Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-06 / 287. szám

\ 42 t Kedd, 1983. december 13: Holnap Zürichben Labdarúgó VB-sorsolás Sportnapok a piros iskolában SPORT Szmiszlov kedvezőbb helyzetben Londonban hétfőn a 7. játszmára került sor a Szmiszlov—Ribli sakkvilás­bajnok-jelölti elődöntő pá­ros mérkőzésen. Szakértők véleménye szerint Ribli még nem tudott mit kezdeni Szmiszlov erős, e5-ön álló huszárjával. A függőállás Szmiszlov számára sokkal esélyesebb. A páros mérkő­zés állása: 3,5:2,5 (1) Szmisz­lov javára. % Befejezték a Korcsnoj— Kaszparov páros mérkőzés 6. játszmáját, amelyet az AFP hírügynökség szerint a sötét színnel játszó Kasz­parov a 78. lépésben meg­nyert. Kaszparov kiegyenlí­tett, a páros mérkőzés állá­sa: 3:3. Az 1986-ban Mexikóban sorra kerülő labdarúgó-vi­lágbajnokság egyik legizgal­masabb eseményére kerül sor decmber 7-én, szerdán Zürichben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a vi­lág nagy nyilvánossága előtt készíti el a 13. világbajnok­ság selejtezőinek sorsolását. Az eseményről a Magyar Televízió is beszámol. Az 1986. évi VB-re re­kordnevezés érkezett: 119 ország próbál szerencsét, közülük azonban csak 22 ér­het célba a selejtezőkön, 97 válogatott kénytelen lesz megrekedni a selejtezőknél. A nevezések földrészek szerint: Európa: 32 csapat, a VB­döntőben 13 helye van, Dél-Amerika: 10 csapat', a döntőben 4 helye van, Af­rika: 29 csapat, a döntőben 2 helye van, Közép-Ameri­ka: 17 csapat, a döntőben 3 helye van, Ázsia: 26 csa­pat. a döntőben 2 helye van, Ausztrália—Óceánia: 5 csa­pat, a döntőben Ázsiával együtt kap helyet, összesen: 119 csapat, 24 hely a döntő­ben. A kiszivárgott hírek sze­rint adott a lebonyolítás módja. Az európai váloga­tottakat 7 csoportba osztják szét. Lesz négy csoport 5— 5 résztvevővel^ s ezekből az első és a második helyezet- gatott (például Dánia. Por­tek bekerülnek a huszonné- tugália) is bizonyos előnyt gyes VB-döntőbe. Ezenkívül élvezzen. Nem tisztázott három csoportot alakítanak hogy a jelenlegi EB selejte­4—4 válogatottal. Ezekből a zőiben kialakult rangsor csoportelsők jutnak tovább, kapjon-e hangsúlyt a csa­a második helyezettek egy patok elosztásánál, újabb körben megküzdenek várható, hogy a jövő hét egymással es az itt első es elején Zürichben közelebb gar" jutnak az 1936. évi mexikói, 24-es döntő lebonyolítási dák utaznak Mexikóba. A FIFA-hoz közel álló ,....,,„ . , . , rendjéhez is. Két elképze­korokbol szármázó, de nem lés közön választanak: hivatalos értesules szerint az . j - , - „ v. európai csapatok nevét 5 A 24 VB-dontos 4 ha­urnába helyezik, s ezekből tos csoportban vívjon kör­mérkőzést. A csoportok el­húznak mindig egyet-egyet a csoportokba. Egy urnába kerülne a legutóbbi VB-döntős fISZK, s a legjobb négy közé lé­pett Lfengyeltyszág és Fran­ciaország. Külön helyeznék el az 1982-ben Spanyolor­szágban lezajlott VB leg­jobb 12 együttese közé ke­rült válogatottakat. Belgi­um, Anglia, Észak-Írország. Ausztria, Spanyolország és a Szovjetunió kerülne ide. Újabb csoportot alkothat­ső és második helyezettjei kerüljenek tovább (8 csa­pat), és közöttük már di­rekt kieséses rendszerben folytatódjék a küzdelem. 2. Hat csoportot alkossa­nak, 4—4 résztvevővel. és az első két helyezett lépjen tovább, s hozzájuk jöjjön', a 4 legjobb harmadik helye­zett is. A második forduló­ban újabb csoportokat al­kotnának. Az MLSZ-t négytagú kül- mú általános zsibongójába. Taps és éljenzés fogadta dr. Csapó Gábort, Rusorán Pétert és Peterdi Pált, ami­kor pénteken este fél 7-kor beléptek a tarjáni IV. szá­(piros) iskola A gyerekek nak a legutóbbi 24-es döntő döttség képviseli a zürichi európai szereplői (közöttük sorsoláson. Szepesi György „szakértők" voltak, lévén ők Magyarország is), s van az MLSZ elnöke, Csáki Sán- a SZEOL AK legfiatalabbjai olyan • elképzelés, hogy a d.or, az MLSZ-elnökség tag- az NB l-es vízilabdázói és spanyolországi VB-döntőben ja, dr. Páncsics Miklós fő- edzőik. A másfél órás be­nem szerepelt, de az Euró- titkár és Mezey György szö- szélgetésben képviselve volt pa-bajnokságon kitűnt váló- vetségi kapitány. Májusban vagy júniusban? táv, az ötvenes Ővele legen­dás hírű csapatának szövet­ségi kapitánya adta át. Az esemény után Sebes Gusztáv a közöséggel találkozott. A zsibongóban csaknem két­százan szorongtak — ott voltak a SZEOL AK labda­rúgói, élükön Kaszás Gábor vezető edzővel —, hogy kér­dezhessenek tőle. A 6-3-as és az Uruguay elleni 4-2-es film után nehezen szabadult az autogramkérők gyűrűjé­ből. Kosárlabda NB I Kellemes meglepetés a humor, a könnyedség, de komoly, sok munkára bizta­tó szavak is elhangzottak. Szombaton Együtt a csa­lád címmel szülök, gyerekek A rendezvények kifogásta­Mexikó 1986-ban. május ben. tehát kívánságának sú- közös sportvetélkedője zaj- lan lebonyolításáért sokat elejétől akarja lebonyolítani lya van. Iott fel 9"tol ket órán át tett az iskola tantestülete a soron következő lábdarú- A mexikóiak azzal érvel- a tornacsarnokban. Amint- mellett a HNF tarjáni 2. gó-világbajnokságot az eu- nek, hogy június, általában eSY 70 versenyzőnek tobb számú bizottsága, a Bartók rópai országok viszont nem esős hónap ég ez megzavar- százán szurkoltak, síppal, Béla Művelődési Központ, a értenek egyet ezzel az idő- ná a VB mérkőzéseit, csök- dobbal, csengőkkel fölsze- SZEOL AK Baráti Köre és „Megpróbáljuk a lehetet­lent!" — mondogatták az NB l-es szegedi női kosara­sok Miskolcra utazásukat megelőzően. Tették mindezt azért, mert tisztában vannak vele, a legjobb tíz közé csak úgy juthatnak, ha olykor bravúrokra is képesek lesz­nek. Nos, a BEAC idegenben való legyőzése után ismét vaskos meglepetéssel szol­gáltak a szegedi lányok, <i válogatott Winterrel és Mert ­gyesivel felálló DVT.K-ra tíz­pontos vereséget mértek. A SZEOL AK rendkívül fegyelmezetten, jó játszott, biztosan dobott — 50 száza­lékos volt a) dobóteljesítmé­nye —, sajat palánkja alatt pedig szinte minden lepat­tanó labdát megszerzett. Az ötletesen, lelkesen küzdő kék-feketék sikerének érte­két növeli, hogy a végjáték­ban már nem volt pályán a kipontozódott Bánszky, Palo­tás, Borgulya és Balázsik, ám a Tisza-partiak higgad­tan őrizték győzelmüket je­lentő előnyüket. SZEOL AK-DVTK 82-72 (37-36). Nöi mérkőzés, Miskolc, 500 néző. Vezette: Pajor, Simó. SZEOL AK: NOVAKNE (20), Balázsik (4), Bánsziky (8), GÖN­DÖCS (14), PALOTAS (14). Cs.: Szederkényt (2), Kamenlk (—), Oláh (2), csonka (5), Borgulya (13.). Edző: Pungor Miklós. A NÖI B CSOPORT ÁLLÁSA: ponttal — többek között er- kentené az érdeklődést is. BSE i Bp. Spart. osc BEAC Szeged Keesk. DVTK Ganz-M. KSI MEAFC 12 12 5 8 7 6 5 4 2,11 - 13 1223- 741 25 1148- 891 25 975- 935 22 1031- 881 21 837- 902 20 938- 955 19 914- 932 18 891-1024 17 834-1060 15 695-1202 13 ről is szó lesz, sőt döntés várható a FIFA VB Szerve­ző Bizottságának keddi és Végrehajtó Bizottságának csütörtöki zürichi ülésén. A két tárgyalási nap között szerdán tartják meg a VB szurkoltak, csengőkkel relkezve. Az eredményhirde- a szervezésben segítkező fo­tóskor a díjakat Sebes Gusz- iskolások. Kézilabda MNK A SZEOL AK férficsapata az egriek elleni, nem túl meggyőző győzelmét követő napon Csepelen játszott. A szegediek ezen a mérkőzésen igencsak alárendelt szerepet vállaltak, a hazaiak minden tekintetben felülmúlták őket. Csepel SC—SZEOL AK 79-58 (39-30). Férfimérkőzés. Csepel. Vezette: dr. Gencsev. Král. l.d.: Czuhorka (19). Székely (14), Morgen (12). illetve Guóth A. (18). Dobi (14). Kitűnt: Czuhorka, Székely, illetve Guóth A. , A FÉRFI A CSOPORT ALLASA: Ha nem is május elején, de május második felében min­denképpen szeretnék elkez­deni a sorozatot. A külföldről érkező csa­patoknak természetesen szá­molni kell a mexikói klímá­.i.-t val és a különböző helyszí­selejtezomek sorsolását, a ^ maga7sagi ktitöntaségé­• csoportbeosztásokat. vei. Akadnak ugvanis olyan A májusi időpftnt az eu- kijelölt városok, amelyek a zl/abdaP.saP.aiá iRéütcM- . bu- xiyej iutott .tovább., a Volán, rópaiaknak azért sem felel tengerszint magasságában őaoestl sikere utan a szege A sze{!ediek pénteken Ta­meg. mert ebben a két hó- vannak. Toluca viszont 2600 dl visszavagon is, végig ve- tabánván lépnek pályára, napban még kontinensszerte méter magasan van. Több biztosította tovabbju- mjg vasárnap Szegeden fo­tartanak a bajnokságok. Jo- nap. esetleg 10—14 szükséges sef Blatter, a FIFA főtitkára az akklimatizálódáshoz, te­Jobb volt a Volán A Szegedi Volán férfi ké- ben 73-66-os végeredmény­hangsúlyozta: Európa 14 hát ezt is figyelembe tását. Szegedi Volán—Ü. Dózsa 37-33 (18-13). Szeged, 506 néző. Vezet­kell Mózer. Szabó L. gadiák a Bányász' együttesét a legjobb három csapat kö­zé kerülésért. bajnokság 24-es mezőnyé- jelölésénél. Labdarúgás Szoros eredmények Új vezető edző az FTC-nél Ferencvárosi Torna 1. Bp. Honv. 2. Csepel 3. Szeged 4. Baja 5. Ganz-M. 6. Pécs 7. Keesk. 8. Alföldi O. 9. Fger 10. Ilódmezőv. - 1194- 871 24 1 1174- 967 23 4 958- 926 20 4 1027- 862 20 5 1061-1093 19 5 1082-1131 19 9 991-1075 15 10 936-1051 14 11 939-1046 13 11 876-1216 13 Asztalitenisz NB I csapattal érdekelt a világ- venni a kezdési időpont ki- keSz" : t?íe ^ sV" bó L^V, KISS S. 3.' TÓTH G. 6. Velky 2. Csere: Oláh Z. (kapus). Bor­bás. Vizsnyiczai 3. AVAR 3, Hubai. Edző:. Ludányl Márton. Az első félidőben taktiku­san. jól játszott a Volán, tulajdonképpen már ekkor eldöntötte a szegedi csapata club elnöksége, az MLSZ­mérkőzés sorsát. A második sze1 egyetértésben hétfőn A DÉLÉP SC labdarúgó- következő párosítás szerint: félidőben, a biztos vezetés megbízta Vincze Géza szak­szakosztálya négy csapatos 12.30: DÉLÉP—Szegedi Dó- tudatában, kiengedtek a ha- edzőt az NB l-es labdarúgó­tornájának második forduló- zsa, 14.00: Tanárképző—Ma- zaiak. ez főként védekezésü- csapat vezető edzői teendői­ját Makón rendeztek. A hi- kói SVSÉ. kön látszott meg. összesítés- nek ellátásával, deg miatt kevés néző előtt csúszós, fagyos talajon lép­tek pályára a csapatok. Mindkét találkozó nagy küz­delmet és szoros eredményt hozott. Az első fordulóban gvőztes Szegedi Dózsa nem bírt a lelkes Tanárképzővel, míg a DÉLÉP az utolsó pil­Újabb DÉLEP-siker Megyei II. osztály Két poni a Tápé előnye Az elmúlt hét végén a me- tosodtak" a hazaiak és 8 pályaválasztók támadtak, de lanatokban, „talált" góllal gyei II. osztályú labdarúgó- perc alatt háromszor zörget- a vendégek 5 perc alatt „ta­Az esélytelenek nyugal­mával. de annál elszántab­ban várták a DÉLÉP SC asztaliteniszezői a Szőregi úton sorra kerülő. Bp. Pos­tás elleni mérkőzésüket. Akarásuk olyannyira hatá­sosnak bizonyult, hogy az első körben 4:0-ra elhúztak. A későbbiekben az egykori EB-bronzérmes Kreisz vezé­relte fővárosiak 7:6-ra át­vették a vezetést, ám ez­után rendkívül szoros m«r­kőzésen Pótári legyőzte Fi­schert. A fővárosi ver- ory­zö kAptelen volt ura!'- -dni magán, megsértette a já'ék­"ozetőt, aki ezért leléptette, ami gy.t is jelentette: F'­scher n&m játszhatta le hát­ralevő két mérkőzé-vt. tehát 9:7-re ismét a szegődi -k v. zettek. Hjzosznyák tovább növelte az előnyt, a Postás azonban ismét ..talora állt", a két utolsó találkozó előtt 12:11­rg vezetett! Ekkor követke­zett Kovács és Szabó. Ko­vács, bár az. első játszmát elvesztette, a folytatásban „lelőtte'; az asztalról ellen­felét. így 12:12-re módosult az eredmény. Szabó az első megnyert játszmája után a másodikban 19:16-ra veze­tett, de Leinweber nem ad­ta fet; háromszor is játszma­labdához jutott. Szabót ez sem zökkentette ki nyugal­mából. képes volt újítani és nyerni, ami azt is jelentet­te. hogy a DÉLÉP SC nem várt bravúrt hajtva végre, folytatta győzelmi sorozatát. A szegediek csapatában mindenki dicséretesen ját­szott. n küzdőképesség hiá­nya miatt elmarasztalt fia­tal Szosznyák és Szabó bi­zonyltot'- :. nemcsak ping­pongozni tudnak, de szívük : i helyén van. A tol biok •z idén 1TV---szo'-ott iá látó­ul it n"" íjtva járul nk a fontos két pont megszerzé­shez. A mérkőzés jegyzőkönyve: DÉL ÉP SC—Bp. Postás i3:12. Szeged. Győzött: Szosz­nyák 4. Beta 3. Kovács 2, Pótári 2. illetve Kreisz 5, Majer 3. Leinweber 2, Var­ga 1, Fischer 1. verte a hazaiak megyei baj- bajnokság utolsó fordulójá­nokaspiráns együttesét, s ^^^ ezzel az ujabb sikerrel nagy Mihálytelek—Apátfalva lépést tett a tornagyőzelem mérkőzést december 11-re felé. ték meg a szőregiek hálóját. Góllövők: Libor (2), Kovács (11-esből.) Mőrahalom—Kiszombor 3-0 (0-0). Mórahalom, 100 halasztották. A legnagyobb néző. Vezette: Kiss J. A 78. meglepetést a Szőreg szol- percben tört meg a jég, s a A második fordulo ered- gáltatta, hiszen második ve- hazaiak hét perc alatt há­reségét is begyűjtötte az romszor vették be a kiszom­eléggé változatosan szereplő bori kaput. Góllövők: Kó­Nagymágocs otthonában, szó, Szabó, Bán (11-esből.) Ugyanakkor a Tápé ismét Apátfalva—S-zékkutas l-l menyei: Tanárképző zsa l-l (1-0). -Szegedi Dó­Vezette: Va­lastyán. Az igen jól mozgó, sikeresen vette az újabb aka- (0-0). Apátfalva, 150 néző. főiskolások már az első fél­időben vezetést szereztek, sőt 1-0-as állásnál 11-est hi­báztak. A döntetlen a Dó­zsára nézve hízelgő. Góllö­vők: Tóth, illetve Kemenes. DÉLÉP—Makói SVSE 1-0 )-0). Vezette: Horváth Trn­nos mérkőzésen mindkét apu előtt több gólhelyzet i-iódottr. Már-már úgy lát­szott, döntetlen lesz áz ered­dályt. s ezzel 2 pontra nőtt Vezette: Jakus. Alacsony az előnye az első helyen, színvonalú, csapkodó játé­Nem várt eredménynek szá- kot hozó mérkőzésen megle­mít a székkutasiak apátfal- petésre a vendégek szerez­vi pontrablása, valamint a ték meg a vezetést. A hazai­Pitvaros csanádpalotai győ- ak 11-esből egyenlítettek, zelme. A kiesójelöltek talál- Góllövők: Vass, illetve Ju­kozóján az Ambrózfalva biz­tosan nyert az Algyő ellen.. A másik idegenbeli sikert hász. Mihálytelek—Csanytelek 3-0 (1-0). Mihálytelek, 100 ásotthalom érte el Zákány-' néző. Vezette: Keresztúri. rr'-ny amikof a befejezés' beállítása a lentette: Góllovok: Pipicz s7"ken. Tápé- Röszkc 7-1 (2-1). Tápé, 200 néző. Vezette: Gyuris. A hazaiaknál Pipicz „gólözönt" je­Csak egyetlen kérdés volt: hány gólt rúg a Mihályte­lek? Góllövők: - Horváth, Farkas, dr. Hegyes. Pitvaros—Csanádpalota 1-0 (1-0). Csanádpalota, 100 láltak" két gólt és két pon­tot... Ambrózfalva—Algyő 4-2 (2*0). Ambrózfalva, 100 né­ző. Vezette: Kérdő. Csak a második félidőben volt egyenrangú az. Algvő. A BAJNOKSAG ALLASA: 1. Tjipé 16 12 3 1 52-13 27 2. Szőreg 16 11 3 2 33-14 25 3. Mórahalom 16 7 6 3 33-21 20 4. Apátf. 15 8 4 3 33-22 20 5. Mihálytelek 15 7 4 4 31-20 18 6. Csanártp. 16 4 9 3 22-23 17 7. Pitvaros 16 6 5 5 29-32 17 8. Asotth. 16 7 3 6 29-33 17 9. Nagymágocs 16 5 6 5 25-21 16 10. Zákányszék 16 6 3 7 28-25 15 11. Röszke 16 7 1 8 35-39 15 12. Székkutas 16 5 4 7 26-36 14 13. Kiszombor 16 6 2 8 29-48 14 14. Csanylelek 16 5 2 8 21-32 12 15. Földeák 16 3 3 10 21-31 9 16. Amhrózf. 16 3 1 12 19-36 7 17. Algyö 16 2 3 11 19-39 7 t (gy kellett volna tippelni! A 49. heti totónyeremé­nyek: 13+1 találatos szel­vény nem volt, a 13-as 538 ,-lött néhány perccel a sza- (3) Zak'ar (2), Bogár.-Mihal- néző. Vezette: Magyar.' Vé- eser 236, a 12-es 8896, a 11 Ko^on haervnH Pcthn lahHá Un rtlrf Izomóntf mórl/óvócon o PS 518 a 10-es 87 forintn hadon hagyott Pethő labdá ja a fcálóban kötött ki. kó gig kemény mérkőzésen _ a Nagymágocs—Szőreg 3-0 vendégek egvetlen találata - (0-0). Nagymágocs, 250 néző. döntött. A befejező, harmadik for- Vezette. -pördi. Kiegyenlí- Asotthalom—Zákányszék dulóra csütörtökön kerül tett első 45 perc után, a má- 2-1 (0-0). Zákányszék, 200 sor a DÉLÉP-stacjionban a sodik félidő elején „megtál- néző. Vezette: Madarász. A r \ es 518, a 10-es 87 forintot ér. A telitalálatos szelvény a következő lett volna: 1, 2, x, xv x, 2, 2, I, x. 1, x, x, 1,

Next

/
Thumbnails
Contents