Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-15 / 63. szám

6 Csütörtök, 1984. március 15. S küzdelem a Los Angelesbe pályázó csapatok között Sakk A férfi sakkvilágbajnok­jelöltek döntő párosmérkő­zésén a 20 éves szovjet sakknagymester, a bakui Kaszparov két döntetlen után a 41. lépésben meg­nyerte a páros mérkőzés harmadik játszmáját. Kasz­parov 2:1 arányban vezet Kosárlabda tanfolyam A SZEOL AK női kosár­labda-szakosztálya 1984. március 16-án 16 órától elő­készítő tanfolyamot indít alsó tagozatos lányok részé­re. A tanfolyam célja: ügyesség- és képességfej­lesztés. a sport, elsősorban a kosárlabda megszeretteté­se játékos formában. A tanfolyam programjában in­gyenes úszásoktatás és uszo­dalátogatás, sportesemények és kulturális rendezvények megtekintése is szerepel. A nyári időszakban igény ese­tén fél, illetve egész napos napközis jellegű foglalkoz­tatást is tervezünk. A tan­folyam helye: SZEOL-mun­kacsarnok, Etelka sor. A tanfolyam díja: havi 150 Ft. (x) Szerződésbontás A DMVSC vezetősége és dr. Lakat Károly vezető edző kölcsönös megállapo­dás alapján március 14-én szerződést bontott. Az új edző személyéről folynak a tárgyalások. Totózóknak Szerdán délután a szép fekvésű tapolcai stadionban, mintegy 5000 néző előtt ját­szott előkészületi mérkőzést Magyarország és az NDK olimpiai labdarúgó-váloga­tottja. Mind a két együttes előtt még ott lebeg a cél, hogy szerepeljen a nyári olimpiai játékokon. Mint is­meretes, a magyaroknak itt­hon Bulgáriával, idegenben pedig a Szovjetunióval kell megvívni a döntő 90 percet. Az NDK-nak a lengyelek el­leni idegenbeli mérkőzése van hátra, már 1 pont is elég a Los Angelesbe jutá­sukhoz. A két, olimpiai rész­vételben még reménykedő együttes érdekes, jó mérkő­zést vívott. Magyarország—NDK 4-1 (l-l) Tapolca, 5000 néző, v.: Ja­czina. Góllövők: Dajka (2), Szabó, Nagy, illetve Dösch­ner. NDK: Müller — Krer, Stahman, Trieloff, Schöfler — Schulz, Backs, Pilz — Raab, Minge, Döschner. Magyarország: Kovács — Csonka, Kardos, Róth, Péter — Hannich, Nagy A., Bur­csa — Szabó, Dajka, Haj­szán. A 8. percben Döschner kapta a labdát, szabad volt előtte az út, és 14 m-ről biz­tosan lőtt a hálóba, (0-1). A magyar válogatott lendüle­tét egy cseppet sem törte meg a balszerencsés gól. A 22. percben Hannich nagy­szerű labdával indította Sza­bót, a jó formában levő szél­ső kirobbant a védők közül, és a kifutó kapus felett 15 m-ről a kapu jobb oldalába emelt, (l-l). A második félidőben meg­változott összetételben ját­szott a magyar együttes, de változatlanul igen harcos, jó felfogásban. Kovács, Csonka, Hannich és Szabó helyett Disztl P., Kőhalmi, Gyimesi és Kiss állt be. Egymást kö­vették a magyar csapat len­dületes akciói. A 84. percben Gyimesi szögletét Nagy 8 m­ről bombafejessel küldte a léc aló, (2-1). A 87. percben Péter nagyszerű cselsoroza­ta után Dajka továbbította a hálóba a labdát, (3-1), majd egy perc múlva ismét Dajka volt eredményes, amikor Nagy A. átadását lőtte be, (4-1). Nagyszerűen játszott a magyar olimpiai csapat, amely kezdettől fogva irá­nyított) és szép támadáso­kat vezetett. Győzelmét azonban csak egy sokáig emlékezetes hajrával tudta biztosítani. A látottak igen biztatóak a hátralevő olim­piai selejtezők előtt. Jók: Kardos, Péter, Nagy, Szabó, Dajka, Gyimesi, illet­ve Stahman, Schulz, Minge. Előkészületi mérkőzésen SZEOL AK—Gyulai SE 6-1 (5-0) Megye/ II. osztály A Szőreg nem élt a lehetőséggel SZEOL AK-edzőpálya, 200 néző. Vezette: Kószó. A szombati Csepel SC el­leni bajnoki mérkőzésre ké­szülő SZEOL AK labdarú­gó-csapata tegnap, szerdán délután előkészületi mérkő­zést vívott. A következő összeállításban szerepeltek a kék-feketék: Hornyák — Balázs. Kozma. Somogyi (Szélpál). Kutasi (Polyvás) — Orosházi, Vojnics, Gru­borovics — Kovács, Kun (Segesvári), Deák (Gő­gicz). Edző: Kaszás Gábor. Az első játékrészben ki­tűnően játszott a SZEOL AK. A szellemes, gyors tá­madások rendre megoldha­tatlan feladat elé állították a területi bajnokság Körös­csoportjában szereplő ven­dégcsapat védőit. Szünet után a cserejátékosok is szóhoz jutottak, s ekkor már egyenlő erők küzdelme folyt a játéktéren. összességében az ered­mény biztató a szombati újabb erőpróba előtt. Az NB l-es csapat góljain Kun (2), Kovács, Deák. So­mogyi és Orosházi osztoz­tak. NFELOL A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokságban az el­múlt hét végén szabadnapos volt a Tápé, a Szőreg azon­ban nem .tudott élni — pon­tot vesztett hazai pályán — a lehetőséggel, hogy riválisát utolérje pontszámban. A szó­regi krónikához tartozik még az is, hogy az ásotthalmiak dicséretes teljesítményét le­rontotta Földi György játé­kos sportszerűtlen viselkedé­se. Meglepetést okozott a Székkutas csapata, amely kétvállra fektette az ezüst éremért versenyt futó Mi­hálytelket. Idegenben tudott győzni a Mórahalom, a Zá­kányszék és a Nagymágocs. A kieső helyeken változat­lan maradt a sorrend. Szőreg—Ásotthalom 2-2 (1-2). Szőreg, 300 néző, ve­zette: Szőke (nagyon rosz­Magyarország-Hollandia: 1985. május 14. 11. HCT NSZK, BUNDESLIGA A Borussia Dortmund (14.)— Fortuna Düsseldorf (6.) I. FC Köln (7t)— Borussia Münchengtandbach (3.) Eintracht Frankfurt (16.) — Eintracht Braunshwig (12.) 1. FC Nürnberg (IT.)— Waldhof Mannheim (13.) NSZK, BUNDF.SI.IGA B Darmstadt 98 (12.) — Alemannia Aachen (5.) SSV Ulm +6 (11.1 — FC Schalke M (1.) Wattenscheid 09 (13.) — Fortuna Köln (7.) OL.ASZ A OSZTÁLY Genon (15.) — Sampdorla (9.) Milan (8.)— Internazionale Roma (2.) — Udtncse (7.) Verona (5.) — Juventus (1.) OLASZ U OSZTÁLY Varese (13.)— Arezzo (5.) Perugia (11.) — Cagllari (14.) POTMERKOZÉSEK: X 2 1 X X 2 1 X A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi ülésén kitűzte azoknak az 1986. évi világbajnoki selej­tező mérkőzéseknek az idő­pontjait, amelyekben az ér­dekelt felek nem tudtak megegyezni. A VB szervező bizottságának döntése értel­mében az 5. selejtező cso­portban a Magyarország— Hollandia találkozóra 1985. május 14-én. kedden kerül sor. Ugyanazon a napon és azonos kezdési idővel mé­ri össze tudását a csoport másik két tagja. Ausztria és Ciprus. A 6. selejtező csoportban 1985. október 30-án rende­zik meg a Szovjetunió­Norvégia mérkőzést. (6.) 1 x Ha összegyűjti - pénzt kap érte! Ne dobia el a lakásán felgyülemlett papír­és textilhulladékot, átveszi a MÉH! 1984. március 20-ón KISZ-lakótelep, FürjI u. március 21-én Tarján II. sz. Általános Iskola melie(t Várjuk az átadókat 14—17 óráig. Dél-magyarországi Nyersanyaghasznositó Vállalat szul). A jól védekező ven­dégek megizzasztották a fel­jutásra esélyes hazaiakat. Mórahalom—Földeák 4-0 (2-0). Földeák, 100 néző, vezette: Bácskai. Biztosan és megérdemelten nyert Farkas és Kószó 2—2 góljával a vendégcsapat. Székkutas—Mihálytelek 2-1 (0-0). Székkutas, 100 néző, vezette: Bal la. Az első fél­idő kiegyenlített játéka után a pályaválasztók jól ki­használták helyzeteiket. Pitvaros—Ambrózfalva 3-0 (2-0). Pitvaros, 300 néző, vezette: Várady. A Pitvaros már az első félidőben el­döntötte a találkozó sor­sát. Góllövő: Betkó, Gémes, Tócza. Nagymágocs—Algyő 2-0 (1-0). Algyő, 100 néző, ve­zette: Bajnóczy. Két hazai kapushiba — két gól. Zákányszék—Csanyteiek 1-0 (0-0). Csanyteiek, 300 né­ző, vezette: Papp. A lelke­sen játszó zákányszékiek Borbás góljával biztosan nyertek. Röszke—Csanádpalota l-l (0-0). Röszke, 100 néző, ve­zette: Szécsi. Igazságos pont­osztozkodás. Kiszombor—Apátfalva l-l (1-0). Kiszombor, 100 néző, vezette: Nagy. Mindkét csa­pat góllal használta lei a szél támogatását. Góllövő: Kinyó, ilL Varga. A bajnokság állása: 1. Tápé 17 13 3 1 56-13 79 2. Szőreg 18 12 4 2 36-16 28 3. Mórah. 18 9 6 3 40-21 24 4. Mihályt. 18 9 4 5 44-27 22 5. Apátfalva 18 8 5 5 39-33 21 6. Pitvaros 18 8 5 5 34-33 21 7. Nagym. 18 7 6 5 30-21 20 8. Csanádp. 18 5 10 3 26-25 20 9. Asotth. 17 7 4 6 31-35 18 10. Zákányszék 18 7 3 8 29-26 18 11. Székkutas 18 6 5 7 28-37 17 12. Röszke 18 7 2 9 36-43 16 13. Kiszombor 18 6 3 9 31-52 15 14. Csunyt. 18 5 2 11 21-35 12 15. Földeák 18 3 3 12 21-39 9 16. Ambrózf. 18 3 2 13 19-39 8 17. Algyő 18 2 3 13 20-45 7 LEVITYINA NYERTE A HARMADIK JÁTSZMÁT A női sakkvilágbajnok­jelöltek döntő párosmérkő­zésének harmadik játszmá­jában, a függőben hagyást követő folytatásban a szov­jet Levityin 64 lépésben győzött honfitársnője, Szem­jonova ellen. A Szocsiban folyó párosmérkőzés pillanat­nyi állása: 2,5:0,5 Levityina javára. TANÁCSKOZTAK A TERMÉSZETBARÁTOK Csongrád megye közel 3 ezer 300 szervezett termé­szetbarátjának vezetői ta­nácskoztak a közelmúltban a KSZV klubjában. Az ese­ményen Benedekné Tóth Edit, a megyei szakszövet­ség titkára értékelte az el­múlt évi eredményeket, is­mertette a természetbarátok előtt álló legfontosabb fel­adatokat, majd átnyújtotta a vándordíjakat. A legered­ményesebb szakosztálynak jáTó vándorserleget a Sze­gedi Pedagógus Fáklya, míg a túrázói minősítésekért já­ró vándorserleget a Szegedi KLTE őrzi egy évig. VIGADÓ KUPA Folytatódtak a Vigadó Ku­pa kispályás labdarúgótorna küzdelmei: Odessza—Viga­dó-Köbvil 3-2, Szextett— Taurusz 3-0, Herta—Volán 3-0, Bőrdíszmű—KSZV 4-2, Cosmos—Nyomda 3-0, Roda —Pick 3-0, Vízművek—Vipe­ra 7-1, Erirra—Liget 6-2, Color—Fáklya 4-1, Belker— Újszeged 2-1. LABDARÜGÓ­EREDMÉNYEK A megyei I. osztályú ifjú­sági labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának eredményei: Kinizsi-H—Mártély 4-2 (3-1), Szentesi Kinizsi— Csongrád 2-1 (2-0), Kiskun­dorozsma—Alsóvárosi MAV 4-0 (3-0), Kistelek—KSZV SE 3-0 (0-0), Szegvár—Mind­szent 4-6 (1-4), Tisza-Új KSK—Bordány 4-0 (1-0), SZEOL AK—Makó 4-1 (3-1). A Sándorfalva—Fábiánsebes­tyén mérkőzésről nem érke­zett jelentés. A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság legutóbbi fordulójának ered­ményei : Földeák—Móraha­lom 0-2 (0-1), Röszke—Csa­nádpalota 1-2 (0-0), Kiszom­bor—Apátfalva 4-1 (l-l), Székkutas—Mihálytelek 2-1 (0-1), Algyő—Nagymágocs 1-4 (1-4), Csanyteiek—Zá­kányszék 13-0 (6-0), Szőreg— Asotthalom 0-1 (0-1). MNK­mérkőzések: Szatymaz—Sz. Postás 1-2 (0-1), Domaszék— Deszk 0-1 (0-0), Forráskút— Balástya 0-3 (0-2), Rúzsa— Pusztamérges 2-3 (l-l). NB l-es ifjúsági és serdülőbaj­nokság: DVTK—SZEOL AK 0-3 (0-2) (ifjúságiak). DVTK —SZEOL AK 0-0 (serdülők). Földvári és Hányi sikere Miskolcon rendezték meg a serdülő korú cselgáncso­zók olimpiai reménységek versenyét. A rangos ese­ményen harminc egyesület háromszázüt sportolója lé­pett tatamira. Krajkó Gyu­la edző tanítványai kitűnő­en szerepeltek. Földvári el­ső. Hányi pedig második lett súlycsoportjában. Eredmények. 35 kg: ...5. Szilágyi Csaba. 40 kg (46 induló): 1. Földvári László. 44 kg: ...5. Balogh József, 6. Kiss Sándor. +68 kg (47 induló): ...2. Hányi Péter. i. l Már most érdemes a tavaszra gondolni! kötött kulik ós pulóverek 403-tól 1200 Ft-ig , ;yermckpólók 50-től 80 Ft-lg férfi-, női pólók 70-től 450 Ft-lg kaphatók a Rövlköl Csongrádi sgt. 78. szám alatti szaküzletében. Nyitva: hétfőn 11—18 óráig, keddtől péntekig 1»—18 óráig. Csólyospálos községben (Bács-Kiskun megye) közművesített házhelyek tartós használatra eladók. A házhelyek ára: 40—50 Ft;m3-ként. A házhelyek nagysága: 1600 mi Bővebb felvilágosítás és érdeklődés a Csólyospálos községi Tanács V. B. szakigazgatási szervénél. Telefon: l. Siska János vb-titkár Közületek és magánszemélyek részére K—406 cs BI1—025-ös kotrógépek a II. negyedévre kezelővel bérbe kiadók. (ásás, rakodás, földvissza­töltés és talajegyengetesl munkákra) Érdeklődni: SAKI GYÖRGY Sándorfalva. FLassai u. 64. Telefon: 73-274, du. 14.30 órától. Súlyzós aerobik! A SZEGEDI LAKÓTERÜLETI TÖMEGSPORT SE. Súlyzós testépítő aerobiktanfoiyamot indít nők rcszére. (Body Building) Tanfolyam célja: testsúlycsökkenés, a test teljes izomzatának fejlesztése, alakítása. A legújabb módszerek szerint. A tanfolyam 9 hétig tart. Jelentkezni lehet: Szeged, Lenin krt. 12. \ (c^SQ) MAL£V •fis l6*** MAGYAK HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents