Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-27 / 98. szám

Csütörtök," 1984. április 26. 3 Május 1-e alkalmából Ünnepségek, kitüntetések, jutalmak Tegnap folytatódtak Szegeden a munka ünnepe alkal­mából a vállalati ünnepségek, megemlékezések. Az elmúlt esztendőben kiemelkedő eredményeket elért kollektívák kapták meg a munkájukat megillető erkölcsi és anyagi el­ismerést. kiváló dolgozókat jutalmaztak meg, új létesít­ményeket avattak. Az ünnepségeken ott voltak a párt- és állami szervek képviselői is. r Átadták a SZOT-díjakat talin előadóművészek. Gál­völgyi János színművész. Gémes József filmrendező, Haumann Péter színművész, a Jogi esetek című televízió­műsor alkotógárdája, Kiss Imre, a Magyar Rádió fő­munkatársa, Kiss Roóz Ilona iparművész, Kricskovics An­tal koreográfus, Müller Já­nos, az Ajkai Timföldgyár művelődési házának igaz­gatója, dr. Nagy János, a TIT Hajdú-Bihar megyei titkára, Ruttkai Éva szín­művész, Szabó Tibor kar­nagy, Szilágyi Tibor szín­művész, Tamási Lajos költő, Tóth István fotóművész és Varga Imre szobrászművész. A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tisz­teletére. Csütörtökön a SZOT szék­házában ünnepélyesen ki­osztották az 1984. évi SZOT­díjakat. Az ünnepségen részt vett Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, Méhes Lajos, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai, Tétényi Pál, az MSZMP KB osztályvezetője; ott vol­tak a Művelődési Miniszté­rium, az Írószövetség, va­lamint a Képző- és Iparmű­vészek Szövetségének kép­viselői. Virizlay Gyula, a SZOT titkára üdvözlő beszédében a dolgozók művelődésének jelentőségéről szólt. Ezután Méhes Lajos át­adta a kitüntetéseket. SZOT-díjat kapott: Andor Éva magánénekes, Ferge Zsuzsa szociológus, Gaál Gabriella — Madarász Ka­Uj feldolgozó Tavaly novemberben még arról tájékoztattuk olvasó­inkat, hogy: „A terveik sze­rint tavasszal már működik nemcsak hazánk, hanem a KGST-tagországok egyetlen ... üzeime, amely megmen­ti és azonnal fölhasználható allapotban kínálja az ipar­nak a" kábelekből vissza­nyert nyersanyagot: a rezet, az alumíniumot, a vasat és a műanyagot." íme, eljött a tavasz, és a Délmagyarországi MÉH Vál­lalat új üzeme átadásának napja Tegnap, csütörtökön a Dorozsmai úti központi te­lepen rendezett ünnepségen — ahol ott volt Berta Ist­ván, a városi pártbizottság titkára, Perjési József, a megyei pártbizottság mun­katársa, és Prágai Tibor, a városi tanács elnökhelyette­se is —, dr. Mátsik György, a MÉH-tröszt vezérigazgató­ja adta át az új létesítményt gazdáinak, köszönetet mond­va tervezőknek, szállítók­nak, kivitelezőknek, a ha­táridőre elvégzett, jó minő­ségű munkáért. Mayer Ti­bor, a Délmagyarországi MÉH Vállalat igazgatója szólt a központi telep fejlő­déséről, elért eredményeik­ről, további terveikről, majd a vendégek Oláh Tamás műszaki vezető kalauzolásá­val megtekintették az új üzemcsarnokot, és a már működő berendezéseket. A mintegy 150 millió fo­rintos beruházás a tröszt legnagyobb vállalkozása volt ebben az ötéves tervben. Már a hatalmas beton épü­let előtt, a szabad ég alatt szorgoskodnak a gépek: sze­letelik, apraják, őrlik a hul­ladék kábeleket, amelyek konténerekben kerülnek be a csarnokba. Az óriási gé­pek — svéd gyártmányok — odabenn szétválasztják a granulátumokat, s végül kü­lön konténerbe kerül „tisz­tán" a réz, az alumínium, a vas és a műanyag. Az új üzem évi 6 ezer tonna ká­belhulladék földolgozására alkalmas, így nemcsak a ha­zai, hanem a külföldi meg­rendeléseit teljesítésére is képes. Mindez nagyban megnöveli majd a vállalat évi bevételét A MÉH tegnapi ünnepsé­gén Székely Sándor, az Or­szágos Anyag- és Árhivatal főosztályvezetője Kiváló Munkáért kitüntetést adott át Mayer Tibornak és Oláh Tamásnak, a telep pedig — mint minden évben — ezút­tal is elnyerte a Tröszt Ki­váló Telepe címet Dr. Mátsik György az új kábelüzem vezetőjének. Csonka Lászlónak, és a mű­vezetőnek, Marton Sándor­nak nyújtott át Vezérigazga­tói Dicséretet Az építők helytállását a Hídépítő Vál­lalat igazgatója, Lakatos Er­vin, a vállalat Kiváló Dol­gozó kitüntetésével jutal­mazta. Többen pénzjutalmat kaptak. Kőolajkutató Vállalat mm Szegedi Üzeme Élüzemavató ünnepséget tátották tegnap, csütörtökön délután a Kőolajkutató Vállalat Szegedi Üzemében. Az ünnepségen részt vett Oláh Miklós, a Szeged vá­rosi pártbizottság titkára, Fekete István, az Ipari Mi­nisztérium főmunkatársa is. Az Élüzem címért kapott vörös selyemzászlót és az oklevelet dr. Vándorfi Ró­bert, a Kőolajkutató Válla­lat vezérigazgatója adta át. A szegedi fúrási üzem dolgozói tavaly a fúrási ter­vet 20 ezer 575 méterrel, 21,1 százalékkal teljesítették túl. A többletteljesítmény­hez a berendezések jobb kihasználása segítette az üzemet, lényegesen sikerült csökkenteni a mentési időt. A Szeged környékén fúrt kutak átlagmélysége 380 méterrel haladja meg a Kollégiumavatás A Szegedi Élelmiszeripari ság megállapította, hogy a Főiskola Dorozsmai úti di- diákotthon méltó a kollégiu­ákotthonát kollégiummá mi címre, avatták csütörtökön délelőtt. A tegnapi ünnepségen VW A 14 évvel ezelőtt főiskolai rág József főigazgató-helyet­rangot kapott intézmény tes köszöntötte a vendégeket: hallgatói kezdetben különbö- dr. Papócsi László mezőgaz­ző diákotthonokban. szét- dasági és élelmezésügyi mi­szórtan laktak, mígnem meg- niszterhelyettest. dr. Bulla vásárolták és átalakították Mifclóít a KISZ KB képvi„ DÉLÉP volt sel6.ét Balogh Károlynét, 1979-ben ^ gDOsZ főtitkárát. Papdi Józsefet, a megyei és ár. ért el miUió printert kialakított és Székelv Sándort. a városi üj Károly fúrómester Ki- bere^ezett uj ott" pártbizottság titkárát Bódi váló Munkáért miniszteri honba- Az ellátás, a rend. a Györayöt. a KISZ KB tagját kitüntetést vehetett át. Har- közlekedes (a diákotthon g KIgz megyei bizottságának mincheten vállalati Kiváló Dolgozó jelvényt kaptak. Babérkoszorús arany törzs­gárdajelvényt kapott 30 éves munkájáért Oláh Ká­roly agregátorkezelő és Ki­rály Béla csoportvezető. A törzsgárdajelvény különböző nát jelentős mértékben nö­velték az üllési gáz- és a dorozsmai olajmezőben le­fúrt és kiképzett kutak. Az ünneségen adták át a Szakma Kiváló Brigádja ki­tüntetést az RD—60-as be­rendezés Vosztok szocialis­ta brigádjának. A Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetést két kollektíva érdemelte ki. Aranykoszorús szocialista 230 dják költözhetett a brigád címet hat közösség számukra a munkásszállását. meglehetősen messze van az e]ső titkárát dr. Müller Jó­intézmény központi épületé- zsefnét a vórosi tanács él­től) megszervezése után a nökLelyettesét. dr. Szilágyi főiskola és a diákotthon ve- Ernőt- a meKyei tanács osz­zetőinek támogatásával meg- tályvezetőjét. Virág Józseí kezdődött az oktató, nevelő. beszédében a diákotthon éle­vállalati átlagot. Az ország más fokozatait összesen 188- mozgalmi munka fórumainak tével jsmertette meg a veiv­feltárt szénhidrogén vagyo- an kapták meg. r Ujszegedi Szövőgyár A felszabadulás óta hu­szadik alkalommal nyeri el az Élüzem vagy a Kiváló Gyár megtisztelő címet a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi szövőgyá­ra. Ünnepi munkásgyűlésen adta át tegnap Tóth László, a KSZV vezérigazgatója a kitüntetést, amelyet a kol­lektíva nevében Frányó Jó­zsef igazgató vett át. Részt vett a munkásgyűlésen Tö­rök József, az MSZMP Sze­ged városi bizottságának el­ső titkára, dr. Ágoston Jó­zsef, az SZMT vezető titká­ra. dr. Csikós Ferenc, a vá­rosi tanács vb titkára, a társgyárak, a társadalmi szervezetek képviselői, a gyár dolgozói. A gyár 1983-ban a terve­zett 28 milliós nyereség he­lyett 51,5 millió forintos nyereséget ért el. Javult a technológiai fegyelem, en­nek következtében mintegy 30 milliós alapanyag-megta­karítást értek el. A jövedel­mezőség a tervezett 5,26 százaléknak csaknem a duplája, 9,42 százalék lett. Csökkent a létszám, a szö­vődéi korszerű termelési szervezés segítségével jelen­tősen — 45 százalékkal — nőtt a termelékenység. A dolgozók anyagilag is jól megteremtése, a tartalmas tevékenység feltételeinek ki­alakítása. Az évek során olyan nevelési, oktatási és szociális intézménnyé vált a diákotthon, amely az élelmi­szer-ipari szakember- és ér­jártak. átlagosan mintegy 1000 forinttal kapnak töb- , bet havonta a megnöveke- telmiségképzest magas fokú dett teljesítményük után. szervezettséggel, a belső de­1983-ban 7,5 százalékkal mokratizmus működtetésével növelték a béreket. A gyár szolgálja. Az itt lakók tanul­kollektívája közel 110 miL mánvi átlaga valamivel liós értéket termelt tőkés jobb. mint az intézményi át­exportra, a nem rdbelelszá- lag. a hallgatóknak számos molású vállalati kivitel 48 lehetőségük van fölkészülni százalékát. Ezek az eredmé- mindazokra a szakmai-veze­nyek jogosították föl őket tői és értelmiségi szerepkö­az újabb szép elismerésre, rökre. amelyeket felnőtt ko­Kiváló Munkáért miniszte- rukban kell vállalniuk. A fő­ri kitüntetést kapott Sári iskola végzőseinek 90 száza­László üzemvezető és Rigó léka ugyanis az éllemiszer­Mihály gépkezelő. A ..Szak- iparban, a többség vezetői szervezeti Munkáért" kitün- munkakörökben helyezkedik tetés ezüst fokozatát kapta el; a döntés felelősségét, a Bárány Istvánná. Heten vezetői magatartást, egyál­kapták meg a „Kiváló Mi- talán, a demokratikus mun­nöségért" jelvényt és okle- kaformákat a diákönkor­velet, amelyet egész évi hi- mányzat révén gyakorolhat­bátlan munkával lehet el- ják. nyerni. Kiváló gyárrészleg Az elmúlt évben a Műve­lett a konfekciógyár, kiváló i5dési valamint a Mezőgaz­üzemrész az előkészítő és a szövődé, dicsérő oklevelet kapott az előkészítő üzem és a műhely. Török József, a városi pártbizottság első titkára hozzászólásában el­ismerését tolmácsolta a ter­melési sikerekért, kiemelte a szocialista brigádok érté­kes gazdasági és társadalmi munkáját, további helytál­lásra buzdította a kollektí­vát. dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium. a KISZ Közpon­ti Bizottság illetékesei meg­vizsgálták a diákotthoni munka színvonalát. A bizott­dégeket. dr. Papócsi László pedig arról beszélt, hogy az agrár-felsőoktatás távlati fejlesztési koncepciójában kiemelkedő szerepet szánnak a szegedi főiskolának és kol­légiumának. mint az élelmi­szer-ipari szakemberképzés fontos bázisának. Átadta a kollégiumi cím elnyeréséről szóló oklevelet a diákbizott­ság titkárának. Varga Már. tának. Az Intézmény KISZ­szervezetének képviselői ve­hették át dr. Bulla Miklóstól a kollégiumi zászlót. Az al­kalomra a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Ki­váló Munkáért kitüntetést adományozott Vass Meny­hértné élelmezésvezetőnek, a KISZ KB kitüntetettjei pe­dig a frissen kollégiumi raaí got kapott diákotthonért leg­többet tett dolgozók: Cséfal­vay Ignác igazgató az Ifjú­ságért Érdemérmet. Varga, Márta az Aranykoszorút KISZ-jelvényt. Vajda Kata­lin a KISZ KB Dicsérő Ok­levelét vehette át. Dr. Gábor Miklósné főigazgató dicsé­retben részesítette Tóth Gyula szakmunkást, és Jutal­makat adott át oktatóknak és hallgatóknak. Kéziszerszámgyár A kabelhulladck-feldol gozó QZCM részlete Rendre túlteljesítette leg­fontosabb tervmutatóit a Kéziszerszámgyár szegedi gyáregysége. 161 milliós termelési értékéből 33 mil­lió forint értékű került ex­portra, közvetett export for­májában további termékek, például precíziós öntvények is külső piacokon keltek el. Termelésük nagyobb részét hazai fogyasztók vásárolták meg, általános és speciális célokra alkalmas fogóik, szerszámaik a legtöbb ház­tartásban, műhelyben meg­találhatók. összmunkájuknak körül­belül a felét kooperációban valósítják meg: partnereik közé tartozik a mihályteleki Új Élet Tsz, a Nagyfai Cél­gazdaság. az Alföldi Bútor­gyár. Az egyszerűbb mun­kákat ugyanis hely és mun­kaerő hiányában kénytele­nek kiadni. Tavaly az erő­feszítéseikhez némi szeren­cse is párosult. Korábban importanyaghiány gátolta a termelést, tavaly már aem volt ilyen probléma. Sike­res szervezéseket hajtottak végre a kooperációban, mű­szaki fejlesztéseik is bevál­tak. Tegnap tartott ünnepsé­gükön Tábi Vendel, a Ké­ziszerszámgyár igazgatója adta át a Kiváló Gyáregy­ség címet tanúsító okleve­let Gazdagh Károlynak, a szegedi gyár igazgatójának. Jelen volt Berta István, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának titkára. Vándorzászló szövetkezeteknek ünnepségen vették átteg- kettő pedig ezüstkoszorús nap az elmúlt évi jó mun- jelvényt vehetett át. kájuk jutalmául a KISZÖV Tegnap tartották a május Elnökségének Vándorzász- elsejei ünnepséget az Uni­laját a Kazánjavító Kisszö- versal Ipari Szövetkezetnél, vetkezet dolgozói. Itt adták át a szövetkezet A szövetkezet a tavalyi dolgozóinak eredményes évre négyszázalékos árbevé- munkájuk jutalmául a KI­tel-növekedésrt tervezett. A tervet lényegesen túlteljesí­tették, és 24 százalékkal nőt­tek a bevételeik. A termelé­si érték 1983-ban 60 száza­SZÖV Elnökségéneik Ván­dorzászlóját. Az Universal százhatvan dolgozója 1983-ban 285 mil-i lió forintos termelési érté­lékkal haladta meg a két ket ért el. Ez 16 százalék­évvel ezelőttit. Ugyanezen kai magasabb az 1982. évi­idő alatt a dolgozók létszá- nél. A szövetkezet négyféle ma tíz százalékkal csökkent, termékcsoportot gyárt: koz­Az ünnepségen kitüntet- metikai cikkeket, háztartási ték a munkaversenyben élen- vegyipari árukat, növényvé­járó dolgozókat. Két szocia- dőket és fertőtlenítő szere­lista brigád aranykoszorús, ket. Jelentős eredményeket ért el a tőkés import kivál­tásában. A szövetkezet dolgozói ta-; valy két kommunista mű­szakot szerveztek. Ezek be­vételét dolgozóik lakásépíté­sének segítésére és városi beruházások támogatására ajánlották fel. A tegnapi ünnepségen né-' gyen kapták meg a Szövet­kezet Kiváló Dolgozója ki­tüntetést Átadtak brigádki­pesten. a Vasas Szakszervezet Székházában adták át a tüntetéséket és jutalmaztak' díjakat. törzsg árdatag oka t. Kiváló ipari tanulók A Szakma kiváló tanulója versenyt az 1983—84-es tan­évben az ipari szakmunkásképző intézetek végzős tanulói számára 30 szakmában. 11 szakmai és 5 közismereti tan­tárgyban hirdette meg a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és a Szakszervezetek Országos Taná­csa. Az országos döntő legjobbjainak csütörtökön Buda-

Next

/
Thumbnails
Contents