Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-20 / 16. szám

8 Péntek, 1984. jairaár 20. Nagyvárosi kaland Gyógyító ködkamra A Szolnok megyei Tanács Hetcnyi Géza Kórháza egyik belgyógyászati osztályán megkezdték a szén-dioxidos köd­kamrával való kezeiést. A ködkamrát elsősorban az alsó végtagi krónikus érszűkületes megbetegedések kezelésérc és a szívinfarktusok utókezelésére alkalmazzák Propeller úr megszokott helyén darvadozott, csak akkor eszmélt föl, amikor intettem a csaposnak, hogy szorítsa ki a levegőt két korsóból. — Mondjon valamit a tavalyi ki­rándulásáról. Csak annyit tudok, hogy belgiumi unokatestvérét meg­látogatták. majd Olaszországon ke­resztül jöttek haza. Hogyan utazott, vonattal, kocsival, vagy repülővel? Koppintott az öreg úr korsója fe­nekével a pléhszegélyen. majd, cso­dák csodája, ő intett a csaposnak, hogy az teljesítse kötelességét. — Akarja hallani, hogyan jár­tunk Milánóban? — Csupa fül vagyok. Propeller uram. — Együtt volt a família. Az új feleségem, a lányom és természete­sen a kocsi tulajdonosa, a vő. A vőm különben rendes férfiú, meg sem látogat öt üveg sör nélkül. Már azt is tudja, hogy milyen ártalma­kat. baktériumlerakódásokat okozhat a mai kor szennyezett levegője, amely a korsóban megtelepszik, ezért is tanítottam meg arra. hogy a levegőt mielőbb ki kell szorítani a pohárból, hogy kíméljük egészsé­günket — Ne húzza az időt. barátom, mondja csak azt a milánói esetet, ha egyáltalán van benne valami spiri­tusz, megszívlelendő tanulság — próbáltam visszaterelni gondolatait az ígért témára, s közben koppin­tottam a szegélyen. — Járt már a szerkesztő úr Mi­lánóban? — Még nem volt szerencsém. — De annyit minden bizonnyal tud, hogy mekkora város, és milyen nagy ott az auíók siserehada? — Csak sejteni tudom. — Mi tapasztaltuk is, kedves csa­ládommal egyetemben. — Mesélje, mi történt? Talán csak nem volt valami karambol? — Hál' istennek, nem volt sem­mi különösebb, de mégis összezava­rodtunk. Svájc felől gurultunk be Milánóba. Ügy terveztük, hogy va­lahol majd megebédelünk, s dél­után megnézzük a híres székesegy­házat és az operaházat. Sodort ben­nünket a rengeteg jármű, a főútvo­nalon három sáv balról. három jobbról. Egy turistaautóbusz a főtér szélén balra fordult, szépen gurul­tunk a sorban. De mi történik? Egy széles deszkapalánk zárta el az utat a tér felé. A buszt ugyan beenged­ték. de a személykocsikat már nem. Sehol egy parkoló, a géokocsiáradat pedig olyan, mint a folyók sodra. Végül kiugrottunk a menetből, s a járdaszegélvhez araszolt a vőm. Ki­szálltunk, de akkor láttuk, hogy ott — mivel egy szálloda bejárata volt — legfeljebb csak megállni szabad, várakozni nem. Szemben egy kis templom, amely előtt ugyancsak ko­csik álltak. Lezártuk ott a miénket, s a templom háta mögött kisétál­tunk, s egy tágas-árnyas ligetben találtuk magunkat, ahol parkoló is volt, sőt üres hely is. Mondja a vőm, gyerünk vissza a kocsiért, és hozzuk ide, az asszonyok majd meg­várnak a ligetben, öt perc az egész. S képzelje, hogy jártunk. •> — Üjból bele az autósáradatba, de a i'övetkez- sarkon tilos -olt balra fordulni. Elsodortak bennün­ket, egy jó kilométer után tudtunk balra letérni, de aztán, hol egyirá­nyú ubca volt. hol erre fordulni, hol arra fordulni nem lehetett, csak kó­vályogtunk, mint a gólya a levegő­ben. — A lényeg? — Nem találtunk vissza még fél óra autózás után sem. Persze, mesz­szire azért nem mentünk. Végre, egyik helyen láttuk, hogy van a parkolóban hely. gyorsan begurul­tunk a kocsival. Lezártuk, és úgy határoztunk, hogv gyalog megyünk vissza. Megjegyeztük az utca nevét. S kénzelje, mi történt megint. 7 —' Gyalogosan sem találtunk visz­sza a templomhoz. Fél óra múlva fölragyogott a szemünk, mert a kö­zelben megláttunk egy parkoló ma­gyar autót, gondoltuk, majd ott út­baigazítanak. Tudja, kié volt az a kocsi? 7 — A mienk. Akkor azftfn úgy döntöttünk, hogv ha már megtalál­tuk a kocsit, inkább az asszonyokat veszítsük el. mint a járgányt. — Mi lett a vége, azt mondja már? — Egy óra múlva csak visszata­láltunk. Az ass,zonyok éppen az olasz rendőröknek magvaráztak kézzel-lábbal. Azóta se enged 100 méternél messzebb a szoknyájától. — Na. isten, isten, hörnintsük le ezt a korsói, hátha majd át kell térnünk a pohárra. G. I. Hó, KITÜNTETÉSEK Nyugdíjba vonulásuk al­kalmából a Munka Érdem­rend ezüst fokozatát ado­mányozta az Elnöki Tanács a KSZV két vezetőjének, Ba- _ logh Dezső gyártmányfejlesz. Tornyai' János 'Múzeum. Hoí­tesi főmérnöknek es dr. Er- nap szomb;lton délelőtt fél delyi Ferenc gazdasági igaz- i2-k0r Hatvanban, a város gatónak A kitüntetéseket az galériájának emeleti termé­Ipan Minisztériumban ren- ^ dr. Koncz János> a dezett ünnepségen dr. Szabó Csongrád megyei pártbizott­Imre miniszterhelyettes titkára nyitja meg „ CSEIíE­KlALLlTASOK Érdekesnek ígérkező kiál­lítások cseréjében állapo­dott meg a Hatvani Galé­ria és a hódmezővásárhelyi nyújtotta át. NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE A Liszt Ferenc Zeneisko­la növendékeinek hangver­senyét rendezik meg ma, pénteken este fél 6 órától az intézmény Tábor u. 3. sz. alatti épületében. A kon­certen 25 fiatal zenész mu­tatja be tudását az érdek­lődőknek. POLKASZINÓ eso Várható időjárás az or­szág területén péntek es­tig: eleinte általában gven­gén felhős, száraz idő vár­ható. Később délnyugat fe­lől fokozatosan beborui az ég és országszerte várható havazás, amelyet elszórtan — átmenetileg — eső vált fel. Délnyugaton helyen­ként tartós lesz a köd. A megélénkülő déli szelet a dunántúíon időnként erős széllökések kísérik. A vár­ható legmagasabb nappáli­hőmérséklet pénteken 0 és plusz 5 fok között lesz. Az 1983-as év külpolitikai eseményei szovjet szemszög- működik P. Mester bői — ezzel a címmel tart fuvolaművész, előadást dr. Nógrádi György ma, pénteken este 8 órai kezdettel a DÉLÉP Vár u. 1. sz. alatti inter klubjá­nak polkaszlnójában. XXX. Vásárhelyi öszi Tár lat anyagából válogatott ki­állítást. A megnyitón köz­reműködnek a Hatvani Ál­lami Zeneiskola művészta­nárai. A kiállítás február 19-ig látható naponta 10 13, valamint 14 és 18 óra között. Viszonzásként Hód­mezővásárhelyen, a Hatva­ni Galéria a IV. Országos Portré Biennálé anyagát mu­tatja be. A kiállítást ja­nuár 22-én, vasárnap déli 12 órakor Kiss Sándor, a Heves megyei pártbizottság megrendezendő titkara nyitja meg. kozre­Jolán KALANDFILM GYERMEKEKNEK A Vasutas művelődési ház­ban holnap, szombaton dél­ég előtt 10 órai kezdettel gyer­mekfoglalkozás keretében A szegények kapitánya című ifjúsági kalandfilmet vetí­tik. FEDETT USZODA KESZTHELYEN Jó ütemben készül, már tető alatt van Keszthelyen a Helikon Szálloda fedett uszodája. .Hamarosan meg­kezdik a 25 méteres, négy­pályás medence burkolását. A bowlingpályát, szaunát, kondicionáló termet és sör­bárt is magában foglaló épü­let 60 millió forintba ke­rül. Kivitelezője az oszt­rák Rella-Eberhardt cég, amely a szomszédos Héví­zen, a Hotel Aqua gyógy­szállót is építi. A keszthelyi fedett uszoda — a tervek szerint — június 1-én fo­gadja az első yendégeket. A Cziffra-alapitvcny ösztöndíj-pályázol a DZSESSZKLUB Az Ifjúsági Ház dzsessz­klubjának holnap, szomba­ton este 7 órai kezdettel foglalkozá­sán a Szabados-szeptett kon­certjét hallhatják a dzsesszr muzsika kedvelői. Vad... — Én négyszáz mé­terről is megcélozok egy nyulat. — Ne hazudj! Ilyen távolságról nem is le­het eltalálni. — Ki mondta, hogy eltalálom?! Csörög a telefon... Csörög a telefon... A franciaországi Cziffra­alapítvány ösztöndíiat hirdet ebben az évben is 3—5 fia­tal magyar művész számá­ra a zene-, a kéDZÖ-. az ipar- és a tárgyalkotó néD­művészet területén Az ösz­töndíj egyhónapos tartóz­kodást biztosít Franciaor­szágban. melvnek a költsé­geit az alapítvány fedezi. A pályázatokat az Inter­koncert nemzetközi zenei versenvek és fesztiválok iro­dájához (a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskolán vég­zett. vagv végzős hallgatók­nak. illetve a művészkén­zős hallgatóknak); a Kéoző­művészeti Főiskolához és az Iparművészeti Főisko­lához (az intézmények hall­gatóinak): a Fiatal Képző­művészek és a Fiatal Ipar­művészek Stúdióiánál (a stúdiók tagjainak): további a Népművelési Intézetnél, (az amatőr képző- és ipar­művészeknek. a Népművé­szet ifiú mestere cím birto­kosainak és az 1983. évi nyíregyházi országos néD­művészeti kiállításon részi­be­vett alkotóknak) lehet nvúitani. Az ösztöndí jat 3—5 alkotás, önéletrajz, valamint mun­kahelyi. illetve főiskolai ja­vaslat egyidejű benyújtá­sával lehet megpályázni 1981' febrüár 14-ig. a zeneművé­szeknek 1984. január 31-ig. EMLÉKEZÉS IIÖS LENINGRÁDRA Negyven éve, 1944. január 25-én űzték el a fasiszta né­met hadsereget Leningrád alól a győztesen előrenyo­muló szovjet hadsereg ala­kulatai. Az évforduló alkal­mából ünnepi rendezvényt tartottak Leninvárosban, Le­ningrád magyarországi test­vérvárosában. A budapesti Szovjet Kultúra és Tudo­mány Háza, valamint a Ma­gyar—Szovjet Baráti Tár­saság leninvárosi és tiszai vegyi kombinátbeli tagcso­portja által rendezett meg­emlékezésen magyarországi ősbemutatóként levetítették A blokád folytatása című kétrészes, színes, szovjet fil­met. VÉGSŐ BÜCSŰ Mély részvéttel vettek végső búcsút dr. Aczél György egyetemi tanártól, a ;;,a környezet védelméért is szerencsére. Nyerges Jó­zsef (61-198) kérdezi, hova tegyék a kiürült permetsze­res dobozokat-edényeket, és a lejárt, de megmaradt mér­geket a kiskerttulajdonosok? Igaz is: rájuk íródott a fi­Semmelweis Orvostudomá- gyelmeztetés, hogy sem fő­nyi Egyetem egészségügyi lyóba, sem állóvízbe nem szervezési intézetének igaz- dobható! Kérdezem: ássák gatójától, volt egészségügyi el? (a talajt fertőzi!); éges­miniszterhelyettestől csütör- sék el? (némelyik robbanás­tökön, a Farkasréti teme- veszélyes!), ötletgazda ke­E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Ács S. Sándor Hívható mindennap 14 órától 19 óráig, szomba­ton 10-től 14 óráig. Telefon: 12-847. tőben. A hamvasztás utáni búcsúztatáson dr. Szécsény Andor rektor az Egészség­ügyi Minisztérium, az Egész­ségügyi Dolgozók Szakszer­vezetének központi vezető­sége, és a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem ne­vében mondott beszédet. Dr. Najzer Alajos, az Egészség­ügyi Minisztérium főcso­portfőnöke, a Magyar Kór­házszövetség tagjai, a MO­TESZ elnöksége és társszer­vezetei nevében méltatta a restetik! ... keringőre is perdülhet a régi tánczenét hiányoló olvasónk (József Attila su­gárút 37.) Petőfitelepen, a Potyka csárdában, mi több twistelhet és tangózhat is az orgona, dob, gitár, hegedű „felállású'' zenekaruk mu­zsikájára — szólt Molnár Gábor üzletvezető. za, hanem az üzletvezetőjük a DÉGÁZ-zal kötött megál­lapodás alapján — munka­időn túl — cseréli a palac­kokat. Emiatt nem tudja az áfész „megmagyarázni", hogy miért csak egy darab 50 forintosért és 3 darab két­forintosért ad gázt. .. . aggódnak a lakótársak, Szabó István pedig attól fél a Csaba u. 41.-ben, hogy a házuk előtt fúrt termálku­takhoz most kezdik építeni a Magyar Kórházszövetség ala- kel az otthagyott — (el)át , 7L , , , ... . . . adott — volt felvonulási epu­pitójának es elnökének ha­gépházat, amelynek zajától ..zaj ellen emeltek kagy- álmatlanok lesznek éjszaká­ik. Kérdezi: nem lehetne tá­volabbra tenni az érthetően fontos létesítményt? ... és nyugtatja a Volánt Medgyesi Ödön zrenjanini (!) olvasónk: ne féljenek a ké­zilabdások, mert soha nem volt második a KEK-dÖntő­bejutásért hozzájuk sorsolt Doboj kézilabdacsapata. Mi több: állandóan a 10—11. helyen végez, remegve a kieséstől. Látta már a Vo­lánt. s úgy ítéli, 8—10 gól­lót a 20-816-os készülékről, ugyanis a Ságvári utca— Moszkvai körút—Nemesta­kács utca határolta udvar­ban az Építőipari Gépesítő Vállalat kirendeltsége szé­letben, s az új épületekkel tárainkon túl is elismert határolt kis területen mű­munkásságát. A simái dr. helykocsit „túráztatnak" haj­Károlyi György egyetemi ta- n^onta^^üsttel is ir­nár, a munkatársak, a bará- tájékoztattak. hogy tok, a tanítványok nevében öpusztaszeren a pb-gázt nem lal jobb a szegedi csapat, biiesúzott az elhunyttól. az Egység Afész forgalmaz- Ügy legyen! ... fákat gallyaztak Ság-, váritelepen, mert ágai ve­szélyeztették az elektromos vezetéket. Szeretjük a nö­vényt, de a villany fonto­sabb — mondták a 19-379­ről, sőt kiszedetnék a fákat is az utcán, sövényt ültetné­nek helyükre, ha nem kel­lene 50 forintos engedély a jogos fairtáshoz. Ilyen eset­ben eltekintenék a „fairtás" bevételétől. ... kíváncsian vár választ Bali Péterné a Zászló utcá­ból: mi lesz — és mikor — a Honvéd tér—Lenin körút sarkán bekerített, elgazoso­dott üres területtel? ...és miért: nincs gáz a lefektetett csőben Szőregen, a Szerb utca páros oldalán (a páratlanon van!); nem tart nyitva a Debreceni ut­cai gyógyszertár hétköznak legalább este 7-ig; ígérte az IKV november elején, hogy rövidesen kicseréli a W. C.-öblítő hibás tartályait, de a mai napig nem tette (Tol­buhin sugárút 34.); nem vesz fel utast a Makó—Sze­ged autóbusz gyorsjárat Klá­rafalván reggelente, noha 15 —20 utast szállít, talán „úrijárat?"; nem javítanak ékszert a Horváth Mihály utcai ékszerészetben; nem sózták az E5-öst a megye­határig tegnap reggel? (Hét autó csúszott árokba ezen a szakaszon!) Változik a gépjármű-ügyintézés Átadás előtt áll a Berlini körút 16—18. szám alatt az az új székház, melybe a Csongrád megyei Közlekedé­si Felügyelet és az Autó­közlekedési Tanintézet köl­tözik. A két szervezet ügy­félfogadási rendje ezért ja­nuár 23-tól, hétfőtől módo­sul. A közlekedési felügyelet munkatársai forgalmi igaz­gatási ügyekben (ilyen a magángépjárművek üzem­bentartási engedélyeinek ki­adása) hétfőn, és szerdán 8— 16 óráig, pénteken 8—12 órá­ig. járművezetői vizsgázta­tási ügyekben hétfőn, ked­den, csütörtökön 7—16 órá­ig. szerdán 7—18 óráig, pén­teken 7—14 óra 30 percig várják ügyfeleiket, már az új székházban. A gépjármű­vek műszaki vizsgáztatási ügyei változatlanul a régi helyen, a Kossuth Lajos su­gárút 112. szám alatt intéz­hetők. (Fel/világositás a 14-289-es telefonon is kér­hető.) A Csongrád megyei Au­tóközlekedési Tanintézet ügy­félfogadási rendje és he'ye is változik hétfőtől. A jár­művezetők képzésével és a szaktanfolyamokkal kapcso­latos ügyeket is a Berlini körút 16—18. szám alatt in­tézik, hétfőn, kedden és csü­törtökön 7—16 óráig, szer­dán 7—18 óráig, pénteken 7 —14 óra 30 percig. Egyelőre csak személyesen érdeklőd­hetnek az ügyfelek, a szék­háznak még nincs telefon ja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes! Szávay István Kiadta a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd,: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztár­saság Htja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged. Balrsv-Zslllnszkv útra 28. 672a Igazgatót Dobó József — Terjeszti s Magyar Posta. Elóflzethptó a postahiva­taloknál 6a kézbesftőknéL Flóflzetést díj egy hónapra 31 forint. — Indckl 85 053 = ISSNj 0133-083 a N" V 7 >'

Next

/
Thumbnails
Contents