Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-19 / 15. szám

3 Csütörtök, 1984. január 19. Lakatos Ernő látogatása Csongrád megyében Áz MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője. Lakatos Ernő tegnap. szerdán délelőtt kétna* pos látogatásra megyénkbe érkezett. A megyei pártbizottságon a délelőtti órákban fogadta dr. Komócsin Mihály, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Ezt követően a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának munkatársaival az agitáció, a propaganda és a művelődéspolitika időszerű kérdéseiről folytatott eszmecserét. Az osztály munkájáról dr. Sebe János osztályvezető tájékoztatta a KB osztályvezetőjét. Lakatos Ernő a délutáni órákban megtekintette a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának úi (Űttörő téri) épületét, ahol Regős Sándor, a körzeti stúdió vezetője tájékoztatta tevékenységükről. Ezt. követően a szegedi Sajtóházban újságírókkal — a napilapok, az MTI. a televízió és az irodalmi lapok vezető munkatársaival — találkozott, s folytatott eszmecserét. Bevezetőül a Csongrád megyei Hírlap és a Délmagyarország főszerkesztője röviden beszámolt a tájékoztatáspolitika időszerű kérdéseiről, a helyi sajátosságokról és a tennivalókról. Részt vett a találkozón dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára. Az eszmecsere során Lakatos Ernő részletesebben szólt azokról a legfontosabb feladatokról, amelyekkel a tömegtájékoztatásban dolgozóknak foglalkozniok kell. A közvéleményt az eredményekről és a gondokról, és az ehhez kapcsolódó tennivalókról akkor tájékoztatjuk eredményesen. ha érzékletesen. közérthetően fogalmazzuk és szerkesztjük meg mondanivalónkat. Megolaiozták a kerekeket Elindult a Postakocsi Postakocsi csárda ki van festve, oda jár a környékbeli minden este ... Két évvel ezelőtt voltam utoljára a Postakocsi csárdában. Akkor néhány vendég lézengett az étteremben, de a csárda környezete sem vonzotta a megéhező autóst. Persze, csárdagazdája válogatja, hogy mit tud kihozni egy kitűnő adottságokat sejtető vendéglátó üzletből, egyáltalán érdeikli-e, hogy az arra járó visszatérjen. Egy évvel ezelőtt aztán szerződéses üzletté nyilvánították a Postakocsit. Hozzáértő, jó szakember kezébe került a csárda, aki megolajozta a kerekeket; és egyből hyik'orgás nélkül kezdett gurulni a Postakocsi. Fejes Sándor első dolga a megfelelő személyzet kiválasztása volt. Hat udvarias felszolgálót „kerített", a konyha élére pedig Acs Mihályt állította. Az étterem 120 fős, a pince-grillben 70-en szórakozhatnak. A Postakocsi nonstop üzemel, nincs szünnap. Az étterem délelőtt 10 órától este 10-ig. szombaton és vasárnap éjfélig tart nyitva, a grill viszont mindennap reggel 6 órától éjszaka 2-ig várja vendégeit. — A csárda mellett kemping üzemel, egy év óta az E 5-ösön közlekedő kamionosok többsége itt áll meg pihenni. Mivel sikerült ideszoktatni őket? — Mi azokra a gépkocsivezetőkre is gondoltunk, akik nem akarnak megszállni a kempingben, csak megállnak nálunk egy kis pihenőre — válaszolja Fejes Sándor, majd így folytatja: — Az étterem mellett berendeztem a kamionosoknak egy fürdőt, ahol ingyen és bérmentve felfrissülhetnek a hosszú utazás után. Sőt, süteményt és teát is ingyen kapnak. — Milyen programokat biztosít a környékbeli fiataloknak? — Kitűnő szalonzenét szolgáltatunk esténként. Kedden, szerdán, csütörtökön a grillben, hétvégén pedig az étteremben játszik zenekarunk. Ha a grillben van élő zene, akkor az étteremben diszkóprogram várja a környékbeli fiatalokat. Óriási sikere volt a falusi lakodalmas estünknek, csakúgy, mint a szatymazi szüreti mulatságnak. Szilveszterkor is táblás ház volt a Postakocsiban. A „beugró" 300 forint volt. — Mit kaptak ezért a vendégek? — Aperitifként fél deci zöld dió. Előétel: sonkás tekercs. orosz hússaláta. Ezután báránysült következett, majd Gundel-palacsinta és kávé. Éjfélkor tálaltuk a komplett disznótorost és kávét. Hajnalban egy kis meglepetéssel szolgáltunk, hiszen az asztalokra került a korhelyleves. Budapesti művészek fellépésével reggel hat óráig tartott nálunk az óév búcsúztatása. — Milyen tervekkel készül a Postakocsi a vendégek fogadására 1984-ben? — Még több közületi megrendelést várunk. Igaz, nagyon sok IBUSZ, Cooptourist-, Volán- és Express-csoport étkezik, nálunk. Ennek ellenére körlevelet küldtünk az NB l-es sportegyesületeknek, és felajánlottuk szolgáltatásainkat. A külön rendezvényeknél 35 főn felül 10 százalékos kedvezményt adunk, 7 ezer forintos költség esetén pedig ingyenes műsort is szervezünk a szórakozáshoz. Hogy ma itt tartunk, az nemcsak a Postakocsi csapatának, hanem a kisteleki áfésznek is köszönhető. Rengeteg segítséget kaptunk tőlük. A kisteleki áfész vendéglátó-osztályvezetője. Kovács Béla, így jellemzi a Postakocsi csárdánál tapasztaltakat: „Szervezetten dolgoznak, nagy javulást tapasztaltunk a kiszolgálásban, az ételválasztékban. Jó programokat szerveznek, s ezzel biztosítják a környékbeliek szórakozását is." Fejes Sándor az idei programok között megemlíti még a téli disznóvágást szatymazi népszokás szerint, a nyári szabadtéri programokat, éjféli szalonnasütéssel, vagy éppen a február végi újságíró-„sót". A január 21-i pótszilveszterre már minden helyük elkelt. Végezetül belelapoztunk a vásárlók könyvébe: a Dunaújvárosi Sütőipari Vállalat dolgozói megköszönték'a figyelmes, gyors kiszolgálást, sok munkát és vendéget kívántak. A kiskunfélegyházi IBUSZ-csoport a zenekart dicsérte. A budapesti Transzvill dolgozói ezt írták: „Üjra itt van a nagy csapat és most sem csalódott. Ígérjük. hogy minden szegedi túránkon felkeressük az üzletet!" A Postakocsi kerekei tehát olajozottan gurulnak. Már nemcsak a környékbeliek járnak oda szórakozni minden este! • Bagaméry László Sörárpatermesztők sikere Immár folyamatosan több éve nyereséges növény a sörárpa, amelynek termesztését korábban — mindenekelőtt jövedelmezőségi okok miatt — elhanyagolták a gazdaságok. A nagyüzemi mezőgazdaság. kihasználva a társulásban rejlő lehetőségeket is az ipari alapanyag termelésének fokozásával. a termesztési technológia javításával újabb gabonafélét hozott föl az eredményesen termeszthető, kifizetődő növények sorába — ez derült ki a Sörárpa Termesztési Társaság igazgatótanácsának szerdai ülésén, amelyre a Kőbányai Sörgyárban került sor. Péczeli Tibor, a társaság igazgatója beszámolójában [elmondotta, hogy az elmúlt ' évi nehéz mezőgazdasági esztendő hatásait a növénytermesztésnek ebben az ágazatában jórészt sikerült ellensúlyozni. A társaság keretében gazdálkodó üzemek több mint 22,5 ezer hektáros területen, javítottak a sörárpa minőségén és 1982-höz képest némileg még a hozamokat is fokozták. A színvonalas termelés nyomán lehetővé vált hogv több mint 3 millió dollár értékű árpát exportálhassanak. Ez a taggazdaságok bevételét is fokozta és kedvet csinált a további együttes munkához. A sörárpatermelő nagyüzemeket a Gödöllői Agrártudományi Egyetem szakemberei által kidolgozott technológia segíti abban, hogy fokozzák a gazdaságosságot. A korábbi néggyel szemben már 13 fajtából választhatják ki a számukra legmegfelelőbbeket. A termesztési technológiát 70 taggazdaságban a helyi körülmények figyelembevételével alkalmazzák. Ily módon lehetőség van arra. hogv gyengébb minőségű földeken is nyereséges, iól fizető legyen a régebben elhanyagolt árpa termesztése. A társaság köznonti fejlesztési alapot bocsát a tagok rendelkezésére, ennek felhasználásával . Mezőkövesden elkészült egy 4700 tonnás tároló. Az igazgatótanács ülésén további, mintegy 30 ezer tonnás tárolótér építéséről is határoztak. üíulcsemfaerek A kocsi irányító Más talán még a sárga falevelekre is borzadva gondolna a helyében, ősszel megszaporodnak az asztalán az elintézésre váró akták, állandóan csörög a telefonja, több kávét iszik, több cigarettát szív. Nem nyolc órát dolgozik, hanem tízet, néha tizenkettőt. És. Semmi baja az ősszel, a csúcsforgalommal, a falevelekkel. (Sanyi a • szakma megszállottja — igazít el a vasútigazgatóság titkára — szerintem szóhoz sem hagy jutni, ha a kocsiirányításról faggatod. A kocsiirányítás a szenvedélye.) Negyedóra múltával tapasztalom, hogy G.-nek igaza van. Sodródom a beszédfolyamban, a jegyzetelésről már lemondtam. A Szegedi Vasútigazgatóság kocsiirányító részlege 150 állomás teherforgalmának szervezéséért felelős; igazából csak ennyit fogok fel először Kovács Sándor rögtönzött szakmaismertetőjéből, s azon töprengek, hogyan lehet egy embernek százötven szeme és füle, hogyan lehet ennyiféle érdeket pillanatok alatt egyeztetni. — Ősszel előfordul, hogy egy nap két-háromszáz döntést is kell hozni — mondja Kovács. — Ügy mondja, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. — És hány belőlük a hibás? — Kettő vagy három, örák múltán, ha változnak a körülmények, néfa vakarom a fejem: másképp kellett volna csinálni! De ilyen ritkán fordul elő, és sohasem kardinális ügyeitben. Hatvankettőben érettségizett a vasútforgalmiban, aztán elvégezte a közlekedésműszaki főiskolát, később mérnök-tanári képesítést szerzett a műszaki egyetemen. öt évig tanárként kereste a kenyerét. — Kocsiirányítást tanítottam a vasútforgalmiban. Aztán hívtak. Mutassam meg a gyakorlatban, mit tudok. — Szerette az oktató munkát? — Apám is, anyám is pedagógus volt. Tanít a nővérem és a feleségem is. Válaszoltam? Otthonról hoztam a pálya iránti vonzalmat. — Akkor? — Volt már két gyerekem, és nem volt egyetlen lakásom sem. Az igazgatóságon megígérték, segítenek, szóval ez is közrejátszott abban, hogy beleültem ebbe a székbe. — Kényelmes? — Nem mindig. Ha ném sikerül valamit úgy megoldani, ahogy szeretném, akkor nem. Meg csúcsforgalom idején sem az a tizedik óra táján. — Túlóra. Kifizetik? — Persze. Vatikáni valutában: az isten fizesse meg. — Megtehetné, hogy a munkaidő leteltével veszi a kabátját és hazamegy. — Hát persze. — Akkor? — Nézze, ha így fognánk fel a kollégáimmal a dolgot, nemcsak a vasút gazdasági eredményei romlanának, hanem leültethetnénk egy csomó vállalatot is. Mi azért vagyunk, hogy a szűkös kocsiparkkal, a szervezési nehézségek ellenére a lehető leghamarabb szállítsuk el az árut oda, ahová meg kell érkeznie. — Kell ehhez a munkához mérnöki tudás? — Igazából talán nem, de nem árt, ha az embernek szélesebb a látóköre. Könynyebben tud dönteni. — Negyvenegy éves. Ha tíz év múlva keresem, mit gondol, hol találom? — Ugyanitt. Specializálódnak a szakmák. Én ehhez értek a legjobban. Ügy gondolom, hogy hatvanéves koromban is itt talál; ha megérjük, ha nem leszünk betegek, ha nem jön közbe valami. Ne jöjjön! Petri Ferenc Bérekről beszélgetve... M

ostanság bérekről beszélni hálás dolog. Mindenki kevesli ugyanis a magáét. Ha meghallgatom X panaszait, és sajnálom, hogy: „Atya isten, ilyen keveset kapsz?!", hát joggal igényt .tarthatok rá, hogy ő is viszontsajnáljon engem. És sajnáljuk egymást, kölcsönösen, ha sokszor azzal a csöndes hátsó gondolottal is szívünk mélyén: „Mi a csodát akar ő, hisz igazán tisztesen meg van fizetve?!" De hát a magunk keserveinek, békés demokratizmusunk viszonyai között, csakis akkor adhatunk hangot igazán, ha mások panaszait is fölerősítjük, társítjuk a miénkhez. Bérekről beszélgetni nemcsak hálás, olykor hasznos dolog is manapság. Például azért, mert sokan nem keveslik, nem sokallják a béreket, hanem egyszerűen aránytalannak tartják azokat. Aránytalannak és deformáltnak egész bérrendszerünket, az aránytalanságok minden következményével együtt. — Nem kapok egy tisztességes energetikust — panaszkodik az igazgató. — Képzett, jó szakemberre lenne szükségem, de amit fizetni tudnék neki... — legyint. Rácsodálkozom, mert tudom, nálunk jó néhány szakmunkás, sőt betanított munkát hat-nyolcezer között keres. Ez aztán igazán tisztességes pénz. Hát ennyiért sem akad vállalkozó szakember? Mérnök vagy üzemmérnök? Majdhogynem hahota a válasz.. Ha ő egy mérnöknek hat-nyolcezret tudna fizetni... Négy és fél, ötöt esetleg. Hisz az ő fizetése is éppen csak kerülgeti a nyolcat, azt is inkább alulról. A fizetési listán általában a tizedik-huszadik helyet foglalja el. A kérdésre, hogy ha nálunk általában ilyenek az átlagkeresetek, ha vezető beosztású mérnökök, közgazdászok csak hat-hétezer között visznek haza, hogy kereshetnek a cégnél alig, vagy sehogyan sem képzett emberek ennél többet is, enyhén szólva bolondnak néz. Hogyan? Hát mert sok van köztük, akinek ha hét-nyolc alatt van a borítékjában, hát másnap veszi a kalapját és munkakönyvét ... Akárhogy is meditál az ember, kényszerhelyzet ez, a javából. És tudom, sok vállalatnál szabályszerű zsarolással kerülnek szembe a vezetők: vagy megadják a mi viszonyaink között elképesztően nagy béreket, vagy elvesztenek jó néhány embert. Olyan alapigazság ez, hogy az ember már az okokat sem firtatja, mint ahogyan a? sem tűnik föl neki, hogy ha kisüt a nap, olvadni kezd a hó. Egyszer azonban mégsem álltam meg, csak rákérdeztem, miért ragaszkodnak az ilyen drága emberekhez is. A három-négyszáz dolgozó közül ahhoz a húsz-harminc nagyon drágához? És a válasz: mert akkor le kellene állniuk egy-két termékükkel, amelyeket exportra gyártanak. Érv, méghozzá fontos érv: export. De ahogyan együtt számolgattunk az igazgatóval, kiderült, erőteljesen javujna a vállalat gazdaságossága, ha föladnák azt az egy-két terméket, amely amúgy sem tartozik fő profiljukhoz, de amelyek gyártásánál ilyen nagy összegeket kell kifizetni az ott dolgozóknak. Pontosabban, javulhatna gazdaságosságuk, ha nálunk is olyan arányt képviselnének a bérterhek a költségekben, mint mondjuk Nyugat-Európában. Nálunk viszont a bérköltség igencsak kis hányad, a vállalati mérlegben alig kell számolni vele. Legföljebb a szabályozókkal, a bérkiáramlás növekedését korlátozó előírásokkal. Amíg viszont így van, megfizetik az aránytalanul drága munkaerőt is. Hogy mások rovására? Az osztályvezető, a főmérnök, a fejlesztőmérnök, vagy a marketingszakember úgysem áll elő azzal, ha nem kap többet, holnap fölmond. Megfizetik hát a fizikai munkát, ezek rovására is, még akkor is, ha tudják, hogv a kereskedelmi főosztály vezetőjén, a főmérnökön, a fejlesztő szakemberen esetleg százszorezerszer több múlik, mint a nála két-háromezerrel többet kereső betanított munkáson. Mert a vállalatnak ezei> „bugyraiban" tíz- és tízmilliók sorsa dől el, a munkapadoknál pedig általában tízezreké. Fizet hát az igazgató, ahogyan tud, ahogyan kényszerül. Szíve szerint máshogyan tenné, mert tudja, rossz az, ami nálunk kialakult. Rossz, hogy hiába keres energetikust, művezetőt, kereskedelmi szakembert. És rossz, ha azt mondaná azoknak a fizikai dolgozóknak, akik aránytalanul sokat kapnak, s akikre a többi munkás is ferde szemmel néz, hogy kevesebbet kapnak ezután, s ők elmennének, másutt kapva kapnának rajtuk. Rossz, hogy vezető beosztású dolgozóit nem tudja megfizetni, nem is beszélve beosztott mérnökeiről. Rossz, mert így jobbára tekintélyt sem tud adni nekik. És rossz, ha nem a legjobb szakmunkásból lesz a művezető, aki mellesleg (gmkban bizonyítja!) kiváló szervező is, hanem abból, aki vállalja — kevesebbért. Mert annak nem lesz tekintélye sem. s kiszolgáltatottnak érezvén magát, nem a vállalati célokhoz igazodik majd munkájában, hanem „lefelé". Búcsúzóul csak legyint az igazgató. O — azt mondja — egészen máshogy csinálna sok mindent. Megszüntetne minden ártámogatást, dotációt. Nem baj — vallja —, ha negyven-ötven-hatvan százalékkal is megemelkednének árak. De hagyná a béreket is ennyivel emelkedni. Csak éppen nagyon is differenciáltan, nagyon is más elosztási alapokon, mint eddig. Ahol nagyjából a jó szakmunkás keresne annyit, mint a kezdő mérnök; és a művezető, mint a három-négy éve dolgozó mérnök. És így tovább. Így talán valamennyire a helyükre kerülnének a dolgok. És talán a vállalatok is érzékenyebbek lehetnének a bérköltségekre, s nem fizetnének bizonyos munkákért aránytalanul sokat, másokért nagyon keveset. És ha elérkezne az idő, amikor a művezető vagy a mérnök rendes fizetést kapna, s nem felét-kétharmadát olyik munkásénak, akkor — uram bocsá' — el is lehetne küldeni a mérnököt, aki nem hoz a vállalat, a közösség konyhájára; a művezetőt, aki „lefelé" igazodgat, és képtelen feladata megoldására. Mert akkor lenne tán utánpótlás és vállalkozó a szerepre, a munkára, s lenne erkölcsi jogalap is arra, hogy valakitől békésen megváljanak, ha nem oda való ... A

r lom-álom — mondogattam magamban, kifelé tartva, miközben azt fontolgattam, hogy hány munkahelyen kezelik egyre elnézőbben a munkaidőben nyújtott teljesítményekét, tág teret adva mindenféle maszekolásnak, hogy viszonylag alacsony fizetésekért így is megtarthassák alulfizetett, de fontos embereiket. Sokszor inkább már csak tartalékképpen, arra számítva, lesz ez még máshogyan is. Ügy, hogy több pénzért ismét nekik, a vállalatnak fog elsősoiban dolgozni a tehetséges ember. Hogy dolgozni fog, egyáltalán. Álom lenne? Lehet de egyre több helyen olvasok átgondolt tanulmányokat arról, hogyan és miként lehetne és kellene változtatni ezeken az áldatlan állapotokon. Talán változtatunk is, előbb-utóbb, mert változtatnunk — kell. Szávay István /