Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-21 / 68. szám

8 Szerda, 1984, március 2?: Hímes tojások Tegyük a helyére! Az utóbbi időben mind gyakrab­ban hallok olyan megnyilatkozáso­kat, hogy a fiatal szülők nem érte­nek a gyerekneveléshez. Egoizmu­suktól és az életörömöktől (mozi. kirándulás. társaság) vezérelve ezek a szülők a véletlenre bízzák gyermekeik nevelését, s ezért látni oly sok szemtelen csemetet. akik nem köszönnek, s még akkor sem szólalnak meg, ha rágógumival kí­nálja őket az ember. A hasonló jellegű megnyilatkozá­sok arra indítottak, hogv fölhagyjak a fiatal édesanyák tanulmányozásá­val. és minden erőmet egy éltesebb csoport, a nagymamák és nagypapák vizsgálatára összpontosítottam, azaz olyan embereket vettem szemügyre, akik értenek az élethez, s láttak már egv és mást. És ekkor, magától ér­tetődően, seregnyi érdekes dologra bukkantam. A játszótéren megfigyeltem egy negyvenéves asszonyt, valamilyen Koko és Annuska édesanyját, aki így fakadt ki kislánya miatt a szomszédok előtt: — Szegény Annám, annyira saj­nálom. Nem lesz boldog az élet­ben ... A szomszédok vizsgálgatni kezdték a mosolygós, egészségtől majd ki­csattanó gyermeket, és meglepetten kérdeztek: — Hogyhogy? — Mi az. hogy. hogyhogy? — csa­pott le rájuk az asszony. — Olyan jólelkű, olvan lágyszívű, hogy min­denki be fogja csapni. Szegény An­nám ... Koko miatt az anyja nyugodt volt: ha éppen nem törte-zúzta a mások játékait, akkor minden bizonnyal homokkal szórti tele a kicsik, nya­kát. — Igaza van, asszonyom — szó­lalt meg egy nagymama a szomszéd padról. — Ha arra gondolok, hogy milyen szerény ez a mi Szaskónk. a szívem is elszorul. Mindent tud az iskolában, mégsem teszi föl a kezét, annyira szégyenli magát. A többiek akkor is jelentkeznek, ha egy szót sem tudnak, a mi fiunk pedig csak szerényen gubbaszt a padban, és várja, hogy fölszólítsák. Manapság nem veszik észre azt, aki ennyire visszahúzódik, és csak szemtelen­séggel lehet érvényesülni. Ha nem fogja a kezét állandóan a magasban tartani, semmire sem megy. Szegény Szaskó! A nagymama egy könnycseppet törölt ki a szeméből. — Nem kell mindjárt belehalni, ha valaki szerény! — szólt közbe egy festett hajú férfi. — Csak ne legyen olyan, együ-yű, mint a mi Milcsónk, ez a fontos. Föl kell dí­szíteni az iskolát, mindig, őt találják meg, keresem, hogy hozzon nekem újságot, elment a szomszédoknak bevásárolni, az osztálybeli srácok kiszakították a kerítést, csak ez a mi agyalágyult Milcsónk vallja be. Az én neverpet viseli, de mintha nem is én lennék az apja. Ezekben az együgyű csemetéinkben még ... — De hát gyerekek, mit lehet ve­lük tenni? — foglalta össze az eddi­gieket egy ráncoktól barázdált arcú férfi. — Az én fiam már nügy, de kiskora óta gyúrom. Mondtam neki. ne álljon szóba a szomszédokkal. Megmagyaráztam neki. hogy lépten­nyomon gazemberekkel fog talál­kozni. s hogy óvakodjék tőlük. Föl­hívtam a, figyelmét, hogy a munka­helyek tele vannnak irigyekkel és gonosztevőkkel. Azt tanácsoltam ne­ki, hogy ne barátkozzék senkivel, mert minden barátság könnyen el­csúszhat egy narancshéjon. vagy késsel a bordái között ér véget, jár­jon össze viszont a káderekkel, jól nyissa ki a szemét, mikor feleséget választ magának, hiszen a világ te­le van cédákkal, könnyűvérű nőcs­kékkel és zsarolókkal. Ha pedig ol­dalba vág.iák. rúgja térdével lágyé­kon az illetőt... Most már nyugodt vagyok — a fi^m még alig harminc­éves. de már osztályvezető, és a har­mincéves gyakorlattal rendelkező emberek reszketnek előtte, mint a nyárfalevél. Nem válik elveszett emberré. — Irigylem magát — mondta a nagyanyó, aki két mondattal előbb megtörölte könnyes szemét. — Irigy­lem magát. Igv hát. nyájas olkrasó, ha még továbbra is kételkedni méltóztatik abban, hogv a jólelkűség, a szerény­ség és az előzékenység a jó, avagy a rossz tulajdonságok sorába tarto­zik-e. hogv mi az elvhűség, s mi számít lelketlenségnek. hogy mi a szemtelenség, s mit tesz a találé­konyság. hogy hátrány, avagy előny a barátság — szíveskedjék csak ki­menni egy játszótérre! , Ott majd a helyére tesznek né­hány fogalma*. Jordán Popov A Szakmar községben lakó Tóth Gergel.vné egyike a híre/ Kalocsa környéki to.jásfestö asszonyoknak. Lúdto,¡ásókat miniáz, jellegzetes díszítő motívumokkal. A festett tojáso­kat szívesen vásárolják országszerte, a tengeren túlra is exportálnak belőlük Hideg idő, napsütéssel MAKSZLNPADOK BEMUTATÓJA Az egyetemi és főiskolai kulturális napok rendezvé­Várható időjárás szerda estig: Folytatódik a jobbéra derült, hűvös idő. Késő dél­utántól a déli, délnyugati országrészben átmeneti fel­hősödés valószínű, számotte­vő csapadék nélkül. A déli A Magyar Tanácsköztársa- széi általában élénk, nap­ság kikiáltásának 65 éyfor- közben néhol erős lesz. A FORGALOM­KORLÁTOZÁS nyékénl több diákszínpad be- : 0 k^örí , T ^ , ­mutatóját tartiak mea ma. dU'°J.a aIkalmabo1 koszorú- legmagasabb nappai, homer­mutatóját tartják^ meg^ ünnepseget rendeznek a „éklet"szerdán jflusz 5_9 szerüan a JAíE-kiu&ban. tanácsköztársasági emlék­műnél. Emiatt ma, szerdán — előreláthatóan 16 órától 17 óráig — forgalomkorláto­zás lesz,a Tanácsköztársaság útján es a Dózsa utcában. A Este 7 órától a SZOTE-szín­pad Genet: Cselédek, 8-tól az egészségügyi főiskola együt­tese Bárányi: A lónak vélt menyasszony, 9 órai kezdet­köeött alakul. KÖNYVTÁR­LÁTOGATÁS Az Építőipari fok Tudamá­GYÓGYSZERÉSZEK ELŐADÓÜLÉSE Holnap, csütörtökön dél­után 5 órai kezdettel a Ma­gyar Gyógyszerészeti Tár­saság Csongrád megyei szer­vezete tudományos ülést tart Szegeden, a gyógyszerésztu­dományi kar Eötvös utca 6. szám alatti előadótermében. Ez alkalommal dr. Sütő Mi­hály, az Egészségügyi Mi­nisztérium személyzeti és oktatási főosztályának ve­zetője Időszerű személyzet­politikái kérdések címmel tart előadást. Körösi Csorna emlékezete tel a JATE színpada a Pro- u ny<* Egyesület megyei cso­f:,n KÚW.C, rtim.i tomegkoz leheoesi jármüven .-.ortiának éDületaéDés/. szak­fan Nárcisz című produkci­ót adja elő. Az előadások be­lépőjegy és klubigazolvá­ny ok nélkül meg. AZ OPERETTRŐL A városi Vöröskereszt, mel­lett működő mozgássérültek klubja és a postás nyugdí­jasklub közös rendezésében, portjának épületgépész szak­osztálya épületlátogatást szer­vez holnap, csütörtökön dél­utasainak számítaniuk kell az utazási idő hosszabbodá­tekinthetők a buszok ugyanis te- ütán *2-kor'A résztvevők Ju relo uton jarnak a koszorú- hász Ferenc mŰ6zaki vezető zas idején. KÖZÉPISKOLAI FIZIKAI DÉLUTÁN kalauzolásával tekinthetik meg a könyvtár-levéltár épü­letét. és ismerkedhetnek meg az épületgépészeti és elekt­Az Eötvös Loránd Fizikai "»no« berendezésekkel. Megnyugtató — Mit műveltek odalent? — kiabál le az anya a pincebárba. — Csoportizexet ren­dezünk! — Én meg már azt hittem, hogy megint ci­garettáztok, gyerekek! a Lenin körút 45. számalat- Társulat megvei csoportja és ti klubhelyiségben Az 50-es a TIT megyei szervezete kö­évek operettcsillagai hang- zépiskolai fizikai délutánt Körösi Csorna Sándor szü­letésének 200. évfordulója al­kalmából ünnepi tudományos ülést rendez a Körösi Cso­rna Társaság szegedi tagoza­ta és a TIT Csongrád me­gyei szervezetének kelet­tudományi munkaközössége holnap, csütörtökön délután fél 6-kor a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem új ok­tatási épületében (Dóm tér 13.). Tardy Lajos, a József Attila Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára tart előadást Tatárföldi ma­gyarok, madzsarok címmel. Ugyancsak az évforduló­hoz kapcsolódva a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történettudományi tanszéke és másodéves történelem sza­kos hallgatói KlSZ-alapszer­vezete március 24-én, szom­baton ünnepi megemlékezést tart a magyar keletkutatás kezdeteinek 750. ós Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából. Délelőtt 10 órakor tudomá­nyos diákköri ülés kezdő­dik, majd fél 1-kor megko­szorúzzák a panteonban le­vő Körösi Csoma-szarkofá­got. Este 7 órától „Fel kell kutatnom nemzetem erede­tét" címmel korabeli doku­mentumokból és irodalmi al­kotásokból összeállított mű­sort mutatnak be. Bikaborjúüzlet BEMUTATÓ Felhők címmel Kocsis Iván lemezfelvételről címmel Szé- rendez holnap, csütörtökön diaporáma-, Barangolás tér­csi József tanár tart adást holnap, elő­16 órakor a kísérleti fizikai ben és időben címmel Eifert csütörtökön intézet Dóm tér 9. alatti elő- János fotóművész diabemu­délután 5 órai kezdetteL adótermében. Dr. Gáti László tatóját rendezik meg ma, NYUGDÍJASOKNAK tart e]őadást Hogyan jutunk szerdán este 7 órától a AZ MSZMP Victor Hugó el a mély hőmérsékletekig? DÉLÉP Vár u. 1. sz. alatti nyugdíjasklubjában címmel. titcai holnap, csütörtökön dél­után 5 órakor Pálfy Kata­lin, lapunk munkatársa tart diavetítéssel kísért kubai él­ménybeszámolót, Barátok Inter klubjában. LENGYEL DZSESSZMUZSIKUS KONCERTJE A JATE Auditórium Ma­ximumában ma, szerdán es­te 8 órakor a kiváló lengyel dzsesszmuzsikus, Zbigniew Namyslowski ad koncertet Csörög a telefon... Csörög a telefon... '.'.'.és a 11-311-ről. közlik közt Latin-Amerikában cím- hogy ha a gyerek betöltötte, mel. HANGVERSENY Szovjet vendégegyüttes, n Csurl jonisz-vonósnégy es vagy az idén betölti 14. évét, már nem utazhat a szülők útlevelével külföldre, sajáf útlevélre van szüksége. írjuk hangversenyét rendezi meg meg, nehogy a határról küld B Filharmónia kamarabérle- jenek vissza családokat! tl A-sorozatának második- Mert ők is veletlenül jöttek koncertjeként ma, szerdán ra- (A hírt az útlevélosztály este fél 8 órai kezdettel a ls megerősítette.) ... Tisza Szálló termében. A műsorban Mozart, Schubert ^rok várna.k a gyerekrende­és Sosztakovics művei szere­E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Szávay István Hívható mindennap 14 órától 19 óráig, szom­baton 10-tol 14 óráig. Telefon: 12-847. .£„ , * •., . „ . nem azokat is. akik éppen es panaszoljak: hosszú névnaDÍukat ta-Hálc várnak a »v»r»i-™ri». névnapjukat tartjak ... pelnek. LEMEZKÓLCSÖNZÖ SZEGEDEN lésen az Acél utcai rendelő­ben, Dr. Pataki Lajos igaz­... és hiánycikkeket keres­nek többen: fehér cipőkré­gató főorvos szerint sajnos met, pálpusztai sajtot, vagy másutt is, mert hat szakor­a C o „ vosuk beteg, (őket is fogja A Szegedi Elektromos Sző- az ifluenza!) Matól két ^ vetkezet hanglemezkolcsonzo boltot nyitott Szegeden, a friss kenyeret ABC-ben ... tápéi részén. A nyugati féltekén ez egy középkorú gépkocsiveze­BZ eddig talált legrégibb te- tő nemcsak a munkába és a lep ülés. ról, hogy ők mennének szí­vesen az egy hónapja hiába várt táppénz után, de hiába. Mert ha a vállalat nem üze­mi kifizetőhely, a 30 napos határidő akkor is hosszú, ha betartják. Hisz a beteg nem kap haladékot a lakbéré­re ... ... hogy matematikai kép­telenséggel traktáljon. Mert a 61-844-ről a kereskedelmi raktár dolgozói' állítják, hogy 5 perc legalább fél-há­romnegyed órával egyenlő. Mármint azoknak, akik az R 14-es busz 5 perccel elő­rébbhozott indulása miatt nem érik el a buszt és így a vidéki csatlakozásokat, ké­sőbb jutnak el a bölcsődébe a gyerekért. Kérdezi a töb­biek nevében Szabó Jánosné: nem indulhatna, mint régen, 16 óra 20 perckor a busz, hogy ők is elérhessék? ... ... és a házigondozók kö­.. „„ , . . szönik Papp János Express gyerek érdekében, a vezető f,eknek taxisnak, hogy három for­„ - .. -- dulóval négy idős. beteg em­bernek vitt fát, bútort — in­gyen ... ... hogy Deák Istvánné kapott Otthon kávét, az Északi városrész ABC-jében. ,...,, , , ...hogy az automata is LM.nor nvi ioir. »-««.o. , Y0S mu".kaba a11 « körzetek- ember, ő is tévedhet. A uouoc nyitóit azegeuen, a ben a hiányzók helyettesíté- 13-760-ról mondiák a távol­Kelemen utca 2. szám alat- sé..p de néBBVPi 1BV iq kpvp_ . . . mondjak, a td\01" ti helyiségében. Az új szol- sebben lesznek a szükség- sag,.bu'szok J®?ykladd au!°" gáltatásra igényt tarthatnak nél Kér k hát a szülők meg- I" ?ndn hlbáznak a da~ nzok is. akik a hanglemez- értését "s - türelmét ÍZ ^ a revizorok pedig i hü i .c- i . i -i "teaet es luremiei.,. nem szeretik, ha marciusban különlegeseket keresik. és köszönik a Lila is_ májusi jegye't számoI el va_ A bolt 24 órára adja kol- kolából> hogy tegnap a BV laki.. cson a lemezeket. RÉGI TELEPÜLÉS Hozzávetőleg 13 ezeréves és a forgalomirányító jóvoi­település nyomaira bukkan- tából Tarjánból az Ifjúsági ... . . .. , „ ,.. tak a régészek Chile déli Házig... és a 14-es buszon tikvanum. Nem kell hat a . 1.-1 i i K fnrtinirin - »-i /ütMnt/vlr Az állami gazdaságok az idén az export újabb lehe­tőségeit aknázzák ki; különö­sen az állattenyésztés kí­nál erre jó lehetőséget. A tejtermelésre kitenyésztett te­henek utódjaival a korábbi­nál ésszerűbben gazdálkod­nak. Az ebből származó de­vizabevétel az idén eléri a hárommillió dollárt. A magas hozamra kineme­sített tejelő tehenek nőivarú borjait az eddigi gyakorlat szerint az állomány után­pótlására nevelték fel. A bi­kaborjak „sorsa" viszont gyakran megoldatlan volt; rendelet tiltja ugyanis az ér­tékes fiatal állatok vágását. Emiatt kénytelenek voltak hizlalásra fogni „őket", ám, mivel genetikai adottságaik gyengébbek a húshasznosí­tósra „szakosított" szarvas­marhákénál, csak jelentős takarmány-többletköltség, gel. ós jóval hosszabb idő alatt érték el a vágósúlyt. Ráadásul húsuk is rend­szerint másod-, vagy har­madosztályú minősítést ka­pott, ennélfogva többnyire ráfizetés volt tartásuk. Most viszont olasz megrendelésre, kéthónapos korban, 55—60 kilósúlyban eladják a bika­borjakat, amelyekért jó árat fizet a megrendelő. Ily mó­don az idén 5—6 ezer bika­borjat szállítanak az olasz piacra. Ugyanakkor az állatok után megüresedett szarvas­marha-istállókat húshasznú borjakkal népesítik be. ezek már gazdaságosan nevel­hetők, és húsuk is a legki­válóbb minőségű. E fajtákat elsősorban a kistermelőktől veszik át, más részüket im­portálják. Az állományt . a Terimpex, illetve az Állat­forgalmi és Húsipari Tröszt megbízására felnevelik, s meghizlalva átadják. SZEGEDI KÓRUSOK SIKERE A londoni BBC rádió Éne­keljenek a népek! elnevezé­sű versenyén a napokban két szegedi együttes, a Bartók Béla Művelődési Központ vegyes kara Rozgonyi Éva, valamint a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola női kara, dr. Mihálka György vezény­letével ezüst fokozatot ka­pott. A verseny eredmény­hirdetése nyilvános felvé­tellel egybekötve április 7­én lesz a Magyar Rádió­ban. . DÉLMAGYARORSZÁG 09—07-es, 9-es trolipótló rendkívüli járatot indított 80 ... hogy a mozgássérül­kön és pénteken délután könyvvásárt rendez az an­klub tagjainak után menniük ... a könyvek haza. indulókat köszönti, ha- ...és mondiák. a 17-720­A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadő: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: nobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint. — Index: 25 053 — ISSN: 0133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents