Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
4 Csütörtök", 1984. február 16. 4 olvasó^ 7> szolgálat Uj építési jogszabályok Az OTP lakásajánlata Az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei Igazgatósága lakásokat ajánl megvetelre Szegeden. Tájékoztatásul közöljük, hogy a meghirdetett lak ásóknál azonos időben tobbog is be lehet nyújtani a pályázatot az OTP megyei igazgatóságának ingatlaníorgalmazasi csoportjánál. Észak-Újszegeden irr ér etaó leiében 74 kis tarsasházat adnak át, melyeknél a DfcLÉP. kisebb részben az OTP jelöli ki a vevőt. Újszerű megoldás, hogy sz épületek továbbfejleszthetőek. Vagyis a földszintet teljesen befejezik, a lakhatási engedélyt kiadják, míg a tetőteret a vásárlók kívánsága szerint készítik saját munkával, vagy választott kivitelezővel, de a DÉLÉP is elvállalja ezek befejezését. A tetőtér elmaradó munkái: válaszfal, aljzatkiegyenlítés, hideg-meleg burkolás, beépített szekrény, belső ajtó, nyílászárók, gépészeti szerelvények és csövek mázolása. Az OTP saját értékesítésében az SL 602. típusú 105 négyzetméter alapterületű egyszoba + négy félszobás lakásokra fogad el jelentkezéseket, melyeknek vételára: a továbbfejleszthető formában 1 millió 18 ezer forint + a kocsi beálló 40 ezer forint, vagyis 1 millió 58 ezer forint; teljes befejezés esetén 1 millió 93 ezer forint + a kocsibeálló 45 ezer forint, vagyis 1 millió 138 ezer foci nt Barkácsolóknak, kisvállalkozóknak Hazai tervezésű és fejlesztésű, fém-, fa- és műanyagok megmunkálására egyaránt alkalmas bnrkács- és kisipari szerszámgép-család prototípusa készült el Nyíregyházán, a Vasszerkezeti és Gépipari Szolgáltató Vállalatnál. A „Dávid" • márkanevet viselő szerszámokat a szakemberek a hobbiból barkácsolóknak, a kisvállalkozóknak ajánlják, de kiválóan alkalmazhatják az oktatási intézmények, is. A tervek szerint a Dávid szerszámgépét a megrendelők igénye szerinti kiszerelésben és tartozékokkal látják el, s a gyártó garantálja a folyamatos alkatrészicttttást. Az alapgépnek számító fémesztergagép a tartozékok felhasználásával átalakítható sok egyéb között fúrógéppé, függőleges marógéppé, szerszámköszörűgéppé és revolveresztergává, faesztergaként pedig fa megmunkálására is használható. A hagyományos esztergától jóval kisebb — s ezáltal természetesen lényegesen olcsóbb — Dávid pontossági paraméterei kiválóak. A több célú barkácsológéppé átalakítható szerszámgépcsalád sorozatgyártásának nincs akadálya és várható, hogy már az év első felében az üzletekbe kerül majd az új magyar univerzális kisgép. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felülvizsgálta korábban kiadott jogszabályait, és 170 elavult miniszteri rendeletet. utasítást, jogi iránymutatást hatálytalanított. Ezzel az ém'tés és a településfejlesztés gyakorlatának változásaihoz igazodnak. Ezt célozzák az idén kiadásra tervezett újabb rendeletek is. Az egyik legnagyobb idei vállalkozás az országos építésügyi szabályzat korszerűsítése. amelynek előkészítésébe az építésügyi szakemberek széles körét bevonják. Társadalmi vitában hallgatják meg véleményüket a régi szabályzatról, és összegyűjtik javaslataikat. Az a cél. hogy az úi szabályzat egyszerűbb legyen a korábbinál, s csak keretjellegűen határozza meg a legfontosabb követelményeket. amelyeket a tanácsok differenciáltan, a helyi igényekhez igazodva érvényesítenek. A növekvő arányú mag ánépitkezé sekkel összefüggésben is egyszerűsítésre, a felesleges merevségek megszüntetésére törekszenek, egyebek között rugalmasabban kívánják szabályozni az épületek rendeltetésszerű használatának követelményeit is. A környezetvédelmet szolgálja az a rövidesen megjelenő új rendelet, amely a településtisztasági szolgáltatások ellátását szabályozza. s rendezi egyebek között a hulladék biztonságos elhelyezésének teendőit. A minisztérium újabb jogszabályokkal kívánja erősíteni a minőség védelmét. Az ÉVM korábbi rendelete a lakóházak válaszfalaira ajtóira, ablakaira és a vízszigetelésekre vonatkozó szavatossági igénv érvényesítésének idejét 5, az épületalapok. a térelhatároló és más hasonló szerkezetekét 10 évre emelte. Most készítik elö azt a jogszabályt. amely ezeket a rendelkezéseket az ipari és a mezőgazdasági létesítményekre és az épületek szerelvényeire is kiterjeszti. A minisztérium felülvizsgálja azokat a jogszabályokat is. amelyek a kivitelezők és a műszaki tervezők versenyeztetését akadályozzak. Gondoskodik a szükségtelen előírások megszüntetéséről, a szabályozás korszerűsítéséről. hogy zöld utat nyisson az egészseges versenyszellemnek. Megkezdték a közületekre és a magánszemélyekre is kiterjedő új helyiséggazdái, kodási jogszabály előkészítését Ebben egyebek között decentralizálják a hatósági joeköröket. s a helyiségek bizonyos körében a kiutalás rendszerét üzleti alapokra helyezik. amellyel anyagi lehetőséget juttatnak a tanácsoknak újabb helyiségek előkészítésére, a kínálat növelésére. 1981. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: JULIANNA A Nap kel » óra 50 perekor, ós nyugszik 17 óra 8 perckor,. A Hold kel 16 ora 16 perckor, és nyugszik 6 óra 54 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 84 cm (apadó). Autósorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1172 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 106 Trabant Lim. (Bp.) 19 580 Trabant Lim. (Debrepen) 13 738 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 589 Wartburg Lim. (Bp.) 10 147 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 398 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 129 Wartburg Tourist (Bp.) 6 133 Skoda 105 (Bp) 8 276 Skoda 105 (Debrecen) 6 315 Skoda 120 (Bp.) 15 189 Skoda 120 (Debrecen; 9 267 Skoda 120 GLS (Bp.) Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (Debrecen) Lada 1300 (Bp.) Lada 1300 (Debrecen) Lada 1500 (Bp.) Lada 1500 (Debrecen) Lada Combi (Bp.) Lada Conubi (Debrecen) Moszkvics (Bp.) Polski-FIAT 126 (Bp.) Polski-FIAT 1500 (Bp.) Dácia (Bp.) Dacia (Debrecen) Zastava 1100 GTL (Bp.) 550 27 574 16 646 10 529 7 523 10 294 6 836 5 671 3 116 13 439 17 306 4 326 18 611 9 574 4 101 Könyvek, lemezek Sál György: Honthy Hanna. Esterházy Péter: Termelém regény. Országh: Angoá—magyar kisszótár. Sároey-Szabóné: Tanuljunk magyarul. Glasenapp: Az öt világvallás. Sütő András: Az idő markában. Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848—49. (Képes történelem). Voltaire: Filozófiai ábécé (Gondolkodók). Kósa—Gyurkó: Havasi virágok (Búvár zsebkönyvek). Nagylemezek: Behár György dalai. Mahler: VTII. (Ezrek) szimfóniája: István a király (szövegkönyvvel együtt). Kislemezek: Szerelmes asszony (Sass Szilvia énekel); Csákányi László énekel (Doktor úr, Van aki várj. Országos hímzöpályázat Vasúton... Diákok egyéni kedvezménye Az illetékes (művelődési, belkereskedelmi, honvédelmi, közlekedés- és postaügyi) miniszterek az országos hatáskörű szervek vezetőivel, az Állami Ifjúsági Bizottsággal és a KISZ KB-val egyetértésben 1981-től a nappali tagozatra járó tanulók és hallgatók részére kedvezményes utazást biztosítottak. (Megjelent az 1981. évi 51. sz. Magyar Közlönyben.) Ennek mértéke 1983. január 1-től 50 százalékos mérséklésű. A kedvezményt az általános iskolák tanulói — amíg személyi igazolvánnyal nem rendelkeznek, valamilyen igazolás (értesítőkönyv, úttörőigazolvány, villamos-, autóbuszbérlet stb.) felmutatásával vehetik igénybe. A személyi igazolvánnyal rendelkezők pedig azzal igazolják tanulói viszonyukat. Ugyancsak a személyi igazeJvány felmutatása' mellett vehetik igénybe a kedvezményt az általános iskolák tanulói a tanulmányi év befejezésését követő szeptember 30-ig. de legfeljebb 16. életévűk betöltéséig. A középfokú és felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatos tanulói, i 11 - Kiadott oriak igazolvány által Iwadoti túatubazoWHRy MdQr ján jogosultak az 50 százalékos mérséklésű menetjegy igénybevételére. A diákigazolványokhoz kérésre a személyi igazolványt is fel kell mutatni. A középfokú tanulmányaikat folytatók diákigazolványát évente, a felsőfokúakét félévenként érvényesíti a tanintézet. A felsőfokú oktatási intézmények hallgatói március 1-től csak a második félévre érvényesig tett diákigazolványok alapján jogosultak a kedvezményre. A tanulmány ideje alatt a nyári szünetben, szeptember 30-ig az előző tanév igazolásával utazhatnak a diákok. A diákigazolványra való jogosultságot a tanintézet bírálja el. A külföldön tanuló magyar állampolgárok részére a Művelődési Minisztérium állítja ki a diákigazolványokat, és abban az évenkénti érvényesítés helyett a külföldi tanulmányok befejezésének időpontját tünteti fel. A középiskolák és felsőfokú oktatási intézmények esti ^s levelező hallgatói részére a tanintézetek szintén kiállítanak diákigazolványokat, amiiban ezekkel utazási kedveimén. nem vehető igénybe. G.J. A Budapesti Népművelési Intézet, a Mezőkövesdi Művelődési Központ több más intézménnyel közösen az idén ismét meghirdette az immár hagyományos Kis Jankó Bori országos hímzőpáiyázatot. A híres mezőkövesdi hímzőasszonyról elnevezett, kétévenkénti pályázat és az anyagából rendezett kiállítás célja: a kevésbé ismert hazai népi hímzések motívumkincsének tájegységenkénti bemutatása és napjaink követelményeihez igazított felhasználása elősegítése. A pályázatot két kategóriában írták ki. Az egyikben különböző tájegységek viseleti hagyományainak, hímzés stílusainak felhasználásával készült blúzokat, alkalmi ruhákat, ruhakiegészítőket kell beküldeni a résztvevőknek. A másik kategóriában lakberendezési textíliákkal — terítőkkel, lakásdíszítő hímzésekkel, vendéglőknek szánt terítőkészletekkjel lehet pályázni. A pályamunkákat március 30-ig kell a Mezőkövesdi Művelődési Központ címére megküldeni. Részt vehetnek népi iparművészek, házaipari szövetkezetek dolgozói, szakkörök és egyéni népi hímzők is. Egy-egy alkotó öt munkával nevezhet. A beküldött pályamunkákat zsűri bírálja el, s a legjobb alkotások kerülnek bemutatásra az augusztus 3-án nyíló kiállításon. A kiemelkedő pályamunkákat három Kis Jankó Bori díjjal jutalmazzák, ezenkívül pedig mindkét kategóriában hat-hat díjat osztanak ki. Valutaárfolyamok (Bankjegy és csekk) Érvényben: 1984. február 14-től Pénznem Angol font Ausztrál dqllár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Hollandi forint Japán .ven (1000) Jugoszláv dinár b) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár 4) vásárolható legmagasabb o) vásárolható legmagaaabb Az államközi megállapodáso moK változatlanul az 1984. te MI vannak érvén* ben. Vételi Eladási árfolyam 190 egységre Ft -bán 6 420.66 6 817,82 4 180 94 4 438.60 80.03 84.99 451,26 479,18 768.99 816,55 5.33.50 566,50 40.32 42,82 1 452.04 1 541.86 193.17 , 205,11 31.67 ' 33.6.7 3 618.45 3 842.27 15 361.46 16 311.86 580.90 616.84 1 637.40 1 738,68 26.67 28.31 232.29 246.65 33.03 35.07 28.87 30,85 2 027.61 2 153.03 555.65 590,03 4 508.59 4 787,47 SZÁZÖTVEN ÉVE született Ernst Haeckel (1834 1919) német természettudós és filozófus, a darwinizmus kiemelkedő képviselője. Nevét biogene tikai alaptörvénye tette világhírűvé: az egyedi fejlődés, a törzsfejlődés rövid és gyors megismétlődése, bár az egyed fejlődése nem hű mása a törzsfejlődésinek. ÖTVEN ÉVE halit meg E. G. Bagriokij (1695— 1934) odesszai költő, a szovjet költészet jelentős, kiemelkedő képviselője. ZENÉS SZÍNHÁZ Délelőtt II es este fél 8 órakor: A Szimfonikus Zenekar előadása. KISSZINIIAZ Este fél 6 órakor: Fejek Ferdinándnak — Mórlcz-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Te rongyos élet (színes magyar, 14 éven felülieknek), délután fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Te rongyos élet. Fáklya: Szupermodell (színes. m. b. amerikai. 16 éven felülieknek. III. helyérral, háromnegyed 3, negyed 6 és tél 8 órakor). ÜGYELETES • GYÓGYSZERTÁR Klguz.á! tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbubin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az L Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reggel 6 óráig, szombaton reggp) 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor n. X—3. Telefon: 14-420 S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-tól reggel I iráig. Telefon: ll-OOO. DQf/J BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna 8.05: Iskolartv 10.00: Bombaper — Jugoszláv tv-játék — 1. 11.10: Környező világunk 12.00: Iskola-tv 12.20: Képújság 14.55: Iskola-tv 16.25; Hírek 16.30: A rövidfii mstudiók műhelyéből 17.20: Perpetuum mobile 17.55: Képújság 18.06: Téli olimpia 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Nagy amerikai forgalmi dugó — amerikai tv-film 21.40: Hírháttér 22.30: A hét műtárgya 22.35: Tv-hfradó 3. BUDAPEST 2. 16.20: Képújság 16.25: Téli olimpia 18.00: Rexl, a bűvész 18.10: Kápráztató bolondságok 19.05: Nas Ekran 19.25: Képmagnósok, figyelem I 20.00: Barangolás a művészetek tájain 20.50: Tv-híradó 21.00: Téli olimpia 23.00: Képújság BELGRÁD 1. 8.55: Téli olimpia 16.40: Videooldalak 16.50: Hírek , 16.55: Mesék — Tv-sorozat. 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló 17.25: Tv-naptár 17.55: A francia sanzon 18.30: Olimpiai szemle 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Koldusok és fiúk 21.00: Téli olimpia 23.00: Tv-napló 23.15: Olimpiai szemle BELGRÁD 2. 19.00: Lépések — ifjúsági adás 19.30: Tv-napló 20.00: Művészett est 22.30: Zágrábi körkép bank jegy címlet: 50fl-as bank.jegycimlel: 100-as kon alapuló hivatalos árfolyabruár 7-1 közlesnek megíelelö8.96: 16.W: 16.55: 17.25: 17.55: 18.30: 16.15: 19.30: 20.00: ÚJVIDÉK Téli olimpia Tv-híradó magyarul és szerb-horvátul Gyerekeknek Ismeretterjesztő míiso' Sanzonok Olimpiai szemle magyarul Rajzfilm T\-hiradó magijaik) PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.20: Tv-torna 8.23: Iskola-tv 10.15: Bombaper — 2. 10.55: A szakállas bagoly télen 11.15: Érzelmeink visszJiangja — (ism.) 11.35: Képújság EfflföI KOSSUTH 8.27: operaegyüttesek 9.(Hl: Nótacsokor 9.44: Garabonciás Boldizsár zenés sétál 10.05: Diákfélóra 10.35: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó ' Vállalat új Haydnlemezét 11.41: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmester kalandjai — 10. 12.45: Illyés Gyula: A semmi közelit. Könyvszemle 12.56: Kórusainkat ajánljuk 13.14: Maurioe André trombitán játszák 13.30: Olvasóikör 14.00: A víz özvegy 14.34: A Szovjetunió népeinek zenéjéből 14.44: Magyarán szóliva 15.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 16.59: Kossuth — 4. 17.06: Előadja a szerző — Bartók Béla zongorázik 17.40: Népszerű zenekari muzsika 19.15: Kállai Ferenc rádiós szerepeiből — A világ legkisebb szerelme 20.04: Donizetti: Az ezred lánya 22.20: Tíz pere külpolitika 22.30: Híres előadóművésziek felvételeiből 23.26: Kálmán Imre operettjeiből 0.10: Németh Gábor táncdalaibóil PETŐFI 8.05: Kecskés Sándor klarinéton és 'árogaitór*. játszik — (sz.) 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Ngpközben ^ 10.00: ZébedélelŐtt 11.35:.Csak fiataloknak! — (sz.) 12.35: ..Énekeltem én; Tanka Gábor" 12.50: Johann Strauss műveiből — (sz.) 13.00: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót — Lánc-lánc cukorlánc 13.20: Madármuzsika 13.35: Diótörő — részietek 14.00: Szimfonikus könnyűzene — (sz.) 14.38: Lengyel dzsesszfelvételekből — (se.) 15.00: Mai magyar irodalom — Garai Gábor: Tűzténe 15.30: Népzenei kamarahagvesey — (sz.) 15.45: A cornwalli kalóz — rsézletek — (sz.) 16.16: Fúvószenekari hangverseny — (sz.) 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30; Kézfogások 18.35: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista — (sz.) 20.35: Hívja a 33-43—22-es telefonszámot 1 22.00: Ritmus! Aretha Franklin felvételeiből 22.30: Népdalok 23.20: A mai dzsessz — Dávid Murray felvételeiből 3. MOSOR 9.00: A Helsinki Filharmonikus Zenekar hangversenye — (sz.) 10.14: Operettfelvételekből — (sz.) 11.05: Pászthy Júlia operaáriákat. énekel — (sz.) 11.42: A Juilllard vonósnégyes játszik — (sz.) 13.07: Újdonságainkból — (sz.) 13.47: Zenekari muzsika 14.30: Sára László műveiből 15.09: zenélő szerkezetek — 2. 15.46: Csepeli Szabó Béla versel 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Iskolarádió 16.55: A poptarisznya dalaiból — (sz.) 18.00: Külpolitikád klub 18.30: In limba materna — a Magyar Rádió román nyeívű nemzetiségi műsora Szolnokról 19.05: He*• Ihoven-művek — (sz.) 20.24 : Rádióhangversenyekről 20.54: A rocktörténet nagy előadói — (sz.) — Gurály László és Tuza Zsolt sorozata — John Mayall 21.54: Schubert: d-moll vonósnégyes (Bartók vonósnégyes) — (sz.) 22.33: Napjaink zenéje Jane Fonda — dok.-fllm 21.00: Téli olimpia 23.00: Tv-híradó szerbhorvátul 25.26; Ojjimpüu króeuktt PÉNTEK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: Könyvismertetés 8.37: Zenekari muzsika 9.33: Jó a dal , 9.53: Lottósorsolás 10.05: Ugróiskola 10135: Berzsenyi Dániel versei 10.40: Kóczé Gyula nepi zenekara játszik 11.00: Gondolat 11.45: A Purceli énekegyüttes angol madrigálokat énekej iSMpüc túefei i.Vu aroma