Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-24 / 71. szám

10 Szombat, 1984. március 80. S

ítáborban voltunk persze. és természetesen nem nagyon síztünk. hanem Rozsnyóra akartunk menni, hogy V. Z. Zs. elköltse azt a négyszáz koronát, amit már régen el kellett volna költenie. (V. Z. Zs. ugyanis mindeddig egy fillért sem költött, egv-egv éttermi dzsúzt leszámítva; V. Z. Zs. minden reggel viszonyag ió étvággyal megreggelizett, boltba ugyanakkor sose ment, nem azért, mert lusta volt. hanem mert eszébe sem jutott ilyesmi, de ha mégis, mielőtt egyáltalán kimondta volna, mások már megtették helvette. V. Z Zs. nem sokat gondolkodott ezen. és amikor a társaság nagv része a jó öreg Hanzeli „Gedeon" kocsmájában beszélgetett", mi szikrázó havakon mászkáltunk a Hold alatt; V. Z. Zs. orra ilven alkalmakkor pirosra fagvott az envém kékre, és nem vettük észre. hogy fölénk hajolnak a hegvek.) A hegyek másnapra — oersze — visszanyerték eredeti formájukat. és úgy tettek, mintha kizárólag lanovkázásra lennének alkalmasak. V. Z. Zs.-nek eszébe jutott a négyszáz korona. — Autóbusz Rozsnyava — mondtam tehát másnap reggel a bolti pénztárosnőnek. aki mindenkinél jobban tudta a menetrendet. és kiderült, hogy Rozsnyóra csak délben indul busz. Márpedig nekünk délre ott kell lennünk, mert szombat van, és a boltok bezárnak; így még ott helyben odamódosultunk, hogy Poprádra megyünk. Vettünk három kiflit, és elindultunk. Gyalog indultunk el, mert V. Z. Zs.nek erős oldala az autóstop. és ..itt ilyenkor nagy a forgalom". Ennek megfelelően rögtön jött egy szolgálaton kívüli autóbusz, és egészen Stratenáig vitt minket. ami körülbelül négy-öt kilométert jelentett, tehát valamivel kevesebbet, mint amennyit eddig gyalog megtettünk. Stratenából megint gyalog mentünk tovább. mert a poprádi busz csak egv óra múlva jött volna; a hegyek magasodtak, az út elmélyült és sötét lett. autó nem jött Mendegéltünk a nagy hegyek árnyékában. mint Jancsi és Juliska. vagv mint két pici bogár a hó tetején; az ég egyre kékült, a hegvekből hideg sugárzott, és V. Z. Zs. sapkát ígért nékem, amit Poprádon fog megvenni. Az út salakkal volt fölszórva, és úgy kanyargott, ahogy a hegvek tologatták. A hideg fokozódott. és azt ajánlottam V. Z. Zs.-nek hogy az út mindkét oldalán stoppoljunk, mert végeredményben teljesen mindegy, hová megyünk. Autó azonban nem jött. vagy ha jött. akkor sem vett föl. és végül egy faluba jutottunk. Ijesztő gyorsasággal beültünk a kocsmába — hostinec —. és csak félig fogyasztottuk el Az utazás a vodkás dzsúzt. amikor V. Z. Zs.. aki szemben ült az ablakkal, megszólalt: — Itt a poprádi busz — Erre nagv ordibálást csaptam (proszim! prosziml). V. Z. Zs.-t meg kizavartam, hogy el ne engedje a buszt, amig nekem visszaadnak a százkoronásból; tapossa meg a slusszkulcsot, vagv mit tudom én. És pillanatokon belül robogni kezdtünk Poprád fennsíkja felé. P

oprádon pedig mindenféle boltok meg üzletek után szaladgáltunk. mert éppen dél volt. és a zárás percek kérdése; hihetetlenül bevásároltunk. aztán megebédeltünk. s végül elhatároztuk, hogy elmegyünk Tátralomnicra. Tátralomnicon valódi strandhangulat uralkodott némi alpesi jelleggel keverve: halk emberzsivaj. egy-egv kiáltás, akár a Termálfürdőben; színes melegítők. sílécek. szemüvegek, hátizsákok. vándorbotok és V. Z. Zs. mindenáron lanovkázni akart, ezzel szemben én álladóan az időt mértem, mert már régen vissza kellett volna érkeznünk, sőt — tulajdonképpen — e] sem kellett volna indulnunk. Ettől tökéletesen függetlenül lekéstük a poprádi vonatot, és megtudtuk, hogv legközelebb csak ötkor indul, de Stary Smokovec felé ott át kell szállni stb.. stb. Mivel időnk volt bőven, betértünk egv kaviárenbe. ahol V. Z. Zs. különféle süteményeket evett, aztán nem találtunk vissza az állomásra. Rohangáltunk jobbra-balra. végül leltünk ogv angolt, aki mindent elmagyarázott. Én hallgattam, mint egy füzér szárított keszeg. V. Z. Zs. édesen bólogatott, és azt mondta: oké. Néhányszor még körüljártuk az állomást, aztán megtaláltuk; jegyet váltottunk a rendkívül arrogáns pénztárosnál, aki maidnem uiiamra csapta üvegkalickája ablakát. Később előállt az ..elektricska". fel-, át- és leszálltunk, közben pedig komoly dolgokról beszélgettünk. egészen Poprádig, ahol V. Z. Zs. elvesztette utolsó ötvenkoronását. amiből nagy lakomát akartunk csapni. Megiött a busz, pénzünk négv koronával kevesebb volt. mint a jegy ára. de sofőrünk internacionalista szellemű volt. és visszavitt bennünket Stratenáig. ahol kijelentette, hogy ő Rozsnyóra megy. szálljunk le. menjünk arra meg arra. előbb-utóbb odatalálunk. ahova akarunk. M

ásnap vége lett a sítábornak. hazamentünk a felhők alá. Visszaváltottuk maradék koronáinkat. kenyérmorzsákat szórtunk a verebeknek. kifehéredtünk, mint némelyik prémes állat télire, és nem kvarcoltunk. FARKAS CSABA Bényei József Majd elfárad Majd elfáradnak a folyók, medrük sárgára szárad s otthontalanul kering fölöttük megrabolt sirály-had. Majd elfáradnak a szelek s kiszikkad az olajfa, virága illattalanul omlik szomjas avarba. Majd elfáradnak az esők s a mechanizált űrből fáradt olaj pereg csak s égető sugár-tűz jön. Majd elfárad a két kezem tartani egy világot s a zajba roppant fülemből szelíden vér szivárog. Majd elfárad az énekem, rekedt kolomppá romlik s a szívdobbanás ritmusa fásultan meghasonlik, s ha a világ ember megszakad viselni terhed élet, — utolsó búzánk szctpereg: szívben őrzött remények. „Rómáról jut eszembe.. " 32. A Villa Giulia Rómában már csak mutatóban van villapnos. Nagyon találóan úgy hívják, hogy circolare (körforgalmú villámos), mert sokat cirkulál, kószál, bolyong; átmegy a hídon, és egy teret megkerülve visszamegy ugyanarra a hidra, hogy tovább folytassa útját, lassan, mint a csiga. Mégis érdemes rá felülni, mert kényelmesen, olcsón megnézhetjük a várost. Minden valamirevaló idegenforgalmi nevezetesség előtt elmegy. Majdnem a végállomása előtt, a Pincio-dombon tárul elénk a Villa Giulia. A circolare itt is megáll. (A VilJa Giulia nem Júlia-villa, mint ahogy azt tévesen hinnénk. Ugyanígy a Via Giulia se Júlia utca. Mindkettőt Gyula pápáról nevezték él, de a nőnemű főnevekkel egyeztetve. (Elnézést a megjegyzésért!) Az Appenini-félszigeten közel háromezer évvel ezelőtt élt etruszkok magas szintű kultúrájáról tanúskodnak a Villa Giulia múzeumának etruszk emlékei. A leletek — és ez Gyula pápa érdeme — olyan reprezentatív keretben láthatók, hogy aki elmulasztja a Villa Giulia és a benne őrzött kincsek megtekintését, nem tudja, mitől fosztja meg magát. Az épület minden szintjén, egészen a legfelsőig. teremről teremre járva, fokozatosan figyelemmel kísérhetjük az etruszkok fejlődését, művészi tevékenységüket. Kultúrájukról természetesen a főként sziklába vágott sírkamrák és az azokban talált, a halottakkal eltemetett leletek mondanak a legtöbbet. A házak belsejéhez hasonlóan kiképzett sírkamrák i. e. a II. és I. századból származnak, tehát az etruszk kultúra utolsó, a római világba történő beolvadás előtti szakaszának jellegzetes emlékei ezek. Minden múzeumnak van egy „nagy száma", különleges attrakciója. A Villa Giuliában ez egy kerek, felülről is megtekinthető terem, a „Házaspár terme" (Sposi), amelyet állandóan számtalan ember csodál. így csak társaságban lehet megnézni, egyedül soha. Régi, derűs arcú fiatal házaspár egymás kezét fogva „nézi" az embereket Kik lehettek? Nem fontos. Talán ott, a római narancsfák alatt fogadták meg, hogy egymásnak útitársai lesznek, és ezt be is tartották a haláluk után Is. A férj gyöngéden fogja át felesége vállát, nem engedi el évezredek után sem. Ez a szép síremlék bizonyára mindenkinek mond valamit. Egy század. eleji magyart, aki Itália rajongója volt, a kor ízlésének megfelelően a következő vers megírására inspirált: Örök Rómában hűs sírkamra mélyén egy házaspár antik sírja áll. Ki faragta, mely század mely évén, Kiket örökít, csontjuk hová mállt: nem tudja senki. Rangos Róma-járók nem látogatják kalauzkönyv nyomán hisz költőül nem kapta a nagy Márót csak én becéztem Róma alkonyán, a Celimontana narancsos csöndjén. A hitves jobbja a férj jobb kezét szorítja, míg a bal keze édesgyöngén fogja a férfi jobb válla hegyét. így méláznak, ég tudja, hány száz éve. Napfény ha árad, fergetek ha dúl, jobbjuk nyugodtan egymásba téve és útitársak válhatatlanul. Örök Rómában hűs sírkamra mélyén szótlanul beszéltem velük, ők velem. S olyankor árva esti lámpám fényén mindig íródott egy-egy levelem. TIMARNÉ MAKKAR ERZSÉBET Grafikák Suomi földjéről HXMXLLXlNEN IIANNU: JERZY . VAISTO IIANNU: AURA VIKAINEN VOITTO: ODÜSSZEUSZ RAITRILA PIA: BOLDOG NAP