deomagnók, CB-készülékek, megafonok, diktafonok, te­lefonok kerülnek majd a börzére, s bőséges „felho­zatal" várható hanglemezek­ből, magnószalagokból, ka­zettákból és különféle al­katrészekből is. A vásári hangulat élénkítésére — lé­vén jó akusztikája a hatal­mas csarnoknak — népsze­rű ének-zenei együttesek szórakoztatják a börze kö­zönségét. Valami szúr 5. Barikád vagy átjáró? Úttörő verseny A tanárképző főiskola II­es számú gyakorlója nagy pártolója a tehetséges álta­lános iskolások szárnypró­bálgatásainak. Amint az orosz nyelvi, a rajz- és 3 társadalomkutatói verse­nyeknek hely adott, úgy szinte természetes, hogy az úttörő-mezőgazdászok me­gyei versengésének is. A megyei döntőnek résztvevői is a Hámán Kató utcai is­kolában mérték össze tudá­sukat. Tegnap, szombaton reggel Trócsanyi Anikó, megbízott megyei úttörőtitkár köszön­tötte a 21 diákot, balás­tyaiakat. csongrádiakat, szatymaziakat. sándorfal­viakat, szegváriakat, makóia­kat, és vásárhelyieket. A fölsorolt településekről 3—3 tagú csapatok vettek részt a megyei úttörőelnökség, a megyei tanács vb művelődé­si osztálya és a tanárképző főiskola által rendezett ver­senyen. A hét csapatnak mezőgazdasági technikai alapismeretekkel kapcsola­tos írásos és szóbeji felada­tokat kellett megoldani, maid a gyakorlat követke­zett. Kinn az utcán a föllel­hető gyomnövényekről tar­tottak ismertetőt Az úttörő-mezőgazdász­verseny megyei döntőjét a hódmezővásárhelyi Kun Bé­la általános iskola csapata nyerte. A makói Széchenyi úti általános iskola diákjai lettek a másodikak, harma­dik helyet szereztek a sán­dorfalviak. Az egyik orvos fiának évek óta menetrendszerűen jelentkeztek a hűvösebb, őszi napok beköszöntével az orrdugulást okozó nyálka­hártya-duzzadások. A csa­lád „háziorvosa", az apa régi barátja, kollégája, a fül-orr-gége szakorvos ke­zelte az összes rendel kezés­re álló gyógyítási lehető­séget kihasználva — ope­rációt kivéve. Az apa, aki más esetekben — tapaszta­lata szerint — sikerrel al­kalmazta a tűszúrásos gyógymódot, külföldi köz­lések alapjón kipróbálta a gyereken. Az első kezelés­nél elmúlt a fiú orrdugulá­sa —. s három ismétlés után végleg panaszmentes lett. A kolléga-barát szakorvosnak ajánlotta az akupunktúrát végző apa, próbálják ki azonos betegségtípusra a két gyógymód összehasonlítását. „Lehet benne valami", — mondta a kolléga, de a kontrollkísérletből nem lett semmi. Szó, ami szó, van vala­mi irritáló abban, hogy a manapság számtalan részte­rületre — részterületek rész­területeire! — specializáló­dott orvostudományija „be­férkőzni" igyekezzék egy olyan „valami", amely adott esetben azt a látszatot kelt­heti. hogy feladja a leckét emennek. A becsületes igye­kezettel, s persze tudása legjavát nyújtó fül-orr-gé­geszakorvos nem szívesen veszi tudomásul, hogy ami a hivatalosan elfogadott módszerrel eredménytelen­nek bizonyult, egy más — sokkal kevésbé rafinált — módon pimaszul látványos sikert hoz. Ettől aztán rög­vest gyanússá válik. S még gyanúsabbá, ha ezek után — más pontokon szúrva — a reumatológia és ideggyó­gyászát Ivözös templomába becsörtetve a krónikus fej­fájásokat merészeli gyógyí­tani. A rendelőbe görnyedt, fáj­dalomtól eltorzult arcú be­teget hoztak. Mi, laikusok úgy mondjuk, „becsípődött" a derekában valamelyik „idegszál". Párnákat tesz­nek egymásra, högy hasra tudják a Kiflivé görbült fér­fit fektetni. A térdhajlatába szúrt tűt lassan csavarja az orvos — a beteg kiegyene­sedik, feszült tartása eny­hül. Kiveszik a párnákat a hasa alól. A két aggódó hoz­zátartozó döbbenten néz egymásra. Számukra ez a kelj fel, és járj! csodája. S persze, mondjuk meg őszin­tén, az ilyen pillanatnyi eredményt könnyű is a cso­davárók szemében csodává avatni. Aki ezt teszi, a köny­nyű sikert meglovagolva, sokszorosan többet árt az ügynek a hivatalból szinte kötelezően kétkedő szak­mai környezetben. Mert. ahogy nem igaz, hogy a modern nyugati — azaz, ami nálunk is van — orvostu­domány a zsákutcák és ku­darcok tudománya, úgy nem igaz az sem. hogy a keleti eredetű tűszúrásos gyógy­mód a mesés eredményeket elővarázsoló szuperdiszcipli­na. a tanok fölötti tan. Ha a gyerek orra ..kldu­eul". ha az üvöltő beteg feláll, vagy ha az évtizedes migrén rövid tűkúra után megszűnik, nem azt kell ku­tatni, ki szépít, ki hazu­dik; az orvos, vagy a meg­zavarodott — hivő beteg, hanem azt, mi az a másik út, amelyen hamarább oda­ért a gyógyítás kapujához? S persze, ha nem annak eszközévé válik a ma még javarészt ismeretlen gyógy­mód, művelője, hogy a má­sik — az itt hagyományos — medicina bizonyítványá­ra lehetőleg minél több tin­tapacát ejtsen. Barikádok helyett jobb át­járókat építeni, s a kölcsö­nös sértettség helyett a fi­gyelem irányítsa a kere6Ő kezeket. A húszévi fejfá­jástól szabadult D.-nét ugyanis nem érdekli, hiva­talosan gyógyult-e meg, vagy csak amúgy, megtűr­tem Benne már helyreállt az egyensúly, s a „tudatha­sadásos állapotot" örömmel meghagyja az orvoskarnak. Soraiban vannak ugyanis mindkét tábor hívei: hi­vatalos nyugati típusú me­dicinát gyakorló állásban dolgoznak mindazok, akik a saját testületük által ázsiai (értsd: ferde szemmel né­zett) keleti tudománnyal flörtölnek. Nemegyszer kínosan ra­gaszkodva ahhoz, amit sa­ját munkaköri kötelességük előír, tehetetlenül nézik azo­kat az eseteket, amelyeket munkaidő után a másik módszerrel tudnának orvo­solni. Egyikük — reumato­lógus szakorvos — megelé­gelve saját tehetetlenségét, ..megszurkálta" a betegét. Óvatosságból a kezelés alatt letakarta lepedővel. — ne­hogy véletlenül meglássa va­laki, ha benyit. Egy másik — budapesti körzeti orvos — főnökei hivatalos fejcsó­válása és hallgatólagos be­leegyezése mellett rendsze­resen alkalmazza a két gyógymód kombinációját. Ahol az egyik többet tud, mint a másik, ott bátran változtat —, s nemcsak az akupunktúra javára. A be­teg javára — a gyógyítás ér­dekében. Akárcsak szerte Európában — határainkon kívül. Franciaországban és Auszt­riában — két irányzatot kép­viselve — iskolateremtő in­tézetek működnek, Bulgá­riában évek óta a hivatalos egészségügy része, Cseh­szlovákiában. Lengyelország­ban az utóbbi időkben nö­vekedett meg a szerepe, a lengyeleknek már szakfo­lyóiratuk is van, a Szovjet­unióban az összefoglalóan reflexoterápiának nevezett gyógymódok közé sorolva meghatározó jelentőségű az akupunktúra a foglalkozási betegségek gyógyításában. Szovjet szakemberek tapasz­talata igazolja: a módszer­nek köszönhetően, egyes be­tegségek gyógyításánál jelen­tékeny mennyiségű gyógy­szert takaríthatnak meg. A reflexoterápia vezető pro­fesszora most „ingázik"' Gö­rögország es Japán között. Jó hír: Magyarországon jo hatásfokú lézerakupunktú­rás készüléket fejlesztettek ki. Megkezdődött a piacku­tatás. és várhatóan komoly megrendelésekre lehet szá­mítani — külföldről ... A készülékből Svájc eddig öt­venet vásárolt meg . . . Idehaza még valami szúr. Igriczi Zsigmond A műsakS hónap programjából megyében címmel tart elő­adást. Holnapután, kedden dél­előtt általános iskolai tanu­lók vesznek részt gépmú­helylátogatáson Pusztamér­gesen. Tizenegy órakor a Technika Házában dr. Pusz­tai Gyula, az Országos Ta­lálmányi Hivatal elnöke a műszaki fej.esztés és az iparjogvédelem kapcsolata­nak aktuális kérdéseiről tart tájékoztatót. Délután kettő­kor a Pedagógiai Intézet tanácstermében dr. Kapás Pál tart előadást Műszaki­tudományos haladás ós szak­emberképzés címmel. Fél­órával később a DÉMÁSZ központjában Albert Zoltán és Szénási István lesz az előadó. A téma: az üzem­irányító központok felsze­reltsége és működése. Ti­zenhat órakor a TIT-klub­ban a japán ipar fejlődésé­ről tart ismertetőt dr. Sop­roni Lajos. Holnap, hétfőn négy ese­ménnyel folytatódik a XXIV. műszaki hónap ren­dezvénysorozata. Délután kettőkor dr. Iritz László és Szenkovszky István tart elő­adást A vízelőkészítés hely­zete a Szegedi Városgazdál­kodási Vállalatnál címmel a Távhőszolgáltató Főosztály Csongor téri épületében. Félórával később kezdődik Tankó László előadása a DÉGÁZ tanácstermében (Pulz u. 44.). A téma: a mikroszámítógépes nyilván­tartás hatása a nagyüzemi gázfogyasztás elszámolásá­ra. és a gázértékesítés nyil­vántartására. öt órakor két rendezvény kezdődik. A Dé­ri Szakközépiskolában gya­korlattal egybekötve Turi Lajos ismerteti az igényes készüléképítés technológiá­ját. A TIT-klubban dr. Bátyai Jenő Műszaki-tudo­mányos haladás Csongrád Pályázati felhíyás fotósoknak A Csongrád megyei Mú­zeumok Igazgatósága pá­lyázati felhívással fordult a megyében tevékenykedő hi­vatásos és amatőr fotósok­hoz. Vizuális szennyeződé­sek címmel kiállítást sze. retnének rendezni ez év vé­gén Szegeden, a Horváth Mihály utcai képtárban olyan fotókból, amelyek hi. telesen és magas esztétikai fokon érzékeltetik és doku­mentálták szűkebb pátri­ánk környezetesztétikai ne­gatívumait. az épített és természeti köaeg fonáksá­gait. az ellentmondásos je­lenségeket. Minden olyan alkotót szeretnének mozgósítani, akik felelősséget éreznek környezetükért, és kedvet a fotózáshoz. A pályázat jel­igés (a szerző nevét és lakcímét mellekel boríték­ban kell feltüntetni). A mű­veket minimum 30x40 cen­timéteres méretben cím és helvszín megjelölésével 1984. október 31-U1 kell bekülde­ni a Móra Ferenc Múzeum közművelődési osztálváríák 6720 Szeged. Roosevelt tér 1—3.). Egy pályázó 5 fotó­val (a sorozat egy műnek számít) vehet részt. Az al­kotásokat szakzsüri értékeli. 1. díj 3 ezer. 2. díj 2 ezer, 3. díj ezer forint. Búcsú Fuszti Istvántól Tizenkét esztendős ko­rában már dolgozott; szü­lei szabóinasnak adták. A gazdasági világválság ide­jén alkalmi munkás. 1934­ben pályát változtat. A Singer-cégnél lesz tükör­csiszoló a Hajnóczy utcá­ban. Tíz év múltán meg­szerzi a mesteroklevelet. A munka mellett sportol, és sportágában ugyanolyan eredmenyes. mint a szak­mában. Több bajnokságot nyer a gyors, kiváló ref­lexű ökölvívó. A pórt 1949-ben tiszti iskolára küldi. 1955-ig ma­rad a honvédség kötelé­kében, őrnagyi rendfoko­zattal. zászlóaljparancsnoki beosztásból szerel le. és visszatér a régi munka­helyre, ami akkor már Üveges Ktsz. Két év után elnökké választják. A szö­vetkezetnek harminc tag­ja van, s néha negyven embernek való munkája. Ilyenkor az elnök ott­hagyja az irodát, s kézbe veszi a regi szerszámo­kat. .. 1969-ben búcsúznia kell, megbetegszik, de a párt­szervezetben és a mun­kásőrségben azért dolgo­zik tovább. Háromszor kapta meg a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést, tu­lajdonosa a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek, a Munkásőr Szolgálati Ér­deméremnek és a Haza Szolgálatáért Érdemérem­nek. Holnap, hétfőn 13 óra­kor lesz hamvasztás utáni búcsúztatása a Belvárosi temető ravatalozójából.

Next

/
Thumbnails
Contents