Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-30 / 101. szám

16 Hétfő, 1984. április 30; DM Langyos, tavaszi éj Formaruha az olimpiára ÖröH. malom, őröli, mert maga Pvthakosz őröl. hajtogatta Olim Z.. és irgalmatlan tempóban tekerte a női biciklit, ami azért, volt női. mert még gyerekkorában kapta, amikor rendes férfi kerékpárra nem tudott fölülni. A bicikli női mivolta per­sze állandó magyarázkodást köve­telt. s ígv Olim Z. nem mutatkozott vele szívesen, ezért elvitte F.-be. és csak ott használta. F. kis falu volt a Maros partján, ahol árvíz esetén akkora harcsák úszkáltak a kertek alatt, hogv föl­egyenesedve beverték volna fejüket a mestergerendába, bár ez csak rit­kán történhetett meg. mert F.-ben úi és modern házak voltak főleg, amelvek tetőszerkezetében mester­gerenda egyáltalán nem volt; meg persze árvíz sem volt. s harcsa sem. Mindezek helvett éppen esteledett. Olim Z. pedig abbahagyta a szá­guldozást. és inkább lassacskán bók­lászott a harsogózöld búzatáblák kö­zött. ahol az útviszonyok megen­gedték. elegánsan eleresztett kor­mánnyal. Az égen pacsirta dalolt. Gvönvörű. kellett volna gondolnia Olim Z.-nek. de nem gondolta, ha­nem fölgyorsított. A pacsirta elhallgatott, és Oliim Z. hajára rápottvant valami. amitől olyan hangulata támadt, mint amikor ve­rebekkel teli fák alatt mászkál a vá­rosban. Megpróbálta a hajáról le­pöckölni az idegen testet, de az az uiiai közé ragadt. Ránézett: egv tüdő volt. egv egészen picike, körömnvi tüdő. A pacsirta kiköDte a tüdejét. Az egvik határkövön egv ember ült. és a körmét piszkálta, húsz lé­pésre tőle a motorja. Olim Z. elhaj­tott mellette. Köszönt. Az ember visszabólintott. Már erősen sötéte­dett. Távolról idehallatszott; az olai­szeparátorok bőgése és a gázlángok sivítása. Vörös fénv remegett a föl­dön. Olim Z.-nek húszméteres ár­nvéka volt. A határőrök kutyái ugatni kezdtek. Olim Z. riadtan fékezett és visszafordult mert vége lett a föld­útnak. valami olajos-vizes lapály nvelte el. Olajban álltak a búzaföl­dek is. Ekkor fordult a szél. Olim Z. látta, hogv két szikra kereng le a magasból. Hol az eevik aludt el. hol a másik, néha egyik sem égett, de mikor elérték a földét, mind a kettő. A tűz fellobbant, végigszaladt a réten, fél perc alatt lángban állt az egész határ, csak a dűlőút csíkja maradt feketén. Az ember nagyot ordított, a motorjához rohant ami­kor odaért a motor szétrobbant. A tűz ekkor már messze járt. mert az olai leégett a földről, és alatta olvan vizes volt minden, mint a szivacs, és a búzaföld közepén káka nőtt. meg zsombéksás. Olim Z. csak ek­kor kezdett el remegni. Sötét volt már forró szél forgott körülötte, szikrák csapódtak mindenhová, sis­teregve ugráltak, aztán elaludtak. A szeDarátorok maidnem vonítottak. Olim Z. eszeveszetten tekerte a ke­rékpárt. és kis híján ottragadt a keréknyomokban. A bokrok között csalogány szólt, a gerlék már kivá­lasztották az akácfákon a legkényel­mesebb éiszakázóágakat. és szárnyuk alá rejtett fejjel bóbiskoltak. A le­vegőben Dernve szállt, és orgonail­lat. Igazi langyos, tavaszi éjszaka volt. Odafönn valószínűleg szépen ragyogtak a csillagok, de ezt nem lehetett látni, mert a gázlángok be­világították az eget: fényüknél jól meg lehetett figvelni az olajszivatv­tvúk bólintgatását. Egv szúnyogot majdnem megfogott a denevér, de a szúnyog belerepült Olim Z. szemé­be. a denevér utánavágott. Olim Z. fának ment. A denevér egvszer-két­szer még elvillant előtte — hallani lehetett szárnva percegését — aztán eltűnt. A csalogány javában szólt, a falusi porták előtt ezen az éjsza­kán nyíltak ki először az estikék. Farkas Csaba Bemutatták az olimpiára készülő snortolók formaruháját. A gyártásra elfogadott, kék színű férfi-női felvonulási for­maruhát az OKISZ I.abor tervezte és kivitelezte, Várnai Zsóka művészeti vezető irányításával KF.DVESSY GYÖRGY KÖSZÖNTÉSE Hetvenedik születésnap­ját és negyedszázados tan­NY1T A KERTMOZI Bár az idő még nem ki­mondottan tavaszi, bízunk a székvezetői jubileumát ün- naptár tényeiben: feltehető­riepli dr. Kedvessy György tanszékvezető egyetemi ta­nár. Ebből az alkalomból ünnepi tudományos ülést rendez a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem és a Ma­gyar Gyógyszerészeti Társa­ság május 3-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor a SZOTE oktatási épületének tanter­meben (Dóm tér 13.). Meg­nyitót dr. Petri Gábor aka­démikus, egyetemi tanár a SZOTE rektora mond, majd a gyógyszertechnológiai in­tézet hat munkatársa számol be kutatási eredményeiről. MŰSOROS KLUBDÉLUTAN A November 7. Művelődési en e meggondolás indította arra a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalatot is, hogy a szokásos időben meg­nyissa a szegediek kedvelt nyári filmszínházát az új­szegedi Kertmozit. Május 3­án, este fél 9 órától első al­kalommal A kicsi kocsi új­ra száguld című amerikai filmet vetítik, május 10—16 •között pedig az Ö. kedves Harry című NSZK—svájci alkotás lesz műsoron. In­gerió című film várja az ér­deklődőket május 17—23 kö­zött: a Kéjnő Kaliforniába készül című amerikai da­rab. Május 24-től június 3­Salamandra című olasz—an­gol filmet vetítik a Kertmo­ziban. Ház nyugdíjas klubjában ig Anthony Quinn és Fran­műsoros anyák napi ünnepsé- co Nero főszereplésével a get rendeznek 3-án, csütör­tökön. Az édesanyákat és a nagymamákat a Bérkert ut­cai óvodások és a Mező Im­re iskola tanulói köszöntik, a Nyílik a rózsa elnevezésű tévés vetélkedő résztvevői, Papp Lajos és Koltai Zol­tán, valamint Szűcs László bűvész adnak műsort, zon­gorán kísér dr. Kiss Ernő. MÖNUS SÁNDOR CSEREPEI Hetvenöt éves Mónus Sán­Száraz idő Várható, időjárás ma es­tig: Folytatódik a jobbára derült, száraz idő. A vál­tozó irányú szél többnyire mérsékelt, napközben időn­ként kissé élénk lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma: 15—17 fok körül alakul. VÍZFERTÖZÉS INDOKÍNÁBAN Több mint 1400-an, főként gyermekek vesztették életü­ket Indiában és Banglades­ben vízfertőzés okozta jár­vány következtében. India Nyugat-Bengália államában 808-an haltak meg vérhas­ban, 271-en pedig májgyul­ladás következtében. Bangla­desben a kolera okozta több­száz ember halálát a Dhaká­tól délre fekvő területeken. LOTTÓ TARGYNYEREMÉNY­SORSOLAS A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság május 3-án ren­dezi meg az április havi lot­tószelvények tárgynyere­mény-sorsolasát. Kisorsol­nak egy Dacia 1310-es és egy Trabant Limousin Speciál tí­pusú személygépkocsit, né­hány Videoton Hi-fi-tornyot, egy Marantz lézer lemezját­szót erősítővel, egy-egy Hi­tachi, Sony, illetve Sanyó Hi-fi-tornyot, egy zeneszek­rényt, egy háztartási robot­gépet. két videojátékot, két csónakmotort, ezen kívül 1270 egyéb tárgynyereményt, illetve vásárlási utalványt. SIKER A KAZINCZY­VERSENYEN Vasárnap ünnepélyes ered­ményhirdetéssel véget ért Győrött a Szép magyar be­széd Kazinczy-versenyének országos döntője. Kazinczy­érmet kapott Antal Anikó, csongrádi Batsányi Gimnázi­um és Óvónői Szakközépis­kola, Csongrád. A Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak és a KISZ Központi Bi­zottságának különdíját kap­ta Kiss Mónika, szegedi Radnóti gimnázium. Országos vetélkedő Aggódás Egy férfi jelenti a rendőrségen, hogy a fe­lesége egy mulatság után eltűnt. — Mikor volt a mu­latság? — kérdezi a hi­vatalnok. — Két hete. f ÄiMjÄ UTilISi gsTEGEPjBM iHF^J Pintér József felvétele A résztvevők egy csoportja a megnyitón FELVÉTEL DZSESSZ-TANSZAKRA A Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola dzsessz-tanszaka felvételt hirdet érettségizett fiatalok számára zongora, ének, dob, szaxofon, trombita, harsona, bőgő és gitár szakokra. Kor­határ 24 év. A képzési idő 3 év, nappali tagozaton. Je­lentkezési lap és a felvételi vizsga anyaga átvehető az iskola tanulmányi irodáján május 20-ig (Budapest, 1065. Nagymező utca 1., tel.: 217­514j. (MTI) Csörög a lelefon... Csörög a telefon... 11. egyesek grízesnek, má­sok mákosnak nevezik Tar­jánban a 703-as épületben a képernyőt, ha a Belgrád l-es vagy 2-es műsort fog­ják. (51-329). Közölték még: nem a tévé a rossz. Szem­dor, a népművészet mestere, csementesítő antennabeállí­a hires hódmezővásárhelyi tót keresnek, fazekasdinasztia kiemelkedő ... egy kocsira való sze­képviselője. Születésnapja méttel dúsított építési tör­tiszteletéré kiállítást ren- melék éktelenkedik a Ta­deznek munkáiból a Med- vasz utca 18 A előtt — pa­gyessy-teremben. A tárlatot naszolták a házból. Szemét­május 2-án délután 6 órakor telepen a helye, de ki viszi Csizmadia Sándorné dr., a oda? hódmezővásárhelyi városi ta- .., húsz éve issza az Anna­nács elnöke nyitja meg, koz- kút vizét dr. Koszó György­reműködik Dévai Nagy Ka- né. aki aggódva telefonálta, milla és Pelsőczy László. hogy a gyógyforrás egyre gyengébben csordogál. Kér­dés: van-e elég víztartalék? ... jó a lift a Csongrádi A Technika Házában levő sugárút 76-ban, ha ritkán Filmtékát az épület ünnepi mégis beszorul, mostanság zárvat-irtása miatt a hivata- gond az utas kimentése, los m . sor szerint csak szer- ugyanis a szerelő Tarjánból dán látogathatják az érdek- megy. Miért? — érdeklőd­lódők. A moziüzemi vállalat tek az 56-148-ról. Régen a a többször előfordult „rend- házmester segített gyorsan, kívüli" helyzetre tekintettel most két órát ült egy idős a héten meghosszabbítja a néni két emelet között . Téka műsorát: csütörtökön is ...nyitva az üveges kon­vetítik az Emlékszel Dolly téner a 40-es ABC-nél — Beilrc? című Ilimet közölte Lőrincz Imre üzlet E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Acs S. Sándor Hívható szerdától pén­tekig 14 órától 18-ig. szombaton 10 órától 13 óráig. Telefon: 12-847 FILMTÉKA CSÜTÖRTÖKÖN IS vezető. Megjegyezte: no­vemberben vette át a boltot, ahogy azt kell, mindent jegyzőkönyvileg, kivéve a konténer kulcsát. Mivel meg­találta. kinyitotta, s egyút­tal kéri: csak üvegeket rak­janak abba az edénybe. Arra való! .. . ugye nem zörög a ha­raszt. ha nem fújja a szél? — kérdezte Fogas Imre a 15-211-ről. Márpedig valami fújdogál a tarján! piac kö­rül — mondta tovább. Meg­szüntetik? ... furcsa vállalat az Utasellátó, ugyanis gyakran zárt büfét talál a pesti gyor­son Nagy Tibor (21-622). Udvariasságot is hiányolt telefonálónk, éspedig a Sze­ged állomás információjánál, mikoris az orra előtt becsap­ták az ablakot. '.. aki ma délelőtt tízig bejelenti meghibásodott te­levízióját, még ma kijavít­juk — szólt a SZELKA-tól Vadadi László. Telefonjuk: 23-999. ... sokan — pontosan ki­lencen — panaszkodtak ha­sonló témában: rohamosan romlik a dorozsmai kenyér minősége (keletleneket vet­tek tegnap); nem lehet krumplit kapni. ... szombati műszakban dolgoztak tegnap az üzletek alkalmazottai (aki szólt: Er­dei Béláné Éliker l-es áru­ház) és vasárnapi menetrend szerint jártak az autóbuszok, amiatt néhány üzletet ké­sőbb nyitottak. .. . kitűnőnek tartom Sze­geden az egészségügyi szol­gálatot, mégis felbosszantott a Lenin körúti gyermek­ügyelet zsúfoltsága, a beteg kicsinyek lassú vizsgálata — telefonálta Kiss Róbert (21-584). .. . félkész fagyasztott bur­gonyához újabban kötőző­madzagot is mellékelnek? Baltás Béla (51-925) szerint Igen. ugyanis negyedméteres spárgát talált csomagjában. Tegnap Szegeden, a sike­tek általános iskolájában nyolc csapat sorakozott fel a hallássérült úttörők má­sodik országos honvédelmi és közlekedésbiztonsági ve­télkedőjének ' megnyitóján. A megjelent vendégek — köztük Czanik László, az MHSZ országos központjá­nak képviselője, Payer At­tila, az Országos Közleke­désbiztonsági Tanács tagja, Vida Gábor, a Hallássérül­tek Országos Szövetségének alelnöke, dr. Majzik István, a megyei pártbizottság mun­katársa és dr. Palotai Jenő, az MHSZ megyei titkára — mellett egri, debreceni, bu­dapesti, váci, kaposvári, soproni és szegedi intézetek diákjait köszöntötte Hégely Gábor, a siketek szegedi is­kolájának igazgatója. A megnyitót követően el­méleti vetélkedővel indult a verseny. A tegnapi prog­ram motoros és vitorlázó repülőgépek bemutatásával fejeződött be az MHSZ re. pülőterén. Ma újabb bemu. tató következik — Algyőn a tűzoltók munkájával ismer­kedhetnek az országos ver. seny résztvevői. Ezt köve. tőén a siketek szegedi ál­talános iskolájában lesz aa eredményhirdetés. Kiderült, hogy a rende. zők — az MHSZ országos központja és megyei veze­tősége, az országos és a Csongrád megyei Közleke­désbiztonsági Tanács, a Hal­lássérültek Országos Szövet­sége, a Szegedi Siketek Ál­talános Iskolája, valamint a Csongrád megyei úttörőel­nökség — újra színvonalas, körültekintően megrendezett versennyel járultak hozzá a hallássérült úttörők közle­kedésbiztonsági és honvédel­mi neveléséhez. Gyászközlemények Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeietett férjem, édesapa és nagyapa. JUHÁSZ SÁNDOR Katona József u. 2-t. sz. alatti la­kos. életének 50. évében váratla­nul elhunyt. Temetése május 3­án 11 órakor lesz a református temetó ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, testvér. TANÁCS ISTVÁN életének 54. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése május 2-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Mihálytelek. Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik IJAVIIJ MIKI OS temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyai Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kladla a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság ólja 10. Sajtóház. 67^0 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti > Magvar Posta. Előfizethető a postahiva­taluknál és kézbesítőknél Előfizetési dfj egy hónapra 34 forint. Uideai UM- I5SN; Ö1J.-ÜÍÓ a gfc A <* r V, * < i f i

Next

/
Thumbnails
Contents