Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

AZ MSZMP SZ É;G,EÍ»á OSI B ÍZ OTT SÁG ÁN A K LAP j A 74. évfolyam 102. szám 1984. május 3.; csütörtök Ára: 1,40 forint A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe, máius 1. tiszteletére hétfőn Bu­dapesten. a Parlament előtti Kossuth té­ren felvonták az állami zászlót. Felvonták a magvar nemzeti lobogót és a nemzet­közi munkásmozgalom vörös zászlaiát. a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél is. Máius 1. előestéién Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagia. a SZOT főtitkára ünnepi rádió- és televí­zióbeszédet mondott. Kedden országszerte színpompás felvo­nulásokkal. látványos tömegdemonstráci­ókkal. ünnepségekkel, maiálisokkal kö­szöntötték hazánkban a 40. szabad máius elseiét. Ünnepeltek az ország minden vá­rosában. a nagyobb településeken és a ki­csiny falvakban: a munkásmozgalom vö­rös zászlaia. nemzeti lobogók, felpántli­kázott máiusfák alatt vonultak az utcá­kon az üzemek, a gazdaságok, az intéz­mények dolgozói, a diákok. Fiatalok és idősebbek egvütt köszöntötték a nagygyű­léseken máius elseiét. s a rossz idő elle­nére. sokan vettek részt az utcákon, tere­ken. s a kirándulóhelyek erdei tisztásain rendezett maiálisokon. A legimpozánsabb tömegdemonstrációra Budapesten, a Felvonulási téren került sor. ahol csaknem regvedmillió fővárosi dolgozó és diák látvánvos fölvonuláson, transzparensekkel, feliratokkal, élőképek­kel mutatta be a munka eredményeit és iuttatta kifejezésre hazánk polgárainak békevágvát. A népköztársaság címerével ékesített központi díszemelvénven ott volt Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára. Losonezi Pál. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke Lázár György. a Miniszterta­nács elnöke, valamint a Politikai Bizott­ság és a kormány több tagja. Kádár János nyilatkozata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a budapesti dolgozók május l-l felvonulásán nyilatkozatot adott a tele­víziónak és a rádiónak: — Köszöntöm a rádió hallgatóit, a tele­Vízió nézőit, dolgozó népünket máius else­je alkalmából. Máius elseie nagy ünnep. Közel száz esztendővel ezelőtt született, úgy. mint a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának nania. amikor a munkás­osztály minden országban hirdette céljait, és azok mellett tüntetett. Azóta bővült a máius 1-i ünnep tartalma. Azóta a népek egész sora a szocialista fejlődés útiára lé­pett. a szocializmus világrendszerré vált, s a népek széttörték a gyarmati rendszer bilincseit, azóta máius elseie a nemzetközi munkásosztály és a szocializmust építő néoek. a jogaikért, a szabadságukért és a békéért küzdő népek szolidaritásának nap­ia. közös ünnepe. Ehhez a naphoz most már elválaszthatatlanul hozzátartozik a béke. a nemzetek szabadsága, a társadal­mi haladás és a szocial;zmus fogalma. — Az idei tavasz borús, hűvös, szeles, ilyen a mai nap is. De éppen a most lát­ható budapesti felvonulás is eleven bizo­nyítéka annak. ho«v népünk ió érzéssel ünnepelhet, és ünnepel is ezen a napon szerte az országban. Az ünnepléshez ió okot ad annak tudata, hogv népünk béké­ben. biztonságban él. eredménnyel foly­tatia szocialista orszáPéoítő munkáiát. Ezt a napot azzal is ünnepeljük, hogy köszönt­iük a szocialista építés úi eredményeit, és ió érzéssel előretekinthetünk, hiszen látjuk a fejlődés távlatait. Jól kiválasztott, szo­cialista céljaink vannak, ió a politikánk, népünk egységben, céltudatosan dolgozik. Nem szoktunk a nehézségekről, a problé­mákról sem hallgatni elért vívmányaink tovább-épésre ösztönöznek. — A párt Kozponti Bizottsága a közel­múltban ülést tartott, amelyen a nemzet­közi helyzetről és szocialista éoítőmun­kánkról volt szó. A nemzetközi helyzettel kapcsolatban hangsúlyoztuk: annak elle­nére. hogv a múlt esztendő végén meg­kezdték az Egyesült Államok közép-ható­távolságú rakétáinak telepítését Európá­ban. és a helyzet feszültebbé vált. mi mégis változatlanul folytatjuk külpoliti­kánkat. amelynek célja az. hogv az embe­ri ész felülkerekedjék, valamennyi érde­kelt fél számára megfelelő megoldások szülessenek. A mai viszonyok közt is azt valliuk. hogy érdemi tárgyalásokat kell folytatni. Minden nép közös érdeke, hogy gátat vessünk a fegyverkezési versenynek, s megtaláljuk a minden nép számára egyenlő biztonságot jelentő. tárgyalásos megoldásokat. Az a célunk, hogv az embe­rek békében élhessenek, és a biztonság a fegyverzet alacsonyabb szintién való­sul ion meg. — Ami a hazai munkát illeti: aki 1 a Központi Bizottság üléséről kiadott közle­ményt figyelmesen elolvasta, az látta^ hogv mi az alkotó, a szocialista építőmun­kához az eddiginél még iobb kibontako­zási lehetőségeket akarunk teremteni. Ez azt ielénti. hogv a termelőeszközöket, a munkaerőt, szellemi tartalékainkat maxi­málisan mozgósítsuk, az alkotó munkának új lendületet adjunk. Azt akarjuk, hogv aki többet és jobban dolgozik, az többet és iob­ban kereshessen, aki pedig nem produkál, az a rendszer előnyeit ne élvezhesse.. Ér­vényesüljön a társadalmi igazságosság a teherviselésben, s aki nehéz helyzetben van. az megfelelő támogatásban részesül­jön. — Ilyen álláspontot fogadott el Köz­ponti Bizottságunk a további munkáról, és az a mély meggyőződésünk, hogv az idei tervért, a napi feladatokért tisztességesen dolgozva, ió érzéssel tekinthetünk a jövő év elé. amikor hazánk felszabadulásának 40. évfordulója lesz. Bizonyos, hogv azt né­pünk úi munkasikerekkel ünnepli meg. — Május elsejénk ahogyan azt népünk ünnepli, egyben üzenet a világnak: a szovjet nénnek. a szocializmust építő nemzeteknek, a világ haladó erőinek, va­lamint azoknak a józan polgári köröknek, is. akik megértették, hogv a béke út ián kell járnunk, mert nincs más út az em­beriség számára. Üzenetünk úgv szól: né­pünk becsülettel dolgozik, szocialista cél­iai mellett szilárdan kitart, eltökélten ha­lad előre szövetségeseivel helytáll és helyt fog állni a iövőben is. — Még egvszer szívből -.inden iót kí­vánok népünknek, a munkásoknak, a ter­melőszövetkezetek dolgozóinak, az alkal­mazottaknak az értelmiségieknek, a kul­túra munkásainak, mindenkinek, aki tisz­tességgel és becsületesen él és dolgozik eb­ben a hazában — nn-a^j, hefeiezé«''! Kádár Jártn*­Tízezrek a Széchenyi téren VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Felvonulók a Széchenyi téren Török«!»'»*!tóról nem jött hiába Tarjánba a vnrsll Esőfüggöny. Erre ébredt Szeged május első napjának reggelén. Kihalt volt a vá­ros 8 óra előtt, mintha pem is ünneplésre készülődne. Fél 9-ig zuhogott. Akik er­nyővel indultak otthonról, egyenesen tartottak a gyü­lekezőhelyek felé. Mások araszolva mentek a Lenin körútra. De háromnegyed kilenckor az Anna-kút kör­nyékén már minden talpa­latnyi helyen álltak. Ekkor az eső csatornái bedugultak, s ettől a perctől kezdve a hagyományokhoz híven ün­nepelhettünk. Az égen vitorlázó repülő­gépek húzták kifeszített transzparensen a május el­sejei jelmondatokat. Kilenc órakor a pattogó indulókra a munkásőr-zenekar után megkezdődött Szeged dolgo­zóinak ünnepi fólvonulásh. Az első sorokban Csongrád megye és Szeged politikai, társadalmi, gazdasági életé­nek vezető képviselői — dr. Komócsin Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB tagja, a megyei pártbizott­ság első titkára, Sza'oó Sán­dor, a megyei tanács elnöke. Török József, a szegedi párt­bizottság első titkára. Papp Gyula, Szeged megyei városi fanács* elnöke, dr. Ágoston József, az SZMT vezető tit­kára, Molnár Sándor, a nép­front megyei bizottságának titkára, dr. Dódi György, a KISZ KB tagja, a KISZ me­gyei bizottságának első tit­kára — lépdeltek. Amint a Kossuth Lajos sugárútról az ünnepi menet befordult a Széchenyi tér sétányára, gyönyörű látvány tárult mindenki elé. A tér olyan volt, mint egy tulipánsző­Majális az újszegedi ligetben nyeg, s a virágkelyhek eső­csepptől csillogtak. A sétány közepén felállított dísztri­bünre felmentek a megyei és a városi vezetők, majd a munkásőr-zenekar eljátszot­ta a Himnuszt. Meggypiros tréningruhába öltözött fiata­lok tornagyakorlataival foly­tatódott a fölvonulás. Először a város legfiata­labb állampolgárai, a kisdo­bosok és az úttörők mene­teltek végig a sétányon. Lát­ványos volt a közéjiiskolások megjelenése. Egy pillanat alatt zászlódíszbe öltöztették a teret. A nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászlói­val és nemzetiszínű lobo­gókkal külsőségekben is em­lékeztettek, hogy nemcsak Szegeden,- hanem hazái.k minden településén és az egész világon ünnepelnek. A diákok transzparensei azok­ra a nyugtalanító je­lenségekre figyelmeztet­tek, amelyek a világ kü­lönböző pontjain-játszódnak. Ezért békét és biztonságot követeltek. Ez az óhaj visz­szaterő mozzanata colt a sze­gediek másfél orás, szín­pompás felvonulásának, ahol a dolgozók tízezrei veitek részt, szépen dekorált tab­lókkal, feliratos táblákkal. Apropó, díszítés. Hagyo­mány, hogy az ünneplő sze­gediek házi használatra ma­gukban díjazzák, hogy me­lyik vállalat, intézmény vagv szövetkezet vonult a legötle­tesebb transzparenssel, te­herautóval. Először az ola­josok megjelenésén látszott, hogy számítottak a közvéle­mény figyelmére. Nemcsak a (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents