Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-11 / 292. szám
5 Vasárnap, 1983. december 11: • • Ötven sor A történelemnek nincs saját erkölcse és öntudata. a történelemben élő — sodródó vagy aktívan részt vevő — ember viszont rendelkezik a szembesítés, a mérlegelés és elemzés képességével, a helytállás méltóságával. A történelem nem válaszol a saját maga által felvetett kérdésekre, a cselekvő ember számára viszont elkerülhetetlen feladat és felelősség a válaszadás. 8 ezek a problémák a njai megvilágításban mindinkább szigorúan és szükségszerűen vetik föl a ködlovasok nemzedéke tagjainak életét, pályáját, kiszolgáltatottságát és felelősségét. Sándor Iván, az életművét csendes szorgalommal építő nagyszerű író már nem is olyan friss könyve, a Ködlovas ébresztette föl bennem a fönti gondolatokat. S a regény — mely egy debreceni orvosprofesszor. talán a híres Sántha • Kálmán fiának életpályája a harmincas évektől a háború zivatarain át a felszabadulás utáni friss léghuzatig és tovább, a koncepciós perek vesszőfutásán át a Sztálin halálát követő oldódásig vezet — rákényszerített arra is, hogv szembenézzek apám — apáink — sorsával, s mérlegre tegyem a történelem gépezetébe került ember helyzetét, munkáját, küzdelmét. Mert a mi életűnkben. a negyedik évtizedet felezők sorsában még mindiij ködbe vész a negyvenes-ötvenes évek fordulója, és a személyi kultusz esztendeiről is csak fekete/-fehér ismereteink, sarkított, másodlagos élményeink vannak. A történelemtudomány — néhány kivételes és felkavaró műtől eltekintve — éppúgy fehér foltnak tekinti ezeket az esztendőket, mint ahogy — éppen, mert szenzációszámba mennek — kuriózumnak az irodalom, visszahúzó fékhatásnak a művészettörténet. Pedig ezek' az évek megélt esztendők voltak apáink generációiának, s mégiscsak — mindennek ellenére! — épült az ország! Vajon miért nem meséltek róla. amikor térdükre ültetve, emlékezni kezdtek?! Miért ugrották át ezt a néhánv esztendőt?! Ma már józan ésszel fölfoghatiuk. miként csapta be őket a történelem, miként csúfolták meg legszentebb érzéseiket és vágyaikat, hogyan tették nevetségessé és tragikussá reményeiket! Mert hogy az éles kontúrú történelmi tisztánlátást követően a mesterséges ködben nemigen találtak biztos fogódzókat, sem a lélek, sem- az értelem, sem pedig a társadalmi közélet aláaknázott terepén, ez egyre világosabb. Kiderült — s ma is van rá példa —. hogy ideig-óráig fönn lehet tartani egy társadalmat a precízen adagolt rettegésinjekciók médiumával: hogv az „éh félek, te félsz, hogy ő nyugodtan aludjon" ragozásképletével védhető rövid ideig egy téves és tömegektől elszakadt koncepció: hogy a kiszolgáltatottság korán korrodáló kötőanyaga lehet a rendnek ... De egyszer aztán apám el kezdett mesélni. S ezekből a kegyetlen, kínos és szégyenpírral színezett emlékmorzsákból bennem is fölbúgott az éjszaka sötétjében megálló fekete autók motorja, az államvédelmisek nem mindig diszkrét kopogása, a mindig összecsomagolt fehérnemű, a félelem nemzetnyi fogvacogása és Sándor Iván kulcsregénye főhősének embernvomorító. hitet szikkasztó és országnyi aszálya. Egyszóval, a frissen átvilágított közelmúlt röntgenképe, melyből számunkra is fölsejlik a kor kórképe. Ködlovasok nemzedéke az apámé. A történelem gépezetébe került és kiszolgáltatott emberek ritmusvesztésének. elkésettségének látlelete életük. A ..hídon levő nemzedék" örömeinek és keserveinek, remé.nveinek és megtovnanásainak ködbe vesző évtizede. Csakhogy híd nélkül aligha jutunk egyik partról a másikra. Odakint, az ablak mögött a decemberi hajnalban rátelepszik a városra a köd. Hiszem — éppen a Sándor Iván-féle regények, a gyarapodó dokumentumkötetek. tudománvos dolgozatok és nemzedéki beszélgetések nyomán —, hogy oszlik a köd az. emberi lelkekben és magyarságtudatunkba*. Tandi Lajos A trubadúr - vendégekkel turnéra nyei gazdagon kamatoznak. Bravúrosan szórja a staccaFűtött hangulatú estén, a társulat nyugati feszes.^ jó ritmusú, igénye- utazott, s három szereposz, sen eloadott Trubadúrt ün- tást írt elő az impresszárió, tó-meneteicet, nem hegyesen, nepelt a közönség pénteken Akkor még túlságosan lírai puhán, mintha rézműves a Zenés színházban. Ober- oldaláról közelítette, immár formázná nagy műgonddal frank Géza dirigált, a négy azonban tenorja fényesebbé, az apró motívumokat, ugyanvezető szerepből kettőt fő- olaszosabbá alakult — nem akkor cantilenájának íve városi vendégművészek éne- elképzelhetetlen, ha éppen van, sugárzása, legatói hakeltek, Rohonyi Anikó (Leo- ettől a feladattól. A dolog tározottak és intenzívek, mintaszerűek az átkötései is. Említést kell tenni Kenesev H-dúrra Gábor Ferrandójáról. Az ellenben előképben hatásos áriát énekel. de egyáltalán basszusa az utóbbi időben tartalmasabbé. izgalmasabbá vált. jó úton iár, sok örömünk lehet még benne. Ugyancsak az a ház. Szíve joga a zenei előadást erősítette a kórus vezetőnek melyiket választ- egészséges, tömör hangzása ja. de hát ez esetben két is. A rendezés néhány pondudás is megfér egy csárdá- ton előnyó.ien igazított a kénóra) és Takács Tamara némileg oersze bonyolul (Azucena): a férfiakat „mi tabb. Réti itt nem cés teadtuk". Réti Csabát (Man- nor (a Strettát rico) és Gyimesi Kálmánt transzponálja), (Luna) — de persze jelen- akad a színháznál, aki ilyen tékeny szólam a Ferrandóé kívánalmaKnak megfelel: is. amit Kenesey Gábor ka- Juhász József tői akkora cépott. ket szoktunk meg a Stretta Ahogyan Oberfrank értei- v'égén, hogy majd összedől mezi ezt a fajta*zenei romantikát. igencsak Vaszy Viktor fénykorára emlékeztet. Kerüli a szélsőséges hatáselemeket. masszív tablókat rajzol tol,- ritmusa pregnáns, nem szívesen tágít tőle, tesz engedményeket a színpadnak, tempói fegyelmezettek, a vokálisok és a zenekari hangzás arányai után nagy sztárok is elósze. ^ ideálisak. Egyetlen apró ész- retettel adták-adják alább a dörgó figura revetel: az áriákat fölveze- s figura tő. kísérő hármashangzatban. fí Réti zenei megoldásai, muzikalitása feltétlenül igazolta, ha ót küldték színpadra ebben a szereposztáspi látványon — Azucena például már a tábortűz fényénél idézi föl a rőt lánfölbontások időnként túl keményen. vastegon szólalnak meg az orchesterben, amikor pedig a dal karaktere lírai indítást kíván. Rohonyi Anikó érzékelhetően problémamentes szopránja — hadd tegyem hozzá, egészen magas minőségi elvárások szerint — nem kifejezetten az a hangfajta, amit Leonóra szólama igényel, ám nagyon közeli hozzá. Viszont magabiztosan bánik vele, hajlékony. olykor kicsit szűk, mégis bírja erővel, szép a színe technikai gondjai sincsenek. Asz. Mellette Takács Tamara mezzója valamivel szürkébbnek, színszegényebbnek . tetszik. Nem az a zsíros, teltkarcsű matéria, de ügyesen. muzikálisan használja, törésmentes, egészében jó benyomást kelt, ha nem is fölvillanyozó, revelatív hatást. ban. (Nem beszélve arról, gokat, és nem valahol háhogy a kényes f-moll ária tul —. mindazonáltal akad még jó pár céltalanul lőa színpadon, s Strettát.) Gyimesi Kálmán a ki-bejárások sem mindig megint nagyot énekelt. Mel- logikusak. De hát e tekintetben tényleg dőreség ..szőrözni", a lehetőségek eléggé lesleg Lunáját régóta leg jobb ^szerepeihez sorolja a publikum, a szólam kitű- körülhatároltak, nően fekszik neki. ahol eré- . N. I. Múzeumfölújítás Fokozatosan felújítják Tihanyi Múzeum eme'részén már régóta zárt rr emlékrészt. A műemlék nek kijáró gondos é,, api léko6 munka a jövő idege forgalmi szezonra fejezőt be. A külső-belső tataroz; sal egy időben megoldják múzeum fűtését is. A felújítás előrehalad' val átrendezik a kiállttá* kat. A tervek szerint ne. állandó kiállítás várja ma a látogatókat a hajdani ap, ság öreg falai között. / egyik a félsziget történei röl, földtani, régészeti és te mészeti értékeiről ad atí kintést; a másika klasszik fizika Einstein által utói fejedelemének nevezett Eé> vös Loránd munkásságát d; kumentálja; külön terem b kap helyet a múzeumb; mintegy 5000 kötetes műerr. lék könyvtára; a negyedik ál landó kiállításon pedig azo|\ nak az íróknak, művészek nek munkásságával ispiei kedhetnek meg a látogatói; akik Tihanyban alkottak. Az időszaki kiállításokat a múzeum nyugati szárnyában rendezik majd. Érdekes, tanulságos jelenség Réti Csaba Manricója. Kivált, hogy szemünk láttáMég sok a felesleges adminisztráció Nem eléggé kihasználtak a számítógépek A köztudat szerint az ad- napra kész adatokat biztosi- ják ki kellőképpen a vállaminisztrációs munkakörök- tani. A jól megalapozott latok. ben magas a létszám, sőt egyedi döntésekhez tehát A felesleges párhuzamos indokolatlanul növekszik, számos soron kívüli, napra- ságok 'megszüntetésén túl a Azok viszont, akik készítik kész nyilvántartást kényte- adminisztráció egyszerűsítőa mérlegbeszámolókat, szol- lenek vezetni a vállalatok. sének, a napra kész adatok gáltatják, vagy elemzik az Bár az irányító szervek szolgáltatásának kézenfekvő adatokat, úgy érzik — fő- adat- és információ igénye módja a gépesítés. Ezen a ként a félévi és év végi zá- az esetek döntő többségé- területen sok még a tennirások idején — túlterheltek, ben jogos és megalapozott, való. Kétségtelen, hogy a létszámukat növelni kellene, sok példa akad a felesleges gépesítéssel gyorsabb, ponStatisztikai Párhuzamosságra is. A vál- tosabb és több adat szolgállalatokat felügyelő minisz- tatható, mégis Magyarorszáa Központi Sta- gon alacsony az ügyviteli az Orszá- munka gépesítési szintje. A gos Tervhivatal és a Pénz- számítógépeket sokhelyütt ,.J „,.,.. , „,,_. ügymini6ztérium sok eset- kizárólag adatbankként haszra, rovid időn belül érett ,' . azben nem hangolja össze az náljék. például a készletek. A Központi Hivatal felmérése szerint az tóriumok összes foglalkoztetottek lét- tik szama 1977 es 1982 kozott ' két százalékkal csökkent, s meg rá; úgy tűnik, ezután már inkább- ebben az úgynevezett spinfo szerepkörben kell számolnunk vele. Mert sokáig lírai tenorként könyveltük el, holott a hangszíne nem volt oly lágy, behízelgő — a trubadúrt pár éve kapta ajándékba, hogy nisztratív dolgozók létszáma négy százalékkal emelkedett. Ez az Juhász Gyula születési centenáriumára Vers- és prózamondó verseny A Hazafias Népfront Sze- gimnazisták — Heveri Éva Pintér Edina (Katona utcai ged városi közművelődési és Varga Ágnes (Ságvári óvoda). Bakóné Pásztor Petbizottságának kezdeménye- gimnázium). Tóth Kinga, ronella (gumigvár) és Ludázésére a városi tanács mű- Petrik Péter (Radnóti gim- nyi József (KSZV). velődésügyi osztálya. az názium). Körmendi Edit A keddi döntő győztese SZMT kulturális osztálya, a (Széchenyi gimnázium); elnyeri a Hazafias - Népfront KISZ városi bizottsága. a szakközépiskolások — Ko- városi bizottságának kétezer Délmagyarország Szerkesz- pasz Helén (Kossuth Zsu- forintos könyvutalványát.- A tősége, a Somogyi-könyvtár zsa). Kiri Ferenc (Rózsa második helvezett a városi vers- és prózamondó ver- Ferenc). Vízhányó Mónika tanács vb művelődésügvi scnyt hirdetett középiskolá- (Kőrösy József). Nagy Ér- osztályának 1500 forintos, a soknak, szakmunkástanulók- zsébet és Fekete Terézia harmadik díias a Délmanak és dolgozó fiataloknak (Bebrits): szakimunkástanu-' gvarország SzerkesztőségéJuhász Gyula születésének — Kiss Éva és Makra nek 1000 forintos könyvutalcentenáriuma alkalmából. Gabriella (Kossuth Zsuzsa), ványát kapia. a döntő minAz elmúlt hónapban lezaj- Kasza Anikó. Kurai Attila, den résztvevője hazaviheti a lottak az elődöntők. A ver- Hebők Olga (624.) és dolgo- város Juhász Gyularemléksenvt nagy érdeklődés kísér- zd fiatalok — Jáng Györ- érmét. te. és színvonalas versenye- gyj (Ikarus). Nagy Mihály Az eseményre várják a ken mutatták be a fiatalok (DélEP). Raffai Sarolta (1. Juhász Gyula nevét viselő Juhász Gyula legszebb köl- számú sebészeti klinika), szocialista brigádok tagiait. teménveit és szegedi írókortársainak munkáit. A felhíbi évek szopiális. kulturális és egészségügyi fejlődése az itt dolgozók számának erőteljes — 13 százaiékos — növekedését vonta maga' után. Ezzel szemben a klaszszikus értelemben vett ad minisztrátorok, a adatkérés időpontját, s elő- vagy a munkaügyi adatok emelkedő''azonban £°rdu!' hügy olyan nyilvan" nyilvántartására. A nagy , . 7 "tót tartás bemutatását kérik, értékű gépek kapacitása amelyet az adott vállalatról nincs kellően kihasználva, s egy másik irányító szervtől többnyire megmarad a paris beszerezhetnének. huzamos kézikönyvelés, sőt Az adatszolgáltatás feles- a gépi feldolgozás elökészíleges párhuzamossága sok tése még többletmunkát is esetben vállalati belső okok- igényel. Vannak azonban ra vezethető vissza. A vál- már jó példák is: a népgazvc.11' lalatvezetés a döntések elő- dasági mérlegadatok feldólés nénzüavi területei doleo- készítésekor gyakran felest- gozásában jól beváltak a Tök létXJ 9 stezalekkal leg<*en sok adatot kér A számítógépek, míg korábban csök kent íte: sökkenés oka számviteli-ügyviteli munka ,csak májusban, most már csökkent, A csoKkenes oka, jobb megszervezésében rejlő márciusban elkészül a népmu4á8nar™k;rnaVtór- Ehetőségeket nem használ- gazdasági mérlegösszesítes. sadalmj presztízse, a fiata-, lok egyre kevésbé választják szívesen ezt a pályát. A' számviteii-ügyviteli létszámhiány már csak azért is sok gondot okozott a vállalatoknak, mert adatszolgáltatási kötelezettségük az utóbbi ávekben növekedett. Ennek oka, hogy a megnehezült gazdálkodási körülmények gyakran teszik szükségessé az eseti, egyedi elbírálás alapján hozott döntéseket, Ehhez pedig az irányító szervek számos olyan adatot kérnek, amelyek egyrészt nem szerepelnek a rendszeres vállalati statisztikai és mérlegfeladatok között, másrészt pedig naprakészek. A vállalati számviteli információs rendszer ugyanis általában nem tud vás — mely szerint kiemelten értékeli a zsűri azokat a műveket, melveket a korabeli szegedi újságokból, kiadványokból bányásztak elő a résztvevők és tanáraik — termő talajra talált, és nemcsak előadói színvonalban, de tartalomban is jelentős volt a négy elődöntő. Íme. a névsor, akik december 13-án. kedden este 6 órakor a Juhász Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezett vers- és prózamondó verseny döntőjében föllépnek a Bartók Béla Művelődési Központ nagytér méöem Megnyílt a Hotel Flamenco Flamenco néven szálloda vállalat, köztük az Üt- és használati szerződést tízéves nyílt szombaton Budán, a Vasútépítő Vállalat, a Köz- időtartamra. Az együttműFeneketlen tó partján, a ré- épület Építő Vállalat. gi Sport Hotel helyén. A régi szálló újjáépítése, bővítése mintegy egymilliárd forintba került, ennek egy része 15 éven belül visszafizetendő osztrák idegenforgalmi hitel A hétemeletes, a ködési szerződés értelmében a a hazai szállodának módja Ganz-MÁVAG. a Bubiv. Videoton is közreműködött, lesz az eddig fehér foltnak számító spanyol idegenforgalmi lehetőségek fokozott A Hotel Flamenco a spanyol Hotels Unidos SA. Spanyolország egyik legnagyobb kiaknázására is. A spanyol és legrégibb szállodavállalatának tagja. A szállót üze360 szobásra' bővített épüle- meltető Hungarhotels és a tét a grazi Klöckner—Ast spanyol vállalat képviselői konsortium cég kivitelezte, s múlt év júniusában Madridvendégek otthonosan érezhetik majd magukat a magyar A pályaválasztási vetélkedő megyei döntője Rendre tudósítottuk olvasóinkat a pályaválasztási vezottság munkatársa. Ábrahám lllésné a Hazafias télkedők egyes fordulóiról. Népfront megyei bizottsáA járási, városi versenyek gának munkatársa, dr. Horután most az utolsóról, s vath Károly, az SZMT muntalá a legizgalmasabbról ad- katársa, dr. Keczer Tamás, hatunk nírt. Szegeden, a ta- a megyei tanács művelődésnárképző főiskolán igyeke- ügyi osztályának vezetője, a zsűri elnöke, dr Szőke Gábor. a megyei tanács vb munkaügyi osztályának munkatársa, dr. Kapás Pál, a megyei Pedagógiai Intézet zett helytállni a megye legjobb 9 csapata. A megyei döntőre egv előzetes feladatot is kantak a 3 tagú csapatok. „Készítsen a csapat 3 perces toborzót valamely igazgatóhelyettese, Ördögné Csongrád megyében oktatott Gárgyán Mária, a megyei szakma népszerűsítésére" — úttörőelnökség képviselője — a következő döntést hozhatta a teljesítmények alapján. Első nelyet szerzett a szegedi Zalka Máté iskola (Hargita László, Takács így szol a feladat. Ez is jól érzékelteti, hogy a diákoknak nemcsak a különböző szakmákat kellett ismerniük, hanem Csongrád megye oktatási intézményeit is, Anikó. Rigó Erzsébet). hol. melyik városban, milyen bizonyítványt szerezhetnek. Igen érdekes, a felkészítő tanár Szabó László. Második lett a csongrádi Széchenyi úti iskola csamunka végzéssel kapcsolatos pata (Káré Andrea. Cs. VarFontosak voltak a továbbta, . ,... nulás rendjét, módját tudahotelban: az. étlapon mindig . koló feladatok is szerepelnek nemzetközi éte- A 7 tagú zsűri ga Tünde. Janó Zoltán) Szivák Jánosné segítette a gyerekek felkészülését a verszerszámkészítést? senyekre: Harmadik helyet szereztek a makói Széchenyi István iskola diákjai. Bíró István tinitványai "(Antal Jó Erzsébet, Márta kérdéseket is kaptak az ál talános iskolások: választ hatják-e lányok az eszterga lást, a akvallaikosokeat több hazau ban írtak aia a vedjegy- lek is. I tefcooaftrí a megyei Vántus Csaba, partik-