Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-03 / 1. szám

Kedd, 1984. január 3. BRUNEI FÜGGETLEN Vasárnap kikiáltották Brunei függetlenségét, ezzel hivatalosan is véget ért a csaknem évszázados brit uralom. Hasszanein Bolkiah, Brunei szultánja kinevezte országa első, családi ala­pokon nyugvó kormányát. Brunei Ázsia leggazda­gabb országa. Lakóinak száma mindössze 200 ezer, területe kevesebb mint 6 ezer négyzetkilométer. Bor­neó északnyugati partjainál fekszik. Gazdagságát első­sorban a kőolajnak és föld­gáznak köszönheti. HŰSÁK-ÜZENET Az angolai ellenforradal­mi szervezet, az Unita által továbbra is fogságban tar­tott húsz csehszlovák állam­polgár szabadulását célzó diplomáciai erőfeszítések keretében Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, cseh­szlovák köztársasági elnök a napokban üzenetet inté­zett Habib Burgiba tunéziai és Kenneth Kaunda zambiai elnökhöz, valamint Mengisz­tu Hailé Mariamhoz, a Szocialista Etiópia ideigle­nes katonai kormányzó ta- \ nácsa elnökéhez, aki egy­ben az Afrikai Egységszer­vezet elnöki tisztét is betöl­ti. Gustáv Husák a kima­gasló afrikai államférfiak további segítségét és közre­működését' kérte a csehszlo­vák túszok mielőbbi kisza­badulása és hazatérése ér­dekében. A címzettek teljes megértésüket fejezték ki és ígéretet tettek a foglyok szabadulását célzó erőfeszí­tések támogatására. HARCOK — ÜJÉVKOR IS Légi csatákról számolt be vasárnap mind az iráni, mind az iraki hírügynökség. Az iráni hadijelentés sze­rint iráni repülőgépek he­ves támadást intéztek az iraki erők egyik rakétabázi­sa ellen. A jelentés hozzá­fűzi, hogy az akciót végre­hajtó gépek,, sértetlenül tér­tek vissza támaszpontjukra. ARVlZ LENINGRÁDBAN Jeges árhullám söpört vé­gig az újév első napján Le­ningrád tengerparti részein. Az elmúlt évek legnagyobb árvize — amely a 265-ik volt a város fennállása óta — szerencsere nem követelt emberáldozatot. Szilvesz­ter éjszakájan a Botteni­öböl térségében tomboló vi­har végigszáguldott Finnor­szágon és a Ladoga-tavon, majd Leningrád térségébe érve nyugatra fordult. Az így kialakult „bukdácsoló" ciklon a partra nyomta a Balti-tengerre kivezető Finn­öböl vizét. A jeges ár 35 négyzetkilométernyi terüle­ten öntötte el Leningrád part menti részeit. RENDÖRGYILKOSSÁG Hétfőn délelőtt a spanyol fővárosban két rendőrt meggyilkoltak. Jósé Reque­na 25 éves őrmester, vala­mint 28 éves társa Marceli­no Clemento gépkocsizó járőr szolgálatot teljesített Madrid külvárosában. Ami­kor egy piros jelzésnél meg­álltak. — eddig ismeretlen tettesek — egy gépkocsiból géppisztolysorozatot aÓtak le rájuk. Mindketten meg­haltak. JAPÁN FELDERÍTŐ MŰHOLD Katonai hírszerző képes­ségének javítása céljából Japán felderítő műholdat kíván kifejleszteni. Magas rangú, tokiói hadügyminisz­tériumi források hétfőn en­nek kapcsán azt hangoztat­ták, hogy az ország számá­ra — úgymond — létfontos­ságú megfelelő katonai in­formációk gyűjtése, s ez megköveteli az állítólagos távol-keleti szovjet fegyver­kezés „szoros figyelését" az űrből. Értesülések szerint a hadügyminisztériumban az elmúlt hónapokban fokoza­tosan erősödtek a saját fel­derítő műhold kifejlesztését követelő hangok, s s hatal­mon levő liberális demokta­ta párt. illetve a kormány is foglalkozik a tervvel. Robotrepülőgépek, tüntetések Nigéria 0 London (MTI) A január 1-ére virradó éjjel indítható állapotba hozták a Nagy-Britanniába telepített 16 amerikai manő­verező robotrepülőgépet. Hivatalos megfogalmazás szerint ez annyit jelent, hogy „nukleáris támadás esetén" az amerikai légierő a Lon­don melletti Greenham Com­monból útnak indíthatja eze­ket a nukleáris eszközöket. A tizenhat robotrepülőgép az első. brit földre telepített hányada annak a 160. ha­sonló típusú fegyvernek, amelyet a tervezett 572-ből ebben az országban fognak elhelyezni — feltéve, hogy nem születik időközben ide­vágó fegyverzetkorlátozási megállapodás. A Greenham Common-i rakétabázisnál szilveszter es­téjétől kezdve gyülekeztek a tüntető asszonyok és lányolj, hogy éjszaka virrasztással, újév napjának délelőttjén pedig nagygyűléssel fejezték ki tiltakozásukat az ameri­kai fegyverek telepítésével szemben. O Amszterdam (UPI) Ruud Lubbers holland mi­niszterelnök elképzelhetőnek tartja, hogy csupán tizenhat amerikai robotrepülőgépet helyeznek el országa földjén a NATO telepítési tervében kijelölt negyvennyolc atom­eszköz helyett A kormányfő újévi interjút adott a Trouw című holland lapnak — a nyilatkozatot hétfőn ismer­tette az UPI amerikai hír­ügynökség. A holland kormány — no­ha elvben egyetért a telepí­tési döntéssel és már ki is jelölte, a hírügynökség sze­rint, a robotrepülőgépek rendszerbeállításának he­lyét — nem határozott még az atomfegyverek elhelyezé­sének megkezdéséről. Var­hatóan júliusra hozza meg döntését. Lubbers szerint „megvéd­hető, sőt, jó dolog" volna, ha csak tizenhat robotrepü­lőgép kerülne holland főid­re. Szerinte a telepítésre eredetileg kijelölt atomfegy­verek csupán egyharmadá­nak időleges befogadásával Hollandia jelezné, hogy mindkét oldalon a legkeve­sebb számú atomeszközt sze­retné látni. # Róma (MTI) Az esztendő első napján Olaszország több nagyvaro­sában egyházi szervezetek szólították utcára az eurora­kéták ellen tüntetőket. Mi­lánóban, Velencében és má­sutt került sor fáklyás fel­vonulásra. A római békeme­net, melyet a Pax Christi nevű katolikus szervezet, va­lamint szerzetescsoportok kezdeményeztek, aláírás­gyűjtést indítottak el. Az aláírók leszögezik, hogy nem tartanak igényt a nukleáris fegyverek védelmére, vagyis arra. amire hivatkozva a parlament hozzájárult az amerikai fegyverek befoga­dásához. A dokumentumot, mint közölték, eljuttatják Sandro Pertini köztársasági elnökhöz, valamint Bettino Craxi miniszterelnökhöz. Az assisi katolikus béke­menet szervezői vasárnap este közleményben ismertet­ték annak a tiltakozó levél­nek a tartalmát, amelyet a ragusai püspöknek küldtek. Az assisi békedemonstráció résztvevői tiltakozásukat fe­jezték ki amiatt, hogy a püspök, a katonai hatóság­gal együttműködve, a comi­sói támaszpont területén részt vett egy templom alap­kőletételénél, megáldotta azt.­Comisóban. az épülő tá­maszpont előtt, szilveszter' éjszaka 112 fáklya fényénél több száz fiatal folytatta ka­rácsonykor megkezdett til­takozássorozatát a 112 ame­rikai robotrepülőgép terve­zett rendszerbe állítása ellen. Új esztendő - katonákkal Aligha készültek jó­kedvűen az új esztendő köszöntésére a nigériaiak, az ország súlyos gazdasági válsága eleve kedvüket szegte. A kérdésre, hogy a szilveszteri katonai hata­lomátvétel hírére jobb kedv­re derültek-e, csak talá­nyos válasz adható; igen is, meg nem is. Hiszen tudják, attól, hogy a katonák át­vették a kormányrudat Al­haji Shehu Shagari polgári elnöktől, egy csapásra nem lesz jobb a gazdasági hely­zet. Másrészt, még jól em­lékeznek az 1966 és 1979 kö­zötti időszakra, amikor öt katonai hatalomátvétel zaj­lott le a nyugat-afrikai ál­lamban. s a tisztek 13 évi országlása — a gazdasági felvirágzás ellenére — gon­dokat is okozott. S még va­lami felmerülhet a mintegy 100 milliós Nigéria lakóinak többségében, legalábbis I azokban, akik a nyáron Sha­garinak és pártjának. Nigé­ria Nemzeti Pártjának (NPN) szavaztak bizalmat: mi lesz a polgári demokra­tizálódási folyamat sorsa? A katonák 1983 utolsó napján azzal vették át a j hatalmat. hogy Shagari kormányzata a gazdasagi összeomlás szélére sodorta az országot, hozzá nem ér­téssel intézte az ügyeket, és elburjánzott a korrupció. Mindjárt hatályon kívül helyezték az alkotmányt, feloszlattak minden pártot, s éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. A Nigéria élén álló legfelsőbb katonai ta­nács vezetője, Mohamed Buhari dandártábornok Nagy-Britanniában szerez­te katonai képesítését, s a kőolajipar szakértőjének számit. Paradox módon, annak idején, 1979-ben a katonák éppen a most eltávolított Shagarinak adták át a ha­talmat. mert érettnek ítél­ték a helyzetet a polgári kormányzáshoz való vissza­téréshez. Shagari akkor is, és most nyáron is az egy­séges Nigéria jelszavával nyerte meg a választásokat, s ennek a több mint 250 et­nikai csoportból feléoülő országban aligha lebecsülhe­tő a jelentősége. Igaz, per­sze, hogy az 1960-tó1 független Nigéria tör­ténetében eddig a polgári politikusok nem szerepeltek valami fényesen, önös ér­dekeiket részesítették előny­ben, s 1966-ra a polgárhá­ború szélére sodorták az országot. Ekkor lépett szín­re a hadsereg. Shagari elnök működése kezdetén — ez is az igaz­sághoz tartozik — az olaj­boom már a végét járta, s ő egy kőolajra alapozott gazdaságot örökölt. A tova­tűnt esztendő. 1983, már igencsak a megoróbáltatá­sok éve volt; a tőkés világ­gazdasági válság, az olaj­piaci pangás valóban alap­jaiban rendítette meg az ország gazdaságát. Az em­berek ezt saját bőrükön ta­pasztalták: a magas mun­kanélküliséget. a csillagá­szati élelmiszerárakat az importmesszorító intézkedé­sek következtében beszű­kült áruválasztékot, az aka­dozó alapvető szolgáltatáso­kat. Ebben a közegben új­ból virágzásnak indult a feketepiac, új erőre kapott a korrupció. A gazdasági gondok fő oka. hogy Nigé­riában, akárcsak sok más olajtermelő országban. a fejlesztési terveket az 1974­től bőven áramló petrodol­lárokra alapozták. Az olaj nemzetközi kereslete azon­ban időközben visszaesett: Nigéria ilyen jövedelme a felére csökkent, s már nem tudja tartani a 30 dolláros hordónkénti árat sem. Mind­eközben nem figyeltek oda a mezőgazdaságra: Nigéria egykor a földrész legna­gyobb éielmiszer-exnortőre vol, ma ugyancsak éllovas, de a behozatalban. A katonák tehát igen ne­héz társadalmi-gazdasági időszakban tértek vissza a hatalom porondjára Nigériá­ban. Vállalkozásuk sikeré­hez aligha i^sz elég csupán a rendcsinálás. Kocsi Margit Libanon Gcastre ! Á Gromiko—Shultz (t Havanna (FT ) . Az Egyesült Államok a több mint két évtizedes blo­káddal sem volt képes meg­akadályozni, hogy a nyugati félteke egy országában kon­szolidálódjék a szocialista forradalom — jelentette ki vasárnap Fidel Castro a Ku­bai Kommunista Párt KB főtitkára, az Államtanács el­nöke a forradalom győzel­mének 25. évfordulója al­kalmából Santiago de Cu­bában megrendezett ünnep­ségen. Castro Reagan elnököt tet­te felelőssé a világban ki­alakult feszült helyzetért. Washingtonnak bele kell törődnie. hogy más társa­dal mi-gazdasági rendszerű országokkal is együtt kell él­nie a nyugati féltekén. Ku­ba soha nem fog elzárkózni attól, hogy a békéért mun­kálkodjék. találkozóról TASZSZ-kommentár Washington bejelentéséről Csökkentik a francia csapatok létszámát 0 Párizs (AFP) A bejrúti francia alakula­tok létszámát január végén mintegy ötszáz fővel csök­kentik — jelentették be hét­főn Párizsban, akiket nem vonnak ki Libanonból, ha­nem visszairányítják őket a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ békefenntartó erők (Unifil) kötelékébe. A párizsi kül- és hadügy­minisztérium együttes köz­leménye hangsúlyozza, hogy a Libanonban tartózkodó francia csapatoknak — a nyugati négyhatalmi erők és az Unifil katonáinak — fel­adata változatlan, és ere­jüket a „megfelelő szinten" tartják. B Tripoli (Reuter) A libanoni francia beavat­kozással kapcsolatos az a hír is. hogy egy kevéssé is­mert csoport — a „Fegyve­res arab harc szervezete" — hétfőn magára vállalta a Dél-Franciaországban elkö­vetett újévi robbantásos merényleteket. Az észak-li­banoni Tripoli újságjaihoz eljuttatott üzenet szerzői közölték: a merényletekkel a Baalbek térségében ' vég­rehajtott. sok polgári áldo­zatot követelő francia bom­bázásokat „torolták meg". Hétfőn Bejrútban ismeret­len fegyveresek rakétát lőttek ki a francia csapatok főhadiszállására, A lövedék csak az épület kerítését ta­lálta el, sérülés nem történt. B Damaszknsz (UPI) Hafez Asszad szíriai ál­lamfő hétfőn Damaszkusz­ban fogadta a demokrata párti elnökjelöltségre pályá­zó Jesse Jackson amerikai polgárjogi politikust, aki a Libanonban levő szíriaj ál­lások bombázásakor fogság­ba esett amerikai pilóta sza­badon bocsátását kérte tőle. Jackson a találkozón egyol­dalúnak és veszélyesnek ne­vezte a Reagan-kormányzat libanoni politikáját és síkra szállt a Bejrútban állomáso­zó amerikai erők visszavo­násáért. B Moszkva (MTI) Kommentárban foglalko­zott a TASZSZ-hirügynök­ség az amerikai külügymi­nisztériumnak azzal a be­jelentésével, hogy Gromiko szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter találkozik egymással az európai biza­lom- és biztonságerősítő in­tézkedésekkel és a leszere­léssel foglalkozó, Stockholm­ban januárban kezdődő konferencia idején. Tökéletesen nyilvánvaló — mutat rá a szovjet hír­ügynökség —, hogy sem a stockholmi konferencia, sem a kétoldalú érintkezé­sek nem helyettesíthetik a genfi tárgyalásokat. ame­lyek az Egyesült Államok hibájából szakadtak meg. Washington ugyanis kezdet­Harriman nyilatkozata 0 New York (DPA) A Reagan-kormányzat az­zal, hogy nem volt hajlandó komoly tárgyalásokra a Szovjetunióval, jelentősen megnövelte az atomháború veszélyét — mutatott rá a The New York Times ha­sábjain William Averall Harriman veterán amerikai diplomata, öt korábbi elnök főtanácsadója. A reagani politika oda ve­zethet, hogy nem az atom­háború veszélye, hanem rea­litása fenyeget — legalább­is, ha tovább érvényesülnek a fegyverkezés és a szovjet —amerikai kapcsolatok ed­digi tendenciái — szögezte le Harriman. A szovjet—amerikai vi­szony ennek a nemzedéknek az életében még sohasem volt olyan rossz, mint most — írta az idős amerikai dip­lomata, egyértelműen az amerikai kormányzatot hi­b&útóbva ezert a helysefert, tői fogva arra törekedett, hogy ne szülessen kölcsönö­sen elfogadható megállapo­dás az európai nukleáris fegyverzetről. Az Egyesült Államok által létrehozott helyzetből való kijutás módját legutóbb épp a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának határozata mutatta meg. Ez hangsú­lyozta, hogyha az Egyesült Államok és a NATO más országai késznek mutatkoz­nak visszatérni a közepes hatótávolságú amerikai ra­kéták európai telepítésének megkezdése előtti helyzet­hez, akkor a Szovjetunió is kész iesz ezt megtenni. A TASZSZ végezetül em­lékeztet rá, hogy a stock­holmi konferencia első sza­kaszának napirendién csu­pán a bizalomerősítő iirtéz­kedések áttekintése szere­pel. A Gromiko—Shultz ta­lálkozóról, s a fegyverzet­korlátozási kérdések átte­kintéséről szólva tehát Wa­shington olyasmiről beszél, ami valójában nem Is léte­zik. Ezeknek a nyilatkoza­toknak nyilvánvaló célja a nyugat-európai és az ame­rikai közvéleménynek a megnyugtatása, annak elhi­tótése. hogy a békére nézve rendkívül veszélves ameri­kai rakétatelepítés lényegé­ben mit sem változtatott a nemzetközi helyzeten — mu­tat rá a szovjet hírügynök­ség. Franciaország szilveszter B Párizs (MTI) Franciaországban nagy megdöbbenést keltett a szil­veszter éjszakáján elköve­tett kettős merénylet: előbb a Marseille és Párizs között közlekedő expresszvonatban robbant egy bomba, majd pedig a marseille-i pályaud­varon. A két merényletnek négy halálos áldozata volt, s 46-an megsebesültek. Az áldozatok száma jóval na­gyobb is lehetett volna, sze­rencsére az expresszvonat — amelyen csak kevés utas volt. nem siklott ki. A két merénylet után megerősítették a biztonsági intézkedéseket a vonatokon és a pályaudvarokon, de a rendőrség elismeri, gyakor­latilag tehetetlen az ilyen jellegű merényletekkel szemben, mert nem ellen­őrizhetnek minden utast és poggyászt. Még nem tudni. milyen terrorista csoport követte el a merényleteket. Több fran­cia lap emlékeztet arra, hogy az „Iszlám Szent Há­ború" nevű libanoni szerve­zet éppen tíz nappal ezelőtt jelentette be: amennyiben a francia csapatok tíz napon tixuui aeot hagyja* el non területét, „ismét vér fog folyni", ' és „valóságos földrengés rázza majd meg lábuk alatt a talajt". A Les Echos azt írja: Franciaor­szágnak ezekkel a merény­letekkel kell fizetnie liba­noni politikájáért. Több kommentátor rámutat: a merényleteket éppen akkor követték el. amikor a tele­vízióban elhangzott Mitter­rand elnök újévi üzenete, amelyben az elnök leszö­gezte. a francia csapatok csak akkor hagyják el Liba­nont, ha ott „küldetésüket már teljesítették". Egy névtelen telefonáló bejelentette, hogy a me­rényleteket a „Nyugat" ne­vű szervezet követte el. Ezt a szélsőjobboldali terrorista szervezetet még 1968-ban feloszlatták, azóta nem hal­latott magáról. A l'Humanité hangsúlyoz­za: még nem tudni, hogy kfk e gyáva merényletek tettesei, de céljuk nyilván­valóan az. hogy a bizony­talanság és félelem légkörét teremtsék meg az ország­ban. Egyesek semmitől sem riadnak vissza, s a faji gyű­lölködés .szításától az anti­kommunizmusig minden eszközt megragadnak arra( hoav destabilizálják a kor­i

Next

/
Thumbnails
Contents