Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-11 / 292. szám

85 Vasárnap, 1983. december 11: Hátrányos helyzetből ­egyetemre Dr. Hegyi András egyetemi adjunktus, a bölcsészkarok FEB-elnöke emléklapot adott át Tíz éve az egész or­szágra kiterjedő szerve­zettségben dolgoznak egye­temi hallgatók és ok­tatók azért, hogy a tényleges fizikai munkát végzők tehetséges gyermekei megfelelő arányban kerül­jenek be'az egyetemre. A fontos társadalompolitikai célok — a demokratizmus kiterjesztése és a társadalmi mobilitás — segítése érdeké­ben a hatvanas években ki­alakult spontán hallgatói mozgalom máig sem veszí­tette el mozgalomjellegét, példaszerű munkakapcso­latban tevékenykednek ben­ne oktatók és diákok. Ez utóbbiaknak a Felvételeket Előkészítő Bizottságok meg­felelő terepet jelentenek az értelmiségi létre való fölké­szülésben. Mindezek a tények szóba kerültek a jubileum alkal­mából Szegeden, h KISZ­' iskolában tegnap megrende­zett „bölcsésztalálkozón." Az ünnepségen az ország vflla-. mennyi bölcsészettudományi' karának képvisélői ott vol­tak, s meghívták a „nemze­déki találkozóra" ^mindazo­kat a hajdani bölcsészhall­gatókat, akik egyetemi éve­ik alatt a legtöbbet tették a középiskolákból művelődési (és anyagi) hátránnyal in­dulók esélyeik növeléséért. Dr. Serfőző Lajos tanszék­vezető egyetemi tanár, a sze­gedi kar dékánja személyes emlékeit is idézte és törté­neti áttekintést adott a moz­galom fejlődéséről, céljairól eredményeiről. Kozma Jó­zsef, a JATE KlSZ-bizottsá­gának titkára a fiatalok ér­telmes, hasznos, társadalom­politikai célokért való moz­gósításának lehetőségét és bizonyítékát láttatta. A szegedi ünnepségen em­lékplaketteket és oklevele­ket kaptak jó munkájukért a bölcsészkarok oktatói, volt és jelenlegi hallgatói, összesen 42-en. A jubileum­ra kiírt országos pályázaton (a felvételi előkészítésben használatos segédanyagok elkészítéséért) szegediek nyerték a fődíja}: jelső díjat dr. ' Albert' Sándor egyetemi adjunktus, a másodikat Mol­nár Judit ötödéves hallgató. Százmillió tonna szén Befejeződött a Sajó völ­gyében fekvő Dubicsány község térségében talált énvagyon előzetes felmé­ise. A kutatófúrások tanú­ága szerint két széntelep olyezkedik el egymás alatt. I. felső körülbelül 1 méter .'dstagságú, az alsó vastag­sága pedig 5—9 méter kö­zött váltakozik. Az előzetes számítások' szerint mintegy 100 millió tonna szenet rejt itt a föld mélye, ebből több mint 60 millió tonna az úgynevezett műrevaló, vágy­ig kitermelhető. A vizsgála­tok azt is kimutatták, hogy a szén jó minőségű, ala­csony a hamu és a kéntar­talma, fűtőértéke pedig meg­közelíti a 3000 kalóriát. A kutatófúrások eredmé­nyeinek elemzése alapján a Borsodi Szénbányák meg­gyorsította a terület részle­ges feltárását, hogy mielőbb rendelkezésre álljanak egy új bánya megtervezéséhez, megnyitásához szükséges adatok. A kutatók a téli fa­gyok idején is folyamatosan dolgoznak. A cél az. hogy 1991-ben megkezdődhessen a dubicsányi szén kitermelé­se. népfront­programok A Hazafias Népfront Sze­ged városi nő-, rétegpoliti­kai munkabizottsága hol­nap, hétfőn délután három­negyed 4-kor megrendezen­dő ülésén dr. Tóthné dr. Fábián Eszter tart elő­adást A családjog érvénye­sülése a gyakorlatban cím­mel. A városi népfront kül­politikai klubjában ugyan­csak holnap, hétfőn 5 óra­kor .Vepczel István, a Kül­ügyminisztérium munka­társa számoi be a közel-ke­leti, helyzetről. ... Karácsonyi körkapcsolás Feldolgozzák a színesfémhulladékokat Számítások szerint a nép­gazdaság évi s/.ínesfém­szükségletének mintegy 20 százalékát lehetne a. hulla­dékok hasznosításából fe­dezni. A technológiák to­vábbi fejlesztése lehetővé tenné, hogy a jelenleginél jóval nagyobb arányban dol­gozzanak fel alumínium-, réz,-, ólom- és horgonyhul­ladékot, csökkentve ezzel is a fémek importját. Az Ipari Minisztérium fel­mérése szerint az elmúlt tíz évben a színesfémek fel­használása átlagosan évente 3 százalékkal növekedett, bár évenként nagy volt az •ingadozás. Az összegyűjtött színesfém-hulladék mennyi­sége a legutóbbi két évben 20 százalékkal emelkedett, s ma már meghaladja a 60 ezer tonnát. Igaz, nem az egész mennyiséget dolgoz­zák fel újra. az összegyűj­tött hulladék egy részét a feldolgozókapacitás hiá­nyában a tőkés piacon ér­tékesítik. A hulladékhasznosítás rendkívül gazdaságos vál­lalkozás, mert a számítások szerint például az alumí­nium bauxitból való előál­lításához húszszor annyi energia szükséges, mint a hulladékból való készítés­hez. Egy tonna rézhulladék feldolgozása 60—150 tonna rézérc kitermelését pótol­hatja. S ha mindehhez azt is figyelembe vesszük, hogy hazánk energia- és ásvá­nyi forrásai szűkösek, és rá­adásul az anyagfelhasználás is sok esetben jóval na­gyobb. mint a fejlett ipari államokban, akkor még in­dokoltabb a hulladékok fo­kozott újrahasznosítása. A színesfémhulladék haszno­sítása egyben környezetün­ket is védi. Az egyre szi­gorúbb környezet- és egész­ségvédelmi előírásoknak csak új; korszerű berende­zések felszerelésével lehet megfelelni. Vállalatainknál a hulla­dék hasznosításában néhány területen jelentős az előre­lépés. Az alumíniumalapú hulladékok begyűjtése az utóbbi két évben tíz szá­zalékkal nőtt. A szennyezett hulladékok­ból előzően mágneses sze­parátorral. elválasztják a szennyeződést, rendszerint a vasat. Korszerűsítik a hul­ladékszegény alumínium­gyártást is. A Magyar Alu­míniumipari Trösztnél meg­valósították az úgynevezett meleg salak feldolgozását. A rézhulladékot zömmel a Csepeli Fémműben dolgoz­zák fel. A gyárban 1995-re elkészül a technológiai fej­lesztő beruházás, ami egy­úttal bővíti a feldolgozó ka­pacitást is. Az ólomalapú hulladékok közül az akku­mulátorhulladékot — bér­munkaszerződéssel — az NDK-ban bevezetett kohó­sítással hasznosítják. Nem­rég új feldolgozó üzemet avattak partnereink, s ott vállalták a magyar ólom­hulladék feldolgozását. Az elhasznált akkumulátorok összegyűjtéséhez Itthon új konténereket rendszeresítet­tek, többek között az ÁFOR­benzinkutaknál. A többi színesfémhulla­dék, így az ónozott acélle­mez, a horgany, a nikkel és az óntartalmú hulladékok és melléktermékek hazai fel­dolgozását, előreláthatóan h következő • ötéves tervidő­szakban valósítják meg. Ha lefújják Nem hullatja levelét a fenyőfa Meghosszabbítja a kará­csonyfa élettartamát, gátol­ja a tűlevelek hullását, a Magyar Ásványolaj ps Föld­gázkísérleti Intézetben kifej­lesztett paraffin, viasz tar­talmú anyag. A karácsonyi vásárra 75 ezer flakont töl­töttek meg vele kísérléti üzemünkben. A Phytowax nevű párol­gáscsökkentő anyag egy másik változata a mezőgaz­daságban hasznosítható.' Az érzékeny palántákat, facse­metéket, lehet vele megvé­deni az időjárás viszontag­ságától, az erős nap és a szél szárító hatásától. A nagyüzemi kísérletekben az idén már sikeresen vizsgá­zott az új termék. Szembe­tűnően megnövelte a papri­ka-, paradicsom-, dohány­palánták megeredés^t és ha­tására nőtt a facsemeték életképessége is. A széles körű kísérletek azt bizonyították, hogy a vá­gott virágokra permetezve a Phytowax megnövelte azok élettartamát, hasonlóan a kivágott fenyőfák tűlevelé­nek hullását is 10—15 nap­pal késlelteti. Az árukínálatról Örömmel hallottuk a kö­zelmúltban Juhár Zoltán bel­kereskedelmi miniszter tájé­koztatóját. E szerint a ke­reskedelem felkészült a ka­rácsonyi és újévi ünnepek­re. „... Bőven lesz minden olyan élelmiszer, amit ka­rácsonyra és szilveszterre vásárolnak az emberek. De­cember első heteiben meg­jelenik az üzletekben a na­rancs és a banán. Több im­portáru kerül a piacra, ja­vul a játék-, a ruházati és a téli sportcikkek választéka, korszerű híradástechnikai termékek között válogathat­nak a vásárlók ...'' A hallottak bizonyítására, magunk megnyugtatására felhívtunk telefonon néhány kereskedelmi vállalatot, áru­házat, szaküzletet, hogy meg­bizonyosodjunk, mennyire készültek fel az ünnepekre, milyen meglepetésekkel szol­gálnak a vásárlóknak. Centrum Áruház. Dr. Mar­si Zoltán igazgató: — Kü­lönböző játékárukat tartalé­koltunk az ezüst- és arany­vasárnapra. Közvetlen áru­házi cserével kaptunk Ro­mániából és Csehszlovákiá­ból női fehérneműket. Kon­fekcióosztályunkra most ér­kezett friss áru, benne férfi­és női irhakabátok. Import­ból kaptunk síöltönyöket, kozmetikai cikkeket. Aján­dékozás jellegű árukkal bő­ben ellátott áruházunk. Saj­nos, a hiánycikkek listájáról még npm -törölhettük a mag­nókat, rádiókat, színes tele­víziókat, hűtőszekrényeket, gázkonvektorokat, bojlereket. Sze(/ed és Vidéke Ajész. Nagy-György József elnök: — Üzleteink felkészültek a karácsonyi vásárra. S-mo­dell boltunkban tartogatunk néhány meglepetést a höl­gyeknek, hiszen import di­vatcikkeket várunk még a Skálától. Kárász utcai Sport-, játék­szaküzlet. Bodai Balázsné üzletvezető: — Az ünnepek előtt melegítőket, atlétatri­kókat és jéger alsó-felsőket 40 százalékos árengedmény­nyel árusítunk. Hiányos az ellátásunk téli sportfelsze­relésekben. Korcsolya csak 37—38-as méretben van, sí­cipőket pedig még nem kap­tunk az idén. Jó a választé­kunk viszont síruhákban és sílécekben. Cooptourist, Hoffmann György irodavezető: — Az ünnepekre még két autós­túrát tudok ajánlani, mind­kettő 9 napos, december 25­től január 2-ig. Az egyik: Karácsony és szilveszter a Chopokon, a másik pedig Besztercebányától 6 km-re egy vadonatúj szállodában, a Motel Ulankában. Ezekre az utakra még elfogadunk jelentkezésekét. Éliker Szegedi Vállalata. Bodola Miklós igazgatóhe­lyettes: — A narancs és a banán az ünnepek előtt meg­jelenik boltjainkban. Az elő­zetes hírek szerint lesz ele­gendő, nem kell majd a pult alól hozzájutni. Karácsonyi édességek nagy választékban kaphatók, de italárukból sem lesz hiány, hiszen 25—30-féle pezsgőt ^kínálunk. Kétféle jugoszláv sört, a Champiant és a Jelen Pivót 8 forintos egységáron hozzuk forgalom­ba. A Vilmos-körte és az Unikum továbbra is hiány­cikk. Az ezüstvasárnapon már árusítják boltjaink a fenyőfákat, ráadásul olcsób­ban, mint tavaly, hiszen most 23 forint lesz métere. A méréshez azonban egy kis ismertetővel szolgálhatok a vásárlóknak. A fát ugyanis a földtől a legfelső ág el­ágazásának tövéig (tehát nem a csúcsig) kell mérni! Delta Kereskedelmi Vál­lalat szegedi kirendeltsége. Takács lllésné vezetőhelyet­tes: — Kezdjük a rossz hír­rel: színes televízió és Lego játék nincs. Jó hír viszont, hogy hűtőgépek kaphatók a Kárász utcai és a Klauzál téri üzletünkben. Esetenként mélyhűtő ládát is vásárol­hatnak. . Bojlerellátásunk nem folyamatos, de kis mennyiségben ez a hiány­cikk is előfordul a Delta Kereskedelmi Vállalat üz­leteiben. Kölcsey utcai Hanglemez­bolt. Rimóczy Sára üzletve­zető: — Ilyen kitűnő vá­laszték. ennyi újdonság még soha nem volt boltunkban, mint most. az ünnepek előtt. Csak néhányat soroljak a kuriózumokból: Pink Floyd­válogatás. Beatles Sárga tengeralattjárója. Darvas Iván. Psota Irén, Kovács Kati új nagylemeze. Kelet­európai tekerőmuzsika. Ist­ván, a király, Rolíing Stones: Big Hits. Szűcs Ju­dit: Szeverevetlevek. Aero­bik. Két kislemez karácsony­ra. Komár László: Karácso­nyi éi. R—gó: Karácsony éj­jel. Bernstein-. Glen Gould-, Bruno Walter-lemezek. Me­selemezek nagv választéka. Agfa kiómos kazetták. Két év óta először van Ortofon­tű. -hangszedő fej. különbö­ző alkatrészek. Öriási vá­lasztékkal várjuk vevőinket! Szeged Nagyáruház. Dr. Azari Zoltán igazgató: — Áruházunk ezüst- és arany­vasárnapon különböző ked­veztnényes vásárlási akció­kat szervez. Húszszázalékos kedvezményt adunk egyes gyermekkerékpárok. rolle­rek, sportedzőcipők vásárlá­sakor. A román- és a bol­gárpezsgő-vásárnál egyet fi­zet. kettőt kap! Téli sport­ruházati cikkeinknél a vá­laszték egyedülálló.' csak­úgy. mint — Lego kivételé­vel — a iátékosztályon. A híradástechnikai cikkek kö­zül 25—30-féle árut kíná­lunk reklámáron. A magnós rádiókhoz ingyenesen ad márkás kazettát az áruház. Színes televízió nincs, van viszont hűtőgépünk, köztük a jugoszláv kombinált hűtő, mely 280 literes, és 90 lite­res mélyhűtő tartozik hozzá. Tüzeléstechnikai berendezé­seket továbbra sem lehet kapni. Töves fenyőfákra, hi­degkonyhai készítményekre, cukrászsüteményekre, aján­dékkosarak összeállítására előrendeléseket felveszünk. Vidia Kereskedelmi Válla­lat. Borka György kirendelt­ségigazgató: — Kisebb mennyiségben kaptunk szí­nes televíziót. Videoton té­véjátékot. japán Technics­dekket. Ezeket a keresett cikkeket a jövő hét elején szállítjuk ki a megye Vidia­szaküzleteibe. Örömhír az is. hogy december 15-ig to­vábbi. importból származó áruk érkezését jelezték. Ez tehát a karácsonyi kí­nálat. A megkérdezettek fel­készültek az ezüst- és aranyvasárnapi forgalomra A hiánycikkek pótlására az idén már nem kerülhet sor. A gyártóknak maradt jócs­kán feladatuk a jövő évre is! B. L. ELMENTÜNK próba vásá rolni „Próbavásárolni" úgy kell, hogy vesz az ember jobb ke­zébe egy alig használt ötszáz forintost, bal kezébe egy mindent kibíró szatyrot, be­megy a boltba, köszön, leg­alább ő köszönjön, aztán oda­megy a boltoshoz vagy ép­pen az önkiszolgáló bolt gon­doláihoz, s gondolámra (gon­dolomra) kiválaszt, mond­juk ... Ne mondjuk, gondol­juk. Gondoljuk például azt, hogy aki ezt leírta, igencsak amatőr kereskedelmi ellenőr lehet, ha nem ismeri fel, hogy m( pontosan ugyanígy csináljuk minden nap. És meg sem próbáljuk ráfogni, hogy ez valamiféle Mátyás­király-akció. Vesszük a pénz­tárcánkat, meg azt a másik szatyrot s napról napra, hét­ről hétre, évről évre me­gyünk s veszünk, csak éppen nem azt amit akarunk, ha­nem amit kapunk és nem is igen nézzük meg, pontosan annyi-e, pontosan olyan-e, amit és amennyit szeretnénk, s a visszajáró pénzt is úgy csurgatjuk a zsebünkbe mar­kunkból, hogy még csak eszünkbe se jut: a pénz ol­vasva jó. Ezek a sorok viszont akár jók, akár nem jók, csak ol­vasva használhatók, miként az a pénz, amelyet végre egyszer életemben utánaszá­moltam a „pénztártól való távozás után" is. A kereske­delmi felügyelőség szakembe­rével két olyan boltot láto­gattam meg, amelynek kicsi a forgalma, s az ember úgy gondolná, itt jobban ráérnek figyelni, akár az árakra, akár az árura, s nem utolsó sorban a vevőre. Figyeltek is. Márminthogy felfigyeltek, persze csak akkor, amikor a nyolc-tíz féle holmit, no meg az ötszázasból visszajáró pénz} nem akaródzott elpakolni. A kedves (kedves a fenét!) pró­bavásárlónak kint maradt az áru a pulton, s bejött az ellenőr. A Bérkert utca vé­gén a Felszabadulás Tsz be­járatánál levő 49. számú szabadkasszás áfész-üzlet­ben ember dolgozott. Hogy ezt honnan tudom? — Tévedni emberi dolog ... Nem sok az a két forint, de azért nem sok kedvem volt fölöslegesen odaadni. Elszámolta magát. Aztán az ellenőr is elszámolt vele. S ha már utánanéztek az áruknak és áraknak, az kiderült, nosztalgia vajat is lehet nála kapni. A kenyérra való ugyanis sóhajtozva em­lékezett vissza egy hónappal ezelőtti állapotára, hej, ami­kor én még friss voltam ... No meg az a jó öreg kávé­aminek két hónapja lejár a szavatossági ideje.. Az meg bizonyára testvéré lehetett annak, amelyet a másik újszeged! kisboltban, a Déryné utcai 67-es számú áfész faházban, a szerződé­ses kisboltban találtunk. Ezt találtuk, amit viszont nem találtunk sokáig, az a ma­gyarázat, hova lett az a há­romhusz, ami még visszajárt volna a tényleges vételárból.' Vagyis két boltnál már öt forintot buktam: A vadász izgalmával figyeltem a szá­mológépen matató ujjakat. Aztán megnyugodtam, itt már nem lesz mit puskavég­re kapni. Elvégre, aki géppel számol! (Hacsak össze nem beszél a masinával.) Vagyis meg voltam győződve, lehe­tetlen, hogy ne annyit fizes­sek, amennyit kell. Aligha­nem a gépek tisztelete szok­tatja le az embert arról, hogy gyanakodjék. Kár! Ki­derült, ez csak a gyanú al­tatására jó. A jegyzőkönyv szerint természetesen nem szándékos volt, én se szán­dékosan mondom, csak olyan, mintha becsaptak volna. Fogom a pénzt a jobb ke­zembe és veszem a szaty­rot, de visszalépek az ajtó­ból, s a gyerekemtől köl­csönkérem a zsebszámológé­pet Egyébként is a számo­lás — zsebre megy. Igriczi Zsigmond t

Next

/
Thumbnails
Contents