Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-14 / 62. szám

Szerda, 1984, március 14. Gépsorok A korábbinál értékesebb termékek, paradicsomlé­gyártó gépsorok előállítását kezdték meg a Rákosmezeje Termelőszövetkezet maglódi fémipari részlegében. A be­rendezéseken elvégezhető a paradicsomlégyártás teljes folyamata, egészen a palac­kozásig. Az elképzelések szerint az idén már összesen mintegy 110 gépsort adnak át, javarészt szovjet meg­rendelőknek. A szövetkezet fémipari üzemében 1980 óta gyártot­ták a gépsorok különböző al­katrészeit bérmunkában. Közben saját erőből 'fejlesz­tették a termelést, korszerű­sítették az üzemet, megte­remtették a komplett gépso­rok gyártásának feltételeit. Azért is szükség volt a fej­lesztésre, mivel az üzem má­sik fő termékcsoportja, a vasúti biztosító . berendezé­sek — fénysorompó, előrejel­ző táblák, híradó oszlopok — iránt a jövőben kisebb ke­reslet várható. A szövetkezetnek jelenleg már több mint 30 millió fo­rint bevétele származik a paradicsomlé-gyártás be­rendezések előállításából. Nagy László felvétele A szó szoros értelmében útban vannak a Budapesti kör­út és a József Attila sugárút kereszteződésénél levő pla­tánfák. Mégpedig a most épülő Északi karút nyomvonalá­ban. Ott nem maradhatnak. Egyszerű lenne kivágni őket. Ennél jobb — bár költségesebb — megoldást választottak: a szegedi Felszabadulás Tsz kertépítő brigádja átköltözteti őket a Kereszttöltés utcába, ahol sokat kellene várni, míg az elültetett csemeték ilyen nagyra megnőnek Április 1­Utazási kedvezmények a vasúton Pártmunka az Ikarusban Április 1-től két új, 20 szá­zalékos mérséklésű kedvez­ményt - biztosít a vasút. Az egyik a csoportos utazási, a másik az életkorhoz kötött hétközi kedvezmény. Bármely személy, vagy szerv által szervezett csopor­tos utazás keretében, ha leg­alább 10-en utaznak együtt, vagy 10 személy után meg­fizeják a menetdíjat, a sze­mély- és gyorsvonatok első rií-ts 1-től a korábbi 8 al­zást megszakítani. Az út- gyermekeknek életkoruk megszakítási szándékot már alapján nem kell jegyet vál­a jegyváltáskor be kell je- tani. (Ismeretes, hogy a gyer­lenteni, s a vasút ezt a cso- mek négyéves korig, ha ön­portos űrjegyen feltünteti, álló ülőhelyet nem foglal el, Az útmegszakítás tényét az díjmentesen utazhat. A ne­állomáson a vonat érkezését gyedik életévüket betöltött, követő egy órán belül iga- valamint a tanulmányaikat zoltatni kell. folytató diákok.százalékos A másik kedvezmény a kedvezményre jo^sult^k. E nyugdíjasokat''érinti. •• Mint tényt az általános igltólások ismeretes, a nyugdíjasok áp- valamilygp,. igafolvapnyal — es második kocsiosztályára 20 százalékos mérséklésű kedvezmény igényelhető. A csoportos utazási kedvez­kalom helyett 16-szor kap­hatnak ötvenszázalékos, vas­útra vagy távolsági autó­buszra szóló kedvezményt. esetenként Ezen túlmenően április else­értesítőkönyv, úttörőigazol­vány, villamos-, autóbusz­bérlet stb. — vagy személyi igazolvánnyal, a középisko­lások diákigazolvány és sze mélyi igazolvány felmutatá­mény mértéke több is lehet: 200-tól 499 jétől a MÁV. az életkorhoz sával igazolják. Ha a gyer­személyig a kedvezmény 33 százalékos, 500 utasnál na­gyobb csoport esetén már 50 százalékos. A magasabb életévét betöltött nő és mérséklésű kedvezmény ab- életévét betöltött férfi kötött hétközi kedvezményt is bevezeti. Ez azt jelenti, hogy a MÁV minden 55. 60. ré­ban az esetben is igényelhe- szére 20 százalékos hétközi tő, ha a szükségesnél ki- kedvezményt biztosít. E ked­sebb létszámú csoport a ked­vezmény alapjául szolgáló legcsekélyebb létszám után megfizeti a kedvezményes menetdíjat. A kedvezmény igénylésé­hez a megrendelő személy­nek vagy szervnek a kiindu­lási állomáson 2 példányos bejelentést kell leadnia. E vezményes árú jegy csak keddi, szerdai és csütörtöki utazáskor vehető igénybe, egy útra, vagy menettérti útra. Az életkort, a kedvez­ményre való jogosultságot személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel kell igazolni. Ugyancsak április 1-től megváltoznak a családi ked­bejelentésnek tartalmaznia vezmény igénybevételének mek, vagy gyermekek a 18. életévüket még nem töltöt­ték be, tanulmányt viszont nem folytatnak, vagy dolgoz­nak, teljes árú menetdíj megfizetése után utaznak.) A 20 százalékos mérséklé­sű menetjegy érvénytartama és az útmegszakítások fel­tételei megegyeznek a teljes árú menetjegyekre előírtak­kal. Helyjegyváltásra köte­lezett vonatokra — az emlí­tett kedvezmények igénybe­vétele esetén is — teljes áru helyjegyet kell fizetni. Ilehezebb körülmények közt ­nagyobb felelősséggel Kettős szorításban dolgoz- latnak alkalmazkodnia kell lultabbá, Hazai viszonyaink­nak a szegedi gyár munká- a piac igényeihez. Nem múl­sai. Termelési programjukat hat a siker trehányul elké­a készáru-kibocsátáshoz kell szítéit, vagy késve szállított szabni. Nem volna ez külö- részegységeken. A munkások nősen nehéz, ha minden nem akkor kérdeznek vissza, anyag időben rendelkezésre amikor van dolguk, hanem, állna. Csakhogy gondok vol- amikor nincs, tak a vállalaton belül is, kí­vül is a szállításokkal. 1983 második felében nem érkez­tek időben a sajtolt alkat­részek. A kooperációs part­rerek egy része — főként azok,, amelyeknek termelésé- á érdekeltek abban, hányadot * , , Lehet magyarázatot adni: a sajtolónak is megvannak a maga nehézségei. A koope­rációs partnereknek pedig a termelésük kis részét vásá­rolja meg az Ikarus. Nem is bői csak csekély vásárol az Ikarus — nem­igen tartják szem előtt az autóbuszgyáriak érdekeit. ban is több értelmezni, ma­gyarázni való akadt az el­múlt évben. Ilyen volt pél­dául a kisvállalkozások ter­jedése, a szegedi gyárban is kiteljesedő gmk-munka el­fogadtatása, helyének kijelö­lése a termelési folyamat­ban. Fontos feladatot jelen­tett annak tudatosítása, hogy itt megfelelő többletteljesít­mény ellenében fizeti ki a vállalat a többletjövedelmet, s vadhajtások nycsegetésével hitelt is kellett biztosítani. Nem könnyű feladat ma az sem, hogy beiskolázzák a Szegeden büszkék rá, hogy hogy termékük nagy értékű készáru L>a építve exportra kerüljön. Ez mind igaz. Et­től azonban még bőven dolgozókat a megfelelő moz­„megtermelhetné" a szegedi galmi oktatásokra, tanfolya­az elmúlt évben az ő hlbá- gyár is a maga lemaradása- mokra, pártiskolára. Az élet­jukból nem kellett leállni- it. Hogy még sem teszik, ab- színvonal megőrzése érdeké­uk a készre szerelő vonalak- ban nagy része van a sike- ben megszaporodott a külön­res agitációnak, ennek nyo- munkát vállalók száma. A mán a dolgozók áldozatvál- bejárók otthoni kisgazdasá­lalásának. gaikban dolgoznak tovább. Az tehát, hogy a különböző tanfolyamokra beiskolázták a tervezett létszámot — e változó világban, amikor mindenki féltékenyen ügyel Komoly feladatot jelentett a szabad idejére —, nem is 1983-ban az új termékek olyan könnyű, gyártásának előkészítése, nak. Ehhez azonban igen gyakran kellett túlórázni, szombati munkára behívni a dolgozókat Máskor pedig — anyaghiány miatt — kényte­lenek voltak őket kényszer­szabadságra küldeni. Ahhoz pedig végképp hozzá kellett szokniuk, hogy az üzemek között gyakran csoportosít­ják át őket oda, ahol fonto­sabb a munka,'vagy esetleg majd a gyártás beindítása. ^^felSa? £ íflú"­éppen van mit csinálni. Bovu t a szegedi gyar termé- flad , a k keinek sora, minden új rész- saggai vaio logiaiKozas. egység készítéséhez meg kell Nemcsak a munkakultura a munka szakmai fogasainak, és a hozzá való etikai viszo­nyúlásnak az átörökítéséről, meggyökereztetéséről van szó, hanem egy másfajta ha­tásoktól is telített világban a tudatos marxista világné­zet kialakításának szüksé­gességéről. Mindez nem könnyű, hiszen jelentős a kell: a kiinduló és a célállo­mást, a használni kívánt vo­jeltételei. Távolságtól és vo­natnemtől függgetlenül már teremteni a szükséges felté­teleket A gyár irányítóinak adott nagyobb önállóság na­Ki szereti, ha hétvégi gyobb felelősséget is magá­programja fölborul a gyárra Val hozott Belső átszervezc­hirtelen rázúduló túlmunka Seket kellett végrehajtani, ki­miatt? S bár a jogszabályok választani azokat az embere­erre lehetőséget adnak, ki ket akik az új feladatok el­szereti, hogy szabadnapjait végzésére a leginkább alkai­számára alkalmatlan időben masak. Javítani kellett a . adják ki? Kényszeríteni Sze- gyáron belüli kapcsolatok fluktuacio, különösen a fia­geden sem lehgt erre ma már rendszerét, a belföldi együtt- ífIok koreben, s a munká­senkit. Igaz, hogy az Ikarus működést is. Ennek a fel- hoz val0 szocialista viszonyt a legjobban fizető munkahe- adatnak még a sűrejében 1713 már nem motiválja jól lyek egyike a városban, de tartanak a szegediek. érzekelhető létkényszer, azért találnak másikat is az emberek, ha keresni lcezde- A Syan Partszervezet ugy . nek. A kényszert nem is szí- igyekezett segíteni ezt a 3 I vesen alkalmaznák — marad munkát, hogy beszámoltatta -—— tehát a meggyőzés. Az éppen az illetékes vezetőket az ép- A szegedi gyár kommünt»; soron levő feladatokat el kell pen soron levő legfontosabb tai a nehezebb körülmények végezni mindenáron, más- kérdésekről. Ezen nem vala- között? "övekvd felelősség­, . . , , , ,. . ,,,, , ,, - , , ,, gel végzik munkájukat. Nem­ként megszakad a termelesi miféle zord ellenőrzést kell c.sak agitálniuk, elvi irányi­folyamat lánca. érteni. Inkább lehetőségetar- tást adniuk szükséges: mind­Ebben a munkában, a ter- ra, hogy közvetlenül ismer­melési agitációban vállalnak tessék a feladatokat, elkép­nagy szerepet a gyár kom- zeléseiket, s a felmerült ne­munistái. Meggyőzni nem hézségeket is. Nemcsak az könnyű. Nem a munkára, a ellenőrzés fórumai voltak napi nyolc óra hasznos ki- ezek — egymás törekvései­töltésére nehéz rávenni az nek megértését szolgálták. A embereket, hanem arra, hogy párttagok csak úgy tudnak legtöbbször ők alkalmazkod- megfelelő termelési agitációt kat eltartóknak is gondot janak. A munkáját szerető kifejteni, érvelni a vitákban, okoznak. Ahogyan megpró­többség számára világos: a ha maguk is tisztában van­világpiac számos pontján nak a legfontosabb célokkal, versenybe szálló nagyválla- és az elérésükhöz vezető esz­közökkel. ez csak a személyes példa­mutatás mellett ér valamit. Nem lehet vizet prédikálni és bort inni. Azok a társa­dalmi és vállalati, vagy koo­perációs gondok nekik sze­mélyesen, mint munkások­nak, vezetőknek, családju­natnemet és kocsiosztályt, az egy útra is megilleti a szü­induló vonat számát, az in­dulás időpontját, a létszá­mot. a csoport vezetőjének nevét és lakáscímét, s a megrendelő aláírását. Cso­portos utazási kedvezmény­nyel utazásonként három­három esetben lehet az uta­lót, vagy szülőket a 20 szá­zalékos kedvezmény, ha leg­alább két, 18 évesnél fiata­labb gyermekkel együtt utaznak. A szülő, vagy a szülők a 20 százalékos kedvezményt akkor is megkapják, ha a Diákbutik az építőtáborokban Csaknem két esztendeje, hogy az ország néhány épí­tőtáborában olcsó és ízléses ruhákat árusító butikok vár­ták a nyári munkára érkező iatalokat. A diákok által -rvezett, készített, zsűrizett es — önköltséges áron — árusított cikkek nagy sikert arattak, a háromezer „min­tadarab" napok alatt elfo­gyott. Tavaly már több tíz­ezres árukészletből válogat­hattak azok, akik nyári sza­bad idejük egy részét építő­táborban töltötték. A butik­akció kiterjedt minden épí­tőtábor valamennyi turnu­sára, s a fiatalok 100—300 forintért jutottak a divatos áltözekekhez. Miként a KISZ KB illeté­kesei elmondták, az akciót az idén továbbszélesítik: a butikok megjelennek majd diáknapokon, iskolai rendez­vényeken és táborokban is. Az idei kollekció összeállítá­sára a KISZ KB építőtábo­rok bizottsága pályázatot hirdetett. Az amatőr divat­tervezők ruhák, nadrágok, szoknyák, ingek A3-as, vagy A4-es méretű rajzaival ne­vezhetnek — április 10-ig. A pályázatokat diákokból álló zsűri bírálja majd el, s a legjobb modelleket díjazzák. A terveket a KISZ KB épí­tőtáborok bizottságához (Budapest, Pf..: 72. 1388) le­het eljuttatni. Forradalmi if/úsági napok Március 15. ünneplése Nehezebb lett az Ideológiai, tudatformáló munka is. Nemcsak a nemzetközi hely­zet vált nehezebbé, bonyo­bálják megoldani őket, az mintát jelent a többieknek is. Nagyon ügyelnek rá, hogy vonzó, követésre csábító, tisztességes példát adjanak. T. I. Az 1843—49-es forradalom és szabadságharc 136. év­fordulója alkalmából város­szerte ünnepségeket tarta­nak. A hagyományokhoz hí­ven holnap, csütörtökön, az ünnep napján, Szegeden, a Klauzál téri Kossuth-szo­bornál a KISZ Csongrád megyei és Szeged városi bi­zottsága, a Hazafias Nép­front Szeged városi bizott­sága rendez koszorúzási nagygyűlést. Már délután 2 órától a Huzavona együttes koncertje hallható a téren. Az ünnepségen, a Himnusz elhangzása után, a Szegedi Nemzeti Színház művészei­től irodalmi összeállítás tol­mácsolása hallható. Az Ifjú Gárda zenekara 48-as in­dulókat játszik. Az ünnep­ség szónoka Tóth Tamás, a KISZ Szeged városi bizott­ságának első titkára. Az ünnepi beszéd elhangzása után a fiatalok, a párt- és állami szervek képviselői helyezik el koszorúikat Kossuth szobránál. A meg­emlékezést a Szeged Tánc­együttes műsora zárja. Az Aradi vértanúk terén délelőtt 10 órakor a Ságvá­ri gimnázium diákjai iro­dalmi műsorral emlékeznek a forradalom és szabadság­harc eseményeire, a Dóm téri panteonban pedig a Tömörkény q.mnázium ta­nulói a forradalmár költő­ről, Petőfiről. Szőregen az általános iskolások ugyan­csak délelőtt 10 órakor ko­szorúzzák a Szőregi csata emlekrnúvét. A váiosi megemlékezések­kel együtt az iskolák, intéz­mények sok száz fiatalja, dolgozója is megünnepli 1848—49 évfordulóját. A ta­nárképző főiskolán délután 1 órakor, a SZOTE-n fél 2-kor. a JATE-n 5 órakor tartanak ünnepséget. A vá­ros ifjúsági és egyetemi, fő­iskolai klubjaiban számos egyéb program várja a fia­talokat Brigádvezetők tanácskozása Legnagyobb építőipari vállalatunk, a DÉLÉP két­száztíz szocialista brigádjá­nak képviselői tartottak tegnap tanácskozást Szege­den, a Kossuth Lajog su­gárúti munkásszállón. Az elmúlt évben elért eredmé­nyekről, valamint az idei, kiemelkedően fontos felada­tokról Sípos Mihály, a DÉLÉP vezérigazgatója tá­jékoztatta a küldötteket. A beszámolóból is kitűnt: hasonlóan sok más üzem­hez, az építőknél is a szo­cialista brigádok tagsága járt elől jó példával a mun­kában. Erről tanúskodik, hogy a tegnapi tanácskozá­son 13 kollektívának ítélték oda a vállalat Kiváló Bri­gádja címet. Közöttük egy­aránt megtalálhatók kőmű­vesek, festők, asztalosok, víz- és fűtésszerelők, kubi­kosok, nehézgépkezelők és még alkalmazottak által alapított brigádok is. A tegnapi küldöttértekez­leten a DÉLÉP szocialista brigádjainak vezetői új vál­lalati munkaversenvsza­bályzatot fogadtak el, s ez messzemenően figyelembe veszi a legújabb irányelve­ket. Mit hozhat ez a gya­korlatban? Kitűnik majd egyebek között abból, hogy az építők előtt álló felada­tok közül mennyi valósul meg határidőre. A felaján­lások mindenesetre azt sej­tetik. hogy az idén épülő lakások 40 százalékát az első félévben átadják tulaj­donosaiknak; a szegedi makkosházi új iskolát jú­lius 31-re elkészítik; a So­mogyi-könyvtárat április 30-ig átadják az üzemelte­töknek. Ugyancsak a tegnapi ta­nácskozáson választották meg a DÉLÉP igazgatótaná­csának 16 brigádvezető-tag. Jóí, ,

Next

/
Thumbnails
Contents