Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-03 / 53. szám

21 Szombat, 1984. március 3.' Katona Judit Fénykép Nem látok mást csak két kezet, halamból kihullt meleget, kőszemű. kis gyíkgyereket s fölötte sárga réznapot. Még most is süt reám, ragyog. Átég időn éa éjszakán, fűtesten. gyökéren, csigán, virágok szétroncsolt agyán, a késő őszi kert egén karok, tenyerek melegén. Sárgult a kép. A nap ragyog. Ez itt anya s ez én vagyok. T

alán nekik a legnehezebb. A munkásnőknek, akik naponta gyárba járnak, akik. szőnek, hegesztenek, vagy éppen kalapálnak, akik hosszú órákon át fűzőscipőbe préselik fonógépek mellett feldagadt lábukat, akiket melegüzem forrósága szikkaszt, vagy a szalagmunka imamalma tikkaszt... nem, nem talán: bizonyos, hogy nekik a legnehezebb. Üj gépeket mutattak nekem egy ruhagyárban, büszke volt rájuk az igazgató. Egy ilyen kis gép, mondta elégedetten, három Lada ára, de amihez korábban három művelet kellett, ahhoz most egyetlenegy. Semmi mást nem kell csinálni az anyaggal, mint megfogni, összecsípni a megjelölt helyen, s odailleszteni a géphez. Azzal kész is, látja? Látom. Megfogni, összeesípni, odaiileszteni. Megfogni, összecsípni, odailleszteni. Megfogni... Ez átfejlődés, mondta még a ruhagyár férfiigazgatója, mire a párttitkárra néztem, aki nő volt, s tudtam róla, hogy korábban szalagon dolgozott. Megértést láttam a szemében, amikor észrevette. hogy képtelen vagyok lelkesedni. .. A technikai fejlődés kétségkívül betört a jellegzetesen női munkahelyekre is, de ez az új technika a munkásnőktől is többet követel, akár zakót varrnak, akár fonnak, akár hegesztenek. A technika vívmányai csökkenthetik a műveletek számát, termelékenyebbé tehetik a termelést, de korántsem változtatják édenkertté a munkahelyet, s önmagukban nem feltétlenül könynyítik meg az életünket, s különösképpen nem a munkásnők Munkásnők életét. Felerészben nőket foglalkoztat szocialista iparunk, s tudom, hogy ez azért is eredmény, mert munkájukkal a nők maguk teremthették meg az egyenjogúság gyakorlásához nélkülözhetetlen gazdasági függetlenségüket. De vajon felismerték-e saját fontosságukat a termelésben, az otthoni gondokat magukkal cipelő, téglákat sajtoló, szikvízpalackozó, vasbeton elemek vázát kötöző, nyomdagép fölé hajoló, szövő, fonó, fröccsöntő munkásasszonyok? Bizony, nem mindenütt. Csak ott, ahol őket bármi új gépnél jobban becsülik, s ahol ők maguk a munkájuk feltételeit javító intézkedések sorában érzékelhetik ezt a megbecsülést, azt tehát, hogy nem ók vannak a termelésért, hanem érettük van a termelés. A munkásnőknek a legnehezebb. Igaz, nem függnek többé a férfiaktól. Szabadok. Am e szabadság elemei között a kényszerűség is fellelhető. Mert ahogy a társadalmilag szervezett munka nem mondhat le a nőkről, a nők sem mondhatnak le arról, hogy a családfenntartás gondjából részt vállaljanak. Megbecsülésükkel — ha közös életünket az ő társadalmi helyzetük alapján igyekszem megítélni — nem lehetek elégedett. Szerencse, hogy ők sem azok. Szerencse? Vívmány! Vívmány, hogy a munkásnők zöme azzal nem éri be, ha a munkahely csak, mint munkaerőre. s nem rájuk, magukra tart igényt, társadalmi vívmány, hogy akár hegeszt, akár szerel, akár sző a nő, nem pusztán a fizetéséért dolgozik. Felbecsülhetetlen eredménye ennek a társadalomnak, hogy munkásnők érzik sajátjuknak a munkahely, s az ország gondjait, hogy egyenértékű munkatársként jusst követelnek e gondok megoldásából is. De tudnunk kell, hogy nekik nehezebb. A munkásnők kettős hivatásúak. s bár szívük alatt a jövő ígérete, s ezért szívükben jövőpártiak; éppen a kettős hivatás teszi, nehezebbé számukra, hogy történelmi céljainkkal azonosuljanak. Egyenjogúak, igen, de ami őket egyenrangú társakká emeli, céljaink része csak. És ők bizony nem is igen gondolnak ezzel, hiszen rájuk — amint a fárásztó nap után munkaruhájukat a tükrös öltözőszekrénybe zárták — nem a jövő ábrándja vár, hanem a türelmetlen dajka és a zsúfolt villamos. S nekik a világpiac... a sarki bolt. Mérlegelve megrakott szatyraikban .. . világnyi gond. Háztartásukba betört a világgazdaság, otthonukban — amely már nem pusztán második munkahely, de még nem műhelye a nevelésnek — a politika is otthonra lelt. Sorsuk, helyzetük ... mérce. Mérnünk pedig azért is fontos, mert politikai elképzeléseink női erjesztők nélkül megvalósíthatatlanok, mert nélkülük mi — anyaméhben fogant emberek — soha nem érhetjük el történelmi céljainkat, csakis velük, csakis általuk. A. G. Szeged története az Acta Historicában K

ét tanulmány jelent meg a napokban a JATE bölcsészkarának történeti kiadványában. az Acta Historicában. Közös vonásuk, hogy közvetlenül vagy közvetve, kapcsolódnak Szeaed 18—19. századi történetéhez, s természetszerűleg a Szeged-monográfia készülő. 2. kötetéhez. Az első tanulmányt dr. Szántó Imre. a középkori magyar történeti tanszék egyetemi tanára írta ..Szeged az 1848—1849-es szabadságharc alkonyán" címmel. A szerző e tanumányban azt vizsgálja, hogyan alakult a szabadságharc kaitonai és politikai helyzete 1849 nyarán, és milyen szerepe volt e szakaszban Szegednek. Ekkor már a császári és cári hadsereg egyértelmű túlerejével szemben a honvédseregek mindenütt visszaszorulóban voltak. A magyar hadvezetőség terve az volt. hogy a Tisza—Maros vonalán, a Szeged—Arad—Temesvár háromszögben koncentrálja erőit, és innen ptróbál maid támadást indítani a megosztott ellenség ellen. E koncepciónak megfelelően. Szeged központtá vált, mind hadi. mind pedig politikai tekintetben. A város biztosítása érdekében megtisztították Bácskát az ellenségtől, bevették Arad várát, és Szeged körül sáncrendszert építettek. A magvar kormány Kossuth Lajossal az élén iúlius 11-én Szegedre költözött. A kormánvt és a kormányzót követték a hivatalok, a képviselőház tagjai, katonai alaKádár János egyszer azt mondta, hogy egy társadalom állapotát. fejlettségi fokát a nők helyzetével is mérhetjük. A nők helyzetét viszont — és ezt már mi mondjuk — a lányok, asszonyok mosolyában is mérhetjük. * Tilosba tettem a lábam, szórakozottah baktattam a száguldó kocsik kerekei alá. Sípszó zúgott az agyamban, karon fogtak, s a rend őre, egy csinos hölgy, megmentette az életemet. Cserébe húsz forintot kért, amelyről nyugtát nyomott a markomba, örültem a visszakapott életnek, és szellemeskedve megkérdeztem tőle, miért vagyok én ilyen olcsó. * Rovom az utcákat, jön velem szembe, tipeg egykori tanító nénim. Megállok, köszönök. Az aszszony nyitogatja okos, öreg szemét. — Szervusz, fiú — mondja. — Hogy vagy — kérdi. — Ó, kedves tanító néni, ceterum censeo, természetesen Chartago, földig romboljuk, már csak azért is, hogy Hannibál ne örüljön. A mosolyuk: mérték Ezf nem mondom, csak gondolom. A néni azonban a szememből is olvas éppen úgy, mint néhány évtizeddel ezelőtt. — Sokat írsz — mondja. — De hogy állsz a helyesírással? Az neked, ha jól emlékszem, elég nehezen ment. Ó, a múlt idő jele a té, illetve a kettős té, tanító néni kérem. Hallgatja szavaimat, és tiszta szívből kacag. Azt mondja, hogy özvegy, de már megszokta, a nyugdíja tűrhető, hiszen mind kisebb az igénye a földi javakból, de nekem és a többieknek, és a tanítók, tanárok mai sikereinek nagyon örül. * Esküvő. Tegnap a barátom megnősült. Elmentem. A csinos anyakönyvvezető-nő vállán, mellén a nemzetiszínű szalaggal, meghatóan szép beszédet mondott, és a Magyar Népköztársaság, a tanács, valamint a saját nevében köszöntötte a fiatalokat. Közben aranyosan, kedvesen, meghatottan, pontosan úgy mosolygott, mintha őt adták volna hozzá a vőlegényhez. Mi is mosolyogtunk. nevettünk, velünk együtt a teremőr néni is. * Elfogyott a benzinünk. A kútnál fülig érő szájjal nevetett egy egyetemista lány. Autóstop. Csomagja nem volt. Esze igen. Mellémült, mosolygott és magyarázott: — Tudja, ha mosolyog az ember, minden könnyebben megy. Az emberek azonnal látják rajtam, hogy nem akarom eltéríteni a gépet, de őket sem. Utolsóéves bölcsész vagyok. És ön? — kérdi tőlem. — Újságíró — mormogom, és azonnal kapom a választ: — Látja, oda szívesen mennék, ha engem is eltérítenének — mondta, de nem várt választ. Kocsink megállt, a lány kecses mozgással kibillent, aranyszőke haját lobogtatta a márciusi szél és ő kedvesen búcsút intett. * Harminc éve vagyok házas, 30 éve születésnapomra mindig inget kapok ajándékba az asszonytól. Huszonöt éve mindig más számozást. Pedig olyan egyszerű volna megjegyezni a méretet Kerek negyvenes nyakam van. Az idén 42-est kaptam, tavaly 39-est. Régebben még 37-est is. Most már a tájolás jó, csak finomítani kéne. Feledékeny az asszony, azt mondja, nem tehet róla. És mosolyogva hozzáteszi: — Miért nem vetted el a Gárdos Mancikát? ö talán ... Különös memória, még a lány nevére is emlékszik. * A kis unokám szintén mosolygós nő. Sok butaságot súgok a fülébe, ő felnőttes, bölcs mosolylyal leint, és azt mondja ilyenkor nekem: „Annyi szamárságot tudsz összehordani." Ezen mindketten jót kacagunk. Most születik az értelem. S. A. kulatok és számos. Pestről menekülő ember. Komoly gondot jelentett a beszállásolás és élelmezés. A Szegeden összeülő országgyűlés fontos törvényeket hozott, amelyek a nemzetiségek és a zsidók egyenjogúsítására vonatkoztak. A belső bomlást — amelyet a Kossuth—Görgey ellentét fémielez — azonban már nem lehetett semmiféle törvénnyé:, intézkedéssel megállítani. A császári fővezér. Haynau akadály nélkül nyomult előre Szeged felé. a honvédseregek tervezett egyesülése nem valósult meg. Szegedet Dembinszky főparancsnok nem tartotta védhetőnek. és csata nélkül feladta a várost. Elsősorban az ő hibáinak tulajdonítható az augusztus 5-i vereség az úiszegedi—szőregi ütközetben. Szántó Imre plasztikusan elevenítette meg tanulmányában Szegedet 1849 nyarán, és a kor politikai-katonai eseményeinek elemzése mellett, annak atmoszféráiét is sikerült érzékeltetnie. A másik tanulmányt dr. Rákos István, a középkori magyar történeti tanszék adjunktusa írta. ..Gazdasági és társadalmi viszonyok a szőregi uradalomban Szeged zálogbirtoklása idején (1781—1831)" címmel. A szőregi uradalomhoz tartozott Szöregen kívül Gyála. Üiszentiván. Újszeged. Rábé. Térvár és Oszentíván (a mai Tiszasziget). Szeged 1780ban 180 ezer 909 forintért vette 25 évre zálogba a kincstári uradalmat. A zálogidő lejárta (1806) után újabb 25 évre meghosszabbította a város a bérletet. Ismeretes az. hogv 1836-ban csak Újszegedet tudta örökbirtokként megszerezni. Rákos István összeírások segítségével elemzi a szőregi uradalom településeinek népességét és gazdálkodását. A vetésterület jelentős részét gabonafélék foglalták el. Jó termések is voltak, de aszálvos vagv árvizes években Szeged segítségére szorultak az úrbéres községek. Fellendülőben volt a jelentős hasznot hozó dohánvkertészet is °"ekben a községekben. Az állattenyésztés és a szőlőművelés helyzetét is számos adattal világítja meg a szerző. Elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó népesség élt az uradalomban. a kézműipar aránya elenyésző volt. A társadalmi viszonvok elemzésénél rámutat a szerző arra. hogv míg 1786-ban az országos aránynál kedvezőbb, addig 1828-ban már rosszabb volt a telkes iobbágyok és a zsellérek aránva. A telkes jobbágyok között is erőteljes differenciálódás figyelhető meg. kiemelkedett egv vékony gazdagparaszti réteg. A dohánykertészek helyzete eleinte jobb volt úrbéres társaiknál, később eTe inkább eladósodtak és elszegényedtek. Rákos István tanulmánya számos értékes adattal. megfigyeléssel tette teljesebbé a szőregi uradalomról alkotott képet DR. TŰTII SÁNDOR