Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-18 / 41. szám

<L Szabó László A Nagy Parázna Asszony (Apocalypsis, 17, 1—6) És szólt az angyal: „Jöjj, megmutatom a Nagy Parázna Asszony kárhozatját, kivel királyok ingerük mutatják s ki ül a pusztán rőt vadállaton !" És nézte őt, a mindig áhított ős Meztelent — széttárt bíbor palástját, szépségét melyért próféták gyalázták és homlokát hol neve áll: Titok. Kezében serleg színig telve kéjjel ittasan jár ibolya-szeme széjjel — s e mámorért szűz ifjak vére vádol... János megborzadt búsan, egyedül — ám hétszer boldog, ki megrészegül paráznasága százszor szent borától! Móra Ferenc levele Kollányi Boldizsárnéhoz Elöljáróban tisztázzuk, hogy ki volt Kollányi Boldizsárné? Nem a tréfa kedvéért mondom: Kollányi Boldizsár felesége, Bihary Margit, nagyváradi postatisztviselőnő, később berettyóújfalusi tanítónő. A következő kérdést is fel kell tenni: ki volt Kollányi Boldizsár? Feleljünk rá Juhász Gyula szávaival: „Kollányi Ady legjobb barátai közé tartozott. Mérnök volt, és nem közönséges ember. A magyar szociológia egyik úttörője, radikális / politikus, természettudós, nagy nőbarát, aki később a világháborúban, amelytói végső eredményben a magyar demokrácia diadalát várta, a legelszántabb és legvakmerőbb katonák egyike és költő is. Valóságos magyar Cyrano és mondhatom, Ady jobban szerette és többre tartotta, mint legtöbb költőtársát." (Ady és A Holnap) Hasonlóképpen őrizte meg Dutka Akos emlékezete is: „Kollányi azok közé a ritka emberek közé tartozott, akit Ady a szívéhez eresztett, bizalmával tüntetett ki, s akinek sokszor megnyilatkozott." (A Holnap városa.) Ezek után írjuk le róla, hogy az ő nevéhez fűződik A Holnap efmű antológia második kötetének (1909) összeállítása és bevezető tanulmánya, a radikális szellem egyik legmarkánsabb megnyilatkozása Magyarországon, amely A Holnapot ért mérges támadások egyik kiváltója és célpontja volt. Kollányi érdeklődése később egyre inkább a művészetfilozófia és a képzőművészet felé fordult A háború kitörésekor Kollányit felettes hatósága felmentette a •wlgálat alól A radikalizmus egyik legjelentősebb vidéki szószólója, a Huszadik Század cikkírója, a nagyváradi Szent László szabadkőműves páholy tagja azonban önként jelentkezett frontszolgálatra (miként A Holnap egy nálánál nevesebb írója, Balázs Béla), s az utolsó óráig katona volt, géppuskás főhadnagyként szerelt le. Egyes irodalomtörténészek ezen a tényen felettébb csodálkoznak, ellentmondást vélnek megnyilvánulni benne. Bizonyos, hogy arról van szó, csakhogy nem egykönnyen feloldható ellentmondásról. Kollányi 1916-ban verseskönyvet jelentetett meg Vérfoltok címen. (Énekszó a förgetegben alcímen.) A könyvecske általános feltűnést keltett, nem annyira esztétikai minőségével, mint inkább élményanyagával. Azt kell mondanunk, hogy Gyóni Gézán kívül Kollányi volt a második magyar költő, akit a háború tett ismert és sikeres poétává. Kölcsönösen nagyra becsülte egymást Kollányi és Juhász Gyula. Nagyváradon lettek barátok és Juhász Űj Versek című kötetét 1914ben ekképpen dedikálta: „Kollányi Boldizsárnak, egy szebb, szabad Holru»p, a mi Holnapunk erős reményében. Régi barátsággal Juhász Gyula." A könyv a Petőfi Irodalmi Múzeumban olvasható. Kollányi baráti összeköttetései révén írogatott szegedi lapokba, 1916-ban több napot töltött szabadságából Szegeden. Véleményt nyilvánított például László Gyula főhadnagy művészeti ösztöndíjra számot tartó szobráról (Délmagyarország), amely nagy port vert fel a városban. A Vérfoltok 1916 tavaszán hagyta el a nyomdát, a Szeged és Vidéke április 26-án megjelent számában Juhász Gyula — rövid cikkben — elsőnek méltatta a kötetet. A Szegedi Napló április 30-án napvilágot látott kritikája jóval terjedelmesebb. Bár a méltatás szignó nélkül jelent meg, mint látni fogjuk, szerzője Móra Ferenc. Szerinte „tanulmányt kellene írni erről a verseskönyvről, mely hirtelen-váratlan ajándékul érkezett." (Móra úgy tudta, hogy az ő kritikája a harmadik a sorban, egy fővárosi folyóirat és egy napilap megemlékezésről értesült mindössze. Ezt a tévedését levelében — amely szerzőségét kétségtelenné teszi — megismétli.) Dicséri a verseket: „Az igazi háborús poétánk kevés s azok közt, a mi véleményünk szerint, Kollányiban van a legtöbb erő, akitől minden távolabb van, mint rímes propagandát csinálni a háborúnak. Sőt, borzad tőle a kultúrember minden elfinomodottságával, s ez is egy különbség közte és Gyóni Géza közt. Másik az, hogy nincs benne semmi retorika és erőltetett pátosz... Ereje néha darabossá is teszi s nem mindenütt bírja a technika nyűgét." Móra tehát rátapintott a kötet minden lényeges erényére és hibájára. Május 12-1 keltezéssel Móra Ferenc egy névjegykártyán a következő levelet írta Kollányi Boldizsár feleségének: „Nagyságos aszszonyom! Férje urától, félig ismeretlen poéta-társamtól, nagyon jó barátomtól ma kaptam tábori postával levelet, amelyben arra kér, küldjem el asszonyomnak a Szegedi Naplónak azt a számát, melyben verseiről pár méltató, bár a kötethez közel sem méltó sort írtam. Azt hiszi, asszonyom örülni fog neki. A lapokat megküldettem a kiadóhivatallal, a magam részéről pedig ide teszem a Világ-nak azóta megjelent tárcáját Kollányi Boldizsárról. Hogy én voltam az első, jki szeretettel írtam róla, arra mindig büszke leszek. Tisztelettel csókolja a kezét Móra Ferenc, a Sz. N. főszerkesztője. Sz. 1916. május 12." A kisalakú, kézzel írt levél borítékja elveszett, csak feltételezzük, hogy Váradra volt irányítva a levél. A Móra és Kollányi között szövődött barátság részleteiről többet nem tudunk, de ez a barátság mar csak azért sem mélyülhetett el, mert Kollányi a harciéren súlyos idegbetegséget kapott, s fiatalon, negyvenhet éves korában 1921-ben meghalt BAKÓ ENDRE Takáts Gyula Magyar paravánképek í. Már a téli venyigék kékek, mint e dombok. Fut a szekér ... A vidék csörget ieges lombot. Ezüst szitán át a zúz zizeg, s mint az alma. gyémánt boglyáról ragyog a nap tüzes arca. Hiroshige modorában 2. Tizennégy vadlúd száll az égen. Akár a gyöngv ragyog a tollúk. Egy pásztor áll a nád-cserényben s leszól hozzá az első vadlúd. Szavát fölrajzolja késpenge Barbár kicsit, mert nem ecset, de mégis mintha tlinder lengne bikák szarván s a nád felett. Szomíbat, 1984. február 18. 31 Ugyanígy a mellette magasodó Bozsics-ház, Oskola utca 230—231. A fényképen ai előző házacska fölé emelkedő tűzfala és homlokzatának egy kis sávja Értékeink! — Oskola utca 5., 7. számú házak Eddigi ismereteink szeriir az első szegedi városfénykép 1867 őszén készült, az Oskola utca páratlan oldalának első házait örökítette meg számunkra. A képet Szeged neves fényképészével. Landau Alajos festésszel — egy vitás építkezési ügy kapcsán — a tanács készíttette. A kép témáját adó Szávitsház. Oskola utca 228 (helyén ma a 3-as számú ház áll) átalakítási terveihez csatolva maradt meg Landau fényképe a szegedi Levéltár Szépítő Bizottmányi anyagában. A Szávits testvérek. István és György fűszerkereskedésük szamára átalakítással szerették volna alkalmasabbá tenni földszintes házukat. Kérésüket azonban a tanács elutasította, mivel 1861-től az Oskola utcában csak emeletes ház építését engedélyezték. A Szávits-ház túlélte az árvizet. A helyén álló emeletes épület 1937-ből való. Mellette az utca Wleién állt a Lemle-ház. Lemle Miklós ka kínos-mester csöppnvi sarokháza a kalaposüzletteL kirakataival és cégéreivel. Oskola utca 227 (helvét ma az l-es számú ház egy kis része foglalja el). A házacskát 1885-ben az Aradi utca rendezésekor a város kisajátította. Lemle kalaposmester 1862 végén költözött ide. Előtte itt volt Zemplényi Antal .,Széchenyihez", címzett divatáru kereskedése, melyet 1860-ban nyitott meg. A Lemle-cég később elköltözött innen, de még évtizedekig fenntartotta ióhirű kalapos üzletét Az 1796-ban alapított cég a század végén a Híd utca 6. szám alatt érte meg centenáriumát A földszintes Szávits- és Lemle-házakat már csak ez a fénykép őrzi. A felvétel témájául szolgáló épület másik oldalán látható emeletes házacska a Mozgay-ház. Oskola utca 229. (ma az 5-ös szám). Mozgay Károly férfi ruha-készítő üzletét 1861-ben nyitotta meg a saját házában. Vele szemben, az utca másik oldalán állt a nevezetes „Oroszlán kávéhz". (Cserzi/ Mihálytól tudjuk, hogy ebben az időben Szegeden csak két kávéház volt. a másik a Hungária kávéház, szintén az Oskola utcában.) A Mozgay-céget az árvíz még ebben az épületben érte. maid innen a Szabadkai (ma Petőfi Sándor sugárút 2. szám alé költözött. Míg az Oskola utcai ház új lakói Űjvári István és neje Bittó Julianna. Mozgar szabómester egyemeletes házacskája földszintjén az üzlethelyiséggel és emeletén négy ablakkal. egyszerű kiképzésű homlokzatával az Oskola utcában még ma is áll. Minden bizonvnyal egyedüli hírmondója az 1861 előtti Oskola utcai lakóházépítkezésnek. gimnáziuma rajztanára lett. Sőt ingven rajziskoiát 1* tartott fenn. ahol a város ügves kezű legényei rajzolhattak. Több romantikus épület mestereként tartja számon az irodalom. Az ő vállalkozásában épült fel a Főreáliskola (központi egyetem), az árvaház (Tolbuhin sugárút és körút sarka) és a régi Hungária Szálló (Akadémiai Bizottság). Ma már a Bozics-házat is az ő művei közé sorolhatjuk. A tervrajzon látható, grafikus megoldású és finomságú homlokzat részleteit sainos a mai kiképzés. illetve elfedés nagvrészt takaria. Szépülő városunkban pedig van már példa a stílusos és hú éoületfelúiításra. Az Oskola utca 7-es számú ház is megérdemelné. hogy homlokzata újból az Arleth-raizalta architektúráit viselje. ne ezt a színben, formában leszürkített arctalanságot T. KNOTIK MARTA látszik. Megtaláltuk viszont a ház tervrajzát a Szépítő Bizottmány sok kincset rejtő iratai között. Ezek alapján Bozsics János, németszűcsmester háza azonos a mai Oskola utca 7. számú épülettel. Az épületet 1851-ben Arleth Ferenc tervezte, az 6 aláírása szerepei a finom vonalú tervrajzon. Bozsics. házát eredetileg csak a 231. számú telekre terveztette. Az engedély elnyerése közben változtatott elgondolásán és a 230. számú telekre bővítette ki az épületet ígv lett ötablakos. központi elrendezésű, kétüzletes ház az Arleth-tervezte háromablakos. együzletes házból. Az épületben másfél évtized múlva- Schlézinger szűcsmester hirdeti áruit, bár a ház még vízkor is Bozsics Jánosné Margetics Kataliné. Arleth Ferenc (1833—1906) az 1850-es években Ausztriából vándorollt Szegedre: itt a piaristák