Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-10 / 59. szám

80 Szombat, 1984. március T0.' Görög történet A ferv> essen ebbe a rohadt ködbe, dünnyögte maga elé. amikor felszállt a villamosra. Remélte, hogy leikésik szép csendben, és ezúttal múkönnves szemmel gondolhat egyetlen legjobb nagynénjére, a kedves Valéria mamára, aki olv erőszakosan kérte számon a havi látogatást. hogy orvosi bizonvítvánvnval sem mert volna egyébként otthon maradni. Hiába, a gyerekek bolondulnak az állatokért, meg a tanyai szabadságért. Gyerünk. vágjunk 1ó pofát! Holnap meg disznót! Istenem, micsoda cirkusz lesz azzal a részeges böllérrel. aki tavaly belétöltötte a fenőkövet a disznósajtba! Ajjaj! Leszálltak. Rájött a köhögés az ajtóban beszippantott hideg párától. Sípolt, hörgött, most meg egészen nékivörösödve fuldoklott még akkor is, amikor felszálltak a vonatra. Bosszantotta, hogy rossz volt a világítás is. amikor belépett a kupéba. — Mi történt uram? — fordult hozza a mellette ülő szemüveges úr. — Megfázott? — Lépcső, uram. A lépcsőházunk nagyon huzatos! Attól van. — A huzattól? — kérdezte egvüttérzően a másik a félhomályból. — Nem. A lépcsőtől! Lépcsőhurut. A szemüveges olyan képet vágott. mint akinek beleesett a protézise a levesbe és nem tudja, ki vigyorog rá a tányérból. — Aha — nyögte ki. Nevethetnék.ie fel sem támadt, mert ahhoz későn vette észre a szójátékot. Megigazította orrára csúszott szemüvegét. Ez Mó elterelő mozdulatsornak bizonyult, most már nyugodtan nézhetett ki az ablakon, kívülrekesztve magát a lehetséges kollektív szórakozáson. — Lépcsőihurut. Tetszik tudni — kezdte rá felélénkülve a roham elmúltával. — Bronchitisz. Nikosz Bronchitisz. A jónevű görög tüdőgyógyász. A pulmonológiai tudományok szindikátusa. Utastársa begubózva figyelt az asszonv elaludt, a gyerekek elmerülten egymás haját tépték. Idilli volt a hangulat, aki akarta, azt hihette, a másikkal beszél. Csak ő tudta, megtalálta azt a pamutgombolyagot amellyel macska módjára eljátszogathat Valéria néniig ... — Tetszik tudni, a keresztnév, még a közös magvar—görög monarchia idejéből származik. A magyar anya panaszkodik a görög szomszédasszonyának, nem tudia, át lehetne-e az 6 Jancsikáiát Is keresztelni a szomszéd' fiú nevére. Hadd legyen ez is Nikosz. — Hát aztán miért Nikosz — kérdi a görög asszonv. — Miért, miért? Nézzen rá — mondja a magvar. — Most engedtem le játszani, de máris úgy néz ki mint egy malac. Tudia maga. hogv fürdetésnél Nikosz lejön erről a gyerekről? A szemüveges úr az ablakhoz fordult A mellettük húzódó műutat nézte. Fgltúnt a hajnali szürkületben egv autóbusz. — Hümm. hümm. Ez is görög Ma minden görög. Nézze, hogy görög a kerekein az az IKARUS. Ismeri: Daedalon és Ikarus. Addig repkedett, míg rájött a hányinger! Hiába, mindenkinek van egv gyenge pontja. Akhillész sarka. Az útitárs elvette tekintetét az ablaktól, a plafont nézte. — Igen így rendelték odafent az istenek. Benne van az Ischiászban. Az egy reumatológiai kézikönyv. Mozgásterápiával foglalkozik. Hektór—Akhillész háztömb körüli futóvereny null egy. Odüsszeusz—Aiász. szabadfogású birkózás, pontozással győz Ithaka királya. De hát meg is érdemelte, mert aki ithaka király. legyen nappal is. Tettik ettet érteni? A szemüveg sötéten villant a sarokban. Odakint feltűnt egy állomás. Mellette sárgamellényes pályamunkások. — Nomármost. Az ellenség odavalósi volt. mint a pályamester. Ugyanaz a falu. Trója. Az is egész nap a sínek közt a kilométerekre tróia. És győzi. De amazok nem győzték. A görögök győztek. Tróját lelépték. Velünk csak döntetlent csináltak, de az sem számit. Együtt nem mentünk sehova. Csak a dánok. A dardánok. Róluk nevezték el a Dardántengelyt. Meg a Földközi tengelyt. És a tengelyalattiárót. A szemüveges aprókat köhécselt. motyogott, majd betakarózott a felakasztott kabátjába. Ismerősnek tűnt a hangja. — No. elég az hozzá. hogy meccs után a csatárok elköszöntek: Szeia. Szeia. És kezdődött az Odüsszeia! Mindenki hazafelé vette az iránvt. Csak ő nem. Volt a phaiákok földién egy csodaszép lány. aki sehogy se tudta megszerezni a vízijártasságit. Mondták pedig neki az edzők Nauszikaálj már leányom. Mit vársz? Tán Odüsszeuszt? Odüszszeusz az egészen a lábaidhoz, de aztán viszeusz! Odüvisszeusz. Retur ió lányom, retur! (Koloretur) Oszt várhatod. Nauszikaálj már. a fene essen beléd! Látta, hogy a másik kibújt a fedezékből és kivörösödve meredt maga elé. Arcán apró rángások futottak át. Valakire emlékeztette, de nem tudta hova tenni. — Megörült végre a nagy bolyongó. amikor meglátta az óriást a gyárudvaron. Egy szeme volt. hogv jobban tudjon kacsintani. Piros-fehér-zöld szivárványhártvával. Tele volt a zsebe mindenféle anyacsavarral, szerszámmal, fáziskeresövel. rádióalkatrésszeL filctollal meg ami mozdítható. De még pakolta, ahogy csak bírta. Rászólt a fáradt utazó: Küklopsz? — Az óriás kihúzta magát, döngve megveregette mellét és körbemutatva büszkén mondta: Mündönküklopsz. Énlopsz, Telopsz. Ulopsz. Münklopsz, Tüklopsz. Üklopsz. Odüsszeusz földre borult, megcsókolta a rozsdás anvaföldet. szemét elfutotta a ltönnv: itthon vagyunk. Kallimera! Magvar — magyar dva bratanki. do sabelki ldo sklanki! Hurrá! Fékezett a vonat. A szemüveges úr felpattant. — Tisztelt uram! Ha nem lennék a klasszika-filológia kandidátusa, akkor is azt mondanám, ön nem normális! De így bátorkodom stílszerűen kifejezni magam: tudja-e Homérossz? Mert maga mondta. Azérossz! És különben is. édes fiam. süljön ki a két szemed, hogy huszonhét évvel az érettségi után nekem kell téged megismernem. Persze nem volt nehéz. Most is olyan hülye va,gv. mint akkor! IGRICZI ZSIGMOND BANGA FERENC RAJZA FELEDI GYULA: IMPROVIZÁCIÓ BARTÓKRÓL Mátyás Ferenc Kislányom hegedül Nem arany zeneteremben szól a hegedű, egyetlen kislányom húzza a vonót szobámban, csendes altatót játszik nekem, csöpp kis keze szívem rakja dallal tele. Elnéztem szeme bogarát, amint röpdösött s fel-leszállt a fecskefarkú hangjegyek fekete során, csöpp, kerek arca. mint az ég. elborult, s úgy ríkatta meg azt a húrt, mint valami nagy, komolyan beleélte magát, zavar nélkül, s a négy húr megfeszült, sínpárján messzire repült — vadabb világba, de hol a zene oly tisztaszép, oda, ahol a való élet egy a mesével, s megismered önlelked is, — vigasztalást a földön mást úgysem találsz. Ujjai nyomán útrakélt a ménes, az erdő beszélt ember nyelven, madarak vigasztaltak, látott a vak. a réraa hegyek, fák szava tiszta értelmű volt... de ha olykor melléfogott a húr vonyított irgalmatlanul. A zene az, amely felold, hogy elfelejtsd, azt. ami volt, a rettenetet, a halált, mely tegnap még mögötted állt. Szomorú szívembe derűt akart lopni. És hegedült. Csikorgott még a hang. de élt, — akár egy zsenge költeményt hallanál, leszállt s föl megint, hogy a kotta mondja, mint fogja le ezt vagy azt a hangnegyedet vagy egészt, a dalt. Előbb örült, majd a halált szólaltatta meg. s messze szállt megint a dal: csizmarobaj zengett a padlón. (Ez a dal. tudom, nyenyerén mondta rég századok ajkán a zenét.) Annyi kincset hozott ide szombámba pirinyó keze, hogy észhez tértem, s magas is rájöttem: e nyelv nem hamis, hazug hangot nem tűr soha. ha eltéved, sikolt, foga belédharap. tiltakozik, s a pokolból is jó útra visz. Lestem ajkán a néma dalt. amit seppegve elhadart, illatot, nem is csak zenét akart hozni a kedvemért, ezüst hajamért, szomorú arcomért zengett az a húr. Szívembe lopta a derűt, és hegedült, úgy hegedült, mintha csalogány gyújtaná a dal tüzét szívem alá. Kereste, hol van az a hang. a derű hangját, úgy akart szólni, hogy elűzze az éjt. — Kodály vezette kis kezét. „Rómáról jut eszembe"... 30. A Via Appia síremlékei A szomorú dolgok általában maradandóbbak, mint a vidámak A Via Appia melletti régi római síremlékek valóban maradandóak, időállók. Az Örök város iránt komolyan érdeklődő turista rendszerint elmegy e régi római útra, hogy a nagy múltú városról teljes képet kapjon. Néhány érdekességet a római temetési szertartásokról azzal a céllal írok le, hogy e szobrok, síremlékek szemlélete ne csupán méreteket és dátumokat, hanem gondolatokat is asszociáljon a Rómát látogató magyar turista lelkében. A rómaiak hite szerint a holtak lelke csak akkor lel nyugalmat, ha holttestük biztos helyen eltemetve pihen. Ezért vallásos kötelességüknek érezték a holtak eltemetését. Ha valaki temetetlen holttestre bukkant, egy marék földet szórt rá. Ila a holttestet nem találták meg. képletes sírhalmot emeltek tiszteletére. Az előkelő halottakról viaszlenyomatot készítettek, és ezt az ősök képei között helyezték el. A latinok általában elégették halottaikat, a szabinok eltemették. Az elégetés ritkábban fordult elő, mert költséges volt. Mivel nyilvános temetők nem léteztek, a szegénveket és a rabszolgákat közös sírban temették el az Esquilinus (a hét domb közül az egyik) oldalán, míg a gazdagokat családi sírboltjaikban. birtokaikon vagy az utak mentén, főleg a Via Appián. A császároknak mauzóleumaik voltak, mint például Hadriánus császáré (Angyalvár). őket — niem minden esetben — az istenek közé sorolták. Ez a szertartás úgy történt, hogy a megboldogult arcképét viaszból kiöntve, elefántcsont-ravatalra tették, ahol hét napon át közszemlére kint hagyták, majd a nyolcadik napon oltár alakú máglyára helyezték. A Fórumra átvíve. utóda füstölőszerekkel teleszórt máglyán elégette. A magasba bocsátott sas pedig a császár lelkét az istenek közé emelte. A Colosseumtól elindulva, körülbelül 3 kilométert kell megtennünk, míg eljutunk Cecília Metellának. Quintus Netellus római nemes lányának 20 méter átmérőjű, csipkézett tetejű, kör alakú síremlékéhez. Horatius egyik híres versében szemléletes leírást ad a korabeli Via Appiáról. Cicero is leírja, hogv eleinte sírboltokba temetkeztek a rómaiak, majd később hatalmas síremlékeket emeltettek a nemesi családok. A történetírók szerint i. e. II. században már körülbelül a maihoz hasonló volt a Via Appia. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy épségben megmaradt. » Fenséges érzés sétálni a római légiók egykor diadalmas útján, azon az úton, amelyet elsőnek neveztek el az építtetőről. és nem az út rendeltetéséről. mint a Via Salariât, amelyen a sót szállították, vagy a Via Tiburtinát. amelyet azért hívtak így, mert Tivoliba vezetett. A Via Appia, a ..Regina Viarum" (utak királynője) egészen a mai Brindisiig vezetett. Milyen büszkék is lehettek a rómaiak erre az útra. amelyet kimagasló személyiségek sírkövét szegélyezték! Elmerenghet az ember Senecának. a filozófusnak a sírkőmaradván ván. továbbmenve a már elporladt hozzátartozók búcsúját betűzhetjük szeretett halottuktól: ..Sít tibi terra levis" (Legyen neked könnyű a föld!), vagv ..Ossa molliter cubent!" (Csontjai nyugodjanak békében!). A Via Appia melletti temetkezés tradícióit vette át a kereszténység a közeli katakombákba történő temetkezéssel. Erről és a Scipiók sírjáról külön fejezetben emlékezem meg. TIMARNÉ MAKKAR ERZSÉBET